XXXVI.
AZ ÉSZAKI-FOK FELÉ
A MILY rideg, sőt czudar volt a tegnapi nap időjárása, épp oly pompás, verőfényes volt – a julius 26-ika. De azért merő északnak kitekintve, a Jeges-tenger ködpadja mozdulatlanúl állott s őrizte a sark titkait. A Sylte-fjord sirálytanyája a hajó gőzkürtjének bőgésére hatalmas sirályfelhőnek szárnyra való szabadításával felelt. A verőfény sokat enyhített a parthegység sívárságán, mert meglátszott a kőségek rétegzete s itt-ott a hegységszerű tagoltság is.
De végre is elnyomott az a mélységes és üdítő álom, a mely fölkeresi az embert, a mikor föladatát már megoldotta s nincs előtte semmi, a mi aggasztaná, idegzetére nyugtalanító hatással lehetne; el is tartott ez a jótékony álom a következő reggelig.
A Tana-fjord Vagge állomása ismét igen sok angol horgászt hozott a hajóra; mind csupa sportember, kik Londonban leginkább Piccadillyben laknak. Akadt ezek között egy hetven év körűl járó "Surgeon-General", kit minden sarkköri hajós, minden halász lapp és kvaen ismert, mert évek hosszú sora óta hűségesen kiszáll a sarkkörbe, hogy a Tana-elv fölséges lazaczhalát horgászhassa. S hogy ez a gentleman mekkora darabot ismert a világból, azt legjobban bizonyította két karjának a "tetovirozása", mely halaványkék és vö-
323 |
NORDCAP-HORN |
ros színben a keleti Indiák babonáinak összes szörnyetegeit ábrázolta; mondhatom, igen szép rajzolatokban, a minőkre az indusok úgyszólván születtek.
Délután öt óra tájban Svaerholtnál állott meg a hajó. Még egyszer fogtam kezet az ifjabbik KRAABÓL-lal: megörültünk egymásnak. Azután fegyvert ragadva, versenyt lőttem az egyik angollal s ugyancsak fölriasztottuk a Klubben szárnyas népségeit.
A hajó innen délnek vette útját, hogy a Porsanger-fjord nyugoti oldalán fekvő Kistrand állomást érintse. Előbb azonban Repvaag állomást értük el, melynek közelében látható Tamső szigete, mely számos madárnak fészkelőhelye, egyszersmind híres termőhelye a mocsár-szedernek – Rubus chamaemorus, mely Finnmarken kerület kapitányának javadalmai közé tartozik.
Kistrandnál, mely északi szélesség szerint Hammerfest
324 |
AZ ÉSZAKI-FOK FELÉ |
alatt fekszik, a délibb fekvésnek megfelelve, már egy kissé satnya nyíres is látható.
Innen a hajó merőben északi irányt vett s a békasós [kavicsos] Porsangernaes-t – a fjord nyugoti fokát – érve, nem kanyarodott nyugotnak a Magerő-szorosba, a merre a "Sirius" vitt volt Svaerholthoz, hanem Kjelvik érintése után északnak vágott, hogy Magerő szigetét megkerülje, tehát az Északi-fokot is útjába ejtse.
Reggelre – julius 28-ikára – kelve, a tenger nyugtalankodott; a hullámok azonban inkább dagadoztak, tarajt nem vetettek. A levegő vékony köddel volt tele, mely nem vette el a kilátást, hanem mindent fátyolszerűen vont be, úgy, hogy a hegység fínomabb rajza elmosódott, a rétegzet sem volt látható. Elhagytuk Helnaes és Opnan fokát is és ekkor kezdetét vette az Északi-fok megkerűlése.
Magerő szigetének az a része, mely az Északi-fokot messze kitolja a Jeges-tenger sivatagába, palás; és a tetők az egész soron, beleértve magát a fokot is, sajátságos alakúak: hosszan és messze kitolt kőpadok egészen vízirányos tetőkkel, a tenger felé pedig meredeken lecsapva.
Az Északi-fok lábának egyik oldalán mered az a szarvszerű csúcs, melynek neve "Nordcap-Horn" s a mely az 51. képen látható.
51.kép – A Nordcap-Horn.
A "Haakon Adalstein" pontban kilencz órakor haladt el a fok alatt, mely a ködfátyolon át az egyszer igazán feketén meredezett ég felé és ki a Jeges-tengerbe, mint egy világrésznek az a vége, melyen túl már csak a kietlenség, a sívárság uralkodik s mely területnek legbelseje még ma is titok, mely sikerrel daczol a természettudományok századának leghatalmasabb szerszámaival is.
De a század már messze előre tolta csodás intézményeit. A hajó a Knivskjaerodden-fokot és a Tu-fjord torkolatát meghaladva, elérte a Magerő legnyugotibb kiszögellésén azt
325 |
GJESVAER-ÁLLOMÁS |
a szigetet, a melyen Gjesvaer állomás (52. kép) és kis telep, a telegráf-hálózat legészakibb állomása Európában.
Régibb időben ez a Gjesvaer volt a kiindúló pont az Északi-fok meglátogatására, mely tizenkét órai csónakázásba került.
Ha valahol, úgy Gjesvaeren kell vala még kiszállanom, hegy meglátogassam a Stappene nevű s valóban tornyos sziklaszigeteket, számszerint négyet, az angolok "the mother with her daughters"-jét, [anya leányaival] a melyeket a sirályok és az alkák megszámlálhatatlan seregei lakják. Természetem ellenére is megirigyeltem azt az angol útazót, a ki legott ladikra kapott s e szigetek felé vette útját – volt miből!
52. kép. – Gjesvaer. Dr. MOHN eredeti vázlata.
