128

ELSŐ FÜGGELÉK.

SERVET VIENNE-I PÖRÉRE
VONATKOZÓ IRATOK.

(Ezek a vienne-i érsekség régi levéltárából való iratok legelőször d'Artigny abbé: Nouveaux mémoires d'hist. de crit. et de litt.-ben jelentek meg, Párizs, 1749. 2. kötet – az eredetiekből készített másolat nyomán; ettől a kiadástól függetlenül (1) Mosheim-nél: Neue Nachrichten von M. Serveto. Helmst. 1750.)

I. Kálvin levele Frellon János vienne-i könyvkereskedőhöz.

(d'Artigny 2. kt. 70. l.; Mosheim 89. l.)

János! Mivel utolsó leveleidet távollétem idején hozták, nem volt időm a benne foglaltakra válaszolni. Visszatérésem után, mihelyt szabad időm nyílt, eleget akartam tenni óhajodnak; nem azért, mintha nagy reménységem volna, hogy hasznára lehetek egy olyan embernek, – amint hajlandóságait látom – de avégből, hogy megkíséreljem még, vajon volna-e valami mód a megtérítésére, ami meg is történik, ha Isten úgy munkálkodik benne, hogy egészen mássá válik. Mivel olyan gőgös hangon írt nekem, meg akartam kissé törni a büszkeségét: keményebben beszéltem véle, mint szoktam. De

(1) Legalább amint Mosheim állítja (4. l.), de nagyon valószínű, hogy az, akit a Vienne-ben őrzött iratok másolásával megbíztak azok, akikhez a helmstädti tudós professzor fordult, megelégedett azzal, hogy átírja, amit d'Artigny éppen kiadott.

nem tehettem másképp, mert biztosítalak, nincs rá nézve szükségesebb lecke, mint hogy alázatosságot tanuljon. Ez pedig az Isten Lelkétől származik, nem máshonnan. De nékünk is közre kell abban működnünk. Ha Isten azt a kegyelmet adná néki és nékünk, hogy a jelen levél hasznára válnék, volna okom örülni. Ha olyan modorban folytatja, mint eddig, csak időt vesztesz, ha továbbra is ösztönözöl, hogy dolgozzam érdekében, mert sokkal égetőbb teendőim vannak. Lelkiismeretem serkentene, hogy többet foglalkozzam véle, ha nem kételkedném, hogy a Sátán tette ezt a végből, hogy más hasznosabb olvasmányoktól elvonjon. Mindamellett kérlek, elégedj meg azzal, amit tettem, ha nem tudsz valami jobb utat-módot. Ezek után tiszta szívből ajánlom magamat, kérem jó Istenünket, tartson meg őrizetében. 1546. február 13-án.

Szolgád és igaz barátod:
Despeville Károly.        

Cím: Frellon János könyvkereskedő úrnak, Lyonban, a szatócsok utcájában, cégér: a kölni tallérhoz.

II.
Frellon J. levele Servethez. (1)

Kedves testvérem és barátom! Annak az okát, ami miatt nem válaszoltam előbb leveledre, majd meglátod a fönti iratban. Hidd el, ha előbb kaptam volna meg, hamarabb elküldöttem volna gyorsan járó emberrel, amint megígértem. Biztosítalak, hogy írtam felőle az említett egyénnek, és a legkevésbé se gondold, hogy mulasztásból nem írtam eddig. Mindamellett azt gondolom, hogy most is éppoly megelégedéssel fogadod, mint előbb. Gyorsan járó emberemet küldöm hozzád, mivel nem

(1) Kálvin levele alatt a könyvkereskedőé van, mely Servetnek szól. (d'Artigny)

találtam más követet. Ha van egyéb is, amit megtehetek, mindenkor rendelkezésedre és szolgálatodra állok.

Igaz testvéred és barátod:
Frellon János.             

III.
Marrinus levele Bázelből Servethez.

(d'Artigny i. m. 73. l.; Mosheim i. m. 90. l.)

Kegyelem és békesség az Istentől. Kedves Mihály! Könyvedet leveleddel együtt megkaptam. Úgy hiszem, tudod, miért nem szabad ezt most Bázelben kiadni. Azért, mihelyt lehetséges, visszaküldöm néked azzal a levélvivővel, akit majd küldesz. Kívánom, hogy irántad táplált jó indulatomban ne kételkedj. A többiről máskor hosszabban és kimerítőbben! Isten veled.

Bázelben, 1552. április 9-én.

Marinusod.

Cím: Servet Mihály orvosnak, barátomnak az Úrban.

(1) Ti. a Christianismi Restitutio kéziratát.

IV.
Trie Vilmos levele Arneys Antalhoz Lyonban. (1)

(d'Artigny i. m. 79. k. l.; Mosheim i. m. 90. k. l.; Chauffepié: Nouveau Dictionnaire histor. et crit. IV. kt. 228. l. "Servet" cikkében d'Artigny nyomán újra kiadta ezt a levelet.)

Unokatestvér Uram! Nagyon köszönöm a hozzám intézett sok szép intelmet. Éppenséggel nem kételkedem, hogy jó barátságból teszed, amikor vissza igyekezel vezérelni oda, ahonnan eljöttem. Mivel nem vagyok olyan jártas a tudományokban, mint te, beletörődöm, hogy megelégedjem azokkal a pontokkal és tételekkel, melyekre hivatkoztál. Annyi igaz, hogy azokból az ismeretekből, melyeket Istentől nyertem, bőven telnék feleletre. Hála Istennek, nem állok olyan rossz alapon, hogy ne tudnám: Jézus Krisztus az egyház feje, kitől nem választható el, és nélküle sem élet, sem üdvösség nincs abban, s egyáltalán csak az Isten igazságából állhat fönn, mely a Szentírásban foglaltatik. Mindazt, amire az egyházra vonatkozólag hivatkozhatsz, rémképnek tartom, hacsak Jézus Krisztus nem áll az élén teljes tekintéllyel és az Isten igéje nem uralkodik benne, mint alap és lényeg: enélkül minden külsőségeitek semmik. Kérlek, gondold meg, hogy a szabadság, amit véled szemben használok, nemcsak az én ügyem támogatására szolgál, hanem arra is, hogy néked is alkalmat adjon helyesebben gondolkozni önmagadról. De hogy rövidre fogjam, csodálkozom, hogyan mered szememre hányni többek között, hogy sem egyházi fegyelmünk nincs, se rend nincs nálunk, és azok, akik minket tanítanak, szabadosságot honosítottak meg, hogy zűrzavart idézzenek elő mindenütt: mindazonáltal azt látom (hála Istennek), hogy a hibákat jobban kijavítják ezzel, mint a ti egész hivataloskodásotokkal. A tant illetőleg és a vallásra vonat-

(1) Trie Vilmos Lyonból Genfbe menekült vallási okokból.

Varennes ura volt és egy de Budé nevű leányt vett feleségül. (Galiffe: Notices généalogiques II. kt. 531. l.) Mária nevű leánya 1575-ben de Normandie János felesége lett.

kozólag, bár nagyobb szabadság van nálunk, mint nálatok, mégsem tűrik el, hogy Isten neve káromoltassék, és amennyiben helytelen tanok és vélemények hintetnének el, ne nyomják el azokat. Tudok példára is hivatkozni, mely a nálatok lévő nagy zűrzavarra vall, mert annak kell mondani. Megtűrnek ott egy eretneket, aki megérdemelné, hogy megégessék bárhol, ahol csak megfordul. Amikor eretnekről beszélek, olyan embert értek, akit a pápisták éppúgy elítélnének, mint mi – vagy legalábbis így kellene lennie. Mert bár sok dologban különbözünk is, abban mégis egyek vagyunk, hogy Isten lényegében három személy van, s az Atya nemzette Fiát, ki örök bölcsessége volt már az idők kezdete előtt és megvolt örök erénye: a Szentlelke. Ha tehát valaki azt mondja, hogy az a Szentháromság, amelyet mi hiszünk, Cerberus, pokoli szörny, és mindazt a szennyet kiönti, amit csak el lehet gondolni mindaz ellen, amit a Szentírás az Isten Fia örök származásáról tanít, és hogy a Szentlélek az Atya és a Fiú erénye, s teli szájjal gúnyolódik mindafölött, amit a régi tanítók arról mondottak: kérlek, mit tartasz felőle és mire becsülöd?

Azért mondom ezt, hogy megelőzzek minden ellenvetést, amit tehetnél, hogy ti kétszínűségből nem tartjátok tévedésnek, amit mi annak minősítünk. Amit néked mondok, nemcsak tévelygésnek minősíted majd, hanem utálatos eretnekségnek is, mely az egész keresztyénség eltörlését célozza. Nyíltan kell beszélnem. Mily szégyen, hogy megöletik azokat, kik azt mondják: csak az egy Istent kell segítségül hívni a Jézus Krisztus nevében; nincs más elégtétel, csak az, mely Jézus Krisztus halálában és szenvedésében ment végbe; nincs más tisztítóhely, csak az Ő vére; nincs más kedves szolgálat Isten előtt, csak az, melyet igéjével parancsol és megerősít; minden festmény és kép, amit az emberek készítenek róla, bálvány, amennyiben megszentségteleníti fölségét; a sákramentumok olyan használatát kell megőrizni, amint Jézus Krisztus rendelte. Sőt nem elégednek meg azzal, hogy ilyen emberek egyszerű halállal haljanak meg, hanem kegyetlenül elégetik őket. Ezalatt köztük él az, aki Jézus Krisztust bálványnak nevezi, lerontja a hit alapjait, összegyűjti a régi eretnekek összes ábrándjait, s aki még a kisdedek keresztségét is kárhoztatja:

mikor azt ördögi találmánynak nevezi. Ez nálatok jó névnek örvend és megtűrik, mintha semmiben se tévedett volna. Kérlek, hol van buzgóságotok, melyet hangoztattok, hol van annak a szép papi uralomnak a fegyelme, amit annyira magasztaltok? Azt az embert, akiről beszélek, az összes egyházak elítélték, amelyeket ti kárhoztattok. Ti mégis megtűritek magatok közt, sőt kinyomatja ott könyveit, melyek úgy telve vannak káromlásokkal, hogy nem is kell felőle egyebet mondanom. Ez egy portugáliai spanyol, kit igazi nevén Servet Mihálynak, de jelenleg Villeneufve-nek hívnak, és orvos. Egy időben Lyonban lakott, most Vienne-ben tartózkodik, hol azt a könyvet, amelyről beszélek, valami Arnoullet Boldizsár nevű nyomtatta, ki nyomdát állított ott föl. A végből, hogy ne gondold, mintha levegőbe beszélnék, elküldöm bizonyságul az első levelet. Azt mondod, hogy azok a könyvek – amelyek pedig nem tartalmaznak egyebet, csak azt, hogy a Szentírás tiszta egyszerűségéhez kell ragaszkodnunk – megmérgezik a világot. Ami más oldalról származik, nem tűrhetitek el: de ott takargatjátok a mérgeket, melyek a Szentírásnak, sőt mindannak a megsemmisítésére szolgálnak, amit a keresztyénségről tartotok.

Majd' megfeledkeztem magamról, mikor ezt a példát elmondtam: négyszer olyan hosszúra nyúlt, mint gondoltam, de az eset szörnyűsége folytán túlléptem a mértéket. Íme, ez az oka, hogy a többi dologról már nem nyilatkozom. Csakugyan úgy látszik, nem is szükséges, hogy mindegyik tételre feleljek. Csak arra kérlek, szállj kissé mélyebben magadba, hogy megítéld önmagad avégből, hogy ha majd a nagy bíró elé kell állanod, ne ítéltessél el. Mert egy szóval kifejezve, nincs más vitánk, hanem csak az, hogy kérjük, mi hallgassuk meg Istent. Ezzel végzem soraimat s kérem Őt, adjon néked fület a hallásra és szívet az engedelmességre, s fogadjon szent őrizetébe. Magamat tiszta szívből a te és fivérednek, unokatestvér uramnak kegyeibe ajánlom.

Genfben, február 26-án. (1)

(1) d'Artigny hozzáteszi, hogy ehhez a levélhez Servet "Christianismi Restitutio" c. könyvének (a cím hátlapjára nyomatott) tartalomjegyzéke és négy első levele volt csatolva.

V.
Töredék Ory (1) inkvizítornak Villars-hoz, de Tournon bíboros, lyoni érsek ülnökéhez írt egyik leveléből. (2)

(d'Artigny: Nouv. Mém. II. 85. l. A levél 1553. március 12-én kelt.

