Roger Peyrefitte:
Szent Péter kulcsai
részlet (252-269. o.)

Fordította: Bajomi Lázár Endre
Táncsics, 1959.

Előzetes megjegyzés: Az itt leírt jegyzőkönyv nem valódi; a jegyzők nevének kihagyása és az információk itatóson való kijuttatásának megakadályozása is csak a fikciót valószínűbbé tevő írói fogás. A szerző a közelmúlt neves francia írója, ez a nagy botrányt keltő regénye 1955-ben jelent meg. (NF)


IN NOMINE DOMINI (34)

A szent officium legfőbb szent kongregációjának rendkívüli ülése 1954. május 15-én, szombaton, de la Salle Keresztelő Szent János hitvalló, és vulgo (35) Szent Denise szűz liturgikus ünnepén.

Őszentsége távol van. (36)

Jelen vannak:

  • Pizzardo, albanói püspök, a szent officium legfőbb szent kongregációjának titkára, a szemináriumok és egyetemek szent kongregációjának prefektusa,
  • Ottaviani, a szent officium legfőbb kongregációjának titkár-helyettese,
  • Piazza, sabinai és Poggio Mirtetó-i püspök, a konzisztoriális szent kongregáció titkára,
  • Canali, a Vatikánváros állami ügyeinek intézésére kiküldött pápai bizottság elnöke,
    főtisztelendő és főmagasságú bíboros urak.

  • Főtisztelendő páter Bigazzi, Szent Domonkos rendjéből, commisarius.

    Főtisztelendő és nagyméltóságú uraink:

  • Bernardini, a pizidiai Antiokia címzetes érseke, a propaganda fide szent kongregáció titkára, Traglia, a palesztinai Cezarea címzetes érseke, Róma alkormányzója,
  • Hudal, elai címzetes püspök, a Santa Maria dell' Anima teuton kollégium rektora,
  • Tisztelendő páter Castellano, Szent Domonkos rendjéből, első kisegítő,
  • Monsignore Graneris, főügyész,
    tanácsadók.

    Főtisztelendő atyák:

  • Vaccari, a Jézustársaságtól,
  • Garrigou-Lagrange, Szent Domonkos rendjéből,
  • Garcia, az Ágoston-rendiektől,
  • Roschini, a szervitáktól,
  • D'Orbiso Teofil, a kapucinus kistestvérektől,
  • Gargiulo, Szent Domonkos rendjéből, második kisegítő, qualificatorok.

    Uraink:

  • ........ jegyző,
  • ........ jegyzőkönyvvezető,
  • ........ írnok,
    officiariusok.

    A Szentlélekhez intézett fohász után a rendkívüli ülés megnyittatik:

    Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros titkár felhívja főtisztelendő V. Bigazzi commisariust, adja elő in extenso et cum omnibus adjunctis, (37) az ülés tárgyát. A vita szabad.

    Főtisztelendő P. commisarius szólásra emelkedik:

    Egy Jézus-társasági francia szerzetes, aki Rómában ájtatos lelkigyakorlatra vonult vissza, főtisztelendő X. Y. páter, újra fel óhajtja újítani a szent praeputium (38) feledésbe merült ájtatos tiszteletét. Könyörög, hogy vonják vissza az 1900. február 3-i 37/A. számú dekrétumot, amelynek értelmében a legfőbb szent kongregáció megtiltja, hogy erről, a calcatai (Civita Castellana, Orte és Gallese egyházmegye, Latium) Szent Kornél és Szent Cyprián templomban őrzött relikviáról szóban vagy írásban említés történjék.

    Főmagasságú és főtisztelendő Canali kardinális kijelenti, hogy ismeri ezt a tisztelendő pátert, aki az Aventinus hegyen, a máltai nagyperjelségen lakik. Felel erkölcsi tisztaságáért, valamint szándékainak tisztaságáért. Ez a szerzetes közölte tervét Főmagasságával és Főtisztelendőségével, ki is, tekintve az ügy komolyságát, azt tanácsolta neki, hogy határozott kérvényt intézzen a Pápa Őszentségéhez, a legfőbb szent kongregáció útján.

    Főtisztelendő P. commisarius folytatja előadását:

    Szent Lukács evangéliuma meséli el a Mi Urunk Jézus Krisztus körülmetélését, de a szent praeputium megőrzése csak a gyermekség evangéliumában (39) szerepel. Ott mondatik, hogy amikor elkövetkezett a törvény szerint a körülmetélés ideje, a születés után való nyolcadik nap, a zsidó bába, aki végrehajtotta a műveletet, magához vette a szent praeputiumot, és nárdusolajjal telt alabástrom edénybe tette. Majd illatszerrel kereskedő fiának ezekkel a szavakkal adta át az edényt: "El ne add a nárduskenőccsel telt edényt, még ha háromszáz dénárt ígérnek is érte." Mégis eladta Szent Mária Magdolnának, aki a nárdusolajat Jézus urunk szent lábára öntötte és azután saját hajával törülgette le. Ezzel be is fejeződik a gyermekségi evangéliumnak a szent praeputiumra vonatkozó része. Semmit sem lehet tudni, mi lett vele Mária Magdolna keze közt.

    Mgr. Graneris megjegyzi, hogy ezen elbeszélést csak legendának lehet tartani, mivelhogy a gyermekségi evangélium apokrif. Főtisztelendő P. Vaccari felhívja a figyelmet, hogy ez evangélium nemcsak a középkori egyházművészet egyik részének, de több olyan kultusznak is forrása volt, amelynek a sikere és hathatóssága beigazolódott, és hogy a mgr. főügyész által használt legenda szót mérlegelni kellene. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange emlékeztet arra, hogy származásánál fogva a szónak nem lehet semmilyen rosszalló jelentése: így nevezték Jézus urunk cselekedeteit meg a szentekéit, amelyek "olvasni valók" - legenda - voltak a vallásos közösségekben, és amelyeket ki-ki tetszése szerint kiszínezett. Főméltóságú és főtisztelendő bíboros úr javasolja, menjenek tovább.

