IV. FEJEZET
FÉRGEK (VERMES)

A KI CSAKIS az általánosan ismert közönséges férgekre, például a földi gilisztára, vagy a közönséges bélgilisztára gondol, könnyen azt kérdhetné, hogy miként lehet ez állatok külső mechanikai műszereiről valami különöset mondani? S tényleg be kell vallanunk, hogy a férgek teste igen szegény ilyes műszerekben, sőt némelyike épen avval tűnik ki, hogy hiányzik rajta minden mechanikailag ható függelék. S mire is kellene ez nekik? Hiszen egész testök épen úgy, mint a kigyóké vagy más "féregforma" gerinczesé, oly műszer, mely a legkülönfélébb mozgásokat és műveleteket végezheti. Igy p. o. a féreg is testének kígyózó mozgásaival halad a szilárd alzaton épen úgy, mint folyékony közegben is; továbbá arra is nagyon alkalmas, hogy valamely tárgyra rátekerődjék s így rögzítse magát; szabadon álló testrészét mint ostort, vagy, esetleg, mint kalapácsszerű védőműszert is használhatja. A legtöbb féreg teste azonban nemcsak egyértékű mechanikai szempontból a kigyószerű állatok testével, hanem egy igen fontos pontban még felül is mulja. Ama körülménynél fogva ugyanis, hogy a féreg teste nem feszes, mint a kígyóké, melyen szilárd tengely, a gerinczoszlop fut végig, hanem egészen puha, s ezen felül egész hosszában az engedékeny bőrrel össze szőtt, erős


300

izmok járják át, rendkívüli mértékben összehúzódhatik vagyis megrövidülhet s mindenki tudja, hogy mily ügyesen tud a féreg testének összehúzódásával a fenyegető veszély elől menekülni.

E nevezetes mechanikai berendezésen kívül, a melylyel a legtöbb féreg teste fel van szerelve, s a melyet mi azért nem méltánylunk eléggé, mert ez állatokat közönségesen az állatvilág szemetjének szoktuk tartani, némely féreg látszólag igen egyszerű testén mégis annyiféle mechanikai segéd- vagy mellékszervet láthatunk, hogy csak egyszerű leirásukkal is egész kötetet lehetne megtölteni.

Ha nagyobb üvegedényt, valamely mocsárból vett iszapos vízzel töltünk meg, a vízben, mihelyt leülepszik, gyakran parányi nyelvalakú állatkákat vehetünk észre, melyek úgy, mint az ázalékállatkák, a nélkül, hogy testök alakját változtatnák, a vízben ide s tova úszkálnak. Ezen jelentéktelen, alig egy- vagy két millimeter nagyságu állatkák igen nagy és gazdag elágzású állatosztály képviselői, a melyeket a nagynevű apróállat-tanulmányozó EHRENBERG "Turbellária"-knak, örvénykéknek nevezett el. A mint már jelezve volt, fő és legfeltünőbb tulajdonuk, hogy a férgekre jellemző kigyódzó mozgás nélkül tudnak haladni. A mikroszkóp azonnal megfejti e rejtvényt. Ugyanis bizonyos nagyítás mellett vizsgálva ez állatkákat, azonnal feltűnik, hogy lapos testökön köröskörül azon különös szőrszerű evezők – csillangók – vannak, melyeket már az infusoriumokon említettünk. E csillangók még egy más hasznot is nyújtanak ez apró lényeknek. Ugyanis, ha viselőjök valahol megtapad, a körötte levő vizet folytonos örvénylésben tartják, s egyuttal a nekik szükséges táplálóanyagokat szájuk felé hajtják. Ezen csillangókon kivül egynémely turbellariának még más mikroszkópi műszere is van. Nem tekintve ugyanis bizonyos általánosan elterjedt pálczikaszerű testeket, melyek néha töméntelen mennyiség-


301

ben lövellődnek ki a külbőr csillangós sejtjeiből s a melyeknek szerepük még mindeddig elég rejtvényes, egyes alakokon, p. o. a gyakori Microstoma lineare-n a tömlősbelűek csalánszerveivel teljesen megegyező szervek találhatók, melyek kétségen kívül épen úgy távolra ható fegyverekül szolgálhatnak ezeknek az állatoknak is.

Ha valaki nem restelli a fáradtságot s egy patak apró kavicsainak alsó felét tanulmányozza, egy másik örvényező állatcsoporttal is megismerkedhetik. Ugyanis az említett kavicsokon mintegy két centiméter hosszúságú, nemileg csupasz csigákhoz hasonló igen puha s összehúzódhatő testű állatokat lelhet. Ha az ilyen lényt óraüvegbe teszszük, egészen lapos, tehát a féreg tipustól eltérő alakot ölt, a melynek szegélye fodros redőkbe szedődik. Az állat e szerint "lapos féreg" (Planaria) nevét meg is érdemli. Még hozzá tehetjük, hogy a tudományban a "lapos férgekhez" az örvénykéken kívül még a galandférgeket (pántlikagiliszták) és a mételyeket is számítják. A Planariákra azonban azért is különösen figyelmeztetjük az olvasót, mert rajtok már szabad szemmel is egy oly műszert láthatunk, mely szerkezeténél fogva különösen érdekes. Ha ugyanis a Planaria a vizsgálatra használt üvegedényre lapul, a mit gyakran megtesz, alsó testrésze közepén, vagyis a szemmel és tapogatókkal ellátott elülső testrésztől (fejrész) jókora távolban egy nyilást látunk, melyen át az állat időről időre csőszerű, fehéres képződményt dug ki, mely csodálkozásunkra mindinkább előrébb és előrébb nyúlik s úgy tapogat ide s tova, mintha valamely féregből egy másik féreg másznék kifelé.

E mozgékony cső pedig nem egyéb, mint a táplálékot fölvevő műszer, azaz a garat, a melyet ilyen nyujtott állapotában ormánynak neveznek, s mivel e műszer nemcsak ez állatok, hanem sok más féreg életében is nagy szerepet


302

játszik, szükségesnek tartjuk mechanizmusát a 209-ik ábrával illusztrálni.

