II. A kertekről.
Mikor azt keressük, hogyan szolgálja a növényvilág az ember szépérzékét, nem mellőzhetjük a kertet, hiszen a kertnek főkelléke, főtényezője a növény, és nyilvánvaló, hogy a kert a természetérzéknek, vagy a mi vele azonos: a szépérzéknek egyik első gyakorlati érvényesítése s főleg az ember lelki világára van nagy hatással. (1)
A kert épp úgy, mint a művészet, csakis magasabb műveltség folyománya.
Erre nézve jól mondja RUSKIN: A növények arra valók, hogy az embereket összegyűjtsék és állandóan gyönyörködtessék; bárhol éljen az ember teljesen művelt és egészséges viszonyok között, növényekkel veszi magát körül; bárhol közelítse meg állapota az ártatlanságát és a tökéletességét, a paradicsomi állapotot: kertet ültet magának.
De az ember csakis a műveltségnek bizonyos fokán tud a természetben gyönyörködni s a természetre, illetőleg a növényvilágra ez irányban hatni; azért, mikor a kertekben megnyilatkozó szépérzéket tanulmányozni akarjuk, első sorban a régi művelt népekhez kell fordulnunk, mert bizonyos, hogy e népek kulturája kertjeire is rányomta a bélyeget.
1. Ó-kori kertek.
Természetes, hogy az ó-korra vonatkozó híreknek elsőrendű fontosságot kell tulajdonítani; e hírek azonban sajnos – oly fogyatékosak és szórványosak, hogy belőlük egyet-mást alig sejteni, tudni azonban keveset lehet csak.
Annyi igaz, hogy az ősi kertek eredetileg nem a szépérzék kielégítésének, hanem vagy az isteneknek, vagy a halottaknak szóltak; a legtöbb esetben azonban, mint konyha- és gyümölcsöskertek, gyakorlati czélt szolgáltak.
A szépérzéket szolgáló kertek legősibb nyomai Egyiptomban találhatók, mert az egyiptomiak nemcsak a művészet, hanem a természet szépségével is szerették épületeiket díszíteni, úgy hogy a legtöbb templomot, melynek romjai mai nap pusztaság közepett találhatók, valóságos liget vette volt körül.
(1) BACON állította, hogy a kert az ember lelkének a legnagyobb felüdítést nyujtja és hogy kert nélkül a palota és más építkezés nyers kézimunka csupán.
565
Mennyi gondról, verítékes munkáról és szépérzékről tanuskodik pl. a HATSEPSZU királyné híres lépcsőzetes temploma, melyet Kairótól három-négy órányira kiástak, a hol a talált nyomok után ítélve – valamikor pálmafák tenyésztek, lombos ligetek virultak, virágok nyíltak, a mely növényzet a sziklás talajba vájt s Nilus-földdel megtöltött gödrökben tenyészett. Ugyanazt a hatást nyerjük, ha a Tell el Amarna-beli királysirokban talált, a Kr. e. XVI. századba visszavezethető kőtáblák rajzai után indulva, olyan kertekről veszünk tudomást, melyekben kúpalakúan nyesett fák obeliszkekkel és kioszkokkal váltakoztak; e kertek minden bizonynyal szintén templomokhoz tartoztak valamikor.
184. kép. Ó-egyiptomi kert alaprajza.
Több falkép maradt ránk, a melyekből a régi egyiptomi kastély szép környezetéről is alkothatunk fogalmat. Közülök egyet a 184-ik képen mutatunk be. Az alsó sorban csupa gránátalma-bokor van jelezve, feljebb a palotát jelző négyszög mellett szőlőlugas, tovább kifelé fügefák, majd olajfák láthatók; ugyane növények, a valószínűleg fürdés czéljaira szolgáló
566
tó környékén lévő datolyafák, szikomorusz-fügefák és dúmpálmák közt is láthatók. E növényeken kívül különösen Arábiából hozott és meghonosített növényeket is lehetett e kertekben találni. (1)
A nagyobb kertek több részre voltak osztva; minden részben külön vízmedencze volt. Árnyas lugasok kapcsolták össze a paradicsomszerű kertben szétszórt lakásokat. A termő gyümölcsfák közt illatos virágok, a fák lombja közt madárdal, a tóból kiemelkedő lotoszok közt a vízimadarak százai, a házak tetején galambok, a pázsiton gazellák voltak.
