MEGJEGYZÉSEK A TERMÉSZETI ERŐK
ÁTALAKITHATÓSÁGÁRÓL.Ide csatolok nehány megjegyzést, melyek nem egy olvasómnak használhatnak. Át vannak ezek véve "Faraday mint fölfedező" czimű művecskémből, melyben "a természeti erők egysége és egyenértékűsége; a villanyáram elmélete" czimű fejezetnek egy részét képezik.
A világbeli erély vagy munkáló erő összes készlete vonzásokból, taszításokból és mozgásokból áll. Ha a vonzások és taszítások oly viszonyok között hatnak, hogy mozgást szülhetnek, úgy azok munkáló erő forrásai, különben nem. Szorítkozzunk, egyszerűség kedveért, csupán a vonzó erőkre. Az a vonzás, mely a föld és a föld felületéről eltávolított test között létezik, munkáló erő forrása, mert ama vonzó erő mozgathatja ama testet, ez pedig, mialatt a föld felé esik, munkát végezhet. Midőn e test a föld felületén nyugszik, ekkor már nem forrása a munkáló erőnek vagy erélynek, mert tovább nem eshetik. Mindamellett azonban, hogy erélynek többé már nem forrása, a nehézség vonzása még mindig úgy hat mint erö, mely egymáson tartja a földet és a szóban forgó testet.
Ugyan e megjegyzések az atómokra és a tömecsekre is alkalmazhatók. Az atómok és a tömecsek mindaddig, míg térköz választja el őket egymástól, e közön át mozoghatnak, engedve a vonzásnak; mozgásuk pedig, melyet így elértek, kellő berendezés által oda vihető, hogy mechanikai munkát végezzen. Midőn például két hydrogén-atóm és egy oxygén-atóm egyesülnek, hogy vizet képezzenek, az atómok elébb egymásfelé vonzatnak; engedve e vonzásnak: mozognak, egymásra pattannak, rugalmasságuknál fogva visszapattannak és rezegnek. E rezgő mozgást mi melegségnek nevezzük. Semmi egyéb e rezgő mozgás, mint más szétoszlódása annak a mozgásnak, melyet a chemiai rokonság létesített; és csak is ebben az értelemben mondhatjuk, hogy a chemiai rokonság ereje átalakult hővé. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a chemiai vonzás elpusztult vagy más valamivé alakult. Mert ugyanaz az erő, mely az atómokat elébb egymás felé hajtotta, ugyanazon atómokat, miután már átkarolták egymást, összetartja. A mi itt valóban felhasználtatott, az nem egyéb, mint a lehetőség, hogy a vonzás továbbra is azon a darabon gyakoroltassék, a mely darabbal rövidebb lett az atómoknak egymástól mért távolsága.
Megértvén ezeket, nyilvánvaló, hogy ebben az értelemben ezt is mondhatjuk: a nehézség-erő átalakítható hővé; hogy a nehézség-erő nem valami magában álló, át nem alakítható ágens, mint néha mondják; hogy ez csak úgy átalakítható hővé, mint a chemiai rokonság. Húzás gyakoroltatván valamely testre egy bizonyos téren át, e húzás azt eszközli, hogy a test egy bizonyos, megszabott gyorsasággal ütődik a földhöz. Ezen ütközés hőt fejleszt, s csak ebben az értelemben lehet a nehézség-erőről mondani, hogy hővé alakul át. Nem semmlsul meg, nem is alakul át mássá az az erő soha, mely a mozgást létesítette. A föld és a súly között megvan a kölcsönös vonzás, akár érintkeznek egymással, akár nem; de e húzásnak az a képessége, melynél fogva mozgás létesítésében érvényesítheti magát, ez nincs meg az első esetben.
Az elme könnyen követheti ez esetben az alakváltást. A nehézség-erő húzása először mozgásba hozza a súlyt mint egészet. A tömegnek e mozgása, megakasztatván a földdel való összeütközés által, tömecsbeli megrendülésekké porlódik, s e tömecsbeli mozgást nevezzük hőnek.
Ha megfordítjuk a folyamatot és e hőbeli megrendüléseket valamely súlynak a magasba való emelésére alkalmazzuk – megtörténik ez például a gőzgépben, valamely rugalmas lég közbenjárásával – úgy a tömecsbeli mozgásnak egy bizonyos megszabott része veszendőbe megy, a súly emelése közben. Egyedül ebben az értelemben mondhatjuk a hőről, hogy nehézség-erővé, vagy szabatosabban, a nehézség-erőnek lehetséges erélyévé alakul. A hőbeli veszteség nem teremtett új húzó erőt, hanem az eredeti húzó erő most egyszerűen képességet nyert, húzást gyakorolni a súlyra azon téren át, mely a lefelé eső súly elindulása pontja és a földdel való összeütközésének pontja között létezik.