A B képen – mely azonban, úgy, mint A is, kevésbbé a Planariákra, mint inkább más férgekre illik, – a vastag ef és ik vonalak a merevnek vehető bőrtömlőt jelentik; ei pedig az állat szájnyílását. Ez utóbbi mögött, mely külön körkörös izmokkal tökéletesen zárható, egy másik nyílásra (a) bukkanunk, a mely vastag, duzzadt és erős izomzatú részbe (d), ez pedig tovább a tulajdonképeni bélbe (bc) vezet. Az említett duzzadt szervet, mely bizonyos örvénykéken rengeteg nagyságot is érhet el, – így egyes esetekben a test harmadrészével egyenlő, – kerekded és hagymaszerű alakjánál fogva, garatfőnek is szokták nevezni. Nem tekintve belső bélését, mely, a test külső bőréhez hasonlóan, gyakran igen kemény és mindenféle hegyes fegyverszerű nyújtvánnyal van fölszerelve, vastag falzata legnagyobbrészt csakis izmokból áll, melyek részint sugaras, részint körkörös irányban vannak elrendeződve.

209. ábra. Egy féreg ormányának vázlata. A kinyujtva, B behúzva. a száj; d garat; b bél: ega garathüvely; gh a hüvely behuzására, df kitolására való izmok.

Ha az imént említett örvénykét mikroszkóp alatt megtekintjük, az aránylag nagy tömegű izomzat szüksé-


303

gét azonnal beláthatjuk. Épen úgy, mint a felsőbbrendíi állatok szíve, – a mely nem is egyéb, mint üres izom, – folyton nyelő mozgásokat végez, a melyek arra valók, hogy a víz és a vízben lebegő tápláló részecskék kívülről az állat száján át a belébe jussanak. Ez a sajátságos szivattyú azonban nem marad mindig úgy, mint az említett apró örvénykéé, vagy az orsógilisztáé (Ascaris), a test belsejében, hanem gyakran ki is türődhetik a szájon át. Ez, mint a 209. ábrán látható, úgy lehetséges, hogy a szóban forgó műszer egy vékony redős bőrön, az u. n. ormányhüvelyen (ega és ia) függ, a mely a szájnál közvetlen a külső bőrbe megy át. Hogy e műszer mechanizmusát megértsük, vegyük a dolgot úgy, hogy nem a be-, hanem a kitürődött ormány (209. ábra A) felel meg a nyugalmi állásnak, vagy más szóval, a kitürődött ormányhüvelynek feszültségi viszonyai olyanok, hogy a garatfő, ha erővel befelé nyomnók, egyensúlyából kimozdított hüvelyének rugóhatásánál fogva magától ismét kifelé ugranék. Az ormány behúzására azonban, ábránkon pontozott vonalakkal jelölt, izmok szolgálnak, a melyek az ormány és a merevnek gondolt bőrvázhoz tapadnak. És pedig kétféle ilyen visszahúzó izom is van: vannak olyanok, a melyek (209-ik ábra A df) hátul magára a garatra, továbbá olyanok (ge), a melyek a garathüvelyre tapadnak. Ez izmok hatása a B-ben rajzolt állásba teszi az ormányt. A garaton tapadó izmok a garatot, s vele együtt a hüvely elülső részét is hátrafelé húzzák, ellenben a hüvelyre tapadók a garatot redőkbe szedik s egyben a garat behúzódását is elősegítik. Az ormány e helyzetében nyilván épen úgy viselkedik, mint a megfeszített íjj húrján nyugvó nyílvessző, vagyis magától azonnal kilökődik, mihelyt az izmok feszűlése, a melynél fogva az ormány kényszerhelyzetében tartatik, alább hagy és a hüvely rugalmassága érvényesül. Még közelebbi a hasonlat


304

e gyorsműszer és a felsőbbrendű állatok nyelve között, mely utóbbi szervet úgy tekinthetjük, mint a ki nem fordítható garat helyettesítőjét.

Bizonnyal hallott már valamit az olvasó arról, hogy újabban nagyobb tengeri állatok fogására oly szigonyokat szoktak alkalmazni, a melyeket kilőnek, mint a puskából a golyót, s alakjokat nem tekintve, a kilőtt golyótól csak abban különböznek, hogy vastag kötélre vannak erősítve, a mellyel a meglőtt állat a vadász emberhez húzható. A Turbellariákkal közel rokon némely tengeri féregnek, az u. n. Nemertináknak már természettől analog ilyen lövő-műszerök van s bizonnyal csodálkoznék az olvasó, ha látná, hogy az ily több méter hosszú, de a mellett igen vékony zsinórszerű féreg miképen veti ki pányváját, a mely gyakran csaknem oly hosszú, mint maga az állat teste. Ez a lövő- és hajító-műszer a következőleg van szerkesztve. Gondoljon az olvasó az állat szája fölé egy hosszu, de vékony csövet, a melyen elől, a hol zárt, a 210. ábrán rajzolt tőrszerű és finom hegyű szurony van. Gondolja el azt is továbbá, hogy a tőrt rejtő cső ürege a száj felett levő alapjától még mélyen leterjed a testbe. Végre képzelje el azt is, hogy közel a test végéhez izomnyaláb ered, mely a bél fölött

210 ábra. Egy Nemertina (Tetrastemma obscurum) ormánya. a tőr; b tartalékfegyver.

211. ábra. Az ormány kitürődésének vázlata. (L. a 171. ábra magyarázatát.)


305

levő csatornába hatol és a kiálló csőnek egész hegyéig terjed. Ezeket meggondolva, a szúró-műszer mechanizmusát könnyen megérthetjük. Ez ugyanis egészen oly képződmény, mint az előbb leírt ormány s csakugyan így is nevezzük. A cső kitürődött állapota itt is nyugalmi állásának felel meg. Ha az említett hosszú izom összehúzódik, épen úgy, mint a csiga tapogatója, először is önmagába (211. ábra) és azután a hüvelyét tevő csatornába türődik s ez állapotában a megfeszített íjj húrján nyugvó nyílvesszőhöz hasonlít. A további folyamat magától érthető. Abban a pillanatban, a melyben az erősen összehúzódott izom húzóereje gyengül, a cső hüvelyéből kilövellődik s csodálatos látni, mily sebességgel történik mindez. Még érthetőbb az egész, ha egy ilyen lövőkészüléket haránt irányú átmetszésben tekintünk meg, melyen látható, hogy a hüvely, a melyben a tulajdonképeni ormány van, maga is izmokból áll, a melyek ha először is hátul húzódnak össze, a benn fekvő csövet kifelé szorítják. A mesterséges kilőtt szigonyoktól azonban még abban is lényegesen külömbözik e természetes lövő- és szúró-szerszám, hogy csakis a zsákmány felszúrására és nem a rabló testéhez való odahúzására szolgál. Az ilyen férgeknek ugyanis elégséges, ha a zsákmányul kiszemelt állaton (legtöbbnyire rákokon) csak egy kis lyukat ütnek, mert ha ezt elérték, testök mesés hajlékonyságával és összehúzékonyságával könnyen sikerül a prédaállat belsejébe lopódzniok.

