II. RÉSZ.
IZGATÓ ÉS CSILLAPÍTÓ NÖVÉNYI ANYAGOK.
I. Az ember élvezete és a növények.
Valamint a szép iránt való érzék ösztönszerűen nyilatkozik meg az emberben, úgy nyúl az ember ösztönszerűen ahhoz is, a mi neki jól esik, legyen étel az, vagy bármi más, a mi ételszámba jöhet; s miként a szépérzékre és a szép fogalmára a különböző körülmények vannak hatással: így van ez az élvezeti anyagokkal is. A czukor ízlik, mert az édesség kellemes érzetet kelt az emberben; e felfogás annyira meggyökeresedett, hogy mi mindent, a mi kedves, czukrosnak mondunk; de a kávé, a téa és csokoládé, illetőleg kakaó más elbirálás alá esik, mert természetes állapotában nem élvezhető, úgy hogy nagy változáson kellett átmenniök, míg az emberiség mindenféle körülmény hatására élvezetnek elfogadta őket.
1. A czukor.
Bizonyos, hogy az emberiség legősibb és legtermészetesebb növény-élvezete a czukor volt. Mikor a legősibb emberek táplálék után néztek, könnyű szerrel találták és attólfogva keresték is mind a növények nektárját, mint a fa odúiban elrejtett mézet, tehát azon édes nedveket, melyeket a természetben készen lehet találni. Ezek után vonzódtak, mert az édesség iránt való hajlam az embernek veleszületett tulajdonsága. (1)
Nálunk persze kevés növény van, a melyben édes nedv nagyobb mennyiségben fejlődik, de a délibb, különösen trópusi éghajlat alatt másképpen áll a dolog. Így pl. Afrikában, a Jóremény-foka vidékén találni egy növényt (Melianthus major), melyet virágzása idején a hottentották örömest fölkeresnek,
(1) A szeszes italok élvezete rendszerint elnyomja az emberben az édesség iránt való hajlamot, a mint azonban az ember szakit a szeszes itallal, újra fölébred benne eredeti terészete s ismét megkívánja a czukrot.
hogy a virágokból kicseppegő nedvet összegyűjtsék s nagy mohón élvezzék. Hasonlóképen tesznek Amerika indiánjai az agávé-val, melynek virága szintén bővelkedik nektárban, még pedig szárazság idején oly nagy bőségben, hogy a nektár-cseppek úgy hullnak ki, mintha eső esnék.
A Kelet-Indiából származó s mint szobanövény nálunk nagyon kedvelt viaszkvirág (Hoya carnosa) rózsaszínű virágából szintén méz szokott cseppegni.
De nemcsak virágok bővelkednek ily édességben, LIVINGSTONE Afrika déli részének belsejében egy Bauhinia-fajt talált, melynek levelein mézszerű bevonat van; e méznek előidézésében egy rovarfaj (Psylla) szokott közreműködni. Ezt is szívesen keresik fel az emberek.
Ha egy tamarix-fajt (Tamarix gallica var. mannifera) egy pajzstetű (Coccus manniparus) megszúr, keletkezik az az édes anyag, melyet az arabok "a puszta mannájának" neveznek s kenyérre kenve, úgy élveznek, mint a mézet.
Sziriában, Perzsiában és Egyiptomban van egy lóhere-féle, a manna-lóhere (Hedysarum alhagi), mely egész felszínén édes nedvet izzad s a mely eledel és orvosság számba megy.
E növénynedv mint élvezeti anyag sehol sem tett szert nagyobb jelentőségre; annál fontosabb tényező volt a méz, melyet a méhecske régenten épp oly szorgalmasan hordozgatott össze, mint a mai nap.
Bátran mondhatni, hogy a méz, minthogy rendszerint nagyobb tömegben található, nemcsak mint élvezeti anyag volt fontos, hanem ételül is szolgált, sőt még szeszes italt (méhsört) is készítettek belőle. Vannak országok, melyekben a méz még mai nap is a legfontosabb gazdasági tényező, sőt a középső Nilus vidékén lakó sourhai-ok legelőkelőbb embereiket mézzel szokták bebalzsamozni.
Általában mondható, hogy régen a mézben való bőség az ország gazdagságát jelezte, a mire többek közt az is vall, hogy MÓZES azzal kecsegtette a népét a pusztában, hogy oly országba vezeti, a hol tej és méz "folyik".
Nem is oly nagyon régen nálunk is fontos tényező volt a méz s sokfélére használták; mai nap azonban csupán a mézeskalács emlékeztet még a méz nagy multjára.
A mézet leginkább édesítő szernek használták, mert valóban czukor van benne, a miről könnyű meggyőződni, ha téli időben sokáig áll a méz; ekkor a czukor szemecskék alakjában tömörül össze és tisztán elő is lehet állítani.
Ez ugyanaz a czukor, mely sok gyümölcsfélében, így a szőlőben is előfordul s a melyet újabban keményítőből, vagy más erre alkalmas szénhidrátból chemiai úton tudnak előállítani; t. i. a szőlőczukor (C6H1206, dextrose). (1)
De nemcsak az említett édességek tűntek fel az embernek; nem kerülte ki figyelmét a növények szárában, fiatal hajtásaiban, sőt gyökereiben lévő czukortartalom sem s mindegyiket iparkodott kihasználni. E czukortartalom felismerése
(1) E czukrot keményítőből nagyban gyártják s főleg franczia czukrászok, borgyárosok, szeszégetők stb. szokták használni. A gyermekek nálunk krumpliczukor néven ismerik.
és értékesítése már nagyobb leleményességet tételez föl, mert a czukortartalom a növény fejlődésének csakis bizonyos, rendszerint rövid ideig tartó szakában jeléntkezik, abban az időben, midőn a nedvkeringés legélénkebb.
Mint ősi, édességet adó növény első helyen áll a czukornád (Saccharum officinarum), mely sokban emlékeztet a tengerire s vele együtt a pázsitfélék (Gramineae) csoportjába tartozik (40. kép.); a belőle készített czukor, az úgynevezett nádczukor (képlete C12H22O11) sokban eltér a szőlőczukortól.
Ez a növény Ázsia délkeleti részeiben ősidők óta nagyfontosságú volt: édes szárát nemcsak rágták és szopogatták, hanem ették is.
40. kép. A czukornád (Saccharum officinarum).
NEARCH, ki NAGY SÁNDOR ázsiai hadjáratában mint admirális vett részt, volt az első európai, ki a hadjáratról küldött jelentésében állítja, hogy Indiában nádból mézet tudnak készíteni. (1) Bizonyára az ő nyomán haladt
(1) Tudvalevő, hogy NAGY SÁNDOR ázsiai hadjárata alkalmával rendkivül érdeklődött a természet iránt s számos idegen állatot és növényt küldött hazájába, hol ARISTOTELES azután tudományos és gyakorlati tekintetben tanulmányozta és felhasználta őket. Így érthető, hogy NEARCH a háborúról szóló jelentéseiben a természeti tárgyakra is figyelemmel volt.
THEOPHRASTUS is (IV. század Kr. e.), ki a mézről szólván, édes sóról tesz említést, a mely nádszerű növényen magától keletkezik, a miért is nádméz-nek nevezi. De a nádak felsorolása közben egy szóval sem említi a czukornádat.
Hogy ezt a mézet hazájában régóta ismerték, bizonyítja az a körülmény is, hogy szanszkrit neve is van, t. i. sarkura; ebből keletkezett az arab sukhar, a perzsa sakar, a görög zakar, azaz czukor, mely főleg orvosszerül járta s még mai nap is zakar mambu néven mint orvosság használatos.
PLINIUS kortársa, DIOSCORIDES, úgyszintén egy századdal később GALENUS (mindkettő nagyhírű tudós és orvos) már ismerte a czukornádat; tőlük tudta meg Európa először, hogy van egy nádféle növény, melynek szárízein néha sóhoz hasonló, de igen édes anyag szokott kikristályosodni. Már ez írók idejében nemcsak ilyen édes só, hanem a czukornádból készített czukor is került Európába. (1)
A czukornádnak föntemlített tulajdonsága, hogy a szár bütykeinél por-alakú czukor rakódik le, igen korán felkölthette a hinduk s délkeleti Ázsia őslakóinak figyelmét e növényre; azért semmi sem volt természetesebb, mint hogy a czukornád szárában is keresték az édességet és szopogatták, és hogy állandóan kéznél legyen, művelték is. A Társaság-, Barátság- és Sandwich-szigetek lakóinak kicsinye és nagyja még mai nap is egyaránt rágja a czukornádat. Ugyanígy tesznek Új-Kaledonia lakói, kiknek kezében és szájában rendszerint darabka czukornádat lehet találni. E népeknél a czukornád nemcsak élvezeti anyag, hanem igen fontos élelmiszer s majdnem olyan fontos, mint némely vidéken a kenyérfa.
Általában mondható, hogy a czukornád-ültetvény munkásainak a czukornád a főeledelök s minthogy a czukornád nedve sok fehérjét tartalmaz, igen érthető, ha a munkások egészen jól megélnek belőle. (2)
Mindezek után természetesnek fogjuk találni, hogy a czukornád művelése az ő hazájában (3) igen korán vette kezdetét, a mire abból is lehet következtetni, hogy már csakis termesztett állapotban ismerjük; sőt a tartós művelés következtében ritkábban virágzik s még ritkábban van termése, úgy hogy csak dugványnyal, vagy tőhajtással szaporítható, a mely azután 30 évig is elélő tőkét ad.
Jóllehet a czukornádat a legősibb idő óta ismerték és élvezték, a czukor előállítása mégis sokáig késett, mert a czukor multja alig vezethető vissza
(1) Régi jó magyar neve nádméz, mely egészen a XVIII. századig általános volt, bizonyára a czukor származására czéloz; a czukor szó valószínűleg a német Zucker-ből, vagy a görög zakar-ból keletkezett.
(2) A Földközi-tenger környékén levő városokba egész hajórakomány számra hoznak czukornádat, a melyet csemegeként adnak el; ily helyeken úgy veszik a gyermekek, mint nálunk a czukrot.
(3) Talán Kokinkhinában (BUSCHAN szerint).
hátrább a Kr. u. IV–VI. századnál; ekkor készítették legelőször, még pedig Indiában. Ennek az lehetett az oka, hogy a czukornádból készült nedv a benne levő savak s fehérje-féle anyagok hatására könnyen indul erjedésnek s a czukor szeszszé alakul át.
E folyamatot – úgy látszott – igen későn tudták sikeresen megakadályozni, még pedig kevés mésztej (oltott mész Ca(HO)2, hozzáadásával, (1) a mitől az anyalúgnak nevezett czukornedv megtisztul. E folyadékból főzés, szűrés, majd szirupsűrűségűre való lepárolás után barna kristály-alakban válik ki a nádczukor. (2)
A kereskedésbe sokáig csakis a czukornádból készült édes nedv került, melyet különböző növénynedvekkel ibolya-, rózsa- vagy más szinűre festettek s dobozban árultak. Csak később került a porczukor, vagy a kikristályosodott s a sziruptól megtisztított nyers czukor moskovade néven a kereskedelembe s kizárólag a gyógyszertárak árúczikke lett. A czukor az idők folyamán annyira összeolvadt a gyógyszertár fogalmával, hogy gyógyszertárt czukor nélkül nem is lehetett elképzelni.
A nádczukor híre, majd a czukor maga is elég hamar eljutott Európába is, de a czukornádnak nyugatra való terjesztése az arabok érdeme. (3)
Indiától keletre is lassan terjedt a czukornád; khinai írók Kr. e. a II. században emlegetik először, de a növény első leírása még csak a Kr. u. IV. századból származó műben fordul elő; ugyane mű megemlékszik már a czukor előállításáról is. Szerinte a czukornád nedvét a napon hagyják megsűrűdni s néhány nap mulva megvan a czukor, mely a szájban oldódik. Ugyancsak e műből tudjuk meg, hogy egy indiai királyság (Funan) czukrot küldött adó fejében. Tekintve ez adatokat, mindenesetre feltűnő, hogy egy khinai császár a mi időszámításunk szerint 627 és 650 között küldöttséget menesztett az indiai Bahar tartományba, hogy a czukorgyártás módjával megismerkedjék; e történelmi adat szerint a czukorgyártás még csak a VII. században vette kezdetét Khinában.
Az arabok tulajdonképen a perzsák útján ismerkedtek meg a czukorral, a kiknél a VI. században találjuk a czukorról szóló első megemlékezést. Az arabok azután rendkívüli módon fölkarolták: a merre hatalmukat kiterjesztették, mindenüvé magukkal vitték a czukornádat és terjesztették a czukrot is. Legelőbb Arábia azon vidékein honosították meg a czukornádat, melyek a Rák-térítőtől délre terülnek el s a melyek a termesztésére alkalmasak voltak; itt gyártották az arabok az első czukrot s már a IX. században
(1) A mészviz leköti a savat s a keletkező vegyület mint mészsó lecsapódik, ugyanekkor a fehérje megalvad s ez állapotban a folyadék felszínén úszva, leszedhető.
(2) Az első ízben kapott nyers czukorból szirupszerű, tehát kristályalakot nem öltő lé folyik ki, ez az úgynevezett szirup, vagy melassz, melyből erjedés útján rum készül.
(3) Bizonyos, hogy a zsidók babiloni fogsága idején az Industól nyugatra még nem termesztették.
a hajdani Susiana vidékén termett és főzött nyers czukrot tisztító eljárásnak tudták alávetni, azaz finomítani, a mely folyamatot jelenleg számos európai czukorfinomító-gyár szokta végezni.
Az arabok nemcsak termesztették, gyártották a czukrot s kereskedtek vele, hanem sokat fogyasztottak is, (1) sőt az arab orvosok fontos orvosságnak jelentették ki.
Az első nagyobb czukorszállítmány 996-ban érkezett Szíriából és Egyiptomból Velenczébe; a Földközi-tenger délkeleti környéke, különösen Egyiptom, rövid idő alatt a czukor nagyfontosságú termőhelyévé, Alexandria pedig főrakodó-helyévé lett; a velenczei kereskedők azután gondoskodtak a czukor terjesztéséről északi irányban.
Az arabok nemcsak Arábiában, Szíriában és Egyiptomban honosították meg a czukornádat, hanem Szicziliában és Spanyolország déli részében is. Ez utóbbi országban 1150-ben már 29.000 hektár föld czukornáddal volt beültetve s Motril városában 14 czukorgyár dolgozott. Így érthető, hogy a spanyolországi czukorgyártás a XV. században évente 1 millió métermázsánál többet tett.
Innen Francziaországba terjedt a czukornád termesztése, a honnan azonban nehány hideg tél következtében hamar eltűnt, úgy hogy IV. HENRIK idejében megint ritka volt a czukor Francziaországban s csakis gyógyszertárban volt kapható.
1503-ban a Kanári-szigetekre vitték a czukornádat, a honnan sokáig a legjobb czukor került ki. Mint czukortermő vidékek Sziczilia és Malta szigete is nagy fontosságra tett szert; Malta szigetéről származik a czukornak a kereskedésben dívó neve: Saccharum melitense, vagy összevonva melis.