    A főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    Igazság szerint a szent praeputium kultuszának olyan sikere hogy a XVI. század elején tizennégyet vettek nyilvántartásba: kilenc volt Franciaországban, egy Metzben (Lotharingia), egy Hildesheimben (Poroszország), egy Antwerpenben (Belgium), egy Santiago de Compostellában (Spanyolország), egy a Lateráni Szent János templomban Rómában - éppen az, amelyik ma Calcatában van.

    Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange kijelenti, hogy a francia szent praeputiumok számát túlozták, s egyeseknek közülük, amelyekről a régi egyházatyák tesznek említést, nyoma veszett. Hozzáteszi azonban, hogy a Louvre múzeumban két kitűnő kép van a körülmetélésről, XIV. Lajos király gyűjteményéből. Főtisztelendő P. Vaccari emlékeztet rá, hogy a római templomot a körülmetélés misztériumának szentelték, amelyben Jézus urunk elnyerte a Jézus nevet, és az ezt ábrázoló festmény a főoltáron látható. Hangsúlyozza, hogy a művészek tévedtek, amikor a főpapot néha az uralkodó pápa képében festették, amint éppen körülmetéli a kisdedet. A szertartás ugyanis Betlehemben történt, később azonban összetévesztették a templomi bemutatással, amely csak utóbb ment végbe.

    Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil megkérdezi, hogy megvan-e a körülmetélő kés? Főtisztelendő P. commisarius azt válaszolja, hogy egykor kettőt említettek: az egyiket a francia Compiegne-ben, a másikat a németalföldi Maestrichtben. Hozzáteszi, hogy Rómában, a S. Jacobi Scossa Cavalli templomban megtalálták azt a követ is, amelyen Jézust körülmetélték, s amelyre a szent praeputium ráesett. Állítólag ezt a követ Heléna császárné hozta ide, s vele együtt elhozta a nem kevésbé tisztelendő követ, amelyen Ábrahámnak fel kellett volna áldoznia Izsákot. A két kő két törvény jelképének látszik, Isten ugyanis a körülmetéléssel lépett szövetségre Ábrahámmal, és Jézus urunk hagyta, hogy körülmetéljék, amikor eljött, hogy megújítsa a világot. Szent Heléna a vatikáni bazilikában akarta elhelyezni a két követ, de kevés idővel odaérkezése előtt lovai megbokrosodtak és nem voltak hajlandók tovább menni. Itt emelték a két megbokrosodott lóról elnevezett Szent Jakab templomot, ahol a köveket őrizték. Sajnos, a templommal együtt, úgy látszik, a kövek is eltűntek. Főtisztelendő V. Gargiulo hangsúlyozza, hogy Ábrahám kövét átszállították a Santa Maria sopra Minerva templomba, melyet az ő rendjére bíztak, és ahol a pátriárka hamvai voltak. E hamvak még ma is ott vannak, noha a közönségnek általában nem mutatják őket Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros úr kéri, hogy rendeljenek el vizsgálatot: mi lett a körülmetélés kövével meg Ábrahám kövével. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr felhívja az officiarius urakat: intézkedjenek ennek megfelelően.

    Mgr. Graneris megdöbbenését fejezte ki, hogy tovább folyik a vita a szent praeputiumról, mielőtt még határozat hozatott volna a gyermekségi evangélium hitelét illetően, amely egyedül említi a praeputiumot, s amely, ezt ismét hangsúlyozza, apokrif. Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros úr azt válaszolja: mivelhogy a szent praeputium létezése Szent Lukács evangéliumából következik, a gyermekségi evangélium részletei mellékesek, teljes joggal foglalkoztak tehát az Egyház doktorai ezzel a relikviával.

    Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr megjegyzi, hogy a szent praeputium volt az egyik érv, amellyel meg tudták cáfolni Manes eretnekségét, aki szerint Jézus urunk csak látszat szerint jött a földre. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange kijelenti, hogy Jacobus de Voragine fráter szerint a körülmetélésnek volt egy második célja is: megtéveszteni az ördögöt a megtestesülés misztériumát illetően. Mivel a körülmetélést a régi törvény szerint az eredendő bűntől való megtisztulás végett gyakorolták, az ördög azt hitte, hogy Jézus urunk bevallotta: ezzel a minden emberre jellemző beszennyeződéssel született. Főtisztelendő P. García emlékeztet arra, hogy Szent Ágoston a körülmetélésben a kereszténység képét látta. Mgr. Traglia figyelmeztet: Szent Pál arra tanít, hogy vannak "körülmetéltek a betű szerint és körülmetéltek a lélek szerint." Főtisztelendő P. Roschini emlékeztet arra, hogy ez az, amit Szent Bernát "erkölcsi körülmetélésnek" nevez. Főtisztelendő Garrigou-Lagrange emlékeztet rá, hogy Bossuet mondása szerint "a keresztény életnek állandó körülmetélésnek kell lennie."