* * *

A legtöbb állat külső mechanikai műszerei, mint ismeretes, arra szolgálnak, hogy bizonyos munkát végezzenek, mely majd az állat testét mozdítja tovább, majd pedig a zsákmány odahúzásával az állat táplálkozását segíti elő.

Sok állatra és épen a férgek nagy részére nézve másképen áll a dolog. A munkás osztállyal ellentétben, munkakerülő henyék ezek, a melyek az előbbiek fáradsággal


306

összekapart szerzeményén híznak, vagy más állatok belsejében, vagy külsején élősködnek. Az ilyen élősködőkön természetesen hiába keresünk valamelyes kézi szerszámot, de ennek pótlására vannak oly – mondhatnók, ravaszul kieszelt – külső készülékeik, a melyek segítségével áldozatukhoz, gazdájokhoz, nagy erővel odakapaszkodhatnak.

212. ábra. Az emberben élősködő galandféreg (Taenia solium) feje. b, c szívókorongok; a horogkoszorú.

Ily rögzítő műszer kitünő példáját látjuk az ember belében élősködő galandféregen (pántlika-giliszta, Taenia solium). Ez állat, mint bizonyára mindenki tudja, sokszor több méter hosszú és sok ezer ízből összetett; az ízek (proglottisok) a lánczolat elején fonalvékony nyakba mennek át, a mely vastagabb duzzanattal, az ú. n. fejjel (212. ábra) végződik. E féreg száj- és bélnélküli íz-sora az ember belének tápláló nedvében él és a táplálékot felszívja, a feje pedig csakis a rögzítő műszerek hordozója, a melyek a férget a bél bolyhai közé erősítik. Ez utóbbi műszerek – épen úgy, mint más élősködő férgen, – nem különleges szervek, hanem itt is ugyanazon elv alkalmazását látjuk, a melyet már előbb, főleg pedig a tüskebőrűek tárgyalásakor érintettünk. Ugyanis itt részint kemény horogszerű, részint puha szívó műszerekkel van dolgunk, s legérdekesebb az, hogy miképen van alkalmazva épen a külömböző belső és


307

213. ábra. A galandféreg egy horga.

külső élősködőkön a kivánalmaknak megfelelőleg ezen kapaszkodó műszer. Mivel a galandféreg feje, a mint említettük, a bélbolyhok közé nyomúl, első sorban igen czélszerű a szívóműszerekre, hogy kifelé emelkednek s körben vannak elhelyeződve. E szívóműszerek szerkezetéről nem kell bőven szólanunk. Körülbelül olyanok, mint egy hátul zárt garat s mint ez utóbbi, kétféle izomból állanak, ú. m. sugarasakból (c), a melyek a belső falat kifelé húzzák, vagyis az üreget nagyobbítják, és körkörösekből (b), melyek szűkítik. A rögzítő kemény részek, vagyis a horgocskák szerepének megértése már tüzetesebb tárgyalást kiván. Ezek csapszerűleg kiálló s kissé ki- és befelé húzható nyúlványon (212. ábra a) hegyökkel kifelé koszorúba vannak rendeződve. A horgok valamely gerinczes állat, p. o. a madár karmához hasonlítanak, de nem szaruanyagból, hanem chitinállományból állanak. Ha meggondoljuk, hogy a rák ollójának chitines pánczélját a belerakódott mész teszi oly merevvé és keménnyé: nem fogunk csodálkozni, ha a galandféreg chitines horgaiban is meszet találunk. A részleteket a 213. ábrából könnyen megérthetjük. Ezen xx' a fej felületének átmetszetét, e a horog kiálló hegyét, a és c zacskóalakú betürődésbe rejtett gyökerét ábrázolja. Ha elképzeljük, hogy f a horog forgópontja, ab és cd pedig a gyökeren megtapadó izmok: akkor arra nézve is tisztában leszünk, hogy a horgokban kétkarú emeltyűvel van dolgunk, a mely tetszés szerint fölfelé vagy lefelé irányítható.

Az ellentét kedvéért vessünk egy pillantást a 214-ik ábra két rajzára, melyek két petéből kikelt galandféregembriót ábrázolnak. Ezek ugyanis szabadon mozoghatnak ide s tova s műszereik ennek megfelelők. A baloldali rajzban bemutatott embrió, a kácsában élő galandféregé, mely hosszú csillangóival (b) eleinte a vízben úszkál. De legnevezetesebb az rajta, hogy belsejében a csillangós réteg alatt

214. ábra. Két galandféreg embriója; a baloldali egy madárban élősködő (Ligula), a jobboldali az emberben élősködő galandféreg embriója. a horgok; b csillangók.


308

három pár hegyes horga (a) van, melyek azonnal megkezdik működésöket, mihelyt az embrio első gazdájának belébe jut. Ekkor az emberben élősködő galandféreg embriójához, a jobboldalihoz válik hasonlóvá, a melyen hasonlóképen három pár horgot észlelhetünk. Ezek a horgok azonban korántsem felelnek meg a kifejlődött állat horogkoszorúja horgainak, hanem csakis átmeneti és ideiglenes műszerek, a melyek arra szolgálnak, hogy a parányi kósza s tolakodó vendégnek útját egyengessék, ha a bél- és más szervek szöveteiben tovahalad.

