III. A rózsa multja és jelene.
A szépérzék az embernek veleszületett tulajdonsága.
A szép iránti érzéket a virágok közül a rózsa legelőbb kötötte le és elégítette ki, az a növény, mely nemcsak az ember szépérzékére, hanem a kertészet fejlődésére is nagy hatással volt. A rózsa a valódi szépnek elsőrendű képviselője, az egyetlen növény, melyet ősidők óta szépnek tartottak és tartanak. Már a régiek a virágok királynéjának nevezték s jelenleg, mikor a kerti virágok száma rendkívül megszaporodott, a rózsa e nevét még mindig megtartotta. Sőt a rózsát annyira megkülönböztették és megkülönböztetik még most is a többi virágtól, hogy szinte lehetetlen, hogy a rózsabokrétában más virág is előforduljon.
Így állván a dolog, természetes, hogy a szépnek ihletett apostolai, a költők, ősidők óta lelkesedtek érte. SAPPHO és ANACREON, THEOCRITUS és MOSCHUS, HORATIUS, PROPERTIUS és OVIDIUS, CATULLUS, MARTIALIS és AUSONIUS hol elegiában és ódában, hol epigrammában ünnepelték a rózsát.
Az ókor költőihez komoly írók is csatlakoznak; CICERO és SENECA elragadtatással szól a rózsáról; id. PLINIUS a virágok fejedelmének és a mező és kertek legnagyobb ékességének mondja.
Az ókor rózsadicsőítése a középkoron át a mai napig is folytatódik; nemcsak a költők, hanem a tudósok, sőt az újabb kor természettudósai is, kik rendszerint távol állanak a költői lendülettől, egytől-egyik dicsőítik a rózsát. GOETHE a rózsát a természet legtökéletesebb alkotásának tüntette föl. A szaktudósok is a virágos növények közül a rózsaféléket sokáig úgyszólván a legelső helyre tették a rendszerben.
A rózsát eredeti hazájában fogjuk fölkeresni s világkörüli útjában híven fogjuk követni. Látni fogjuk, hogy a népek a rózsa iránt való elragadtatásukban isteni eredetet adtak neki, a tudomány ellenben csak annyit tud kimutatni, hogy a rózsa az emberi nemmel egy időben jelent meg a Földön: a merre az ember nyomait találjuk, ráakadunk a rózsára is, úgy hogy bízvást el lehet mondani, hogy a rózsa az emberiséggel egykorú. S valamint az emberiség bölcsőjét Ázsiában szokás keresni, (1) úgy minden megbízható nyom
(1) Rendszerint a Pamir fönsikot tartják az emberi nem bölcsőjének, újabban azonban, különösen KOPPEN, SCHRADER és BUSCHAN vizsgálatai alapján biztosra veszszük, hogy az indogermánok a Volga torkolata környékéről származnak; tőlük északra laktak a finn-ugor népek, délre pedig a Kaukázuson túl a szemita népek, melyek egész Kis-Ázsiát, valamint a görög szigetvilág tájékát lakták. Mindez azonban még abban az időben volt, mikor – miként sok jelből következtetni lehet – a görög szigetvilág Afrikával és Kis-Ázsiával összefüggő szárazföldet alkotott. Ez a nagy kiterjedésű vidék lett volna az emberiség bölcsője. (BUSCHAN, Vorgeschichtliche Botanik, 34. old.)
arra utal, hogy a rózsának (vagy legalább a rózsaművelésnek) is ez az eredeti hazája, honnét egyrészt Nyugatra, másrészt Keletre terjedt. (1)
De bárhova került is, mindenütt alkalmazkodott a viszonyokhoz s különös és változatos alakot öltött; ebből lehet megérteni, hogy mai nap minden földrésznek – Aüsztráliát kivéve – megvannak a maga rózsafajai.
Ilyetén változatossága és változékonysága volt egyike azon tulajdonságainak, melyek csudálatra ragadták az embert a rózsa iránt s arra bírták, hogy szépségének és varázsának okát keresse. Természetes, hogy ily kérdés hiábavaló és hogy megfejtése nem elégíthet ki; minthogy azonban az idők folyamán sokszor foglalkoztatta az elméket és az emberi művelődés történetében igazán nagy nyomot hagyott, alkalmilag sorát fogjuk ejteni, habár csak futólag is.
1. A rózsa a régieknél.
A rózsaművelés középpontja és a rózsa hazája Perzsia.
RITTER "Erdkunde" czímű művében azt mondja ez országról: "A rózsa oly nagy tökéletességet és el, mint sehol másutt a világon, sehol sem művelik így és becsülik annyira, mint Perzsiában; kertek és udvarok rózsával telvék, minden terem fődísze a rózsa, minden fürdő rózsával van behintve, sőt a legszegényebb ember kalian-ja (a dohányzás közben használt víztartó, mely a nargileh-nek megfelel) százlevelű rózsával van díszítve." Való, hogy a hány utazó járt Perzsiában, mindegyik a legnagyobb elragadtatás hangján beszél ez ország rózsáiról.
Rózsáiról nagy nevezetességre tett szert Persepolis romjainak vidéke (Kasmirban), hol leírhatatlan bőségben és olyan szépségben nő a rózsa, mint sehol másutt a világon. Rózsáiról nevezetes Sírász is, melyet Farsisztan rózsa-kertjének neveznek. HAFIZ, a híres költő, e helyet "a világ arczán tündöklő szépségi folt"-nak nevezi. E vidék május havában piros virágtengernek látszik.
Tovább menve északra, Iszpahan rózsaművelése tűnik ki; itt gyakran 5–9 méter magas rózsatörzseket lehet találni. Rózsaművelés tekintetében méltó versenytársa Teheran.
Egy RICH nevű utazó Kurdisztanban a legszebb rózsákat vadon nőve találta; mindegyik óriási alakot öltött volt. KER PORTER így szól: "Tabris
(1) Nyugatfelé haladva Görögországba, Itáliába, idővel Európa többi részébe a Észak-Amerikába is eljutott, hol a rózsa sajátszerű alakot öltött, úgy hogy csak egy-két odavaló rózsa hasonlít európai rózsához. Afrikába is eljutott, de terjedésében gátolta a Szahara-sivatag. Keletfelé való terjedésében kisebb utat tett meg, de sok jel vall arra, hogy Kelet-Ázsiából Észak-Amerika nyugati részeibe is eljutott; csak Dél-Amerikába és Ausztráliába nem került, úgy hogy egyetlenegy rózsa sem honos az egyenlítőtől délre.
fürdőiben a letépett rózsák csak úgy hevernek szerte-széjjel. A gyönyörű virágokkal űzött pazarlás akaratlanul emlékezteti az embert, hogy HAFIZ költőnek, a fülemülének és rózsának hazájában vagyunk."
Ez állapotok érthetővé teszik azt az elragadtatást, melyet a rózsa a perzsákban kelteni tud.
A perzsa dalokból megtudjuk, hogy ALLAH maga avatta a rózsát a virágok királynéjává. Azelőtt ugyanis a gyönge lotosz uralkodott a virágok fölött. E növénynyel azonban nem voltak megelégedve a virágok, mert éjjel rendkívül álmos és bágyadt volt, a mi királyhoz nem illett. Azért más királyt kértek. Erre teremtette ALLAH a fehér rózsát, melyet az egész élő természet megcsudált. Legjobban el volt ragadtatva a fülemüle; határtalan örömben úszott, sőt szerelemre is gyulladt iránta s eszeveszetten röpködött a rózsa-bokrok körül, nem vigyázva a sok tüskére, melyeket ALLAH a rózsa védelmére rendelt. Ezektől sebesült meg a fülemüle s boldog érzelmek közt lehelte ki parányi lelkét. A fülemüle vére pirosra festette a rózsát, azóta piros a szine.
A perzsa költők általában rajonganak a természetért s ennek, valamint egyes jelenségeinek és vonásainak festésében utólérhetetlenek: a fölfogás gazdagsága, az élénk fantázia és drámai előadás kiválóan jellemzők náluk. Magának a perzsa népnek is a rózsa a kedves virága s annyira összeszövődött a perzsákkal, hogy a többi virág, a cziprust, liliomot, tulipánt, nárcziszt és violát kivéve, szóba sem jöhet. Ez különösen a föntebb említett vidékekre vonatkozik, pl. Kasmirra, hol a rózsák tömegesen fordulnak elő, a hol örök tavasz virul, a mely vidéket a költők a föld paradicsomának tartanak. E vidékeken még mai napig is a rózsa virításának idején rózsa ünnepet szoktak tartani. Meghatározott napon a község fiataljai, leányok és ifjak végig mennek az utczákon s a kivel találkoznak, megdobálják rózsával, melyet kosárban magukkal hordanak. A megdobált a figyelemért ajándékot tartozik adni a dobónak, a it szívesen tesz, mert a rózsadobás szerencsét hoz. A perzsáknál minden költészet, minden elragadtatás a rózsa dicsőítésében foglalható össze. A perzsa lírai költészet, a regények, sőt FIRDUSZI nagy éposza rózsával át meg át van szőve; ugyanez áll más költői műfajokról. E költészetben mindenütt végigvonul a rózsa viszonya a fülemiléhez.
Minthogy Perzsiában a fülemile éneke a rózsa virágzásának idejével összeesik s minthogy mindkettő kivált hegyes vidékeken bőven van s a tavasz hirdetőinek tekintik, természetes, hogy a nép, mely a rózsában oly nagy mértékben gyönyört talál, a rózsaberkek e kedves lakójának is hódol.
Ezért van, hogy a fülemüle állandó kísérője a költészetben is.
Egyik kiváló orientalista tudós, HAMMER-PURGSTALL igy szól: "A fülemülének a rózsa iránt érzett szerelme egyik legrégibb és leggyengédebb mitosza a perzsa népnek és költészetnek. A százlevelű rózsa a szépek szépe, az ezer-
hangú (t. i. fülemüle) pedig az énekesek királya; mindkettő hű társa a tavasznak, a fiatalság és életkedv legszebb idejének. A rózsa folyton tündököl és nevet ujongva, a fülemüle pedig könyörögve és jajgatva, szerelmének fájdalmát panaszolja az éjszakának, a miért is az éj énekesének nevezik. A hol rózsák virulnak, ott fülemülék is kéjelegnek és a legkellemesebb hangoknak ezerféle változatában soha sem szünnek meg a rózsának szerelmet vallani stb."
GOETHÉ-t a perzsáknak e sajátszerűen szép költészete rendkívül elragadta s azt jegyzi meg, hogy a fülemüle és a rózsa a perzsákat a nálok hiányzó mithologiáért kárpótolja.
Hogyan és mikor terjedt el a rózsa és rózsaművelés Perzsiából egyrészt Keletre, másrészt Nyugatra, erre nézve semmiféle támasztékunk nincsen; ez áll különösen az emberi művelődés legősibb országaira, nevezetesen Kelet-Indiára, Khinára, Palesztinára és Egyiptomra vonatkozólag.
Kelet-Indiában már a legrégibb idő óta ott találjuk a rózsát s minden jel arra vall, hogy nagy becsben tartották. Mikor aztán a Perzsia felől terjedő izlám vallás Indiában meghonosodott, szaporodnak a rózsakultusz nyomai, a minek megfelelően a hinduk költészete is változott. A perzsa hatást "A rózsa és fülemüle", "A gyertya, a pillangó, a rózsa és fülemüle" stb. czímű hindu költemények azonnal elárulják.
A rózsa idővel a hinduk egyik legkedvesebb virága lett; erről az a középkorbeli szokásuk is tanuskodik, hogy a szegényebb alattvalók rózsával adóztak királyaiknak, kik hálószobájokat hintették be vele.
A khinai az egyetlen nép, melynél a rózsának nincs fontossága. E körülmény azonban, tekintve, hogy a khinaiak összes szokásai a mieinkkel homlokegyenest ellenkeznek, en nem feltűnő. Sem népünnepeiken, sem szokásaikban nem fordul elő a rózsa; az ő helyét egy bazsarózsaféle, a moutane (Paconia moutan), khinai nyelven: mou-cheo-yao, foglalja el; a virágok királynéjának is nevezik (hoa-ouan). A leánynak nyujtott bazsarózsa szerelmi vallomás számba megy. Ez okból nagyon gondosan művelik és a különböző változatok mesés árúak. Nagy árára való tekintetből külön neve is van, még pedig: száz unczia arany (pi-leankine).
A moutane, a lotosz és más növények mellett a művészetben is érvényesült s az ég és föld szimbolumának tartották: az égtől kapta illatát, a földtől pedig díszes alakját.
Ebből azonban nem következik, hogy Khinában egyáltalán nem művelik a rózsát. BUNGE szerint a khinai kertekben számos teljes rózsát művelnek s GROSSIER nyolcz khinai rózsát sorol fel, melyek közül ötnek khinai neve is van. A khinaiak tehát művelik a rózsát, még pedig igen régi idő óta, de nagyobb jelentőséget nem tulajdonítanak neki, legfeljebb rózsaolaj, rózsavíz, rózsavaj és rózsapárna készítésére alkalmas anyagnak tekintik s évente nagy mennyiségű rózsavizet szállítanak külföldre. A khinai császár kertjeiben oly
tömegesen művelik a rózsabokrot, hogy a készülő rózsaolaj évenként körülbelül 120,000 koronát jövedelmez.
A régi zsidók nagyon kedvelték a rózsát; egyházi czélokra is használták, sőt a rózsaművelés terjesztőinek is szokás őket tartani. A Biblia alapján (Énekek éneke) felveszszük, hogy a zsidó kertek fődísze rózsából, gránátalmából és liliomból állott. HÓSEÁS próféta (14. (3.) mint a boldogság képéről emlékszik meg a rózsáról, midőn így szól: Izrael virágozzék, mint valami rózsa. Egy zsidó monda szerint a rózsa piros színe az első vértől származik, melyet a földön ontottak. A rózsa többnyire mint Saron-beli rózsa fordul elő. (1)
Egyiptomban a fáráók idejében még nem ismerték a rózsát: sem domborműveken, sem feliratokban, sem a papirusz-emlékeken nem találni nyomát. Csakis midőn Kr. e. a VI. század közepén az ország a görögökkel kereskedelmi viszonyba lépett s azután nemsokára perzsa uralom alá került, fordul elő a rózsa a Nilus mellékén is. Attólfogva nagyon kedvelik Egyiptomban és a fájum-vidéki rózsák nagyon híresekké lettek. A fájum-vidéki rózsakertek még tél idején is annyi rózsát adtak, hogy a világváros Rómának rózsaszükségletét el tudták látni olyan időben, mikor ott nem volt rózsa. Még jelenleg is kitűnik Fájum rózsáival, a melyek e helyen erdőcskéket alkotnak. A belőlük készülő rózsavíz és rózsaolaj kereskedelmi czikk Egyiptomban.
Azon benső összeköttetésnál fogva, melyben Görögország a Kelettel a legrégibb idő óta volt, korán ismerkedett meg a rózsával és a kultuszával, mely mind a görög mithoszokba és költészetben, mind pedig a társadalmi életben is mély nyomokat hagyott.
A görög mithosz a rózsa keletkezését a szép Adonis halálával köti össze. Adonis, Aphrodite kegyeltje, vadászaton életét veszté, a mely gyászos eset mélyen elszomoritá az istennőt s záporként hulltak a könnyei. Ez isteni könnyekből az anemone nevű virágok lettek, Adonis véréből pedig rózsa nőtt; ettől kezdve ez lett Áphrodite kegyeltje, azért öntözgette nektárral, mire a rózsa virágzásnak indult.