A delejességbeli húzó erővel is ugyanigy áll a dolog: midőn valamely vasgolyó, némi távolságban állván a delejtől, e delej felé rohan, míg csak mozgását az összeütközés meg nem akasztja: ez esetben oly hatás keletkezik, mely mechanikai szempontból véve azonos a nehézségerő húzása okozta hatással. A delejességbeli húzás létesíti a tömeg mozgását, s e mozgás megakasztódása meleget létesít. Ebben és csak is ebben az értelemben alakul hővé a delejesség, vagy jobban mondva, a delejességbeli munka. Feltéve már most, hogy a hőnek mechanikai ereje, alkalmas gépre hatván, a vasgolyót elrántja a delejtől s tőle ismét némi távolságra helyezi, úgy ez által a delej ismét képességet nyer, e távolságon végig húzási gyakorolni a golyóra s azt idézni elé, hogy a golyó újra mozogjon. Ebben s egyedül ebben az értelemben alakult a hő delejességgé, vagy helyesebben delejességbeli lehetséges erélylyé.
Midőn tehát az erő megmaradásáről irt művekben "elfogyasztott" és "létesített" feszerőkről szólanak, ezzel nem azt akarják mondani, hogy a régi vonzóerők megsemmisíttettek és azok helyébe újak léptek életbe; hanem igenis azt, hogy a vonzó erőnek mozgást előidéző képessége az első esetben csökkentve lett, az egymást vonzó testek közötti távolság csökkentése által; és azt, hogy a vonzó erőnek mozgást szülő képessége a második esetben öregbedett, a fennérintett távolság nagyobbítása által. E megjegyzések valamennyi testre alkalmazhatók, úgy az észrevehető tömegekre, mint a tömecsekre.
Az anyagnak azon belső tulajdonságáról, mely az anyagot anyag vonzására képesíti, semmit sem tudunk; s e tulajdonságra nézve az erő megmaradásának törvénye mit sem állapít meg. A vonzás tényeit úgy veszi, a mint vannak; s csak azt állítja, hogy az összes erély állandó. Állhat pedig ezen erély mozgásból – ez az egyik alakja –; vagy erőből, távolsággal, melyen át hathat – ez a másik alakja. – Az első mozgási erély, az utóbbi pedig lehetséges erély; hogy e kettő összege állandó, egyedül azt állítja az erő megmaradásának törvénye. A természeti erők alakváltó képessége egyedül abban áll, hogy a mozgási erély lehetséges erélylyé, és viszont a lehetséges erély mozgási erélylyé alakul, a mint ez szakadatlanul történik. Az erő alakváltó képességének pedig csak ebben az értelemben van jelenleg tudományos jelentése, és semmiféle más értelemben.
Izmait összehúzván, emeli az ember a terhet a földről. De az izom csak úgy húzódhatik össze, ha saját szövete, vagy ha a rajta áthatoló vér oxydálódik. Igy a tömecsbeli mozgás mechanikai mozgássá alakul. Feltéve már most, hogy az izom összehúzódnék s e közben nem emelne terhet: oxydálódás ez esetben is beállana, de az oxydálás egész melege magában az izomban lenne szabaddá. Nem így áll a dolog, ha külső munkát végezünk; hogy ezt végezhessük, az oxydálásbeli hő egy bizonyos részének el kell fogyasztatnia. Arra fordíttatik e hő, hogy a terhet a földtől eltávolítsa. Ha megengedjük, hogy a teher visszaessék a földre, úgy a földdel való összeütközés létesítette bőnek a mennyisége tökéletesen annyira fog rúgni, mint a mennyivel kevesebbet nyert az izom, mialatt a terhet emelte. Átalakul az imént felvett esetben a tömecsbeli izom-erő nehézségerőbeli lehetséges erélylyé, és ez aztán hővé, úgy azonban, hogy a hő távol jelenik meg a valódi forrásától, az izomtól. Az egész folyamat abban áll, hogy a tömecsbeli mozgás az izomtól átszármazik a teherre; a nehézség-erő pedig csak ez átszármazás közvetítője.
ELMÉLET AZ ÜSTÖKÖSÖKRŐL.