Tekintettel a rokonsági viszonyra, a sokféle kapaszkodó műszerrel gazdagon ellátott s szintén élősködő mételyférgekhez, a Trematodákhoz kellene most mindenekelőtt fordúlnunk; ezeket azonban jobban megérthetjük, ha előbb a sokkal ismeretesebb pióczával foglalkozunk. Ez utóbbi élősködő állatok, mint ismeretes, testöknek két ellenkező végén levő szívókorongok segítségével rögzítik magokat, a mi tovahaladásukra nézve is igen praktikus berendezés. A pióczáknak ezenkívül kitünő aktiv műszereik is vannak, nevezetesen serlegalakú száj korongjuk belsejében, számos fogacskával szegélyzett három állkapcsuk (215-ik ábra) a melyek izmok bonyolult rendszerével körfűrész módjára mozgatha-

215. ábra. A piócza feje szájkorongjával; mellette egyik állkapcsa izmaival (abc).


309

tók és arra valók, hogy a megtámadott áldozat bőrét megsebezzék s abból a vér kicsorduljon.

A szorosabb értelemben vett szívóférgek némelyike, és pedig az ú. n. kétszívókások (Distomeae), a melyekhez a májmétely (Distomum hepaticum) is tartozik, annyiban hasonlítanak külsőleg a pióczákhoz, hogy a szájukat körülvevő szívókorongjukon kívül még egy második szívókorongjok is van. Azonban ez utóbbi rendesen nem a test hátulsó végén, hanem a hasoldal közepén, vagy, mint épen a májmételyen, nem messze a száj szívókorongja mögött fekszik. De a két szívókorongos trematodákon kívül vannak olyanok is, melyeknek három,sőt több tapadószervök is van. Egy ilyen sok szívókájú férget látunk a 216. ábrán. Ez állat nem él úgy, mint a májmétely, gazdája belsejében, hanem a halak kopoltyúján és ez exponált [könnyen észrevehető] helynek megfelelőleg gazdagabban van fölszerelve kapaszkodó műszerekkel. Ugyanis a szája előtt levő két oldalsó szívókorongocskán (s) kívül testének hátulsó részén egy pár nagyobb harang alakú függeléke is van, a melynek alsó lapos oldalán kocsányos szívókorongjai (b) és horgai vannak és végül még egy hosszabb, szintén apró ujjszerű szívókákkal ellátott farkszerű függeléke is van, a melylyel, úgy mint a piócza hátulsó korongjával, odaszívódhatik vagy testét fel is emelheti.

216. ábra. A tengeri csukán (Merlucius) élősködő szívóféreg (Anthocotyle Merlucii,). m száj; s kis szívókorongok a fejen; a harangszerű oldalfüggelék, szívókorongokkal (b); c a farkon levő szívókák. Ötszörös nagyítás.

A 217. ábra arról is fogalmat nyújthat, hogy e férgek rögzítő mechanizmusa mily mesteri részleteiben. Ez ábrán a


310

217. ábra. Egy szívóféreg (Calicotyle Kroyeri Dies) korongján levő horognak izomzata; bd, bc kitoló, bcf behúzó-, bh és be oldalra térítő horogizmok.

kapaszkodó horog (ba) a hozzátartozó mozgató szervekkel együtt látható. A horog maga úgyszólván egész hosszú gyökerével (db) csupa izmokon függ. Legszámosabbak a bd-vel jelölt nyalábok, melyek együttes működése a horgot kitolja, a bf nyaláb pedig ismét visszahúzza. Az oldalmozgásokat a be, bg és bh izmok végzik, a melyeket különféle síkban kell az élő állaton képzelnünk. Ifjú korukban, mint a galandférgek, úgy ezek a férgek is szabadon élnek a vízben, de rendszerint több változáson és vándorláson mennek át mint a galandférgek. A májmétely például csillangókkal borítva hagyja el petéjét. Többszöri átalakulás után a kész állat formáját ölti fel, de ettől mégis lényegesen külömbözik abban, hogy hosszú evezőfarka van, a melynek, mert ebben az állapotban még vízben él, nagy hasznát veszi. Egy ilyen farkba végződő métely-lárva vagy cercaria látható különféle állásban a 218. ábrán. Az ábra A rajza kinyújtózkodott


311

állapotában ábrázolja az állatocskát, a melyen elül a szájon (a) kívül kis szurony és b-nél a hasi szívókorong látható. B-ben az állat gyűrűszerűleg hajlik össze, a mi alatt a hasi szívókorong még jobban előtünik; C ismét azt ábrázolja, miként tudja a cercaria testét és farkát összehúzni. A legfurcsább azonban állatunk akkor, ha a D és E-ben jeleit ostorszerű farkmozgásaival nagy sebesen körben forog, vagy pedig egészen sajátságos hajlott vonal irányában tör előre.



218. ábra. Egy farkkal biró métely-lárva (cercaria) különböző állásban. a száj; b hasi szivóka.

Ha valaki olyan halat vagy szalamandrát látna, a melynek egy helyett két farka volna, bizonnyal igen feltünnék neki. A férgek között csakugyan van ilyen kétfarkú lény, p. o. az a cercaria, melyet először BAER a tavi kagylóban fedezett föl (219. ábra). Hogy ennek kettős a farka, még nem annyira különös, mint a fark szarvszerű alakja és az a mód, a mint azt a szájával lefelé álló állat használja. E függelékekkel ugyanis nem ostor módjára suhint ide s tova, hanem mint a B rajzból is következtethetjük, a fark részleteit, mint mikor a távcsövet összetoljuk, egymásba tolja. Ezen sajátságos úszóműszer kinyújtásakor lökést ad s ekkor a cercaria sülyed, behúzásakor pedig emelkedik a vizben.

219. csuka beleiben élősködő métely-féreg (Gasterostomum) tavi kagylóban élő cercariája. b száj; ac a fark kétágú szarva. A kinyujtott, B behúzódott állapotban.


312

Valamint a laposférgek, úgy a fonálférgek közt is vannak részint szabadon élők, részint élősködők. Ez utóbbiakon különösen feltünő az a sajátságos kapaszkodó műszer, mely a tüskés fejűeket (Acanthocephala) jellemzi. Abban, hogy se szájok, se belök nincsen, hanem különböző felsőbb rendű állat belsejében egész testfelületökkel szívják fel a kész táplálékot, tökéletesen megegyeznek a galandférgekkel. De ezek némelyikéhez még kapaszkodó szerveiknél fogva is hasonlítanak. Ez a szerv, mint a 220. ábra rajzából kitünik, egy kis, nyakon ülő gömböcske (a), melyen köröskörül számos igen hegyes s könnyen mozgatható horgocska ízesül. De míg a galandféreg-fej mozdulatlan, addig ez külön hüvelybe húzható vissza s tolható ki úgy, hogy e berendezés bizonyos fúrógépekre emlékeztet. Itt még csak az állat harangszerű testvégére (b) figyelmeztetünk, a mely csakis a hímeknek van meg.