A görögök élénk fantáziája azonban más úton is származtatta a rózsát. Mikor Aphrodite a tenger habjaiból meglett, a fönmaradó habból lett a rózsa, melyet Aphrodite testvérjeként szeretett s szorgalmasan öntözgetett, hogy virágozzék.
A rózsa színea görög monda szerint is – eredetileg fehér volt; ám, mikor egy alkalommal Aphrodite a rózsabokor tüskáin megsebezte a lábát és néhány csepp isteni vért veszített, piros lett tőle a rózsa. A görög mithologia egyáltalán rendkívül fölkarolta a rózsát, a mely nemcsak Aphroditének, hanem Ámornak és Dionysosnak, a bor istenének is volt szentelve. Sőt az istenekhez és istennőkköz legméltóbb dísz volt a rózsa,
(1) Minthogy az egyiptomiak a fáráók idejében még nem ismerték a rózsát, valószínű, hogy a zsidók még csak Egyiptomból való visszatértök után ismerkedtek meg vele.
vagy rózsakoszorú. Mikor pl. Zeus az egeket ostromló Titánokat legyőzte, az istennők rózsakoszorúval díszítették a győzedelmes isten halántékát. A három gráczia közül kettőt a rózsa jelzi, de mind a hármat rózsafüzér köti össze.
A legszellemesebben kerül össze a rózsa Ámorral, a szerelem istenével. Ennek nyilai olyan hegyesek, mint a rózsa tüskéi, szárnyai pedig, a melyekkel az embereket észrevétlenül megközelítette, rózsalevélből voltak. De Ámor egyébként is közel állott a rózsához, t. i. a mi örömöt okozott, épp olyan gyorsan mult el, a milyen rövidéletű a rózsa virága, s miként rózsa tüskéi könnyen sebzik a kezet, mely a rózsát leszakasztja, így okoz sokszor Ámor is kínt, gyötrelmet, bánkódást.
A dicsőítés legmagasabb fokában részesíté a rózsát Dionysos, mikor az égbe helyezte azt a rózsakoszorút, melyet a bájos Ariadne egybekelésük emlékére kötött. A Dionysos-ünnepeken nem hiányozhatott a rózsa, így pl. a költőknek Dionysos isten tiszteletére tartott versenyein nagyon fontos volt e virág: a győztes költő rózsakoszorút nyert, sőt a tüzes borral tele serleget rózsakoszorúval övezték körül a bor istenének tiszteletére.
Ezért van az, hogy a lakomák helyiségeit, a menyegzői házat, a jegyeseket, a győzelmes hadvezér diadalszekerét is rózsával díszítették.
Mikor a fiatalság harczba készült menni, mindannyian rózsakoszorúval díszítették fejüket, ezt a jókedv és bátorság jeléül tették, ha pedig győzelmesen tértek vissza, megillette őket a rózsa a legnagyobb tisztelet jeléül. A rózsa tehát a görög istenekkel egyidőben tartotta bevonulását Görögországba s a görög föld és természet mohón fogadta mind a növényt magát, mind pedig a kultuszát. (1)
A görög költők is bő anyagot nyujtanak annak bizonyságául, hogy a görög nép mily magasztos szempontból fogta fel a dolgot s hogy a rózsában tisztán a szépet, a költőit, az ihletet felidézőt tekintette.
Itáliába hamar átvitték a rózsát, illetőleg a rózsaművelást. Hogy a rómaiak el voltak tőle ragadtatva, bizonyítja, hogy szintén isteni eredetűnek tartották. Az erre vonatkozó mithosz így szól: Flóra, a tavaszi virágpom-
(1) Úgy látszik, hogy a rózsa két úton került Görögországba, az Aegei-tenger szigetvilágán és Thráczián, Maczedonián át. A mondabeli Orpheus is, ki Dionysos szolgája és költője vala, legszívesebben tartózkodott a thrácziai rózsahegyen, Rhodopén. Már HERODOTUS említi MIDAS király híres maczedoni kertjeit, a melyekben a 60 szirmú rózsák nagy sokasága virított. HERODOTUS-nak e mondásából bizonyos, hogy akkoriban volt már rózsakertészet sőt mondhatni, hogy a rózsa művelése már magas fokot ért el, mert a szabad természetben csakis öt szirommal szokott előfordulni, ritka kivételként fejlődik egyszer-máskor ötnél több szirma is.
A görögöknél a rózsán kívül a mirtusz, liliom és a viola (Matthiola incana) részesült nagy kedveltségben és osztozkodott a virágoknak szánt kultuszban. Hisz Athéne városát violáiról viola-városnak is s az athénebelieket régi időktől fogva violával koszorúzottaknak nevezték.
pának szép istennője, megvetette Ámor szerelmét, de végre mégis eltalálta a megsértett kis isten nyila az istennő szivát és szerelemre gyulladt Ámor iránt. Csakhogy Ámor merőben bosszúból elfordult az istennőtől. Flóra istennő bánkódása e miatt igen nagy vala s vágyódó fájdalmában azt a virágot teremtette, a mely bájaival nevetésre, örömre, tüskéivel pedig sírásra tudja indítani az embert.
A míg a rómaiak egyszerűságben éltek, semmit sem rontottak a rózsa nimbusán, sőt a legkomolyabb tettek jutalmazására is méltónak tartották. Ha a győzelmes hadvezér az örök városba bevonult, rózsát szórtak az útjára; az ő, valamint katonáinak sisakja és pajzsa más virágokkal volt díszítve. (1)
De csak győzelem után volt szabad magát rózsával díszítenie. Hogy milyen komolyan vették ezt, bizonyítja a következő eset, melyet PLINIUS említ. A második pún háború alkalmával, mikor az állam a legnagyobb veszélyben volt, L. FULVIUS bankár rózsakoszorúval a fején mutatkozott háza erkélyén. Ez a cselekedete annyira sértő volt, hogy börtönbe vetették és csak a háború befejeztével bocsátották szabadon.
Mikor azután később az erkölcstelenség és élvezethajhászás fölülkerekedett, a rózsa sem maradt a szépérzék és az eszményi czélok szolgálatában, hanem a rómaiak a rózsa fenséges és lelket nemesítő hatásától korán eltértek. HORATIUS a rózsakultusz elfajulása miatt panaszkodik; szerinte majdnem minden földet, melyet azelőtt gabonatermesztásre használtak, rózsakertté és parkká változtattak át. MARTIALIS (40–102. Kr. u.) nagyra van vele, hogy a Tiberis melléke a rózsa sokaságával nem áll a Nilus mögött, csakhogy a Nilus vidékén a természet, a Tiberis táján a művészet kelti életre a virágokat. A Tiberisnek szent ligete (insula sacra), mely hajdan Vénus szigete volt, a rózsáról híresedett el.
A rózsának túlságos termesztáse miatt CICERO és POMPEJUS idejében rendkívüli mértékben megdrágult a gabona s VARRO (TACITUS, Annales XII. 43) így kiált fel: "Mi kénytelenek vagyunk Szardiniából és Afrikából jóllakni!"
TIBERIUS császár azt mondja a szenátushoz intézett levelében, hogy Itália élelmezése csakis a széltől és hullámtól, azaz csakis a szerencsés hajózástól függ; t. i. a földek javarászét kertekre és rózsaművelésre használták.
Nézzük csak közelebbről az elfajult rómaiakat, hogy mit tettek a rózsával. Kivált a császárság idejében rendkívül nagy fényűzást űztek a rózsával: a kis és a nagy lakomán soha nem hiányozhatott a rózsa; ha a hangulat már hangosabb lett, a rózsaszirmokat kitépték a koszorúból, bedobták a borba s a szirommal együtt itták. Ekkor a rózsa az élvezetek jelvénye lett.
(1) Rendszerint a teljes rózsát tekintették a vitézség jelvényének. SCIPIO, HANNIBAL-t legyőzvén, megengedte katonáinak, a VIII. légiónak, hogy virágzó rózsagalyat vigyenek kezükben; ettől fogva e légió pajzsán festett rózsa díszlett.
Hogy a rózsa illatát jobban élvezhessék, lakoma alkalmával az asztalt rózsaszirmokkal szórták tele, úgy hogy a tálakat szirmok vették körül.
NERO egy lakomán külön gépezetet alkalmazott, a melylyel 4 millió sestertius, a mi pénzünk szerint 72,000 korona, értékű rózsaszirmot hintettek a vendégekre. Ilyen alkalommal a lakomázók rózsaszirommal töltött párnán pihentek. A vendégeket mulattató tánczosnőknek, valamint a bort töltögető fiúnak rózsakoszorú díszlett a fején. Egy másik alkalommal NERO 800,000 koronát költött rózsára.
A sybariták (Sybaris görög gyarmat a Tarenti-öböl mellett) rózsaszirmokból készítették ágybetéteiket.
AEL. SPARTIANUS azt mondja L. AELIUS VERUS császárról szóló életrajzában, hogy a császár az ágynak egy új fajtáját találta föl, a mely rózsaszirmokból állott, melyek hálóval valának körülvéve; a takaró liliomszirmokból állott, melyeket szintén háló tartott össze. Ugyanerről a császárról mondják, hogy étkezés alkalmával az asztal mellett rózsa- és liliomszirmokból készült párnán feküdt.
Hogy a rózsával való fényűzésről fogalmunk legyen, még CLEOPATRA egyiptomi királyné ünnepségét említem, a melyet ANTONIUS tiszteletére adott. Ez alkalommal óriási összegen rózsaszirmokat hozatott, velök 78 cm-nyi magasságig szórta tele a padolatot s tetejébe sűrű hálót alkalmazott. Így elérte, hogy a padolat rugalmas volt s egyúttal kellemes illattal árasztotta el a termeket.
Rózsabort is készítettek (borban áztattak rózsaszirmokat), sőt ily borban fürödtek is. HELIOGABALUS római császár akként akarta a rózsabort javítani, hogy fenyőtobozt tett beléje; ily borral halastavat töltött meg s miután benne megfürdött, a rózsabort a népnek ajándékozta. Lakását rózsa-, liliom-, viola-, jáczint- és nárczisz-szőnyegekkel rakatta ki s ezeken járt-kelt.
A rózsák oly keresettek lévén, természetes, hogy nehéz volt a szükségletet beszerezni. Említettem már, hogy Itáliában igen nagy kiterjedésű rózsakertek voltak. A leghíresebbek voltak Campania és a Salernói-öböl mellett fekvő Paestum rózsaültetvényei. Ott buján nőttek és kétszer virítottak egy évben, s valamint mi ma a tiszta levegőért kercssük fel az erdőt, főleg a fenyveseket, így vonultak a rómaiak Paestumba, hogy a rózsa virágzásának idején illatát élvezzék.
Az olaszországi rózsaültetvények igen sokszor nem tudták a keresletet kielégíteni, úgy hogy Egyiptomból, Új-Karthagóból, sőt Indiából kellett egész hajórakományt hozatni. A behozatal éppen tél idején történt, akkor volt a kereslet legnagyobb, mert az elfajult fényűzés éppen abban leli kedvét, hogy olyan időben tündökölhet valami természeti adománynyal, mikor a közönséges halandónak nagy ára miatt hozzáférhetetlen; különben is rendkívül sok rózsa kellett tél idején templomok, oltárok díszítésére, olajgyártásra, kenőcsre. A konyhában is használták és orvosságot is készítettek belőle.
Hogy a rómaiak az évszak bármely részében saját rózsáikkal rendelkezzenek, egyes nagy uraknak már HORATIUS idejében saját üvegházaik voltak, melyekben a rózsát mesterséges úton nevelték. (1) A sírok díszítésében is nagyon fontos volt a rózsa; a sírköveket rózsaolajjal kenték meg, a mely szokásról ANACREON egyik költeményében azt jegyzi meg: "Vajjon mire jó a követ megkenni, vagy a földet olajjal megöntözni? Inkább juttassátok nekem ezt az illatot, az én fejemet díszítsétek rózsával. Hadd jöjjön a barátnő, űzzük el a bút, mielőtt az árnyak világába kerülünk".
Sokszor végrendeletileg bizonyos összeget biztosítottak, melynek egy részét a sír díszítésére kellett felhasználni, a másik részén pedig a sír gondozásával megbizottak víg lakomára gyülekeztek. E lakomának "rózsaétkezés" (escae rosales) volt a neve, az étkezés napját "rózsa-ünnepnek" (rosalia, vagy rosatio, dies rosae) nevezték. A rómaiaknak azonban rosaria néven más rózsaünnepélyeik is voltak, a melyekkel a tavasz kezdetét megülték; mert a rózsát minden más virág közt leginkább a tavasz szimbolumának tartották. Ilyenkor szokásos volt a lakomázás, melyen rózsát osztottak szét. Campaniában (Capuában) ez ünnepélyeket május 13-án. Rómában május 23-án tartották.
Számos pénznemen előfordult a rózsa; ily pénze volt többek közt Rhodosnak, a cataloniai Rhodaenak, Boeotiának, Nápolynak, Paestumnak stb.
A rózsának gyakorlati czélra való alkalmazása általános divat volt. A rózsaolajat maguk is gyártották, még pedig olyformán, hogy finom faolajban bizonyos mennyiségű rózsaszirmot összezúztak, a leszűrt olajban ismételték ez eljárást; e folyamat hétszer ismétlődött. Így írja le DIOSCORIDES a rózsaolajgyártást.
A rózsakenőcs is használatos volt. Nevezetes volt a rózsából készített "diapasma" nevű szer. Készítése módja a következő volt: a kisajtolt rózsaszirmokat megszárították s azután porrá törték. E por volt a híres diapasma. Kivált a nők szerették használni; fürdés után behintették vele testöket s bizonyos idő mulvya lemosták vízzel; a test ily módon finom illatot kapott.
Rózsaszirmot fűszernek is használtak, sőt kedvelt befőttet is készítettek belőle, t. i. birsalmát főztek mézben és a főzetet főtt rózsaszirommal keverték össze.
Ime, a rózsa, az a virág, mely a föld kerekségén a szép eszményét jelképezi s az ember szépérzékét kielégíteni leginkább van hivatva, a virágok királynője az elfajult s élvezethajhászó rómaiaknál az ember legprózaiabb törekvésének vált tárgyává!
De a rózsának gyakorlati czélokra való alkalmazását még nem merítettük ki.
(1) Ezek az üvegházak Mária-üveggel (lapis specularis, lemezes gipsz) voltak fedve; a tulajdonképpi üveget akkoriban még nem ismerték.
Orvosi szempontból is megbecsülték a rózsát, s azonkívül tévhit és babona is fűződött hozzá. Orvosi szempontból hűsítő hatásúnak tartották; THEOPHRASTUS, DIOSCORIDES, GALENUS és mások iratai részletesen és bőven foglalkoznak a rózsával mint orvosszerrel.
Többek közt a rózsa harmatját gondosan összegyűjtötték és szemgyulladás ellen használták. Fontosabb volt az úgynevezett királynedv, vagy rózsaméz, a mi nem más, mint a rózsa kisajtolt és szirup sűrűségre főtt nedve. Ezt orvosságul is használták.