A kerteket falak és oszlopos csarnokok vették körül s a nagy négyszögletet határoló falon csak egyetlen egy pilonos főbejárat volt. Kívülről nem lehetett mást látni a fák sudarainál és a tornyoknál. "Ez az elzárt tündérliget féltékenyen őrizte a maga örömeit és szépségeit, mint minden egyiptomi ház, mely az utczának semmit sem árult el a maga titkaiból." (2)
Elő-Ázsia ősi művelt népei közül az asszírok érdekelnek leginkább, mert Asszíria a kertészet valódi hazája: sok gyümölcsfa művelése, úgyszintén a szőnyegkertészet itt vette kezdetét; a görögök és rómaiak pedig sok századon át innen kapták kertészeiket (topiarius).
A legnevezetesebb asszír alkotásokhoz tartoztak SEMIRAMIS híres függőkertjei Babilonban, a melyektől a görög és más írók, kik látták, el voltak ragadtatva. STRABO, DIODORUS és CURTIUS oszlopokon nyugvó lépcsőzetes emelkedésnek írja le a kerteket, a mely emelkedések legfelsőbbike a város falával egyenlő magas volt (200 rőf?). A termőföld oly vastag rétegben borította, hogy a legmagasabb fák gyökerei is kényelmesen találtak benne helyet. Az egész kertet mesterségesen berendezett szivattyú-készülékkel öntözték. A lépcsőzetet imitt-amott oszlopsorok szakították meg, az oszlopok mögött hűs lugasok rejtőztek. Valószínű, hogy nem SEMIRAMIS (Kr. e. 2080–1900), hanem NEBUKADNEZAR király készítette e kerteket, a ki Kr. e. 600 körül Babilonban sok építményt emeltetett. Azt mondják (JUVENALIS II., 276. 1.), hogy Amytis nevű felesége iránt való figyelemből alkotta e kerteket, minthogy e nő Babilon sivár és síkföldi fekvését nem tudta megszokni s hazájának, Médiának dombokban és ligetekben bővelkedő vidékeit nagyon nélkülözte.
Jóllehet sokan a Semiramis-féle kertek létezését egyáltalában kétségbe vonják, minthogy HERODOTUS, ki az V. században Kr. e. Babilonban járt és a város nevezetességeit leírta, nem emlékszik meg róluk, mégis bizonyos, hogy a kertészet Asszíriában igen régi keletű, mire nézve számos bizonyítékunk van, melyek egyike Kr. e. 1000-ből származik. I. TEGLATPILETES király ugyanis azt mondja, hogy a meghódított idegen országokból czédrust hozott,
(1) PTOLOMAEUS PHILADELPHUS egyiptomi király volt talán az első, ki idegen növényeket, így az arábiai származású tömjénfát (Boswellia) és a gyantát termő ladanum-bokrot (Cistas ladaniferus) iparkodott meghonosítani.
(2) Egyiptomban ma is szeretik a kerteket, pedig nehéz a föntartásuk. Egyrészt a száraz levegő, másrészt a közeli sivatag szél hordta homokja sok gondot ád a kertésznek.
567
minőket ősei nem ültettek s kertjeibe ültette el. Azonkívül kerti növényeket is hozott magával.
A perzsák is kedvelték a kerteket; ők a házak közelében lévő gyümölcsös és virágos kertet megkülönböztették a nagyobb, parkszerű "paradicsom"-tól, hol nyári lakásaik voltak. Különösen CYRUS szerette a kerteket; birodalmának távoli tartományaiból mindenféle növényeket hozatott, a miket kertjeiben ápoltak.
A jeruzsálemi s általában a palesztinai kertekről szóló költői híreket a Bibliának (Énekek éneke, 4. 12.) köszönjük. Az ott előforduló adatokból ítélve, e kertek gazdagabbak voltak növényi ritkaságokban, mint a klasszikus ó-kornak bármely kertjei. Leghíresebbek voltak SALAMON király kertjei. SALAMON király maga is nemcsak kedvelte a kertészetet, hanem értett is hozzá; nemcsak dísz-, hanem gyümölcsös, sőt fűszeres kertjei is voltak. Ilyen kertek a házak közelében is voltak.