Az előadottakból látjuk, hogy a Földközi-tenger vidékén aránylag gyorsan terjedt el a czukor, de Európa középső és északi részében még csak a keresztes hadak útján vált ismertebbé. Európa északi részében sokáig a méz és az úgynevezett édesgyökér (2) adta az édesítő anyagot.
A keresztesek 1173-ban Szíríán keresztül való útjokban Tripolis vidékén fedezték fel a czukornádat s nem tudták eléggé magasztalni, mert édesebb volt a méznél. Csakhamar elvitték a hírét s nemsokára nemcsak orvosságul, hanem étkezés czéljaira is használták. Ekként a czukor a nektárt, mézet és édesgyökeret mindinkább kiszorította, sőt a czukrot annyira fölkarolták, hogy az emberek dobozban czukrot hordtak magukkal s úgy kínálták egymást, mint később a tubákkal.
A nádczukor történetében nagy fordulót jelentett az a körülmény, hogy KOLUMBUS második amerikai útján 1490-ben a Kanári-szigetekről az
(1) Mostadi Bem kalifának 1087-ben tartott lakodalmán 80.000 font czukor fogyott el.
(2) ULRICH württembergi herczeg lakodalmán nagymennyiségű fűszer mellett (36 font gyömbér, 12 font szegfűszeg, 40 font sáfrány) 35 font édesgyökeret használtak el, a mely gyökér tudvalevőleg az édes higviricznek (Glycirrhiza glabra) a gyökere. E növényt Spanyolországban termesztik, mai nap azonban csekély jelentőségű.
új-világba is elvitte a czukornádat, a hol igen jól bevált. Legelőbb St. Domingo szigetén kezdték termeszteni a czukornádat, a honnét Cuba szigetére és Amerika kontinensére terjedt el. A czukornád termesztésében első sorban a hasznossági szempont vezette az amerikaiakat, (1) azért mindent elkövettek, hogy a czukornád jövedelmezőségét fokozzák. Igy történt, hogy Otahaiti szigetéről még alkalmasabb czukornádváltozatot (Saccharum officinarium var. otahaitense) hozattak, a melyet Ausztrália fölfedezésekor megismertek. E változat művelése valóban még jövedelmezőbbé tette a czukornád (2) termesztését.
A czukornád termesztésének fellendülését csak az a körülmény zavarta, hogy megmunkálása sok munkaerőt kíván (3) s minthogy az amerikai bennszülöttek testalkatuknál fogva a nehéz munkára nem igen voltak alkalmasak, a spanyolok az erősebb szervezetű négereket hozták Afrika belsejéből. E mozgalom kezdeményezőjének LAS CASAS spanyol papot mondják. Igy hát a rabszolgakereskedés, mely Afrika belsejében a legősibb idő óta dívott s a XV. században a Pyrenaei félszigeten is elterjedt, Amerika felfedezésével s a czukornád-termesztés felkarolásával nagy terjedelmet öltött. (4)
Amerika ekként olcsó és jó munkaerőhöz jutván, igen érthető, hogy az Amerikából eredő czukor a szállítás költségével együtt olcsóbb volt, mint a Földközi-tenger környékén készített czukor. Az amerikai czukorgyártás ennek következtében rendkívül emelkedett s Amerika nemsokára elnyomta a spanyol és olasz czukorkészítést is.
(1) HUMBOLDT szerint (Neuspanien, III. 113. old.) Mexikóban 5368 m2-nyi terület búzával bevetve 180–200 frankot, pamutcserjével beültetve 250 frankot, czukornáddal beültetve pedig 450 frankot jövedelmez. Ugyane forrás szerint a czukornád termesztése Kelet-Indiában (Bengáliában) még egyszer olyan jövedelmező, mint Mexikóban.
(2) Az otahaiti-i czukornádat az angolok vitték át Amerikába; ugyanakkor vitték át a kenyérfát is, melyet a bennszülötteknek és rabszolgáknak szántak, csakhogy ez nem vált be, ellenben a czukornád rendkívül nagy jelentőségre tett szert.
(3) A czukornád-ültetvény számára rónázni kell a területet, hogy a dugványokat, ha elültetésük után nem esik az eső, vízzel el lehessen árasztani; attól fogva 2–3 hónaponként az ültetvényt a gaztól meg kell tisztítani és felhantolni, míg végre 1–1/2, sőt 2 év mulva teljesen kifejlett a nád, a mikor is 3 1/2–6 m magasságot és 2 1/2 cm vastagságot ér el. Az aratás idején legsietősebb a dolog, mert a czukornád czukortartalma folyton változik s ha az ember azt az időpontot elmulasztja, mikor a czukortartalom a legnagyobb, t. i. közvetetlenül a virágzás előtt, igen nagy lehet a veszteség. Ez okból sohasem találni virágzó czukornádat. A levágott czukornád hegyében legkevesebb a czukor, ezt levágják, a legfelsőbb részt a marhának adják, a többit pedig dugványnak használják. A czukornád a mérsékelt éghajlat alatt nem tud áttelelni, azért minden évben újra kell dugványozni, a forró éghajlat alatt azonban (25–29° C átlagos évi hőmérsékleten) a dugványból tőke keletkezik, a mely azután számos éven át tőhajtással új termést biztosít.
(4) E rabszolgakereskedés nagy küzdelmeket idézett föl s még csak a XIX. században ért véget: az északamerikai Egyesült-Államok 1807-ben tiltották el, Braziliában 1871-ben, Cuba szigetén 1880-ban szabadították fel a rabszolgákat.
A nagymennyiségű czukor, melylyel Amerika Európa piaczát elárasztotta, a czukorfogyasztás emelését vonta maga után, minek következtében a czukor már nemcsak élvezeti czikké és orvosszerré, hanem valóságos életszükségletté vált, a mi volt ősidők óta az ázsiai szigettengeren. A czukorfogyasztás emelését érdekesen tünteti fel BERGHAUS-nak azon adata, mely szerint Francziaországban 1700-ban 1 millió, 79 év mulva pedig 23 millió kg czukorra volt szükség. E czukornak legnagyobb része Angolország közbenjárásával Amerikából került.
Ebbe az időbe esik egy fölfedezés, mely a nádczukor történetére nagy hatással volt. MARGGRAF berlini chemikus 1747-ben arra a tapasztalásra jutott, hogy a takarmány-répának egy változata sok czukrot rejt magában s figyelembe véve, hogy a czukor abban az időben már nagyfontosságú tényező volt, ajánlotta, hogy répából állítsák elő; ekként a főtörekvés az volt, hogy az Amerikából érkező nádczukrot a répából készült czukorral pótolják.
A főakadály az volt, hogy akkoriban a répa czukortartalma még aránylag csekély volt s ennek is csak 2–3%-át tudták belőle előállítani; csak később, tartós művelés következtében emelkedett a czukortartalom. Magát a czukorgyártást az nehezítette meg, hogy a répából készült czukornak, úgyszintén az anyalúgból visszamaradó szirupnak kellemetlen mellékíze van, melytől a répaczukrot csak nagynehezen és hosszas folyamatok útján sikerül megszabadítani, holott a nádból készült nyers czukor arómás mellékíze miatt azonnal felhasználható.
Ezeket figyelembe véve, érthető, hogy a répaczukorgyártás nagy nehezen indult meg; hatalmas pártfogásra s nagy támogatásra volt szükség, hogy ez az új iparág meginduljon s versenyre keljen a nádczukorral. Az első répaczukorgyár III. FRIGYES VILMOS porosz király támogatásával Kunern-ben (1) (Sziléziában) 1796-ban keletkezett; megalapítója ACHARD KÁROLY FERENCZ volt s ettől fogva alig 5 évre rá, azaz 1801-ben Magyarországon is megkisérlették a répaczukor előállítását. Ugyanis GETTINGER JÁNOS eperjesi gyógyszerésznek sikerült a művelet, minthogy azonban sem az ország nádora, sem ennek ajánlatára Eperjes városa nem adta meg a kért segélyt, meddő maradt a kísérlet s még 49 évnek kellett elfolynia, míg végre LACSNY MIKLÓS 1850-ben Bátorkeszin és Födémesen az első répaczukorgyárat alapította.
Az első répaczukorgyárak hamar tönkre mentek, egyrészt, minthogy a répa czukortartalma eleinte csekély volt, másrészt, minthogy a czukor előállításának költsége igen nagy volt.
Nagyobb lendületet öltött a répaczukorgyártás, midőn I. NAPOLEON 1806-ban a főleg Angolország kereskedelme ellent irányult szárazföldi zárlatot elrendelte, a mely zárlat következtében az összes gyarmatárú s így a nádczukor is Európa szárazföldjéről ki volt tiltva. NAPOLEON azonban nem állapodott
(1) KÖNIG és ZIPPEL szerint Kunernben (VOLZ szerint Freibergben).
meg e tetténél, hanem 1811-ben a czukorrépa termesztésére 32.000 hektár szántóföldet és a répaczukor gyártásának gyámolítására évenként egy millió frankot ajánlott fel.
E támogatásra azért is szükség volt, mert a szárazföldi zárlat óta kevés volt a czukor, úgy hogy pl. Francziaországban, hol 1789-ben 23 millió kg-ot tett a czukorfogyasztás, 1812-ben már csak 7 millió kg volt.
E czéltudatos támogatás végre megtermé gyümölcsét s nemcsak Francziaországban, hanem Német- és Oroszországban is egymásután gyárak keletkeztek, a melyek azonban, mikor 1814-ben a szárazföldi zárlat megszűnt, egyrészt berendezésök hiányos volta miatt, másrészt meg azért, mert nem bírtak a nádczukorral versenyre kelni, lassan-lassan abbahagyták a munkát. Leginkább Francziaországban tartotta magát a répaczukorgyártás, hol 1835-ben már 33 millió kg czukrot gyártottak egy évben.
Hazánkban az első czukorgyár alapítása óta egészen 1888-ig nagyon ingadozott a czukorgyárak száma. (1) E bajon segítendő, jött létre 1888-ban a XXIII. törvényczikk, mely a czukorprémiumokat léptette életbe, azaz hasonlóan, mint I. NAPOLEON, a gyárakat anyagilag segitette. (2) E törvény szerint a kivitelre kerülő czukor évenként legfeljebb 10 millió korona erejéig volt segítendő; ez az állami kedvezmény egy-egy métermázsa czukorra, a mely külföldre került, 28 koronát tett.
Egyrészt a czukorprémiumoknak nevezett intézmény, másrészt hogy a nádczukor behozatali vámja métermázsánként 11 aranyforintban volt megállapítva, nagy lendületet adott a hazai czukorgyártásnak, ámbár hazánk az Ausztriával való közös vámterület miatt ez utóbbi ország czukorgyártásával nem tudott lépést tartani, a mi igen világosan kitűnik abból, hogy az 1891/92. évben hazánkban 8, Ausztriában pedig 52.7 millió q répát dolgoztak fel czukorkészítés czéljából.
Egyébiránt nálunk és Ausztriában a répaczukorgyártás az utolsó tíz év alatt annyira megerősödött, hogy főleg Kelet-Indiába, tehát a nádczukor eredeti hazájába, évenként több mint 90 millió korona értékű répaczukrot tudott kivinni (Magyar Pénzügy, 1902 febr. 27. sz.), a miből hazánkra körülbelül ennek harmada esett.
Különben még 1902-ben úgy állott a dolog, hogy az adófizető polgárok rovására dédelgetett répaczukor a nádczukorgyártással a saját hazájában is versenyre tudott kelni, s minthogy a többi európai államok is részt vettek e versenyben, (3) érthető, hogy az indiai nádczukorgyártás a tönk szélére
(1) 1860-ban 30, 1873/4-ben 20, 1887/8-ban már csak 11 czukorgyár dolgozott az országban, holott ekkor Ausztriában 189 gyár működött; jelenleg 21 czukorgyár van Magyarországban.
(2) Ugyanígy járt el majdnem valamennyi európai állam.
(3) Németország 1897-ben 275.88 millió korona értékű czukrot vitt ki, tehát háromszor annyit, mint Magyarország és Ausztria.
jutott. (1) Ez irányzat és törekvés ellen szállt síkra Kelet-India ura: Angolország, mely az európai államok közül egymaga nem gyárt répaczukrot s 1902. elején az összes európai czukorgyártó országokat arra szólította föl, hogy szüntessék meg a czukorprémiumot és szállítsák le a nádczukor behozatali vámját 5 frankra, ellenkező esetben súlyos megtorló vámokat léptet életbe, azaz nagy vámokat vet ki mindama termékekre és ipari czikkekre, melyek az európai államokból Angolországba, vagy gyarmataiba kerülnek. Angolország fölvette a harczot a répaczukrot készítő országokkal, s a kérdés rendezése czéljából az 1902. év elején Bruxelles-ben értekezlet ült össze a czukor ügyében, a melyen hosszas tárgyalások után Angolországnak sikerült a maga követeléseinek teljes érvényt szerezni, s a megállapodások 1903-tól kezdve érvénybe is léptek.
Szinte önkéntelenül merül föl már most a kérdés, hogy mi sors fogja érni a répaczukor-gyártást, mely csakis állami támogatással tudott boldogulni, s a nádczukor fölé kerekedni? S e kérdéssel a kérdések egész özöne merül fel: vajjon a czukor ügyében tartott értekezlet megállapodásai mennyiben fogják károsítani hazánkat is, a mely 1849. óta a czukrot megadóztatta.
Még mindig nem merítettük ki a czukorkérdést, mert az emberiség, az ó- és új-világban, vidékenként más-más édes növénynedveket is fedezett föl s czukrot készített belőlök.
A forró vidékek lakói a pálmá-ban levő édes nedvből már régóta tudnak czukrot készíteni. E czélra úgyszólván minden pálma többé-kevésbbé alkalmas. Legfontosabb a trópusi vidéken elterjedt kókuszpálma (Cocos nucifera) nedvéből készült pálmaczukor. Ceylon szigetén a pálma virágzati burkát megkötözik, hogy ezzel fejlődését megakadályozzák s miután a csúcsát megsebesítik, ütögetik egy keveset. Néhány nap mulva vizes nedv kezd folyni a sebből, melyet hozzákötött lopótökben fölfognak. Hogy a pálma nedvét, az úgynevezett toddy erjedését megakadályozzák, egy fűszeres növényből (Alpinia galanga) tesznek bele egy keveset s azon vannak, hogy mindig új és tiszta edények álljanak rendelkezésre. (2) Az így kapott
(1) A nádczukor és répaczukor között az arány 1855-ben még az volt, hogy a világ czukorkészletének 86%-a nádczukor volt s 14% répaczukor. 1886-ban az arány még egyenlő volt, azaz 50–50%; 1900-ban az arány a nádczukor rovására már úgy változott, hogy 83% volt a répa- és 16% a nádczukor.