Egy hypothesist teszek itt közzé az üstökösök képződéséről, melyet kitünő férfiak nem kedvezőtlen fogadtatásban részesítettek. Az olvasó úgy tekintheti, mint gyakorlatot az e könyvben tárgyalt tények megértésére, és mint e tényeknek talán helyes alkalmazását. Szándékom, egyszer majd bővebben kifejteni e hypothesist; úgy vélem, van benne az igazságnak némi csirája, máskülönben nem tenném itt közzé.
Ezen elmélkedés a Cambridge-i Philosophical Societyvel, 1869-ik év márczius 8-án, a következő szavakban közöltetett. "Kisérleteim folytán, melyeket a chemiai sugárzás hatására nézve tettem, csodálkozva vettem gyakran észre azt a fénytömeget, melyet a felleggé szétoszlódott anyagnak leirhatatlan parányi mennyisége visszaverődés útján szerte szórhat. Többször tévedésbe ejtett és megzavart a bennrekedt maradékocska hatása; oly rendkívül parányi volt e maradék, hogy egyszerűen felfoghatatlannak tűnt elé a hatása. Ily maradékoktól megmenekülendő, kisérleti csöveimet, ha gőzökre használtattak, először kimosattam alkohollal, azután kikeféltettem forró vízzel és szapannal s végre tiszta vízzel kiöblíttettem. Szeretnék fogalmat adni önöknek azon anyagmennyiségekről, melyek itt kérdésben forognak. E 3 láb hosszú, 3 hüvelyk tágas csövet kitisztíttattam, és pedig oly gondosan, hogy levegővel vagy vizes sósavval megtöltve, erős fény behatása alatt sem mutatkozott benne a legcsekélyebb zavarodás. Meggyőződvén ily módon a csőnek tökéletes tisztaságáról, golyócskát csináltam darabka itatós papirosból, körülbelül akkorát, mint egy kis borsószemnek a negyedrésze; megnedvesítettem oly folyadékkal, melynek a víz forrpontjánál kissé magasabb a forrása pontja. E golyócskát a kezemben tartottam mindaddig, míg majdnem egészen megszáradt, azután betettem egy kapcsoló csőbe s úgy intézkedtem, hogy szárított levegő vonult át rajta a kísérleti csőbe. E levegő, az ekként beléjutott parányi gőzzel együtt, a fény behatásának vettetett alá. A lecsapódás műveképen azonnal kezdett kék felleg képződni s szine öt percz alatt az egész kisérleti csőben elterjedt. Nehány perczig kék maradt e felleg; a nikol, helyesen állítva, tökéletesen kiolthatta, úgy, hogy fényének nyoma sem jutott a szembe. A felleg részecskéi azonban lassanként gyarapodtak
a nagyságban, s 15 percz mulva sűrű fehér felleg foglalta el a csövet. Tekintetbe véve a gőznek azt a mennyiségét, melyet a levegő magával vitt a csőbe: a sűrű és a fényes felleg fellépte úgy tűnt elé, mintha egy világ semmiből teremtetett volna.
"Ez azonban még nem mind: a golyócskát eltávolítottam s a kísérleti csövet kiüríttettem, száraz légáramot hajtván át rajta. Ezen áram a kapcsoló csövön is átvonult, melyben a golyócska feküdött. A légáramot végre megszüntettem és a kisérleti csövet légüressé szivattyóztam. Ez meglévén, ugyanazon kapcsoló csövön át 15 hüvelyk nyomású sósavgőzt bocsátottam a kisérleti csőbe. Megjegyzendő: 1-ször, hogy rendkívül csekély volt a folyadéknak az a mennyisége, melyet a golyócska eleinte magába vett; 2-szor, hogy e csekély mennyiség, mielőtt a golyócskát betettem a kapcsoló csőbe, majd egészen elpárolgott a kezemben; 3-szor, hogy a golyócska eltávolíttatott, s a csövön, melyben a golyócska feküdött, nehány perczig tiszta levegő vonult végig erős áramban. Az e folyamat után a kapcsoló csőben bennrekedhetett maradéknak egy részét a sósavgőz magával vitte a kisérleti csőbe, s így került e rész a fénynek behatása alá."
