XI. FEJEZET.
Az óczeán biológiája. (Folytatás.)

A tengeri növények.

Az állati élet a növényi élettől függ. – Baktériumok, gyüjtési eljárások. A baktériumok eloszlása a tengerekben. – Foszforeszkálás. A baktériumok szerepe. – Algák: zöld, barna, piros, meszes, kék algák. – Növényi plankton. – Posidoniák és zosterák.

Az állati élet a növényektől függ, a tengerben éppen úgy, mint a szárazföldön. Egyedül a klorofillos növények képesek a vízben feloldott anyagokból élni; az állatok erre képtelenek lévén, növényi vagy állati anyagokkal kell táplálkozniok; ebből következik, hogy 250 méteren alúl, a hol klorofillos növény a fény hiánya miatt többé nem található, már csak húsevő állatok élnek. Látni fogjuk, hogy a tenger felszíni rétege bővelkedik mikroszkópos algákban; ezek temérdek kis állat táplálékát szolgáltatják, nevezetesen a copepodákét, melyeket viszont a halak esznek meg, végre mi, a kik a halakat eszszük, részben a tengerek növényi planktonjából élünk, a mint hogy főképpen a szárazföldi növények anyagából élünk, akár közvetlenül, akár a marha vagy egyéb állatok húsának közvetítésével.

Mindez elégséges annak megvilágítására, mily jelentékenynek kell lennie a tengeri növények mennyiségének, hogy elégséges táplálékot szolgáltathasson a tengerek roppant népességének; valóban nagy ez a mennyiség, bár a tengeri növényzet gazdagsága kevésbbé szembetűnő, mint a szárazföldié. Másrészt nem is a partokat szegélyező tengeri növények alkotják e vízi növényzet törzsét, hanem a plankton lebegő mikroszkópos algái.

A tengerben élő növények majdnem valamennyien az algák óriási csoportjához tartoznak; a gombákat a klorofill nélküli baktériumok (Schizomyceták) képviselik; a valóban tengeri fanerogamok néhány egyszikűre szorítkoznak (posidoniák és zosterák).

Schizomyceták. A Schizomyceták klorofillmentesek és közönségesen baktériumoknak neveztetnek; nagy számmal élnek a tengeri vizekben. FISCHER, kieli tanár volt az elsők egyike, a ki gondosan tanulmányozta őket. 1885-ben a Moltke hajón az

354

Antillák közt végzett utazása alkalmával felismerte, hogy a nyilt tengeren is találhatók baktériumok, egyszer kis mennyiségben, másszor épp oly nagy mennyiségben, mint a szárazföldön; ugyanakkor az Antillákon fénylő mikrobát fedezett fel.

177. rajz. Mikroba-cső. A rajz fölső része a cső ágainak elhelyezkedését fölülről tekintve mutatja.

Mielőtt tovább mennénk, el kell mondanunk, hogy a bakteriológiai vizsgálatokra szánt tengervízminta felvételét különös körülmények között kell végezni, a használt műszerek sterilizálásának és az aszepszisnek klasszikus elvei szerint. Anélkül, hogy sokáig időznénk a többé- kevésbbé szerencsés módosításoknál, a melyeknek a közönséges merítőpalaczkokat e czél szolgálatában alávetették, arra fogunk szorítkozni, hogy röviden leírjuk a Princesse-Alice-on kalmazott berendezést, melyet a legjobbnak tartunk.*)

A műszer az A (177. rajz) zöld üvegből készült hengeres edényből áh; hosszúsága 26 cm., átmérője 16 mm.; falai elég vastagok ahhoz, hogy 600 atmoszféránál is nagyobb nyomásnak ellenálljanak. Az edény háromszorosan meggörbített hosszú kapilláris csőben folytatódik, melynek ágai az edényt körülfogják, a mint a 177. rajz felső részén látható csöveknek keresztmetszete mutatja. A csőben és az edényben légüres teret állítanak elő, h-nál beforrasztják és az egészet elzárva sterilizálják. A készüléket most fémdobozba teszik (178. rajz) úgy, hogy a cső h hegye legyen felül; az egészet indulási helyzetben (178. rajz) szondálókötélre erősítik és a kívánt mélységbe küldik. Ebben a pillanatban futósúlyt eresztenek le, mely az emelőkart **) működésbe hozza, a fémdoboz átfordul, a kapilláris cső egy fémkésnek ütődik és

*) PORTIER és RICHARD, Comptes rendus de l'Académie des Sciences, 1906 május 14; Bulletin de l'Institut océanographique, 97. sz. 1907 február 26.
**) Világos, hogy az emelőkar propeller-csavarral pótolható és hogy több eszköz szerelhető ugyanarra a kábelre.

355

178. rajz. Futósúlylyal ellátott mikroba-doboz leszállás közben.