    Mgr. Graneris felteszi a kérdést, hogy a szent praeputium létezése összeegyeztethető-e a Szent Domonkos rend által vallott tétellel, miszerint Jézus urunk feltámadván, teste valamennyi részét, beleértve a legkisebbeket is, magába olvasztotta. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil azt válaszolja, hogy az ellenkező hittételt Assisi Szent Ferenc rendje vallotta, s az inkvizíció ellen is megvédte, s ebben a párizsi egyetem is támogatta. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr kijelenti, hogy II. Pius pápa hasztalannak és veszedelmesnek vélte ezt vitát és börtönnel súlyosbított excommunicatio maior (40) büntetéssel sújtotta azokat, akik újra kezdenék. Hozzáteszi, hogy a szent kongregáció tagjai tanácskozás közben természetesen nem esnek ennek a kiközösítésnek hatálya alá. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil jelzi, hogy Hetznauer tisztelendő atya, aki rendjének tagja és teológia tanár a lateráni egyetemen, s aki szentség hírében halt meg harminc esztendővel ezelőtt, felhatalmazást nyert, hogy tanításában a szent praeputium létezését védelmezze. Főtisztelendő P. Vaccari jelzi, Grisar tisztelendő atya, aki az ő rendjének tagja és híres történész, s aki szentség hírében halt meg negyven esztendővel ezelőtt, engedélyt kapott, hogy írásaiban támadja. Ez azonban magánvélemény, soha nem volt kötelező az egész társaságra, melynek tagjai e tekintetben a nekik legjobban tetsző felfogást vallhatják. Egyébként a jeles Suarez összeegyeztette a két ellentétes tételt: Jézus urunk a földön hagyta szent praeputiumát és egy másikkal támadt fel, amely talán természetes úton, az anyagcsere révén nőtt ki. Suarez idézi Baronius kardinálist, aki tudott olyan zsidókról, akiknek újra kinőtt a praeputiumuk. Főtisztelendő P. Castellano megkérdezi, hogy észleltek-e manapság is hasonló jelenséget. Főméltóságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil emlékeztet arra, hogy Jézus urunk több más szent része is örökre a földön maradt: a mantovai és brüggei szent vér, a római Santa Maria del Popolo templomban, illetve a luccai Szent Mártonban őrzött szent köldökzsinór vagy szent köldök, amely a szent arc relikviái közt foglal helyet, továbbá különböző templomokban a szent hajfürtök és a szent szakáll szálai, egy szent fog, egy szent könnycsepp, a szent köröm nyesetei. Főtisztelendő P. García kijelenti, hogy a Santa María del Popolóban, amely templomot az ő rendje igazgatja, a szent köldököt visszavonták, mert nem támasztják alá bizonyító erejű szövegek. Főméltóságú és főtisztelendő Canali bíboros úr megkérdezi, hogy az ágostonrendieket felhatalmazták-e a szent köldök visszavonására. Főtisztelendő P. García kijelenti, hogy erre nem tud felelni. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange felhívja a figyelmet, hogy a XVIII. század elején egy chalons-i püspök rendelkezésére visszavontak egy szent köldököt egyik széktemplomából és a folyóba dobták. Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros úr erélyesen hangsúlyozza, hogy a kétes relikviákat, amint az 1284. kánon előírja, "óvatosan félre kell tenni", de semmi esetre sem szabad a folyóba dobni. Kéri, hogy tiltassék meg a jelentős ereklyék félretétele a legfőbb szent kongregáció határozott engedélye nélkül. Mgr. Graneris megjegyzi, hogy a főmagasságú és főtisztelendő úr által idézett kánon e tekintetben teljesen szabad kezet biztosít a püspököknek. Főmagasságú és főtisztelendő úr javallja, hogy óhaja továbbíttassék az egyházjogot értelmező pápai bizottsághoz. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíbornok úr felhívja az officiariusokat, hogy ezt vegyék jegyzőkönyvbe.

    Főtisztelendő Roschini megkérdezi, hogy a szent praeputium ereklyét jelentősnek kell-e tekinteni. Főtisztelendő P. García emlékeztet rá, hogy az 1281. kánon 2. paragrafusa szerint csak azt a partikulát szabad jelentős relikviának elismerni, amely vértanúságot szenvedett, föltéve, hogy "teljes és nem kicsi", avagy a fejet a szívet, a nyelvet a kezet, a kart vagy az alsókart, a lábat vagy a szent rítusok kongregációjának 1899. június 27-én kelt rendelete értelmében a térdet. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil kijelenti, hogy egy Port-Maurice-i Szent Lénárt fület különleges pápai engedéllyel jelentős ereklyének nyilvánítottak. Főtisztelendő Gargiuolo kérdezi, hogy nem túlzás-e indultummal (41) jeles relikviának nyilvánítani egy fület. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    Főtisztelendő Hudal őnagyméltósága megjegyzi, hogy Jézus Krisztus urunk valamennyi ereklyéjét nemcsak jelentősnek, de maior-nak is nyilvánították, a szent praeputium relikvia szükségképpen ez utóbbi csoportba tartozik. Nagyméltóságú Traglia főtisztelendő rámutat, hogy a szent praeputiumot sajátos mivolta miatt inkább az úgynevezett közönséges ereklyék közé kellene sorolni. Hudal őnagyméltósága megítélése szerint lehetetlen közönségesnek minősíteni olyan ereklyét, amely függetlenül az isteni személytől, akitől ered, éppenséggel rendkívüli.