"Meggyujtván a villanylámpát, egy percz multával gyönge felleg mutatkozott; két percz mulva egészen betöltötte a cső előrészét s jó messzire vonult befelé; azután szép fellegalakká fejlődött s 15 percz lefolytával oly sokaságá fényt árasztott, hogy el kellett rajta bámulni, tudván, mily parányi tömegből keletkezett e felleg. Bár élénken világító, mindamellett sokkal finomabb volt e felleg, semhogy észrevehető mértékben elhomályosíthatta volna a mögéje állított tárgyakat. A gyertya lángján nem változtatott többet, mint a puszta üresség. Nyomtatott papiroslap, a felleg mögé téve és a felleg által megvilágítva, magán a fellegen keresztül volt olvasható; észrevehető csorbát nem szenvedett a betűk tisztasága. Azt a "szellemszerű szövevényt", melyet Sir John Herschel az üstökösöknek tulajdonít, semmi sem teheti jobban szemlélhetővé, mint e fényszülte fellegek. E kisérhetek tényleg bebizonyítják, hogy oly anyag, mely majdnem végtelen gyér, az üstök fényénél sokkal erősebb fényt képes kiárasztani. Valószinű, hogy milliókkal kellene sokszoroznunk annak az anyagnak a súlyát, mely e fénysokaságot a szem felé árasztotta, hogy egyenlő legyen azon levegő súlyával, melyben a szóban forgó anyag lebegett."
"És most, lesznek-e szívesek öt perczre ideajándékozni türelmöket, hogy megkisérthessem az üstökösök elméletére alkalmazni ezen eredményeket? Felbátorított engemet ezen alkalmazásra Besselnek egy megjegyzése, melyben azt mondja, hogy megfigyeléseiből, melyeket a Halley-féle üstökösre nézve tett, jóval gazdagabb ismereteket meríthete,
ha megfigyelései idejében valamely elmélet létezik, melynek igazolására vagy megdöntésére irányíthatja figyelmét. Szeretném pedig kényelmes úton, lassanként vezetni önöket azon nézethez, melyet önök elé terjeszteni kivánok; de az idő rövid, s előterjesztésem kopár lesz, abban a bajban szenvedvén, mely szükségképen ered az efféle bevezetés hiányából."
"Önök tudják – kétséget nem szenved –, mily rettentő nehézségek zárják körül az üstökösök elméletét. Az az üstökös, melyet Newton 1680-an megfigyelt, 60 millió mérföld hosszú csóvát lövelt ki két nap alatt. Az 1843-ki üstökös, ha jól emlékezem, 100 fokot födött el az egen egyetlen egy nap alatt. E roppant kiterjedésű fellegféle tömegről fölteszik, hogy az üstökös fejében képződik és onnét valamely titokteljes taszító erő által a nap háta mögé hajtatik. Bessel a dolog megmagyarázására valami delej-fajta sarkiasságot és taszítast gondolt ki. "Világos" mondja Sir John Herschel, "hogy ha itt egyáltalán anyaggal van dolgunk, olyannal, a milyennek mi az anyagot gondolni szoktuk, tehát tehetetlenséggel felruházottal: úgy ez anyagnak oly erők uralma alatt kell állania, melyek a nehézség-erőnél összehasonlíthatatlanul erősebbek s egészen más természetűek, mint a nehézség-erő.
"Egy másik helyen következő figyelemre méltó szavakban fejezi ki a tárgy nehézségeit: "Kétséget nem szenved, hogy csóvájuk tüneménye a természetnek mély és titokteljes talányával áll kapcsolatban. Talán nem reménylünk túlságosan sokat, midőn hiszszük, hogy későbbi megfigyelések és mindazon segély egyidejű felhasználása, melyet a természeti tudományok általános haladására alapított elméleti fontolgatások (tekintettel főleg a természeti tudományoknak azon ágaira, melyek az éteri vagy a nem mérlegelhető elemekre vonatkoznak) nyujthatnak, hogy mindezek rövid időn képesítenek majd bennünket, kinyomoznunk és megértenünk e titkot, s megtudnunk, vajjon a szó közönséges értelmében vett anyag-e az, a mi oly szertelen gyorsasággal hajtatik ki fejökből, s a mit saját futása közben, ha nem is épen hajt, de még is vezérel olyasmi, a minek viszonyban kell lennie a nappal, mint a kerülendő ponttal. A csóva testiességének kérdése soha sem merül fel hathatósabban, mint midőn azt a roppant kanyarodást megfigyeljük, melyet a napközelben a nap körül tesz; kinyúlik ilyenkor a napfelület tőszomszédságától egészen a földpályáig – láttuk ezt az 1680-iki és az 1843-iki üstökösnél –, mint valami egyenes, hajlíthatatlan rúd, daczolva a nehézség törvényével, sőt daczolva valamennyi mozgásbeli törvénynyel is; még körül is sodortatja magát és pedig 180 foknyira, két óránál valamivel hosszabb idő alatt, s e mellett szét nem szakad. Egészen hihetetlennek látszik,
hogy az a csóva, mely ezeket a kanyarulatokat megteszi, ugyanazon egy anyagi tárgy legyen.
