Az első keresztény századok.
Az ó egyházból eredő babonák.
Eljutottunk hát odáig, a hol a kereszténység az összes állapotok és viszonyok általános, nagy átalakítását megkezdi. Ez időben, a mint láttuk, az egész czivilizált világ, a zsidók és görögök ugyanúgy, mint a chaldeusok és egyiptomiak a babona bilincseit viselték, a gonosz szellemektől való félelem igájában éltek, melyet a görög filozofiás rendszerek csak észszerű alapra fektethettek, de nem törhettek meg. A kereszténység magával hozta az e félelemtől való megszabadulást. A keresztények maguk ugyan nem tudták magukat koruk babonája alól felszabadítani; megmaradtak a démonokban való hitükben; de magában a kereszténység természetében, a mindenható Istenben való hitben benne volt, hogy mindennemű alsóbbrendű szellem tehetetlen azzal szemben, a ki az egyedüli igaz Istenhez folyamodik. Ez által a pokol hatalma egyelőre megtört, a démonok ereje legyőzetett. Ám a nyavalya nem irtatott ki gyökerestül; a rossz szellemek létezésében változatlanul hittek tovább is. Az első keresztény egyházatyák, a vértanu JUSTINUS, TATIÁNUS, ORIGINES, TERTULLIANUS és mások a rossz szellemekről szóló tant fejtették ki, mely
szorosan csatlakozott a zsidó hittudósoknak az előző fejezetben megbeszélt nézeteihez; az akkori időkben a gonosz szellemekről elterjedt nézetek legtöbbjét változatlanul elfogadták.
A zsidó hittudósok között sokáig vitatkoztak a felett, vajjon a pogányok istenei pusztán a képzelet szülöttei-e, tehát emberi találmányok, avagy talán valósággal létező lények, démonok-e, melyeket csakis az igaz Isten ismeretének hiányában tiszteltek? Ez utóbbi nézet győzött s ezzel egyetértőleg az alexandriai bibliafordításban a 96-ik zsoltár (3.) a következő fogalmazást kapta: "mert a pogányoknak minden istenei démonok: de az Úr az egeket teremtette". Az idegen istenek nevei ily módon a zsidóknál különféle rossz szellemek neveivé lettek; ezek közül a chaldeusok BÉL-je vagy BAÁL-SSZEBUB-je és hajnali csillaguk, ISTAR, a rómaiak LUCIFER-je voltak a leghatalmasabbak. BAÁL-SZEBUB-ot tették a démonok fejedelmévé és LUCIFER-t tartották a lázadó szellemek fejének, mert IZSAIÁS (14, 12.) azt mondja: "Mi módon estél alá az égről, te Lucifer, hajnalnak fia? a földhöz verettél-é, ki sok nemzetségeket erőtlenné tettél vala?" Lucifer, hajnalnak fia, (hajnali csillag) itt mint a szöveg mutatja, csak jelképes kifejezése a hatalmas Babilonnak, mely leigázta a többi népeket; ez azonban nem gátolta a zsidó kabbalistákat magyarázatukban, hogy ez a kifejezés bukott angyalt jelent.
A keresztény egyházatyák a zsidó hittudósok nyomdokaiba léptek. A pogány isteneket tényleg élő démonoknak tartották, kik a légkör sürűbb részeiben lakoznának. Testük lévén, táplálkozniok is kell s táplálékukat a pogány áldozatok füstje szolgáltatná. Testük azonban sokkal könnyebb és finomabb, mint
az emberi test; ezáltal be tudná hatolni az emberekbe, úgy hogy azok "ördöngősek" lesznek. Oly gyorsan mozognak, hogy minden pillanatban bárhol lehetnek. Ez az oka annak, hogy a pogányok isteneknek tartották őket. Feladatuk s működésük javarészt abban áll, hogy az embereket az igaz hittől való elszakadásra bírják s jövendő dolgokról felvilágosítsák, a mi főleg jóslatok útján történik. A jövő ismeretét a csillagokból és a felhőkből szerzik.
LACTANTIUS, ki a 4-ik század kezdetén halt meg, korának egész szellemtanát röviden és világosan így fejezte ki: "A démonok és tisztátalan szellemek igyekezete arra irányul, hogy Isten birodalmát megsemmisítsék és az embereknek ártsanak. E czélból látszólagos csodák útján és a jóslatok által azt az őrületet oltották az emberekbe, hogy ők istenek; így teremtették meg a pogányságot a maga regetanával és kultuszával. Ugyancsak ők okai a varázslatnak, hullajóslásnak, jövendőlésnek, jelmagyarázásnak és csillagjóslásnak. Ezenkívül minden lehető módon romlást okoznak, ám a kereszténynek nem kell tőlük félnie, mivel ellenkezőleg az ördög és szellemei kénytelenek a keresztényektől való állandó félelemben élni. Mert a keresztény nemcsak bárhonnan elűzheti őket, de arra is kényszerítheti, hogy nevüket megmondják s bevallják, hogy nem istenek, ámbár templomokban imádják őket". Hasonlóképen nyilatkoznak a következő idők egyházatyái is, többek között AURELIUS AUGUSTINUS, kinek nézetei a keresztény egyházban számos évszázadon át nagy tekintélyben állottak.