Jeruzsálem s általában Palesztina kertészete és virágkedvelése ugyanoly magas fokon állott, mint az asszír-babiloni népé, a miről művészeti alkotásai is tanuskodnak.
A kertészet kedvelése kiterjedt Fönicziára is; e keskeny partvidék egyetlenegy kertnek látszott, melyben sok ezer nyárilak rejtőzött. Ebbőt érthető EZECHIEL prófétának a fönicziekhez intézett mondása: "Te Éden kertjében lakol!" A fönicziek kertjei bővelkedtek a legnemesebb fákban s a fönicziek ismerték már – épp úgy, mint az asszírok – a fák nemesítését is; tudták a módját, mint a legtöbb régi kereskedőnép, hogy kertek berendezésével és díszítésével a szabad természet élvezetét maguknak megszerezzék. Természetes, hogy e mozgékony nép, bárhova vitte az útja és üzlete, hű maradt kedvteléséhez s főleg nyugat felé nagy terjesztője volt a kerteknek.
Mind e keleti kertekben egyes gyümölcsfák mellett díszfák is voltak; virágdíszökről kevés határozott hír maradt ránk.
Ugyanaz mondható a régi görög és római kertekről.
A görögöknek is kezdetben leginkább a fák tetszettek s ezeket kultiválták is; egyes fák, vagy egész ligetek az istenek lakóhelyéül szolgáltak, vagy pedig a halottak emlékének voltak szánva. Egyetlen kertszerű alkotásaik voltak a ház mellett levő hasznossági ültetvényeik, a melyek keletkezése azonban nem a természetvallásra, hanem a kertszerű földművelésre vezethető vissza. (1)
(1) E földművelésre vonatkozólag hadd álljon itt a következő: Mikor az ősember, bolyongásaival szakítva, letelepedett s földművelésre adta rá magát, kénytelen volt a beültetett területet mindenféle vad állat és más ellenség ellen kerítéssel megvédeni, miket még mai nap is sok helyen láthatni. Mikor azután a megélhetés kedvezőbbé vált s az emberiség elszaporodott, a földművelés is nagyobb arányokat kezdett ölteni. Ekkor a gabonaművelés, mely a legkevesebb ápolásra és gondozásra szorul, kiszabadult a kerítés korlátaiból; a lakóház közelében, a kerítésen belül pedig csak azok a növények maradtak, a melyeket állandóan kellett gondozni, tehát a főzelék-félék, gyümölcsfák s az orvosszerül és fűszerül használható növények, melyeket az ember vándorlásai közepett megismert s azóta mindennapi szükségletül háza környékén ápolgatott.
A gyakorlati czélokat szolgáló nevezetes görög kertek közül említem a HOMÉROSZ Odysseájából ismert ALKINOUS király kertjét, mely körte-, füge-, gránátalma-, olaj- és almafával volt beültetve; a végén néhány ágyacskát más növényekkel, valószínűleg gyógyító növényekkel, főzelékfélékkel és virágokkal lehetett találni. Ugyancsak HOMÉROSZ Odysseájából Calypso ligete és ODYSSEUS tulajdonában levő Ithaka szigete, az utóbbi mint rendesen beosztott gyümölcsös kert ismeretes.
568
Mindezekből az ültetvényekből azonban, akár az isteneknek, akár a halottaknak voltak szentelve, akár a megélhetést voltak hivatva elősegíteni, idővel a szépérzéket szolgáló intézmények, azaz műkertek lettek.
A történelmi nevezetességű görög kertek közül említem a Kephisos melletti fasorokat, melyek alatt PLATO gyűjtötte össze tanítványait; e plátánok AKADEMOSZ-nak, az attikai heros-nak parkját díszítették, a mely park bővelkedett oltárokban, szentélyekben és szobrokban; a park magas fallal volt körülvéve s szökőkutak látták el vízzel.
ARISTOTELES a lycei Apollon árnyas ligetében szokta volt tanítványait összegyűjteni s a tudomány mélységébe bevezetni.
Athenének egyik külvárosában volt KYNOSARGES parkja: itt tanított ANTISTHENES és a cynicusok.
Ezek mindannyian szent ligetekből fejlődő kertszerű alkotások, parkok voltak.
EPICURUS, athenei filozófus, alapította az első városi kertet, a hol előadásait tartotta; alapítványt is tett, hogy tanítványai halála után hónaponként egyszer összegyülekezzenek a kertjében és víg mulatozás közben hódoljanak életelvének: az élvezetnek (ede, bibe, comede).