LICHT statisztikus szerint az európai répaczukor az egész világ czukorkészletének 63%-át teszi. Ugyanis az európai répaczukor 6.800,000 tonnát, az Északamerikai Egyesült-Államoké 1.500,000 tonnát tesz; az 1901–1902. évi összes nád- és répaczukor 10.794,630 tonna volt. A nádczukorkészítés a következőképen oszlik meg (1901–1902. év) : Amerikában 2.511,000 tonna, Ausztráliában és Polinéziában 161,500 tonna, Ázsiában 859,130 tonna, Afrikában 280,000 tonna, összesen 3.844,630 tonna. (Egyetértés, 1902. ápr. 15.)(2) Az Alpinia a kelet-indiai szigetvilágon vadon, vagy termesztett állapotban található; gyökértörzse – galgant-gyökér (Radix galangae) – fontos fűszer és nálunk is elismert orvosszer. Ennek a fűszernek a hatása a gyömbéréhez hasonlít, a melylyel együtt az egyszikűek Zingiberaceae családjába tartozik.
nedvet befőzik; a befőtt nedvet pálmaméznek nevezik, melyből a pálmaczukor kikristályosodik. E czukor barna színű, a szingálok jaggery-nek (jagra) nevezik, lepény-alakban a banán leveleibe csomagolják s füstre teszik, hogy tovább el legyen tartható.
Indiában az Úgynevezett erdei datolya-pálma (Phoenix silvestris) ad nagymennyiségű czukrot; körülbelül 12 millió q-ra teszik az így készült czukrot, melyet azonban a nádczukornál kevesebbre becsülnek.
Jáva szigetén, a Molukki-szigeteken, Kelet-India és Kelet-Afrika erdeiben találni a valódi czukorpálmát (Arenga saccharifera); a bennszülöttek gomuti-pálmának nevezik; e fának vagy a fejlődő félben levő virágszárát vágják le, vagy a törzsébe mély bevágást ejtenek, a melyből nagymennyiségű, a mustra emlékeztető édes nedv folyik ki; ebből fekete színű pálmaczukor készül. Ez a dolog azért nevezetes, mert e pálma termése magában élvezhetetlen; sőt a csonthéjas termés húsos magburka oly égető hatású, hogy az ember ajkai megdagadnak tőle, s ha a termést vízben áztatják, a víz is égést okoz az ember testén. E pálma czukra kissé zsíros tapintatú s az egyetlen, melyet a Szunda-szigetek bennszülöttei használnak.
Dél-Amerikában, különösen Chilében, mint czukrot szolgáltató pálma legérdekesebb a jubaea (Jubaea speciabilis). Pálmaméz szerzése czéljából az egész fát föláldozzák. Ugyanis a földhöz közel levágják, a koronájától megtisztítják s a sebekből lassanként kifolyó nedvet edényben felfogják. A nedv hónapokon át folyik, különösen ha az ember a vágott seb felszínét új szeletek levágásával megújítja. Az ily módon egy-egy fából kapott nedv 360 quartot (410 liter) is tesz, a melyet szirupsűrűségűre befőznek s ily alakban felhasználnak. (1)
Sajátszerű, hogy Amerikában, ámbár annyi nádczukrot gyárt, hogy egymaga egész Európát is el tudná látni, minduntalan a nádczukor pótlására törekedtek. Az okok közül, melyek a pótló czukor keresésére indítottak, nem érdektelen az észak-amerikai quaekkereknek [!] azt a meggyőződését felemlíteni, hogy nem tartották lelkiismeretükkel összeegyeztethetőnek, hogy olyan czukrot fogyaszszanak, a mely rabszolgák segítségével készült, minthogy ezzel magát a rabszolgakereskedést mozdítanák elő. Így irányult a figyelmök az Észak-Amerikában (Kanadában) igen közönséges czukorjávorfára (Acer saccharinum és más faj), melyből az indiánok már régebben tudtak czukrot készíteni s a mely czukorkészítés a quaekkerek buzgólkodásából nagy lendületet vett; az újabb időben azonban, mióta a földművelés e vidékeken is mindjobban terjed, folyton alább száll. A kanadai
(1) A pálmaczukor rendszerint kellemes ízű s különösen, ha tisztító eljárásnak vetik alá, meg sem különböztethető a nádczukortól. A pálmaczukrot hazájában használják el; csakis az erdei datolya-pálmából készült czukorból hoznak kismennyiségűt Angolországba. A pálmaczukor 110 millió kg-ra becsülhető.
ültetvényesek erdőirtás közben helyenként több juharfát hagynak meg, a melyből a szükséges czukrot készítik. De azért a meglevő, nagy kiterjedésű erdők jávorfáit is kihasználják. A munkások, rendszerint márczius kezdetén, munkához látnak; ekkor kunyhót készítenek s annyi fát lékelnek meg, a hányat napjában kétszer felkereshetnek. A lékből kifolyó nedvet csuporban összegyűjtik, szirupsűrűségűre befőzik, azután megmerevedni hagyják. A gyártás márczius és április hónapban folyik s néhol oly hálás foglalkozás, hogy 2–3 ember ez idő alatt 2500 kg czukrot is készít. Évente körülbelől 23 millió kg jávorczukrot készítenek. (1)
Az Észak-Amerikai Egyesült-Államok azon vidékein, hol a czukornád nem terem, úgyszintén Közép-Amerikában már régóta tengeriből készítnek czukrot. Valószínű, hogy ez volt az a czukor, melyet CORTEZ, V. KÁROLY-hoz küldött jelentésében is felemlít. Sőt néhány évvel ezelőtt Francziaországban, Toulouse-ban is állítottak fel gyárat, hogy tengeriből czukrot készítsenek, s a gyár, minthogy a tengeriből sajtolt nedv körülbelül 16% kristályosítható szirupot ad, igen jól megállja a helyét; ezzel ellentétben a czukornád czukortartalma KÖNIG szerint csak 13.43%, a czukorrépáé pedig 10–15%. (2)
Általában czukorkészítés dolgában nem lehet szó megállapodottságról, mert minduntalan újabb és újabb növényekkel tesznek kísérletet, a mi annyival megokoltabb, minthogy a czukornedv a növényvilágban igen általános. Így pl. kísérletet tettek nálunk a tökkel (Cucurbita) s a kísérlet jól sikerült. Khina északi részében, továbbá az Észak-Amerikai Egyesült-Államokban, újabban pedig nyugati Francziaországban a pázsitfélékhez tartozó czukros muhar (Sorghum saccharatum) szárából készítenek czukrot; ugyane növény édes nedve miatt Afrika belsejében is igen el van terjedve. Amerikában még fenyő is van, a mely czukrot ad; ez a kaliforniai czukorfenyő (Pinus Lambertina), mely Kalifornia északi részében homokos talajban 80–96 méter magas és 4–8 méter átmérőjű törzset alkot. E fának égetett törzséből czukorszerű anyag, az úgynevezett kaliforniai manna válik ki, melyet az indiánok czukor helyett szoktak használni. (3)
Mint láttuk, a Földnek minden részében találni növényeket, melyeknek édes nedvét az emberek igen korán felismerték s czukoralakban kikészítve, czéljaikra felhasználták. Mikor a legkezdetlegesebb kezdetből kiindulva, a czukorügy fejlődését és hullámzását rövid vonásokban föltártuk, bámulva láttuk, miként fejlődött a jelentéktelen czukorügy fontos nemzetgazdasági és világkereskedelmi tényezővé s miképen hatott és hat ki most is a világ folyására.
(1) Egy-egy jávorfából 1/2 kg czukrot és a mellett igen kellemes ízű szirupot kapnak, de azért a jávorczukor jóság tekintetében messze marad a nádczukortól.
(2) KÖNIG, Lebens- u. Genuss-mittel.
(3) A nálunk honos veresfenyő (Larix europaea) hasonló édes anyagot szolgáltat, mely brianconi manna neven ismeretes; benne a nádczukorhoz hasonló anyag van.
A czukor jelentőségét csak úgy fogjuk kellően méltányolni, ha megtudjuk, hogy az ember szervezetére olyan kedvező hatású, akárcsak a sav és a só, minthogy az emésztő nedvet szaporítja és ezzel az emésztést elősegíti: e tekintetben tehát a fűszerekkel rokonhatású. Ezenkívül a czukor az eledelt jobbízűvé és élvezhetőbbé teszi, a mivel szintén jótékonyan hat az emésztő szervekre és a vesére s azt eredményezi, hogy a táplálékot jobban kihasználjuk, a mely a vérbe kerülve, a központi agyvelőre kedvező hatással van. Hogy a czukor a fogakat rontja, nem áll; erről tanuskodnak azok a négerek, kik Nyugat-Indiában állandóan czukornádat esznek, hasonlóképen Cuba, Manilla és Jáva szigetén, valamint Braziliában, hol jelenleg a legtöbb czukornádat termesztik. Azt hiszik, hogy a czukornak nagy része van a csontképződésben és mint táplálék is lényeges tényező. Erre való tekintetből újabban a katonaságnak is adnak czukrot, még pedig minden embernek naponként 36 g-ot s be van bizonyítva, hogy munkaerejök feltűnően növekedik tőle.
Így állván a dolog, érthető, hogy a czukorfogyasztás fokozását kívánatosnak kell tartani; ez érvényes különösen hazánkra nézve, a mely az összes európai országok közt e tekintetben is úgyszólván utolsó helyen áll, mert Ausztriában és Magyarországon fejenként és évenként csak 5.5 kg-ot tesz a czukorfogyasztás, (1) ennél kevesebbet (2 kg) csak Törökországban fogyasztanak; Németországban 9.3 kg esik egy emberre, Francziaországban 115 kg, az Észak-Amerikai Egyesült-Államokban 20 kg. Az összes országok közt első helyen áll Angolország, a hol 28.5 kg esik egy lakosra, a minek oka abban keresendő, hogy ez az egyetlen ország, mely nem adóztatja meg a czukrot, sőt 1874. óta a beviteli vámot is megszüntette. Természetes, hogy a bevitel és fogyasztás ennek következtében rendkívül emelkedett. (2)
2. A kávé.
Az édes növénynedvre és a czukorra könnyen bukkanhatott rá az ember, ezért igen természetes, hogy a kávé élvezete csak a későbbi kor vívmánya lehetett, ha ugyan vívmánynak mondható.
A kávé-fának (Coffea arabica) mely üvegházainkban 1.5–4, hazájában Abessziniában pedig 12 méternyire is megnő (41. és 42. kép), semmi olyan tulajdonsága nincsen, a mely az ember érzékeit különösen csiklandozta, vagy kielégítette volna, minthogy a somra emlékeztető termése émelygős ízű, örökzöld lombja pedig szintén nem alkalmas, hogy az ember figyelmét különösen lekösse. (3) Legjellemzőbb a virága, mely olyan jó illatú, hogy a régi botanikusok
(1) Bizonyos, hogy Ausztria e tekintetben is kedvezőbb helyzetben van.
(2) 1890-ben 26.994,000 q-t tett.(3) A kávé-fa termését majd csonthéjas-nak, majd kétmagvú bogyó-nak írják le; sőt, minthogy alak, nagyság, szín es szerkezet tekintetében némileg cseresnyéhez vagy somhoz hasonlít, kávé-cseresnyének vagy kávé-somnak is nevezik; mégis leginkább az alma-terméssel hasonlítható össze, minthogy a kávétermésben is – épp úgy, mint az almán – a csészelevelek maradványából alakult korona látható. A magburok, éppúgy mint az almán, szintén három részből áll: a külső vékony és kemény, ez alatt következik a húsos réteg, e kettő a termés száradásakor egyben marad, a miért egynek veszik; ezen belül van a kétrekeszű pergamentszerű réteg, mely két, lapos oldalukkal egymáshoz simuló kávészemet (magot) zár körül. E magvak adják a kereskedelemben előforduló kávét; arábiai nevük "bun", a miből a német Bohne (bab) keletkezett. Hogy a magot a hármas, illetőleg kettős burkátől megszabadítsák, vízben áztatják, melyben az erjedés egy nemén kell átesnie. Azután levegőn, vagy tűz fölött megszárítják s végre nehéz tárgyak segítségével, vagy malomban (hengermalomban) megtisztítják a burkától. E kikészítésnek vidékenként más-más módja van; a legnagyobb gondot a kész kávészem szárítására szokás fordítani és az egészen kész nyers kávé is igen hajlandó s nedvesség felvételére, a mi nagy hasznot hoz a kereskedőnek. A kávé nemcsak a víz, hanem az idegen illatok iránt is nagyon érzékeny, a mely utóbbiak a kávé minőségére károsan hatnak; ezért kell a borsot, gyömbért, tőkehalat, heringet, rumot, sőt a czukrot is a kávétól távol tartani.
a kávéfát arábiai jázminnak (Jazminum arabicum) nevezték; a virág azonban nem alkalmas a kávéfőzet készítésére.
Éppen nem tudjuk, hogyan jöttek rá a kávé élvezetére; bizonyosan csak annyit tudunk, hogy a kávé-fa az abessziniai felföldön egészen Kaffá-ig (1) nagy erdőséget alkot s hogy e vidéken emberemlékezetet meghaladó idő előtt ittak kávét, a nélkül azonban, hogy a szomszéd országokba elterjedt volna. (2)
A keresztes hadak még nem hoztak hírt a kávéról; Arábiában is csak a XV. században ismerték meg. Itt keletkezett az a mese, mely a kávé-ital eredetéről szól s a melyet legelőbb egy tudós maronita közöl; (3) e mesének nyilván az volt a czélja, hogy úgy tüntesse fel a dolgot, mintha a kávé arábiai eredetű volna. A mese egyik változata a következő: Egy kolostor kecskéi (mások szerint tevéi) legelés közben kávé-fában bővelkedő vidékre érvén, igen mohón ették az érett kávétermést és leveleket, minek következtében nagyon vidámak lettek s szokásuk ellenére egész éjjel ugrándoztak. Értesülvén erről a kolostor előljárósága, utána járt a dolognak, s meggyőződött, hogy a hatás a kávébabnak tulajdonítandó. Ekkor derviseken is próbát tettek a kávészemekkel, vajjon őket is felvidítják-e, a mire bizony szükség volt, mert a dervisek sokszor elaludták az éjjeli ájtatosságot. A próba bevált s ezzel a kávé jövője biztosítva volt. Ez történt a X. században.
Annyi bizonyos, hogy Arábiában csak a XV. században honosodott meg a kávé-ital. Az erre vonatkozó leghitelesebb történelmi adat a párisi királyi könyvtárban levő 944. számú arábiai kéziratból származik, melynek
(1) RITTER, Erdkunde. VI. 119 oldal. Némelyek szerint kaffa szóból származik az arab cahvah, a török cahveh, az egyiptomi cahava, a franczia café, az angol coffee, az olasz cafe, a holland koffy, a német Kaffee, a magyar kávé. Különben a cahouah arab szó étvágytalanságot jelent, tehát olyan italt, mely az ételtől visszatart.
(2) Vajjon HIPPOCRATES nemcsak a görög, hanem az összes orvosi tudomány atyja (az V. században Kr. e.), valóban a kávéra gondol, mikor az egyiptomi babról és főzetjéről szól, nem valószínű.
(3) FAUSTUS NOIRON, Discursus de saluberrima potione Cahue s. Café nuncupata, 1691.
SCHEHAB-EDDIN BEN a szerzője; szerinte GEMAL EDDIN (teljes néven: Gemal-Eddin Abu Abdallah, Muhamed Bensaid) adeni mufti, vagy főpap honosította meg a kávé-italt és kávétermesztést boldog Arábiában. E név onnan származik, hogy régenten a legtöbb fűszert, valamint sok nevezetes terméket az arabok terjesztették s úgy tüntették fel a dolgot, hogy e sok becses növényanyag mind Arábiában terem. (1)
41. kép. A. Termesztett kávécserje (Coffea arabica). B. A kávécserje ága.