Nagy titokban akarlak figyelmeztetni néhány könyvre, melyeket Vienne-ben nyomtattak, s amelyek utálatos káromlásokat tartalmaznak Jézus Krisztus istensége és a Szentháromság ellen, s amelyeknek szerzője és kiadója az országban tartózkodik. A vikárius úr (5) meg én láttunk egy könyvet, és afelől tárgyalunk, hogy egyikünk, vagy mindketten veszünk magunknak valamelyik nap annyi időt, hogy elmenjünk Őméltóságával értekezni, s alaposabban megértessük vele az ügyet, és az említett helyre visszatérve, rendet csináltassunk Maugiron úrral, a helyettes helytartóval s a bírósággal. Erről ír néked a vikárius, de oly bizalmasan, hogy bal kezed ne is tudjon erről semmit. Csak Őméltóságának súgd meg és izend meg, ismersz-e valami Villanovanus nevű orvost és Arnoullet könyvárust, mert ezekről akarok beszélni.

Mascon városa nagyon megromlott, sőt Tours még lobban, úgyannyira, hogy amióta Őméltósága nem volt ott, a nép nagyon megváltozott.

(1) Ory Máté szentszéki gyóntatóatyát, főinkvizítort a francia királyságban, valamint egész Galliában – mint magát címezte – Rómából hívta de Tournon bíboros, hogy megakadályozza az "eretnekség" elterjedését, mely különösen a lyoni egyházmegyét fenyegette Genf szomszédsága folytán.
(2) Ez a levél azt mutatja, hogy Trie Vilmos levele nem maradt hatás nélkül, és Arneys sietett azt Servet könyvének hozzácsatolt lapjaival együtt az inkvizítorral közölni, ki az érseki fővikáriussal együtt megvizsgálta, és az iratokat elég fontosnak találta arra, hogy magát a bíborost is értesítse, ki akkor roussilloni kastélyában, Vienne-től három mérföldnyire tartózkodott.
(3) Ti. Buatier Benedek, a vienne-i egyház kanonoka, la Tour főesperese, a lyoni Szt. Pál egyház kamarása, de Tournon érsek fővikáriusa lyoni érseksége területén. (d'Artigny.)

VI.
De Tournon bíboros levele Maugironhoz, a koronahercegi birodalom helytartójához. (1)

(d'Artigny: Nouv. Mém. II. kt. 86. l.; Mosheim: N. N. 95. l.)

Uram! Meghagytam a vienne-i vikáriusnak jelen levélvivővel, jöjjön ide, hogy beszélhessünk véle oly ügyről, mely, mint majd meglátod, nagyon fontos, és amelyre vonatkozólag megbíztam, értesítsen téged haladéktalanul, hogy ott rendet csinálj, amint a dolog megkívánja. Én azon a véleményen vagyok, amit a vikárius úrnak is mondtam, hogy hívjátok el a helyettes helytartót, tegye meg ő is a maga részéről, amit néki parancsoltok, és szükségesnek láttok. Nem is kételkedem, hogy ne végezné el jól a kötelességét. Mivel minden felől részletesen elbeszéltem és elmondtam véleményemet a vikáriusnak, amiről számot adhat majd, nem szükséges, hogy hosszabban beszéljek róla. Csak azt mondom, ez főképp két dolgot igényel: az egyik az, hogy rendkívüli igyekezetet fejtsetek ki, a másik pedig az, hogy az ügyet a lehető legnagyobb titokban tartsátok. Ismerem, Uram, kiváló buzgóságodat, hogy saját fiadat se kímélnéd ebben az ügyben Isten és egyháza becsületének megóvása érdekében. Ez fölment attól, hogy mást is mondjak. Magam tiszta szívből kegyeidbe ajánlom, kérvén Istent, adjon néked jó egészséget és hosszú életet.

Roussillonban, 1553. március 15-én.

de Tournon Ferenc bíboros.

Maugiron lovag úrnak, a koronahercegi
birodalom kir. helytartójának.

(1) A lyoni fővikárius, Buatier csakhamar a bíborosnál termett, mint azt Ory inkvizítor levele jelezte. Rögtön a roussilloni kastélyba hívatták Arzellier Lajost, a vienne-i érsekség fővikáriusát, hogy de Tournon érsekkel tanácskozzék a történt följelentések nyomozása tárgyában. Ez a levél volt az eredménye, melyet arra szántak, hogy a vienne-i hatóságokat fölhívják, a legnagyobb igyekezettel járjanak el Servet könyve ellen.

VII.
De Trie Vilmos másik két levele Arneys Antalhoz Lyonban. (1)

(d'Artigny II. kt. 92. l.; Mosheim: N. Nachr. 93. l.; Chauffepié II. kt. 229. l.)

(1) A vienne-i bírói hatóságoknak Trie Vilmos levele folytán tett intézkedései és nyomozásai nem szolgáltattak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy eredményesen járjanak el Servet ellen. Bővebb értesítésekre volt tehát szükség, és d'Arneys közvetítésével az első följelentőtől, genfi levelezőjétől kérték azokat. Ezeket a dolgokat, melyek az eljárás eredeti okmányai szerint, úgy látszik, elvesztek azóta, d'Artigny a következőkben mondja e (88. k. l.): "Maugiron, kellőképpen tájékoztatván magát a bíboros szándékairól, elhívatta de la Court Antal helyettes helytartót, és elhatározták, hogy megkezdik az eljárást Servet ellen, kit az eljárásban mindig Villeneufve Mihálynak neveznek. Március 16-án Arzelliers Lajos és de la Court Antal elment Peyrollier prímási tisztviselőhöz, és Buatier elmondta tanúvallomását. Ez a következőket tartalmazta: körülbelül két hete, egyik lyoni lakoshoz intézve, néhány levelet kaptak Genfből. Úgy látszik, nagyon meglepődtek Genfben, hogy megtűrnek itt egy Servet Mihály, másképpen Villeneufve nevű portugáliai spanyolt, a levélben megjelölt okokat tekintve. Genfből a Villeneufve által írt egyik könyvből négy levelet kaptak. Ory, a hit inkvizítora, miután megvizsgálta azokat az ő, ti. Buatier jelenlétében, megállapította, hogy eretnek tartalmúak, és annak következtében írt Villars-nak, de Tournon bíboros ülnökének. A tanú maga is jelen volt, mikor a bíboros elküldött a vienne-i fővikáriusért, meghagyta néki és megbízta, hogy intézkedjék a föntiek igazolása és megtorlása céljából. Írt Maugiron-nak, hogy vegye kezébe az ügyet, és keresse meg a helyettes helytartót, hogy a legnagyobb titokban és a legnagyobb szorgalommal kutassanak és járjanak el, amint csak tehetik. Buatier ugyanakkor átadta a genfi levelet a Christianismi Restitutio négy levelével, az inkvizítornak Villars-hoz írt levelével és azzal együtt, amit az érsek Maugiron-nak írt: hogy mindez a királyi és állami ügyésznek alapul szolgáljon. A bírák még az nap elmentek Maugiron-hoz. Miután jelenlétében tanácsot tartottak, elküldtek Villeneufve Mihályhoz, hogy valami közölnivalójuk volna véle. Mivel több mint két órát váratott magára, félni kezdtek, nem értesült-e az őt fenyegető veszedelemről; de végül megjelent, méghozzá nagyon nyugodt ábrázattal. A bírák tudatták véle, hogy bizonyos értesítéseket kaptak ellene, melyekből némi gyanú támadt, mely alkalmat adott nékik, hogy utánanézzenek lakásán, vajon van-e néhány eretnekséggel gyanúsított könyve vagy más olyas dolga. Servet azt felelte nékik, hogy régóta lakik Vienne-ben, és gyakran ellátogatott a prédikátorokhoz, meg a többi teológiával foglalkozókhoz, de nem vette észre, hogy eretnek vagy eretnekséggel gyanúsított tételeket vallott volna. Kész megmutatni az egész lakását, hogy minden gyanút elhárítson, éspedig nemcsak nekik, de mindenkinek: ő mindig e nélkül a gyanú nélkül óhajtott élni. Eme beszélgetés után a fővikárius és a helyettes helytartó Maugiron titkára kíséretében elmentek Servettel együtt a házába, mely az érseki palotához tartozott. Minden írását átvizsgálták és lefoglalták a párisi orvosok ellen írt "Apologiá"-jának két példányát. Március 17-én a bírák megtudták, hogy Arnoullet Boldizsár Toulouse-ba akar menni; elhívatták sógorát, Gueroult Vilmost, nyomdája vezetőjét és javítóját. Miután hosszasan kihallgatták, anélkül, hogy valami fölvilágosítást nyerhettek volna, hozzáfogtak háza, nyomdája és minden irata átkutatásához; de semmi gyanúsat nem találtak. Aztán külön kihallgatták a nyomdászsegédeket: megmutatták nekik a Christianismi Restitutio leveleit; megkérdezték tőlük, ismerik-e annak betűit, mi volt a száma, minősége és formája azoknak a könyveknek, melyeket másfél éve nyomtattak? Azt felelték, hogy a négy levél nem az ő nyomdájukból került ki, és azok között a könyvek között, amelyeket két éve nyomtattak, és amelyek jegyzékét átadták, egy sem volt 8^o alakú. Az eljárás végeztével a bírák elhívatták Arnoullet összes nyomdászát, szedőjét és szolgáját, azok feleségeit és szolgálóit. Megtiltották nékik, hogy elmondják a történeteket, és azt, ami felől kihallgatták őket – annak terhe alatt, hogy eretnekségben vétkesnek nyilváníttatnak és eretnekek gyanánt büntetik őket. Arnoullet-t, mikor március 18-án visszatért Toulouse-ból, még aznap kihallgatták; megvizsgálták nála lévő iratait; feleleteit sógoráéval egyezőnek találták. A bírák tanácsot tartottak az érseknél, ahol megállapították, hogy a bebörtönzésre nincs még elegendő bizonyítékuk. Másnap írt az érsek Ory Máténak, jöjjön Vienne-be, hogy néhány, a hitet érintő dologról tanácskozzanak Ez az inkvizítor előadta a tanácsnak, hogy a végből, hogy teljes bizonyságuk legyen Villeneufve Mihály ellen, szükséges, hogy Arneys úr írjon a rokonának Genfbe, hogy küldje el az egész Christianismi Restitutiót. Ezt a véleményt általánosan helyeselték, és az inkvizítor visszatért Lyonba, hol ő maga diktálta azt a levelet, melyet Arneys írt Trie-nek...

Unokatestvérem Uram! Amikor azt a levelet írtam, amelyet közöltél azokkal, akiket kötelességmulasztóknak

tartottam abban, nem gondoltam, hogy a dolog ennyire menjen. Csak az volt a szándékom, hogy megmutassam néked, milyen azoknak a buzgósága és ájtatossága, akik az egyház oszlopainak vallják magukat, habár eltűrnek maguk között olyan rendetlenséget, és mégis keményen üldözik a szegény keresztyéneket, kik Istent egyszerűségben óhajtják szolgálni. Mivel a példa figyelemreméltó volt, és értesültem róla, úgy tűnt föl nékem, hogy az alkalom megengedi, hogy érintsem azt levelemben úgy, amint tárgyaltam. Mivel nyilvánosságra hoztad,

amit pedig bizalmasan és egyedül néked akartam írni, adja Isten a legjobbat, hogy az a keresztyénségnek ilyen szennytől, ilyen halálos dögvésztől való megtisztítására szolgáljon. Ha annyi jóakarat van bennük, hogy úgy járnak el, amint mondod, úgy látszik, a dolog még nem oly túlságosan nehéz, hogy ne tudnálak most ellátni azzal, amit kérsz, ti. a nyomtatott könyvvel. Többet is adok kezedbe, hogy meggyőzhessétek: ugyanis szóban forgó irataiból két tucatot, melyekben eretnekségeinek egy része foglaltatik. Ha a nyomtatott könyvet tennék eléje, eltagadhatná, kéziratával azonban nem teheti ezt. Ezért azoknak az embereknek, akikről azt mondod, hogy egészen bebizonyítottnak látják a dolgot, nem lehet semmiféle mentségük, hogy továbbra is eltitkolják, vagy halogassák annak elintézését. A többi is mind ott van, úgy a nagy könyv, mint a szerző többi saját kezűleg írt értekezése. De megvallok néked valamit: nagy fáradságomba került megszerezni, amit Kálvin úrtól küldök; nem azért, mintha nem óhajtaná ilyen utálatraméltó káromlások elnyomását, hanem mivel úgy látja, hogy néki, mint olyannak, akinek nincs kardja az igazságszolgáltatásra, az a kötelessége, hogy inkább tanítással győzze le az eretnekségeket, mint ilyen módon üldözze. De én addig alkalmatlankodtam nála, rámutatva a könnyelműséggel való szemrehányásra, amellyel illethetnének, ha nem segítene, míg végül beleegyezett abba, hogy átadja, amit majd meglátsz. Különben remélem, amikor a dolog majd komollyá válik, idővel körülbelül egy rizsma [ezer ív] papírt kapok tőle: ez az, amit ez a kedves ember kinyomatott. De úgy vélem, mostanra elég jó bizonyítékkal vagy ellátva és nem valami nagy mesterség kell már ahhoz, hogy még többet szerezzenek az elfogatáshoz és a pör megindításához. Részemről kérem Istent, nyissa meg azok szemét, akik oly helytelenül vélekednek, hogy jobban el tudják ítélni azt a vágyat, amely minket vezérel. Mivel úgy veszem ki leveledből, hogy nem akarsz többet foglalkozni a dologgal, mint amit ezelőtt elém terjesztettél, én is lemondok arról, hogy bosszúságodra legyek, remélvén mégis, hogy végezetül Isten megérteti veled, hogy nem én keltettem szárnyra azt a pártot, amelyhez tartozom. Magamat jó-

indulatodba ajánlom, s kérem Istent, tartson meg téged az övében.