A mint láthatjuk: hittek a varázslatnak, mint ördöngős művészetnek jelentőségében és valódiságá-
ban. A keresztény egyház ennélfogva fel is lépett a varázslat mindennemű gyakorlása ellen, nem annyira a kár miatt, mely belőle származhatott, mint inkább az okból, mert e bűnöket bálványimádás, azaz a démonok segítsége nélkül, nem lehetett elkövetni.
Ezt többször is kimondották a keresztény zsinatok, így Elvirában 305-ben és 306-ban és Ankyrában 314-ben. A régi, pogány varázslat ily módon vallásos varázslatból fekete, ördöngős varázslattá degradálódott; valódiságában azonban nem kételkedtek.
Hát milyen álláspontot foglalt el e kérdésekkel szemben a tudomány? Az egyedüli tudomány, melyről szó lehet, a bölcselet; mert a tennészettudományok még nem voltak annyira kifejlődve, hogy hasonló problémák fölött dönthettek volna. Az alexandriai múzeumban a természettudomány a Ptojoméusok oltalma alatt magas fokot ért ugyan el, a mennyiben mivelték ott a gyógyászatot, az alkalmazott mennyiségtant (csillagászatot, mennyiségtani fénytant) és a vegyészetet is az alchimia alakjában: de mindezek a tudományok még nem vetették le a gyermekezipőiket és a démonok valódiságának kérdéséhez nem szolgálhattak adalékokkal. A filozofusok ellenben foglalkoztak a kérdéssel és ugyanolyan eredményre jutottak, mint a keresztény egyházatyák; egészen természetes összetalálkozás, minthogy számos egyházatya, így CLEMENS ALEXANDRINUS, ORIGINES és ATHANASIUS előkelő alexandriai filozofusok tanítványai valának. Ezek pedig PYTHAGORAS és PLATO tanait fejlesztették tovább.PLATO megtette a döntő lépést, elvetette a régi görög vallás számos isteneit, tisztán a képzelet alkotásainak tekintvén azokat; e helyett azt hitte, hogy a világ eredetét egy világteremtő építőmesternek
köszöni, a ki mindeneket kormányoz és vezet. Ezt a gondolatotmbár többféle módosítással,a legtöbb későbbi bölcelkedő iskola is megtartotta; a bölcseleti monotheizmus fejlődésének tetőfokát mégis csak a KRRISZTUS idejében élő alexandriai PHILO alatt érte el. PHILO zsidó volt; ő vitte he a Jehováról alkotott magasabb fogalmakat a görög filozófiába. Isten szerinte annyira felette áll minden végesnek, hogy egyáltalában nem tulajdonithatunk neki olyan tulajdonságokat, melyeket földi lényektől vettünk kölcsön: "Nem mondhatjuk, hogy Isten micsoda, csak azt, hogy Ő van.' Minthogy az ilyen magasztos Istenségről nem tételezhetjűk föl2 hogy közvetlenül belenyúl a világ menetébe, bizonyos közvetitőknck kell lenniök, kik Isten parancsait végrehajtják, ezek volnának az angyalok és az ördögök. Ezt a gondolatot azután az újplatói iskola fejlesztette tovább, melynek legkiválóbb képviselői PLOINUS, PORPHYRIUS és JAMBLICUS.
Különösen az utóbbi az angyalok és ördögök egész rendszertanát állította fel, a mennyiben megállapítá az istenek és démonok egész rangsorozatát, melyek valamennyien alárendelvék a legfelsőbb istennek. Szinte úgy látszik, mintha rendszerét elcsente volna a chaldeusoktól; valamint ezek, úgy ő is 12 felsőbb- és 72 alsóbbrendű istenséget vett fel, ezek után következtek az angyalok, ördögök és félistenek. Ebben a felfogásban a jóslás és bűvölés művészete ismét szilárd alapra talált és a filozofusoknak a rossz szellemektől való félelme nem igen volt csekélyebb, mint a miveletlen pogányoké. Az újplatonikusok ennélfogva számos szertartást irtak elő tanítványaiknak, ú. m. tisztálkodást, húsételektől való tartózkodást, czölibátust és egyéb hasonlókat; ezáltal, azt hitték,
magasabb erkölcsű életet élnek és biztosítják magukat a démonok üldözései ellen, a mennyiben földi szükségletek fölé emelkedvén, felsőbb, istenekhez hasonló tennészetre tesznek szert.
