278. Az eső keletkezése. Az eső a felhőket alkotó, fölötte kicsiny vízcseppecskék egyesüléséből származik; elkülönülve e vízcseppecskék nagyon lassan hullanak le a meleg levegőben és újra elpárolognak. Ha azonban egyesülnek, a levegő ellenállása csekélyebb hatással van reájuk, esésük gyorsul és egészen a földre hullhatnak, mielőtt teljesen elpárolognának; ekkor azt mondjuk, hogy a felhő esőt hoz.

Minő okok idézik elő több vízcseppnek egyesülését? Hiába keresték e tünemény magyarázatát. Egyik legvalószínűbb magyarázat a légköri elektromosságnak tulajdonít fontos szerepet. Minden felhő többé-kevésbé elektromos; az őt alkotó vízcseppecskék ugyanoly természetű elektromossággal levén töltve, taszítják egymást. De mihelyt valami elektromos kisülés, vagy szomszédos elektromos megosztás a közös töltést megszünteti, vagy csökkenti,

279. Az eső eredete. Főleg a kitágulás folytán előálló lehűlés okozza az esőt; de maga e tünemény, a melyet a levegőtömegeknek a hidegebb rétegekbe emelkedése okoz, az esőt 3 csoportba osztályozza: konvekcziós, cziklónos és hegyi esőre. Ezt a felosztást minden meteorológus elfogadta.

1. Konvekcziós esők. Az ily esők főképpen az egyenlítői szélcsend övének esői, a hol a levegő folytonosan felfelé áramlik; ezen a vidéken az eső majdnem állandó és igen bő az egész évben; a levegő, a mely fölemelkedik, valóban nagyon meleg és ennélfogva tetemes mennyiségű párát tartalmaz. Az egyenlítői esőöv a passzátok választóvonalával ingadozik, követve a Nap mozgását az ekliptikán.

Azok a bő esők, a melyek Európa nyugati partjait, Irlandot, Norvégiát, Portugáliát, Bretagnet öntözik, konvekcziós esők, melyeket az a meleg és nedves levegő hoz, a mely a Golf-áramlat felett vonul el és mint D.Ny. szél érkezik e szárazföld felé, a hol kevésbé meleg levegővel találkozik. Tehát bőséges lecsapódás történik ezen a vidéken, a melynek esőjárása nagyon is ismeretes.

Előre jelezhetjük ily módon, hogy a nyári monzun hatalmas előidézője az esőnek; az Indiai-óczeán nyári monzunja a part felé fújván, melegen és nedvesen érkezik oda; a szárazföldi fensík lejtője felemelkedésre kényszeríti, tehát oly esőt idéz elő, a mely bőségére nézve felülmúlja a földgömb minden más vidékéét.

A Himalája lejtője tehát szükségszerűen oly hely, melyen esőmaximum jelentkezik. Télen ellenkezőleg a szárazföldi monzun fúj és Hindosztán száraz évszakot kap.

Általában azok a vidékek, a melyeket a sarkoktól az egyenlítő felé menő szél seper végig, kevés esőt kapnak; azok pedig, a melyeken megfordítva, az egyenlítőtől a sarkok felé fúj a szél, esősek.

280. Az esőmennyiség megmérése. – Esőmérők. Az eső mennyiségét magassága szerint milliméterben mérik; feltesszük, hogy a talaj vízhatlan, vízszintes és párolgástól mentes. Ily körülmények közt az eső felgyűl és az eső mennyiségét szükségszerűen az összegyűlt vízréteg vastagsága adja.

281. Az eső eloszlása a Föld felszinén. Azok után, a miket az eső eredetéről mondottunk, fogalmat alkothatunk az eloszlásáról, a mi természetesen nem ment fel az alól, hogy elméleti levezetéseinknek tapasztalati igazolását ne keressük.

Mindenek előtt biztosak lehetünk benne, hogy az egyenlítői öv, mint a felszálló áramlatok színtere, nagyon esős vidék. Két szükséges feltételt egyesít; a tenger közelségét és a magas hőmérsékletet. Tehát az egyenlítőn esőmaximumot kell találnunk.

Láttuk, hogy az északi és déli szélesség 30°-a körül találjuk szélcsend két övét, melyet a tengeri anticziklónos középpontok jelölnek ki; itt leszálló levegőt találunk; a levegő tehát ellentétben az előbbi folyamattal, összenyomódása következtében felmelegszik. Az általános légkörzés középpontjai tehát sokkal kevesebb esőt fognak kapni.