Genfben, március 26-án.

Unokatestvérem Uram! Remélem, részben eleget tettem annak, amit kérsz, amikor annak a kéziratát küldöm, aki a könyvet írta. Az utolsó levélben, melyet kaptál, megtalálod azt is, amit nevére nézve kijelent, s amit eltitkolt: mentegeti magát, hogy Villeneufve-nek hívják, bár Servet, másképpen Reves a neve, mondván, szülővárosától vette nevét. Különben azt az Istennek tetsző ígéretet teszem, hogy, ha szükséges, szolgálok azokkal az értekezésekkel, melyeket kinyomatott és saját kezűleg írt, valamint a levelekkel is. Már igyekeztem volna megszerezni őket, ha ebben a városban volnának, de két év óta Lausanne-ban vannak. Ha Kálvinnál lettek volna, érdemük szerint hamarosan visszaküldte volna a szerzőnek, de mivel másoknak is megküldte, azok maguknál tartották. Amint máskor hallottam, miután ez az Úr kellőképpen felelt, úgy, hogy eszes embert kielégített volna, látván, hogy ez mit sem használ ilyen munkával szemben, nem méltatta többé elolvasásra se, mert már túlságosan leverték az ábrándos ostobaságok és fecsegések, melyek egyebet se tesznek, csak folyton-folyvást ugyanazt a nótát fújják. A végből, hogy halld: nem mai keletű már, hogy ez a szerencsétlen zavarni törekszik az egyházat, s a tudatlanokat ugyanabba a zűrzavarba igyekszik ejteni, amelyben ő maga van; huszonnégy éve múlt, hogy elkergették és elűzték Németország főbb egyházaiból, s ha bárhol megtalálták volna, sohase ment volna el onnan. Oecolampadius levelei között az első és második néki szól, néki megfelelő címmel ellátva: "Serveto Hispano neganti Christum esse Dei filium consubstantialem Patri". [A spanyol Szervétnek, aki tagadja, hogy Krisztus az Isten Fia, az Atyával egylényegű.] Melanchton is beszél róla némely helyen. De úgy látom, elég kézzelfogható bizonyságod van, mert már küldtem avégből, hogy előbbre juthass és az egészet megkezdhesd. A nyomdászra vonatkozólag nem küldöm meg azokat az adatokat, amelyekből megtudtuk, hogy Arnoullet Boldizsár és sógora, Gueroult Vilmos voltak ezek; csak annyit, hogy

nagyon biztosak vagyunk benne, s csakugyan nem is tagadhatja majd. Nagyon valószínű, hogy a szerző költségén készült, és az ő kezéhez adták vissza a másolatokat. Úgy találod-e, hogy a nyomás abból a nyomdából való, amelyet megnevezek? Mivel a követ, ki különben is igen későn adta át leveledet, kér, hogy siessek, félek és azt hiszem, hogy sürgettetve, rövidre fogtam a feleletet, miért is kérlek, bocsáss meg kapkodásomért. Úgy látszik, elfeledtem megírni, hogy miután fölhasználtad a leveleket, ne késlekedj azokat nékem visszaküldeni. Ezzel végzem jelen soraimat, magamat állandóan kegyeidbe ajánlva, anélkül, hogy megfeledkezném unokatestvéremről, fivéredről. Örülök, hogy – amint írod – Isten megáldotta utóddal. Úgyszintén az egész családnak ajánlom magamat, kérvén Istent, vezessen benneteket Szentlelkével, hogy azt tegyétek, ami néki kedves.

Genfben, március hó utolsó napján.

VIII.
Servet első kihallgatása Vienne-ben. (1)

(d'Artigny II. kt. 101. k. l.; Mosheim: N. N. 96. k. l.; Chauffepié II. kt. 231. l. d'Artigny nyomán.)

(1) d'Artigny (II. kt. 98. l.) így mondja el azokat az intézkedéseket, melyeket Trie Vilmos leveleinek megérkezése után tettek: "Április 4-én nagy gyűlés volt a roussilloni kastélyban, hol jelen voltak de Tournon bíboros, a vienne-i érsek, a két fővikárius, az inkvizítor, több pap és teológiai doktor. Ory Máté bemutatta az iratokat, melyeket legutóbb kaptak Genfből, ti. Trie Vilmos levelét, a Christianismi Restitutio egyik füzetét, Servet-nek a lapszélekre írt sajátkezű jegyzeteivel és több, mint húsz levelet, melyeket Kálvin-hoz intézett vitatkozások folyamán. Ezeket az iratokat a legaprólékosabb gonddal átvizsgálták, és mivel teljes volt a bizonyság, a bíboros és az érsek az egész gyűlés tanácsára elrendelte, hogy Villeneufve-i Mihály orvost meg Arnoullet Boldizsár könyvkereskedőt tartóztassák le és vessék fogságra, hogy adjanak számot hitükről, valamint az ellenük tett panaszokról és értesítésekről. Ebéd után az érsek a fővikáriussal együtt azonnal visszajött Vienne-be, és értesítették a helyettes helytartót a bíboros szándékáról. Azt határozták maguk között, – a végből, hogy az esetet föl ne födözzék –‚ a fővikárius és a helyettes helytartó úgy intézkedjenek, hogy Servetet és Arnoullet-t egy időben fogják el és külön börtönbe zárják. Hat órakor a fővikárius ment Arnoullet háza mellett, és azt izente, hozza el azt az Újtestamentumot, melyet nyomtatott. Amikor a könyvárus találkozott vele, az érseki börtönbe vezettette. Ugyanakkor a helyettes helytartó elment Maugiron úrhoz, ahol Villeneufve Mihály volt és az említett urat kezelte betegségében. Azt mondta néki, hogy a koronahercegi palotában több beteg és sebesült fogoly van, amint valóban úgy is volt, s kérte, szíveskedjék véle menni és azokat meglátogatni. Erre Villeneufve M. azt felelte, tekintet nélkül arra, hogy orvosi hivatása is kötelezi jó cselekedet végzésére, saját jó lelkülete is oda készteti. Elmentek tehát a királyi börtönbe, és amíg Servet látogatását végezte, a helyettes helytartó elküldött a fővikáriusért, hogy jöjjön hozzá. Mihelyt megérkezett, megmondták Servet-nek, hogy bizonyos vádak és értesítések vannak ellene, melyeket közöltek de Tournon bíboros úrral és most fogollyá nyilvánítják – amint fogollyá is tették a koronahercegi palotában – míg az említett panaszokra felel és máskép nem rendelkeznek. Azután Bonin Antalt, a palota fölügyelőjét és börtönőrét hívatták, kinek meghagyták, hogy gondosan őrizze, azonfelül állásának megfelelően, tisztességesen bánjék véle. Melléje engedték Perrin Benedek nevű 15 éves inasát, ki öt év óta volt szolgálatában, és barátainak is szabad volt aznap meglátogatni.
Másnap, április 5-én a vienne-i érsek sürgős levelet küldött de Tournon bíborosnak, hogy értesítse arról az ügybuzgóságról, melyet kifejtett. Ugyanakkor kérte az inkvizítort, jöjjön Vienne-be, hogy véle vagy fővikáriusával a jogi formák szerint járjon el. Ory Máté úgy megsarkantyúzta a paripáját, hogy már tíz óra előtt jelentkezett az érseknél. Ebéd után megkezdték Servet kihallgatását.

Első kihallgatás.

Ezerötszázötvenhárom április hó ötödikén mi, Ory Máté testvér, teol. doktor, apost. szentszéki gyóntató-

atya, vallási főinkvizítor a francia királyságban és egész Galliában; Arzellier Lajos jogi doktor, főtisztelendő és méltóságos Palmier Péter vienne-i érsek úr fővikáriusa; de la Court Antal, Tour de Buys ura, jogi doktor, helyettes helytartó és fővizsgálóbíró a vienne-i bíróságnál, elmentünk a vienne-i koronahercegi palota börtönébe, ennek bűnügyi termébe; elénk hívattuk villeneufve-i Servet Mihály fölesküdt orvost, kit a koronahercegi palota börtönében parancsunkra fogságra vetettek, és kihallgattuk, amint következik.

Miután Villeneufve elénk jött, figyelmeztettük, hogy eljárásunkat a királyság nevében tesszük, s néhány dol-

got találtunk ellene; hivatásunk alapján fölszólítjuk, feleljen azokról, amit meg is ígért. Miután megesküdött a szent evangéliumra, hogy az igazságot mondja, megkérdeztük neve felől. Azt mondta, Villeneufve Mihály a neve, az orvostudományok doktora, körülbelül negyvenkét éves; a Navarra királyságbeli tudelle-i születésű, mely a császár hűbérisége alatt álló város; jelenleg Vienne-ben lakik, körülbelül tizenkét év óta.

Megkérdezték, hol lakott, amióta hazájából eljött? Azt mondja, körülbelül 27–28 éve, valamivel előbb, mint a császár Spanyolországból elindult, hogy megkoronáztassa magát, a császár de Quintaine nevű gyóntatójának szolgálatába állott. Akkoriban mindössze 14–15 éves volt, s a gyóntatóatyával a császár kíséretében Olaszországba ment, hol Bolognában látta a koronázást; Quintaine-nel Németországba ment, és azt mondja, körülbelül egy évig lakott Németországban. Quintaine halála után egészen egyedül, gazda nélkül maradt. Onnan Párizsba ment és a Calvi kollégiumban lakott rövid ideig; azután elment matematikai fölolvasásokat tartani a lombardiaiak kollégiumába. Párizsból Lyonba ment, hol rövid ideig lakott; onnan Avignonba, Avignonból visszatért Lyonba, Lyonból Charlieu-be, hol három évig gyakorolta az orvoslást. Onnan ismét visszajött Lyonba, ahol Vienne és Saint-Maurice urával találkozott, ki elhozta Vienne-be, hol eddig lakott.

Megkérdezték, nyomatott-e néhány könyvet? Azt mondja, nyomatott Párizsban egy Syruporum universa ratio ad Galeni censuram című könyvet, valamint egy másik Apologetica disceptatio pro Astrologia című kis könyvet, egy másik In Leonartium Fussinum Apologia pro Symphoriano Campegio című könyvet és Ptolomeus földrajzához jegyzeteket. Azt mondja, nem nyomatott több saját szerzeményű könyvet, bár megvallja, hogy többet javított, mégis anélkül, hogy azokhoz az övéből valamit hozzátett, vagy azokból elvett volna.

Erre megmutattunk néki két levelet, mindkét oldalán nyomtatással és néhány, a lapszéleken levő kézírást. Fölhívtuk, van-e valami mondanivalója az említett kézírásra, amely botrányra adhatott okot; míg az, aki írta

(1) Mosheim: de S. Marcel.