A keresztény varázslat fejlődése.
Vallás és tudomány, kereszténység és bölcselet megegyeztek tehát abban, hogy a rossz szellemeket valóban élő lényeknek tekintették és a démonok segélyével űzött bűvészetnek tényleges jelentőséget tulajdonítottak. A tudománnyal ezek után egyelőre nem lesz többé dolgunk. 416-ban gyilkolták meg CYRILL püspök bujtogatására HYPATIÁ-t, THEON mathemathikus [!] lányát, a görög bölcsészet utolsó kimagasló alakját és egy évszázaddal utóbb, 529-ben császári rendelettel bezártak valamennyi görög filozofus iskolát. A legközelebbi öt évszázadban tehát a keresztény egyház az emberiség fejlődését egyedül vezette tovább. E fejlődés menetét később közelebbről szemügyre vesszük; itt előbb következményeit kell latolgatnunk a szellemekben való hitnek, mellyé a régi pogány vallások átalakultak.
A szellemhit minden faja szükségszerűleg varázslathoz vezet; az alól a szabály alól a keresztény egyház szellemtana sem tesz kivételt. Az egyházatyák állítása szerint a démonoknak isteni engedelemmel hatalmukban állott, hogy az embernek ártsanak, főleg, hogy őt az igaz hittől való elszakadásra bírják.
Bizonyára hitték azt is, hogy igaz kereszténynek nincs mit félnie az ördögöktől; de a puszta hit a gonosznak támadásai ellen mégsem volt elegendő védelem. Ellenkezőleg: a hit még inkább kitette az embert az ördögök támadásainak, minthogy ezek legnagyobb
örömüket és nyereségüket éppen abban találták, ha a keresztényt hitében megtántoríthatták, mert ez által saját birodalmuk gyarapodott, Isten országa pedig gyengült. Keresztény ember ennélfogva egyre ki volt teve az üldözésnek és az ördög ellen vívandó harczaiban hathatós fegyverekkel kellett rendelkeznie. Kellett, hogy az ilyen fegyvereket az egyház szolgáltassa a hivőnek és erre a czélra az egyház fokozatosan a régi, tiltott varázslatot vette fel és keresztény formákba gyúrta át.
A régi varázsigék helyébe az írás szavai léptek. Már ORIGINES (a 3. század elején) kimondotta, hogy bizonyos isteni szavak csodaerővel bírnak. Így különösen kiemeli MÓZES első könyvének kezdetét, JÁNOS evangéliomának több részletét, a kereszt hét szavát, a Miatyánkot, stbt. Mindenekfölött varázshatalom minden ördöngösség ellenében JÉZUS neve. "A ki erről meg akar győződni, írja ATHANASIUS, ne tegyen egyebet, mint vessen keresztet vagy mondja ki Jézus nevét az ördögök játékai, a jósdák hazugságai és a varázslók csodatettei ellen és látni fogja, hogyan menekül el az ördög azonnal, hogyan hallgat el az orákulum és hogyan akadozik a varázslás és bűvészkedés". A keresztvetéshez hasonló volt a szentelt vízzel való meglocsolásnak a hatása is, mely megsemmisítőleg hatott a gonosz szellemek csalárdkodása ellen. Talizmánok is voltak; a kinek Isten báránya, "Agnus Dei" volt birtokában, a legtöbb csapás ellen, mely embert érhet, védve volt. ORBÁN pápa a görög császárnak ilyen "Isten bárányát" a következő latin hexameterekben írott vers kiséretében küldött:
"Balsamus et munda vera cum Chrismatis unda
Conficiunt agnum, quod munus do tibi magnum
Fonte velut natum, per mystica sanctificatum.
Fulgura desursum depellit et omne malignum
Peccatum frangit, ut Christi sanguis, et angit,
Praegnans servatur, simul et partus liberatur,
Dona refert dignis, virtutem destruit ignis,
Portatus munde de fluctibus eripit undae".("Balzsamból és tiszta, habozó kenetből van a bárány, melyet neked értékes ajándékul küldök, s mely mintegy a forrásból született, titokzatosan megszenteltetett. Elűzi a villámokat és megtör és elfojt minden gonosz vétket, miként Krisztus vére. Megóvja az áldott állapotban levőt és biztossá teszi a szülést; az érdemeseknek ajándékokat hoz, a tűz erejét legyőzi s ha tisztán megőrzöd, az ár hullámaiból is kiment.")