GEMAL EDDIN Adénben lakott a mi időszámításunk szerint körülbelül 1450-ben s mikor egyszer a Veres-tenger nyugati partját meglátogatta,
(1) Jemen-nek vagy boldog Arábiának a Mokka környéki pusztaságon belül elterülő rendkívül termékeny hegyes vidéket is szokás nevezni, hol a kávé, datolya, füge, gránátalma, cassis és sok más becses gyümölcs nagy bőségben és kitűnő minőségben megterem s nagy gazdagság forrása.
megismerte a kávé használatát és jó tulajdonságait. Adénbe visszatérve, egy alkalommal gyengélkedett, ekkor maga is próbát tett a kávé-itallal, s meggyógyult. Attól fogva állandóan fogyasztotta a kávét s meg is honosította Adénben. Innen került a kávé Mokkába és másfelé is.
42. kép. Kávé-szüret.
Hogy a kávétermesztés és kereskedés mily rohamosan emelkedett az araboknál, kitűnik abból, hogy GEMAL EDDIN halálakor (1459-ben) Adén mint a kávékereskedés főpontja és mint a kávé rakodó-helye, nagy virágzásnak indult s még ma is minden arab ember, valahányszor kávét iszik, hálával gondol GEMAL EDDIN-re s kívánja, hogy bőséges része legyen a paradicsom gyönyöreiben. De nemcsak a kávétermesztés és kereskedés, hanem a fogyasztás is nagy arányokat kezdett ölteni, sőt rövid idő alatt külön kávé-eladó helyiségek (kávéházak) nyíltak meg, hol a látogató sakk-játék, vagy élénk társalgás közben szürcsölte kávéját. A népköltők, valamint a mesemondók is szívesen keresték fel e helyeket, hol állandóan nagy közönségre számíthattak, úgy hogy már az első kávéházak is nevezetes gyülekező helyekké váltak. (1)
(1) A kávé megkedveltetvén, egy ősi ital, a catha-lé, és az úgynevezett catharágás mindinkább hátra szorult; ugyanis a legősibb idők óta szokás volt Arábiában egy Catha, vagy Celastrus edulis nevű bokor fiatal hajtásait és leveleit rágni, vagy pedig a levelek forrázatát inni. Ez okból Arábia belsejében nagy volt a catha termesztése, mely helyenként még most is jövedelmezőbb, mint a kávétermesztés. (RITTER, Erdkunde XII. és XIII. kötet.).
De milyen is volt ez a kávé? E kérdésre feleljünk WURFFBAIN XVII. századbeli utazó következő jelentésével: "Cauwa egy neme a babnak, mely csakis a Mokka körüli hegyeken nő vadon és a melyet a mohamedánok Törökországban, valamint egész Indiában egészségi szempontból naponta bőségesen szoktak inni, még pedig olyformán, hogy tűzben koromfeketére pörkölik, azután megtörik s vízben főzve, egészen forrón iszszák".
Ez az ital tehát nem lehetett valami nagyon kedves s talán inkább a rossz vizet és a mohamedánoknak tiltott bort pótolta. E körülmény, valamint a kávé áloműző hatása kétségtelenül hozzájárult a terjesztéshez; de azért mégis megtörtént, hogy 1511-ben az egyiptomi szultánnak mekkai helytartója még mit sem tudott a kávéról. Ugyanis egy alkalommal észrevette, hogy a mecsetnek egy szögletében ülők valami fekete italt ittak, igy készülvén az éjjeli ájtatoskodásra; ezért nagyon megharagudott s vizsgálatot indított a kávéivó társaság ellen. Egybehítta a nagytanácsot, hogy megtudja, vajjon eltiltandó-e a kávénak nevezett fekete ital, a melyről két, Perzsiából származó orvos úgy nyilatkozott, hogy olyan a hatása, mint a boré, – azaz részegítő. A tanács tagjai nem voltak egy nézeten; egyesek mellette nyilatkoztak, de ellenzők is akadtak. Ez utóbbiak egyike a kávé ellen való harczában nagy hévvel bizonyította, hogy a kávé csakugyan olyan hatású, mint a bor, a mely állításból végre kisütötték, hogy a kávé ez ellensége csakugyan bort ivott s ezért Mohamed törvénye szerint a talpára verettek. A tanácskozás eredménye az volt, hogy a kávét szigorúan eltiltották, a kereskedőknél levő készletet elkobozták s a kinél akár csak egy csésze kávét is találtak, azt is megbotozták és szamárháton minden utczán és piaczon meghurczolták.
Mikor a helytartó e rendelkezését a Kairóban lakó szultánnak bejelentette, ez is összehívta az orvosok és más írástudók tanácsát a kávé kérdésében. A tanács véleményes jelentése ez volt: "A mekkai orvosok, sőt maga a mekkai helytartó (emir) is nagy szamarak! A mi orvosaink és a kairói írástudók, a kiknek nagyobb a belátásuk, mint a tietek, a kávét megengedhető és egészséges italnak jelentették ki, a mely miatt a prófétának egy igaz fia sem fog künn rekedni a paradicsomból stb."
E válaszból világos, hogy ez időben Kairóban a felsőbb körök már jól ismerték a kávét, sőt meg is kedvelték; így jutott el a kávé híre főleg a mohamedánoknak Mekkába való zarándoklása útján a mohamedán világ más részeibe is.
Konstantinápolyban az első két kávéház 1534-ben (mások szerint 1551- vagy 1554-ben) keletkezett, a melyben már kényelmes pamlag is állt a közönség rendelkezésére. Konstantinápolyban legelőbb csupán a tanultabbak: papok, szerzetesek, bírák, orvosok, tanítók gyűltek össze komoly társalgásra s a kávéházat a bölcseség iskolájának (Kahwa Khavehs), vagy művelődő helynek (mektabi iztan) nevezték. Nemsokára azután az összes társadalmi osztályok
számára nyíltak kávéházak, melyekben főleg naplopók és más dologkerülők, valamint az utóbbiak mulattatására zenészek, költők, mesélők, tánczosok bűvészek stb. gyülekeztek; szóval a kávé és a kávéház mind általánosabbá vált s a papok mindjobban meggyőződtek, hogy minél divatosabbak és látogatottabbak a kávéházak, annál üresebbek a mecsetek; ezért a papok és dervisek (barátok) nyilvánosan prédikáltak a kávé ellen. De, minthogy fáradozásuk hiábavaló volt, kimutatták, hogy a kávéivás törvénytelen élvezet, még pedig azért, mert a pörkölt kávé nem más, mint szén, melynek élvezetét Mohamed törvénye határozottan tiltja s a papok többek közt azzal is ijesztgették a hívőket, hogy kávéivás miatt az ítélet napján feketébb arczczal fognak felkelni, mint a milyen az a csupor, melyből mérgüket iszszák.
Minthogy az alsó papság buzgólkodása nem használt, a mufti is a küzdők sorába állt s azt az ítéletet hozta, hogy minden kávéházat be kell zárni; az ítéletet a főpap nagy tekintélye következtében végre is hajtották. Mikor azonban látták, hogy a tilalom meg nem valósítható, megadóztatták a kávét és megrendszabályozták a kávéházakat. Csak különös helyeken, zárt ajtó mellett, vagy a ház hátulsó szobáiban volt szabad kávét kimérni. De azért a kávéházak lassanként ismét fellendültek, minthogy az új mufti felfüggesztette a tilalmat s a hatóság csakis az adójövedelmet tartotta szem előtt.
A legkomolyabb veszély érte a konstantinápolyi kávéházakat, midőn a kandiai (krétai) háború idején Törökország ügyei válságosak kezdtek lenni; ekkor a konstantinápolyi kávéházakat mind bezárták, minthogy nagyon szabadon politizáltak bennök. De azért akkor sem ittak Konstantinápolyban kevesebb kávét, mint azelőtt, mert a főbb utczákon és főtereken nagy üstben, nyíltan árulták a jövő-menőknek. Az ország más városaiban és falvaiban nyitva maradtak a kávéházak s Konstantinápolyban is megnyíltak nemsokára, ámbár a tilalom mai nap is fönnáll s a konstantinápolyi kávéházak bármikor bezárhatók. A kávéházbezárás gyakran ismétlődik ugyan, ez azonban a törökök szeretetét a kávé iránt nem zavarja meg; nemcsak hogy naponként többször isznak kávét, melynek hatását még fűszerrel fokozzák, hanem otthon is minden kedves látogatót megkinálnak vele; sőt a nagyvezér kihallgatásain is kávéval kínálják a követeket s ha valamely külföldi nagykövet a kihallgatáson nem kap kávét, ez már jele, hogy a béke veszélyeztetve van.
A kávé eltiltása csakis a férfiakra vonatkozik; a török nőknek szabad kávét inni, s az asszony váló oknak tekintheti, ha férje nem látja el elegendő kávéval; sőt a Korán azon szavait, hogy az asszony egyáltalában nem juthat a paradicsomba, úgy magyarázzák, hogy az asszonyoknak még a Korán alapján sem tiltható el a kávéivás.
A mohamedánok általában annyira lelkesednek a kávéért, hogy költeményekben is magasztalják s Allah italának mondják.
Hogy a kávé fogyasztása mennyire hozzánőtt a török s általában a mohamedán ember lelkéhez, kiviláglik abból is, hogy a mit mi "borravaló"-nak nevezünk, a mi Spanyolországban és Portugáliában a "tubákpénz", azt a török "baksis"-nak, azaz kávépénznek nevezi. A kávé a töröknél elsőrendű élvezet, melynek hű társa a dohány, e kettő nélkül nem lehet a törököt elképzelni; így érthető az a közmondás: "Kávé dohány nélkül olyan, mint az étel só nélkül". (1)
A mondottakból látjuk, hogy a kávé legelőbb ott honosodott meg, a hol Mohamed hite elterjedt; ezen a réven került Kelet-Indiába is, a hová a hollandok már 1642-ben 83,340 font kávét vittek be.
A magyarok is a törökök útján ismerték meg a kávét. SCHWARTNER szerint az első magyar, a ki kávét ivott, I. APAFI MIHÁLY erdélyi fejedelem volt, mikor 1663-ban őszszel Érsekujvár falai alatt a nagyvezérnél tisztelgett. Attólfogva RÁKÓCZY és THÖKÖLY vitézei és íróink gyakran említik. De a magyar még sem tanulta el a töröktől a kávéivást: erről tanuskodik az a körülmény is, hogy az első magyarországi kávéház csak 1730-ban Pozsonyban nyílt meg s hogy Budapesten 1848-ban a híres Pilvax-kávéházon (2) kívül alig volt több két kávéháznál.
Európa nyugati országaiban, különösen Franczia- és Angolországban, a Kelettel való békés és sűrű összeköttetésnél fogva előbb honosodott meg a kávé. Sőt Francziaország déli részében Marseilleből kiindulva, annyira elterjedt a kávé élvezete, hogy az orvosok határozottan állást foglaltak ellene s az aix-i orvosi fakultás hivatalosan is foglalkozott a kávé eltiltásával. Az első párisi kávéház 1672-ben keletkezett, de azután rohamosan felszaporodott a számuk, mely jelenleg néhány ezerre megy. (3)
Hogy a kávé Párisban meghonosodott, IV. MUHAMED török szultán SZOLIMAN AGA nevű követének köszönhető. Mindazok az előkelő körök, melyek a követtel érintkeztek, megkedvelték a kávét. Erről mondja egy franczia író: (4) "Ha egy franczia olyan fekete és keserű itallal (a török czukor nélkül iszsza a kávét) kínálta volna meg a hölgyeket, hogy tetszésüket megnyerje, örökre nevetségessé tette volna magát; de hát ezt az italt térden csúszó rabszolgák nyujtották díszes párnán: ez magában is elég ok volt, hogy a kávét megbecsüljék. Ezenfelül még hosszú időre gazdag anyagot is nyujtott a társalgásra ez a levantei ital."
(1) Ez a közmondás különösen Perzsiában dívik, hol a legfinomabb kávét szárazon is élvezik. A kávészemet gyengén megpörkölik, finom porrá törik és légmentesen elzárják, e porból vesznek néha-napján egy-egy kávés kanálnyit.
(2) A Pilvax-kávéház volt gyülekezőhelye azon ifjúságnak, mely PETŐFI, JÓKAI és VASVÁRI vezetésével a sajtószabadságot kihirdette. Így tett szert a Pilvax-kávéház történelmi jelentőségre.
(3) A kávésokat limonádésoknak nevezték Párisban, minthogy csak nekik volt szabad kávét árulni és kimérni.
(4) Le Grand d'Aussy, III. 110. oldal.
A kávéházak, mint másutt, Párisban is nagy hatással voltak a társas életre s nevezetes gyülekezőhelyei lettek a legjobb társaságnak. Még most is mutatják azt a kerek kőasztalt, mely mellett MOLIÈRE és LAFONTAINE, RACINE és BOILEAU szokott volt üldögélni és kávét szürcsölni. Az urakat utánozta a nép, úgy hogy a kávé már a XVII. században úgyszólván minden jobb házban rendes ital volt.
Hihető, hogy Francziaországból, illetőleg Párisból terjedt a kávéivás Európa nevezetesebb városaiba, de azért valószínű, hogy Angolországban s Londonban is előbb ismerték a kávét, mint Párisban. (1) Londonban is fontosak voltak a kávéházak s 1673-ben II. KÁROLY király rendeletére az összes kávéházakat, mint a lázadás iskoláit bezárták. De a tilalom nem tartott sokáig, azután nőttön-nőtt a számuk, úgy hogy egy l831-iki kimutatás szerint a kávéházak száma Londonban már a 9000-et meghaladta.
Németországban körülbelül 1670-ben vált ismeretessé a kávé s csak lassan terjedt a nép között; Berlinben az első kávéházat 1721-ben nyitották meg.
Ez országban, hol az egyszerű szokás és erkölcs legtovább tartotta magát, a fejedelmek s az előljáróságok is a kávé ellen s a mézzel édesített sörlé mellett foglaltak állást. A legnagyobb ellenzésre talált a kávé Poroszországban, hol II. FRIGYES a kávékereskedést monopolizálta, hogy a népet a kávéivástól visszatartsa; a kávét nagy pénzért állami pörkölőben kellett megpörköltetni; csakis a nemesek, papok és magasabb tisztviselők kaptak jogosítványt (Brennschein), hogy házilag végezzék a pörkölést. (2) Svédországban 1756-ban általában eltiltották a kávé bevitelét; de azért sem ez az intézkedés, sem más korlátozás nem tartóztatta fel a kávét elterjedésében.
Az aethiopiai és arábiai kávé, a mely utóbbi mokka-kávé néven ismeretes, mihamar nem elégítette ki a szükségletet (3) s rendkívül drága volt; ez indította az élelmes hollandokat, hogy a kávénövényt gyarmataikon meghonosítsák. Ez átplántálás azért volt nehéz, mert a kávé magja legfeljebb két hétig tartja meg csírázó erejét; ez idő akkoriban kevés volt arra, hogy a hollandiai gyarmatokig lehessen hozni és ott elültetni. Végre 1650-ben (BOERHAVE szerint 1690-ben) néhány kávéfácskát kerítettek Arábiában s Batáviába vitték. Minthogy e növények új hazájokban igen jól fejlődtek, nagy ültetvényeket telepítettek, úgy hogy Jáva és Ceylon szigetén,
(1) ANDERSON, Chronological history of commerce.