179. rajz. Mikroba-doboz felszállás közben.

a g előre megszűkített helyen eltörik; a tengervíz behatol az üres készülékbe és megtölti. Felhúzzák a készüléket (179. rajz); tegyük hozzá, hogy a cső kapilláritása folytán a készülékből

356

180. rajz. Mikrobák gyüjtése.

a víz legfeljebb kifolyhat; és valóban felszínhez közeledve a víz felmelegszik és kiterjed, másrészt a nyomás csökkenése ugyanabban az irányban működik, a víz tehát eltávozik anélkül, hogy az átszelt rétegek vizéből egy csepp is a csőbe hatolhatna és a felvett vízzel keveredhetne. PORTIER dr. ellenőrző kísérletei ezt szigorúan megállapították. A mint a készülék a hajóra érkezik, az a csúcsot eltörik, kissé izzítják és a 180. rajz alján látható sterilizált készüléket teszik alá. Azután eltörik a csövet d-nél, a kapilláris hajlatokat eltávolítják, d-t kiizzítják s a vattával telt és sterilizált m csövet teszik hozzá. Állandó nyomással szorítva össze a csipeszt a kis harang védelme alatt az A edény folyadékát átönthetjük a tenyésztő csövek sorozatába a nélkül, hogy bárminő fertőzéstől kellene tartani. Az m csövön át sterilizált levegő szivároghat be az edénybe. Ez a készülék több ízben sikeresen működött a Princesse-Alice-on egészen 5000 m. mélységig (181–182. rajz).

181. rajz. Előkészületek a mikroba-doboz tengerbe vetéséhez.

  

182. rajz. A mikroba-doboz eltünik a tengerben. A lebocsátás a szondáló padról történik.

A tenyésztést tengervízben halakkal vagy tengeri rákokkal elkészített közegben (húsleves, zselatin, zselóz) kell végezni; a közönséges bakteriológiai közegek gyakran semmi eredményt sem adnak. Csak a tengeri baktériumok között vannak olyanok, a melyek képesek a zselózt folyósítani. A különböző oldalról végzett kísérletekből kitünt, hogy a tengervízben mindenütt vannak baktériumok, de igen változó mennyiségben és ha egy tenyésztés nem sikerül, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek baktériumok, csupán azt, hogy a víz igen szegény baktériumokban; számba kell venni azt is, hogy a tenyésztésre szolgáló vízmennyiség mindig igen csekély.

Mindazonáltal határozottan kimutatták, hogy a nyilt tengeren egyik esetben kevés a csíra, máskor meg ezerszámra található egy-egy cm3-ben, de mindig sokkal kevesebb, mint a part vizeiben, mintha a baktériumok a szárazföldről kerülnének a tengerbe;

357

számuk abban a mértékben csökken, a mint a nyilt tenger felé közeledünk. GIAXA pl. több százezer csirát talált egy cm3-ben a nápolyi csatornák torkolatánál, 26 000-t talált 350 m. és csak 100-at 3 km. távolságban. Mondhatjuk tehát, hogy ebben a távolságban a szárazföld hatása már nem érezhető. A többé-kevésbbé zárt tengerekben, mint a Balti- vagy Északi-tengerben több csira van, mint az óczeánban.

A nagy mélységi állatok emésztőcsövének tartalmába oltott kultúrák azt mutatják, hogy itt is vannak baktériumok, azonban a mélységi iszaprétegek ebben a tekintetben nagyon szegényeknek látszanak. A Nápolyi öböl tengeralatti talajában ellenben RUSSEL legalább 200000 csirát talált cm3-ként 100 m. mélységben és még 1100 m. mélységben is 24 000-et. Ennek talán a Földközi-tenger mély vízének állandó hőmérséklete (13°) az oka.

Bármily kicsinyek legyenek is, a baktériumok mennyisége a planktonban el nem hanyagolható; FISCHER, a National expedíczió folyamán végzett megfigyelései alapján kiszámította, hogy a

358

Sargasso-tenger és a Kanári-áramlás között a baktériumok tömege a plankton térfogatának körülbelül 1/200 részével ér fel.

A tengeri baktériumok kevés olyan formát foglalnak magukban, a milyeneket a szárazföldön vagy az édes vizekben szoktunk találni. A különböző coccusok és baczillusok majdnem teljesen hiányzanak, nem tekintve a csatornák vizével való átmeneti fertőzés kivételes eseteit; ezt a fertőzést a rossz helyen termelt osztrigákkal való mérgezések több ízben mutatták. Azonban a betegségokozó baktériumok a tengervízben gyorsan elvesznek.