Ilyen varázsereje még a régi chaldeusok legerőteljesebb talizmánjainak is alig volt.
Az egyház bűvös ereklyéket, amulétokat is készített; ilyenekül szolgáltak a szentek ereklyéi, melyeket gyürűkbe vagy más ékszerekbe foglaltak és melyek gazdájukat minden lehető baleset ellen megvédték. Még a pogány időkben szokásban volt bucsújárásokat rendezni a szántóföldek és szőllők körül, melyeket a papok megáldottak, hogy az aratás és szüret sikerét biztosítsák. Ezt a szokást is felvették s természetesen tisztán keresztény jelleggel gyakorolták is. Sőt a pogány szertartások utánzása vagy átalakítása annyira ment, hogy még a kereszténység tisztjeinek jelvényeit is a pogányságtól vették át. A római püspökök pálczája a pogány augurok hivatali jelvénye.
Szomorú ez az egész keresztény varázslat a gyógyító tudomány terén. Míg HIPPOKRATESZ ideje óta voltak már orvosok, kik a betegséget a szervezet
működése megzavarásának tekintették és ezt akarták természetes eszközökkel megszüntetni, most lassacskán az a nézet kerekedett uralomra, hogy valamennyi betegség gonosz szellemek hatása. Ezzel persze visszatértek volt a chaldeusok álláspontjára. A gyógyszerek, melyeket használtak, teljesen a betegségek ilyetén felfogásának feleltek is meg. Kenőcsökkel, kézfeltevéssel, szentelt vízzel, vallásos formulákkal és hasonló szerekkel kezelték a beteget. A szentek ereklyéi, sőt a szentek sírjainak függönyei felette hatásos gyógyszerek voltak a legkülönfélébb betegségek ellen; ha pedig a kezelés nem ütött be, úgy természetesen a szer es az orvosként szereplő pap vagy szerzetes abban ártatlan volt: a betegnek hite nem volt elég szilárd. Ilyen viszonyok között valóságos gyógyításról szó nem lehetett; sőt valósággal veszéllyel járt ehhez folyamodni. Egy példát említek csak, mely fölötte alkalmas e felfogás megvilágítására:
GERGELY, tours-i püspök, könyvet írt SZENT MÁRTON csodáiról. Ebben elbeszeli, hogy 99 csodát leírt s századik után nézett, midőn hirtelen éles fájdalmat érzett feje bal oldalán, úgy, hogy nem tudott tovább dolgozni. 24 óráig tűrte a fájdalmakat; mivel azonban a baj nem javult, a székesegyházba ment, a szentnek sírjához; elvégezte imáját és megérinté a beteg helyet a sír függönyével: azonnal enyhülés állott be. 3 nap múlva újra beállottak a fájdalmak; ugyanaz a szer megint használt. Rövid idő múlva eret vágatott; ekkor az ördög azt a gondolatot keltette benne, hogy a fejfájás csak a vértől eredt és rögtönös vérvétellel elmaradhatott volna. Mialatt azonban még ezen gondolkozott, a régi fájdalom borzasztó erővel kiújult. Telve megbánással az egyházba sietett, bocsánatért
könyörgött vétkes gondolatai miatt, mire a függöny segítségével végre meggyógyult. GERGELY következőleg fejezi be leírását: "Ebből az eseményből minden emberfia levonhatja a tanulságot, hogy nem szabad földi művészetekhez folyamodnia, ha már egyszer részesült abban a jótéteményben, hogy az égi gyógyszereket megízlelhette".
A régi jövendölő művészeteket is újból felélesztették és keresztény formákban alkalmazták. Előszeretettel használták azt a módszert, hogy csukott szemekkel felütötték a Szentírást és ujjukat a felütött oldalra tették. Az írásnak azt a szavát, melyet így a véletlen hozott útjukba, irányító igének tekintették követendő cselekedeteikre. A felső egyházi hatóságok azonban óvták a híveket, hogy az ilyen eljárást jelentéktelen földi dolgaikban ne használják.
*
Ily módon az egyház már az első 4–5 évszázadban nem csak elítélte a régi, pogány varázslatot, mint fekete bűvészetet, mint ördöngös tudományt, hanem ugyanazon időben maga is felvette annak nagy részét és keresztényes formákra átalakította. Ez az átalakulás a következő időkben részben a kereszténységbe lassankint beleolvadó északeurópai népeknél dívó szokásoknak és bűvös eljárásoknak áthasonulásában állott. Kövessük tehát figyelemmel előbb az északeurópai népek babonáját és varázslatát és hogy ne kelljen túlsok hasonnemű részlettel foglalkoznunk, főleg a finnekhez tartjuk magunkat, kiknek felfogását legjobban ismerjük.