(Tekintettel a következő elméletre, e szavakat az olvasó különös figyelmébe ajánlom. J. Tyndall.) Ha valami nemleges árnyékfélét lehetne elképzelni, valamely pillanatnyi hatást az üstökös mögött levő fényvivő éterre: úgy ez némiképen megfelelne annak a képzetnek, melyet ily tünemény ellenállhatatlanul felébreszt.""És most engedelmökkel előterjesztek egy hypothesist, mely mindezen nehézségeket – úgy látszik – elhárítja; s mely – már akár physikai igazság akár nem –, kielégítő módon összekapcsolja egymással az üstökösök jelenségeit."
"1. Az én elméletem ez: az üstökös gőzből áll, melyet a napsugarak szétbonthatnak; a látható fej és a csóva: az e szétbontás folytán keletkezett, fényszülte felleg. Tagadhatatlan ugyanis, hogy az üstökös szövevénye olyan, mint a fényszülte fellegé."
"2. A csőva ezen elmélet szerint nem kilökött anyag, hanem oly anyag, mely az üstökös légkörét szelő napsugarakban lecsapódott. Kisérletekkel bebizonyítható, hogy e lecsapódás viszonylagos lassúsággal állhat be a sugár mentében, vagy pedig pillanat alatt végbemehet a sugár egész hosszában. Ezzel tehát meg lenne magyarázva a csóvaképződés bámulatos gyorsasága; s nem kell, mint eddig, valami hihetetlen tovaterjedés feltevéséhez folyamodnunk."
"3. Mialatt az üstökös napközelén át kanyarodik, csóvája nem folytonosan egy és ugyanazon anyag, hanem új anyag, mely az üstökös légkörét uj irányokban szelő napsugarakban csapódott le. Megmagyarázódik így a csóvának ama roppant kanyarodása s nem szükséges az e kanyarodásnak megfelelő haladó mozgás feltevése."
"4. A csóva mindig elfordul a naptól, következő oknál fogva: két antagonistikus erő hat az üstököst képező gőzre; az egyik a chemiai erő, mely a lecsapódást eszközli; a másik a hevítő erő, mely elpárolgást okoz. Hol az első a túlnyomó, ott üstökösfelleg támad, hol pedig a második a túlnyomó, ott az üstökös gőze átlátszó. Tény pedig az, hogy a nap az itt segítségül vett hatókat valóban kibocsátja. E két erő jelenlétének feltevésében tehát semmi sincs, a mit hypothetikusnak lehetne nevezni. Megmagyarázandók pedig azt, hogy a lecsapódás az üstökös feje mögött, vagyis abban a térben megy végbe, melyben a fej árnyéka fekszik, csak azt kell feltennünk, hogy az üstökös feje és magva jobban nyeli a nap hősugarait, mint chemiai sugarait. Ez ugyanis fokozná a chemiai sugarak aránylagos túlsúlyát az üstökös feje és magva mögött, s e sugarak ily módon elég hatalmasak lennének, az üstökös csóváját képező felleg lecsapására."
"5. A régi csóvát, midőn az üstökös magva által többé nem védetik, a nap heve elpusztítja; ezen elpusztítás azonban nem egy pillanat műve. A csóva a térnek azon része felé hajlik, melyet az üstökös legutóljára hagyott el; ezen általánosan megfigyelt tény az imént mondottakból könnyen megmagyarázható."
"6. A két rendbeli sugárnak uralom feletti küzdelmében ideig-óráig előnyben lehetnek a chemiai sugarak az üstökös légkörének oly részeiben is, melyeket az üstökös magva nem véd. Ennek alapját talán sűrűségbeli változások vagy más okok képezhetik. Ezzel meg lennének magyarázva az esetleges oldal-áramok és a gyöngébb csóváknak a nap felé irányult látszólagos kilövelése."
"7. A fejnek összezsugorodása a nap szomszédságában a hőhullámok hozzáütődéséből ered; ezek ugyanis a szélső és gyér rétegeket szétszórják és így a fejnek látszatos összezsugorodását okozzák."
"Kizárólag oly okokra fektettem ezen egész hypothesist, melyek valóban megvannak, és semmiféle hatást sem vettem [tételeztem] fel, mely nem a megfigyelés vagy a kisérlet biztos alapján nyugszik. Önökön fordul meg már most, kimondani, hogy átléptem-e az "észszerű spekulatió" határain. Ha átléptem, úgy semmi esetre sem választhattam volna alkalmasabb helyet, hogy gyorsan és biztosan megczáfoltassam. Ha ez elmélet nem egyéb puszta agyrémnél, úgy az önök Adams-e és az önök Stokes-e, (szerencsére mind ketten jelen vannak) kik elé azzal a szándékkal terjesztem e hypothesist, hogy ha jobb sorsra érdemetlen, az astronomia és physika által azonnal megsemmisítve lássam; s kik ebbeli kötelességüknek kétség kívül sikeresen eleget teendenek, s így engem is, önöket is, megóvnak a tévedéstől, még mielőtt komolyan befészkelhetné magát fejünkbe."