    Bernardini őnagyméltósága javasolja, hogy a szent praeputiumot az ún. jelentős ereklyék közé sorolják. Hudal őnagyméltósága megjegyzi, hogy nem lehet jelentősnek nevezni egy ilyen kevéssé ismert ereklyét. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil javasolja‚ hogy minor ereklyének nevezzék. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange megkérdezi, hogy milyen csoportba sorolták Szent Bertalan viriliáit (42) és Szent Gertrúd Augsburgban őrzött muliebriáit (43). Főtisztelendő Hudal őnagyméltósága kijelenti, ezek az ereklyék már régóta eltűntek. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    Főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    A középkorban disputa tört ki az apátságok és a káptalani templomok közt, amelyeknek tulajdonában volt a szent praeputium, mindegyik azt állítván, hogy az övé az igazi. III. Incét kérték fel a vita eldöntésére, ő pedig azt válaszolta, hogy ez nagy vakmerőség volna, és az ilyen nagy probléma eldöntését Isten belátására kell bízni. Ennek a döntésnek a segítségével, amely úgy látszott, mindegyiknek igazat ad, a tizennégy szent praeputium tovább folytatta pályáját. A következő század közepén azonban megtörtént a boldogságos Szűz Mária döntő beavatkozása. Saját szavaival fordult Szent Brigittához, aki erről Látomásai VI. könyvének 112. fejezetében számol be: "Mikor fiamat körülmetélték, mindenütt a legnagyobb tisztelettel őriztem praeputiumát, ahova csak mentem. Hogy is hagyhattam volna elveszni, mikor bennem ez is bűn nélkül fogantatott? Mikor a földről való elszólíttatásomnak az ideje közelgett, Szent János evangélistának, őrizőmnek adtam ezt a bőrkét, és később elrejtették az emberek rosszindulata elől és sokáig ismeretlen maradt. Végül azonban Isten angyala felfedte a titkot Isten barátainak. Róma, Róma, ha te azt tudnád, örvendeznél! Azaz, hogyha tudnád, sírnál, hogy ilyen drága kincs van a birtokodban, és mégsem tiszteled!" Ez annak a nagy szentnek a szövege, kit már 1390-ben, vagyis halála után tizennyolc évvel, szentté avattak, s amely véglegesen bizonyítja a római szent praeputium hitelességét és indokolja a neki megadott tiszteletet.

    Mgr. Graneris megkérdezi, hogy Szent Brigitta látomásai hitcikkelyt alkotnak-e. Főmagasságú és főtisztelendő Ottaviani bíboros úr nemmel felel, de hozzáteszi, hogy mivel Isten minden szolgájának, illetve szolgálólányának az iratait alaposan megvizsgálják, boldoggá vagy szentté avatása érdekében, Szent Brigitta iratait is bizonyára helybenhagyták. Mgr. Graneris megkérdezi, hogy bizonyos-e, hogy minden írását alaposan megvizsgálták akkor, amikor szentté avatták Szent Brigittát. Főmagasságú és főtisztelendő Ottaviani bíboros úr azt feleli hogy nincs helye kételynek. Hozzáteszi, hogy Szent Brigitta azért küldte meg Látomásait VI. Incének, hogy rábírja Avignon elhagyására, és hogy oda menjen, ahol az igazi szent praeputium van. Ez a relikvia tehát szerepet játszott abban, hogy a pápaság visszatért bölcsőjéhez. Egyesek egyenesen úgy tekintik, hogy éppen ez az Egyház egyik titka. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil kijelenti, hogy éppen akkor történt az első házi szárnyas- és állatfelajánlás a pápáknak a Szent Péter bazilikában, amikor IX. Bonifác pápa szentté avatta Brigittát, s a felajánlás ma is fennáll, legalábbis, ami a szárnyasokat illeti: IX. Bonifác ezen a napon 24 galambot, 24 csirkét, 24 kappant és egy borjút kapott. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    A főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    Szent Brigitta Látomásai súlyos csapást mértek a legtöbb külföldi szent praeputiumra, melyek vissza is vonultak. Egyesek azonban azt állították, hogy III. Ince óvatos válasza nekik is használ. Ez volt többek közt az eset az antwerpenivel is és az egyik francia szent praeputiummal, éspedig a charroux-ival. Az antwerpeni szent praeputiumot Baudouin király lelte Palesztinában és Henri Noesnek, tábori főlelkészének adta, ki azután szülővárosát örvendeztette meg vele. A relikvia csodát mívelve érkezett meg Antwerpen városába: három vércsepp hullott belőle a templomi terítőkre, miközben a cambrai-i érsek a misét pontifikálta, és ezeket a terítőket századokon át kitették az ereklye mellé. Ez a szent praeputium is a kálvinistáknak áldozatul, akárcsak a hildesheimi.

    Az egyetlen francia szent praeputium, mely túlélte a többit, a poitiers-i egyházmegyei charroux-i apátságban van. Állítólag Irén császárnő egy angyaltól kapta, ő aztán Nagy Károlynak ajándékozta nászajándékul. Egy másik változat szerint Azan jeruzsálemi prefektus adta át Nagy Károlynak. A császár azután nagy pompával helyezte el az aacheni székesegyházban, ahonnan unokája, Kopasz Károly Franciaországba vitte. Egyes etimológusok szerint a monostor, amelyet itt alapított a relikvia megőrzésére, ettől kapta a Charroux - vagyis "caro rubra", piros hús nevet -, ami azt bizonyítja, hogy a szent praeputium annyi század után is megőrizte frissességét. Tapintatosan csak szent fogadalomnak vagy szent erőnek nevezték. Az ereklye kitételére minden hetedik évben, igen nagy tömegek előtt került sor. VII. Kelemen nagyon sok búcsút engedélyezett a megjelenteknek.

    Mgr. Graneris megkérdezi, melyik VII. Kelemenről van szó: a pápáról vagy az ellenpápáról. Főtisztelendő P. commisarius feleli, hogy az ellenpápáról. Graneris őméltósága megkérdi, hogy ilyen körülmények közt lehet-e hivatkozni a tekintélyére.