(2) Eredetileg, úgy látszik, pörkölt kávét bocsátottak a hollandok forgalomba; az első nyers kávét 1694-ben hozták Európába.
(3) VOLZ szerint 1803-ban 16,000 ballon kávét vittek ki Mokkából; Mokka vidékén azonban nem nő kávé, hanem csak az ország távolabbi vidékein. Mokka-kávénak csak azért nevezik, mert legtöbbjét Mokkában teszik hajóra.
később a nyugotindiai gyarmatokon, az Antillákon és más amerikai szigeteken nagymennyiségű kávét termesztettek. (1)
A kávétermesztés jövedelmező volta nemsokára arra indította a franczia (2) és angol kormányt, hogy gyarmataikon is termeszszék; így terjedt a kávétermesztés, a mely 1770-ben már Brazíliában is meghonosodott, úgy hogy HUMBOLDT számítása szerint 1850-ben már körülbelül egy fél millió q kávé került kereskedésbe, mely szám természetesen nem az összes kávémennyiséget teszi, minthogy a termesztő országokban fogyasztott kávé ki nem mutatható. Jelenleg mindenütt művelik, hol az évi középhőmérsék 27–28° s a hol a legkisebb hőmérsék sohasem száll 100 alá; az egész kávétermesztés 10 millió métermázsára tehető, a miből a Föld minden lakójára körülbelül 1/2 kg esik. Ez mindenesetre nagy adag, különösen ha tekintetbe veszszük, hogy sok ember, sőt egész népek vannak, melyek ritkán, vagy egyáltalán nem isznak kávét (spanyolok, khinaiak). A kávéfogyasztás egyébiránt országok szerint igen különböző: legnagyobb Hollandiában, hol egy lakosra 4.85 kg esik; Belgiumban 4.2, Észak-Amerikában 3.79, Norvégiában 3.48, a Fok-földön 3.5, Svédországban 3.12, Svájczban 2.79, Dániában 2.56, Németországban 2.53, Francziaországban 1.76, Ausztriában és Magyarországon 0.87, Görögországban 0.75, Olaszországban 0.52, Portugáliában 0.47, Angolországban 0.37, Spanyolországban 0.32 és Oroszországban 0.06 kg-ot számítanak egy-egy lélekre. (3) (ZIPPEL-THOMÉ.)
(1) A legtöbb kávé Jáva szigetén terem, hol a kávéfa száma 72 millióra rúg. E fát épp úgy, mint Arábiában és másutt, faiskolában nevelik s már a 4 éves növény bőséges termést nyujt. Az aratást évenként háromszor végzik, minthogy e fa tulajdonképen folyton virágzik és érlel termést; s ha veszszük, hogy a kávéfa az északi és a déli szélesség 10–20 szélességi foka közt levő vidéken nedves és árnyas helyeken, sőt esetleg száraz lejtőkön is jól megterem s hogy egy fa 20 évig is él és évenként 5–10 kg kávét terem: érthető, hogy a trópusi vidékeken nagyon emelkedett a kávétermesztés. A kávétermesztést még olyan vidékeken is meghonosították, a hol csak kevéssé jó fajtákat tudnak termeszteni; ezeknek azután festéssel adnak tetszetősebb külsőt. A festést kimutatni nehéz dolog, e tekintetben azonban elég annyit tudni, hogy minél sötétebbre festi a kávé a reája öntött meleg vizet, annál rosszabb minőségű.
Legnagyobb a kávétermesztés Braziliában, a hol 1873-ban 2.110,000 q termett; csakhogy a braziliai kávé a legsilányabb minőségű, Brazilia után következik Jáva és Szumatra 707,600 q-val; Ceylon 475000 q, Mokka 9527 q kávét termesztett.
A kávéterrnesztés és a kávéfogyasztás rohamosan emelkedett s most is még emelkedőben van: 1832-ben az egész világtermés 950,000 q-t tett; 33 év mulva az előbbi mennyiségnek ötszörösét érte el (4.220,000 q); újabb 23 év mulva, tehát 1888/89-ben már 6.737,459 q-t volt.
Hogy milyen nagyjelentőségű lett a kávé Amerikában, megítélhetjük abból, hogy Costarica köztársaság czímerébe fogadta a kávéfát.(2) 1710-ben sikerült Batáviából az amsterdami füvészkertbe egy kávénövényt hozni; e növény szépen fejlődött s termést is érlelt. Egy hajtását 1720-ban XIV. LAJOS-nak küldték ajándékba; e hajtásból indultak ki a franczia gyarmatok kávéültetvényei. Az amsterdami kávéfából származnak az összes kávéfák, melyek azután a növénykertekben találhatók voltak.
(3) Hazánkba 1893-ban 74,478 q. nyers és 682 q pörkölt kávét hoztak, úgy hogy Magyarország minden lakosára 0.3 kg esett; az összes behozott kávéból Budapest lakossága maga fejenként 3.5 kg-ot, tehát összesen 19,731 kg-ot fogyasztott a nevezett évben (Pallas Lexikon). A magyarországi kávébehozatal körülbelül 16.5 millió korona értéket képvisel, a hazánkból kivitt kávé pedig 2.05 millió korona értékű.
Visszatérve a kávé élvezetére, nézzük, hogyan s miként fogadták a népek? Hogy a kávé terjedése nem járt minden akadály nélkül, már föntebb láttuk; de a kávé még sok támadásnak volt kitéve s főleg az emberre való hasznos, vagy káros volta okozott sok vitát.
PROSPER ALPINUS, a velenczei konzul orvosa 1580–1584-ig Egyiptomban, azok között az elsőkhöz tartozik, a kik a kávé hírét Európába hozták. Az egyiptomi növényekről kiadott művében a kávéfa rajzát is közli; a kávéitalról azt mondja, hogy Európában ritkábban használt gyógyítóanyag. Idők folyamán mindinkább az a nézet vált uralkodóvá, hogy a kávé méreg; hiszen történeti igazság, hogy egy brandenburgi választófejedelemnek a felesége mostohafiát egy csésze kávéval akarta megmérgezni.
Bizonyára a kávé készítésének módján is mult, hogy az európai és más népek csak nagysokára tekintették élvezeti anyagnak. E dologban első helyen a helyes pörkölés működött közre, másodsorban pedig az a körülmény, hogy 1680-ban a francziák tejet és czukrot kezdtek a kávéhoz keverni, hogy mérges és ennélfogva veszélyes hatását csökkentsék.
A pörkölés mindenesetre fontos volt, a melyet az Abessziniában lakó galla néptörzsnek tulajdonítanak. Minthogy e művelet eleinte szabad tűzön történt, természetes, hogy a csaknem szénné égett kávószemben a ható anyagok hasznavehetetlenekké váltak.
A kávészem A. PAYEN szerint körülbelül 12% vizet, 10–13% fehérjét, 10–13% zsiradékot, 6.6% ásványi anyagot, 15.5% szőlőczukrot, dextrint és szerves savakat, 34% sejtanyagot s mindezek mellett csak 0.8% kaffeint (ez a kávé eredeti ható anyaga) tartalmaz.
A nyers kávészem ilyetén alkotása a táplálkozásban s így a kávéitalban is egészen mellékes, minthogy csakis a vízben oldható anyagokat szokás élvezni, a mely anyagok javarésze csak a pörkölés következtében keletkezik; a pörkölt kávé ez illanó anyagai – főleg a kávé-olajnak nevezett illanó olaj – okozzák (1) a kávé kellemes és rendkívül erős arómáját. (2) Vajjon milyen összetételű ez az aróma? azt még nem tudjuk pontosan; annyit azonban
(1) Ez az illanő olaj a pörkölt kávénak legfeljebb 2%-át teszi s nem tévesztendő össze a kávébab zsíros olajával (a föntebb említett 10–13% zsiradékkal, mely a pörkölt kávéban – ha sokáig áll – könnyen megavasodik s a kávénak kellemetlen, undorító ízt és szagot ad. Ezért nem jó sokat egyszerre pörkölni, hanem keveset és inkább gyakrabban – legfeljebb egy hétre valót.
(2) A pörkölt kávét átható, de kellemes illatára való tekintetből fertőtlenítő tulajdonságúnak mondják. A sebkezelésben is kezdik használni. Frissen pörkölt kávéval kellemetlen kigőzölgéseket ártalmatlanná szokás tenni, ez okból a mozsárban megtört finom kávépor – ritkán használva – kitűnő fogport szolgáltat; jégszekrényben, mely halak és hús eltartására szolgál, megszünteti a rossz szagot stb.
minden háziasszony tud, hogy a pörkölt kávé oldható anyagai a sötétebb pörkölés következtében fogynak. (1)
De nemcsak a kávé pörkölése, hanem a porrá tört kávénak további kikészítése, főzése, illetőleg leforrázása is hosszas fejlődésen esett át s helyenként sokszor igen fonák és mulatságos helyzetet teremtett.
Így történt, hogy ERZSÉBET angol királyné a franczia királynénak egy font kávét küldött; ezt, az akkori időben még igen szép ajándékot, a szakácsnak adták elkészítés végett. A szakács a lehető leggondosabban fogott a munkához: derűre-borúra főzte a kávét, végül a felséges királyné elé is hozta, a nélkül, hogy puhára főtt volna s a mentsége az volt, hogy bizonyára nem oly forró itt a víz, mint a kávé hazájában, az egyenlítő vidékén.
Jelenleg igen sokfélekép élvezik a kávét: a Szumatra és Jáva szigetbeli malájok a levél forrázatát iszszák, a kelet-indiai gyarmatokban a nyers kávébabból készítenek italt, de ez, különösen európai embernek, igen kellemetlen ízű, kivált ha sok mézzel van édesítve. Perzsiában a finomra tört pörkölt kávét élvezik; a törökök minden alkalommal frissen pörkölt kávét forráznak le a kávécsészében s a forrázatot mindenestül megiszszák; az arabok a kávétermés külső húsos burkát pörkölik és forrázatát sakka- vagy szultán-kávé néven élvezik. Némely keleti nép, a kávé belső, pergamentszerű burkából készít gyenge, kávészerű italt, az úgynevezett kisko-t. Legsajátszerűbben fogyasztják a kávét a kávé-növény eredeti hazájában, a hol némely néptörzs szezám-olajban, vagy vajban pörköli s azután a zsírt főtt tengerivel kimártogatja. (2)
(1) A kávénak pörkölés következtében fogy a súlya és növekszik a térfogata; a súlyfogyás 15–25% között változik, a szerint, a mint a kávét világosra vagy sötétbarnára pörkölik; ugyanilyen arányban gyarapszik a pörkölt kávé térfogata: 100 térfogat nyers kávé gyöngén pörkölve 130 térfogatnyira duzzad fel, gesztenyebarnára pörkölve 153 térfogatnyira. Gyengén pörkölt kávénak 25%-a vonható ki egyszeri leforrázással, a sötétbarna kávénak pedig csak 16%-a (PAYEN kisérletei). A kivonható tartalomra nézve más kutatók más eredményre jutottak, úgy hogy az említett adatok nem feltétlenül megbízhatók. A kávé savanyú ásványvizzel készítve jobb, mert a savanyúvíz többet old belőle; ugyanazt lehet elérni édesvízzel, ha kevés szódaport (175 g kávéra egy késhegynyi szóda kell) teszünk hozzá. A nyers kávé kivonata összehúzó, fanyar ízű; az idegzetre való hatása is szerfölött nagy.
(2) Ez eljárás a "Globus" szerint következő: A ház asszonya erre a czélra rendelt lábasban szezám-olajat vagy vajat pörköl s ebbe dobja bele az előbb jól megrágott kávéterméseket. Azután fedővel jól elzárja a lábast s egy ideig pörköli a kávéterméseket. Ezalatt körben helyet foglalnak a háziak a vendégekkel együtt s a fazék tartalmát egy tálba öntve, sorba adják. Ez az első készítmény, vagy főzet azonban nem evésre, hanem kenésre való, azaz a társaság minden tagja a zsírból egy kanálnyit vesz a markába s előbb a fülét, majd az orrát s a test minden más részét megkeni vele. E műveletben az egyik ember segít a másiknak. Időközben visszaérkozik a tál az asszonyhoz, a ki állandóan gondozza a tüzet. Az asszony a tálban maradt pörkölt kávétermést újra friss, megolvadt vajjal és mézzel, vagy pedig még szívesebben a czukornád nedvével önti le s akkor kezdődik az étkezés. Minden vendég jobb markába vesz a tálból, bal kezébe pedig főtt kukoricza-csövet fog, a mely rendes ételök, s ezzel mártogatja ki a zsírt. Ez a szomali törzsbeliek csemegéje; az asszonyok is nagyon szeretik, csakhogy nekik a legtöbbször kevés jut belőle.
Még csak annak a megvitatása van hátra, vajjon a kávé fogyasztása hasznos-e vagy káros az ember szervezetére?
A régi orvosok többsége károsnak mondta a kávé élvezetét. A kávé ellenzői a kávé élvezetével sok nyavalyát helyeztek kapcsolatba, sőt NAPOLEON, valamint Lord BYRON, az orvosok egybehangzó véleménye szerint, a kávéval való visszaélés következtében halt meg. A másik pártnak is voltak érvei; szerintök az emberiség halandósága nem emelkedett, mióta kávét iszik, sőt VOLTAIRE, jóllehet a kávét rendkívül szerette, 85 éves kort ért el. A "Londoni Kurir" 1828. október 1-én kiadott számában egy 114 éves asszonyról tesz említést, kinek olyan volt a külseje, mintha 65 éves volna; ez az asszony olyan fürge volt, hogy az orvosok még 30 évet jósoltak neki, pedig naponta 30–40 kis csésze kávét ivott.
MANTEGAZZA, híres olasz orvos-tanár állítja, hogy a kávé más-más természeti viszonyok között más hatással lehet az emberre; szerinte a kávé magas hegyeken, száraz és szeles éghajlat alatt, tehát éles levegőjű vidéken káros hatású az emberre, ellenben meleg és nedves éghajlat alatt, tehát oly vidékeken, hol a talaj kigőzölgései folytán sűrűbb a levegő, igen jó hatású az emberi szervezetre.
A kávénak egyik nevezetes tulajdonsága, hogy az éhséget csillapítja, habár nem is bírja a testben keletkező hiányt pótolni. Ha az ember pl. kevéssel ebéd előtt kávét iszik, elveszti étvágyát, ha még oly éhes lett volna is; (1) s valóban tapasztaljuk, hogy azok, kik bőven szoktak élni kávéval, utóljára nem is kívánnak semmiféle más ételt. Ilyen volt a már említett 114 éves angol asszony. E tulajdonságával a kávé nagy hasznára volt az emberiségnek éhínség idején, így pl. 1817. és 1847-ben a németországi éhinség alkalmával, mikor a kávé sok ezer embert, ha nem is táplált, legalább megmentett az éhhaláltól.