és csinálta, úgy magyarázhatja és mondhatja, amint érti. Megkérdeztük, hogyan ért egy benne levő állítást, ahol: "Justificantur ergo parvuli sine Christi fide, prodigium, monstrum daemonum" [A kisgyermekek tehát Krisztus-hit nélkül igazulnak meg – iszonyat, ördögi szörnyszülemény] foglaltatik. Fölhívtuk, vajon nem úgy érti-e, hogy a kis gyermekek az újjászületéssel nem nyerik Jézus Krisztus kegyelmét tökéletesebben, mint ahogy Ádám bűnében részesülnek a földi születéssel? Jézus Krisztussal szemben nem volna ez méltatlanság? Kértük, nyilatkoztassa ki, miként érti? Erre azt felelte, erősen hiszi, hogy Jézus Krisztusnak az újjászületéssel járó kegyelme fölülmúlja Ádám bűnét, mint Szt. Pál mondja a Rómaiakhoz írt levele 5. részében: "ubi abundavit delictum, superabundavit gratia." [Ahol megsokasodott a bűn, ott a kegyelem még inkább bővölködik.] A kis gyermekek megváltatnak a keresztséggel szerzett hit nélkül is, mivel a Szentlélektől beléjük oltott hitük van. Erre figyelmeztettük, hogy ki kell javítania néhány szót, melyek a kézzel írott lapok fölött vannak; meg is ígérte, hogy megteszi. Azt mondta, a megírásától eltelt idő hosszúsága miatt, első tekintetre nem tudja fölismerni, az ő levele-e vagy sem; de, miután közelebbről megnézte, azt mondta, azt hiszi, mégis ő írta: s ami a hit ellen találtatnék benne, azt aláveti anyaszentegyházunk döntésének, melytől sohasem akart s nem is akar elpártolni. S ha valamely dolgok írattak benne, azt mondja, könnyelműen írta, vitatkozó módon, minden meggondolás nélkül. Azután még behatóbban meg akarta nézni, mit írt a föntemlített két levélben, hogy kifejtse azok értelmét és magyarázatát. Arra vonatkozólag, amit az említett levelekre saját kezűleg írt és csinált, azt mondja: ha van azokban valami, amit helytelennek vagy egyik-másik hamis tannal gyanúsíthatónak találnak, amennyiben megmutatják néki, kész kijavítani. Avégből, hogy a két lapot ki ne cseréljék, elláttattuk a törvényszéki írnok és Villeneufve kézvonásával; a 421., 422., 423., 424. lapszámokkal vannak ellátva, s de Baptismo caput XVII. a címe (1) Három, mellékelten csatolt lapra terjedő feleleteit jelenlétében lezártuk, és aláírta Villeneufve Mihály.

(1) Ez az idézet éppúgy, mint a következők, nem vág össze a könyvvel úgy, amint az ma van. (Talán még a Kálvinhoz küldött előbbi könyvismertetésről van szó?)

IX.
Servet második kihallgatása Vienne-ben.

(d'Artigny 106. k. l.; Mosheim: N. N. 98. k. l.; Chauffepié 231. k. l.)

Második kihallgatás.

Április hó hatodikán mi, inkvizítor és vikárius, elmentünk a koronahercegi palota börtönébe, és magunk elé hívattuk Villeneufve Mihályt, kit, miután esküt tett a Szentírásra, hogy az igazságot mondja, a következőképpen hallgattunk ki.

Először: miként érti a füzete egyik, Epistola XV. című levelének kijelentését, ahol az élő és holt hit értelmezését adja? Bár a levél jó katolikusnak és a genfi tévelygésekkel ellenkezőnek látszik, fölolvastattuk véle, s miután fölolvasta, megkérdeztük, hogy érti ezeket a szavakat: Mori autem sensim dicitur in nobis fides quando toluntur [!] vestimenta? [Azt mondhatjuk, hogy lassan elhal bennünk a hit, amikor elszedik a ruháit.] Azt felelte, hogy vestimenta fidei sunt opera charitatis et virtutis. [a hit ruházata nem más, mint a szeretet és az erény cselekedetei]

Másodszor megmutattunk néki egy másik, XVI. számú levelet: De libero arbitrio, [a szabad akaratról] mely azok ellen szól, kik Servum arbitrium-ot [szolga akaratot] vallanak. Ezt szintén elolvasta és könnyező ábrázattal ilyen szavakra fakadt: Uraim, meg akarom néktek mondani az igazságot. Ezek a levelek abban az időben írattak, amikor Németországban voltam. Körülbelül 25 éve nyomattak Németországban egy "Servetus Espagnol" névvel ellátott könyvet – különben nem tudom, Spanyolország mely vidékéről való volt, azt se tudom, hol lakott Németországban, bár hallottam, hogy Hagenauban volt, ahol mondták, hogy a könyvet nyomatták. Hagenau városa négy mérföldre van Strassburgtól. Miután olvasta az említett könyvet Németországban, mivel igen fiatal volt – körülbelül 15–17 éves, – úgy tetszett néki, hogy éppolyan jól, vagy még jobban tanít, mint a többi. Mégis mindezt Németországban hagyva, Franciaországba jött anélkül, hogy bármiféle könyvet hozott volna; csak az orvosi tudományt és a matematikát akarta tanulmányozni, mit azóta is mindig tett. Mivel hallotta egyesektől Kálvint dicsérni, hogy tudós ember, kíváncsiságból írni

akart néki, a nélkül, hogy ismerte volna. Csakugyan írt is néki, kérvén, hogy csak köztük maradjon sub sigillo secreti [titoktartás pecsétje alatt] és mint testvéries vitatkozás, hogy lássa: nem tudna véleményemtől eltéríteni, vagy én őt az övétől, mivel nem tudtam mondásait elfogadni. Erre föladtam néki bizonyos gravis dispositionis [nyomatékos] kérdéseket, ő felelt, s mivel látta, hogy kérdéseim ugyanazok, mint aminőket Servet írt, úgy felelt, mintha én Servet maga volnék. Erre ismét válaszoltam néki, hogy bár nem én vagyok az, mégis, csak hogy vitatkozhassam véle, belenyugodtam, hogy Servet gyanánt tekintsen, és úgy feleltem néki, mint Servet. Nem törődtem azzal, mit gondolhat felőlem, hanem csak azzal, hogy vitathassuk nézeteinket. Ebből a célból küldtünk egymásnak leveleket, egyiket a másik után, s egész a csipkedésekig és szidalmazásig vittük. Látva ezt, én abbahagytam, és körülbelül jó tíz éve nem írtunk egymásnak. Tiltakozom Isten és tielőttetek, Uraim, hogy hamisan akartam volna valaha tanítani, vagy valami olyast támogatni, ami az egyház vagy a keresztyén vallás ellen szólna.

A harmadik, XVII. számú levélre vonatkozólag, mely a kisdedek keresztségéről szól, azt mondja, azelőtt abban a véleményben volt; azt gondolta, hogy parvuli carnis non erant capaces doni spiritus [a kisdedek nem alkalmasak a Szentlélek adományára], de már régóta elhagyta és ahhoz akar csatlakozni, amit az egyház vall.

Azután egy másik, XXVII. számú levelet mutattunk néki, melyet szintén elismert, és azt mondta, akkor írta, amikor Servet személyében vitatkozott, nem pedig azért, mintha ragaszkodna hozzá, vagy azt hinné; csak azért, hogy lássa, mit gondolna, vagy mit tudna Kálvin ellene mondani és a levél tárgya de Trinitate et generatione Filii Dei [A Szentháromságról és Isten Fiának származásáról], Servet könyvének tartalma szerint.

Azután egy XXVIII. számú, másik levelet is mutattunk neki, ahol de carne Christi glorificata, quae absorbetur a gloria divinitatis [Krisztus megdicsőült testéről, amelyet felold az isteni dicsőség] Kálvinnal vitatkozik, nyíltabban és részletesebben, mint Urunk színeváltozásáról. Azt mondja, Kálvinhoz fordult, mivel olyan helyen van, ahol nagyobb szabadsága van nyilatkozni mindarról, amit gondol, úgyszintén felelni minden kérdésére. Aláírva: de Villeneufve Mihály.

X.
Servet harmadik kihallgatása Vienne-ben. (1)

(d'Artigny 109. k. l.; Mosheim: N. N. 99. l.; Chauffepié 232. l.)

Április hó hatodik napján elénk, föntemlített vallási inkvizítor, fővikárius és de la Court Antal vienne-i helytartó elé hívattuk ismét Villeneufve-öt; miután a föntiekhez hasonló esküt tett, a mai napon adott feleleteit fölolvasták, melyek mellett állhatatosan megmaradt, és azt mondta, azok igazságot tartalmaznak. Azután aláírta a levelekről szóló két jegyzőkönyvet, melyről föntebbi feleletei tesznek említést, kezeírásával látta el, valamint írnokunk is aláírta: ne varientur. [meg ne változtassák]

Miután ez megtörtént, megmutattunk néki és kezébe adtunk egy 14 levelet tartalmazó, tíz lapos füzetet, és figyelmeztettük, hogy néhány olyan dolgot találtunk abban, melyre nézve feleletre szólítjuk föl. Miután ezeket kezébe vette és látta, azt mondta, 14 levelet írt régebben Kálvinnak, hogy megtudja, mint vélekedik róluk; éspedig vitatkozó modorban, amint előbb is mondta, anélkül, hogy valamiképpen el akarná fogadni mindazt, ami bennük foglaltatik, hacsak az egyház és a bíró urak jóvá nem hagyják. Ami az említett levelek tartalmát illeti, kész felelni, amikor nékünk tetszik, mindegyik fejezetre vagy tételre, ha kérdezzük. Megígértük néki, hogy megtesszük, miután a főbb pontokból néhány kivonatot készítünk, ahol úgy látszik, tévelygések foglaltatnak a hit ellen. Azután aláírattuk a tíz lapot és 14 levelet tartalmazó füzetet; az elejére címül Michaelis Epistolae quatuordecim, [Mihály tizennégy levele] az elbeszélésre Jesum illum Nazarenum [ama Názáreti Jézust], a végére pedig ez van írva: Utinam in Christo valeas et haec diligentius mediteris. Amen. [Legyen jó dolgod Krisztusban; bárcsak ezen szorgalmasan gondolkodnál.]

Aláírtuk mi, föntiek: az inkvizítor, vikárius, helyettes helytartó, elöljárók, Ory Máté testvér, főinkvizítor,

(1) Ezt a kihallgatást d'Artigny nem választja el mint külön kihallgatást az előbbitől, hanem folytatólagosan következik.

Arzellier vikárius, de la Court koronahercegi helytartó és bíró. (1)

(1) Servet, kinek be kellett látnia, hogy milyen nagy veszély fenyegeti ama rendszer ellenére, melyet a bírák félrevezetésére kitalált, fölhasználta azokat a körülményeket, melyek még kedvezőek voltak rá nézve, hogy másnaptól fogva a vienne-i törvényszék eljárása elől megmenekedjék. D'Artigny a következőképp beszéli el megszökésének részleteit és a további nyomozásokat, melyekkel könyvét fölfedezték, s mindama bizonyítékokat, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy személyazonosságát illetőleg az igazságot megállapíthassák. "A második kihallgatás után Servet elküldte szolgáját, Perrint a Szt. Péter-kolostorba, hogy kérdezze meg a főpriort, elhozta-e azt a 300 tallért, amellyel Sz. André tartozik néki; a főprior átadta ezt az összeget. Ez elveszett volna Servet számára, ha még egy óráig vár; az inkvizítor ugyanis megüzente a börtönőrnek, ne engedjék meg Villeneufve Mihálynak, hogy engedély nélkül bárkivel is beszéljen és őrizzék. Az inkvizítor gyanúja nagyon is alapos volt. Volt a börtönben egy kert terasszal, mely a palota udvarára nézett, hol az igazságot szolgáltatták. A terasz alatt tető volt, ahonnan le lehetett ereszkedni egy kőfal szögletébe, onnan pedig az udvarra juthattak. Bár a kertet mindig gondosan lezárták, néha mégis megengedték a foglyoknak, hogy együttesen bemenjenek oda, akár sétálni, akár más szükségletért. Servet előtte való nap bement oda, és mindent alaposan megvizsgált. Április 7-én reggel 4 órakor kelt föl, és elkérte a kulcsot a börtönőrtől, ki szőlőjébe ment dolgozni. Ez a jó ember, mivel hálósapkában és otthoniasan öltözködve látta, egyáltalán nem gyanította, hogy egészen föl van öltözködve, sem azt, hogy kalapját ruhája alá dugta. Odaadta neki a kulcsot, és kis idővel rá napszámosaival együtt elment. Mikor Servet gondolta, hogy már elég messze vannak, egy fa tövénél hagyta fekete bársonysapkáját meg bélelt házi ruháját, a teraszról a tetőre ugrott, és eljutott az udvarig, anélkül, hogy a legcsekélyebb baja történt volna. Hamarosan elérte a Pont du Rhône kapuját, mely nem volt messze a börtöntől, és Lyon felé tartott, amint egy parasztasszony előadta, ki találkozott véle, de szerencséjére csak három napra rá kérdezték meg. Több mint két óra telt el, míg szökését észrevették. A börtönőr felesége értesült róla legelőször; kétségbeesésében azt se tudta, mit csináljon. Haját tépte, megverte szolgáját, gyermekeit és minden foglyot, akivel csak találkozott; haragja vakmerőségre bátorította: a szomszéd házak tetejére szaladt, hogy felfedezze a szökevényt. A bírák a maguk részéről mindent megtettek, amit hasonló alkalommal megtehettek. A helyettes helytartó kiadta a rendeletet, hogy a kapukat zárják be és őrizzék ma meg a következő éjjel. A kürttel való kihirdetés után alapos kutatást tartottak majd' minden házban, hasonlóképpen Sainte-Colombe-ban is. Írtak a lyoni és a többi városok hatóságainak, ahol csak gyanították, hogy Servet menedéket kereshetett. Nem felejtettek el tudomást szerezni arról, van-e pénze