220. ábra Egy a jaguárban élősködő tüskésfejű féreg (Echinorhyncus campanulatus); a horgokkal megrakott ormány.

A többi fonálféreg igen szegény mechanikai műszerekben s itt csakis nehány érdekes berendezésről szólunk. A 221. ábra a Gordius-nak ("víziborjú") pocsolyákban élő ifjú alakját mutatja erősen nagyítva. Ennek elől rövid tőre s ez alatt két, tüskés csipkékkel szegélyzett galléra van, a

221.ábra. Az ú.n. vizi borju (Gordius aquaticus) szuronyos lárvája erősen nagyítva.


313

222. ábra. Az ember nyomóbelében élősködő ostorféreg (Trichocephalus dispar).

milyen több, a májmétellyel rokon mételyfélének álczáján is megvan. Az állatocska tőrével szabadul ki a pete kemény héjából s azután ezzel nyit magának utat bizonyos vizben élő rovarlárva bőrén át, hogy azután annak belsejében átváltozásait átélje. E szerint tehát nagyon emlékeztet a föntebb említett nemertineákra, csakhogy ezek soha sem tartózkodnak a megfúrt állatban annyi ideig.

Igen tanulságos még az ember vékony belének felső részében (a nyomóbélben, duodenum) élősködő ostorféreg (222. ábra). Ezen arról győződhetünk meg, hogy egy féreg különös műszerek nélkül is átlyukaszthatja az állati szöveteket, mert ilyen szervekkel tényleg nem bír s elülső részével mégis mélyen behatol a nyálkahártyába, melyből táplálékát veszi. A dolog abban leli magyarázatát, hogy az állat hátul órarugószerűleg csavarodott testének elülső és a fúrt járatból kinyúló vége fonallá vékonyodott, mely, ha kiegyenesül s előre tolul, puha állati szöveteken könnyen átdolgozza magát. Most már ezek után érthető lesz az is, hogy miképen képesek az ostorféreggel közel rokon trichinák is, a melyeknek, mint görög nevük mutatja, elülső


314

végök szintén hajszálvékonyságú, a bél hártyáit átfúrni s mint járhatják át sokszor az ember egész testét.

Egyes fonálférgek azonban érdekes szájműszereikkel is kitünnek. A bélgiliszta szájánál p. o. három ajkszerű kiemelkedés van (223-ik ábra a, b, c), melyek együttesen egészen olyan fogót alkotnak, mint a milyen fogó-készülékeket már a tüskebőrűeken láttunk. De ez a hasonlat még tovább fűzhető. Ugyanis, mint legelőször LEUCKART észlelte, ezek a lapos fogószárak itt is finom, részben egymásba illő fogacskákkal vannak megrakva.

223. ábra. A bélgiliszta (Ascaris lumbricoides) előrésze. a, b, c ajkak.


224. ábra. Az ember nyomóbelében élősködő féreg (Anchylostomum duodenale), A természetes nagyságban, B az állat előrésze nagyítva. a száj; b kapaszkodóhorgok; c garat; m bonyolult chitinváz; d bél.

Más berendezésű ezen szájfegyverzet a 224. ábra A rajzán természetes nagyságban vázolt kis férgen, mely az ember nyomóbelében élősködik s társa az ugyanott élősködő ostorféregnek. B rajzon az állatocska előrésze látható nagyítva, a hol a a szájnyílást, c a bonyolult garatszivattyút és d a belet jelenti. A száj körül négy erős chitines horog van, a melyek a megkapaszkodásra és a belső nyálkahártyának felszakítására gyakorlatiabban már nem is volnának szerkeszthetők s elhelyezhetők.


315

225. ábra. Egy csillagféreg (Bonellia viridis), mely zsákalakú testével egy sziklaüregbe rejtőzött.

Láttuk a föntebbiekben, hogy a férgeknek a legkülönfélébb ormányuk lehet, a mely őket a zsákmány megkerítésére, valamint sok egyéb műveletre alkalmassá teszi. De egészen különösen fejlődött az ki bizonyos, kizárólag tengeri alakon, a melyeknek "csillagférgek" (Gephireae) a hangzatos nevök. Egy ilyennek fogalmát nyújthatja a Bonelliá-nak nevezett s a 225. ábrán lerajzolt alak; megjegyzendő azonban, hogy a többnyire sziklaüregben rejtőzködő állat jóval nagyobb és életben zöld színű. Az állat két egyenlőtlen részből áll: egy vékony ostorszerű és végén két keskeny ágra hasadt elő-, és egy vastag, zsákszerűleg duzzadt hátulsó testrészből, mely utóbbi azonban csaknem ugyanolyan hajlékonyságú, mint előrésze. Ez előrésze különben nem egyéb, mint hosszúra nyúlt ormány, melyet az állat rejtekhelyéből kinyújthat, hogy vele, mint valamely horogzsinórral, a körülötte levő s neki való zsákmányt elhalássza.

Külsőleg egészen másformák azok a kevésbbé elrejtett csillagférgek, a melyek Phascolosoma néven ismeretesek.


316

Legtöbbnyire csakis egy-két centiméternyi, kolbászalakú állatkák, melyeknek barna ránczos bőrhöz hasonló takarójok van. A Bonelliá-hoz csak annyiban hasonlítanak, hogy testök szintén hosszú, többnyire gyöngén, ívszerűleg hajlott ormányba megy át, a mely azonban nem oly élesen határolódik és a mely – a mi főkülömbség – a hegyéről húzódhatik vissza, mint a betűrt keztyűujj. E mellett igen merev s gyakran olyan durva, mint a reszelő. Kétségtelen, hogy itt is első sorban fúróműszerrel van dolgunk.