A valódi tengeri baktériumok vagy a FISCHER-féle halibaktériumok, beleértve a BEYERINCK-féle fotobaktériumokat, gyakran igen különböző alakúak és nagyságúak; szabályosan spirális- vagy vesszőalakúak, mint a kolerabaczillus. A Photobacterium phosphorescens és a P. coronatum a legnagyobb ismert baktériumok közé tartoznak; tenyészetben éveken keresztül megőrizhetők és igen erősen világító húslevest állítanak elő. Érdekes, hogy ezek a

359

világító baktériumok gyakran oly nehezen különböztethetők meg a kolera vessző alakú baczillusától, hogy ez utóbbinak felismerésére a legjobb a kultúrát tengervizes közegbe oltani, a hol a kolerabaczillus igen rosszul, vagy egyáltalában nem csirázik. Egészen mostanáig a világító baktériumok az egyedüli tengeri baktériumok, a melyek betegséget okozhatnak, a mint az egereken és tengeri nyulakon végzett kísérletek mutatják.

Általában a nyilt tengeri bakteriumok kevés fajhoz tartoznak, a legtöbbször csak egy vehető észre: a Halibacterium pellucidum, melyet a National talált az Antillák és Dánia között.

A hőmérsékletnek döntő hatása van bizonyos baktériumokra; a Photobacterium indicum csak 20 foktól kezdve nő; a 13 fénylő faj közül csak 4 csirázik még 37 foknál is és egyetlen egy volt foszforeszkáló (P. indicum); másrészt több faj csirázik 0°-nál; CHARCOT dr. igen számos mikrobát talált a tengervízben –1.8°-nál, az antarktikus óczeánban.

Több ízben alkalmunk volt megállapítani a foszforeszkálás érdekes tüneményét; most megfigyelhetjük a legalsóbb rendű lényeknél, meg fogjuk találni különböző közbenső lényeknéi egészen a halakig. TARCHANOFF tanulmányozta a Balti-tenger foszforeszkáló baczillusainak fényét; a tiszta és friss tenyészetek adják a legerősebb világítást és a világítóképesség 2 héttől 3 hónapig terjedhet. Ezek a baczillusok a 7–8 fokos hőmérsékletet szeretik legjobban; fénylenek még –4, –6° vagy –7°-ig, de akkor a megfagyott kocsonya világító jéggé válik, a mely néhány óra mulva kialszik; ime a hideg fény! Az újra folyósított kocsonya egyébként ismét világítóvá lesz. E tenyészetek kiújulnak, ha 34°–37°-ra hevítjük őket és lehűtve újra fölvillannak, de örökre kialszanak, ha 50°-ra hevíttetnek. Úgy látszik, hogy a napfény ártalmas e baczillusokra.

TARCHANOFF igen érdekes kísérletet végzett az ő világító kocsonyáival. Ha egy békának háti limfa-zacskójába néhány cm3 ilyen kocsonyát fecskendezünk, akkor a béka teljesen világítóvá lesz 3 vagy 4 napon át, különösen ha a 8°-hoz közel álló hőmérsékleten tartjuk.

DUBOIS RAPHAEL tanár sokat foglalkozott a tengeri eredetű világító baktériumokkal és sokan láthatták az ő tenyészeteit az 1900-i párizsi nemzetközi kiállítás optikai palotájában. A mint ő

360

mondotta, a világításra legjobb fény az volna, a mely a legtöbb közepes hullámhosszú és a legkevesebb hő- vagy kémiai sugarat tartalmazná. Az "élő fény" közelíti meg legjobban ezt az ideális világítást. Igen valószínű, hogy az állati fény ugyanúgy viselkedik minden esetben, mint a világító férgeknél és a Pyrophoráknál; DUBOIS pedig kimutatta, hogy ez állatok által a fény előállítására használt energiának legalább 98%-a valóban fénnyé alakul át; mi czivilizált emberek igen büszkék vagyunk értelmünkre és iparunkra s a mikor mi állítunk elő fényt, elveszítjük a felhasznált energiának 98%-át, a mi hő- és kémiai sugarakká alakul át a helyett, hogy tisztán mint világító sugár lenne felhasználható. DUBOIS ki tudott világítani egy termet e foszforeszkáló szervezetekkel és a szép holdvilággal vetekedő fényt tudott elérni; azonban még eddig nem sikerült gyakorlatiasan kihasználni a fotobaktériumok fényét. Mindazonáltal, mint a szerző megjegyzi, a sörélesztő nagyon hasonló e baktériumokhoz és tudjuk, hogy az általa szolgáltatott ipari munka jelentékeny! Nagyon is lehetséges, hogy a mikrobák saját fénye bizonyos esetekben használatba fog jönni. Másrészt DUBOIS tökéletesítette eljárását: A folyékony kocsonyákat igen tápláló zselatinos kocsonyával helyettesítette, kiválasztott baktériumokkal telepítette be és egy lapos fenekű palaczk belső falára kente. A palaczk oldalsó zárt csőtartóval volt ellátva és ezt a csövet, valamint a nyakat is a víz szűrésére szolgáló sterilizált vatta zárta el; az ilyen készülék több héten át világító maradhat. "Több ilyen fényforrást egyesítve – mondja a szerző – a tamarisi tengeri biológiai laboratórium egy nagy termét tudtam megvilágítani; a jelenlevő személyek távolról megismerhették egymást és az arczjátékot is észrevehették." A kilövellt fény színe ugyanazon fajnál is változik a tenyésztő közeg szerint.