Most (1870) még hozzá tehetem, hogy üstökösi burkokat és különféle más jelenségeket pontosan utánozhatunk, ha a lecsapódó ködben kavargó mozgást idézünk elé hő által. Bizonyosan nem szükséges megemlítenem, hogy ezen elmélet az üstökös-csóva fényének sarkultságát is megmagyarázza. *
* Lehet, hogy vannak üstökösök, melyeknek gőze nem enged a nap bontó hatásának, vagy ha enged is, le nem csapódik. E nézet pedig lehetővé teszi feltennünk, hogy vannak láthatatlan üstökösök, melyek a térben vándorolnak, talán a földön végig söpörnek s befolyással vannak egészsége állapotára, a nélkül, hogy valamit észrevehetnénk elvonulásukból. A mi pedig tömegük csekélységét illeti, szilárd meggyőződésem, hogy nehány unczia – némely üstökös lehetséges súlya, Sir John Herschel szerint – allyljodid gőzből oly csapó felleget lehet eléállítani, mely nagyszerűség és világítás tekintetében felérne a Donati-féle üstökössel.
A Philosophical Magazin 1845-ik évi folyamában a megboldogult Forbes jelentést tett azon kisérletekről, melyekkel a nem világító hő sarkítását bebizonyította. Először turmalinokat használt s aztán szerencsés ötletből egymásra rakott csillámlemezekhez fordult; ezek jobban bocsátván át a sugarakat, lehetővé tették, könnyebben és teljesebben bebizonyítania a hősugarak sarkításának igazságát. Tovább nyomozták e tárgyat későbben Melloni és más természetvizsgálók. Nagyon elmésen használta fel Melloni a maga felfedezését, hogy a fekete üveg némi részt átbocsátja a világító hőforrások sötét sugarait. Felfogván az ily üveglemezzel olajlámpája fényét s az üvegen áthatolt hővel tévén kisérletet, oly eredményeket ért el, melyek nagyságra tökéletesen felülmúlták a sötét hőforrások kisugárzásával elért eredményeket. Most már tökéletesebb sugárszürő és erősebb hőforrás levén birtokunkban, sokkal nagyobb mértékben idézhetjük elé a Forbes és Melloni által elért eredményeket.
Két nagy nikol – olyanok a milyeket a fény sarkításáról tett kisérleteimben használtam – oda volt állítva a villanylámpa elé s megerősítve, úgy, hogy az egyiket is a másikat is saját vízszintes tengelye körül, külön lehetett forgatni. A lámpa sugárnyalábja, egy lencse által gyöngén összehajlóvá téve, átküldetett mind a két nikolon. Közöttök állott azonban egy czella, szénkénegben feloldott jóddal megtöltve; s annyi volt benne ez oldatból, hogy a legerősebb napvilágot is kiolthatta. A nikolok mögött két tölcséres visszaverővel felszerelt hővillanyoszlop állott. Az oszlop előlapja a villanylámpától nyert meleget, hátulsó lapja pedig platinatekercstől, melyben kellően szabályozott villanyáram járt.
A készüléknek olyan volt a berendezése, hogy midőn a nikolok főmetszete derékszöget képezett egymással, az oszloppal kapcsolatos galvanométernek tűje 90 fokú elhajlást mutatott a hátulsó hőforrás javára. Az egyik nikol ezután megfordíttatott, úgy hogy a két főmetszetnek egyközű lett a fekvése. A tű azonnal visszatért a zérusra s innét a 90-ik fokig haladott az ellenkező oldalon. Visszafelé, vagy tovább forgattatván a nikol, míg ismét merőlegesen állottak egymásra
a főmetszetek: a hősugarak nyalábja bennrekedt, a tű pedig a zéruson áthaladva, ismét visszatért előbbi állásába.
A sarkított hő árama tényleg oly erős, hogy a tűnek, ha a nikol gyorsan megfordíttatik, egynehányszor köröskörül kellett volna kanyarodnia a fokozott kör felett.
E kisérletek azzal a finom galvanométerrel tétettek, melyet a sugárzó hőre vonatkozó vizsgálataimnál használtam. A hatás különben oly erős, hogy a hallgató terembe való, durvább galvanométernek 6 hüvelyk hosszú egy négyzethüvelyknyi nagy papirszeletekkel ellátott tűjét is úgy megindítja, hogy majdnem 180 fokú ivet kénytelen megfutni.