* * *

Mindenki tudja, hogy ámbár kezünk, lábunk van és körmeink vannak, még sem tudnánk valamely függélyes aknában mesterséges műszerek nélkül fölfelé mászni. Ha tehát azt tapasztaljuk, hogy a földi giliszta, a melynek hengeres teste egészen simának látszik, a legnagyobb könnyűséggel tud függélyes földjárataiban fel- és lefelé haladni, mindnyájunknak méltán feltünhetik. Közelebbi vizsgálat azonban könnyen megfoghatóvá teszi a dolgot. Kézi nagyító segítségével ugyanis a test egész hosszában apró kemény sertéknek több sorát különböztethetjük meg; e tapasztalat alapján könnyen megérthető, hogy a szabad szemre egészen simának látszó férget miért érezzük Oly érdesnek, mint valamely finom reszelőt vagy a bojtorjánt. Ezek a serték, a melyek után az ezekkel fegyverzett férgeket sertelábúaknak (Chaetopoda) szokták nevezni, nem a bőr merev nyújtványai, hanem valóságos mozgási műszerek. Mielőtt azonban ezek mechanizmusát közelebbről megtekintenők, előre kell azok helyzetéről és képződéséről egyet-mást bocsátanunk.

Már föntebb említettük, hogy a legtöbb féreg külső sejtrétege többé-kevésbbé merev és chitines hártyát választ ki. Ilyen van minden sertelábú férgen és a serték magok nem egyebek, mint a külső bőrnek erősebben


317

226. ábra. A gyűrüsférgek sertéinek mozgását érzékítő vázlat. de bőrfelszín; a, b, c sertehüvely; bd, be izmok.

chitinizált vagy keményedett részei. A többi megérthető a 226. ábra A rajzából, mely egy harántmetszés vázlata. Ott, a hol a serte van, a bőr zacskószerűleg bemélyed s e tömlőben (abc) fejlődik is ki a kezdetleg egészen belezárt serte. E harántmetszet egyúttal a mozgási berendezéssel is megismertet. Ez ugyanis számos, kúpköpenyszerű izomrostból (bd, be) áll, melyek mindannyia a serték belső végéhez tapad és a tömlő külső nyílásának kerületén az aránylag engedékenyebb (azért ábránkon vastagabbra rajzolt) külső bőrön van megerősítve. Ezen egyszerű mechanizmus a legkülönfélébb mozgásokra alkalmas. Először is kidugható a serte; ez pedig nyilván akkor történhetik, ha az említett izomköpeny összes izomrostjai egyszerre s egyenlő erővel összehúzódnak; ezen kívül azonban még két eset lehetséges. Ugyanis (B rajz) a tömlő lelapul s csakis a serte, vagy pedig (C rajz) a sertével együtt az aránylag vékonyhártyájú tömlő is kifordul.

Az említett izomköpeny rostjai azonban a serték különféle forgásait is végezhetik. Így felfogható, hogy a serték hegye jobbra fordul, ha a bd izom összehúzódik s a serte szárát vagyis előkarját balra húzza; és kört ír le, ha az izomköpeny összes rostjai egymás után húzódnak össze. E műszerről még világosabb képet szerezhetünk magunknak, mint a bemutatott vázlatból, ha a 227. ábrán rajzolt haránt átmetszést tekintjük meg, a mely azonban nem egy sertelábú féregre, hanem egy csillagféregre, az Echiurus-ra vonatko-


318

zik. Ezen az ábrán a ge és g'e egy pár erős sertének kiálló vége; ag és a'g pedig a hozzájok tartozó szárak vagy emeltyűkarok, melyek itt is hosszúkás tömlőben vannak részben elrejtve. A fehér nyalábok, a melyek a sertéktől a bőr felé sugároznak ki, csupa izmok. Ezek között a lefelé futókon kívül vannak olyanok is, a melyek fölfelé futnak és összehúzódásukkal nyilván visszahúzzák az előbb kidugott sertéket.

227. ábra. Haránt átmetszés egy csillagférgen (Echiurus Pallasii) a két erős has-serte tájékán, SPENGEL nyomán. ee' serték; ag, ac, ab mozgató izmok; d bél.


Lássuk már most, miképen lehetséges, hogy ezen egyszerű emeltyűk a testet továbbíthatják. Az egész igen egyszerű és könnyen megérthető. A 228-ik ábrán A rajzon az ef egyenes az itt vízszintesen fekve gondolt féreg testének alsó szélét jelenti; ba pedig egy sertéjét és a hozzá tartozó elülső izmot (bd). Ha a ferdén előre álló serte hegye szabad volna, izma megrövidülésekor nyilván hátrafelé fordulna. Ha azonban most a férget a földön, vagyis a serte hegyét a mászófelületen rögzítve képzeljük, az eredmény magától érthető. Ugyanis ezen állapotban az egész test annyival előre nyomul (B), a mennyivel a serték hegye,

228. ábra. Egy állati test haladó mozgásának vázlata kétkarú emeltyű működése alapján. xx mozgási sík; e fej; ef törzs; ba emeltyű; c ennek forgópontja; bd izma.


319

ha szabadok volnának, hátrább menne. A serték föntebb leírt izomzatának megfelelőleg a féreg épen úgy mozoghat hátrafelé is; erre csakis az kell, hogy emeltyűit ezen irány felé mozgassa, azaz, hogy föntebb említett s ellenkezőleg elhelyezett izmait tegye működésbe.

A földi giliszták szóban forgó műszerei azonban távolról sem adják képét a tengerben élő véghetlen sok rokonuk mechanikai fölszerelésének, a mely rokonok között vannak olyanok is, hogy nemcsak hosszaságuk, hanem vastagságuk is felér egy kígyóéval s melyek közül némelyek különféle függelékekkel a szó szoros értelmében túl van terhelve.