A kávé azonkívül, hogy az ételtől visszatart, kellemesen izgató, élénkítő, felvidító s ennélfogva áloműző hatású is, a mivel a szervezetet folyton új munkára serkenti. Ezen alapszik az a tapasztalás, hogy a munkások és a nagy fáradalmat kiálló katonák nagyobb munkát bírnak el s kevesebb hússal érik be, ha fekete kávét is kapnak. Az arabok a kávénak izgató tulajdonságát nemcsak ismerték, de ellensúlyozni is tudták. Ugyanis egy igen bölcs emberök: TADSEDDIN-EBN-JAKUB azt ajánlotta, hogy kávé után hideg vizet igyanak, miáltal a kávé élvezetét követő álmatlanságnak elejét vehetik; e szokás nálunk is meghonosodott.
Minthogy tehát a kávé hatása izgató, természetes, hogy kivált gyermekeknek (2) és gyenge asszonyoknak nem való, mivel könnyen okoz
(1) Ezt tudták már az arabok is; valószínűleg erről nevezték a kávét cahvah-nak (cahouah-ról), azaz italnak, mely az ételtől visszatart.
(2) Már LINNÉ svéd tudós is hangoztatta, hogy a kávé a gyermekek növését akadályozza.
szívdobogást, (1) ijedező természetet, reszketést, sőt általános elgyengülést s ha a kávéivással nem is járnának külön betegségek, annyi bizonyos, hogy korunkban az idegesség előidézésében nagy része van a kávénak, sőt be van bizonyítva, hogy azt a kínzó, féloldalú fejfájást, melyet migraine néven ismerünk, a kávé élvezetének lehet tulajdonítani.
A mit az asszonyokról mondani szokás, hogy a kávé beszédessé teszi őket, az a mondottak alapján elfogadható, mert a kávé izgató hatása a gyönge nem szellemi tehetségeire is kihat, a nélkül, hogy elkábítaná őket.
A férfiakon kevésbbé tűnik fel a kávé izgató hatása, de velök szemben az általános tapasztalat az, hogy a kávé-ivók rendszerint nem iszákos emberek s hogy azok a népek, melyeknál a kávé-ivás általános és minden-napi szükségletté lett, kevesebbet részegeskednek.
Azt a jó hatást, melyet akkor érzünk, mikor bőséges ebéd után egy csésze fekete kávét iszunk, nem lehet úgy kimagyarázni, hogy a kávé az emésztést elősegíti, (2) hanem hogy a kávé az ember szellemi tehetségeire élénkítőleg hat, a mely tehetségek jóllakott állapotban éppen elbágyadtak, vagyis hogy a kávé az ember szellemi tehetségeire való hatásával a figyelmet az emésztő szerveknek nehéz munkájától eltereli.
MANTEGAZZA a kávé hatásáról ezeket mondja: "CAESAR meghódíthatta Galliát, GALILEI fölfedezhette Jupiter holdjait, MACHIAVELLI megírhatta "A fejedelem" czímű könyvét, a nélkül, hogy szellemének villanásain kívül más tűzre is rászorult volna; de a közepes szellemek nagy tömege rászorult buzdításra, támaszra, egy szikrára, mely a tunyaság jegét áttöri, rászorult egy rugóra, mely az alkotó tehetséget és teremtő kedvet folyton ébren tartja. Az elhagyatott pásztor, a kinek egész szellemi élete a legelő és juhistálló között játszódik le és a kinek nem kell éberebbnek lenni, mint a lánczra kötött kutyának, élhet tejből és kenyérből; az olyan tudós, kinek egész szellemi munkája az olvasásra és az emlékező tehetség munkájára szorítkozik, bátran dicsekedhetik vele, hogy nem szorul sem az abessziniai babra, sem a távoli Khina illatos levelére: de, a ki se nem lángész, se nem juhász, se nem tudós, tehát a legtöbb embernek a kávészerű ital becses forrása az erkölcsi élvezeteknek".
*
A kávé történetében is fontos volt a már említett szárazföldi zárlat. A kávé drágasága már addig is sokakat arra indított, hogy idegen anyagokkal (kávé aljával, sőt agyaggal és homokkal) hamisítsák, vagy hogy a
(1) A kávé, különösen a fekete kávé, az ülő foglalkozású férfiak szívét sokszor annyira izgatja, hogy ablakot nyitni és foglalkozásukat abbanhagyni kénytelenek. Hogy ebből idővel súlyos bajok támadhatnak, az természetes.
(2) DR GUIMARAÊS rio de janeiroi orvos újabban állatokon tett kisérletekkel kimutatta, hogy a kávé húseledel mellett elősegíti az emésztést, de liszttel és zsírral való táplálkozás esetében kevesebb eledel felvételét engedi meg.
kávét valami hazai növénytermékkel pótolják. Mikor a szárazföldi zárlat következtében mint gyarmatárú a kávé is ki volt tiltva Európából, még inkább emelkedett az ára, a mi nagy baj volt, mert a kávéfogyasztás akkoriban már nagy arányokat öltött volt. E sajátszerű helyzet még inkább ráterelte az érdekelt köröket, hogy a kávé pótlására hazai anyagot keressenek. Ekkor pótlókávé néven a növényrészek egész sorozatát bocsátották forgalomba; így többek közt a pörkölt czikória, czékla vagy répa gyökerét, továbbá pörkölt fügét, babot, csillagfürtöt, árpát, makkot, datolyamagot, szt. jánoskenyeret, égetett czukrot stb. (1) Csakhogy a pótlókávéból hiányzik a kávé legjellemzőbb hatóanyaga, a kaffein és az illanó olaj, tehát legfeljebb arra való, hogy a kávét ízletesebbé tegye. Az egyetlen pótlókávé, mely kevés kaffeint is tartalmaz, a kávétermés pörkölt burkából készül.
A szárazföldi zárlat megszüntével a kávé fogyasztása évről-évre emelkedett: most már a világ nagy részén általános szükséglet a kávé, melynek koronás fők épp úgy hódolnak, mint bármely más társadalmi osztályhoz tartozók.
A kávé mindennapi szükségletté lett, jóllehet csak orvosságul kellene használni. Igen, orvosságul mi is használjuk néha a fekete kávét, mikor rosszul érezzük magunkat, de azért a tejjel hígított és czukorral édesített gyenge kávé jó, tápláló ital a felnőttek számára; ez esetben a rossz tej káros hatását is ellensúlyozza s egyúttal élvezeti anyag.
3. A téa.
KÄMPFER ENGELBERT, német származású orvos és utazó 1683-ban egy svéd küldöttséggel Oroszországba és Perzsiába menvén, 1690-ben a hollandokhoz csatlakozott, a kik Sziámba és Japánba iparkodtak. KÄMPFER több évig tartó tanulmányútján többek közt a téával is megismerkedett. Egy alkalommal a japáni császár fogadtatásán téával kínálták meg, ezzel jelezvén a vendég kedvességét. Az udvari alkalmazott a téát nyujtván, így szólt: "Igyad meg jóízűen, mert egy csésze fölér egy iszebóval". (2)
KÄMPFER a khinaiak s a japánok e kedves itala iránt érdeklődvén, megtudta, hogy a khinaiak a téa-növénynek csudás eredetet tulajdonítanak, a mi nyilván a növény becse mellett szól. Szerintök egy indiai uralkodónak DARMA nevű fiához fűződik a téa-növány keletkezése. Ugyanis DARMA a mi időszámításunk szerint 519-ben Khinába vándorolt, hogy mint szent életű ember a vad népet az igaz isten megismerésére s az igaz (Buddha) vallásra
(1) E pótlókávék közöl a czikória-kávé a legfontosabb, s leginkább el van terjedve. A legtöbb czikória pótlókávé Németországból ered, hol 11.000 hektár földön termesztik s 120 gyár foglalkozik készítésével.
(2) Egy iszebo = 1 1/4 arany. A császári udvarnál használt virág- vagy császártéa valóban a legbecsesebb s igen nagyárú.
vezérelje. Hogy maga jó példával előljárjon, megvont magától minden élvezetet és örömet; imádkozással tölté a nappalt és az éjszakát, s hogy kegyességében a lehető legnagyobb tökéletességet elérje, megfogadta, hogy az álmot egészen megvonja magától. Mikor azonban egy alkalommal a sok virrasztástól és sanyargatástól bágyadtan elaludt, haragra gerjedt maga iránt, levágta mindkét szempilláját s eldobta. De az ég a szent életű ember buzgóságát azzal jutalmazá, hogy a szempillákból növény fejlődött, melynek leveleitől DARMA testileg és lelkileg meggyógyult.
E növény a téa-növény (Thea chinensis), mely sok tekintetben a vele rokon és nálunk is ismert kaméliára emlékeztet (43. kép). Mikor DARMA e csudát tanítványainak elbeszélte, azonnal elterjedt e növény híre, még pedig annyira, hogy a népnek minden bajában hathatós orvosságává s legfontosabb erősítővé lett. Idáig szól a monda, melyet KÄMPFER azzal egészít ki, hogy nyilván e szent életű ember honosította meg Khinában a téa élvezetét.
A téáról szóló történelmi nyomok azonban jóval régibb időre vezethetők vissza. (1) A khinaiak régóta ismerték a téát, élvezete általános szokássá azonban csak Kr. u. 600-ban vált, mikor egy khinai császár a téa-ivás következtében fejfájásától megszabadult. (2) E körülmény adhatott alkalmat a fentebb elmondott legenda keletkezésére.
Attól kezdve a téa ivása és termesztése rohamosan terjedt, sőt a téa termesztése már a VIII-ik században oly nagy volt, hogy 10%-nyi adót vetettek ki reá. (3) Khinából elterjedt Japánba, Koreába, sőt a IX. században megismerkedtek vele az arabok is, midőn kereskedelmi czélból Khinát meglátogatták. Mindannak daczára sokáig tartott, míg a téa Európába eljutott.
Vajjon mi vezetett eredetileg a téa fölfedezésére s mi segítette elő a terjedését, azt határozottan nem lehet tudni; annyi azonban bizonyos, hogy az élet sok bajában orvosságot kerestek és találtak benne és hogy a téanövény leveleinek forrázata az Ázsiában található rossz vizet ihatóvá tette.
Ez utóbbi körülményből érthető, ha megtudjuk, hogy a nép nagy üstökben forralja a vizet s egy kis téát beledobva, egész napra ellátja magát, így azután akár melegen, akár hidegen iszsza. Hogy nem a növény termését használták, ennek oka az, hogy a barna tokszerű termés magvai keserűek és kellemetlen ízűek, holott a levél cserzősavas thein és illanó olajtartalmával kielégítette a hozzá fűződő várakozást, sőt még bódító élvezetet is nyujtott. Használat közben rájött a nép arra is, hogy a nyers téa-levél,
(1) BRETSCHNEIDER, On the study and value of chinese botanical works czímű művében azt mondja, hogy a Pent-sao-nak nevezett legrégibb khinai mű a téát Kr. e. 2700-ban említi; a „Rya” pedig 500–600 évvel Krisztus születése előtt tesz róla említést.
(2) E körülményből nyilvánvaló, hogy eleinte leginkább orvosszerül használták a téát; a keleti népek még mai nap is meg vannak győződve, hogy a téa sok betegségtől óv meg.
(3) Ez a megadóztatás még ma is érvényes, úgy hogy minden téa-termesztő, mielőtt készletét eladná, előbb a vámhivatalban köteles állami tartozását leróni.
minthogy benne sok a csípős, kellemetlen nedv, a mely méregként hat, alkalmasabb a forrázat készítésére, ha áztatással és pörköléssel eredeti alkotását megbolygatják, sőt a tapasztalás kiderítette, hogy a téa legfőbb hatóanyaga még csak a pörkölés következtében keletkezik. (1)
A mint a téa élvezete általánosabbá lett, fejlődött a legtervszerűbb és a legnagyobb gonddal űzött téaművelás, mely a khinai embernek legalább olyan fontos, mint nálunk némely vidéken a szőlőművelés; (2) sőt még abban a jóban is részesülnek, hogy évente többször aratnak. A khinaiak ugyanis rendszerint magból művelik a téát, a téa-növény pedig három éves korától 7 éves koráig évenként háromszor-négyszer hoz leveket. Hét éves kora után tövében levágják a növényt s a tőből eredő hajtások ismét alkalmas leveket teremnek. Az első aratáson, mely április közepétől május végéig tart, kiváló gondot fordítanak a rügyek, friss hajtások és fiatal levelek gyűjtésére. Ezt a munkát Khinában asszonyok és leányok végzik, kiknek ilyenkor tilos halat, vagy más nagyszagú ételt enni, hogy az illata a rendkívül érzékeny téa-levelek zamatát el ne rontsa. E munkásoknak naponként meg kell fürödniök s csakis keztyűs kézzel szabad a téa-növényhez nyulniok: bal kézzel lehúznak egy galyat s a jobb kézzel letörik a levéllemezt közvetetlenül a nyelénél s beledobják a nyakukba akasztott kosárkába. E gyűjtésből kerül ki az imperial-, császár-, vagy virág-téa, a mely azonban kereskedésbe nem jut, hanem a khinai császár udvartartása szokta elfogyasztani. A második aratás júliusban, a harmadik augusztusban, a negyedik pedig szeptemberben van. Minél fiatalabbak és nedvben dúsabbak a levelek, annál jobb téát adnak. A téa-aratás végét víg ünnepléssel szokás megülni, a mi a szüreti mulatságra emlékeztet.
A téa-aratás nemcsak a téa-növény rügyeinek és leveleinek leszedáséből, hanem a téa kikészítéséből is áll, midőn t. i. hol zöld, hol fekete téát állítanak elő. (3) A gondosan kikészített téát a levegőtől jól elzárt helyen kell hevertetni, hogy mérges tulajdonságai enyhüljenek; sőt e hevertetés szükséges voltáról annyira meg vannak győződve, hogy e művelet törvényileg kötelezve és szabályozva van.
Magától értetődik, hogy a téa élvezete lassan-lassan Khina határát is átlépte, a mi annál inkább történhetett, minthogy a khinai császár mon-
(1) Az oldható anyag 29–45%-a átmegy a téa-forrázatba; egy kevés szóda elősegíti az anyagok oldhatóságát. A thein-tartalom rendszerint igen csekély (0.9–4.5%) s a nagy thein-tartalom nem jelzi egyúttal a téa jóságát.
(2) Érdekes, hogy a téatermesztés feltételei teljesen ellenkeznek a szőlőnek megfelelőkkel, úgy hogy a jó bortermővidék nem termeszthet egyúttal kivitelre való, azaz jobbféle téát. (DE CANDOLLE, Termesztett növényeink eredete.)
(3) A fekete téát úgy állítják elő, hogy a rakásra dobott téa-leveleket erjedni hagyják, azután a napon szárítják, végül pedig vastepsiben szabad tűz fölött pörkölik. A zöld téát csak a napon szárítják, azután a vízpára hatásának teszik ki, a mitől zöld színét megtartja s csak azután pörkölik. Az ilyen téa nemcsak a zöld színét tartja meg, hanem ható anyagai sem változnak, a miért is a zöld téa erősebben hat az idegzetre, mint a fekete téa.