    Főmagasságú és főtisztelendő Ottaviani bíboros úr kijelenti, az ellenpápák cselekedetei nem számítanak, semmisek, lévén hogy kiátkozás sújtja őket. Főmagasságú és főtisztelendő Piazza bíboros úr emlékeztet rá, hogy mindeddig nem lehetett végrehajtani boldog Luxembourg-i Péter szentté avatását, aki VII. Kelemen kortársa volt, mert ezt a boldogot az ellenpápa ellenbíborosnak kreálta. Főtisztelendő Garrigou-Lagrange hozzáteszi, hogy magát a bullának a szövegét is vitatják, amely búcsút engedélyez a charroux-i praeputiumnak; egyesek ugyanis praeputium helyett praesepium-ot olvasnak, ez tehát nem a szent praeputiumra, hanem a szent jászol egyik ereklyéjére vonatkozna. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíbornok úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    A főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    A poitou-i szent praeputium hasonló sorsra jutott, mint a szász és a belga, vagyis eltűnt a vallásháborúk során. l856-ban azonban ismét előkerült a régi apátsági templom falából, ereklyetartójával egyetemben. A chavagnes-i Orsolya-apácák találták meg. A kiváló Pius, Poitiers püspöke, a leendő bíboros, két évi vizsgálat után kihirdette hivatalos elismerését, körmenetben vitte vissza az orsolyitákhoz, visszaállította a hét évenkénti ünnepet, és sorsjátékot alapított kápolna emelésére.

    Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange megjegyzi, hogy a kiváló Pius nem vállalta ezeknek a manifesztációknak a kezdeményezését. Charroux község plébánosa és bírája azonban meg volt győződve róla, hogy a szent praeputium felfedezése újra jobb napokat hoz a helységre, ahol valaha az ereklye árnyékában több zsinatot tartottak, ezért sorsjáték engedélyezését kérvényezték a belügyminisztériumtól, és szinte kényszerítették a püspököt a dolog vállalására. Főtisztelendő Bernardini őnagyméltósága csodálkozását fejezi ki, hogy a kiváló Pius hitelesítette a poitou-i szent praeputiumot, holott tudnia kellett az itáliai szent praeputium létezéséről, amely egyedül hiteles. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange annál inkább csodálkozik, mert Pius püspök volt a szeplőtelen fogantatás hittételének és a pápai csalatkozhatatlanság dogmájának egyik szorgalmazója.

    Mgr. Graneris megkérdezi, miért foglalkoznak annyit egy olyan ereklyével, amely nincs kapcsolatban a legfőbb szent kongregációhoz benyújtott kérvénnyel. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr azt feleli, hogy az olasz szent praeputium utolsó vetélytársára vonatkozó részleteknek megvan a fontosságuk, mert jó tudni, milyen nyilvánosságot lehet biztosítani az utóbbinak.

    A főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    A charroux-i szertartás általában olcsó tréfákat váltott ki. Még a felfedezés megtörténtét is tagadták. Sértő és gúnyos élceket terjesztettek mind a kiváló Pius szózatáról, amelyben örömét fejezte ki, hogy újra tiszteletben részesíthette azt "az ereklyét, amely előtt nyolc évszázad térdepelt", mind pedig arról a dolgozatáról, amelyben nagyobb hévvel, mint ékesszólással, védelmébe vette a szent praeputiumot. Főtisztelendő P. Roschini kérdi, hogy sikerrel zárult-e a sorsjáték. Főtisztelendő commisarius feleli, hogy nem engedélyezték. Főtisztelendő Traglia őnagyméltósága kérdezi, hogy a charroux-i szent praeputium tett-e csodát. A főtisztelendő P. commisarius feleli, hogy a középkorban megszámlálhatatlan sok csodát tett és még 1856-ban is többet. S mi több, a rosszindulatú élcelődések ellenére Franciaország-szerte nagyszerűen újjáéledt a hitbuzgalom. Ugyanez évben eladtak húsz millió (tizennyolc millió réz-, kétmillió arany- és ezüst-) csodaérmet a boldogságos Szűz Mária képmásával. Úgy látszik azonban, azóta újra a feledés fátyla hullott a charroux-i szent praeputiumra.

    Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange megerősíti, hogy a poitiers-i püspökségen nem tudott semmilyen felvilágosítást kapni, mi történt a relikviával. A charroux-i plébános közölte, hogy 1856-ban talált ereklyetartóban ma Szent Radegunda egyik ereklyéjét őrzik. Végül pedig a chavagnes-i orsolyiták főnöknője azt írta neki, hogy soha az életben nem hallott beszélni Szent Praeputiusról".

    Főtisztelendő P. commisarius megjegyzi, hogy ezek a válaszok utólag hitelesítik a firenzei Mariano elbeszélését, amely szerint az angyal által Irén császárnénak átadott, s később Nagy Károlyhoz került szent praeputiumot hozták Charroux-ból a Lateránba. Főtisztelendő P. Vaccari kijelenti, hogy Patrignani jezsuita atya is osztja ezt a véleményt "Kis Szentély"-ében. Főtisztelendő Bernardini őnagyméltósága rámutat: ezeknek a véleményeknek az az előnyük, hogy az olasz példánynak tulajdonítják a régi francia példány csodálatos eredetét. Főtisztelendő Hudal őnagyméltósága rámutat, hogy mind a régi szövegek, mind pedig a poitiers-i egyházmegyéből érkezett legújabb hírek aláhúzzák az 1856-os lelet gyanús mivoltát. Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange feleli, hogy a csorbát mindig ki lehet köszörülni. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíbornok úr azt javasolja, hogy menjenek tovább.

    Főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    Az olasz szent praeputium nem az egyetlen, amelyik megvan, de ez az, amelyet a legtöbb tekintély támaszt alá, Szent Brigittáról nem is beszélve. Vele és csakis vele foglalkoztak a hittudósok, Aquinói Szent Tamástól egészen Raynaud Teofilig és a pápák, úgy mint IV. Sixtus, VII. Kelemen - az igazi -, VIII. Orbán, XI. Ince, VII. Sándor, XII. Benedek, XIII. Benedek és XIV. Benedek.

    A szent praeputium a lateráni kincsekhez tartozó egyik drága ereklyetartóba volt bezárva. A relikvia, melyet a Sancta sanctorum-ban (44) őriznek, különös tiszteletben részesült. A pápa minden évben ugyanakkor kente fel rá a szent kenetet, mint a szent keresztfára. Ez volt a gyakorlat egészen a Sacco di Romá-ig, (45) amikor is ellopták az ereklyetartót (1527. május 6.).

    VII. Kelemen pápa, ki ugyanolyan tevékeny volt a római szent praeputium érdekében, mint amilyen hasonló nevű ellenpápája a charroux-i szent praeputium érdekében, bejelentette ezt a lopást és elrendelte a nyomozást. Egy német zsoldos volt a tolvaj, a hadiszerencse vetette Calcatába, ott fogságba esett és bezárták a vár pincéjébe. Attól félt, hogy mint szentségtörőt megégetik, elásta hát az ereklyetartót, amelyet előzőleg a nadrágjába dugott és amelyről nem tudta, mit tartalmaz. Amikor kiszabadult, nem merte magával vinni, visszatért Rómába, ott megbetegedett, bevitték a Szentlélek ispotályba, s amikor már halálán volt, meggyónta a lopást egy kórházi lelkésznek, s ez nyomban értesítette VII. Kelement. A pápa sejtette, hogy a szent praeputiumról van szó, megparancsolta Flaminius d'Anguillarának, a helység földesurának, hogy foganatosítson azonnal házkutatásokat, ezek azonban nem jártak eredménnyel. Csak harminc esztendő múlva, véletlenül földelték ki az ereklyetartót és adták át a földesúr édesanyjának, Strozzi Magdolnának. Ez özvegy Orsini Lukrécia, valamint Klarissza, az özvegy leánya jelenlétében nyitotta ki. Három kis zacskó volt benne, mindegyiket selyemszállal kötötték be: a felirat szerint az elsőben Szent Bálint lábaujja, a másodikban Szent Márta foga volt. A relikviák megfeleltek a feliratnak, és a jelenlevő dámákat meglepte jó állapotuk. A harmadik kis zacskón félig eltörölve Jézus Krisztus urunk neve állt.

    Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros Úr megkérdezi, hogy ez a német zsoldos csúsztatta-e be Szent Márta fogát és Szent Bálint lábujját a szent praeputium ereklyetartójába. Főtisztelendő P. commisarius azt feleli, hogy ez nem tűnik ki az iratokból.

    Folytatja:

    Abban a pillanatban, amikor Strozzi Magdolna ki akarta oldani a harmadik zacskó szálát, ujjai meggémberedtek. Megint megpróbálta, de ismét úgy járt, mint előbb, ami nagyon megdöbbentette. Harmadszor sem sikerült kioldania, noha mind a három nő buzgón imádkozott az éghez. Özvegy Orsininé is megkísérelte, de sikertelenül. Hirtelen azonban eszébe jutottak VII. Kelemen ediktumai, s felkiáltott, hogy ez a relikvia bizonyára a szent praeputium. Erre kellemes illat szállott fel. Strozzi Magdolna javasolta, hogy bízzák a csomó kioldását a kis Klarisszára, erre az ártatlan gyermekre.

    Főtisztelendő P. Vaccari megkérdezi, hogy ismeretes-e a kislány életkora. Főtisztelendő P. commisarius feleli, hogy hétéves volt. Tény, hogy ujja érintésére a csomó magától kioldódott. Ez volt a szent praeputium újrafellelésének első csodája. A belőle kiszálló jó illat két napon át átitatta a három fellelő nőt. A relikviát ezüst tálba tették és letétbe helyezték Szent Kornél és Szent Cyprián templomának oltárán.

    Ugyanabban a pillanatban magasságos sugallatra Massano szomszéd falu orsolyita asszonyai útnak indultak Calcata felé, fáklyákat vive és hálaadó énekeket énekelve. Ez volt a második csoda, melyet nemsokára újabb követett: miközben Szent Orsolya apácái a szent praeputiumot tiszteletben részesítették, az oltárra felhő ereszkedett, és csillagok ragyogtak benne. A plébános megkongatta a harangokat, hogy jelezze a csodát, amely négy órán át tartott. A templomban nemsokára olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy a kinnrekedtek felmásztak a tetőre és kiszedték a cserepeket, hogy lássák, mi történik odabent. A csoda csak akkor fejeződött be, mikor odaérkezett a vadászatról visszatérő d'Anguillara földesúr. Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros úr megkérdezi, hogy az orsolyitákon szőrcsuha vagy skapuláré volt-e. Főtisztelendő P. commisarius azt feleli, hogy ez nem tűnik ki az iratokból.