A foszforeszkálás tüneménye, a melynek itt első esetét láttuk, bizonyára a tengeri lényeknek egyik legérdekesebb és legjelentékenyebb sajátsága; ez azonban a tengeri lényeknek nem kizárólagos tulajdonsága, mert vannak növények, nevezetesen a baktériumokon kívül is bizonyos gombák és különösen szárazföldi állatok, melyek foszforeszkálnak; azonban ez ritkán előforduló tünemény és ki kell emelnünk, hogy egyetlen édes vízi lény sem lövell ki fényt. Ha tehát a tengeri állatok nem mind foszforeszkálók és kívülük vannak más oly lények is, a melyek ezzel az érdekes tulajdon-

361

sággal vannak megáldva, mégis igaz, hogy ő köztük leggyakoribb ez a tünemény és pedig a legkülönbözőbb csoportokhoz tartozó legváltozatosabb állatok egész sora között.

A baktériumok legfontosabb szerepe, hogy a szerves lényeket kimúlásuk után rothadással vagy hasonló folyamattal felbontják. Aztán olyan nézet is nyilvánult, hogy a hajótöröttek holttestei, ha a halak meg nem eszik őket, a tenger fenekén épen maradnak az általuk odavitt mikrobák szaporodását meggátoló nyomás és hideg hatása alatt. Azonban magán a fenéken is vannak oly mikrobák, a melyek ez utóbbiakat helyettesítik és a szöveteket elemeikre bonthatják. Az így alakult egyszerűbb nitrogéntartalmú szerves anyagokat a nitrifikáló baktériumok ammóniákká, nitritté, nitrátokká, vízzé és szénsavvá alakítják át, a miből a klorofillos növények táplálkoznak. Azonban vannak denitrifikáló baktériumok is, melyek képesek a nitrifikáló baktériumoktól alakított nitrogénes anyagokat nitrogénné feloldani. Ez a nitrogén visszatér a légkörbe és ezt a tengerbe a folyóktól odahordott nitrátok helyettesítik, valamit a talaj nitrifikáló baktériumai. Így egészítődik ki a tengerben az állati és növényi élet körfolyamata.


Az algák.

A tengeri algákat felosztják zöld, barna és vörös algákra; valamennyiökben van klorofill, melynek zöld színét gyakran más, vörös vagy barna festék fedi el; azonban az édes vízben ez a járulékos festék feloldódik és akkor előtűnik a klorofill zöld színe. Alakjuk is oly változatos, mint a színük és ugyanezt mondhatjuk el a nagyságukról is, minthogy a milliméter csekély törtrészeinél nem nagyobb algák mellett, mint a kis diátomáczeák, 300 méter hosszúakat is említhetünk, melyek tehát messze meghaladják a legnagyobb szárazföldi növények méreteit.

Az elmélet szerint és a nap különféle színű sugarainak a víz mélysége szerint különböző elnyeletése értelmében felteszik, hogy a zöld algák a felülethez közel helyezkednek el, a barnák mélyebben és végre a vörösek a legnagyobb mélységekben, a hol még növények élhetnek. A valóságban a vörös algák mindenütt megtalálhatók, a hol a fényviszonyok hasonlók ama mélységek fényviszonyaihoz, a melyekben e növények rendszerint élnek (50–150

362

méter), pl. barna algák között, vagy pedig oly mélyedésekben, a hová a fény csak a barna algákon való áthatolás után tud eljutni.

Más szempontból az algák két osztályba sorozhatók: a rögzített, tehát a benthoszhoz tartozókra és a vízben lebegőkre, melyek a planktonhoz tartoznak.

Zöld algák. Ezek leggyakrabban a legjobban megvilágított partvidéki felszíni övben találhatók. Különösen elterjedtek az ulvák vagy tengeri saláták, melyek hullámos, vékony lemezek alakjában fordulnak elő; színük szép világos zöld. Néhol salátaként eszik.

A Halosphaera viridis kis egysejtű, gömbalakú alga, a mely számos klorofilltestecskét tartalmaz. Gyakori a mi mérsékelt éghajlatú tengereinkben. CHUN tanár a Valdivián egész 2000 m.-ig terjedő mélységből hozott fel ilyen algákat, önműködően záródó hálójában; ez az eredmény ellene mond mindannak, a mit az algák mélységi eloszlásáról tudtunk; figyelmes vizsgálat kimutatta, hogy ezek holt Halosphaerák, a melyek a fenék felé sülyedőben voltak és az állatok útközben még nem falták fel őket.