a bankban; minden iratát, bútorát meg eszközeit leltározták és a bíróságnál letétbe helyezték. Általános az a hit, hogy a helyettes helytartó benső barátja volt Servetnek, ki egyetlen leányát egy veszélyes betegségéből kigyógyította, s ez az elöljáró segítette elő szökését ... Azt se titkolhatom el, hogy a Servet szökése után a fővikárius részéről a királyi börtönben végzett eljárás alkalmával a börtönőr azzal kezdte vallomását, hogy a kertkulcsot Villeneufve Mihálynak adta; de a tanúvallomás többi részét nem foglalták írásba. Ebből az látszik, volt valami titok, amit örök hallgatásba akartak temetni. Ezek azonban csak egyszerű gyanúk, melyek semmiképpen se támadhatják meg egy elöljáró emlékét, kit mindig úgy ismertek, mint aki lelkiismeretesen végezte kötelességét. Föltéve, hogy ettől ez alkalommal el akart volna térni, nagyon kételkedem, hogy vállalkozni mert volna erre. Ezzel nagyon kitette volna magát de Tournon bíboros neheztelésének, ki, mint mindenki tudja, kérlelhetetlennek mutatkozott, mikor valamelyik eretnek megbüntetéséről volt szó. Servet saját tanúvallomása mutatja, hogy a börtönőrnek nem volt része szökésében. Csak az eljárás során bizonyult be, hogy a börtönőr egyik szolgálója azt mondta többek jelenlétében Perrin Benedeknek: "Inas, menj, mondd meg uradnak, ki fönt van a kertben, hogy a kert mögött szökjék meg". Perrin-t kikérdezték efelől, s őszintén megvallotta, de ugyanakkor tiltakozott is; ugyanis amikor ő a kertbe ment, gazdája már megszökött.

Április hónap hátralevő része azzal telt el, hogy újból megvizsgálták Villeneufve és Arnoullet könyveit, iratait meg leveleit, lemásolták a Kálvinhoz intézett leveleket, melyeknek eredetijét a hivatal irodájában helyezték letétbe. Május 2-án az inkvizítor értesült, hogy egy félreeső házban két sajtó volt, melyeket nem említett Arnoullet feleleteiben. Odament a fővikáriussal és a helyettes helytartóval. Három nyomdászsegédet találtak ott: de Straton Tamást, du Bois János és Papillon Kolozst. Az inkvizítor, mielőtt kikérdezte volna őket, azt mondta nékik, tudják-e, hogy a gazdájuk és Villeneufve Mihály ellen indított eljárás óta mindenkinek megparancsolták, eretnek gyanánt való tekintés terhe alatt, hogy nyilatkozzék Villeneufve könyve tárgyában, mely Arnoullet nyomdájából került ki? Volt rá bizonyíték, hogy ők, a szedők dolgoztak a könyvön; megintették őket, hogy őszintén s igazat szóljanak, és amennyiben tévedtek, kérjenek bocsánatot, mivel a bírák nem a büntetést, hanem csak a megjavítást célozzák. A végtelenül megijedt munkások térdre estek. Straton beszélt a többi nevében: azt mondta, nyomtattak egy nagy könyvet 8^o alakban, melyet Christianismi Restitutio-nak címeztek, de sohase tudták, hogy eretnek tanokat tartalmaz; csak azóta hallották, amióta megkezdték a pört. Múlt év Szent Mihály napjától január 3-áig dolgoztak rajta, míg a könyv nyomtatását befejezték. Azért nem merték megmondani a bíráknak, mert féltek, hogy megégetik őket; kegyelmet kértek és irgalmukba ajánlották magukat. Hozzátette, hogy Villeneufve Mihály nyomatta a könyvet saját költségén; ő javította a próbalenyomatokat is. Meghagyására Straton január 13-án 5 csomagot küldött Merrin Péter betűolvasztónak, ki Lyonban a Notre-Dame de Confort mellett lakik.
A bírák ettől a fölfedezéstől elragadtatva, rögtön tudtára adták a vienne-i érseknek és a prelátus értesítette de Tournon bíborost. Másnap az inkvizítor és a fővikárius elutaztak Lyonba. Az volt a legelső gondjuk, hogy Merrin Pétert nyomban kikérdezzék. Azt mondta nékik, anélkül, hogy valamit eltitkolna, körülbelül négy hónapja a vienne-i csónakkal öt csomagot kapott ezzel a címmel: Villeneufve Mihály orvostudományi doktor részéről adassanak ezek a csomagok Perrin Péter betűöntőnek a Notre-Dame de Confort mellett. Ugyanaz nap egy vienne-i pap, névszerint Charmier Jakab jött hozzá Villeneufve részéről azzal az üzenettel, hogy őrizze meg a csomagokat addig, amíg eljönnek érte. Csak üres papír volt; azóta nem hallott Villeneufve-ről, senkit se látott a[z ő] részéről, hogy a csomagokat elvigye, és sohase tudta, vajon üres papírok vagy nyomtatott könyvek voltak-e bennük. Miután elvégezte vallomását, az inkvizítor és a fővikárius elvitette az öt csomagot, és visszatért Vienne-be, hol az érseki lak egyik szobájában helyezték el. Azután Charmier Jakabot kérdezték ki. Állhatatosan tagadta, hogy tudta volna valaha, mit tartalmaztak azok a csomagok, melyeket Merrin Péternek átadott. De Villeneufve Mihállyal való nagy összeköttetései gyanússá tették, s kis idő múlva 3 évi börtönre ítélték.
Május 10-én az inkvizítor kivonatot készített a Christianismi Restitutio fő tévedéseiből, hogy könnyebben készíthessen indokolt bírálatot.
Június havában Servet pörét eléggé áttanulmányozták, a helyettes helytartó kimondta ítéletét a királyi ügyész következtetéseivel megegyezően.

XI.
A vienne-i törvényszék ítélete Servet ellen.

kezű jegyzeteire, a Kálvin Jánoshoz írt tizenkét levéllel együtt, melyeket Villeneufve-i elismert; valamint Ory Máté úr, az eretnekség főinkvizítora, a nemes és tekintetes de la Court Antal Úr, vienne-i helyettes helytartó előtt és előttem, a főtisztelendő vienne-i érsek úr fővikáriusa előtt az elmúlt április havában adott feleleteire, melyekben elismerte és megvallotta, hogy azokat a jegyzeteket és leveleket ő írta; továbbá a nyomozásra és tanúvallomásokra, melyekből kitűnik, hogy Villeneufve-i eme Vienne város koronahercegi palotájának börtönéből, melyben az említett eretnekség vétke miatt fogva volt, ama hónap hetedikén megszökött; úgyszintén az inkvizítor úr részéről és részemről, mint fővikárius részéről kiadott három idéző- és kiátkozó levélre s a tekintetes helyettes helytartó úr részéről kiadott és szabályszerűen végrehajtott három rendeletre; továbbá a Christianismi Restitutio című könyvre, melyben több fejezet van, ti. a Szentháromságról, – hogy abban nincs három láthatatlan dolog, – a Háromságról két dialógus, a hitről és Krisztus országának igazságáról, mely fölülmúlja a törvény igazságát, a szeretetről szóló három könyv, a világ végéről és Krisztus jóvátételéről szóló első könyv, az igazi körülmetéltetésről szóló második könyv, Krisztus és az Antikrisztus egyéb már beteljesült titkaival együtt, Krisztus egyházának titkairól és azok hatásáról szóló harmadik könyv, a titkok rendeltetéséről és az újjászületésről szóló negyedik könyv, a Szentháromság titkáról és a régiek tanításáról, végül a Melanchton Fülöphöz írt Apologia;
tekintettel továbbá az említett könyv nyomtatására s az Arnoullet Boldizsár ellen való pörben történt és Villeneufve-i pörében megismételt tanúvallomásokra, melyekből kiviláglik, hogy azt a könyvet maga Villeneufve-i írta, s az ő költségére és rendelésére Arnoullet s az ő szolgái nyolcszáz példányban kinyomatták és az ugyanabban a könyvben Kálvin Jánoshoz írt tizenkét levélre, melyek a többiekkel együtt harmincra rúgnak; továbbá annak a könyvnek sok tévtanára vonatkozólag készült, s az inkvizítor úr által aláírt bírálatra és a másik bírálatra, melyet a tisztelendő férfiak és rendtagok: Molaris Lőrinc, a dominikánusok vienne-i priorja, a tisztelendő inkvizítor úr helynöke, Hochard Tamás, a karmeliták

vienne-i priorja, teológiai doktorok, Ferret János, a franciskánusok St. Columba-i konventjének gvárdiánja végeztek, kik a főtisztelendő vienne-i érsek úr részéről összehívott tanácskozásban úgy nyilatkoztak, hogy sok istenkáromlást és eretnekséget tartalmaz, különösen a Háromságról szóló öt könyv és a két dialógus, a második és harmadik levél, a Melanchtonhoz írt Apologia a Szentháromság ellen, a titkokról szóló könyvek, melyek szerint az apostolságnak csak három hathatós titka van; az első könyvben Villeneufve-i azt állította, hogy a keresztség a kisdedeknek s gyermekeknek nem használ, kárhoztatta a pápa s az egész egyház tekintélyét; a titkokról szóló harmadik könyvben a miséről és az oltáriszentségről sok kárhozatos dolgot írt, és megvetette az összes egyházi szertartásokat; végül föntemlített könyvei igen sok téves, kárhozatos, gonosz, szentségtörő s fölöttébb eretnek dolgokat tartalmaznak, amiből kitűnik, hogy Villeneufve-i legnagyobb mértékben eretnek volt;
végül tekintettel a főügyész előterjesztett következtetéseire s az egész ügy egyéb körülményeire: a főtisztelendő érsek úr s az alulírott jeles bírák tanácsára, érett megfontolással, az előzményeknek s mindannak pontos megvizsgálásával, ami az aktákból és a pörből leszűrődött, Villeneufve-i Mihályt eretneknek, vagyonát a vienne-i hatóság által elkobzottnak nyilvánítottuk, és nyilvánítjuk, levonva a részünkről megállapított, fölmerült s fölmerülendő bírói költségeket, melyekben elmarasztaljuk; elrendeljük továbbá, hogy Villeneufve-i elégetett és elégetendő könyvein kívül minden könyve, ahol csak található, elégettessék, s Villeneufve-i és Arnoullet Boldizsár pörös ügyei, minthogy összefüggnek, együtt tárgyaltassanak.

Jelen ítéletet 1553. december 23-án, szombaton hozták, s a főtisztelendő fővikárius úr olvasta föl a

vienne-i törvényszék termében, a vienne-i érseki szentszék főügyésze jelenlétében, ki az ügyet előterjesztette – Roland Sándor, Magnini Kolozs, Verdoney Károly, Ferronis Humbert, Royer János elöljárók és több más vienne-i prókátor és gyakorló ügyvéd s az én jelenlétemben, kik az ítéletnél jelen voltunk.

Meghagyásból,

Besset.

MÁSODIK FÜGGELÉK.

OECOLAMPADIUS LEVELEI SERVETHEZ
ÉS SERVETRŐL.

