XXXI.
A NAGY MADÁRHEGY FELÉ
NOHA Svaerholt madárhegye mellett nyolcz napi időközökben halad el a posta-gőzhajó, noha turista-hajók gyakran fordulnak meg előtte, magára a hegyre eljutni bajos, mert a postahajót fölhasználva, nyolcz napot kellene ott tölteni, bevárva a következő hajót, melynek azután még a keleti végállomásig is el kell mennie.
De tromsői barátaim, különösen FOSLIE konzervátor nem nyugodtak addig, a míg ki nem találták és ki nem eszközölték a módot arra, hogy legalább huszonnégy órát tölthessek e világhírű madárhegyen, melyet még BREHM ALFRÉD is csak látott, de meg nem hágott.
A megoldás az volt, hogy fölkeresték a julius 21-kén Tromsőből az Északi-fokra és tovább a madárhegyhez induló turista-hajó kapitányát AXEL JUELL-t, reábirták, hogy vegyen föl a hajójára és tegyen ki Svaerholtnál.
Így julius 22-én este – de azért mégis nappal! – kiszállhattam a Svaerholtnál, 23-án esti 10-11 órakor pedig folytathattam utamat az odaérkező hamburgi postahajóval Vardőbe; ott ismét 24 órám maradt, míg a hajó Vadsőt járja meg, visszajön s én ekkor megszakadás nélkül érhetem el ismét tromsői tanyámat.
Ez a terv megfelelt egész helyzetemnek. a kivitel a turista-
248 |
A NAGY MADÁRHEGY FELÉ |
hajó kapitányától, illetőleg vendégeitől függött: a kapitány nyomban ráállott s a vendégek is nagy készséggel egyeztek belé.
Így julius 21-én vadászfölszereléssel, AAGAARD konzul ajánlólevelével, mely a Svaerholt tulajdonosához volt intézve, a jó FOSLIE-tól pedig a hegy meglátogatására vonatkozó legszükségesebb utasításokkal, hozzá norvég szógyűjteménnyel ellátva, d. u. öt órakor a "Sirius" gőzhajón termettem, bemutattam magamat a kapitánynál, ki rögtön a közös asztalhoz kért és mindent a legkészségesebben fölajánlott.
A hajón 102 turista volt; igazán nemzetközi társaság, angolok, amerikaiak, francziák, németek; akadt spanyol is; a francziák közt sok volt az előkelőség, arisztokraczia.
Kis vártatva a "Sirius" fölszedte a vasmacskát s bevágott a Gröt-sundba; úti terve: Skorő bálnatelep, Hammerfest, Magerő-tengerszoros – tehát menet nem a fok (Nord Cap) – Svaerholtklubben; a fokot csak visszamenet érintette; de akkor már én a madárhegyen voltam.
A Gröt-sundból kiérve, a hajó nem az Ulfs- vagy Lyngen-fjord felé, hanem északnak vette irányát s a Renő és Vandő-sziget közt fekvő Karlső-szigetet érintette; innen a Vandő déli és keleti partját körűlhajózva, elérte Skorő szigetét, melyet az előbbitől csak egy keskeny sund választ el, öble pedig, mely egyszersmind kikötő is, délnek szolgál; a sziget tehát merőben elfogja az északi kilátást.
A mikor a Skorő-sziget öbléhez közeledtünk, egy kopár, alig-alig zöldelő közönséges formájú hegy vált láthatóvá; tövén, a tenger közelében pár gyárszerű épület, lakóház és valami sajátságos, kazalszerű sárgás-fehér rakások. A tengerbe egy lábas hídlás vezetett, ez előtt és kissé oldalt esve, valami hamvas-fehér, holmszerű alakulatok domborodtak ki a tenger színe fölé; a messzelátón nézve, feltűnt, hogy ezek sűrűn rovátkosok. Még más bizonytalan alakzatok is úsztak a tenge-
Norvégia északi partvonala és Herman Ottó útja
249 |
BÁLNA-TELEPEN |
ren (33. kép). Az öbölben pár sirály keringett, a gyárszerű épületek kéményeiből pedig nehéz, fekete füst gomolygott égnek, mely láthatólag nehezen oszlott. A part egy részén valami roppant test hevert.
És még egy. Az öbölben vasmacskához kötve állott, több őrfás halászbárkán kívül, egy fekete, kétárboczos, de egészben kicsi gőzhajó, orrán egy oszlopos ágyúkészűlékkel: ez a "Kiberg" nevű bálnavadász-hajó volt, mely gránátkelevézzel lövi a Jeges-tenger óriási vadját.
33. kép. – A bálna leszalonnázása.
Még a tárgyak egy részét meg sem lehetett különböztetni, már is fojtó, leírhatatlan bűz érte lökésszerűén a "Sirius" födélzetét; a hölgyek zsebéből bezzeg előkerűltek az illatszerszámok!
Ekkor már tisztában voltam, mik legyenek azok a rovátkos halmok? Nem voltak azok egyebek, mint az agyonlőtt s még le nem szalonnázott, részben rovátkos bálnák puffadt, a vízből kiálló, óriási potrohai; a parton heverő nagy test egy leszalonnázás alatt álló bálna; a tenger fölszínén úszó valamik pedig a leszalonnázott bálnák tetemei voltak, a melyekből a csontok ki voltak szedve. Azok a sajátságos fehér
250 |
A NAGY MADÁRHEGY FELÉ |
kazlak végre nem voltak egyebek, mint letisztított bálna-csontok, melyek a zúzásra, majd az őrlésre várták.
A turisták érzékenyebb részét az az irtóztató, folyton fokozódó bűz lekergette úgyszólván a hajó fenekébe s csak vagy harminczan, köztünk több amerikai miss, vállalkoztunk a részletes szemlére.