Visszaverődés, törés, szóródás, sarkítás – egyenes vonalú és körös sarkítás –, kettős törés, láthatatlan képek létesítóse tükrökkel és lencsékkel, mind ezek feltűnő világosan megmutathatók jódszürő és a villanyfény segélyével.
Példaképen tessék a következő kisérleteket venni: a nikolok keresztben állottak; a galvanométer tűje 78 fokú elhajlást mutatott az oszlop mögött álló hevített platinatekercs javára. A sötét sugárnyalábba ez után be lett csusztatva egy csillámlemez, melynek főmetszetei 45 fokú szög alatt hajlottak a két nikol főmetszetéhez. A tű azonnal a zérusra esett s 90 fokú iven futott végig a másik oldalon.
Példa a körös sarkításra: a nikolok keresztben állottak, a tű 80 fokú elhajlást mutatott a platinatekercs javára. A sötét sugárnyalábba be lett csusztatva egy kvarczlemez, mely merőlegesen volt metszve a kristály tengelyére. A tű a zérusra esett s 90 fokú ivet futott a másik oldalra.
Mily erős pedig az itt használt hő átjáró képessége, kitűnik abból a tényből, hogy vagy 12 hüvelyknyi utat tett az izlandi páton és körülbelül 1 1/2 hüvelyknyi utat a jódoldattal megtöltött czellán át.
BEREKESZTŐ MEGJEGYZÉSEK.
Ingleby barátom három czikkre fordította figyelmemet, melyek a Monthly Magazine 1820-ik évi folyamában – vol. II p. 33, 129 és 505 – jelentek meg, ismeretlen szerzőtől Common Sense (józan ész) aláirással. A három czikk közül az elsőnek ez a felirata: "villanyosság és galvanismus, megmagyarázva az anyag és a mozgás elmélete alapján." A másodiké: "a mozgás természetéről és tovaterjedése törvényeiről és jelenségeiről." A harmadiké: "új nézetek az állati természet ökonomiájáról, összhangzásban az anyag és a mozgás elméletével." A czimekből is látható, mifélék voltak a czikkek szerzőjének gondolatai. Jókora csomó elkerülhetetlen tévedés van bennök, de e czikkek sok helyen mégis oly beható elmeélről és oly tiszta belátásról tanúskodnak, hogy az akkori időket tekintve, nagyon figyelemre méltók. Példaképen közlöm a következő pontokat:
"Bizonyos esetekben azonban a mozgás átruházódásával nem jár karöltve a helyváltozás, s e kivétel egy új csomó jelenséget szül. Midőn például két, ellenkező irányban mozgó test, a tömegük középpontját összekötő egyenes vonalban, ütközik össze egymással: mind a kettőben lerombolódik a hajlandóság a helyváltoztatásra, s látszólag a mozgásuk is elpusztul. A mozgás azonban az ily esetben nem pusztul el, hanem csak megváltoztatja megjelenése módját; átmegy a testek atómjaira, melyek az összeütközés következtében rezgő mozgásra kerekednek, s e rezgő mozgás a testek elébbi mozgásának képviselője. E módon a halmazat mozgása atómmozgássá alakul s ez utóbbi azután sok, sajátságos, bonyolódott jelenségeket gerjeszt, például a hőben, fényben és a gázokban."
A szórtabb [itt: félkövér] nyomtatást, maga a szerző emelte ki. Míg Mayer és Joule, 20 évre ezután, fel nem léptek, tudtommal semmi sem került a nyilvánosság elé, a mi szabatosság és teljesség tekintetében mérkőzhetnék a fentebbi mondásokkal. Valóban azt lehetne hinni, hogy az általam használt kifejezések közül nem egyet a Monthly Magazine ezen névtelen levelezőjétől irtam le.
A fennemlített czikkek közül a második, e következő tételekbe foglalható össze:
"1. Hogy a testek a maguk erejét, a maguk súlyát, a maguk tulajdonságait azon mozgásból vagy azon mozgásokból merítik, melyek
velök közöltetnek, vagy melyeknek már elébb a birtokában voltak. És hogy e kifejezések: erő, súly, mozgás fölcserélhetők és physikai szempontból egy jelentésűek.
"2. Hogy minden erő, minden súly, minden mozgás az őt illetŐ legközelebbi okok vagy mozgások lánczolata által helybélileg idéztetik elé.