I.
Oecolampadius János a spanyol Servetre az Úr Lelkét kéri. (1)

Amiatt panaszkodol, hogy zaklatlak és érdes vagyok, de nekem több okom van panaszra. Mintha semmi dolgom se volna, mindent fölhozol, amit a Sorbonne a Háromságról összehord. Rossz néven veszed, hogy Athanasiusnak és Nazianzenusnak, ezeknek a jeles teológusoknak igazat adok, és nem támadom őket, miként te. Azzal hozakodsz elő, hogy Krisztus egyházát már nagyon régen kizökkentették hitének alapjaiból. Nem tűröd, hogy ma-

(1) Megjelent "DD. Joannis Oecolampadii et Huldrichi Zwinglii Epistolarum libri quatuor etc." Basil. 1536. fol. f. 1 s. Ebből a munkából egy másik kiadás a következő cím alatt jelent meg: "Epistolae doctorum virorum quibus cum Eucharistiae et Anabaptismi negotium tum alia religionis capita ... continentur". Basil. 1548. f. Egy harmadikat Grynaeus J. J. adott ki a következő címen: "Monumentum instaurati patrum memoria per Helvetiam regni Christi et renascentis Evangelii, id est, Epistolar. D. Jo. Oecol. et Huld. Zwinglii aliorumque ... l[ibri] quatuor: Bas. 1592. 4^o Az első kiadás ugyanabban az időben jelent meg. ugyanazoktól a kiadóktól, mint Kálvin első Institutiója (per Thomam Platterum et Balthasarem Lasium, mense Martio, a 1536.), tehát nagyon valószínű, hogy Kálvin akkor Ismerte meg Oecolampadiusnak Servettel való levelezését, mely az első lapokon foglaltatik. Ez érdekelhette őt legjobban a Servettel Párizsban történt első összeütközése folytán, mely körülbelül két év előtt történt. (Mosheim: Anderw. Vers. 389. l.)

gyarázatul új nevekre hivatkozzunk; magadnak azonban megengeded, s kényed-kedved szerint magyarázol. Tertullianust az egész egyháznál többre becsülöd. Azt véled, hogy mi az Isten fiáról emberi módon beszélünk, az Isten fiát durvasággal illetjük, az Isten hatol megtagadjuk a tiszteletet: te teszed ezt szörnyű káromlással; ismerem ördögi furfangjaidat. Nem lehetek fölöttébb türelmes, mikor Jézus Krisztusnak, az Isten fiának meghurcolását kell fájdalommal látnom és szemedben úgy tűnök föl, mint aki kevés keresztyéni lélekkel cselekszik. Egyébként szelíd vagyok, de ha Krisztust káromolják – éppenséggel nem. Röviden megint kifejtem hitemet, nem azért, hogy kíváncsiságodat és vitatkozó hajlamodat kielégítsem, hanem azért, hogy ne dicsekedjél örökösen.

Te tagadod a két természetet egy személyben: én azt mondom Jánossal: "az Ige testté lett". Igenis, az Ige és a test egy személynek tulajdoníttatik, s nem lehet tagadni azt, hogy más az Ige s más a test természete: az Ige természete nem a test természete, a test természete viszont nem az Ige természete. Az állítod, hogy az Igét azért mondjuk Fiúnak, nehogy az Ige személye a Fiútól (embert értesz) megkülönböztessék. Ámde az atyáktól eltérőleg beszélsz, mert ők az Igét azért mondták Fiúnak, mivel az Atya egész természetét magába zárja. Őt az Atyával egylényegű Fiúnak s lényege valóságos képmásának mondják. Pál szerint: "aki mikor Isten formájában vala, megüresíté önmagát, szolgai formát vévén föl." Szerinted a származás a test nemzését jelenti. Én azt vallom, hogy az Ige öröktől fogva származott, s mindig Istennél volt; nem lehet Ige, ha nem így származik. Ellenben a test nemzése az időben történt, miként a világ maga. De te azt erősíted, hogy úgy van öröktől fogva, mint a világ. Ugyancsak szép fia lenne az Istennek, ha az Ige ilyen módon lenne a fia. Kezdetben vala az Ige, ti. kezdetben az Ige lényegének valóságos képmása volt, tehát akkor fia is volt, aki a láthatatlan Istennek képmása. Azt állítod, hogy az Írás jövendölései az Isten fiát mindig jövendőbélinek hirdetik. Vajon tagadják azért, hogy Isten fia volt? Tehát nem azt vallod, hogy az Isten jövendőbéli fia ember volt, hanem azt, hogy a jövendőbéli ember Isten fia. Mit akarsz azzal mondani, hogy az Isten fia a meg-

testesülés előtt nem volt meg? Hogyan származott tehát az Atyától? Hogyan létezett, mielőtt Ábrahám lett volna? Hogyan származott eleitől, öröktől fogva? Azt mondod, hogy a világ öröktől fogva van, jóllehet Isten teremtette, s mindegy, hogy a Fiú a teremtéstől kezdve, vagy kezdettől fogva, vagy öröktől fogva van. Te azzal a dicsőséggel illeted az Isten fiát, hogy az Atyával együtt öröktől fogva van, miként a világ maga, valósággal azonban az Atyát is megrövidíted: mert, ha szerinted a Fiú kezdődik, az Atya is kezdődik. Íme, a kegyes tanítás! Az, akitől a világ származott, nem volt a világ teremtése előtt. Így dicsőíted te az Isten fiát.

Hitvallásod így hangzik: Fogadjuk el azt a hitvallást, hogy egy Isten van, aki mindenható, egyedüli, egészen egyszerű, semmiféleképpen sem összetett, aki Igéjével és Szentlelkével mindent teremtett s megerősített; mert mondotta és lett, parancsolt és létrejött; egy az Úr Jézus Krisztus, az Isten fia, ki az Atya örök igéjétől származott, kit Isten megváltónkul rendelt; közbenjárására – minthogy kérte az Atyát – Szentlelke az angyalok szolgálata révén közöltetik vélünk; miként Isten dicsőségét és hatalmát s minden művét dicsérjük, áldjuk és dicsőítjük; az Atya, Fiú és Szentlélek nevébe megkeresztelkedünk, Isten kibeszélhetetlen intézkedéseinek dicsőségére, melyeket üdvösségünkre cselekedett. Ezt a hitvallásodat az egyszerű és semmi rosszat se sejtő ember el is fogadná. De mivel gondolkozásodat elárultad, utálom csalfaságodat.

Mi is valljuk, hogy Isten természetére nézve egyszerű, semmiféle módon sem összetett, de abban az egyszerű természetben három személyiséget ismerünk el, melyeknek különbsége a természet egységét egyáltalán nem sérti. Mi is valljuk, hogy az Isten Igéje és Lelke teremtett mindeneket, de az Igét és a Lelket öröktől fogva valónak mondjuk, mint az Atyát és nem félünk azt mondani, hogy mindent fia által alkotott. Az Úr Jézus Krisztust, az Isten fiát mi is valljuk, ki a Szentlélektől csodás módon fogantatott, s ki a fogantatás előtt Isten fia volt. Bár Isten fia, mint ember, az időben kezdődött, de azelőtt, mint Ige, Isten fia volt. Megváltónknak valljuk; közbenjárására az Atya elküldte Szentlelkét, de mivel ő, az Isten fia, magára öltötte Ábrahám

magvát, testünk és vérünk részesévé lett, hogy testvéreihez mindenben hasonlóvá lévén, könyörületes lehessen és hűséges főpap Istennél. Arra vonatkozólag, hogy a Szentlelket az angyalok szolgálata révén vesszük, mi azt tanítjuk, hogy a Szentlélek az angyalok Ura és kormányzója. Istennek a teremtményekben megnyilvánuló hatalmát és bölcsességét mi is dicsőítjük, de távol áll tőlünk az, hogy a Fiút és a Szentlelket, kiknek nevébe megkeresztelkedünk, a teremtmények közé soroljuk – jóllehet tudjuk, hogy az ember-Krisztus embervoltánál fogva teremtmény és isteni adományokat osztogat: olyan isteni ténykedéseket, melyek folytán az Isten fiai a Szentlélek és az igaz Isten révén buzgóságra gerjednek.

Eléggé jól látom tehát, mennyire eltérsz s mennyivel inkább hirdeted a zsidós tant, mint Krisztus dicsőségét. Ezt nem a harag hevében írom, hanem hitemet akarom megtartani Isten előtt. Kérem Őt, világosítsa meg elmédet, hogy Krisztust valóban Isten fiának hidd, valld. Ámen.

II.
Oecolampadius János a spanyol Servethez, ki tagadja, hogy Krisztus Isten egylényegű fia. (1)

Arra kérsz, hogy ne csináljak a szentségből dolgot. Viszont én arra kérlek, ne csinálj a dologból tisztán szentséget. Az apostol ugyanis azt nevezi titoknak, ami még nem jutott nyilvánosságra. A megtestesülés valamikor titok volt, nem valóságos dolog; de a Fiú származása (filiatio) valósággal megtörtént. Az Ige az Atya Istennel együtt öröktől fogva van: minthogy kezdetben volt és az Istennél volt. Nem pusztán az Ige titkában létezett, hanem természetes értelemben: Isten volt a legtökéletesebb értelemben. Magában az Istenben volt és így volt az Istennél. Minthogy az Ige az Atya

(1) Megjelent ugyanott 1. lev. Mosheim: Anderw. Versuch 391. l.

istenségének egész lényegét és természetét magába foglalja és magába zárja, joggal mondható az Atya Isten fiának, mert nemcsak a test születhetik. Vajon nem olvasod: "Ami a lélektől születik, lélek az." A születésnek és a származásnak (filiatio) az a tulajdonsága, hogy a nemző természetét ölti föl, s nemcsak a test veszi kezdetét. Azt, ami a gondolatot kinyilvánítja, igének mondjuk, ha nincs is levegőmozgással vagy lehelettel egybekötve. Irenaeus mindig azt mondja: sok érvvel bebizonyítottuk már, hogy az Ige, azaz: a Fiú mindig az Atyával volt. Ugyanis az Ige és a Bölcsesség, a Fiú és a Lélek mindig vele van, akik által s akikben mindeneket szabadon és önként teremtett, s akikhez ekként szól: "Teremtsünk embert a mi képmásunkra." Önmagából veszi a teremtmények lényegét, a teremtett dolgok példányképét és a világ fölékesítésének formáját. Ugyanott a 4. könyv 17. fejezetében: a zsidók azért távolodtak el az Istentől, mert az Isten Igéjét nem fogadták el, hanem azt hitték, hogy Istent önmagában is megismerhetik, az Atyát Ige nélkül, azaz: Fiú nélkül. És a 3. könyv 21. fejezetében: az Ige azért lett emberré, az Isten fia ember fiává, összevegyülve Isten Igéjével, hogy örökbefogadást nyerjen és Isten fiává legyen. Ugyanebben a fejezetben kettős származásáról beszél. A 20. fejezetben kimutattuk, hogy nem akkor kezdett Isten fia lenni az Atyánál. Mindenütt világosan megmondja, hogy az Isten Igéje valósággal az Atya fia, nemcsak a jövendőbéli fiú képviseleténél fogva. Egyébként semmitmondó az a következtetésed, hogy János is azt mondja: higgyük, hogy Jézus a Krisztus és Isten fia; amint egykor fölkenetett, úgy lett egykor Isten fiává is az időben; ámde János a te hozzáadásod nélkül nyíltan vallja: kezdetben volt az Ige, és az Ige testté lett. Azt ígéred, hogy állhatatosan megmaradsz abban a hitben, miszerint Jézus az Istennek fia; intelek, hogy egylényegű és öröktől fogva való Istenfiának valld, az Igével való egyesülés folytán, hogy keresztyén embernek tarthassunk. Isten veled!

III.
Servet Mihály levele Oecolampadiushoz. (1)

Azt gondolom, nagyon jól tudod, mennyire elvakít a haragos lélek (különösen annak a megítélésében, ami szokásunkkal és kedvelt dolgainkkal ellenkezik), – pedig Lutherről és másokról világosan szoktál ítélni. Nehogy még jobban megharagítsalak, nagyon féltem hozzád fordulni, bár fölöttébb óhajtottam; meg is teszem, csak ne haragudj. Arra az egyre kérlek, engedd meg, hogy már elkészített könyveimet Franciaországba küldjem, mivel a lyoni vásár már közeleg. Ez inkább érdeked néked, mint másoknak, kik ismeretlen dolgokról nem mondhatnak ítéletet. Ha hasznosabbnak véled, hogy ne maradjak itt, kétségkívül elmegyek, csak azt ne gondold, hogy szökni akarok. Isten látja a lelkemet, tiszta lelkiismerettel írtam, amit írtam, bár te kemény szavaim miatt az ellenkezőjét vélted; ha meghallgatsz, megokolom. Azt gondoltam, hogy még a lutheránusok se képesek ennyire megsérteni, különösen mikor saját szavaidból tudom, hogy Luther fölöttébb durván szól a szeretetről; ő csak azért teszi, hogy ne legyen tétlen. Melanchton pedig azt erősítgeti, hogy Isten ügyet se vet a szeretetre. Hidd el nekem, tűrhetetlenebb dolgok ezek, mint amiket én tanítok és nagyobb veszedelemmel fenyegetik a lelkeket – főképpen azért, mert magatok se vagytok biztosak hitetekről: másképpen tanítasz te, mint füleimmel hallottam, másképp a tudós Pál, másképp Luther, másképp Melanchton. Saját házadban figyelmeztettelek, de nem akartál meghallgatni.