183. rajz. Pelvetia canaliculata.

Barna algák. Ezek az algák valamivel mélyebben élnek, mint az előbbiek és majdnem 100 méterig lejuthatnak. Legnagyobb részük a talajhoz van nőve; minthogy a legerősebb vízmozgásoknak vannak kitéve, erősen a sziklához kapaszkodnak igen ellenálló kajmacsaikkal; az Atlanti-óczeán és függelékeinek sziklás szélein, a parti zónában azon a darabon, a melyet apály idején a tenger szárazon hagy, leginkább a Pelvetia (183. rajz) található, azután a fucusok. A 184. rajz számos fucus vesiculosus-t

363

184. rajz. Fucus-ok apály alkalmával, Angoulins közelében.

185. rajz. Fucus vesiculosus.

mutat apály alkalmával a kövekhez nőve. Barna lemezekből állnak (185. rajz), itt-ott levegővel telt kis hólyagok vannak rajtuk és ezek tartják dagály idején a leveleket függőlegesen a vízben. A fucusok teszik legnagyobb részét annak a tengeri salátának, a melyet trágyául vagy alom szalma helyett használnak a franczia partvidék lakói és a melynek hamúja szódát, brómot és jódot szolgáltat. Mélyebben, azokon a részeken, a melyek csak a legnagyobb apály idején tárulnak elénk, más algák találhatók, nevezetesen a laminariák, a melyeknek egyes fajai több méter hosszúságot érhetnek el. A Laminaria saccharina (186. rajz), úgy mint sok hozzá közelálló más alga vízben megforralva ételül használható kocsonyát alkot.

A barna algák között fordulnak elő a növények óriásai. Ehhez a családhoz tartoznak a déli tengerek macrocystis-ai, a melyek 300 méterig terjedő hosszúságot is elérhetnek. Ez a növény igen erősen kapaszkodik a sziklákba hatalmas kajmacsai segítsé-

186. rajz. Laminaria saccharina.

364

187. rajz. Sargassum.

gével és a szárát, melyről sok 1–2 méter hosszú levélformájú lemez függ alá, a víz felszínén löbb a Fucus vesiculosus-éihoz hasonló úszó tartja vízszintesen.

A sargassumok szintén barna algák, noha külsejük után ítélve inkább a közönséges növények közé soroznók őket. A 187. rajz mutat be belőlük egy töredéket, melyet 1905-ben a Princesse

365

Alice gyüjtött a Sargasso-tengerben végzett kutatásai alkalmával. Ebben a növényben szárakkal, levelekkel és gyümölcsökkel ellátott ágat akartak látni (Sargassum bacciferum) és innen származik ez algáknak a tengerészneve: trópikus szőlő. Azonban e gyümölcsök egyszerű gázzal telt úszók, melyek a növényt a felszínen tartják. A trópikus Amerika partjairól a hullámoktól elsodort sargassókat az áramlások a Sargasso-tengernek nevezett óriási csendes vízterületre hordják, mely az Azoroktól délnyugatra terül el és 200 000 km2 területet foglal el. itt a sargassumok tovább élnek, sokkal jobban mint gondolnók, a mint a régi részek és az új hajtások közti színkülönbség mutatja. Az előbbiek sötét feketés-barna színűek, míg az utóbbiak világos zöldes-sárgák. Az ágak így minden irányban kihajtanak és gyakran valóságos gombóczok keletkeznek az egymásba gabalyodott ágakból. Ezek a bokrok elég gyakran nagy fonatokban egyesülnek, melyek a tenger színén néhány négyzetméternyi területet foglalnak el, azonban, sem a National tudósai, sem mi nem láttunk soha folytonos úszó mezőket, a mint bizonyos hajósok leírták és a melyről valaha azt hitték, hogy képes megállítani a hajókat! A pamatok vagy fonatok mindenütt többé-kevésbbé szétválnak egymástól, gyakran szaggatott vonalakban helyezkedve el. Ezek az algatömegek sajátságos fauna lakóhelyéül szolgálnak: rákok, puhatestűek, halak stb., azonkívül sok helyhez kötött állat rakódik rá a sargassumokra; az úszókat gyakran Bryozoák, Hydroidok stb. borítják.

366

188. rajz. Coscinodiscus és Thalassiosira, CLÈVE szerint.