A rózsa szirmait veszett kutya harapása ellen is használták, a mely gyógyítás már HIPPOCRATES óta ismeretes s rendszerint az istenek utasításai szerint történt. PLINIUS is megemlékszik ilyen esetről, így szólván (Hist. naturalis, XXV. 2.): "Régebben a veszett kutya harapása ellen nem volt orvosság. Néhány évvel azelőtt azonban Spanyolországban egy, a testőrséghez tartozó katonának édes anyja azt álmodta, hogy egy vad rózsának (cynorrhodon) virágát, mely előző napon neki egy bokorban kellemesen feltünt, avval az üzenettel küldte a fiának, hogy belőle igyék. Ezt megírta az anya a fiának, a kit történetesen ugyanakkor veszett kutya harapott meg s a ki a harapás hatását már kezdte érezni. Az édes anya levelében megkérte hát, hogy csak hallgasson az isteni intelemre. A fiú követte a tanácsot s megmenekült. Attól fogva mindenki használta ezt az orvosságot."
Más csudadolgokat is művelt a rózsa mint orvosság: a dicső ASPASIA, az ó-kornak e híres szépsége, kivel PERICLES életközösségben élt, a rózsa segítségével gyógyult meg. Gyermekkora óta az arczán kinövése volt, a mely roppant elcsúfította. E dolgot egy alkalommal annyira szívére vette, hogy bánatában ételt sem akart magához venni. Ekkor álmában galamb, Aphrodite szent madara jelent meg neki, s megparancsolta, hogy Aphrodite szobráról vegye le az elhervadt rózsakoszorúkat, morzsolja szét a szirmokat s kösse be velük az arczát. ASPASIA engedelmeskedett a parancsnak, kinövése eltünt s Görögország legszebb nője lett.
Rendkívül tanulságos, hogy az arabok csak körülbelül a IX. században ismerték meg a rózsát. Mikor ez időtájt Perzsiát meghódították, teljesen átvették a perzsa műveltség elemeit s evvel együtt a rózsa kultuszát is, a mi költészetükben is kifejezésre jut.
Hasonlóan jártak a törökök, mikor hatalmukat Perzsiára kiterjesztették. De a perzsa művelődés elemei s így a rózsa kultusza is csak későbben jelentkezik náluk, főleg a XVI. században. Ettől fogva alig keletkezett költemény, melyben a rózsa elő ne fordult volna s miképpen előbb Perzsiánál láttuk, a fülemüle is.
HAMMER-PURGSTALL 2200 török költőt tanulmányozott; mindegyiknél előfordul a rózsa jellemző alkalmazásban. Az ozmán költők sokban felülmulták a perzsákat, minthogy műveikben a fülemilének a rózsához való viszonya valóságos természeti regénynyé szövődik ki.
A török költők közül kivált e tekintetben I. SZULEJMÁN, kit hazánk ellen intézett háborúiról ismerünk s a ki költő is volt; továbbá III. GARIBI, hasonlóképpen KJEVSERI. A fülemile és a rózsa viszonyára vonatkozik a XVI. század egy híres költőjének, FASZLI-nak "Gül és bülbül" (Rózsa és fülemüle) czímű költeménye, mely egymaga megalapította a költő hírét. Érdekessége és éredetisége miatt hadd álljon itt rövid tartalma: Az ALLAH-nak szóló himnusz és a sahnak szóló dicsének után következik a rózsa szépségének leírása.
A tavasz ura mestert hoz neki, hogy a tudományokban oktassa.
Erre következik a reggelnek és estének, valamint a rózsaligetnek leírása; ez volt a rózsa birodalma.
Azután sorban megismerkedünk a rózsa társalkodóival és udvari alkalmazottjaival.
Midőn a reggel, mint tükörtartója tükröt tart eléje, büszke lesz a rózsa szépségére.
Ez idő alatt a keleti szél, mint a rózsa udvari tudósítója, a fülemülének a rózsa szépségéről beszél, de egyúttal figyelmezteti, hogy a rózsa szerelmében ne bízzék nagyon, – de mind hasztalan.
A fülemüle ellátogat a rózsa birodalmába és a himbálódzó cziprussal megismerkedik; – ez vala a rózsa palotájának őre.
A cziprus vállain ülve, bánatát elpanaszolja az éjnek, a Holdnak, a reggelnek és a Napnak. A rózsa meghallja a kis madár kesergásét, a mi jól esik szegény szívének.
Keleti-szél uram közbenjár a kettőnek érzelmeiben.
De fondorlattól és ravaszságtól a rózsa birodalma sem ment, t. i. a nárczisz, az udvari pap, és a tüske az ország uránál, a sahnál gáncsolja a fülemilét. A fülemülét elfogják s kalitkába zárják.
Kelet felől megjelenik most augusztus hatalmasa s a forró szelet (szammum) a rózsa birodalmába küldi el, hogy tönkre tegye. A tavasz sahja nem tudja magát megvédeni a rózsaligetben s a hegységbe menekül.
Azután jön az ősz sahja északról és feltolakodik a rózsaliget kormányzójáúl.
Nem sokára előtör Keletről a tél sahja s tábornoka, a hó, meghódítja a rózsaligetet.
Erre a tavasz sahja délre megy Nevrus sah-hoz (a tavaszi napéjegyenlőséghez), könyörög segítségért és meg is kapja.
A telet sikerül legyőzni és elűzni s a tavasz királya újra a trónra lép. Ekkor a rózsa megemlékezik a szeretett fülemüléről. A keleti szél újra közben jár a szerelmesek közt. A fülemüle szabad lesz, meghívják a rózsa reggeli ünnepére s tiszta szerelem fűzi össze a kettőt.
Ez röviden e nevezetes költemény gondolatmenete.
Befejezésül a történet misztikus tartalmának magyarázata következik:
A tavasz az ész, a rózsa az ész alkotta szellem, a rózsaliget a test, a füle-
müle a szív, mely szellem után vágyódik, mert csak a szellemtől lesz a szív tökéletes.
Ime, a Kelet költészete a rózsa kifogyhatatlan változata. Miként némely népnek állatmeséi vannak, így a Keletnek a rózsák könyvében (Gül-Nameh) virágmeséje van, a mely a rózsát dicsőíti. A Keleten a rózsa és fülemüle a tavasz hírnöke. A fülemüle legszívesebben rózsakertben lakik, a rózsa illata elbűvöli, sőt ittassá teszi, úgy hogy a galyról a földre leesik. A rózsa elpirul, mikor a fülemüle énekét hallja; az ő dala kicsalja a rózsát bimbajából stb.
A törököknek híres csudatevő rózsáik is vannak (güli surch), melyek ALI-nak állítólagos sirján Messar mellett, a mai Belch és a régi Baktra közelében, díszlenek; e rózsákról a mohamedán monda azt tartja, hogy sehol másutt nem fejlődnek oly szépen, azért nem is ültették máshová. VÁMBÉRY ÁRMIN is fölkereste a híres rózsákat s valóban úgy találta, hogy e rózsák illatra és színre a többit fölülmulják.
Vagy ki nem ösmeri GÜL-BABA sírját, a mely Budapesten, a Császárfürdő fölött, a Rózsahegyen díszlik?
Ugyan ki volt GÜL-BABA, s miért nevezik a hegyet Rózsahegynek?
Ennek története abba az időbe vezett vissza bennünket, mikor Budavár karcsú tornyain még a félhold ragyogott. Ekkor történt, hogy a mecsetté átalakított Mátyás-templom mellett egy olajbarna szép török vitéz őrt állt. Gondolatokba elmerülve föl és alá járt-kelt, bánatos szemeit pedig vágvódva emelé a szomszéd nagy házra, melynek a Dunára néző ablakait farostély borította. E házban a budai basa lakása volt, az elzárt ablakok családjának lakosztályát és háremét védték a külvilág ellen. Egyszer csak félretolódott az egyik ablak rostélya és fehér turbános gyönyörű nő jelent meg benne: Asszira, a budai basa leánya. Óvatosan körültekintve, piros rózsát dobott a fiatal harczos lábához. Az ifjú fölemelte a rózsát s szíve fölött rejté el.
Alig mult el azóta néhány hónap s Asszira – ki a szultán menyasszonya volt, – hirtelen meghalt; a török fürdök mellett levő hegyben sziklasírt vájtak s abba temették el.
Nemsokára ezután ugyane hegy kopár tetején, közel Asszira sírjához kunyhó épült, benne egy dervis (török szerzetes) húzodott meg, ki az egész hegyet rózsával ültette be. A dervisben az őrtálló ifjút ismerjük fel, ki azután sokáig mint remete élt ott. A nép GÜL-BABÁ-nak, a rózsák atyjának nevezi. Végre ő is kimult s a hegy oldalába épített török kápolna alatt aluszsza örök álmát s a hegy is a sok rózsáról Rózsahegy nevet kapott.
A törökök általában szentnek tartják a rózsát; szerintök a fehér rózsa a próféta verejtékéből keletkezett, a sárga rózsa pedig állatjának izzadmányából. Valamint a mohamedán minden papirosdarabot fölemel, mert hátha ALLAH neve van rá írva, úgy nem hagyhatja a földön a rózsa szirmát sem, hogy az, a mi a próféta verítékéből keletkezett, lábbal ne tiportassék.
*
A milyen bőségesen bugyogott eddig forrásunk, oly szórványosan akadunk más népeknél a rózsa multjára vonatkozó jellemző adatokra.
A germánoknál nevezetes volt a minálunk is előforduló csipkerózsa, melyhez egyébiránt sok monda fűződött. Ugyanis mind azon népek, a kiknek országában az évnek négy évszakra való felosztása a természetben megnyilatkozik és kifejezésre jut, kiváló fontosságot tulajdonítanak a tavasznak, mely az év jobb részének kezdetét jelzi, – ennek beállta örömünnep. A germánok a tavasz örömére az Ostara ünnepet tartották (a mai húsvétot, Ostern), a mely alkalommal sokszor egész néptörzsek ünnepeltek együtt. Ez ünnep ideje a tavasz kezdete szerint változott, helye pedig az úgynevezett Rosengarten, azaz egy tér vala, a melyet csipkerózsabokor vett körül; tehát ugyanazon ligetek és erdők, melyeket szent vagy áldozati helyeknek tartottak s melyeket részint állatok, részint oda nem való emberek betolakodása ellen csipkerózsabokor övezett.
A rózsakert a németek hősmondáiba is átment, így pl. a nagy rózsakertről szóló énekbe (Das grosse Rosengartenlied). Tartalma körülbelül következő: A szép KRIEMHILDÉ-nek Worms mellett, a Rajna egyik szigetén van a rózsakertje, a sok rózsa közepett egy hársfa diszlik. Vitéz hősök és óriások védik a rózsakertet; a ki őket legyőzi, KRIEMHILDÉ-től rózsakoszorút és csókot kap. A Rajna e szigetének még ma is rózsakert a neve.
A régi német mondákban is sokszor előfordul a rózsa. Így Laurin törpe-királynak Bozen mellett volt a rózsakertje, a mely később egetverő dolomithegységgé varázsoltatott és csakis napnyugtakor jelenik meg rózsás pompájában.
A XII., XIII. és X1V. század német városaiban a rózsakert olyan szabad hely, mely a lakosság üdülésére és szórakozására szolgált. Ilyen kert mai nap is sok helyen található.
A rózsakertnek más jelentése is van: minthogy a piros rózsa régente sebet is jelentett, azért a középkor költői a csatateret is rózsakertnek nevezték, sőt a régi germánoknál a rózsakert, vagy megbűvölt, elátkozott kert, arany és ezüst fáival és virágaival sokszor egészen világosan az égre vonatkozik, a rózsa pedig az istenek fődísze volt.
Igen kevés magyar emlékünk van a rózsáról. A legrégibb idetartozó emlékünk, a mely egyuttal a magyar ősvallás legeslegrégibb nyelvtöredéke, a palóczoknál szokásos "Mi van ma-járás" nevezetű pünkösdi játék kis versikéje; ebben "a pünkösgyi raozsa" fordul elő, a "pünkösgyi kirá'né" fejére azonban rózsakoszorút tesznek. Itt a rózsa alkalmazása mindenesetre jellemző.
Az ősi Szentiván-éji tűzünnep hagyományaiban is előfordul a rózsa más virágokkal egyetemben.
Régibb és nagyobbszabású emlékünk, mely a rózsára vonatkozik, nincsen, de rendkívül sok rózsás szólásmód, a rózsa-elnevezés ( mályvarózsa, őszirózsa, tányérrózsa [napraforgó], kenyérbélrózsa [Tagetes] bazsa-
rózsa stb.) gyakori volta, a rózsának rendkívül sűrű előfordulása népköltészetünkben, arra enged következtetni, hogy a rózsa a magyar népnek is kedvelt virága volt.
Hogy a magyar a rózsakultusz dolgában nem maradt érintetlen a török hatástól, legjobban bizonyítja a "Szondi két apródja" czimű ballada, mely többek közt így szól:
|
Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül szavú rózsák két mennyei bokra stb. |
Ez nyilván a híres török Gül és Bülbül (Rózsa és fülemüle) czímű költeményre emlékeztet.
A rózsadicsőítés sajátszerű jellenségei találhatók Amerikában is. Mikor a spanyolok 1519-ben Mexikóban kikötöttek, úgy találták, hogy a nép egy "rózsaszedő istennő"-ben hitt. Ugyancsak a mexikói nép abban az igen elterjedt hitben élt, hogy az összes élők első anyja avval követte el az első bűnt, hogy evett a rózsából. Mindezekből az tűnik ki, hogy a mexikóiak szentnek tartották a rózsát. Ebből érthető, hogy Brazíliában 1829 óta polgári és katonai kitüntetésre való rózsaérdemrend van, melynek jelvényét OWEN angol természettudós is viselte. Honduras állam 1868-ban a "szentrózsa érdemrendet" alapította.
2. A rózsa a kereszténység hatása alatt.
A különböző régi népeket nagy mértékben s más-másképpen foglalkoztatta a rózsa.
Mikor a kereszténység terjedni kezdett, a rózsával űzött szertelen fényűzést pogánynak tüntették fel s a rózsa ellen a harcz akkora volt, hogy a sirokon sem akarták megtűrni, sőt még a menyasszonytól is megtagadták a rózsát. TERTULLIANUS püspök (*) értekezést irt a koszorúk és fűzérek ellen és az Alexandriába való CLEMENS püspök bűnnek tüntette fel, ha valaki rózsával díszítette magát, holott JÉZUS töviskoszorút hordott. E harczhoz járultak még a népvándorlás zavarai; ezek végképp elpusztították a klasszikus ókor nyomait s egyuttal a rózsakerteket, melyek hol a költői fölfogásnak s a szépérzéknek, hol a fényűzésnek álltak szolgálatában. A híres Paestum vidéke, melyen valamikor egy évben kétszer virított a rózsa, bogáncsos pusztasággá lett, a hol a malária otthonos s a hol legfeljebb egy-egy magasabban fekvő templom romjai hirdetik a nagy és mozgalmas multat.
A rózsa-kultusz újabb nyomai csak akkor tüntek fel újra, mikor az egyház néhány szentje a rózsa hazáját a paradicsomba tette át. Ennek következménye az volt, hogy a rózsa és a mi régóta hozzá tartozott, a keresztény vallásba bevonult. Így történt, hogy a rózsáról szóló mondák is átmentek a kereszténységbe s a pogány istenek, különösen Aphrodite
(*) Tertullianus biztosan nem volt püspök, s valószínűleg Kelemen sem. [NF]
helyébe MÁRIA, JÉZUS anyja lépett, a kire idővel Aphrodite, Vénus, Izis, Déméter, Cybele, Freya, valamint a többi pogány istennők tulajdonságai és melléknevei rászállottak. Így kapta Dianá-tól és Izis-től a félholdat, hasonlóképpen jutott a halhoz, gyíkhoz, galambhoz, a liliomhoz, mirtuszhoz s a mit első sorban kellett volna mondani – a rózsához.