43. kép. A téa-növény (Thea chinensis) egy ága.
gol katonáit is téával fizeti, még pedig az úgynevezett tégla- vagy hasábtéával, mely czélra a téa-gyárakban a fonnyadt, tisztátalan és megromlott leveleket és szárakat a juh, vagy ökör vérsavójával keverve, táglaalakban összesajtolják s azután kemenczében szárítják. Ily módon jutott el a téglatéa északi Ázsia összes mongol és vándor népeihez, így a kalmukokhoz, kirgizekhez, baskirekhez, kik a téát sóval, tejjel, vajjal és liszttel elkészítve, italul, de ételül is használják. Ebből könnyen érthető, hogy e téát egyes észak-ázsiai népek a kereskedelemben pénzül fogadják el. Egyébiránt Ázsia északi népei a kicsapongásig élnek a téával.
Japánban, hol a téa-ivás és téa-termesztás gyorsan elterjedt, a téaművelés nagyjában egyezik a khinaival, de évenként csak kétszer aratnak.
Rendszerint csak zöld téát készítenek. A japáni származású téák közül legfinomabb az, melyet poralakban használnak s főleg Észak-Amerikába szállítanak.
Hogy a téa élvezete és termesztése délfelé, t. i. Kelet-Indiába igen korán elterjedt, kiviláglik már abból is, hogy a téa tulajdonképen azokon a hegyes vidékeken bentermő, a melyek az indiai és khinai síkságokat választják el (DE CANDOLLE, Termesztett növényeink). Ez utóbbi körülményből érthető, hogy az angolok Asszamban az őserdőkben nagy téa-fákat találtak, mikor ezt a tartományt elfoglalták.
*
Fordulót jelentett a téa történetében, mikor a híre Európába eljutott. A téa nemsokára a hollandok élelmességéből a kereskedelemnek fontos tárgya lett s a téa-növény, melyet KÄMPFER úgy írt le, hogy leveleire a cseresnyéhez, a virágára pedig a vadrózsához hasonlít, nemsokára az összes gyarmatosító népek figyelmét lekötötte. A főtörekvés az volt, hogy a növényt Európában meghonosítsák, a mit azért is megvalósíthatónak tartottak, minthogy Khinában az északi szélesség 25. és 33. foka közt 2000 méternyi magasságban is jól megterem. Csakhogy e kísérletek nem váltak be.
Attólfogva egyes tudományos művekben is említik. (1) OLEARIUS 1633-ban mint ritka és idegen italról ír a téáról, következőképen szólván: A perzsák barnásfekete italt ittak, melyet egy cha (scha), vagy chia (schia) nevű növényből főztek, mely utóbbit uzbeki tatárok hoznak Khinából. (2) MANDELSLOHE keleti útleírásában (1645) már téa néven említi s sok betegség ellen való gyógyító hatást tulajdonít neki.
Az európaiak előtt első sorban az üzleti szempont volt az irányadó, a mely legelőbb is a hollandokat vezérelte. Mikor azt látták, hogy a khinaiak
(1) MAFFEI, Historia indica czimű 1589-ben megjelent művében.
(2) VINCENTI KÁROLY lovag, Der Dämon des Hanfes czimű értekezésében azt mondja, hogy német kereskedők honositották meg a téát Perzsiában, a miért is "csaje nemsé"-nek nevezik (német téa) s azt hiszik, hogy Németországban bőven terem. A téának irodalmi neve Khinában csa vagy csia.
egy fácska leveleit használják ital készítésére, első sorban arra gondoltak, hogy a zsályát (Salvia), mely abban az időben Európában, különösen a salernói orvosi iskolában minden nyavalya ellen való szer hírében állott, Khinában megkedveltessák. Az első zsályát 1610-ben vitték be Khinába s állítólag 3 font téát kaptak 1 font zsályáért. Így folyt egy ideig ez a csere, csakhogy a khinaiak előbb unták meg a zsályát, mint az európaiak a téát.
De azért a téa használata nagyon lassan terjedt Európában; csak így lehet megérteni, hogy az orosz küldöttség, mely 1638-ban a Mennyei birodalomban (Khinában) járt, az ajándákul vitt czoboly-bőrökért cserébe kapott téa-csomagokat csak nagy nehezen fogadta el.
Hogy ez az első téa-küldemény Oroszországban nemcsak a czári udvarnál, hanem másutt is kedvező fogadtatásban részesült, bizonyítéka az, hogy a téát csaj néven (így nevezik Khinában, Kanton vidékén) nagyon megkedvelték. Az oroszok czárjának szóló ez első téa-küldemény óta a téát az a karavánkereskedés is fölkarolta, mely Ázsia legkeletibb részeit is összeköttetésbe hozta Európával s a melynek legfőbb piacza Kjachta és Nizsnyj-Novgorod lett. A karaván-kereskedés útján Európába kerülő téát rendszerint karaván, vagy orosz téának nevezik; ez csupa apró levélkéből álló külön fajta, melyet külön e czélra készítenek; khinai neve "Souchong". Eddig sokkal becsesebbnek tartották, mint a tengeri úton szállított téát, minthogy ez utóbbi rendkívül sokat veszített a tengeri víztől, a mely iránt nagyon érzékeny, akár csak a kávé. De mióta a téát beforrasztott pléhbödönben hajón szállítják, azóta egész jó minőségben kerül hozzánk és most már nem tesznek nagy különbséget a karaván és nem karaván téa között. (1)
A már többször említett tengeri úton legelőbb a hollandok, majd a portugálok és végre az angolok jutottak uralomra. A Kelet fűszereinek és más becses termékeinek értékesítése czéljából ugyanis egymásután keletkeztek a kelet-indiai társaságok, melyek közül korán vált ki az angol keletindiai társaság; ez utóbbi 1664-ben már nagy serényen dolgozott s az angol királynénak 2 fontnyi téával is kedveskedett, a mely fejedelmi ajándék nagy feltűnést keltett. A társulat főtörekvése arra is irányult, hogy a téanövényt Kelet-Indiában meghonosítsa, (2) a mi sikerült is s a társulat az idők folya-
(1) A mi karaván vagy orosz téa néven került kereskedésbe, az már nagyobbrészt megtette a tengeri utat Khinából Londonba, onnan pedig Königsbergen át Nizsnyj-Novgorodba, vagy más nevezetes orosz kereskedelmi városba; itt legfeljebb átcsomagolták s útnak indították karaván vagy orosz téa néven. (VOLZ szerint l830-ban 34.000 láda téát hoztak a n.-novgorodi vásárra.) Valószinű, hogy a szibériai vasut kiépítése óta változás állott be e tekintetben.
(2) Kezdetben az indiai, különösen Asszám-tartománybeli őserdőkben található téa-növényt (Thea assamica) termesztették, mikor azonban ez az erdők védelmét megszokott növény a nyilt kertekben nem vált be, a Khinában honos növény magvából neveltek növénykéket. Később e két növényből keresztezés útján egy új fajta keletkezett, melyet Indiában jelenleg is általánosan használnak. Az indiai téaművelés terén újabban nagy érdemeket szerzett az "Assam-Tea-Company" részvénytársaság, mely 1839-ben alakult.
mán mindinkább megerősödve, hátra szorította a hollandokat is, úgy hogy 1820-ig a téa-kereskedést úgyszólván monopolizálta.
De azért a hollandok is sokat tettek a téa terjedése érdekében: egyrészt igen korán sikerült a téanövényt gyarmataikon, különösen Jáva szigetén meghonosítaniok, másrészt azon voltak, hogy a közönséget a téa élvezetének megnyerják. Az utóbbi czélt legjobban mozdították elő egyes orvosoknál megrendelt, tehát megfizetett nyilatkozatokkal. Hogy milyen természetűek s egyúttal czélzatosak voltak ezek az orvosi vélemények, kiviláglik a következőkből: MORISSET franczia orvos pl. 1648-ban azt állította, hogy a téától gyarapszik az ember esze. A leghangzatosabbak voltak azonban BONTEKOE, a brandenburgi választófejedelem orvosának nyilatkozatai; ez az orvos iratot adott ki, a melyben azt mondja, hogy az embernek naponta 100–200 csésze téát kell innia, ha jó egészségnek akar örvendeni. Egyébiránt BONTEKOE dicséretei oly szerfölött túlzók, hogy az ember szinte hajlandó gúnynak venni őket. Szerinte nemcsak a magas állású tisztviselő tud tovább munkálkodni a téától, hanem a czipész is jobb czipőt készít, ha teát iszik. A nevezetteken kívül akadtak mások is, kik a téát dicsérő KIEN-LONG nevű khinai császár nyomába léptek. E császár ugyanis téát dicsőítő költeményt írván, így fejezi be azt: "Igyad ezt a kitünő italt és edzve leszel amaz öt gond ellen, a melyek lelkünket nyugtalanítják. Azon édes nyugalmat, melyhez e becses ital révén jutunk, csak megízlelni, csak érezni lehet, de leírni nem!" Hogy KIEN-LONG komolyan vette szavait, kiviláglik abból, hogy mindazokra a tárgyakra, melyeket császári ajándékoknak szánt, díszes kidolgozásban ráiratta a téát dicsőítő versét.
A téa-dicsérők túlzó magasztalásai elősegítették ugyan a téa terjedését, de egyúttal ellenáramlatot is keltettek, úgy hogy a legnevezetesebb orvosok állást foglaltak ellene. Ez orvosok közül említendő a nagynevu BOERHAVE, ki a téa-ivást határozottan károsnak mondotta s TISSOT, híres franczia orvos, a zöld téát határozottan mérgesnek jelentvén ki, ugyanakkor így szólt: "A meleg vízzel telt kannák, melyeket az asztalon találok, Pandora szelenczéjét juttatják eszembe, melyből minden rossz kikel, csak azzal a különbséggel, hogy még a remény sem marad meg benne."
Az e téren tett vizsgálatok és kísérletek közül legfontosabbak azok, a melyeket WHITE, edinburghi híres orvos-tanár nemcsak magán, hanem állatokon is végzett. Az állatokon olyánformán kísérletezett, hogy 12 béka hasát felnyitván, háromba téa-forrázatot, háromba ópium forrázatát, háromba digitalist [gyűszűvirág-kivonatot] és háromba tiszta meleg vizet fecskendezett be; ekkor azután úgy tapasztalta, hogy az utolsó három meggyógyult, a többi pedig rövid idő alatt tönkre ment. (ALMÁSI BALOGH P., A téa, kávé, csokoládé, 217 old.)
Hogy a téa élvezete mindezek ellenére elterjedt, oka bizonyára abban keresendő, hogy egészben véve kellemes hatást kelt az emberben, ha már megszokta és hogy rövid ideig tartó jólérzetet és vidámságot s mintegy a
gondolkodás fürgeségét idézi elő. Minthogy azonban ez az állapot izgatás eredménye, természetes, hogy az izgatott állapotot ellankadás, elbágyadás váltja fel. A mondottakból folyik, hogy a gyenge téa-forrázat nedves, vagy hideg időben, a mely csillapítja az izgatottságot, nem igen árthat egészséges, ép idegzetű embernek, különösen olyankor, midőn a hideggel daczolnia kell. De a téa-élvezet túlhajtása mindenképen veszedelmes hatású az idegrendszerre, a mennyiben álmatlanságot, nyugtalanságot és a tagok reszketését okozza, sőt a hatás kábultságig fokozódhatik. Minthogy a zöld téában az eredeti téa-levél mérges anyagai alig változtak a kikészítés folyamán, azért károsabb is a forrázata. (1)
Alig hogy megkedvelték a téát Európában, már is észrevették, hogy hamisítják. A gyanú a khinaiakra irányult, a kikről azonban csak annyit tudtak meg, hogy azokon a telepeken, illetőleg kereskedelmi központokon, hol a téát az európai s általában a külföldi útjára előkészitik, kamélia, olajfa, jázmin, téarózsa és más növény virágával szagosítják, azonfelül nem tesznek mást, mint a drága téát olcsóval keverik s rossz minőségűből jobbfélét készítenek. A valódi hamisítás azonban a más világrészbeli, különösen európai kereskedők rovására esett és esik. Minthogy ugyanis a tudományos világ kiderítette, hogy a téa legfőbb ható anyagain (a 0.8–4.5% thein-en és 1/2–1%-nyi illanó olaján) kívül többféle cserzőanyagot (pl. cserzősavat, gallus-, oxál-savat stb.) tartalmaz, (2) egész sorozat cserzősavtartalmú növényt bocsátottak forgalomba téa czímen, vagy a valódi téa közé keverve, a téa hamisítására használták őket. (3)
E növények közül említésre méltó az úgynevezett cseh téa, mely a kőmag (Lithospermum officinale) nevű növénynek leveleiből készül. E növényt Csehországban khinai téa néven művelik; úgy zöld, valamint fekete téát készítenek a leveleiből s hol magában, hol a khinai téa közé keverve a külföldre is kerül. Ezen kívül platán-, juhar-, tölgy-, nyár-, fűzfa, továbbá a kökénybokor leveleit is használják téának, sőt a földi eper levele fiatal korában leszedve és alkalmas módon eltéve, igen jó téát szolgáltat; de a valódi téa hatóanyagai ebben sincsenek meg, éppen úgy, mint a többi hamisítványban. Sok csalás történik azzal is, hogy használt és ismét szárított téát bocsátanak forgalomba. Sőt sokan állítják, hogy a jobbféle téa hozzánk nem is kerül. Hogy a téával Európában nagyban foglalatoskodtak, a mellett szól
(1) Khinában minden hozzáadás nélkül iszszák a téát; nálunk czukorral, sokszor tejjel, rummal, vörösborral, fahéjjval [!], czitrommal, vaniliával és más fűszerrel iszszák.
(2) A cserzősav okozza a téa fanyar ízét, összehúzó hatását; vastartalmű vízzel tintaszerű oldatot ad.(3) A növényi téa-hamisítás csak mikroszkópi úton ismerhető fel. De ásványi és festő anyagok is vannak a hamisítások közt; az ásványi anyagok (pl. homok, agyag, gipsz, barit, zsírkő, porczellánföld stb.) a téa súlyát gyarapítják, a festő anyagok pedig a szépségére vannak hatással. Festeni szokás a téát grafittal, berlinikékkel, indigóval, kurkumával, stb.-vel.
az a körülmény is, hogy egymagában Londonban 1843-ban 8 téa-javító gyár volt; ily gyárak jelenleg törvényileg el vannak tiltva, de azért ez a művelet nem szűnt meg.
A sok csábításnak és annak ellenére, hogy a téa hamisítás, a monopolium megszüntetése és a beviteli adó leszállítása következtében jóval olcsóbb lett, a téa-ivás csakis Angolországban és Hollandiában vált népszokássá, azonkívül csakis Oroszországban, Észak-Amerika és Közép-Európa partvidékein talált némi jelentőségre. Legfontosabb Khinában és Japánban, mely országokban a téa úgyszólván nemzeti ital: a császártól kezdve a legszegényebb emberig mindenki iszik téát, még pedig minden étkezés alkalmával és a nap minden szakában, a miért is mindenütt kapható. Úgyszólván a jó neveléshez tartozik, hogy az ember téát főzni és szépen felszolgálni tudjon; ez az oka, hogy ezt Khinában külön mesterek tanítják, úgy, mint nálunk a vívást és tánczot. (1)
A többi országban igen szórványosan isznak téát, így pl. az ausztráliai angol gyarmatosok közt évenként 3.5 kg téa esik egy-egy emberre, Angol-országban 2.2 kg, Ausztriában és Magyarországban pedig csak 1 dekagramm jut egy lakosra.