Mielőtt azonban ezeket tárgyalnók, szükséges először is a férgek törzsének mechanizmusáról szólanunk. E férgeknek magában puha külső sejtrétege, – mint azt már párszor említettük is, – oly réteget választ ki, a mely chemiai szerkezeténél fogva nagyon ellenálló, s kézzel fogható‚ hogy egy ilyen ú. n. chitintakaró birtokosára annál kedvezőbb, mennél vastagabb és keményebb. Nem tekintve, hogy az ilyen kéregszerű takaró mint más vastagbőrű állaté is, védőszer, pánczél külső támadások ellen: a mozgására szükséges izmoknak, a melyek belső felületére rátapadnak, szilárd támaszpontot is nyújt s a szilárd belső vázat helyettesíti. De mivel az ily merev takaró az állat mozgását akadályozza, szükséges, hogy másfelől gondoskodva legyen


320

arról, hogy az állat czéljaira megkivánt mozgások is lehetségesek legyenek. Hogy ez a feladat megfejthető, tanusítja a gerinczoszlop példája. Nem kell mást tennünk, mint valamely merev csövet darabokra vagdalnunk; ha azután a darabokat vékony, hajlékony bőrrel összekötjük, megmarad továbbra is a cső vastagsága s mégis ide s tova hajlítható. Ez ép oly egyszerű, mint gyakorlati elvet alkalmazta a természet és pedig megszokott mesteri tökéletességgel a sertelábú férgeken, a melyeket, minthogy testök számos gyűrűre, vagyis ízre (segmentum) van osztva, gyűrűs vagy ízelt férgeknek is szokás nevezni. Erről a berendezésről legjobb fogalmat a féreg testének hosszában való átmetszése ad (229. ábra). Ezen az egyes vastag gyűrűket, p. o. az a és b gyűrűket befelé türődő vékony bőrredők (c) kötik egybe. A pontozott vonalak a hosszant futó bőrizmokat jelentik, a melyek a test oldalsó hajlásait végezik. Ilyen – mint a gerinczoszlopon is, – kétféle van: olyanok, a melyek csak egyik gyűrűtől a másikig, és olyanok, a melyek a gyűrűk nagyobb számára terjednek.

229. ábra. Egy gyűrűsféreg bőrizomtömlőjének hosszanti metszete. A pontozott vonalak a gyűrűket egymáshoz közelítő hosszant futó izmokat jelentik.


321

230. ábra. Egy tengeri sertelábú féreg (Nereis) alulról tekintve. a fej tapogatóival; c kitürődött garat a harapófogóhoz hasonló állkapocs-párral (d); ee' a sertéket viselő oldalszemölcsök (parapodiumok).

231. ábra. A 230. ábrán rajzolt állat haránt átmetszete. f bél; g idegrendszer; aa', bb' hosszant futó izomnyalábok; c, d, i az oldalszemölcsök mozgató izmai; e, e' kiálló, h támasztó serték (aciculae).

De térjünk vissza tulajdonképeni tárgyunkra s nézzük meg először is a tengeri gyűrűsférgek leggyakoriabb formáját, a Nereis-t, a melyet a 230. ábra érzékít. A földi gilisztával ellentétben minden egyes testgyürűn oldalt szemölcsszerű, a lerajzolt alakon kétfelé osztott emelkedések láthatók; ezek a szemölcsök viselik a tulajdonképi szerszámokat, a sertéket, a melyek nem egyenkint, hanem ecsetszerű nyalábokban állanak ki, a mi az egész csoportra jellemző. Ez és még némely más részlet is érthetőbb a féreg harántmetszetét mutató 231. ábrán. A törzsből mindkét oldalt parapodiumoknak nevezett kettős lábcsonkok, a szemölcsök nyúlnak ki, a melyeknek belsejében a serték gyökereznek, sarlószerűen hajlott hegyök (e, e') pedig kiáll. Ezenkívül mindegyik sertepamat tengelyében egy-egy erősebb s a testből eredő serte (h) látható, a melyhez a finomabbak hozzáfeküsznek, azért ezeket támasztó-sertéknek szokás nevezni.


322

E mellett legalább a főrészeit tekintsük meg az izomkészüléknek. Legbőségesebb a hosszant futó izomzat, a melynek egyes nyalábjai a háton (a, a') és a hason (b, b') terülnek el. A c-, d-vel és i-vel jelölt rostnyalábok olyanok, a melyek a lábcsonkok és serték mozgatására valók.

A Nereis csak bizonyos szemölcsein hord egy fajtájú sertéket, számos rokonának pedig számtalan s gyakran a szivárvány különféle színeiben pompázó sertéje van; az ilyen férgek olyanok, mint valamely szőrös hernyó s bőrük a sok sertétől alig látszik. Ilyen férget ábrázol a 232. ábra. E férgen a hátat fedő szárnyszerű védőlemezeken kívül felületes vizsgálatra legalább is három sertealakot, és pedig egyszerűt, villaszerűleg osztódottat és tüskealakút külömböztethetünk meg. De ezen különös teremt-

232. ábra.
Tengeri hernyó (Hermione hystrix).


323

233. ábra. Különféle tengeri gyűrűs féreg sertéi és más chitinfüggelékei.

a Praxilla nigrita hátulsó evezőinek háti sertéje;
b, c egy másik gyűrűs féreg sertéi;
d egy Lumbriconereis-é;
e egy Syllis abyssicola-é;
f Leanira hystrix-é;
g támasztó serte a Lumbriconeisről;
h Diopatra socialisé;
d D. brevibrachiataé;
k Polynoe zonataé;
l Lycoris funchalensisé;
m Nephthys agilisé;
n Eumida hamataé;
o Polydora hamataé;
p Dodecaceria concharumé;
q az Axiothera cirrifera farkhorga;
r Vermilia polytremaé;
s Serpula concharum sertéje.

mény csakis gyönge fogalmat nyújthat a serték azon sokféleségéről, a melyek a külömböző tengeri gyűrűsférgeken elő szoktak fordulni. A 233. ábrán rajzolt kis minta-gyűjteményt megtekintve, azt mondhatjuk, hogy alig gonlolható ki oly szúróműszer, a milyen ezen férgeken már régóta használatban ne volna. De vajjon mire való ez sokféle szeszélyes alakú műszer? Ezek először is, mint a földi gilisztáé, támasztó és kúszó szervekül használtatnak, hogy a gyűrűsférgek legtöbbje vadászata alkalmával kiváló szeretettel bujkál mindenféle zig-zugban, melyeket korall-


324

telepeken vagy szivacsokon talál. A legjobb példák erre a tengeri aquariumok gyönyörű Sabellái, a melyek magok készítette merőlegesen álló csövekben élnek s ezekben nyilván merev serte-ecseteik segítségével csodálatos jártassággal és ügyességgel fölfelé és lefelé sétálgatnak. Ezeken kívül még bizonyos, erősen kiszélesedett sertéiket evező-lapátok módjára használják; így például a remek Heteronereis, a melynek a hátulsó testvége függelékei igen jelentékeny hosszúságra nőttek s a halak úszószárnyaihoz hasonlítanak.