Ez történt a többi, a rózsára vonatkozó pogánykori emlékkel is.
Pl. azok a képek, melyek MÁRIÁT és JÉZUST a rózsabokorban ábrázolják, hasonmásai és reproductiói azon pogány képeknek, melyek Aphroditét és Adonist ábrázolják.
A rózsa-kultusz tehát nem szűnt meg a pogánysággal, sőt az egyház emberei révén még nagyobb dicsőséghez jutott. Minthogy ugyanis a középkorban az volt a főtörekvés, hogy a földi létet mindinkább siralomvölgyének tüntessék föl, annál rózsásabb színben rajzolták a paradicsomot, melyet egyúttal a rózsa hazájává tettek.
Ettől fogva számos legenda keletkezett, a melyben a rózsa fontos tényező. Ily legendák egyes rózsafajok keletkezéséhez is fűződnek. Így KRISZTUS-nak egy csepp vére a kereszt alatt növő mohára esett, ebből keletkezett a moharózsa.
Számos legenda fűződik a rozsdás rózsához (Rosa rubiginosa).
Egy ilyen legenda szerint e rózsán szárította MÁRIA a kis JÉZUS ruháit, a mit a rózsa szaga most is elárul. Tübingában ezt a rózsát KRISZTUS töviskoszorújának nevezik.
A rózsa számtalan változatban MÁRIÁ-val és JÉZUS-sal került össze: "MÁRIA az ő kellemében és enyheségében rózsaként jelenik meg, égi tisztaságát pedig a liliom jelzi."
Említésre méltó, hogy a rózsa számos templom építésére adott alkalmat s hogy ily módon a szeretet hírvivője lett a föld és a mennyország között.
A kereszténységgel jelentkező s mindinkább fokozódó misztikus rajongás végre mindent a rózsával akart kapcsolatba helyezni. Így keletkezett KRISZTUS rózsaszínű véréről való hit, mely a kereszténységben annyira gyökeret vert, hogy még egy-két régi protestáns egyházi énekbe is átment.
Hasonlóképpen vált a rózsa és a rózsakoszorú a martyrium szimbolumává; majd a halál hirdetőjének tekintették. Ez irányban a költők is közreműködtek, kik régibb idő óta a rózsa mulandóságáról énekeltek.
A rózsa jelképezte az ember mulandóságát s azért lett a halál szimboluma is; ezen alapszik az a ma is sok helyt divó szokás, hogy a sírt rózsával hintik be.
De nemcsak a rózsához fűződő pogány mondákat és képeket, hanem a pogány, különösen a római rózsaünnepélyeket is bevonták sok helyt a kereszténységbe. Így történt ez különösen Dalmácziában, Pannoniában, (hazánk déli részeiben) és Moesiában, hol a kereszténység terjedésével a
pünkösd ünnepével olvadt össze s "pascha rosata" vagy "pascha rosarum" néven volt ismeretes; pünkösd első napja volt az úgynevezett "dies domenica de rosa", mikor a templomnak valamely magasabb részéből rózsát eresztettek a földre.
A legtöbb helyen a régi pogány rózsaünnepélyek feledésbe merültek, idővel azután a keresztény papság ismét felújította. (1) Az első keresztény rózsaünnepélyt SZT. MEDÁRD püspök alapította az V. században, Salancy-ban (Francziaországban).
Így hatalmasodott el a kereszténység kezében a rózsakultusz s századokon keresztül zavartalanul tartotta magát. A rózsa e kiváló jelentőségének megfelelt, hogy magát a rózsát is főleg kolostorokban művelték; e téren különösen a benczések szereztek érdemet. A világi papok inkább gyógyító czélokra használták a rózsát.A rózsáért való ilyetén határtalan rajongás tette lehetővé, hogy az indiai származású rózsafüzér, továbbá a pápa aranyrózsája s a keresztes vitézek hozta úgynevezett jerichói rózsa is nagy jelentőségre tett szert a kereszténységben; fontosságukra való tekintetből nézzük mind a hármat közelebbről.
Már a régi hinduknál találjuk a rózsafűzért "acksamala" néven, a mely szó bogyókoszorút jelent. E koszorú annyi gyöngyből állott, a hány átváltozáson (incarnatio) ment át Brahma és a hány neve volt Visnu istennek, összesen tehát 108-ból; a hinduknak minden istenszobra vállán még mai nap is ilyen rózsafüzér van. A buddhisták használták először imádságaik összeszámolására. PLINIUS szerint a rózsafüzér a babiloniaknál is megvolt. A dervisek útján a keresztes hadjáratok alkalmával került át a kereszténységhez. Bizonyos, hogy a rózsafüzér még csak a XII. században lett általános a keresztényeknél, mely időtől fogva számos legenda keletkezett, s mindegyike a rózsafüzért a rózsával iparkodik összeköttetésbe hozni. Ezek egyike így hangzik: Egy ifjút rablók támadtak meg az erdőben és megölték. Utolsó imáit egy angyal fogta fel 12 fehér és 3 piros rózsa alakjában s koszorút font belőlük. Ennek mintájára gyöngyökből készítették a rózsafüzért.
A templomok falain levő rózsakoszorú-képeken valóban rózsakoszorút szokás festeni.
A másik az "aranyrózsa", melyet a pápa húsvét előtti harmadik vasárnapon meg szokott áldani, a mikor is szentelt olajba mártja és azután pézsmával behintve, alkalomadtán valamely kegyeltjének odaajándékozza.
A pápa aranyrózsájára vonatkozó nyomok visszavezethetők a XI. századig, egészen IX. LEO pápa idejéig; a tulajdonképpeni kezdet a régi rómaiaknak
(1) Oroszország déli részében még ma is vannak rózsaünnepek, melyek a régi Bacchus-ünnepélyeknek maradványai.
azon hitéből folyt, hogy a rózsa az életnek, valamint a mulandóságnak virága, mely a győző kezében dicsőséget és örömet, de egyúttal múlékonyságot és alázatosságot jelez (HEHN).
Az aranyrózsa néha egyszerű volt, néha kis rózsabokrot ábrázolt, sőt egy alkalommal egy galyon három rózsából állott.
Végül hadd méltassuk néhány szóval a jerichói rózsát (Anastatica hierochuntica). Ennek a sajátszerű, a keresztesekhez tartozó növénynek a szára a földön szokott elterülni (194. kép) s ha a növény elhal, a mi a szárazság beálltával bekövetkezik, a növénynek előbb szétterülő ágai a közepe felé összekunkorodnak s sajátszerű, éppenséggel nem szép, barna csomót alkotnak.
Ha e növény ilyenkor vízbe kerül, az összekunkorodott növényrészek kiegyenesednek, a nélkül azonban, hogy a növény föléledne; ezt a hiszékeny népség úgy tekintette, mintha a növény föltámadt volna. (1) A keresztes hadjáratok vitézeinek rendkívül tetszett e sajátszerű növény s élénk fantáziájukban rózsa lett belőle; hogy hangzatosabb legyen a neve, Jerichóról nevezték el s azt mesélték róla, hogy mindig csak karácsony éjjelén nyílik, még pedig egészen magától, azonkívül azt a házat megvédi, melyben őrzik stb. Így lett lassan-lassan a katholikus egyház kegyelt növénye és Rosa sanctae Mariae néven MÁRIÁ-nak ajánlották.
194. kép. Jerichói rózsa (Anastatica hierochuntica), 1. csukott, 2. nyitott helyzetben.
Érdekes, hogy a jerichói rózsa némely protestáns községben is megtartotta jelentőségét. LEONHARDI a Poschiava völgyéről szóló leírásában azt beszéli, hogy Puschlan környékén, keleti Graubündtenben, karácsonykor az ev. református keresztények összegyülekeznek egy-egy asztal körül, a mely szépen fel van terítve, rajta égő gyertyák közt vízzel telt edény áll s ebbe kerül bele a jerichói rózsa. A jámbor társaság zsoltárokat és karácsonyi énekeket zeng, közbe-közbe vallásos tartalmú beszélgetéseket vegyítve. Éjfél
(1) Tudományos neve "Anastatica" föltámadást jelent.
felé kifeslik a rózsa a vizes edényben s a karácsony beköszöntését hirdeti; örömdal zeng föl erre, melybe méltóságos komolysággal zúg belé a szent Viktor temploma tornyának öreg harangja, hogy Poschiava lakóit KRISZTUS születésére emlékeztesse. E szokás felette régi s karácsonyi virrasztásnak nevezik (Vegliare alla rosa del santo Natale).
Eleinte kereskedők hozták Európába a jerichói rózsát, később a zarándokok mint emléktárgyat. Az 1873-iki bécsi világkiállításra oly sok jerichói rózsát hoztak a szentföldi arabok, hogy igen olcsón lehetett venni; ugyanez ismétlődik minden világkiállítás alkalmával. (1)
3. A rózsaművelés terjedése és meghonosodása Európában.
A rózsa az idők folyamán elterjedve, rendkívül módon változott, de a különbségek némely fajok között helyenként oly elenyészően csekélyek, hogy a kutatók megállapította számuk igen eltérő. LINDLEY szerint összesen 102 rózsafaj van (ebből 24 faj kétes). Mindezen rózsa az északi féltekének 20–70-ik foka között tenyészik; kivételnek tekinthető az úgynevezett montezumarózsa, az egyetlen, melyet HUMBOLDT Dél-Amerikában, az egyenlítőtől délre talált. Európára is esik egy kivétel, minthogy az északi szélesség 70-ik fokán túl Finnmarken-ben is előfordul a csipkerózsa és a fahéjszagú rózsa; végül egy kivétel jut Afrikának nézve s ez a BROWN RÓBERT-féle abessziniai rózsa.
Az öt világrész közül Ausztráliának egyáltalában nincsen rózsafaja, Ázsiának van 39 faja, ezek közt 5 olyan van, mely Európában is előfordul. Európának van 25 faj rózsája; ebből legtöbb Angolországra, Dániára, Hollandiára esik, csak azután következik Közép-Európa; 4 faj jut Dél-Európára. Afrikában van 4 rózsafaj, Amerikában pedig 14-faj nő. Eszak-déli irányban leginkább elterjedt a tövises rózsa (Rosa spinosissima), mely éppúgy előfordul Izland jégmezői közelében, mint a Földközi-tenger mellékein; Kelet-nyugati irányban legelterjedtebb az úgynevezett rozsdás rózsa (Rosa rubiginosa), mely Ázsia legkeletibb és északi részében, onnét kezdve egész Azsiában és Európában előfordul, sőt újabban Amerikába vitetve, ott is elterjedt. Az összes rózsafajok között a csipkerózsa (Rosa canina) a legelterjedtebb, a melyet egész Európában, Ázsia északi részében, Egyiptomban és Teneriffán találni. DE CANDOLLE és WALPERS 115 rózsafajt állapított meg, KOCH K. híres botanikus pedig a rózsafajok számát 48-ra vonta össze; legújabban ENGLER 100 fajt vesz fel. Ebből látnivaló, hogy e téren még
(1) Van növény, mely a levegő nyirkossága iránt még érzékenyebb, mint a jerichói rózsa, ez az Asteriscus pygmaeus, ezért sokan e növényt hajlandók a középkori zarándokok jerichói rózsájának tekinteni és némi joggal is. Több régi franczia család czimerében nem az Anastatica képviseli a jerichói rózsát, hanem az Asteriscus, mely a Szaharában, Egyiptomban és a Sinai félszigeten otthonos fészekvirágú cserje.
nincs megállapodás s igen találók és jellemzők LINNÉ-nek a következő szavai: "A rózsák fajait nagyon nehéz egymástól megkülönböztetni és jellemezni. Úgy látszik, mintha a természet több fajt összekevert volna, mintha játszva alakított volna egy fajból többet, a miből azután következik, hogy, a ki csak kevés rózsafajt látott, jobban ismeri őket mint az, ki sokat látott".
Ha tehát a most élő fajok között bajos eligazodni, annál inkább érthető, ha az ősi idők rózsafajairól sincsen határozott tudomásunk. Annyi bizonyos, hogy úgy a perzsák, mint a görögök és rómaiak teljes rózsát is ismertek, úgy hogy vannak rózsafajok, melyek emberi emlékezet óta mint teljesek ismeretesek; ilyen a centifolia, hasonlóképpen a damaszkusi rózsa is. HERODOTUS beszéli, hogy MIDAS frigiai királynak maczedoni kertjében 60 szirmú rózsái voltak. THEOPHRASTUS (a III. században Kr. e.) legelőbb említi a százszirmú rózsát; ezek lehettek az igazi Centifoliák (centum = 100), nevüket szirmaik számától kapták. Százszirmú rózsát PLINIUS is említ az általa fölsorolt rózsák közt.
Valószinű azonban, hogy a PLINIUS említette százszirmú rózsák, hasonlóképpen a campaniaiak és paestumvidékiek damaszkusi rózsák lehettek, mert akkor csak ezek virítottak évente kétszer. Úgy látszik, hogy az a rózsa is, melyet a régi időkben Egyiptomban műveltek, hasonlóképpen a damaszkusi volt. A multra nézve az említetteken kívül már csak egy adat kinálkozik határozott alakban, az, hogy a germánoknál csakis a csipkerózsa fordul elő; ez az egész, a mit a mult idők rózsafajairól szólhatunk.
Kövessük már most a rózsát Keletről Európába való útjában! Első sorban kiemelendő, hogy a terjesztés csak részben történt természetes úton. E tekintetben leginkább a keresztes hadak és kereskedelmi vállalatok működtek közre. Az erre vonatkozó adatok nagyon ingadozók ugyan, mert sok századdal ezelőtt történtekre vonatkoznak, mindannak daczára érdekesek.
Az összes, Keletről származó rózsafajok közül állítólag legrégebben került Európába a damaszkusi, vagy hónapos rózsa (Rosa damascena), csakhogy a reá vonatkozó adatok igen eltérők; ugyanis az egyik forrás szerint keresztes vitézek hozták Sziriából 1100 körül, de vannak írók, kik csak a XVI. századig tudják visszavezetni. Így egy olasz író (MATTHIOLUS) 1588-ban határozottan kiemeli, hogy e rózsák még csak újabb időben találhatók Itáliában; MONARDES pedig azt állítja, hogy e rózsa 1535-ben Damaszkusból került Európába, még pedig Spanyolországba.
E rózsa jelenleg is Szíriának legkedveltebb rózsája, melyből limonádéra emlékeztető italt készitenek, a mely ital Perzsiában a napi étkezéshez tartozik. A Rosa damascena egyike a legszagosabbaknak s annyira bővelkedik illanó olajban, hogy a körülötte levő légkör nyári meleg estéken egészen telítve van. Firenzében, a Szt. Márk-kolostor kertjében, egy történelmi szempontból nevezetes damaszkusi rózsabokrot lehet látni; ennek árnyékában
tartá beszédeit SAVANAROLA G., híres olasz reformátor (1452–1489). A damaszkusi rózsa nagy rózsakulturára adott alkalmat déli Francziaországban, a mely déli Európában elvadulva, több termesztett európai rózsa anyanövényének tekinthető, főleg a százlevelű rózsával (R. centifolia) való összeházasítása utján.