THEOPHRASTUS-nak magának volt kertje, hol tanítványait összegyűjtötte. Valószínű, hogy ez volt az első kert, mely a növények tanulmányozása czéljából készült s így a legrégibb növénykertnek tekinthető (MEYER, Geschichte der Botanik I. 253.).
Különösen kiemelendők e helyen MIDAS, maczedoniai király kertjei, a mennyiben itt – HERODOTUS szerint – a 60 szirmú rózsák nagy sokasága virított. Ez az első görög kert, melyben a virágművelésnek s evvel a szépérzéknek is kiválóbb hely jutott.
Idők folyamán a kertek alapítása mind gyakoribbá vált s a mint a görög nép a szomszéd népekkel érintkezve, mindinkább nemzetközibbé lett, halványult a mithologiai érzék s valódi természetérzéknek adott helyet. Ezt az időt NAGY SÁNDOR király nagy tettei vezették be, az ekkor érlelődő irányzatok pedig egyrészt a NAGY SÁNDOR alapította Alexandriában, másrészt Pergamon, Antiochia, Milet, Ephesus és Seleucia városában lelték központjukat. E nagy góczpontokban uralkodó zaj s mindenféle élvezetek előbb-
569
utóbb megérlelték az érzékenyebb lelkekben a szabad természet után való vágyat s a város és vidék közötti ellentét mindinkább élesebb lett. Az a törekvés, hogy az ember közelebb hozassék a természethez, most tudatosan érvényesült s a Kis-Ázsiából származó erkölcsök hatására arra törekedtek, hogy a városok közelében nagyszabású, vízművekkel ellátott sétateret és ligetet alapítsanak. Ebben az időben általános szenvedélylyé vált a vadászat is, a mely tulajdonképpen azt az élvezetet jelenti, a mit a szabad természetben: a mezőn és erdőben való barangolás az embernek okoz.
E kor díszkertjeiről a görög költők műveiből, különösen LONGOS-nak "Daphnis és Chloe" czímű művéből értesülünk. Ezekben a kertekben mindenféle gyümölcs- és más fákon kívül, pontosan felosztott virágágyakban rózsabokrokat, jáczintot, liliomot, violát, nárcziszt lehetett találni. Különösen kiemelik a költők, hogy a kertekből szép kilátás nyílik a síkságra és a sík tengerre.
A görögök így nemcsak a bájos, körülhatárolt ültetvényben lelték kedvöket, hanem a távolba is szerettek tekinteni s nagy örömükre szolgált a fehér vitorlás hajók járását szemlélni.
A régi rómaiaknál a kertművelés hasonló fejlődésen ment át, mint a görögöknél; a római királyok idejében különösen szent ligetek alapítására irányult a törekvés, azonkívül még gyümölcsös és főzelékes kertet találunk. De már a köztársaság idejében oly nagy fényűzés kezdődött e tekintetben is, a milvent sehol másutt nem ismertek. A jó mód abba az irányba terelte a kerteket, hogy az ember nemcsak a növények fejlődését módosította, hanem a természet nyujtotta természetes bájt és szépséget az emberi kéz alkotta építményekkel és más díszítésekkel iparkodott emelni. Így keletkeztek a műkertek, melyekben nem az anyagi haszonnak, hanem kizárólag a szépség érzetének kell irányadónak lennie.
Eleinte csak a kiváltságosaknak volt díszkertjük; mikor azonban a köztársaság vége felé az egész régi világ gazdagsága és műveltsége, akárcsak valami központban, Rómában gyűlt össze, annyira emelkedett a nagyszabású díszkertek száma, hogy Itáliában a földművelést hátra szorította. Az a sajátságos jelenség adódott akkor elő, hogy az akkori világ ura gabona, tehát kenyér dolgában Szicziliára és Afrikára volt utalva. Ugyanígy volt az a római császárság idejében ís, különösen AUGUSTUS császár óta.
Hogy milyen volt az akkori Róma, arról FRIEDLÄNDER, "Darstellungen aus der Sittengeschichte Roms" czímű művében következőképpen szól: "Rómában a házak tömegét a parkok és kertek zöldje szakította meg; az év minden részében friss lombot lehetett látni, sőt a házfedélről és erkélyről is a bokrok és virágok illata áradt szét. Különösen a Tiberis jobb partján és a környékező dombokon számos, többnyire császári kert terült, a melyek közül sok a nép számára is nyitva volt".