E két övön túl nyugati és délnyugati szelek uralkodnak, melyek nedvességgel terhelődnek meg abban a gyűrűben, a melyet a tengeri áramlatok felett leírnak és lecsapják párájukat, midőn hidegebb vidékekre érkeznek. A mérsékelt égövekben, főként az északi földgömbön e szerint növekedő esőt találunk, a melyet erős csökkenés követ abban a mértékben, a mint a sarkok felé megyünk, mert akkor a levegő nagyon lehűlvén, csak fölötte kevés párát tartalmaz.

Ezek az elmélet előre jelzései. Lássuk, mit mond az észlelet.

282. Számeredmények. Az eső évi átlaga az egyenlítő vidékén közel 2 m.; ezt a mennyiséget bizonyos vidékek felülmulják (Guyanában és a Guineai-öbölben 3 méter).

Azok az állomások, a melyek évenként 4 m.-nél többet kapnak, ritkák; felemlítjük Afrikában a Sierra-Leone-t és Kamerunt (4.5 m.), valamint Madagaszkár magas fensíkjait. De a maximumot Indiában találjuk; pl. Tavoy-ban (a tenger színén) 5 m. esőt észleltek; 6.5 m.-t Mahabalesvar-ban (Ghát-hegyláncz) és végül az észlelt legnagyobbat tizenkét méter és nyolczvan czentimétert, Cserrapundzsiban, a Garrows-hegységben, a Brámaputra völgyétől délre.

Nem tekintve Indiát, a hol egészen kivételes esőjárás van, melynek főokai a monzunok, a déli és északi szélesség 20–30 fokával szomszédos vidékek kevés csapadékot kapnak: 200 millimétert, sőt kevesebbet; ezek a sivatagok, az eső nélküli vidékek; közülük első helyen kell említenünk azokat a vidékeket, a melyek az északi atlanti-óczeáni körzés visszatérő ágánál találhatók: Turkesztánt, Arábiát, Egyiptomot, a Szaharát. Itt felismerhetjük a tengeri áramlatoknak érthető, de mégis meglepő hatását, a mint a légi áramlatokat kormányozva, a sivatagvidékek általános éghajlatát megszabják.

Egyiptomban, Alexandriában alig 30 milliméter eső esik évenként.

Európában az átlag már nagyobb. Az évi átlag Francziaországban 800 milliméter; így hát Párizs, mely csak 560 millimétert kap, az átlagon alul van, míg Brest 830 milliméterrel az átlagot jóval felülmúlja; Budapest évi átlaga 657.2 mm., Magyarországon a minimum 530 mm. és a maximum 2750 mm.

283. A térítők vidékének esős évszakai. Láttuk, hogy az egyenlítői vidékeken esőmaximum van; de ez a maximum nem oszlik el egyformán az év minden napján.

A Nap valójában nincs mindig az egyenlítő síkjában. Az ekliptikán való látszólagos mozgásában a két térítő között inga-

284. A jég a légkörben. – Hó. Mikor a vízpára nagyon alacsony hőmérsékleten csapódik le, akkor közvetetlenül szilárd állapotba megy át. Ha a sűrűsödés fokozatosan történik, akkor hó keletkezik; ha a sűrűsödés heves, akkor jég.

A lehullott hó magasságát pontosan megmérni nem lehet; a hó annyira mozgékony, annyira alá van vetve a legkisebb szél tovaszállító hatásának, hogy ez a magasság a térszín domborulata szerint más és más. Továbbá a hó fajsúlya is roppantul változik a pelyhek nagyságával.

285. Az örökhó és határa. A légkör hőmérséklete – mint tudjuk – abban a mértékben csökken, a milyenben a magasság növekedik. A hegyvidéken tehát van bizonyos határ-magasság, melytől kezdve a hó, mely egy év tartama alatt lehull, nem olvad el teljesen, mielőtt a következő év hava megjelennék. Ezt a magasságot az örökhó határának nevezik.

Az örökhónak ez a határa a földrajzi szélesség szerint változik (l. a 123. rajzot).

123. rajz.

Európában, az Alpokban e határ 2750 m. magasság körül van, Norvégiában leszáll 1500 m.-re, a Spitzbergákon csak 450 m.