A lelkek megpróbáltatásáról fölállított szabályod félrevezetett téged; mert ha valami félelem vagy sötétség avagy némi zavar uralkodik lelkedben, akkor nem vagy képes az enyémről tisztán ítélni, annál kevésbé, mert ha úgy láttad is, hogy egyben tévedek, nem kellett

(1) Megjelent: "A svájci egyház reformátorai által vagy azokhoz írt levelek"-ben. Első század. A sajátkezű kézirat nyomán kiadta Fueslinus I. C. Zürich, 1742. 8^o, 77. s k. l. – Mosheim: Anderw. Versuch. 392. s. k. l.

volna mindenben elítélned. Eszerint nincs halandó, kit ezerszer meg ne kellene égetni; mindnyájan csak részben ismerjük meg az igazságot: olykor még a legnagyobb apostolok is tévedtek. Luthert sem ítéled el mindenben, ha néha téved is; én tanulni akartam tőled, de te nem engedted, hanem elárultál, stb. Emberi gyarlóság, hogy önmagunkat kivéve, mindenkit haszontalannak és gonosznak tartunk, minthogy senki sem akarja belátni a saját tévedését. Másodszor az Istenre kérlek, kíméld nevemet és jó híremet. Csak ezt a kérdést feszegesd, a többiről hallgass. Azt állítod, én azt akarom, hogy mindenki gonosztévő legyen és senkit se kell büntetni vagy megölni. A mindenható Isten legyen a tanúm, hogy nem úgy vélekedem, sőt irtózom ettől; ha valamit mondottam, csak azért mondtam, mert szigorú dolognak tartottam megölni valakit azért, mert az Írás értelmezését illetőleg valamiben téved, minthogy – jól tudjuk – még a választottak is tévednek. Jól tudod, hogy dolgomat nem olyan értelmetlenül tárgyalom, hogy ilyen módon ítélkezzenek fölöttem. Te nem láttad nagy dolognak, hogy angyalnak értetted a Szentlelket, én meg azt nem tartom nagy véteknek, hogy az Isten fiát embernek mondom. Isten veled.

Servet Mihály.

IV.
Oecolampadiusnak Servet de Trinitatis erroribus című könyvecskéjéről a bázeli tanács elé terjesztett ítélete. (1)

Nemes, szigorú, kegyes, erős, előrelátó, tiszteletreméltó, bölcs, kiváltképpen kedves Uraimnak és keresztyén elöljáróimnak.

(1) Ezt a véleményt Oecolampadius egyik tanítványa kiadta latin nyelven: "Oecolampadius és Zwingli Ulr. levelezései." Bázel, 1536. 18. lev. és 1592. kiad. 83. l.; Mosheim: Anderweit. Versuch 394. l. – Oecolampadius kéziratát, melynek szövegét itt adjuk, a bázeli ]evéltárban őrzik: 75 Religionssachen von 1530. bis 1546. B) 3. sz.

Minthogy Tekintetességtek azt kívánták tőlem, mondjam meg, mit tartok Servet Mihálynak a Szentháromságról szóló, most megjelent könyvéről, mint engedelmes ember, nem tagadom meg. Röviden jelentem, mert úgy vélem, nem is óhajtottátok, hogy az egész könyvet ismertessem vagy írásban megcáfoljam, mert ez sok fáradságba kerülne, mivel nyomtatásban 120 levél. (1) Tekintetességtek is belátják ezt; hozzá még sok érthetetlen dolgot is tartalmaz idegen szavakkal és bölcsészettel keverve: közönséges ember meg sem értené.

Szorgalmasan átolvastam és azt találtam, hogy a jó ember – vagy talán másképpen nevezzem – bátran megtakaríthatta volna a munkát, mert a világos dolgot nem kevésbé homályosítja el; sokat összefecseg, sokszor önmagának is ellentmond, támadja a keresztyén tanítókat, (2) amit pedig nem érdemelnek meg. Sok helyütt szó-vitába elegyedik; mások egyes szavait nem tűri, bár önmaga is használja azokat, amikor kedve tartja.

De ez még mind csekélység volna, ha nem támadná olyan durván vallásunk alapelveit. Bár előrebocsátja főelv gyanánt, hogy azt tanítja, Jézus milyen értelemben Krisztus és Isten fia, úgyszintén Isten, de ha a dolgot megvilágítjuk, látjuk, hogy megdönti azt az alapot, amelyen mi őt Isten fiának tartjuk, amennyiben nem engedi meg, hogy az Atyaistennek természetes fia volna, aki öröktől fogva egylényegű véle, amit pedig egy keresztyén se mert még eddig tagadni. Csak azért nevezi őt Isten fiának, mert a Szentlélektől fogantatott, és az istenség kiválóbb mértékben lakozott benne, de hogy Istennek öröktől fogva fia volt és van, ki véle egylényegű s egytermészetű, azon csak gúnyolódik, (4) és azt kérdezi: hát volt az Istennek felesége, vagy asszony és férfi ő egy személyben? Csak test születhetik. (5) Tudjuk, hogy Krisztus isteni születéséről nem testi értelemben beszélünk, így ellenvetésnek nincs is helye, hanem

(1) A fordítás hozzáteszi: a kisebb betűkkel készült könyv.
(2) Fordítás: az igaz tanítókat sok dologgal vádolja, amit nem érdemelnek meg.
(3) Fordítás: a ti vallásotok.
(4) Ford.: jóllehet csak színlel.
(5) A fordítás ezeket a szavakat is kérdőleg mondja: a testen és véren kívül mást is lehet nemzeni?

azért Isten fia ő öröktől fogva, mert az isteni természet igazsága öröktől fogva megvan benne, miként a régiek mondották: világosság a világosságból, de mi emberek testi szavakra szorulunk. (1) Arra törekszik, hogy gonosz tanítását néhány magyarázattal elcsavarja, (2) mintha Jézus Istennél való örök jelenléte folytán lenne Isten fia; lélekben a világ kezdete előtt megvolt, mert Isten előre látta, (3) hogy nagy dicsőségre fog jutni. Azt azonban nem akarja kimondani, (4) hogy a Fiú örök időktől fogva egytermészetű az Istennel. Így János félremagyarázhatatlan mondásával szemben: az Ige testté lett, e szavakat úgy akarja értelmezni, hogy az előrelátott Ige (5) lett testté. Nem akarja tűrni, hogy egy személyben, mint mi mondjuk, két természet egyesült, vagy hogy Krisztusban két személy egyesült: egy személy és egy fiú, hogy az Igének is, meg a testnek is külön természete van és a kettő egy személy, bár egyébként hangsúlyoznia kell, hogy az Ige kezdetben Istennél volt. Az Ige örök származását álomképnek nevezi a 39. lapon, hol a keresztyén tanítókat ostobábbaknak mondja, mint a valentinianus eretnekeket; nestorianusoknak is tartja őket. Hasonlóképpen szól a Szentlélekről is, mintha az emberen kívül nem volna Szentlélek. Az olyan hasznos elvet is, mint a communicatio idiomatum – ami a tulajdonságok közlését jelenti –‚ amelyből Krisztus személyének két természetben való egysége kiviláglik, mindenáron el akarja törülni, mert látja, hogy tévtana nem állhat meg emiatt.

Különösen súlyos dolog az, hogy a Szentháromság kérdésében annyira elmerül s – bár mi mindenek előtt azt valljuk, (6) hogy nem több, hanem csak egy oszthatatlan Istenben hiszünk – mégis érveket hoz föl arra nézve, mintha mi több Istenben hinnénk, ami éppenséggel nem áll, minthogy az Atyát, a Fiút és a Szentlelket egy

A ford. hozzáteszi: értelmünk fogyatékossága folytán.
(2) Ford.: bizonyos magyarázatokkal és kétértelmű szavakkal el akarja ferdíteni.
(3) Ford.: arra választotta el eleve, hogy egykor nagyobb méltóságra jusson.
(4) Ford.: de annak megvallására nem elég őszinte.
(5) Ford.: hogy az ő eleve elválasztása és az Ige.
(6) Ford.: mindenek előtt alapos bizonyságok alapján valljuk.

isteni természetben valljuk. Krisztus – mint ő maga mondja: én és az Atya egyek vagyunk – nemcsak akaratra és hatalomra, hanem természetre nézve is egy az Atyával. Mivel az Atya Isten Krisztus feje, azért egytermészetű is véle, mert az életet éppúgy kezdte önmagában, mint az Atya, föltámadt halottaiból, mint az Atya, stb.

Ebben a könyvecskében azt is megengedi, hogy vannak szempontok, (1) melyek szerint úgy látszik, hogy az egy istenségben három személy van, de hozzáfűzött magyarázatai és cáfolatai, valamint bizonyító érvei (2) azt árulják el, hogy ezeket csak úgy találomra hozza föl, mintha még sokkal többet lehetne említeni, akikben Isten más úton-módon is ki akarta nyilatkoztatni magát. Mégis azt mondja, hogy ő egészen azt tartja és tanítja, amit az apostoloktól kezdve vallottak. Ámde az egyháztanítók, kikre hivatkozik, miként Tertullianus és Irenaeus, nem mellette, hanem ellene vannak.

Néhol hasznos dolgot is vegyített közé, (3) ámde a hozzáfűzöttek mindent lerontanak. Azért, kiválóan tisztelt Uraim, sok okom van rá, hogy ne kedveljem ezt a könyvet. Világosítsa meg Isten az elméjét, hogy lássa, olyan dologba ártja magát, mely fölülmúlja az ember értelmét.

Hallgassanak meg erről Tekintetességtek másokat is, és azt tegyék, ami Isten dicsőségét legjobban előmozdítja. Legjobb volna a könyveket egészen eltiltani, vagy hogy csak olyanok olvassák, akik nem élnek azokkal vissza. Aki írásban terjesztett tévedéseit írásban visszavonja, annak – mint embernek (4) a dolgát nem kell olyan szigorúan elbírálni. (5)

Magamat Tekintetességtek bölcsességébe ajánlom, stb. (6) engedelmes hívetek:

Oecolampadius János.

(1) Ford.: megengedi, hogy vannak tekintetek: ugyanis az egy istenségben három személy.
(2) Érvei, melyek az ellenkező fölfogást támadják és saját állítását erősítik.
(3) Ford.: belevegyített a könyvbe.
(4) A ford. hozzáteszi: meg kell bocsátani.
(5) Hozzáadás: de én ezt bölcs ítéletetekre bízom.
(6) Oecolampadiusnak ez év július hó 18-án Bucer-hez írt leveléből azt következtethetjük, hogy ezt a véleményt 1531-ben, nem sokkal a júniusi vásár után írta.

V.
Oecolampadius János Bucerhoz. (1)

Légy üdvöz! Hazaérkeztem Konstanzon keresztül vett utamról, hol egy napot pihentem, s kértek, hogy prédikáljak; útitársul Zwiccius Konrádot adták. Itthon mindent rendben találtam, csak az egyházi fegyelmet nem, melyet nem tartottak meg elég szigorúan, de a felügyelők újra hozzáláttak. Zieglernek harminc koronát küldenek, tizenötöt a ti bőkezűségetek juttatott, a zürichiek hatot küldtek, a miéink pedig kilenccel egészítették ki az összeget.

Capito azt írta, Hogy a "Liber de Trinitatis erroribus" c. könyvet itt a vásáron árulták, és hallottam, hogy néhány nem-prédikátornak, de nem is az egyházhoz ragaszkodónak, hanem egyházunk gyűlölőjének fölöttébb tetszett. Secerius (2) azzal dicsekedett, hogy ez a kiváló könyv nekünk, prédikátoroknak nem fog tetszeni, mintha ugyanis igaza lenne Luthernek, ki Marburgban azt vetette szemünkre, hogy mi terjesztünk ilyesmit. Fáj nékem, hogy a gall egyházak és más kisebb egyházak az új mozgalomtól megrémülve, azt gondolják, hogy ezeknek az istenkáromlásoknak mi vagyunk a szerzői. Olvasd el a könyvet és írd meg nézetedet. Attól félek, hogy manapság sok a könnyelmű ember, és ez az őrült tan követőkre talál. Ez Krisztus ügye. Ő bizonyára saját dicsőségére fordítja a dolgot. De ki kell oltani a szikrát, nehogy tűz támadjon. Ha nem ragaszkodnám olyan erősen Jób befejezéséhez, én is síkra szállnék hitemért. Azokra bízom, kiknek több idejük van és gyakorlottabbak is. Isten veled.