Hogy a városon kívül mekkora terjedelműek voltak a kertek, kiviláglik
570
SENECÁ-nak a pénzarisztokráczia ellen irányított panaszából, mely igy hangzik: "Nincs domb, melyet nem borítanak kertjeitek, nincs folyó, nincs tó, melyet nem szegélyeznek parkjaitok. Bárhol tör elő valami meleg forrás, siettek nyári lakot építeni; a hol a tenger öblöt alkot, palotát építtek, sőt a szárazfölddel be sem éritek, ti gátakat emeltek, hogy a tengert is bevonjátok kedvteléstekbe".
Ezek után méltán érdeklődhetünk e kertek belseje iránt. Mindnyájan tudjuk, hogy a rómaiak lakóházának igen sajátszerű elrendezése volt, melynek lényege főleg abban állott, hogy az összes ablakok a ház udvarára (cavaedium) nyíltak, a melynek legfőbb dísze különböző fa, főleg azonban platánfa volt. Az udvart alacsony fal választotta el a házi kerttől, mely köröskörül oszlopsoron nyugvó folyosókkal vala bekerítve. Az oszlopok között örökzöld-virágok, vagy szobrok álltak. Az oszlopos folyosón rendszerint sétálni lehetett, a mit leginkább napnyugta után tettek; a fedett folyosó esős és napos időjáráskor tartózkodásul és sétahelyül szolgált. A kert belső tere pontosan be volt osztva ágyacskákra, melyek virágokkal valának beültetve, közbül fákat ültettek, a melyeket oldalt rendesen nyestek, hogy túlságos nagy árnyékot ne adjanak s a többi növény növését meg ne akadályozzák. Ha csak lehetett, a kert közepére szökőkutat állítottak, a mely körül fehér márvány-díszítést alkalmaztak.
A városon kívül levő nagy kertek berendezése nagyjában egyezett a házi kertekével, csakhogy a kert hátsó része kanyargó utakkal átszelt fás kertben végződött.
A gazdagok és hatalmasak kertjeiben rendkívül nagy pompa es gazdagság volt: márványszobrok, ritka madarak kalitkában, páva és más díszes madár számára étkezőhelyiságek, virágszőnyegek díszes rajzokkal, vagy valamely név kezdőbetűivel, imitt-amott tavak, az utak mellett szép egyenesre metszett fasorok, azonkívül állati alakokat utánzó, kinyesett fák vagy facsoportok, mely czélra rendszerint puszpángot (Buxus sempervirens) használtak: ezek voltak a legáltalánosabb díszek.
Virág aránylag kevés volt e kertekben: vagy 10 fajta rózsa, krókusz, liliom és violák díszítették a virágágyakat. (1)
(1) A régi római kertek virágairól általában nincs biztos értesülésünk. Sokan nagyra becsülik e tekintetben a Pompejiben talált falfestményeket. Föltéve, hogy itt a kertekben művelt növények vannak lefestve, úgy az egész készlet alig több, mint 9 faj; legnevezetesebbek: a rózsa, a kerti mák, a kék liliom (Iris, nárczisz, Gladiolus, őszi rózsa (Aster), akantusz (Acanthus mollis), viola (Matthiola annua). Mind e növényeknek déli Olaszország a hazája, ennélfogva a szabadból kerülhettek a kertekbe. E föltevés mellett szól az is, hogy a régi rómaiak e felsorolt növényeket majdnem kivétel nélkül koszorúra is használták s e czélra az évnek más-más részében a szabad természetben gyűjtötték. Ugyane festményeken keleti és egyiptomi származásúak az oleander, a damaszkusi rózsa, a mályvarózsa (Althaea rosea), a közönséges aloe és néhány fa. Ez lehetett PLINIUS idejében, illetőleg Pompeji eltemetése alkalmával (79-ben Kr. u.) a latin kertek virágdísze.
571
A leghíresebb kertek rendkívül nagy terjedelműek voltak, így pl. Tiburban volt HADRIAN császárnak "Hadriana" nevű villája, melynek kertje 12 római mérföld kerületű volt, ebben még hippodrom, színház és sok más nagy épület is díszlett.