A meleg vidékeken a határ sokkal magasabb; a Himaláján 5000 méter magasságot is meghalad; 4800 méterig nyúlik az egyenlítői Andok lánczaiban. E roppant hegylánczolatban, mely északról délnek tart, a határ abban a mértékben száll alá, a mint a földrajzi szélesség növekedik. Chihiben a 32°-on 3500 m.; a 42°-on 1600 m. és az 50. déli szélességi fokon 800 méterre száll alá. A Darwin-hegyen, a Tűzföldön csak 403 méter és a Belgica újabb délsarki expedicziója a 67°-on a tenger színén találta meg az örökhó határát.

286. Jégeső. – A jégszem szerkezete. Midőn a légkörben a lecsapódott pára megfagyása hirtelen történik, nincs idő a kristályok kialakulására és a vízcsepp a helyett, hogy hatszögű kristályokat alkotria, jéggolyó alakjában keménvedik meg, melynek neve jégszem.

Ha ez a jéggolyó fehér és szivacsos, dara a neve. Ez a szín és ez a szivacsos külső számos, mikroszkópos levegőbuborék bezárásától ered. A dara szemecskéi 2–4 mm. átmérőjűek. A jégszemek általában fél czentiméter átmérőjűek; de nagy vihar alkalmával sokkal nagyobb jégszemeket is láttak. 1900 júliusában a Sorbonne fizikai laboratóriumának udvarán felszedtem egy ily darabot. Mindjárt mérlegre téve, súlya 9.9 g. volt. Átmérője közel 3 cm. Gyakran észleltek tyúktojás nagyságú jégszemeket is; néha egyes jégszemek súlya 1 kg.-ot is meghaladt. A jégeső ily körülmények közt nemcsak a mezőgazdaság romlását okozza, de az embereknek és az állatoknak is veszedelme.

Minden jégszem egyformán, hagyma módjára, rétegekből áll; a középen szivacsos daramagot találunk, mely körül átlátszó jég- és fehér dararétegek váltakoznak.

287. A jégeső kialakulása. Nem foglalkozunk a jégeső elektrosztatikus elméletével, melyet VOLTA rossz hasonlat alapján, fogalmazott, midőn egybevetette az elektromos jégeső és a bábtáncz néven ismeretes iskolai kísérleteket. A jégszemek keletkezésének egészen más jelenség az oka: a túlhűlés.

Tudjuk, hogy ha kis tömeg vizet nagyon lassan hűtünk le, és megóvjuk minden idegen testtel való érintkezéstől, valamint minden

288. Harmat. – Dér. A légköri lecsapódások leírásának befejezése előtt, hátra van még, hogy arról a vízről szóljunk, a mely a föld, vagy a földi tárgyak felszinén csapódik le.

A harmat finom vízcseppekből áll, melyek befedik a mezők füvét reggel, tiszta éjszaka után. Jelenléte könnyen magyarázható; a föld kisugározza éjjel a meleget, ez a sugárzás annál erőteljesebb, mennél átlátszóbb a levegő. A föld tehát lehűl és a vele érintkező levegő réteg lecsapja páráját a felszínre. A jelenség fontossága a mezőgazdaságra roppant nagy; vannak száraz vidékek, melyeken a növények nem kapnak más vizet, mint a reggeli harmatot.

Dér. Tavaszszal és őszszel, mikor a környező levegő hőmérséklete éjszaka már elég alacsony, megtörténik, hogy az éjjeli kisugárzás a földet zérus alá hűti. A harmat ekkor közvetetlenül szilárd alakban rakódik le; ez a dér.

289. Zuzmara és ónos eső. Midőn a légkörnek a talajjal érintkező alsó rétegei mélyen a zérus hőmérséklet alatt vannak és túlhűtött köd száll a földre, vagy az így lehűlt tárgyakra, a megszilárdulás rögtön jégkristályok alakjában történik; ezt látjuk a köddel érintkező fák ágain télen; a jégnek ezt a különös alakját zuzmarának nevezzük.

Ha a hőmérséklet nagyon alacsony és ha nem a felhő vízcseppecskéi, hanem túlhűtött esőcseppek érkeznek a nagyon lehűlt földre, a föld és a földi tárgyak többé-kevésbé vastag, átlátszó jégréteggel vonódnak be, ez az ónos eső. Az ónos eső néha veszedelmes jelenség lehet; az 1879-iki híres télen az ónos jégréteg, mely a telegráfdrótokat beborította, több czentiméter vastagságú volt; ily körülmények közt a drótok e váratlan túlterheléstől elszakadtak.

A nép nyelve ónos jégnek nevezi a csúszós hófelszínt is, mely a meleg és hideg váltakozása folytán, váltakozva megolvadt és megkeményedett. De ez téves elnevezés, melynek az előbbi tüneményhez semmi köze sincs.