Bázel, 1531. július 18-án.

Az író azzal kecsegtet, hogy elmegy a napokban, de, amint látod, továbbra is itt maradt. Grynaeussal jóban voltam; örülök, hogy az angoloknál jól megy a

(1) Megjelent: Oecolamp. J. és Zwingli Ulr. leveleinek 4. könyvében. Bázel, 1536. 187. lev.
(2) Hagenaui könyvnyomdász.

dolga. A király házasságügye nálatok van; azt akarja, hogy én is elolvassam s az én nézetemet is megtudja. Ejtsd módját, hogy velem is közöljék, mégpedig, ha lehet, minél előbb.

A tanács a spanyol "De Trinitatis erroribus" c. könyve árusítását megtiltotta, hogy kinek az indítványára, nem tudom. Tőlem is megkérdezte, mi a véleményem. Azt mondtam: minthogy a spanyol nem fogadja el, hogy a Fiú öröktől fogva van, miként az Atya, nem helyeselhetem, ha sok más jót ír is. Megjelent egy másik könyvecske is a katabaptisták érdekében, éppen a ti könyvnyomdászaitok műhelyéből. Ezek az ige hirdetőit csalóknak mondják. Nagyobb körültekintésre volna szükség, hogy ne legyen szabad akárkinek akármiről írni.

VI.
Oecolampadius János Bucer Mártonnak üdvözletét küldi. (1)

Köszöntlek, Bucerom! Eme számkivetett keresztyén testvér, N. atyafiságos szeretetekbe ajánlja magát: ezzel a névvel ajánljuk, mint a zürichiek és berniek is ajánlották nékünk. Ziegler ügyét elintézettnek véltem, s azt gondoltam, hogy írnokunk már megkapta pénzét. Újra megsürgetem tehát, hogy a pénz mielőbb kezünkhöz kerüljön.

Ezen a héten meglátogattam a bernieket, kik téged és Capitót melegen köszöntenek. A "De Trinitatis erroribus" c. könyvecskét látták közülük egyesek, s fölöttébb megütköztek rajta. Azt akarják, írd meg Luthernek, hogy a könyvet tudtunkon kívül másutt nyomatták. Arcátlanság volt rákenni a lutheránusokra, hogy – másról nem is szólva – nem ismerik a megigazulás módját. Az a photinianus – vagy nem is tudom, melyik szektához soroljam – azt gondolja, hogy egyedül csak ő érti a

(1) A strassburgi protestáns szeminárium könyvtárának lemásolt kéziratából. Megjelent Oecolamp. J. és Zwingli leveleinek 4. könyvében. Bázel, 1536. 173. lev.

dolgokat. Ha egyházunk tudósai nem lépnek föl, nagy baj származhatik. Kérlek, légy résen, s ha másutt nem is, legalább a császárhoz intézendő cáfolatban mentsd ki egyházainkat, ahova ez a bestia valamiképpen becsúszott. Mindent saját esze járása szerint magyaráz, csakhogy ne kelljen bevallania, hogy a Fiú egylényegű az Atyával és öröktől fogva való. És ő akarja bebizonyítani, hogy az ember-Krisztus Isten fia.

Jóbhoz újra hozzáfogok, de elfoglaltságom alig engedi, hogy naponként csak pár sort is írjak. Testvéreink közös megállapodása szerint a teológiai előadásokat másképp tartjuk meg. Egyik héten Munsterus adja elő az ótestamentumot, a zsidó szöveg nyelvtani fejtegetéseivel együtt, a másik héten Grynaeus adja elő az újtestamentumot. Én mind a kettőt végzem, amennyire lehet, latinul értelmezem az Írást. Paulus (1) az apológiát hazai nyelven adja elő. Folytonos itthonlétünk talán majd fokozni fogja a hallgatóság számát. Köszöntsd Capitót és a testvéreket. Ha kapsz valamit az ulmiaktól, írd meg: én eddig még semmit se kaptam. 1531. augusztus 5.

VII.
Bucer Márton Servethez. (2)

Üdvözlet. Ha azt remélted, hogy közreműködésem, melyet vallási dolgokban gyöngének vallok, segítségedre lehetett volna, illett volna, hogy könyved kinyomatása előtt megkérdezz. De a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. Már a minap is jeleztem, hogy rám nézve rettenetes dolog ilyesmit hallani: "az Ige Krisztus árnyéka volt" és "az Ige megszűnt." Az Írás idevágó helye azt mondja: "Őáltala lettek mindenek." Azt állítottam, undok dolog az atyákat ilyen fontos dologban kiforgatni, akkora megütközést szülni; mert vagy

(1) Ti. Phrygio.
(2) A strassburgi protestáns szeminárium levéltárának kézirataiból. Megjel.: Röhrich: Geschichte der Reform. in Elsass. 2. kt., 272. l. A levélnek nincs fölirata.

velünk tartasz, vagy pedig azt kell mondanod, hogy Krisztus csak ember, aki az időben kezdődött, és így tagadod azt, amit az apostolok vallanak, hogy Krisztus teremtett mindeneket. Azt se helyeselhetem, hogy a lutheránusokat hamisan vádolod, mintha a hitről helytelenül tanítanának, melyről pedig Pál szavaival és nézetével egyezőleg, helyesen szólanak. El vagyok rá készülve, hogy – mihelyt nyilvános munkám, mellyel most el vagyok foglalva, (1) megengedi – kimutatom néked bőven és mindenre érveket hozva föl, miért nem osztom nézetedet. Igazságtalanságot az én részemről éppenséggel nem tapasztalsz majd. Azt mondod, hogy itt akarsz várni; már előbb is figyelmeztettelek, hogy ne áruld el magad. Úgy hiszem, a hatóság, ha megtudja, nem tűri meg ittlétedet. Ha senkit se háborgatsz és nem vezetsz félre, nem leszel terhemre, ha itt maradsz, addig – sőt óhajtom is –‚ amíg apróra meg nem cáfollak. Isten veled. Óhajtom, hogy amit gúnyosan látszol írni, igazi értelmezést nyerjen. (2)

VIII.
Ugyanaz ugyanannak. (1)

Az Úrban kedvelt Reves Mihály úrnak.

Kegyelem és béke. Kedves Mihály! Leveledet március 27-én kaptam meg. Nem jött vissza hozzám, aki hozta, végül ma választ kért. Íme, itt van. Először is azt veted szememre, hogy magamat tartom az egye-

(1) Ez a nyilvános munkája bizonyára a "Confessio Tetrapolitana" apologiája, mely a következő augusztus hóban jelent meg a Confessióval együtt, 1531. Ld. Bucer Blaurerhoz, 1531. július 29. vö. Baum: Capito és Bucer 471. l.
(2) Ez a levél valószínűleg 1531-ben kelt, nemsokára a De Trinitatis erroribus c. könyv után. Ld. továbbá: Blaurer Bucerhoz 1531. dec. 23., hasonlóképpen: Grynaeus Bucerhoz 1531. dec. 30.
(3) A strassburgi protest. szeminárium levéltárának kézirataiból. Megjel.: Röhrich 272. s. k. l.

düli okos embernek. Azt csak az Úr tudja s ítéli meg, hogy mik vagyunk; ítéletünk a mondottak és a cselekedetek után indul. Az Úr színe előtt mondom, úgy cáfoltalak, ahogy tudtam és ahogy meggyőződésem szerint kellett. Az cáfol, aki tud és akar. A kegyes ember a saját hitéből él, nem a másokéból. Azzal vádolsz, hogy az Isten fiainak örökbefogadását, (az istenfiúságot) nem Krisztus testben való eljövetelének tulajdonítom. Jónak látod Pált idézni ellenem: "eljött Krisztus, hogy megváltsa azokat, akik alá voltak vetve a törvénynek." Ebből azt következteted, hogy az, amiért Isten az ő fiát küldte, nem volt meg azelőtt; azért küldte a fiát, hogy azok, akik a törvény alatt voltak, istenfiúságot nyerjenek: ez tehát nem volt meg azelőtt. Azt felelem, nem olyan volt, amint Krisztus hozta. Az istenfiúság nem minden tekintetben volt meg azelőtt. Ezt Pál tagadja, nem én. Akiké a fiúság... – mondja Pál (Róm 9) – és ahányszor az Írás az izraelitákat Isten fiainak hívja, Isten az atyjuk. Ha már Krisztus megtestesülése előtt Isten fiai, csodálatos volna, ha nem volnának örökbe fogadva. A régiek hittek az eljövendő Krisztusban, és azokat, akik hisznek benne, Isten az ő fiaivá fogadja. Krisztus az az olajfa, melybe mi vadolajfa létünkre beoltatunk. (Róm 11) Krisztus közvetítőnk volt, mielőtt testet öltött volna, de műve a megtestesülés után még teljesebbé lett, úgyhogy mindeneket megújított.

Ha az Úrvacsoráról írt dolgaimat elolvastad volna, nem ostoroznál; nem látom be, mi különbség van a te és az én nézetem között. Minden írásomban azt hangsúlyozom, hogy az Úrvacsorában Krisztus teste és vére valósággal jelen van égileg és lelkileg. Én csak a kenyér átváltozását (inpanatio) és a test evését támadtam. Mindazonáltal az Úr szavaiban képies kifejezés van, mert többet sejtetnek, mint amennyit mondanak. Előttünk a kenyér, érzékeinknek alá van vetve, egyszersmind hitünkkel is fölfogjuk; átadatik az Úr teste, ez az Úrral való egyesülés, hogy az ő testéből és csontjaiból való tagjai legyünk. Ezt akartam válaszolni. Távol legyen tőlem, hogy a keresztyének Úrvacsorájából száműzzem Krisztust! Legyen Ő közöttünk, tanítson titkainak keresésére, hogy megtaláljuk s benne éljünk, Ő pedig mi-

bennünk. Amit Capitónak írtál, most nem volt kezem ügyében. Isten veled. Strassburg, július 8.-án. (1)

IX.
Blaurer Ambrus Bucerhoz, (2)

(Fölírás nélkül.)

Jól tudod, kedves Bucer, milyen megmételyező könyvecskét írt bizonyos Mihály nevű spanyol "De Trinitatis erroribus" címmel, amit, mint hallom, ... (3) helyeselnek. A te dolgod lesz majd, hogy ezt az embert mindenáron jó útra térítsd, nehogy tovább ragadják az efféle zsidós haszontalanságok. Ha jól értem, ez a haszontalan mérget hintő káromlásokkal illette a mi Krisztusunkat. Erre vonatkozólag kíváncsian várom ítéletedet és nagyon, de nagyon kérlek, írd meg mielőbb. Sok effajta tévtan bujkál még egyes anabaptisták közt; ez is veszedelmes melegágya lesz majd. Vége lesz az egyház egységének, ha résen nem állunk, hogy ne legyen szabad a nép közt ilyesmit szétszórni és tovább terjeszteni.

Isten veled. Esslingen, 1531. december 23.

Ambrus.

(1) Hubert Konrád a lap szélére írta: 1532 és 1533.
(2) A strassburgi prot. szeminárium levéltárának kézirataiból. Lettres diverses: XVI. siècle. Tom. A.
(3) Itt két vagy három szó, melyet talán Hubert írt, úgy el van törülve, mosódva, hogy egyáltalán nem lehet elolvasni. Ezek az elmosódott szavak talán némely teológus vagy néhány tudós férfi nevét jelölték meg, kiket nem akart azokkal a szavakkal pellengérre állítani.

X.
Grynaeus Bucerhoz. (1)

Üdvözlet. Capito nálunk járt. Megállapították, hogy mely vidéken tartsak előadásokat. Viselem a terhet, amíg a dolgok rendben folynak. A Háromságról most megjelent könyvről – ha olvastad (én sohasem olvastam) – írd meg, kérlek, minél előbb a nézetedet. Őrült agyrémnek látszik. De hogy ne Isten akarata ellenére rázza föl gyávaságunkat és az Írással szemben való önteltségünket, Oecolampadiust mindig megkérdezte, Capitót is gyakran; ha nem hallott tőlük egyebet, nem csoda, ha ilyesmit ír. Magunkról ítélve, azt tartom, hogy az effajta dolgot mostani teológusaink nem tartják magukra tartozóknak. Így azoknak a vakmerőknek tág terük nyílik. Írj rögtön. Köszöntsd Jakabot, (2) most nem írhattam semmit. Isten veled, 1531. dec. 30. Capito buzdítása nagyon tetszett, örülök neki. Imádkozzál értem Istennek.

Grynaeus Simon.

(1) A strassburgi prot. szemin. levélt. kézir. Lettr. div. T. G.
(2) Ti. Sturmiust.