A barna algák közé tartoznak még a Diatomaceák, melyeknek nagysága legtöbbször csak a milliméter törtrészeit teszi ki. Mindegyik egy-egy sárgás-barna festőanyag által színezett protoplazma-tömegből áll, mely szilicziummal igen erősen bekérgezett valóságos czellulóz-dobozba van zárva. A doboz két, egymásba illő félből áll. A doboz mindegyik fala, de különösen az alapfelület rendkívül finom, igen változatos és fölötte díszes czifrázatokkal van ellátva. A doboz falain likacskák vagy hasadékok vannak és ezeken keresztül kocsonyaszerű anyag ömlik ki és ez ragasztja le a diátomáczeákat, vagy pedig ez tartja együtt a többivel lebegő vagy rögzített telepek alakjában. A diátomáczeák között vannak a fenékhez rögzített vagy odakapaszkodó, egyedül vagy telepekben élő alakok; azonban a diátomáczeák legnagyobb része pelágikus és általában a plankton fő tömegét teszik. A 188. rajzon jobbra a Coscinodiscus polychordus-t, balra a Thalassiosirá-t látjuk (CLÈVE rajza szerint), melyek két igen jellemző pelágikus

367

fajt képviselnek; a Rhizosolenia, melyből két tipust mutatunk be (189–190. rajz), legalább olyan gyakori, mint az előbbiek; különállva vagy pedig sorjában elhelyezkedve hosszúkás telepekben található. A Chaetecereros-ok hengeres testük fonalszerű nyúlványával tűnnek ki; általában hosszukás, gyakran meggörbült, sőt néha – mint a 191. rajzon látható Chaetoceros secundum – éppen köralakú telepekben helyezkednek el. Említsük meg végre a Planktoniella sol-t (192. rajz) és az Asteromphalus-t is (193. rajz).

191. rajz. Chaetoceros secundum telepe, CLÈVE szerint.

189. rajz. Rhizosolenia semispina,CLÈVE szerint.

190. rajz. Rhizosolenia styliformis, CLÈVE szerint.

192. rajz Planktoniella sol. CLÈVE szerint.

193. rajz. Asteromphalus atlanticus CLÈVE, PERAGALLO szerint.

Ma gyakran a barna algák közé sorolják a Peridineák-nak nevezett lényeket is, melyeket némely természettudós még ma is állatoknak tart és a Dinoflagellatá-k csoportjába oszt be. Apró lények ezek, átlag alig egytized milliméter nagyságúak, egyetlen sejtből állanak, melyet szilárd hártya véd. Ez a hártya a szervezetnek halála után is megtartja alakját; összetétele hasonló a czellulózéhoz. Ezt a héjat rajzokkal díszített és finom likacskákkal átlyukgatott lemezek alkotják; a héjat két, körülbelül egyenlő részre osztja

368

egy propeller-csavar alakú haránt barázda, melynek két végét az előbbire merőleges hosszanti barázda köti össze. Ebből indul ki a helyváltoztatásra szolgáló ostor vagy flagellum. Egy másik ostor pörgén csavart rúgó alakjában a harántbarázda nagy részét elfoglalja és itt igen élénk hullámzómozgást végez. DELAGE szerint, a kitől e részleteket átveszszük, ez valószínűleg a test forgatására való, a mely végeredményben közönséges csavar- vagy propeller-csavarmozgással halad előre. Ilyenek ezek az alsórendű lények, melyeknek nehány faja a 194. és 195. rajzon látható (Ceratium tripos és egyebek). Az elegáns és díszes pánczéllal burkolt peridineáknak milliárdjai élnek együtt s a plankton számos magasabb szervezetének még oly halaknak is, mint a szárdinia, táplálékául szolgálnak. POUCHET G. és DE GUERNE J. 20 millióra becsülték azt a peridinea-mennyiséget, a melyet a La Corogne-nál való halászat alkalmával az Hirondelle-en 1887-ben a szárdiniák mindegyikének gyomrában találtak. Lehetetlen fogalmat alkotni arról a fantasztikus számról, hogy mennyi ilyen lényt nyelhet el egy szárdiniasereg.

194. rajz. Ceratium tripos.

195. rajz. Különböző Ceratium-fajok.

A peridineák néha igen nagy mértékben hozzájárulnak a tenger sajátságos színének létrejöttéhez. A Maio- és Sal- (Zöldfok) szigetek vizeiben 1901 augusztus havában tenger-zöld színt találtunk körülbelül 1500 méter mélységig. (A Challenger ezt a színezést 1873 július 23–24-én a Kanári- és a Zöldfoki szigetek között észlelte.) Maio közelében egy mély tengeri halászat különböző lárvákat hozott felszínre, közöttük sok nagy zöld színű ázalékállatkát, a melyek az Euglenák-ra és a sárgatestű Appendiculariák-ra emlékeztettek. Azonkívül ugyanott, valamint Sall-sziget közelében a víz zöldessárga üledéket hagyott hátra, mely kizárólag rendkívül apró meg-

369

számlálhatatlan gömbalakú Peridineá-ból állott, nagyságuk alig volt 0,03 milliméter. A víz színe ezeknek a szervezeteknek tulajdonítandó, valamint a belőlük élő állatoknak (Copepodák, stb.), a melyeknek gyomrában, szöveteik átlátszósága folytán észrevehető. Ugyancsak egy Plagiaulax nembe tartozó peridinea-fajnak tulajdonítja egy természettudós a Japán partjain található egyes fajok zöldes színét.