Ezentúl már szigetközi vízbe kerültünk. A hullámzás elaprósodott s a "Haakon Adalstein" ingás nélkül síklott végig a Rolfső-sundon, hogy délutáni négy óra tájban Hammerfestben kössön ki.
Bejártam a város kereskedéseit, melyek közül némelyik telve van érdekes néprajzi tárgyakkal, bálna- és rozmárcsontvázak érdekesebb részleteivel, lapp késekkel, ruhadarabokkal és szűcsárúkkal; ám itt a turistaság hatása már érezhető: minden igazán méregdrága; de azért megvettem elég
326 |
AZ ÉSZAKI-FOK FELÉ |
olcsón a legszebb díszítésű lapp kést, melyhez foghatót a tromső muzeum sem őrzött.
Az időt bogarászattal, később napló-írással töltöttem s a midőn a kapitány éjféltájban megadta az indúlás jelét: letettem a tollat, mert naplóm rendben volt.
A hajó pontban tizenkét órakor "éjjel" indúlt.
Az égbolt északi részét szürke felhőzet takarta, de ez éppen északon résszerűen volt megszakadva s itt tekintett ki a Napnak már csak félkorongja: úgyszólván pillanatra igazi alkony köszöntött be.
A mikor a Nap legmélyebben állott, az esthajnal mint az eleven parázs úgy égett az alakos felhőzet szélén; kis vártatva halaványodni kezdett; a bizonytalan vöröses fényt fehér váltotta föl, jeléül annak, hogy hajnalodik, mielőtt az est leszállhatott volna.
Nem fojthattam el bizonyos, szinte fájdalmas érzést, mert hiszen ez búcsú volt az éjféli Nap tüneményétől, mely, bármily fegyelmezett legyen is lelkületünk, mély, mondhatnám bűvös hatással van arra az emberre, kit a mérsékelt öv szült az éj és nap megkülönböztetésére, s egész életfolyásának ezekhez való alkalmazására nevelt. S én most több mint egy hónapja nem tudtam mi az éj, mi a holdja és mi a csillaga.
Az éjféli Nap tüneményének ez utolsó részletét hamar elfogta, elborította a szigetség, mely közbetódúlt.
Délnek tartottam, ezentúl tehát már az alkonyodás felé haladok, hisz Tromsőtől már julius 25-én búcsúzott el az éjféli Nap felső pereme.
Julius 29-ike vasárnap volt s a "Haakon Adalstein" födélzetén pezsgett az élet a sok útazótól, csupa norvégtől, kik egy-két állomásnyit velünk jöttek, kiszálltak, hogy mások foglalják el helyöket. Kézi holmijukat ezek az emberek igen ügyes, fogantyús nyírfadobozokban hordozták; e dobozok zárókészüléke különösen ügyes, a mennyiben a
327 |
BÚCSÚ A JEGES-TENGERTŐL |
fedélnek egyik vége ellenző résbe illik, a másik végét egy reáfordítható ütközőféle fogja le. Ezekben a dobozokban, melyek égetett ékítményekkel vannak díszítve, rendesen ott van az esztergályozott faszelencze a vajjal, van ott papirvékony, kövön sütött korpakenyér és oly orosz tea, a melyért az utolsó norvéget is megírigyelhetjük. A mi azután szintén elmaradhatatlan, az a rézből kovácsolt teakanna, egyszersmind forraló is.
Ezen a folyton váltakozó népségen meglátszott a találkozás öröme; a beszélgetés élénken folyt; de sohasem hagyta el az illendőség medrét, a minthogy a köznorvégnél a kihágás egyáltalában ismeretlen valami, a mióta egy valóban bölcs törvény hatalmas korlátot szabott a szeszes italok élvezetének.
Ezuttal a Kaag-sundon vezetett útunk, be abba a nagy víz-síkba, a melybe a felséges Lyngen- és az Ulfs-fjord nyílik. Itt hálás pillantást vetettem a Fuglő felé, mely [oda] menet oly fölségesen szép éjféli Nappal gyönyörködtetett – túl rajta kifutott a szem a Jeges-tenger síkjára, a hol megingathatatlan következetességgel ismét csak ott állott a Jeges-tenger ködpadja s határt szabott a szemnek.
Itt búcsúztam el a Jeges-tenger komor fönségétől.
Elgyönyörködtem még egyszer a Lyngen-fjord havaslánczolatán, majd a Karlső és Renő függő jégárain s délután volt, a mikor a hajó a Grőt-sundba, tehát már tromsői vizekbe ért.
Itt a véletlen változatosságról gondoskodott, szembe velünk egy nagy gőzhajó jött, teljes zászlódíszben; farfödélzetén két emberi alak ült, majdnem egyedül, mert az a más két alak, mely még ott volt, félrehúzódva állott, mintha parancsra várna. A hajó a "Jupiter"; vitte a szász királyi párt az Északi-fokra.
A mi útazó norvégjeink nagyon egykedvűen vették a
328 |
Az ÉSZAKI-FOK FELÉ |
dolgot. Egyetlen kendő sem mozdúlt – kalap sem. Egy művelt birtokos pedig megjegyezte, hogy azt a királyi párt bizony ölheti az unalom s jobb lett volna a postahajót használnia, hol el is telt volna az idő s meg is ismerhették volna a norvég népet. Ez hamisítatlan norvég észjárás.
Kilenczre járt az óra, hogy a hajó teljesen megközelítette a nyíres Tromsőt s ekkor éreztem meg csak igazán a bejárt tájak rideg, sívár, kietlen voltát, mert az a tromsői nyíres most úgy hatott reám, mint valami délszaki őserdő.
Társam és jó embereim hűségesen bevártak; csak ZEPPELIN gróf útazott azalatt vissza hazájába.