    Folytatja:

    Strozzi Magdolna Rómába utazott, hogy beszámoljon IV. Pálnak a calcatai eseményekről. Az utóbbi 1559-ben két lateráni kanonokot, Cenci és Pipinelli urainkat bízta meg, hogy a helyszínen vizsgálatot eszközöljenek. Pipinelli őméltósága meg akart győződni a szent praeputium rugalmasságáról, de sajnálatosan összetörte. Keze megdermedt, földrengés támadt, villám sújtott keresztül a templomon, mennydörgés hallatszott. Ez volt a negyedik csoda. A két kanonok nagy sietve utazott vissza és biztosította a szentatyát, hogy valóban a szent praeputium van Calcatában. IV. Pál úgy döntött, hogy ott hagyja. Szerinte ez a sok csoda arról tanúskodott, hogy az ereklye nagyon kedvelte ezt a helyet, ahová a háború forgandósága juttatta. A lateráni káptalan azonban elérte, hogy egy kis partikulát visszaadjanak, hála a Mgr. Pipinelli okozta törésnek, s ez a részecske ma is a bazilika kincsei közt van: még alig fél évszázaddal ezelőtt is ott volt a nagyheti kitételeken.

    A calcatai szent praeputium 1587-ben újabb két, az előzőre emlékeztető csodával hívta fel a figyelmet magára: úriasszonyok jöttek Rómából megtekinteni, mire sűrű felhő ereszkedett az oltárra és rémületbe ejtette a látogató hölgyeket.

    Főmagasságú és főtisztelendő Piazza bíboros úr megkérdezi, hogy csillagok ragyogtak-e ebben a felhőben is, mint a massanói parasztasszonyok látomásában. Főtisztelendő P. commisarius azt feleli, hogy ez nem tűnik ki az iratokból. Főmagasságú és főtisztelendő Canali bíboros úr megkérdezi, ismeretes-e, kik voltak ezek az úriasszonyok és milyen öltözetet viseltek. Főtisztelendő P. commisarius azt feleli, hogy ez nem tűnik ki az iratokból. A főmagasságú és főtisztelendő úr hozzáteszi, hogy az elsötétedési jelenségek, amelyek nők előtt mennek végbe, valószínűleg többé-kevésbé azzal vannak kapcsolatban, hogy illően voltak-e öltözve vagy sem, hasonlóképpen a meggémberedési jelenségek valószínűleg azzal vannak kapcsolatban, hogy mennyire voltak ártatlanok. Főmagasságú és főtisztelendő Piazza bíboros úr rámutat, hogy valóban Pipinelli őméltósága keze csak akkor dermedt meg, amikor összetörte a szent praeputiumot, nem pedig akkor, amikor hozzáért.

    Főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    V. Sixtus 1584-ben teljes búcsút engedélyezett a calcatai Szent Kornél és Szent Cyprián templomnak a körülmetélés napjára. Orsini XIII. Benedek pedig Orsini Lukrécia és Klarissza emlékének tiszteletére felújította ezt a búcsút. Uralkodása alatt a tiszteletre méltó Tenderini, Civita Castellana és Orte püspöke - Galleséé akkor még nem volt - újra felszentelte a templomot és elsősorban Jézus szent nevének ajánlotta.

    Ugyanakkor nagyon gazdag ereklyetartó készült. A relikvia megkímélődött az okoskodó utazók rosszindulatú kíváncsiságától, talán mert nem volt feltűnő. Bizonyára ugyanezért kerülte el az ereklyetartó a francia forradalmi seregek fosztogatását is.

    Főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange megjegyzi, hogy a francia forradalmi seregek sokkal kevesebb fosztogatást műveltek, mint mesélik. Főtisztelendő P. d'Orbiso Teofil megkérdezi, hogy nem ők voltak-e, kik ellopták a körülmetélés kövét. Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr javasolja, hogy menjenek tovább.

    Főtisztelendő P. commisarius folytatja:

    A XIX. század végéig, évente több napon át baldachin alatt tették ki az ereklyét, s közben a harangok zúgtak; de ekkortájt a német protestánsok megtudták, hol van, és a római anyaszentegyház hitelét rontó cikkeket közöltek. Éppen ezért a legfőbb szent kongregáció kibocsátotta az 1900. február 3-iki 37/A. számú dekrétumot, amely szerint tilos erről a relikviáról szóban vagy írásban említést tenni, speciali modo (46) fenntartott kiközösítés terhe mellett. A kongregáció azt is elrendelte, hogy a külföldieknek csak a püspök engedélyével szabad megmutatni, a környékbelieknek pedig csupán az évi ünnepen, akkor is csak messziről és magyarázat nélkül; végül pedig, hogy a lateráni részecskét többé sohasem szabad kitenni. A kongregáció még azt is elérte, hogy a calcatai szent praeputiumot nem tüntetik fel az Olasz Automobil Klub útikalauzai. Ennek a dekrétumnak és ezeknek az intézkedéseknek a hatálytalanításáért folyamodik X. Y. tisztelendő atya. A kérelmező kifejezett szándéka, hogy zarándokhelyet csináljon Calcatából, és fel óhajtja vétetni a várost az idegenforgalmi irodák körutazásainak listájára, hogy így szerezzen pénzalapot a kegyes célra.

    Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr megköszöni főtisztelendő P. commisarius előadását, amely megvilágította ezt a rendkívül bonyolult kérdést. Felhívja a főtisztelendő nagyméltóságokat és főtisztelendő P.-ket, továbbá a Mgr. főügyészt, szíveskedjenek döntést hozni. Az urak elmondják az Enchiridion indulgentiarum (47) 228-as fohászát.

    A kérvényt kedvezően kívánják elintézni:

  • Bernardini őnagyméltósága, a pizidiai Antiokia címzetes érseke, a propaganda fide szent kongregáció titkára,
  • Traglia őnagyméltósága, a palesztinai Cesarea címzetes érseke, Róma alkormányzója,
  • Hudal őnagyméltósága, Ela címzetes püspöke, a Santa Maria dell'Anima teuton kollégium rektora,
  • főtisztelendő P. Vaccari, a Jézustársaság tagja,
  • főtisztelendő P. Roschini, a szerviták tagja.