A keresztes hadjáratok alkalmával a Keletről Európa nyugati részébe kerülő rózsák közül legfontosabb a tarka, franczia, vagy eczetrózsa (Rosa gallica), mely sok változatával együtt a legtartósabb rózsák közé tartozik. A krónikások szerint VI. THIBAULT, champagnei gróf, a XIII. század közepén a keresztes hadjáratról való visszatértében hozta a Szentföldről kastélyába, mely Provins nevű város mellett feküdt. Innen terjedt el egész Európában. Sok helyen elvadult s úgy meghonosodott, mintha bentermő lenne. Eredeti hazájának Görögországot, Kaukázust és Kis-Ázsiát mondják. Virágai fehérek, vörösek, ibolyaszínűek, kékesek és hamúszínűek, sokszor csíkos, márványozott vagy pontozott szirmokkal, a miért tarka rózsának is nevezik.
A Rosa centifolia állítólag a Kaukázus keleti részében és Perzsiában vadon is előfordul, onnan került volna Itáliába s idővel a római birodalom minden tartományába. 1321-ben Angolországba vitték, hol már akkor is nevezetes rózsaművelés folyt. Egyébiránt e rózsa a XVI. század vége felé még oly ritka volt Közép-Európában, hogy ez idők legnagyobb botanikusa, CLUSIUS, egyenként megnevezte azokat a hollandi, bécsi és majna-frankfurti kerteket, melyekben a centifoliát mint ritkaságot művelték. Mai nap tapasztaljuk, hogy az oly nagymultú centifolia rózsa, a melyet úgy szín, mint alkat, valamint illat tekintetében alig mult felül valamely újabb alak, újabban versenytársai mellett hátra szorul. E rózsafaj az idők folyamán körülbelül 1400 változatot adott.
A sárga rózsa (Rosa lutea), melynek hazája Német- és Francziaország, 1596-ban került Angolországba mint egyszerű, a szabad természetben előforduló rózsa; ettől fogva művelés alá fogták. Számos változatot nyújtott: szirmai vagy mindkét felületükön sárga színűek ez a (viaszkrózsa), vagy kívül sárgák, belül vér- vagy tűzpirosak (R. bicolor), ennek neve tűzi, vagy kapuczinus-rózsa; kertben gyakran tenyésztik, csakhogy poloskaszaga miatt nem igen kedvelt.
Ugyancsak 1596-ban Afrikából került Angolországba a mosusz-rózsa (Rosa moschata). E rózsa Ázsia déli részében és Eszak-Afrikában kerítések mellett vadon nő; kellemes illatáért és minthogy őszszel igen gazdagon virit, szívesen művelik minálunk is.
Az indiai rózsa (R. indica) körülbelül 1698-ban került Keletről Európába; eredetileg Khinából származik s különösen Perzsia legkedveltebb rózsáihoz tartozik.
1810-ben Mauritius-ból Angolországba igen kedves kis rózsát vittek be, mely Miss LAWRANCE tiszteletére, a ki legelőbb lerajzolta, Rosa Lawranceana nevet kapott; tulajdonképpi hazája valószínűleg Khina.
Ugyancsak Khinából vitték 1810-ben Angolországba a téa-rózsát (a Rosa indicá-nak egy változatát); a sárga téa-rózsát 1824-ben hozták Calcuttából.
A téa-rózsával kapcsolatban említem a bengáliai rózsát (Rosa indica semperflorens), második latin nevét azért kapta, mert júniustól késő őszig virit. 1780-ban KER nevű utazó Cantonból a londonvidéki királyi kertekbe hozta s 20 év telt el, míg általános tetszésre talált.
A fehér Banks-féle rózsát (R. Banksiae) 1807-ben Indiából hozatták, sárga változata 1827-ben követte. Khinai eredetűnek tartanak egy Banksféle rózsát, melyet BONPLAND 1813-ban déli Francziaországba a touloni tengerészeti palota parkjába küldött. Ennek törzse most 85 cm vastag, hajtásai 3–6 m magas és 25 m hoszú falat borítanak el. Még most is olyan dúsan hajt, hogy évenkint 4–5 m hosszú hajtásokat kénytelenek lenyesni róla. Április-májusban virágzik, gyakran 50,000 nyilt rózsa van rajta egyszerre.
Casertában, Nápoly vidékén, van egy fehér Banks-féle rózsa, mely 20 m magasságú jegenye-nyárfát von be. A jegenyefa már kiszáradt, valószínűleg elfojtotta a reája boruló rózsa.
Hannoverben, Oberhaverbeck falu közelében, egy híres rózsabokor van, mely az ottani öreg emberek nyilatkozata szerint 33 méter magas volt, mikor a villám széthasította; ma is látni a törzsén a csapást. A megmaradt törzs 83 cm kerületű és 10 ágra oszlik; a legvékonyabb ág kerülete 17 cm, a legvastagabbé 47 cm. Az egész bokor kerülete 40 lépés. Mikor tele van ezer meg ezer nyíló virággal, tea-rózsára emlékeztető illata szinte bódító hatású.
A legrégibb rózsatörzsekhez tartozik a hildesheimi dóm mellett található rózsa, mely a dóm egyik végét 65–75 m magasságban és szélességben borítja be; törzse 5 cm vastag. A templom JÁMBOR LAJOS király korában 813 körül épült, alapító okiratában előfordul már a rózsa, melyeta még most is élővel azonosnak tartanak. Ha e föltevés nem téves, úgy e rózsafa régen elmult már ezer esztendős. Ez adatok azonban nem teljesen megbízhatók, mert vannak, kik a rózsafa multját csak 1670-ig tudják visszavezetni. Annyi azonban való, hogy néhány száz éves multja van s hogy ennélfogva a legnevezetesebb emlékek közé tartozik. Észak-Amerikából 1830-ban a szederlevelű, vagy prairie-rózsa (R. rubfolia) került, mely különösen mint kúszó-rózsa ismeretes.
Végre 1835-ben a Himalajából a kislevelű rózsát (R. microphylla) hozták be.
Ez a világ minden részéből összehordott becses anyag kedvező talajra talált Európában. A mi rózsát eddig többnyire a szerzetesek (főleg a benczések) kertjeiben műveltek, most egyes fejedelmek bőséges javadalmazású kertjeibe ment át; de a haszonra dolgozó kertészet is hatalmába kerítette a rózsát s így vállvetve rendkívül lendületet öltött a rózsakertészet s kivált
a messze idegenből hozott rózsafajok gondos és czéltudatos műveléssel csudálatosnál csudálatosabb alakokat szolgáltattak. Régenten csak Paestum mellett ismertek kétszer virító rózsát; újabban számos változatban ismerünk ily rózsákat (remontante). Ezeknek köszönhetni, hogy a rózsa virágzásának ideje, melynek rövidsége és mulandósága miatt a költők ősidők óta keseregtek és a mely körülmény a rózsák becsét még növelte, az egész nyárra kiterjedt, hogy késő őszig is eltart. Az Alpesektől délre egész éven át vannak nyíló rózsák.
Az új rózsaváltozatok keletkezését sok mindenféle körülmény segíti elő, így pl. lényegesen változhatik egy rózsa, ha egészen más, de azert neki megfelelő viszonyok közé kerül; a magból való nevelés szintén fontos, szintúgy az oltással és szemzéssel való kísérletezés, a mihez még a virágporral való kölcsönös beporzás is hozzájárul. Egyébiránt sok homály borítja még e műveleteket, mert egyrészt a kertészek érthető okokból eljárásukat nem közlik kellően, másrészt úgy látszik, hogy igen sok esetben a véletlennek is nagy fontosság jut; sőt egyes fajok már keleti hazájukból mint teljes rózsák kerültek hozzánk, így pl. a Rosa centifolia, R. indica stb. es senki sem tudja, hogyan lettek e rózsák teljesekké.
Az idők folyamán keletkező rózsaváltozatok száma rendkívül nagy, évenként legalább 50–60 új változat jön létre, úgy hogy összesen több ezerre tehető. Természetes, hogy ennyi rózsa elnevezése nagy gondot okoz s ez okból a legkülönbözőbb személyiségek részesültek megtiszteltetésben, kezdve fejedelmektől, nejöktől és gvermekeiktől le a legismeretlenehb polgárasszonyig; tudósok, hadvezérek, énekesek, színészek, kertészek, nejök és gyermekeik, tehát minden rangú és rendű személyiségről neveztek el rózsát.
Csak igen kevés rózsaváltozat örvend általános tetszésnek, mert míg Francziaországban kedvvel művelik az eczet- vagy tarka rózsát (R. gallica), addig Angolországban egyáltalán nem tetszik e faj, ott inkabb művelik az egyebütt elhanyagolt rozsdás rózsát (R. rubiginosa).
A rózsaváltozatok a divatnak is alá vannak vetve: egy változat feltűnik, egy ideig általános tetszésben részesül s nemsokára más jövevény szorítja ki a közönség kegyéből. Akárhányszor megtörténik, hogy régi rózsaváltozat új néven kerül forgalomba, hogy a rózsakedvelők figyelmét felköltse.
Egyes rózsaváltozatok ugyan a divat szeszélyétől függnek, de a rózsa általában állandóan tetszik s fölötte áll a divatnak.
*
Mint már említém, a középkorban legkivált a szerzetesrendek kertjeiben talált a rózsa szíves fogadtatásra és művelésre; sajátszerű mégis, hogy a rózsaművelés csak a XIX. század kezdetén kezdett nagy arányokat ölteni. Addig a leghíresebb rózsák Angolországban voltak; egyrészt
az országnak összeköttetése a messze Kelettel, másrészt sok más körülmény segítette elő a rózsaművelést.
A rózsakedvelés terén Francziaország állott első helyen; már a troubadourok idejében a rózsa a legnagyobb kitűntetés volt, melyben a hölgy énekesét, vagy lovagját részesíthette.
Mikor CLÉMENCE ISAURE, toulousi grófnő a még mai nap is fenmaradt virágjátékokat (jeux floreaux) megalapította, a legszebb dalért járó díj aranyból készített vadrózsa volt. (1) Általában mondhatni, hogy Francziaország a rózsaművelés főhelye. Rouenben oly nagy fényűzést fejtettek ki a rózsával már a XIV. században, mint akár Rómában a császárság idejében. A XIV. századtól a XVII. századig tartott a franczia szokás, hogy azon herczeg vagy pair, kit a parlamentbe meghívtak, köteles volt az összes helyiségeket rózsával feldíszíteni és a parlament tagjai közt rózsát osztogatni. E czélra a parlamentnek külön rózsaszállítója volt, a ki a kijelölt pairnek szállította a rózsákat. Ez ünnepség alkalmaval lakomát tartottak, a melyen a rózsának hianyoznia nem volt szabad. A XVIII. században Montpellier híres volt rózsáiról; a franczia szabadságharcz előtt volt ott egy kert, melyben 40,000 rózsafácska díszlett.
A XIX. század elején Francziaországban még nagyobb lendületet öltött a rózsaműveles, még pedig JOSEPHINE császárné részéről. A császárné szenvedélyesen kedvelte a rózsát s malmaisoni parkjában a leghíresebb rózsákat műveltette; mindenesetre érdekes, hogy a rózsa kedvéért ki tudta eszközölni, hogy Francziaország meghatalmazottja, Angolországgal viselt háborúja idején is szabadon járhasson kelhessen Angolországban, és császárnéja számára a legszebb és legújabb rózsákat megszerezze. A császárnénak e rendkívüli kedvtelése követőkre talált; igy Páris környékén nagyon emelkedett a rózsa-művelés s még ma is igen virágzó. 1870 körül Párisban és környékén 90 rózsakertész lakott, a kiknek együttesen 1.033,000 rózsafájuk volt.
Párisban a középkor óta híres rózsaünnepélyt tartanak, s vele kapcsolatban minden évben rózsakiállítást rendeznek. Külön e czélra rendelt bíráló bizottság vizsgálja meg a beérkezett változatokat és fajtákat s a kiállítók közt díjakat oszt ki. Az 1866-iki rózsakiállításon egy helységben 78,5000 darab levágott rózsavirág volt s külön helyen körülbelül 6000 du Roi-féle rózsa volt elhelyezve, melyet 1812 óta a st.-cloudi kertészetben termesztenek.
Francziaország után rózsakertészet dolgában jelenleg Angolország következik, utána Hollandia, Belgium, Németország stb.
Francziaország főleg új változatok létrehozásában halad legelöl, a mire többek közt éghajlata is rendkívül alkalmas, ellenben a többi említett állam-
(1) E játékban mai nap díjul aranynyal vagy ezüsttel himzett viola, vadrózsa és napraforgó járja, tehát kézimunka.
ból rendkívül díszes rózsapéldányok kerülnek ki. Ilyeneket Hollandiában is nagy arányokban termesztenek és sok példány kerül innét a Néva partjára, sőt a Bosporusra is a szultán és nagyjainak kertjébe.
Németországban csak a XIX. század elejétől öltött nagyobb arányokat a rózsaművelés; III. FRIGYES VILMOS 1820-ban Potsdam mellett, a Páva-szigeten alapította a híres rózsaligetet.
Magyarországnak is nagyszabású rózsaligete van a Margit-szigeten, melynek levegője minden június hónapban a sok ezernyi rózsa illatától szinte telítve van.
Angolországban a yorki grófság kertjeiben túlnyomó a fehér rózsa, még pedig a rózsaháború óta, a mely 400 évvel ezelőtt dúlt. E rózsa a yorki grófságnak czímervirága, a lancasteriben a piros rózsa; a Tudor uralkodóház ellenben, mely a vallásháborúknak véget vetett, kedveli és műveli a fehér-piros rózsát (R. variegata). Ez volt az egyetlen eset, hogy a rózsa, mely rendesen a szeretet és öröm szimboluma, a gyűlölködés és gyilkos háború jelképe lett. A fehér és piros rózsa háborúja Angolország talaját vérrel áztatta, míg végre a két rózsa egyesítésében (a fehér-piros rózsában) véget ért. Még csak egynéhány évvel ezelőtt mentek tönkre azok a rózsabokrok, melyekről a monda szerint a yorki és lancasteri fejedelmi házak megalapítói pártjelvényül a rózsát tépték.
Európában legszebben, legillatosabban és a legnagyobb bőségben a Balkán-hegység déli lejtőjén tenyészik a rózsa. Mint Spanyolországban az olajfa, nálunk a szőlőtőke, ott a rózsaültetvány egészen Kazanlik városáig, sőt azon túl nagy táblákban terül el, úgy hogy a szem a hegyoldalokon, lejtőkön, völgyeken végigboruló rózsaszőnyeg végét be nem látja, a melyet csak itt-ott szakít meg lombos erdő, vagy valami kis falu kertjeivel, rétjeivel és kevés veteményes táblájával. A mi Perzsia rózsa dolgában Ázsiának, az Kazanlik vidéke Európának.
4. A mult és a jelen.
Vegyük fel ismét a fonalat, hol a kereszténység hatásánál elhagytuk, s vizsgáljuk: vajjont változott-e a rózsa szerepe a rózsaművelés elterjedése óta?