Bizonyos Peridineák foszforeszkálók; csak a következő tény megemlítésére fogok szorítkozni: 1905 júliusában üvegbe gyüjtve egy halászat eredményét, melyet finom hálóval éjjel végeztünk, a mikor a tenger foszforeszkáló volt, a sötét szobában megállapítottam, hogy néhány csöpp formol hozzáadása a folyadék-tömegben egyenlő általános zöldes-sárga foszforeszkálást idézett elő, a mely a Peridineák millióinak és azonkívül más szervezetek intenzívebb fényes pontjainak tulajdonítandó. Ez a világítás körülbelűl 2 perczig tartott.

Vörös algák vagy Florideák. Ezek az algák nagyon különböző alakban fordulnak elő. Az egyik a gyengéd és elegáns algák

370

csoportja, számos és rendkívül finom elágazásokkal, a melyek a gyüjtőknek örömet okoznak. A másik csoport kemény mészszel van bevonva, tömör vagy elágazó: ezek a korrallinák, a melyeknek legjelentősebbjei a Lithothamnion-nembe tartoznak. A 196. rajz a L. coralloides több példányát mutatja; ezek nevüket a korallokhoz való hasonlóságuknak köszönhetik. PRUVÔT arról értesít bennünket, hogy Bretagne-ban néhány folyó torkolatánál a tengerjárás alsó szintje és a 25 méteres mélység között különös durva homok található, mely főképpen mészalgáknak a 198. rajzon láthatókhoz hasonló maradványaiból keletkezett (L. polymorphum, L. fasciculatum); ez a moerl név alatt ismeretes homok trágyául szolgál és nagy mennyiséget használnak el belőle, hogy mészszel lássák el a szilicziumos földet.

196. rajz. Lithothamnion coralloides.

Más Lithothamnion-ok (L. incrustans, Lithophyllum cristatum stb.) tömörebb tömegeket alkotnak, mint az előbbiek és a Földközi-tenger sok helyén kiugró fehér szalag alakjában tűnnek fel, mely vízszintesen fut a víz fölött, a sziklák hosszábaii, a melyet QUATREFAGES trottoir-nak (gyalogjáró) nevez. Ez a szakadatlan és kemény, de egyenetlen szalag nagyon ki van fejlődve Banyuls

371

197. rajz. Halász a monacói part "trottoir"-ján (= gyalogjáró).

vidékén, a hol PRUVÔT gondosan tanulmányozta. Mint a korálloknak, ezeknek az algáknak is tiszta hullámzó vízre van szükségük és csak a nyilt tengeri víznek kitett sziklarészeken találhatók. A sziklát az erózió ellen megvédve jelentékeny szerepet játszanak; ha a szikla puha anyagból való, a hullámok a falnak közvetlenül a víz fölött levő részét, a melyet a mészalgák nem védenek, gyorsan rombolják és mintegy sziklaalatti üreget vájnak bele, melynek padlója nem egyéb, mint ez a trottoir, melyet az algák több cm. vastag rétegökkel megvédtek. A monacói és környékebeli trottoirok keskenyebbek, mint a Banyuls-vidékiek; ugyanígy van az Esterel porfiros partjain, kétségtelenül a szikla nagyobb keménysége és a hullámok csekélyebb hevessége következtében. A 197. rajz fiatal halászt mutat a trottoiron, a monacói part aljában; éppen a lábainál vonul végig a szikla mentében a meszes algák szalagja. A 198. rajzon látjuk, hogy a víz fölé emelkedő összes sziklákat mészalgaöv veszi körül és a sziklák profiljának homorúsága mutatja a védetlen részeknek a tenger hatása alatt való pusztulását.

372

198. rajz. Mészalgák St.-Honorat sziget sziklái körül.

A meleg tengerekben még olyan mészalgákat is találunk, a melyek az előzőktől különböznek és nagy mennyiségüknél fogva érdemesek a megemlítésre. A Princesse-Alice hálója 1901 július 26-án (1152. sz. állomás, Santa Luzia közelében a Zöldfokon) körülbelül 1500 kg., többé-kevésbbé legömbölyített, vörös, fehér vagy feketés, főképpen Lithothamnion-ból való mészkonkrécziókat hozott fel. Ebből az egyszerű adatból látható, mily jelentőségük lehet e szerves mészlerakódásoknak; WEBER MAX hasonló eseteket állapított meg a hollandi Indiában, a Siboga-expedíczió alatt.