    A kérvényt nem kívánják kedvezően elintézni:

  • főtisztelendő P. Garrigou-Lagrange, a Domonkos-rend tagja,
  • főtisztelendő P. Castellano domonkosrendi barát, első kisegítő,
  • mgr. Graneris, főügyész,
  • főtisztelendő Gargiulo, a Domonkos-rendből, második kisegítő,

    Főtisztelendő P. Bigazzi a domonkosrendből kijelenti, hogy tartózkodik a szavazástól, lévén előadó.

    Főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr kihirdeti, hogy a főmagasságú és főtisztelendő bíboros urakat nem számítva, öten szavaztak igennel, négy ellenében és egy tartózkodás mellett.

    A főmagasságú és főtisztelendő bíboros urak külön tanácskozásra vonulnak vissza. Főtisztelendő őnagyméltóságaik és a főtisztelendő P.-ek, továbbá Mgr. a főügyész és az officiariusok a Szentlélek-himnuszt éneklik, hogy kedvezően befolyásolják a főmagasságú és főtisztelendő bíboros urak titkos tanácskozását. A titkos tanácskozás elhúzódik, az urak a sequentiát (48) éneklik és a rózsafüzért mondják az öt misztériumon elmélkedve.

    Egy óra múltán főmagasságú és főtisztelendő Pizzardo bíboros úr, Albano püspöke, a szent officium legfőbb szent kongregációjának titkára, a szemináriumok és egyetemek ügyeit intéző szent kongregáció prefektusa, visszatér az ülésre a főmagasságú és főtisztelendő urak társaságában és felolvassa az ítéletet:

    A kérvény elvettetik. Az előzetes rendelet megerősíttetik és helyben hagyatik. A kiközösítő büntetés kimondása az ellen, aki engedély nélkül szóban vagy írásban említést tesz a szent praeputiumról, továbbra is az apostoli szentszéknek tartatik fenn és a speciali kategóriából áttétetik a specialissimo (49) kategóriába. Ezzel egyetemben az ellene vétők ipso facto (50) "gyalázatosnak" mondatnak, mindazáltal csupán a "tűrt gyalázatosak" enyhébb csoportjába sorolandók. Megmakacsolódás esetében névre szóló ítélettel a "kerülendő gyalázatosak" súlyosabb csoportjába soroltatnak. Új meghagyások küldetnek Civita Castellano (Orte és Gallese) nagyméltóságú és főtisztelendő püspökének, hogy a mai határozatok értelmében fokozott éberségre intsék, s hogy ezt a calcatai plébánosnak is előírja.

    A főmagasságú és főtisztelendő tagok, valamint a nagyméltóságú és főtisztelendő urak és a főtisztelendő P.-ek, továbbá a főügyész és officiarius uraink emlékeztetnek arra, hogy legfőbb szent kongregáció tagjait a legteljesebb titoktartás kötelezi, melynek megszegését szintén a specialissimo modo fenntartott kiközösítés sújtja.

    Megállapíttatván, hogy semmilyen szárító itatós nem használtatott, hanem csupán homok, a 25. zsoltár mondatik el és a külön ülés bezáratik.

    Jegyzetek

  • (34) In nomine Domini, a.m. Isten nevében (latin).

  • (35) Vulgo, a.m. közönségesen (latin)

  • (36) Őszentsége... A fontosabb kongregációk prefektusa maga a pápa, akit bíboros titkár helyettesít.

  • (37) In extenso... stb, a.m. teljes egészében és minden vonatkozásában.

  • (38) Praeputium, a.m. előbőr (latin). Az a bőrdarabka (fityma), amelyet a legtöbb keleti népnél - és így a zsidóknál is - szokásos körülmetélés során a férfi peniséről levágnak.

  • (39) A gyermekség evangéliuma vagy más néven proto-evangélium egy Szent Jakab apostolnak tulajdonított apokrif irat, amelynek hitelességét a katolikus egyház nem ismeri el.

  • (40) Excommunicatio maior, a.m. súlyosabb kiközösítés (latin).

  • (41) Indultum, a pápától nyert különleges felhatalmazás v. privilégium.

  • (42) Virilia, a.m. férfi nemi szerv (latin).

  • (43)Muliebria, a.m. női nemi szerv (latin).

  • (44) Sancta sanctorum, a középkorban a pápák magánkápolnája a régi lateráni palotában, ahol a legbecsesebb ereklyéket őrizték. Mikor a régi palotát lebontották, a kápolna megmaradt, de lassacskán megfeledkeztek róla, és csak 1905-ben nyitották meg ismét.

  • (45) Sacco di Roma, a.m. Róma kifosztása. Így nevezik azt az 1527. május 6-án lejátszódott történelmi eseményt, amelynek során V. Károly német császár zsoldos serege feldúlta és kirabolta Rómát. A császár azért küldte hadait Róma ellen, mert VII. Kelemen pápa szövetségre lépett I. Ferenc francia királlyal. Az olasz, spanyol és német zsoldosok rengeteg embert megöltek és pótolhatatlan károkat okoztak műemlékekben és műkincsekben. Maga a pápa is csak úgy maradt életben, hogy az Angyalvárba menekült.

  • (46) Speciali modo, a.m. különleges módon (latin). Azt jelenti, hogy az ilyen módon fenntartott kiközösítés alól csak a pápa oldhat fel.

  • (47) Enchiridion indugentiarum, a búcsúk kézikönyve (latin).

  • (48) Sequentia, verses ének egyes ünnepibb misékben.

  • (49) Specialissimo, a.m. legkülönlegesebb (olasz)

  • (50) Ipso facto, a.m. a tényből folyóan, azaz önműködően (latin).