Már eddig is több ízben láttuk, hogy igen sok pogánykori rózsavonatkozás és a rózsának sokféle alkalmazása meglehetősen változatlanul, vagy éppen pusztán a középkor misztikus fölfogásához alkalmazkodva, ment át a kereszténységbe s ha a dolgot tüzetesebben veszszük szemügyre, meggyőződünk, hogy e tekintetben tárgyunkat még ki nem merítettük. Sőt túlzás nélkül mondható, hogy a rózsakultusz minden tévelygéseivel együtt az ó-kortól kezdve, az újabb időkig vörös fonálként húzódik végig a népek, különösen azonban a kereszténység művelődéstörténetén, s hogy még mai nap is, habár tisztultabb alakban, minden lépten-nyomon észrevehető.
Midőn így a rózsának az ember lelkére, szívére és fantáziájára való hatását újra szemügyre veszem, különösen háromféle értelmezését kívánom még közelebbről bemutatni; ezek: a rózsa mint a szerelem, az öröm és a hallgatagság (titokzatosság) jelképe. Ez értelmezések azért is kiemelendők, mert egyrészt mai nap is nagyon népszerűek, másrészt mert leginkább körülöttük forog az a sokat vitatott kérdés, vajjon miben áll a rózsa szépsége, minek tulajdonítható az őt folyton övedző nimbusza.
Az a körülmény, hogy a legkülönbözőbb népek a legősibb idő óta a rózsát hol rendkívül szép alakjánál, hol gyönyörű színénél, hol elbájoló illatánál fogva szépnek tartották, magával hozta, hogy ezt az általánosan szépnek elismert virágot az istenséggel hozták összeköttetésbe s az ember végre felajánlotta annak is, a ki a földön legközelebb állt hozzá, vagy a kihez a szerelem legbensőbb szálai fűzték.
Így lett a rózsa a szépség istennőjének szent növénye s következésképpen a szerelem szimboluma. Ez a magyarázata annak, hogy nemcsak a görögöknél, hanem más ó-kori népeknél is a rózsa és a rózsabokor tüskéje Ámor szolgálatában állott.
E felfogás még mai nap is érvényesül; Ámor isten még most is elismert nagyhatalom, az ő szolgálatában nincs ugyan állandó hadsereg, de annál hatásosabb egyetlen fegyvere: a nyíl, és egyetlen segédeszköze a rózsa: mindkettővel könnyed játékot űz. A rózsabimbó az ébredő szerelem kifejezője, az ajándékozott vagy odavetett rózsa a viszonyoknak megfelelően, hol az esdő, hol a meghallgatott szerelem hirdetője; ha pedig az odavetett rózsa czélját tévesztette, ha a megnyilatkozó szerelem nem talál viszonzásra: a rózsa lombjából, a csalánból, vagy szalmából hevenyészett koszorú annak világos hirdetője. De tekintsünk komorabb térre! Mikor a halál valamely benső viszonyt megszakít, a legszebb rózsákat tépjük le s a sokat megénekelt, de még többet megsiratott mulandóság jeléül a sírra teszszük. Mi megsiratjuk kedvesünket s annak jeléül, hogy szerelmünk tovább is él szivünkben, a sírra rózsafát ültetünk. E felfogás is igen régi keletű; a germánoknál, és az ősi magyaroknál is sűrűn találjuk. E népek főleg azt tartották, hogy ha a megholt szerelmesek sírjából kinövő rózsafák, vagy más növények összefonódnak, a szerelmesek holtuk után egyesültek egymással. A magyar népdal és népballada sok példát nyujt ez irányban.
Nevezetes a rózsa mint a tiszta öröm kifejezője is, s mint ilyen már a görögöknél és rómaiaknál is nagyon népszerű volt.
Valamint a görögöknél a bor örömre derítő istenének is tetszett a rózsa, a miért is az örvendetes alkalmú lakomán nem hiányozhatott, úgy ment át ez a szokás a keresztényságbe is. Azért némely népek sokáig mind a vőlegényt, mind a menyasszonyt az esküvő napján rózsával díszítették, a mit annál inkább megtehettek, minthogy sok népnél állandóan szokás volt, hogy a lakodalmat a húsvét-adventi időközben ülje, tehát télen sohasem.
Az ég menyasszonyának is – a mint a katholikusok az apáczát nevezik – rózsakoszorú a legfőbb dísze, hiszen – mint már említettem – JÉZUS anyja, MÁRIA is az ő kellemében rózsaként jelenik meg.
Az öröm kifejezésében azonban a rózsa mellett más virág is érvényre jutott, sőt általában lehet mondani, hogy öröm és virág egymást fedő fogalmak; a túlcsapongó öröm a virágokat s természetesen a rózsát is a csillagokkal állította párvonalba.
Erre nézve PARACELSUS körülbelül így szól: Az ég minden csillaga egy-egy szellemi teremtménynek tekintendő; minden csillagnak a földön egy-egy növény felel meg, a melyre hatással van, minden növény pedig egy-egy földi csillagzat, mely az ég felé nő.
A virágok tehát csillagok számba jöttek, mert ezekben meg amazokban a világosság jut győzelemre: a csillagok az éj sötét és félelmetes éjszakájából mint a mindenütt jelenlevő világosság és boldogító biztonság jelképei tündökölnek, a virágok pedig a közönyös földi létből sugározzák felénk gyönyörű színekben pompázó vi]ágosságukat. Így hát a sötét éjjel fénylő csillagok épp oly boldogító hatásúak, mint a közönyös zöld alapszínben elő-tűnő virágok.
Ez az oka, hogy a költők a virágokat szeretettel nevezik földi csillagoknak, sőt a Kelet a csillagok és virágok közti kapcsolatot akként fogja fel, hogy a csillagos eget Isten virágoskertjének, az egész világot pedig a rajta levő összes sürgés-forgással végtelen virágbokrétának tekinti.
Azonban, miként a csillagok nem egyformák, így vannak a virágok közt is kiválóbbak. A legkiválóbb mindnyája közt a piros rózsa, melyet a csillagok királynőjével, a Nappal hasonlítanak össze. A csillagok és virágok tehát egyaránt arra szolgálnak, hogy azt, a mi nekünk legkedvesebb, a mi örömünkre szolgál, úgyszólván glóriával vegyük körül.
A régi rómaiaknál leginkább a rózsa volt az öröm, különösen pedig a tavasz kezdetén érzett öröm kifejezője; ez örömüknek a rosaria rózsaünnepélyeken adtak hangos kifejezést.
Hogy mi sors érte a pogány eredetű rózsaünnepségeket, arról már föntebb szólottam, bizonyos azonban, hogy a kereszténység hatására keletkező rózsaünnepségek a rosariák felújításának tekinthetők. A keresztény eredetű rózsaünnepségek is első sorban tavaszi ünnepségek és a tiszta öröm kifejezői kivánnak lenni; a mellett azonban sokszor igen nemes czél szolgalatában is állanak, minthogy az erkölcs nemesítésére, a hazafiasság élesztésére, sőt a vallásosság előmozdítására is közrehatnak.
Ez az oka, hogy ezek az ünnepségek némely vidéken nagy fontosságra tettek szert s a népre igen áldásos hatással voltak és vannak. A leghíresebb és legrégibb rózsaünnepség Salency-ben (Francziaországban) van, melyet MEDARDUS nevű szent alapított az V. században. Az alapítvány ártelmében a legerkölcsösebb leány díjul egy rózsát és 25 livres-t kap. Hogy az
alapító az ünnep évenkénti megismétlődését lehetővé tegye, 12 hold földet adott e czélra. A díj, mit a leány kap, a mi anyagias korunk felfogása szerint talán csekélység, de az ünnepség előkészítése és lefolyása olyan pompához van kötve, hogy minden leány legfőbb boldogságának tekintheti, ha őt koszorúzzák meg. Mikor egyszer XIII. LAJOS a rózsaünnepság alkalmával Salency közelében la Varenne-i kastélyában tartózkodott, a megkoszorúzandó leány számára rendjelet és ezüstgyűrűt küldött, hogy az ünnep fényét emelje. Ez időtől fogva szokás Salencyben a megkoszorúzott rózsaleányt kék rend-szalaggal feldíszíteni. IV. HENRIK király maga koszorúzta meg a rózsaleányt. A rózsaleányt rendesen lefestik és a kép drága ereklyeként marad a családban és sokban járul hozzá, hogy az ily családok tekintélye öregbedjék.
Egy másik franczia faluban, Besançon mellett, szintén tartanak rózsaünnepet, még pedig 1776 óta; az ünnep "Fête des moeurs", azaz "Az erkölcsnek ünnepe" néven helyet foglal a nyilvános ünnepek közt. A díj 100 frank értékű arany tárgyból és arany keresztből áll, melynek egyik oldalán e felirat olvasható: "A la sagesse (a bölcseségnek), a másikon "Fête des moeurs" (aug. 25. 1776).
Ez ünnep szabályzata azért is érdekes, mert benne a pályázók életkora is meg van határozva. Kell, hogy a pályázó 16 évesnél idősebb, de 33 évesnél fiatalabb legyen; e szabály szerint 16 éves korában lesz a gyermekből leány s 33 éves korában a kisasszonyból vénleány.
Hasonló ünnepség keletkezett Párisban; Németországban is lehet ilyeneket találni, így Lichstedtben, Sidowban és Zelchowban.
Hazánkban a legrégibb ilyenfajta ünnepély Fiume közeléből ismeretes, a hol a THIERRY-család 1783-ben alapította a saját birtokán.
Gróf KARÁCSONYI GUIDÓ 1881-ben alapított rózsaünnepélyt, melyet Vörösvár, Szent-Iván és Solymár sváb ajkú közságeiben felváltva szokás megtartani. E rózsaleány-ünnep rendesen egy mátkapár kiházasításával szokott végződni. Az alaptőke 40,000 korona, a kamatok egyik felét a rózsaleány kiházasítására, másik felét lakodalomra és az ünnepség költségére fordítják.
Még fontosabb a rózsa, mint a hallgatagság jelképe.
E jelképes használat alkalmazása és értelmezése kiváló alkalmat nyujtott azon régi törekvés érvényesülésére, mely a rózsa szépségének és varázsának elemeit minduntalan fürkészte.
Az ez irányban való kutatások és elmélkedések minden időben nagy hullámokat vetettek és sok elmét foglalkoztattak, de a kérdés tisztázásához alig járultak hozzá, úgy hogy az elmélkedő ember még mai nap is a XIII. század egyik perzsa költőjével (FERRID-EDDIN-ATTAR) elmondhatja: "A rózsabokorban titok lappang, mely rejtve van a rózsában", de a titok mibenlétét csak sejtjük.
Igenis, a rózsa alkotásában sajátszerű titok lappang, mely már nem egy költőt dícsérő himnusra ragadott és lelkesített.
Vajjon helyes-e az a felfogás, hogy a rózsa mint a hal]gatagság jelképe a görögöktől és rómaiaktól származik, bajos eldönteni. SCHLEIDEN szerint a germánoknál az volt a szokás, hogy az országgyűlés helyeit (die Rosenhage) rózsákkal vették körül, e helyek pedig az istentiszteletre szánt helyekkel azonosak valának; a rózsa megvédte a szent helyet az oda nem való elemektől s egyúttal jelezte, hogy az, a mi a bekerített helyen belül történt, tovább ne adassék. Így származott volna a rózsának ilyetén vonatkozása.
A rómaiak felfogása szerint a rózsa azért a hallgatagság jelképe, mert rendkívül nagyszámú szirmai a virág belsejét egészen eltakarják s a lehető legszebb elrendezésű teljes virágot alkotják; (1) azért étkező helyiségekben az asztal fölé függesztetták a rózsát, vagy koszorúba fonva, serleget díszítettek vele, hogy könnyelmű fecsegéstől óvjanak. (2)
Hogy mikor ment át e szokás a kereszténységbe, nem tudni. Az első, ki a gyóntatószákre is alkalmaztatott rózsát, VI. HADRIÁN pápa (1522–1523) volt, nyilván a hallgatagság jelképéül.
A "sub rosa" szállóige is valószínűleg ily módon keletkezett.
De bármely magyarázat is helyes, annyi bizonyos, hogy e jelképes használat keletkezésében a középkor misztikus felfogása a rózsáról, valamint a rózsáért való rajongás szintén közreműködött.
A rózsában rejlő titokzatosság sok helyt jut kifejezésre. Így pl. ó-német sörkancsókon, vagy más ivóeszközökön gyakran találni következő feliratot:
"Was wir allhier kosen, – das bleibe unter den Rosen."
A mi magyarul azt jelenti, hogy a rózsák leple alatt maradjon, a miről itt beszélgetünk.
De nemcsak római, hanem bécsi, valamint wormsi templomokban lévő gyóntatószékeken, hasonlóképpen sok város tanácstermében, így pl. Lübeckben, faragott, vagy másképpen alakított rózsát lehet találni, annak jeléül, hogy a mit itt mondanak, sub rosa (bizalmasan, a titoktartás föltétele alatt) volt mondva.
(1) A népek egyáltalában a teljes virágokat jobban kedvelték, minthogy az egyszerűek a nem késznek hatását teszik az emberre. Mindazok a virágok, a melyek e tekintetben a rózsával versenyre kelhetnének, eltűnnek mellette. Ez áll a bazsarózsára, a mályvarózsara (Althaeá-ra), a teljes mákra nézve. Még a georgina mellett is a rózsáé az elsőség. Leginkább versenyezhetne a rózsával a kamélia, mert alakja éppen olyan feltűnő, mint a rózsáé de, nem számítva a kamélia szagtalan voltát, olyanok a szirmai, mintha porczellánból vagy viaszkból volnának. A kamélia rovására megy az is, hogy szirmainak felső vége túlságosan széles, és hogy a virág olyannyira fölnyílik, hogy a közepe védtelen marad, holott az egymásra boruló szirmok még a teljesen nyílt rózsának is eltakarják a közepét. Szépség tekintetében a teljes szegfű következik a rózsa után, a mennyiben ennek a szirmai is, mint a rózsáéi, legalább rövid ideig kikerekített és befejezett egészet alkotnak, csakhogy a csésze gyakran nem bírja a sok szirmot befoglalni, a miért fölhasad, s a virág, ha teljesen kinyílt, kóczos vagy borzas külsejű.
(2) A görögöknél e szokás a Dionysos-kultusz következménye volt.
A brémai tanács pinczéjében olvasható a következő epigramma, mely tulajdonképpen latin eredetinek kezdetleges fordítása:
|
Rose, Blume der Venus, dich gab dem Harpokrates Eros, Dass im Verborgenen bleib', was seine Mutter gefehlt. Darum hängt der Wirt die Rose über die Tafel, Dass, was darunter gesagt, weise verschweige der Gast. |
A latin eredeti így hangzik:
|
Est rosa flos Veneris, cujus quo furta laterent, Harpocrati matris dona dicavit Amor. Inde rosam mensis hospes susperidit amicis, Conviva ut sub ea dicta tacenda sciat. |
Magyar jelentése körülbelül ez: Amor a hallgatás istenének ajánlotta fel a rózsát, Aphrodite (Vénus) virágát, hogy édes anyja érdekében kegyét megnyerje. Ugyanez okból rózsát tesz a vendéglős az asztal fölé, hogy a vendég bölcsen elhallgassa, a mit itt hall.
A hány titokzatos társaság volt a középkorban, mindegyikben fontos volt a rózsa, mint a titoktartás jelvénye; így pl. a rózsakereszt-rend (Bund der Rosenkreuzer) tagjainál, kik a XVII. százdban aranycsinálással s más titokzatos dolgokkal foglalkoztak. E rend czímerében a fekvő kereszt és a rózsa "Crux Christi Corona Christianorum" aláírással volt látható.