234. ábra. Fiatal gyűrűsféreg (Tomopteris vitrina) evezőkkel, az Északi-tengerből.

a fejkaréj;

b, c tapogatók (cirrus-ok);

f szem;

e evező kopoltyúk;

d zsiradékot elválasztó mirigyek.

Azonban sok tengeri gyűrűsféreg testgyűrűin a sertéken kívül még több más függelék is van, a melyeket valódi evezőknek lehet tekinteni. A sertepamat helyett ilyen evezői vannak a többi között azon az Északi-tengerben élő féregnek, a melyet 234. ábránk érzékít. Ezen a puhatestű és üvegszerűen átlátszó állatnak hosszú tapogatóin (c) kívül nincsenek sertéi. Ezek helyett azonban az erősen megnyúlt lábdudorokon, a melyek közül még ki nem nőtt állatunkon csakis négy pár található, két levélalakú függe-


325

lék van, a melyek egyúttal mint evezők és mint kopoltyúk is működnek. E férgen az a nevezetes dolog is magára vonja figyelmünket, hogy ugyanegy szervnek két különnemű működése lehet. Általában hasonló, de többnyire osztott és pedig majd fésű, majd pedig bóbita alakú evezőkopoltyúkat találunk a sertepamatok mellett számos tengeri gyűrűsféreg hátfelületén, a melyeket ezért hátkopoltyúsoknak is szokás nevezni.

Különösen a tengeri Chaetopodá-k válnak ki a többi féreg közül, mint olyanok, a melyeknek nemcsak számos és részben igen eredeti mozgásszerveik vannak, hanem részben szájok fogóműszerei is igen érdekes szerkezetűek. Ezeknek is kifordítható izmos ormányuk és többeknek a zsákmány megragadására és szétszaggatására a garat belsejében egy vagy több pár igen szilárd szarunemű állkapcsuk van, a melyek (l. a 230. ábrát) az ormány kitürődésekor láthatók.

* * *

Az állatvilág összehasonlító tanulmányozásakor észlelhető tünemények egyik legérdekesebbje az, hogy egyes alakok, melyek belső szerkezetökre és kifejlődésökre, vagyis röviden szólva, egész lényegökre nézve teljesen elütnek egymástól, külső fegyverzetökre nézve nagyjában egymáshoz mégis annyira hasonlók, hogy legalább felületes megtekintésre egymással könnyen összetéveszthetők. Így már föntebb említettük, hogy a kicsiny örvényférgek (Turbellaria) teste egészen olyan csillangókkal van fedve, mint az ázalékállatkáké s ezelőtt csakugyan ez utóbbiak rokonainak tartották őket. Ez egybevágáson, vagyis a környezethez való alkalmazkodáson alapuló hasonlóság azonban annyiban nem feltünő, a mennyiben az ízeltlábúak kivételével majdnem valamennyi gerincztelen állat lárvájának teste csillangókkal van fedve. Sokkal nevezetesebb azonban az az eset, a melyet a következőkben ismertetünk.


326

A ki a kecses harangállatokra (Vorticellidák) emlékszik s azután a 235. ábrán feltüntetett állatra tekint, a melyet természetes nagyságában azonban csakis kis pontocskának kell gondolnunk, azt hihetné, hogy ilyenféle érdekes ázalékállatkák egyikével van dolga. A harangalakú test pereme, úgy mint amaz ázalékállatkáké, szintén csillangókkal van beszegve, a melyek egyrészről az állat helyváltoztatását, másrészről pedig a tápláló anyagok fölvételét eszközlik. Ámde állatocskánkon közelebbi vizsgálatra szájat, belet, végbélnyílást és sok más oly szervet találunk, a melyekkel a harangállatocska nincs ellátva, s állatocskánk nem is tartozik az ázalékállatkákhoz, hanem a sodró férgekhez (Rotatoria).

235. ábra. Egy édesvizi sodró-féreg (Microdon clavus Ehrnb.). a külső (helyváltoztató); b belső (tápláló) csillangókoszorú; c a garatban levő állkapocs; d a test farkszerű hátulsó vége.


327

A részben igen különös alakú sodró férgek nagy csapatjából, a melyek azonban legtöbbnyire csakis mikroszkópi parányiságúak, a föntebb leírtat épen azért választottuk, mert annak újabban GRENACHER-től behatóan tanulmányozott csillangókoszorúja különösen érdekes. Már régen arra figyelmeztetett CLAPARÈDE, hogy a rotatoriák csillangóikkal, ha mind egy irányban csapkodnak, helyöket változtathatják ugyan, de e közben nem támad oly örvény, a mely a táplálékot egyúttal a száj felé is hajtja; ily örvény csak akkor jő létre, ha a koszorú két felének csillangói ellenkező irányban mozognak. Állatunk csillangókészülékének azonban az a sajátsága van, hogy a munkamegosztás elve szerint két külömbözőleg működő körre van osztva. A külső a-val jelölt kör ugyanis aránylag finom csillangókból áll. Ha ezek mind s egyszerre csapkodnak, akkor az állat előre megy és pedig bámulatos gyorsasággal. Ellenben, ha az igen hosszú, serteszerű csillangókból álló belső kör működik, akkor örvényszerű keringésbe jut a víz s a benne lebegő táplálék az állat szájába sodródik.

A sodróférgek csillangókészülékének egy másik említésre méltó sajátsága az, hogy a szemmel és más érzékszervekkel fölszerelt fejjel együtt a testbe húzható vissza s a 236. ábrán láthatók is ama részben igén erős és hosszú izomnyalábok (a, b, c, d, a melyek összehúzódására e betürődés végbemegy.

236. ábra. Két sodró-féreg izomzata. A Triarthra longisete Ebg. B Brachionus plicatilis Müll. a, b, c, d hosszant futó izmok, a csillangó-készülék behuzására; e a testet összehűzó harántizmok, melyek a fejrész kidugására is szolgálnak.