Mindannak daczára a téa évi termése kb. 600 millió kg-ra becsülhető, mibe bele van számítva az a körülbelül 240 millió kg, melyet Khinában elhasználnak. (2)
Habár Amerikának is kijutott a khinai téából, a mennyiben régóta Japánból kapták, sőt 1816. óta Brazíliában termesztik is: mindamellett a khinai téa élvezete Amerikában elenyésző csekélység az amerikai származású téák mellett. Ugyanis valamint a khinaiak ősidők óta a téa-növény leveleinek forrázatát élvezték, így használták ember emlékezetet meghaladó idők óta Brazíliában a mátét, vagy paraguay-téát (44.kép); ezt az Ilex paraguariensis levelei szolgáltatják, a melyek közé sokszor más növény leveleit keverik. Forrázatáról azt mondják, hogy részegítő s harczra lelkesítő. Paraguayban annyira féltették, hogy BONPLAND-ot, ki mint botanikus a vidéket bejárva
(1) Hogy milyen nagyjelentőségű a téa Oroszország ázsiai részeiben, arról tanuskodik az is, hogy ott a "teáravaló" (ná csáj) épp úgy járja, mint nálunk a "borravaló".
(2) A kereskedelemben előforduló téa következőleg oszlik meg eredetére való tekintetből:
a Khinából való kivitel 1888-ban 132 mill kg-ot tett
} legnagyobb része Angliába megy; a kelet-indiai "
1892/3-ban 50 "
a Japánból való "
1893-ban 30.4 "
majdnem kizárólag É.-Amerikába a Ceylon-sz.-ről való "
1892-ben 38.23 "
a jávai és madurai "
1892-ben 2.00 "
a Fidsi-szigetekről való "
1897-ben 0.019480 millió kg-ot tett. E téából jutott 1897-ben Németországba 25 millió kg téa 4.8 mill. korona értékben. (ZIPPEL, Ausl. Kulturpfl.). Magyarországba 1900-ban körülbelül 764,550 kg téa került 1.529,100 korona értékben, a mely mennyiségnek tizedrésze 150,280 korona értékben kivitel tárgya lett. (Magy. Statisztikai Közlemények 1900.)
a paraguay-téa iránt is érdeklődött s művelésével és a vele való bánásmóddal meg akart ismerkedni, fogságba vetették (1829-ben). E téa kedveltsége mellett szól az a körülmény, hogy élvezete még folyton terjed, úgy hogy már Európába is hozzák.
44. kép. A máté (Ilex paraguariensis) leveles ága virágokkal.
A mátén kívül nevezetes téát szolgáltat Dél-Amerikában egy Paullinia sorbilis nevű növény; ugyane czélra használják a kávécserje leveleit is.
Észak-Amerikában nagyon elterjedt az úgynevezett oswega-téa, mely a Labiatákhoz tartozó Monarda didyma leveleiből készült.
Bizonyos, hogy Amerika téáit az említettekkel még nem merítettem ki s ha más világrészen körülnézünk, ott is találunk egyes levélforrázatokat, melyek hasonló viszonyok közt keletkeztek, mint a khinai téa, a máté, az oswega- vagy más föntebb említett téa, t. i. eleinte orvosságul szolgáltak, majd a vizet tették ihatóvá, végre pedig élvezeti anyaggá lettek.
4. A csokoládé.
Midőn végül az élvezeti italok közül a legártatlanabbra, a csokoládéra áttérünk, ismét Amerikába kerülünk vissza.
Mikor a spanyolok Amerika fölfedezése alkalmával Mexikóban kikötöttek, megismerkedtek egy itallal, melyet a bennlakók "chokolatl"-nak neveztek (choco = cacaó, latl víz). HERNANDEZ spanyol tudós utána járván a dolognak, megtudta, hogy a mexikóiak egy Közép-Amerikában és Jukatanban termesztett fának, a kákao-fának (Theobroma cacao, az indiánok nevén: Cacaoa quahuitl) magvait használják e czélra (45. és 46. kép) s hogy vanillia, tengeri-liszt és más anyagok hozzáadásával négyféle italt tudnak belőlük készíteni; egyikük a föntebb említett "chokolatl", a melyet nagy kedvvel isznak, s kitűnő tápláléknak tartanak. (1)
CORTEZ, ki a spanyol király megbízásából Mexikót elfoglalta, 1320-ban V. KÁROLY királyhoz intézett jelentésében megemlékszik a kákao-fáról meg a hasznos voltáról is és magvainak becsét kiemelendő, említi, hogy az egész országban váltópénzül használják. (2)
Mexiko utolsó amerikai uralkodójánál, MONTEZUMÁ-nál nagy kákaokészletet találtak, minthogy az alattvalók az adót is kákao-babbal fizették.
Az indiánok a kakao-fát istenfájának nevezik, mivel ételt, italt és ruházatot ád: a magvait és a magvakat borító fehér szivacsos tömeget csemegének eszik; a termés héjából kanalat, poharat s más edényt készítenek; leveleivel házaikat fedik s a törzs háncsából kosarat, hálót, ruhát, kötelet készítenek; a kákao-babot orvosszerül is használják, sőt az orvosok fájdalomcsillapítónak is rendelik. (3)
Eleinte a spanyolok nem igen barátkoztak meg a csokoládéval s csak akkor kezdték fölkarolni, mikor a czukor használata általánosabb lett, de czukorral elkészítve annyira megnyerte a spanyolok s ezek útján a portugálok tetszését, hogy nemsokára mindkét nép nemzeti italává lett.
(1) A nálunk dívó csokoládé-italt a czukor és fűszer teszi ízletessé.
(2) Costaricában még mai nap is a kákao-bab váltópénzként járja.
(3) Orvosszerül használják a kákao-babból kivont és tisztított olajat is (Oleum seu butyrum Cacao), mely kákao-vaj néven ismeretes, a mennyiben közepes hőmérsékleten vajszerű, de az emberi test melegében könnyen olvad.
Más nemzetbeliek is elragadtatással fogadták, így pl. BACHOT párisi orvos 1684-ben az orvosi kar előtt kijelentette, hogy a jól elkészült csokoládé oly nemes találmány, hogy az istenek a nektárnak és ambróziának elébe tennék. Olaszországban CARLETTI honosította meg 1606-ban, ki világkörüli útjában Nyugat-Indiában megismerkedett vele s szülővárosában, Flórenczben, az első csokoládét készítette. LINNÉ, híres svéd tudós is annyira szerette a kákaót és csokoládét, hogy a kákaót isteneknek való ételnek, azaz "Theobromá"-nak nevezte el; ez egyúttal a fa egyik tudományos neve.
45. kép. A kákao-fa (Theobroma cacao).
A kákaónak voltak ám ellenesei is, a kik igen rossz véleményt tápláltak róla. Többek közt CLUSIUS inkább disznónak, mint embernek valónak mondta.
A kákao valóban nemcsak élvezeti anyag, hanem theobromin nevű alkáloidja és szénhidrátja (keményítő) révén kétségtelenül nagyfontosságú táplálék s különösen gyenge gyomrúaknak ajánlatos; (1) mindezzé azonban csak akkor válik, ha a benne levő, nehezen emészthető zsiradéktól megfosztják s czukorral keverik, minthogy czukor nélkül keserű. (2)
Egyrészt a kákao kedvező tulajdonságai, másrészt az őt kísérő dicsőítések nem tévesztették el hatásukat, úgy hogy Európában nemsokára csokoládé-gyárak keletkeztek, Londonban pedig 1657-ben megnyílt már az első csokoládé-ház, tehát körülbelül ugyanakkor, mikor az első kávéház keletkezett.
46. kép. A kákaó-fa fölnyitott termése.
Azonban a kákao jó tulajdonságainak s rendkívül kedvező fogadtatásának ellenére, még sem vált általánosan elterjedt népitallá, hanem inkább
(1) A kákao theobromin tartalma még nincsen pontosan meghatározva. G. WOLFRAN szerint a héjától megszabadított kákao-bab 1.34–1.66% theobromint tartalmaz, ezenkívül más nitrogén tartalmú anyaga és keményítője is van. A zsiradéka 47.0–53.0%-ot tesz. A kákaót úgyszólván sohasem szokás természetes állapotában, hanem csak a zsírtartalomtól megfosztva használni.
(1) A mit csokoládé néven árulnak, az szintén czukorral és fűszerrel kevert valódi, héjától megtisztított őrölt kákao. A finom csokoládé felerészben kákaóból és felerészben czukorból és fűszerekből áll. A kereskedésben előforduló csokoládéba czukor helyett különféle lisztet vagy keményítőt stb. szokás használni. Ásványi anyagokat is szokás hozzáadni, a mi meg éppen hamisítás számba megy.
a fényűzés tárgyává. Ennek lehet tulajdonítani, hogy 1870-ben az Európában elhasznált kákao még nem tett többet 50,000 q-nál. Azóta azonban rohamosan emelkedett a termesztése, úgy hogy jelenleg 425,000 q-ra becsülhető, a mely mennyiség az egyes népek között igen aránytalanul oszlik meg. Míg ugyanis Spanyolország- és Portugáliában egy-egy lakosra 1 kg jut, addig Németországban 5 deka, Ausztria-Magyarországban pedig 1 dekagramm esik egy-egy lakosra. (1) A legtöbb kákao Caracas-ból kerül, azonkívül termesztik Mexikóban, a hol azonban a kákao-termesztés tekintetében a multhoz képest hanyatlás állott be; Guyanában vadon is terem, a Bourbon és Mauritius szigetekre is átültették. Újabban Kamerunban (Afrikában) is tettek vele sikeres kisérleteket. (2)
* *
*
Visszatekintve a mondottakra, első sorban arról győződünk meg, hogy a czukor nemcsak a legősibb és legtermészetesebb élvezet, hanem hogy az összes élvezeti italokban is nagyfontosságú.
A másik tapasztalat, a mely szintén szembeszökő, hogy a népek egymástól egészen függetlenül fedeztek fel növénytermékeket, melyeket előbb egyes bajok ellen való orvosszerül, majd szomjúság ellen, végül pedig élvezetül használtak. Midőn e körülmény ismeretessé vált, rendkívül meglepte a tudományos világot, a mely azután minden lehető eszközzel a rejtványt megfejteni iparkodott. Az élvezeti anyagok tudományos chemiai megvizsgálása volt hivatva a dolgot megvilágítani. A kutatások megindulván, RUNGE 1820-ban a kávé ható anyagát, a kaffeint fedezte fel, OUDRY pedig nemsokára a téában a kaffein összetételével megegyező kristályos anyagot talált, a melyet thein-nek nevezett el. E két fölfedezést gyors egymásutánban követte a többi: a kakaó-ban theobromint, a máté-ban theint, a guaranában, melyet a Paullinia sorbilis-ből állítanak elő, kaffeint találtak. (3) S midőn a tudomány a kapott kristályos anyagokat közelebbről megvizsgálta, kitűnt, hogy mindezek az anyagok összetételök tekintetében nagyjában megegyeznek egymással s hogy majdnem egészen olyan összetételűek, mint a legnagyobb növénymérgek: a strychnin, az ópium, a dohány nicotinja, vagy az orvosszerül használt chinin és más ily anyagok. Ezek az eredmények még inkább bámulatba ejtették a világot s egy cseppet sem derítették fel a rejtvényt, a melyet a természettudós és geografus föltárt.
Mi az emberi természet azonosságában keressük a rejtvény kulcsát,
(1) Németországba 1897. óta körülbelül 188 millió márka értékű kákao-babot visznek be évenként s ennek kétszeresét viszik ki csokoládé-czukor és más készítmények alakjában. Magyarországba 1900-ban 439,886 korona értékű kákaót hoztak be s 26,750 korona értékűt vittek ki.
(2) A vadon növő fa évenként egyszer, a művelt kétszer (május, szeptember) érleli termését. A termés hurkát bottal törik fel s a nyálkás anyagoktól megtisztitott kákao-babot vagy a napon vagy gyenge tűz fölött szokás szántani.
(3) A guaranát Európába is hozzák, itt azonban csak orvosszerül használják a migraine ellen.
abban a közös természetben, mely mindenütt egyformán nyilatkozik és érvényesül, s legfeljebb azta megkülönböztetést engedi meg, hogy az északi népeknél, így pl. az angoloknál, szegény és gazdag egyaránt téát iszik, a délibb népeknél a kávé az általánosabb, a spanyolok és portugálok pedig nagy szeretettel hódolnak a csokoládénak. A czukor az egyetlen élvezet, mely az egész emberiséggel közös, tehát valódi és nem képzelt szükségletet fedez; ez egyúttal az emberiség legősibb élvezeti anyaga. Minthogy azonban az ember szükségletei folyton szaporodnak s az ember könnyen annak hódol, a mi az ujság ingerével bír: természetes, hogy az emberiség mindig mélyebbre ragadtatja magát az élvezetektől s mindinkább távozik azon egyszerűságtől, a mely régenten biztos záloga volt egy erős és egészséges nemzedéknek. Annyi bizonyos, hogy a sok élvezet, bármilyen természetű legyen is, az idegeket rendkívül izgatja, a folytonos izgatás következtében gyengíti s a szervezetet kifejlődésében és érvényesülésében megakadályozza, a miért is az ember egész lényére s jellemére is hatással van. (1)
Így azok a rendkívül nagy számok, melyek pl. a kávénál és téánál az emberi szorgalomról és a világforgalom nagyságáról tájékoztatnak s a melyeket nemzetgazdasági szempontból oly nagyra becsülünk s önérzettel emlegetünk, semmiképpen sem válnak az ember igaz dicséretére. E statisztikai adatok nem egyszer ejtették gondolkozóba az államférfiakat és az emberiség más jóakaróit, a kik minden lehetőt elkövettek, hogy akár gazdasági, akár egészségi tekintetből kiindulva, erős küzdelmet indítsanak a néprontó élvezetek terjedése ellen. Így láttuk a többi közt NAGY FRIGYES erős állásfoglalását; igy ellenkeztek az amerikaiak, midőn Angolország 342 láda khinai téát akart Bostonban partra szállítani, a mely ellenkezés végre háborúra vezetvén, azt eredményezte, hogy az Egyesült-Államok Angolországtól elszakadtak. Vagy nézzük csak NAPOLEON-nak 1806-ban elrendelt szárazföldi zárlatát, melynek, miként láttuk, mélyreható következményei voltak, de végre is, mit ért mindez? Minden elképzelhető és foganatosított eszköz hiábavaló volt, az ember élvezetvágyának nem sikerült gátat emelni, sőt az idegizgató élvezetek hajhászása folyton fokozódik, a mi az idegesség terjedésére és az emberiség romlására vezet.
(1) Bizonyára van benne valami, ha JEAN PAUL azt mondja, hogy a kávé tüzessé teszi az arabot, a téa pedig a khinait szertartásossá és nehézkessé.