Fontos volt a rózsa a XII–XIV. század építő szövetkezeteiben (Bauhütten). Eredetileg ugyanis a papok maguk is cselekvőleg vettek részt a templomok építésében. Később azonban ezt a foglalkozást a laikus kőműveseknek és szövetkezeteiknek engedték át, legfeljebb a vezetést tartották fönn a maguk részére. E szövetkezetek nemsokára egészen függetlenek lettek s szigorú czéhrendszer szerint szervezkedtek; az ő szimbolumok volt a rózsa, melyet szívesen alkalmaztak minden építkezésben (195. kép). Az angol építőszövetkezetekből 1717 óta fejlődött a szabadkőművesség, melynek még ma is rózsa a jelvénye; ezt hordják pl. kötényeiken.
Leginkább az említett építőszövetkezeteknek tulajdoníthatjuk, hogy a középkor legnagyobb építmányein a rózsát oly sűrűn alkalmazták. Így találjuk a híres Alhambrában (Spanyolországban), sőt régi várakban és kastélyokban is vannak úgynevezett "sub rosa" szobák, így pl. a sárospataki várban is.
Hogy volt-e a rózsa-ékítményeknek mindjárt eredetileg szimbolikus czélzatuk, nem tudni. Valószínű, hogy igen sok esetben előbb volt meg a
195. kép. A legjellemzőbb rózsadíszítmény.
rózsa-ékítmény és csak később alkalmazták rá a Harpocrates-Eros (Amor) mithoszt. Maga a "sub rosa" szálló ige, TÓTH BÉLA szerint, a XVII. századig vezethető vissza; SCHLEIDEN szerint pedig a XVIII. századból való; az ide vonatkozó epigramma a középkor végéből származik.
A rózsával volt kapcsolatban a "Német érzelmű társulat" czímű irodalmi társaság is, mely 1643-ban keletkezett; jelvénye napsugártól megvilágított rózsatő volt "Unter den Rosen ist liebliches Losen" aláírással.
A heidelbergi vár Ruprecht-építménye fölött a következő czímert találjuk: két angyal koszorút tart, mely öt rózsából áll, az egyik angyal a koszorúba elhelyezve, félig nyitott körzőt illeszt. E körző nyilván arra vall, hogy ez öt rózsából álló koszorúban mély mathematikai titok rejlik.
E nevezetes czímer magyarázata CARUS STERNE nyomán így hangzik: (1) A rózsa roppant sokféle vonatkozásban fordul elő, legáltalánosabban a miszticziszmusnak, a vallási titoknak, s általában a rejtvényszerűnek jelvényéül szokás tekinteni. Már a mesterdalnokok is, kik pedig rendszerint csak úgy gyártották a rejtvényeket, rózsakoszorút tűztek ki jutalmul a megfejtőnek.
Egy ilyen rejtvényben maga a rózsa van feladva; nevezetesen:
|
Fünf Brüder sind's, zur gleichen Zeit geboren, Doch zweien nur erwächst ein voller Bart, Zwei andern blieb die Wange unbehaart, Dem dritten ist der Bart zur Hälft geschoren. |
Ugyane rejtvény más változatban így hangzik:
|
Fünf Brüder von einer Art, |
Egy harmadik változata ez:
|
Fünf Brüder sind wir hier im Bunde, Geboren alle zur selben Stunde; Zwei sind bebärtet, zwei sind bartlos, Der Fünfte hat einen halben Bart blos. |
Ezek jelentése körülbelül következő: Öten vannak testvérek, mindnyájan egy fajhoz tartoznak, kettő körszakállú, kettőnek teljesen le van nyírva a szakálla és egy csak az egyik oldalán visel szakállt, mindnyájan pedig egy éjjel születtek.
A magyarázat a következő: Az öt egyidős testvér a rózsa öt csészelevele, melyek közül kettő mindkét oldalán sallangos, kettő egészen, az ötödik csak az egyik oldalán csupasz.
(1) Gartenlaube, 1887. évfolyam.
Az emberi ész azonban nem állapodik meg a rejtvények ilyetén magyarázatánál, hanem tovább kutat: miért van az öt csészelevél oly különbözően fölszerelve?
|
196. kép. A rózsa csészelevelei, felülről nézve. (Természetből.) |
A magyarázatot a rózsabimbó nyujtja nekünk. Ha pl. a moharózsa (R. muscosa), vagy akár más rózsa bimbaját közelebbről megnézzük, úgy látjuk, hogy a mely csészelevélnek a széle kifelé szabadon van, annak a szélén sallangos függeléket találni; két csészelevélnek mindkét széle szabad, egynek az egyik és kettőnek mindkét széle be van borítva, még pedig a tőle kijebb eső csészelevéltől; tehát, a hol a csészelevelek szabadok, ott buján fejlődnek sallangok (196. kép). Ha a rózsabimbó levélállását közelebbről megnézzük, úgy találjuk, hogy a csészelevelek tulajdonképpen bizonyos sorrendben állanak, mely sorrendben neia szomszédról szomszédra, hanem mindig egyet kihagyva haladunk. |
|
Egygyel jelöljük meg az egyik külső csészelevelet, jobbra haladva a másik külsőt jelöljük kettővel, a harmadiknak már csak egy szakálla van, a negyedik már bent van a körben és csupasz, az ötödik szintén; tehát az első csészelevél legkívül, az utolsó legbelül áll. A csészelevelek tehát spirális vonalban vannak elrendezve; ily levélállást tudományosan 2/5-del szokás jelölni. Ha a csészeleveleket abban a sorban, a mint számozva vannak, összekötjük, egy vonásra rajzot kapunk, melylyel, mióta a világ áll, nagy titkot szokás jelezni. E rajznak neve pentagramma, vagy drúdláb (197. kép). A Pythagoraeusok titkos jelként használták s minden levelökön látható. A régi kelták papjai (a druidok) ruhájokon viselték; szerintök a világegyetemet jelentette s az egészség szimbolumának is tekintették. A keresztények is átvették s szintén szentnek tartották a pentagrammát; nagy szeretettel |
197. kép. A rózsa csészeleveleinek alaprajza, pentagrammával vagy drúdlábbal. |
készítik olyan vörös gyertyából, melyet gyümölcsoltó Boldogasszony napján (febr. 2-án) megszenteltek. A középkorban ördögűzésre használták. GOETHE Faustjában mondja Mephistopheles: "Das Pentagramma macht mir Pein." Babonás emberek a pentagrammát készséggel rajzolják a marhaistálló ajtajára, hogy a boszorkányokat távol tartsák. A pentagramma nagy jelentőségére vall az a körülmény is, hogy igen sok gótépítésű templom ablakán is alkalmazzák, így találni Rouenben a templom ablakain és másutt.
Visszatérve a heidelbergi vártemplom fönt leírt czímerére, bizonyosan nem tudni, vajjon a félig nyitott körző véletlenül van-e beillesztve, avagy szántszándékkal, annyi azonban bizonyos, hogy a pentagrammát az öt rózsa teljesen megjelöli, s hogy így a rózsa is a pentagrammával titokzatos kapcsolatba jutott; de bizonyos az is, hogy az ötszög sehol sincsen világosabban meghatározva, mint a rózsa kelyhében. Ez tehát a rózsa titokzatosságának, szépségének és varázsának egyik eleme.
Bizonyos, hogy a rózsa kelyhében a növényvilágban uralkodó törvényesség érthetően lép elénkbe, a mely törvényesség másutt is méltán csodálatot kelt.
BONNET, genfi természettudós, volt az első, a ki a leveleknek a szár körül való szabályos elhelyezését fölfedezte s meg volt győződve, hogy ez az a mély titok, melynek segítségével a világ teremtője elérte, hogy minden növénynek annyi eső és napsugár jusson, a mennyire szüksége van, és e csudálatos elnendezésen való elragadtatásában így szólt: "Be kell vallanom, hogy engem a növények leveleinek ilyetén czéltudatos és csudálatos elrendezése mélyen meghatott, a legnagyobb gyönyörrel csudálom azt a tiszteletreméltó bölcseséget, mely a maga nagy czéljaira ily egyszerű és mégis bámulatosan ügyes eszközöket választott".
*
A rózsa-kultusz terén már eddig is sokféle tévelygést és nem egy olyan irányzatot találtunk, mely a rózsa magasztos rendeltetésével ellenkezik; már csak teljesség okáért is nem lesz érdektelen, ha e tekintetben még egy kis szemlét tartunk. Így különösen a babona és a gyógyítás terén sok pótolni valót találunk még, sőt a szakácsművészet is érdekkörébe vonta a rózsát; a rózsából készített rózsavíz és rózsa-olaj pedig nagyon nagy jelentőségre tett szert a különböző népeknél.
Rózsához fűződő babona mindenfelé található. A khinaiak – a kiknél pedig a rózsa nem részesül oly tiszteletben, mint más népeknél, – kis zsákot rózsával töltenek meg s az ajtó fölé akasztják: ez a ház őrzője, – attól aztán bizton alhatnak.
A Kaukázusban az a szokás van elterjedve, hogy zöld csütörtök [nagycsütörtök] előtti este rózsagalyat tesznek a lakás nyilásaiba, hogy a rossz szellemeket távol tartsák.
A mostani rómaiak nagy becsben tartják a rózsát s minden római ember meg van győződve, hogy minél több rózsát nevel, annál hosszabb és boldogabb életet remélhet.
Egy keresztény babona szerint az ördög ki nem állhatja a rózsát, úgy hogy illata elűzi.
A boszorkány nem meri a rózsát letörni, mert attól fél, hogy ez leleplezi.
A villám nem bántja azt, ki csipkerózsa alá rejtőzik, minthogy JÉZUS töviskoronája ebből állt; a havasi rózsa (Rhododendron) éppen ellenkező hatású.
Ha valakinek a kertjében őszszel egyetlenegy rózsa virágzik, az halált jelent.
Ha az ember rózsabalzsamot bizonyos alsóbbrendű csigákkal kever össze, s avval ledörzsöli az arczát, megkezdett üzlete jó eredménynyel fog végződni; ha pedig testét e kenőcscsel keni be, elűzi az éjjeli félelmet, ez segít az ördög ellen is stb.
Mikor a középkorban a csillagjóslás virágkorát élte, a rózsát, meg más virágot is szoros kapcsolatba hoztak a csillagzatokkal: így pl. a százszorszép a "Mérleg" jegye alatt állott, hasonlóképpen a primula; a szarkaláb és zsálya a "Vizöntő" jegye alatt volt. Csakis a "Hal" és "Szűz" jegyében volt szabad borsót vagy lencsét vetni, különben nem lehetett puhára főzni; rózsát és violát csakis a "Bak" jegyében lehetett sikeresen felnevelni. Az olyan növények, melyeknek virága tűzszínű, mint a Mars-bolygó, megállíthatják a vérfolyást, de meg is indíthatják; ilyen virág a rózsa is.
A rózsaágakon a Cynips rosae nevű rovar szúrása következtében sajátszerű gubacs szokott képződni, mely olyan, mintha kis mohacsomó volna odanőve; e gubacs az úgynevezett rózsaszivacs, vagy altató alma (német neve: Rosenschwamm, Schlafapfel, Schlafkolben stb.). Erről a babona azt tartotta, hogy ha az ember egészben, vagy porrá törve kis párnácskában feje alá teszi, mély álomba merül, mely addig tart, míg a kis párna a fej alatt van. Őrjöngőknál és víziszonyban szenvedőknél is ugyanazt a szert alkalmazták. A középkori gyógyítás kígyó- és skorpió-harapás, valamint más betegségek ellen való szernek is tartotta. Az ily gubacsos rózsabokrot arab néven "bedeguar-nak s a kinövéseket bedeguar-almának (pomum bedeguar) nevezték.
ROSENBERG Rhodologia czímű művében (1631-ben) azt mondja: "Nincs sem hazai, sem külföldi orvosszer, mely a gyógyításban oly nagyfontosságú volna, mint a rózsa. Igazán, a ki figyelemmel kíséri, hogy mit rendelnek az orvosok s mit készítenek a patikusok, arról győződik meg, hogy legalább minden harmadik szer részben vagy teljesen a rózsából készül."
Hadd említsem e helyen azt a sajátszerű jelenséget, hogy vannak emberek, kik a rózsa iránt határtalan ellenséges érzülettel viseltetnek. Így általánosan ismeretes, hogy a római nők az illatokat kerülik s hogy külö-
nösen a rózsa és viola szagát nem szenvedhetik. (1) A középkorból számos esetet tudunk, hogy egyes emberek a rózsa láttára elájultak, sőt volt eset, hogy egy boroszlói püspök (LORENZ) a rózsa illatának mértéktelen élvezetétől meghalt. Ez utóbbi esetet nem lehet sem történelmileg, sem orvosi szempontból bebizonyítani, annyi azonban igaz, hogy a középkorból származó művekben határozottan említik, az illetők nevének megnevezésével.
De nem csak a babonában és orvosszerül használták a rózsát, hanem konyhai czélokra is; az ó-korból származó adatokról megemlékeztem már más helyen, de a középkorban, sőt még mai nap is akadni erre vonatkozó adatokra. KRÜNITZ Encyclopaediájában 20 recipét sorol fel a rózsaételekre és ötöt a csipkerózsa használatára. Déli Németországban még most is kedvelt eledel a könnyű tésztában megsütött rózsa (Gebackene weisse Rose).
A rózsából készült és nagy jelentőségű anyagok közül első sorban említem a rózsaolajat. A rózsaolaj tulajdonképpen az az illanó olaj, mely a szirmok illatát okozza s a melyet a legősibb idők óta készíteni iparkodtak. (2) A babilonbeliek voltak az elsők, a kik rózsaolajat tudtak készíteni, még pedig oly módon, melyet sem a görögök, sem a rómaiak nem ismertek. Már HERODOTUS idejében termesztetták a rózsafát s még botjaikat is érczbe, vagy fába vágott rózsaképekkel díszítették. Egyiptomnak hajdan oly híres rózsaolaj-ipara alább szállt, úgy Syrangar, valamint Medinet-Fájum vidékén elhanyagolták a rózsaművelést és evvel együtt a rózsaolaj előállítását; e helyek alig bírják a kedive szükségletét kielégíteni. Igen sok rózsaolaj kerül Indiából és Perzsiából kereskedelembe; sokat hoznak Európába a Szentföldet látogató zarándokok.
A Balkán-félszigeten levő Kazanlik (Bulgáriának Kelet-Rumélia tartományában) nagyon híres rózsaolajáról; 123 bulgáriai helyen házilag foglalkoznak rózsaműveléssel és olajgyártással. E helyek közül 42 Kazanlik völgyére esik, a honnan 1890-ben 3164 kg rózsaolajat vittek ki, a mi 9 millió franknak felel meg. Ez összeget tekintetbe véve, megítélhetjük, milyen nagyfontosságú ott a rózsa gazdasági tekintetben is. Csakhogy 1 kiló rózsaolajhoz 3200 kg rózsaszirom, ehhez pedig 500,000 rózsavirág kell; ebből érthető, hogy a valódi rózsaolaj miért olyan drága. A súlyegység,
(1) Igen különös jelenség, ha tekintetbe veszszük, hogy a rózsaművelés a mai Rómában igen kedvelt.