"3. Hogy a mozgás, habár folytonosan változtatja is a maga vivőjét és megjelenése alakját, soha el nem vész és soha újjá nem teremthető, hanem folytonos körjáratban és változó alkalmazkodásban van.
"4. Hogy a halmazatok mozgása atómok mozgásává, vagy rezgősévé alakulhat és "vice versa"; ezen alakváltáson alapszanak a jelenségek számos különböző osztályai.
"5. Hogy hatás és ellenhatás, tehetetlenség, ellenhatás és surlódás mind oly jelenségek, melyek a mozgás átadásában, fölvételében és a mozgó testtel való megosztásában állanak.
"6. Hogy a közeg, melybe az atómmozgással felruházott test mentve van, tovaterjeszti az atómmozgást és pedig mindaddig, míg a gerjesztés felül nem mulja a tovaterjesztő képességet; ekkor beáll: hő, elpárolgás, gázképződés, fény és szétbomlás, melyek semmi mások, mint az atómmozgás különböző nemei és gyorsított fokai.
"7. Hogy a melegség atómmozgás; és hogy a lélegzés folyamatában a levegőtől vétetik át a melegség; és szül állati meleget és életerőt.
"8. Hogy a föld felületén valamennyi helybeli mozgás csak a föld mozgásainak elterelődése
[kifelejtette a napsugarak szerepét], s hogy végre is megint visszaadatik a földnek."9. A mozgás mindezen kutatások és meghatározásokbaa úgy tekintendő, mint az Örök Mindenhatóság fenséges működésének másodrendű oka.
Harmadik czikkében az állati természet ökonomiájáról így szól:
"Állanak pedig e szerint az állatok csont-alapból az erősségre –; összetartó izmokból a mozgásra –; agyvelőből és idegekből alkotott velőrendszerből az érzésre, összehasonlításra és emlékezésre –; lélegző szervekből a gázok atómmozgásának elsajátítására –; s üterekből és viszerekből a táplálék keringésbe hozatalára és az egésznek hajtására.
"A gőzhajó, mely a vízgőznek váltakozó bevezetése és rögzítése által hajtott gépből meríti a maga belső erélyét, s melyet kerekei az által mozgatnak, hogy ellenhatást találnak a víz vagy a föld részéről, az ily gőzhajó, bár durva, de még is tökéletesen analog képe az állatnak, mely helyről helyre mozoghat. Az állat is a légköri gáz rögzítéséből meríti a maga belső erélyét, mozgását pedig lábainak vagy testének a föld ellenében kifejtett visszahatásából.
Igy forrdogálnak a nagy kérdések, mielőtt tökéletes kifejezésöket megtalálnák.
A VADAK MÓDSZERE TÜZET GERJESZTENI.
"Kalandok a borneoi Dajak-ok között" F. Boyle-től. Megjelent Hurst és Blackett-nél, 1865; a 67 és 68-ik oldalon.
"Némely dajak-törzsnél még egy másik neme és módja is van a tűz gerjesztésének, mely még szokatlanabb. Az erre való készülék egy keskeny ólomkoczka, mely szorosan beillik egy bambusztokba. A koczka felső végét kis csészévé vájják ki. Tűzre lévén szükségök, a csészét megtömik taplóval, bal kézzel egyenes állásban tartják az ólom-dugót, s erősen rá lökik a bambusztokot, s ép oly gyorsan vissza is rántják, és íme a tapló meggyuladt. A bennszülöttek mondják, hogy e hatást az ólmon kívül más fém nem idézi elé. Meg kell azonban jegyeznem, hogy e sajátságos módszer alkalmazását soha sem láttuk, habár úgy látszott, hogy a Rajah tisztjei ismerték."
A REGGELI HIDEG HAVAT CSINÁLHAT A SZOBÁBAN.
"Egy sajátságos tünemény is szemlélhető Erzerumban. Kinyitván valamelyik ottani földalatti istálló ajtaját, a belső meleg levegő azonnal megfagy s kis havazást csinál, habár szép tiszta nap van odakint. Ezt minden reggel a legszebben lehet szemlélni, midőn az éjszakán át zárva tartott, meleg ház ajtaját reggel legelőször kinyitják.
Ez idézet R. Curzon-nak "Armenia: egy év Erzerumban és Oroszország, Törökország és Perzsia határain" czímű művében található s át van véve az Athenäumban – 1854-ik év apr. 8 p. 431, első hasábjáról – a honnét kiirtam
". [E sorok irója jelen volt, midőn eléadtam Dove elbeszélését, mely szerint egy orosz tánczteremben, betöretvén egyik ablaka, hó képződött. Innét van e levél. J. Tyndall.]