A vörös algák érik el a legnagyobb mélységet: egészen 250 m.-ig jutnak le.

Kék algák vagy Cyanophyceák. Több pelágikus alga tartozik e csoporthoz; csak a Trichodesmium-okat idézzük, a melyek kerek vagy hosszúkás, szálas, többé-kevésbbé rövid csomagokat alkotnak és a melyek oly nagy mértékben fordulhatnak elő, hogy terjedelmes vörös foltokat alkothatnak (T. erythraeum); innen ered bizonyos szerzők szerint a Vörös-tenger neve; a Cyanophiceák rendszerint kékes-zöld színűek a klorofillal társuló

373

kék festőanyag jelenléte következtében; a meleg tengerekben élő Trichodesmium-ok ebben a tekintetben kivételek: vörös színűek.

199. rajz. A növényplankton elterjedése az északi tengerekben CLÈVE szerint.

A mint már láttuk, a plankton természete néha bizonyos vizeket jellemez és CLÈVE felismerte, hogy a különböző áramoknak a planktonja különböző. E planktonok mindegyike jellemző alakú; a mellékelt térképen pl. (199. rajz) CLÈVE bemutatja D-ben a meleg tengereknek a desmoplanktontól elfoglalt vidékét, a melynek a Sargasso-tenger vizeiben oly gyakori Trichodesmium a jellemzője; S a styliplankton, a melynek főeleme a fentebb említett Rhizosolenia styliformis; ez főképpen a Golf-áram elágazó vizeiben található, míg a siraplankton (Si), a Thatassiosira Nordenskiöldi alapján keleti Grönland és Labrador hideg áramait

374

jellemzi. Megkülönböztetjük még a trichoplankton-t (T), a Thalassiotrix-szal stb., az arktikus vizekben a chaetoplankton-t (C), a különböző Chaetoceros-ok óriási tömegeivel; a Ceratium tripos-ban dús tripoplankton-t (Tp), a mely a térképen az egész Északi-tengert elfoglalja. E szerint az összes mikroszkópos algák tömege, mely az állati élet alapjául szolgál, hatalmasan ki van fejlődve a tengerben.

Japánban a tengeri algák nagy iparnak szolgálnak alapul, mely belőlük kocsonyákat, mártásokat, leveseket, italokat stb. készít. Főképp a Gelidiumok (Floridea) kikészítésével 500 telep foglalkozik. 1900-ban Japán 843 000 kg. ilyen kanten-nek nevezett terméket állított elő öt millió frank értékben. A Gloipeltis 1133 tonna funori-t szolgáltatott, a melyet aztán szövetek kikészítésére használnak. A kombu-t a Laminariák-ból vonják ki, ez mindenféle ételek ízesítésére szolgál. Főzelékként, valamint forrázott teának is használják.

Phanerogamok. A kriptogamokon kívül a tengeri növényzet még a Zosteraceák családjához tartozó néhány egyszíkű növényt

375

is felölel, a melyek a tiszta és sekély vizekben gyakran nagy mezőket vagy pázsitokat alkotnak, melyek az állatok egész tömegének ívására szolgálnak és igen változatos faunának nyujtanak lakohelyet. A Zosterák (Zostera marina) valóságos tengeri füvek, melyeknek szárai, indái minden ízületükön gyökérkéket hajtanak, ezek belemélyednek az iszapos vagy homokos talajba s megkötik. Az ízületeken azonkívül szalag alakú, hosszú keskeny levelek vannak, melyek a vízben fölemelkednek. Szorgalmasan gyüjtik ezt, hogy azután trágyának, alomnak, matrácztölteléknek stb. felhasználják. A Zosterák különösen az Atlanti-partokon találhatók nagy bőségben. A Földközi-tengerben a Posidoniák (Posidonia Caulini) alkotják e füveket. E növény szára szőrös, pikkelyes, tömzsi; levelei eresek, hosszúak és szép zöld színűek. Azonban míg a Zosterák nagyon hasznosak, addig a holt Posidoniák tömegeiből semmi hasznot nem húzunk, noha maradványaik sok parton néha jelentékeny mennyiségben halmozódnak fel. A 200. rajzon látható fénykép, mely az Esterel-öbölben vétetett fel, mutatja, mily magasságot érhetnek el e tengeri fű felhalmozódásai, melyeket különösen heves viharok után vetnek ki a hullámok.

200. rajz. Partra hányt Posidonia-törmelék Dél-Francziaország egyik öblében.

A kétszíkűek közül alig kell egyebet említenünk, mint két Rhizophorá-t; ezek a fák csak a gyökereiket eresztik bele a trópusi vidékek partjainak és lagunáinak sós mocsaraiba, a hol rengeteg erdőket alkotnak.