(2) A szirmokből többféleképpen készítik: Indiában a reggeli órákban frissen szedett szirmokat leöntik forrásvízzel és a Napnak teszik ki. Egynehány nap mulya a víz felszínén sárga, olajszerű cseppek mutatkoznak; ezeket pálcza végére kötött pamuttal felszedik és jól elzárható üvegbe kiszorítják. A rózsaolaj gyűjtésének ez a módja lassú. A legtöbb helyen úgy gyűjtik, hogy a vízzel leöntött rózsaleveleket desztillácziónak vetik alá. Az elpárolgó gőzöket elvezetik és ha lehülnek, a víz felszinén úszik az összes olaj, melyet így – minthogy nagyobb mennyiségben van jelen – könnyű elkülöníteni. A legjobb rózsaolajat adja a mosusz-, a damaszkusi és a százlevelű rózsa.
mely szerint a rózsaolajat árulják, egy "muskal" = 4.812 gramm; egy muskal rózsaolaj a termőhelyen 9–12 bulgár lev, a mi ugyanannyi frankot ér.
A kazanlikvidéki, vagy általában a ruméliai rózsák az l877-diki háborúig úgyszólván egész Európát ellátták rózsaolajjal. Nagy büntetés érte, a ki merészelte volna az odavaló rózsát, mely a damaszkusinak egy változata, másfelé, más országokba átültetni. Azóta sikerült e rózsát Németországban is meghonosítani s kivált az ország déli részében nagyban termesztik. Egy gyár (SCHIMMEL & Co. Lipcsében) rózsaolaja tisztaság és finomság tekintetében felülmulja a Keletről származó rózsaolajat. Most már déli Francziaországban (kivált Grasse vidékén), Spanyolországban, sőt Angolországban is gyártanak rózsaolajat, a mely körülmény az olaj árára is nagy hatással van.
Mint minden drágább árút, úgy a rózsaolajat is szokás hamisítani, még pedig úgynevezett geraniumolajjal, mely az Andropogon nem több fajából készül. A valódi rózsaolajat arról lehet felismerni, hogy 10 foknyi hőmérsékleten nem folyékony, hanem vajszerű, a melyben finom tűalakú kristályok látszanak. A bolgárok nem is nevezik olajnak, hanem rózsavajnak. Keleten, kivált Kazanlik vidékén, a rózsaolajnál sokkal becsesebbnek tartják az úgynevezett: rózsa-viaszkot. Ez a rózsaszirmok szedésével foglalkozók kezére tapadó, ragadós anyag, melyet gondosan összekapargatnak és kis golyócskává gyúrnak. A rózsaviaszk nem igen kerül Európa többi részeibe, de Keleten, kivált a háremekben igen fontos. Előkelő törökök egy csipetnyi rózsaviaszkot tesznek a szivarkába, vagy vízipipába s szíváskor az egész szoba megtelik e legkellemesebb rózsaillattal.
A rózsaszirmok más terméke, a rózsavíz (1) (perzsa nyelven: gulaul, törökül: gülab), szintén fontos a Keleten. Már FIRDUSZI (940–1031) "Királykönyvé"-ben gyakran fordul elő. Perzsa szokás szerint az ajándékhoz rózsavízzel telt serleg is tartozik. A szép perzsa nők lábát rózsavízzel mossák. Nagy ünnepségen rózsavízeső permetezik a vendágekre. A görögök halottaikat öntik le rózsavízzel.
A rózsavíznek a Keleten különös tisztító, sőt szentté tevő tulajdonságot tulajdonítanak. Indiában még most is az a szokás, hogy odavaló fejedelmek vendégeinek rózsavizet nyujtanak azon czélból, hogy fejöket és szakállukat megmossák; étkezés alkalmával kávét, táát és forró rózsavizet szolgálnak föl. Mikor OMÁR kalifa Jeruzsálemet elfoglalta, rózsavízzel mosatta le azt a sziklát, melyen SALAMON régi temploma állott, csak azután építtette reá az Allah-nak szentelt mecsetet. Mikor később SZALADIN be akart lépni a keresztények által időközben templommá alakított mecsetbe (1188-ban), rózsa-
(1) Tiszta vízből és rózsaolajból is lehet készíteni (4 csepp rózsaolaj bőven elég egy liter vízre); de úgy is lehet kapni, ha igen szagos rózsaleveleket vízzel a Nap hatásának teszünk ki.
vízzel mosatta le az összes falakat; állítólag 300 teve hordta össze a szükséges rózsavizet. E keleti szokást a keresztények is átvették; így a jeruzsálemi Szent-sír templomában azt a követ, melyen JÉZUS eltemetése előtt állítólag feküdt, rózsavízzel szokták leönteni.
A rózsavizet a Keleten orvosi czélokra is használják, így pl. Indiában a kolera ellen.
A rózsavíznek a gyógyszertárakban minálunk is gyakori alkalmazása van: gargarizáló vizet és szemvizet szagosítanak vele, rózsakenőcs készítésére és sok másra is használják. A rózsavíz a Földközi-tengertől egészen Indiáig nagyfontosságú kereskedelmi czikk; Egyiptomban évenként 2000 kgt állítanak elő 200,000 kg rózsasziromból. A kereskedelemben előforduló rózsavíz ritkán tiszta, legtöbbnyire elvonják belőle a rózsaolajat, a mely jó szagát adja és szantalfa-olajjal pótolják, a mely utóbbi ennélfogva szintén nagy kereskedelem tárgya.
A rózsának gyakorlati czélokra való használata a mondottakkal még nincs kimerítve. Némely vidéken rózsamézet készítenek: a rózsaszirmokat tiszta forrásvízzel bőven megnedvesítik s azután jól elzárva, főzik. A főzetet jól össze kell keverni s miután vagy egy jó óráig főtt, szűrő kendőben kisajtolni. A kisajtolt anyag a rózsaméz, mely annál jobb, minél szagosabb rózsaszirmokból készült s minél kevesebb rózsaolaj tudott belőle főzés közben elillani. Görögországban van igazi rózsaméz is; így nevezik azt a mézet, melyet a méhek az örökzöld rózsákból hordanak össze. E méz jelenleg már kereskedelem tárgya; míg Görögország török uralom alatt állott, az összes rózsaméz a szultán háztartásába vándorolt.
Vannak vidékek, hol a rózsaszirmokat mozsárban összetörik s a gummiarabicummal kevert pépből rózsagyöngyöt készítenek; ezek a valódi török rózsagyöngyök.
Azonfelül parfümhöz használják a rózsát, sőt rózsaeczetet, rózsaszirupot, rózsatincturát, rózsakenőcsöt, rózsaszappant is készítenek belőle. A tubák előállításánál is használják; a sárga rózsa szirmait téához használják pótlásul, a téa-rózsa szirmaival a khinai téát szokás szagossá tenni.
A rózsa fája becses a faragás czéljaira; legbecsesebb a Perzsiából való, de ez igen drága és ritka. A törzsek átlagosan csak 10–13 cm átmérőjűek; fája rendkívül kemény és tömör, színe sárga, skarlátpiros hosszanti csíkokkal. Rózsafa néven kerül a kereskedésbe a Kanári szigetekről egy Convolvulus scoparius bokornak a törzse és gyökere, amely mint "lignum Rhodii" ismeretes; a fa maga illanó olajat tartalmaz, különben puha és likacsos. Kelet-Indiából több Cordia-fa szolgáltat rózsafát; Nyugat-Indiából és Dél-Amerikából kerül egy faja a rózsafának, mely az Amyris balsamifera fája. Brazília is nyujt többféle úgynevezett rózsafát.
Már több ízben volt szó a csipkerózsáról; helyénvaló róla külön is megemlékezni, annál is inkább, minthogy a rózsaművelés folyamán a nemesített rózsa
|
dicsőségéből sok jut a rózsák hamúpipőkéjének, a csipkerózsának (198. kép) is. A nemes rózsák ugyanis, a melyeket magról nevelnek, soha sem nőnek szép fácska alakjában, azért inkább a csipkerózsa hajtásába szokás nemesíteni. (1) Némely dombos és kavicsos vidéken tömegesen fordul elő a csipkerózsa s ott gondozzák is. Főhajtásait sétapálczának, vagy pipaszárnak dolgozzák fel, a termését késő őszszel érett állapotban leszedik s csipkerózsalekvárt (Hetschepetsch) főznek belőle. E czélra nemcsak a közönséges csipkerózsát (R. canina) szokás használni, hanem a molyhos rózsát (R. tomentosa), a rozsdás rózsát (R. rubiginosa) és az almarózsát (R. pomifera) is, ez utóbbit különösen azért, mert ibolyaszínű gyümölcse már augusztusban megérik. A csipkerózsa magvait is értékesítik, a mennyiben megpörkölik s kávé helyett használják. E kávéról állítják, hogy némely baj ellen (pl. hugykő) kiváló sikerrel használható. A csipkerózsa-bokornak sok rendbeli haszna eredményezi, hogy némely község lakosai a csipkerózsa művelését nagyban űzik, a miért is a jobb és termőbb vidékkel megáldott szomszéd községbeliek nem ritkán gúnynyal illetik őket. |
198. kép. A csipkerózsa (Rosa canina). |
*
Íme, a rózsa az emberhez való viszonyában!
Eredeti hazájából kiindulva, követtük világ körüli útjában, terjedésének időrendjét lehetőleg szem előtt tartva. Igy kisértük mindenüvé, hol megjelenése a művelődéstörténelem számára följegyzésre érdemes nyomokat hagyott maga után.
Ez útunkban elsősorban kijutott annak, ki a rózsában az eszményi szépet keresi és méltányolja; azonkívül a vallásos rajongó s a titokzatosság leple alá rejtőző is találhatott kielégítést, hiszen az ő szimbolumát is a rózsa szolgáltatja; végre a gyakorlat emberének is kijutott a maga része, annak, a ki mindenben a hasznot
(1) E czélból a csipkerózsa egyenes főhajtásait tavaszszal gyökerestül kivágják, úgy ültetik a kertbe s a nyár folyamán, ha már meglombosodott, szemzik, legkedvezőbben eső után; csakhogy a művelet sikeresebb, ha a csipkerózsa magvát a kivánt helyre elültetik s mikor a hajtás 11/2–21/2 cm vastagságú lett, történik a szemzés.
keresi, a ki tehát a rózsát is csak hasznossági szempontból tekinti, s minden részét úgy a saját, valamint embertársainak hasznára iparkodik felhasználni.
De bármilyen szempont volt a vezérünk, vagy bárhova tekintettünk, a nagy bőségben található adatok arról győznek meg, hogy a rózsának igen nagy művelődéstörténeti becse van, a m ilyenhez fogható kevés növénynek jutott osztályrészül. E művelődéstörténeti fontosságának megfelel az a körülmény is, hogy igen sok név és czímer a rózsával kapcsolatos. Így pl. a leányneveknek egész sora a rózsáról származik: ilyenek: Rhodante, Rhode, Rhodia, Rhodogyne, Rosamunde, Rhodokleia, Rodope, Rhodeia, Rosa, Rozália stb. Angolország, Flórencz, Grenoble, Wertheim stb. czímerében rózsa van. LUTHER is rózsát választott képnek pecsétnyomójába. Azon az érmen, mely 1541-ben LUTHER emlékére készült, LUTHER mellképe alatt felnyilt rózsa látható, melynek közepében szív és kereszt fekszik, a másik oldalán pedig következő felirat van: "Das Christen-Herz auf Rosen geht, wenn's Mitten unterm Kreuze steht".
*
Az előadottak folyamán a leggyöngédebb vonatkozást, valamint a legképtelenebb tévelygést és túlzást is fölvettem, hogy hű képét adjam a rózsa multjának, de iparkodtam a jelenre is tekintettel lenni.
A jelenről szétszórtan elejtett töredékek azt sejtetik velünk, hogy mai nap a túlzás kora már lejárt; de az is bizonyos, hogy a mai józan világ semmit sem ront a rózsa tekintélyén és nimbusán. Sőt bátran mondhatni, hogy a valódi szép iránti érzék mai nap, mikor a rózsaművelés igen elterjedt, még általánosabb lett s így a rózsa méltánylását is általánosabbá tette.
Ha a rózsa kultuszában a mult túlhajtásaíból mutatkoznék is valami, mindez az ó- és középkorból maradt ránk s múló jelenségnek tekinthető. E téren is a korunkat jellemző felvilágosodás villan föl legtöbbször, a mely még a rózsa szépségével is a felebaráti szeretet érvényesítését czélozza.
Mai nap a rózsa leginkább a valódi humanizmust szolgálja.
Ennek bizonyítására hadd álljon itt a következő esett: 1866-ban pünkösd ünnepén ARNEMAN MATHILD nevű úrhölgy, kezében rózsával megrakott kosárkával, melynek közepén persely volt elhelyezve, jelent meg Karlsbadban. A nő a fürdővendégek közt könyöradományokat gyűjtött azon czélból, hogy a rózsa visszakapja azt a csodaerejét, mely szerencsétleneket vígasztal és betegeket gyógyít. A fürdővendégság meghallgatta a kérést s az első gyűjtés 1660 koronát eredményezett; 1871-ben 32,000 korona volt az alap, melynek kamatjaiból szegény betegek nemzeti és felekezeti különbség nélkül ingyen fürdőt és Karlsbadban való tartózkodásuk költségeire 60 koronát kapnak. E rózsákat a Szent Erzsébetről szóló legendára való vonatkozással Erzsébet-rózsáknak nevezik. (1)
(1) A szent ERZSÉBET-ről szóló legenda azt mondja, hogy kötőjében rózsává változtak a szegények számára oda rejtett alamizsna-adományok, mikor gyanakvó férje parancsára elő kellett mutatnia, a mit odatett.
Ily csodát művel a felvilágosodott kor rózsája!
Idők folyamán számtalan új növény tünt fel a szemhatáron.
Valamikor a tulipán volt a divat virága, (1) utána a jáczintok, majd a primula, szegfű, Pelargonium, a kamélia, Cineraria, Chrysanthemum, georgina, pálma, Orchidea, majd a tarka és más díszes levelű növények következtek, – csak a rózsa nem volt a divatnak alávetve, mert az ő szépsége nem pusztán az újság ingerében, különleges alakjában, elbájoló illatában, vagy feltünő színében rejlik.
Londonból, Gentből, Haarlemból, Erfurtból és Berlinből, a Rivieráról mint a virágkertészet központjából a virágbarát folyton lesi a kertészet terén mutatkozó haladást, akár a nők a párisi divatot; a virágbarát minden ujdonságot méltányol; de a rózsa varázsát nem homályosítja el egy sem: a rózsa mindig megmarad a virágok királynéjának, mert nincs virág, mely oly kedves volna, mely az élet teljességét, az érzés forróságát, lángolását annyira kifejezné, mint a rózsa.
(1) Hogy a divatvirág terén milyen nagyfokú szeszély van, sok példa bizonyítja. Pld. Angolország előkelő hölgyei 1892 tavaszán őszi növényt, az őszirózsát (Aster) karolták fel, úgy hogy ekkor sietősen Kelet-Indiából kellett hozatni; hogy azonban e növény közelebb is kéznél legyen, egy angol műkertész hamarosan Portugáliában, Mouchique környékén, rendezett be Aster-telepet. Attól fogva – a meddig a divat tartott – onnan elégítette ki az erős keresletet. Nemsokára az angol missek Svédország északi virágait kivánták meg, máskor meg szeptemberben a cseresznyefa virága lett a kapós s a kertészek nemsokára a Selboe fjordnál fejlődő őszi cseresznyevirággal kereskedtek.