Engem a csónak legelőször is odavitt a friss prédához. Négy bálna teste erős kötélnél és láncznál fogva vasmacskára volt vetve s a már amúgy is hatalmas testet a has fölpuffadása alaktalan óriássá tette. A legnagyobb egy Catodon macrocephalus volt, melynek a mi kedves szófaragóink, kik "Physeter macrocephalus" alatt tárgyalták, a "buksi szöketér" vígságos nevet adták. És eszembe jutott ez, a midőn a tenger vizében annak a rengeteg testnek még rengetegebb, mert majdnem egy harmadrészét tevő, butaorrú koponyáját bámúltam, melynek hossza öt, kerülete talán kilencz méter lehetett, a mit avval a magyar "buksi" fogalommal sehogy sem lehetett összeegyeztetni; ennek a bálnának hossza úgy 18 méter körűl lehetett, oldalából egy szekérrúd vastagságú letörött pózna állott ki; a többi három, rovátkolt hasú bálna, a mint kivenni véltem, a Physalus antiquorum – Balaenoptera boops L. – vagy a Balaenoptera borealis volt.
Ezeknek tudományosan biztos meghatározása igen nehéz s az irodalom hemzseg az ellentmondásoktól. SARS, Krisztiania egyetemének híres tanára éppen akkor kezdte útazását telepről-telepre, hogy a zavarban, ha lehet, rendet csináljon.
Ezután következett a kikötő hídlásának garádicson való meghágása, hogy partot érhessünk. Ekkor azonban a bűz néhány urat visszatérített a hajóra s az igaz, hogy nagy akaraterő kellett a tovább haladáshoz.
Az olvasztók és csontzúzók körüli tér ki volt rakva az ú. n. "halcsonttal", a bálnánál a fogat pótló szűrő lemezekkel és úgy harmincz centiméter széles, vastag szalonnaszíjak-
251 |
ÉJFÉLI NAP |
kal, melyek fölaprításra és kiolvasztásra vártak. Az olvasztókban óriási, két méter átmérőjű üstökben, melyek közös tüzelőhely köré voltak befalazva, igen lassú tűznél olvadozott ki a "halzsír"; a roppant tepertőkből pedig víznyomású sajtolók erőszakolták ki a zsír maradványát. A csontzúzást nem bírtam megszemlélni, mert csak 10 perczünk volt s tekintettel kellett lennem a turistákra is, kik sorba megfutottak; kerestem legalább valami kis farkcsigolyát, ezt egy ügyes munkás észrevette s megkinált egy szép fülcsonttal.
Igaz, hogy ruházatunkat úgy átjárta az a penetráns bűz, hogy még másnap reggel is az illatszerszám előrántásával tiszteltek meg azok a finnyásabb orrú turisták, a kik mellett történetesen elhaladtunk.
Tizenegy óra múlt, a mikor hiány nélkül a "Sirius" fedélzetén voltunk s a hajó föltünő lassúsággal indúlva, oly irányt vett, hogy az öbölből kikerülve keletnek tarthasson.
A látható hegységen, mely Vandő szigetéhez tartozik, foltonként együtt tartó, tejfehér köd gomolygott; az égboltozat borús, a hegység lába azonban tiszta volt. A mint a szem a Fuglő-sund felé kitekinthetett, mintha észak felől, a hova még nem lehetett látni, valami nagy tűzvész vörös fénye áradt volna délnek.
Ekkor a kapitány kezébe vette az óráját és meglassította a hajó menetét. Éjfélig ekkor már csak perczek hiányzottak. És azután a hajó-csavar kellő időben teljes erőt fejtett ki, melynek hatalma alatt a "Sirius" egész hirtelenséggel a Fuglő-sundban termett, orrával pedig merően északnak fordúlt.
Mintegy három átmérőnyi magasban az aczélosan csillogó Jeges-tenger szemhatára fölött, ott szórta fényét az éjféli Nap, tűzbe borítva az alantjáró felhőzetet; az égbolt zenitjén, keleti, nyugati és déli részén uralkodó borúlat ezt a tüneményt rendkívül meglepővé tette s a hatást még fo-
252 |
A NAGY MADÁRHEGY FELÉ |
kozta a kapitány ügyes számítása; hozzá még az is, hogy az éjféli Nap első sugarát, mely a hajóra esett, három ágyúlövés üdvözölte. Az egész turista-sereg a gyönyörű látványt – megtapsolta.
Az ámulat azonban csak egy perczig tartott, mert a következő perczekben már vagy 30 mindenféle szerkezetű fotografáló készülék szegeződött a sarkköri nyári éjfél fölséges királynéjára.
A mi a tünemény nagyszerüségét még különösen emelte, a Fuglő vad szirtképe volt, a melynek halvány vázlatát már "Az éjféli Nap" czímű szakaszból ismerjük.
Ez a sziget mint lakatlan szerepel az irodalomban s a nyolczvanas évek közepe tájáig valóban az is volt; de azóta két halászlapp család szállotta meg és tartja magát; van négy tehene, néhány juha; a többit megadja a madarászat és a halászat. SPARRE konzervátor e szigeten kiszállt volt s megismerte természetrajzát.
Az egész úton leginkább a viharsirály – Larus canus – mutatkozott egyesen, az alka seregesen röpült a hullám-tarajok fölött, a hol pedig a tenger színén úszott, a hajó elől – mint a Kjosenben is – bukva tért ki.
Vázlataimat víg beszélgetés közt teázó sziléziai urak körében készítettem s két órakor az egészen üresen álló szalon pompás kerevetjére dőltem.