A mondottak alapján a római kertet az Ázsia nyugati részeiben virágzó kerti művészet utánzásának kell tekinteni; a római kert darabja a természetnek, mely a művészetnek volt alávetve s ennélfogva kevés igazi természetérzékről tesz tanuságot.
2. Középkori kertek.
Nagy történelmi események, nevezetesen a nyugatrómai birodalom bukása (71l-ben [!]) a kertek fejlődésére is hatottak; Róma bukása után ugyanis Byzancz (Konstantinápoly), mint a keletrómai birodalom székhelye, vette át az eddig Rómában divatos kerti fényűzést. A kerteket római stílusban rendezték be, csakhogy a keleti hatásnak nagyobb tért engedtek, a mi a szőnyegkertészet nagyobb érvényesülésében állott. De nemcsak Byzanczot, hanem a keletrómai birodalomnak sok más városát is megkímélte a rombolás, melynek az egész Nyugat áldozatul esett. A megkimélt, vagy akkor keletkező kertek közül különösen az egyiptomiak lettek fontosak, minthogy az arabok velük megismerkedvén, hódításaik alkalmával a kertészetet s a benne érvényesülő irányzatot is fölkarolták. Az arabok a Gangestól a Tajóig terjedő birodalmukban új kulturának vetették meg az alapját, a mely még ma is az Ezeregy éj meséi-ben varázsszerűen tükröződik vissza, az arab kalifák kertjeibe pedig a Keletnek legszebb növényei kerültek. A virágdísz mellett az arab kertnek elengedhetetlen kelléke volt imitt-amott egy-egy pálma, melynek gyökerei körül forrás bugyogott, mert pálma árnyékában, folyóvíz mellett pihenni legfőbb élvezete volt az arab embernek. (1) A legnagyobbszabású kerteket Spanyolországban alapították; ilyenek voltak az Alhambra és a Granada mellett terülő kertek, hol az arab építészet és más alkotásaik emlékei még mai nap is csodálat tárgyai.
Miután azonban az arabokat, majd pedig összes származékaikat az országból elűzték, pusztaság lépett az előbb virágzó kertészet helyébe.
Itáliában, a nyugatrómai birodalom bukása óta, szintén pusztulás járta. Róma megszűnt a világ fővárosa lenni s avval a jómód is elenyészett, a melyre pedig a kertészet minden más művészetnál jobban rászorul; különböző népek fosztogattak és pusztítottak az országban s a föld alig nyujthatta a legszükségesebbet. E szorult helyzetben a papság lett az egyetlen támaszték. Egymásután keletkeztek a kolostorok. Az elfajult gazdagok és hatalmasak nagyterjedelmű földbirtokot ajánlottak föl, hogy bűneik bocsánatát megnyerjék s a VIII–XII. századig a szerzetesek voltak úgyszólván az egyedüliek, kik kert-
(1) A. v. KREMER, Kulturgeschichte des Orients unter den Chalifen. II. 324. old.
572
és földműveléssel foglalkoztak. Igaz, hogy e kertekben főleg főzeléknövényt, gyümölcsöt, zöldséget és orvosi növényeket termesztettek, tehát a kertek főleg a haszon szolgálatában állottak, de azért nagyfontosságúak voltak, minthogy az Alpesektől északra fekvő országokat kertek alapítására serkentetták.
NAGY KÁROLY császár Olaszországból szerzeteseket hívott meg, főleg benczéseket, kiknek kötelességük volt az országot termővé tenni és a kerteket ápolni. A szerzeteseket azzal is megbízta, hogy szabályzatot dolgozzanak ki, mely a majorságok- (gazdaságok)-hoz "capitulare de villis" néven volt intézendő. E szabályzat 812-ről van keltezve s nemcsak kertészeti, hanem általában gazdasági szempontból is felette fontos. E rendeletnek a virágokra és virágos kertekre vonatkozó rendelkezéseiből álljon a következő: Az 52. fejezet e szavakkal kezdődik: "Volumus, quod in horto omnes herbas habeant, id est lilium, rosas ... stb." (Akarjuk, hogy minden kertben legyen liliom, rózsa ... stb.)" Bizonyos, hogy e növényjegyzékbe mindazokat a növényeket fölvették, a melyek az olasz kolostorok kertjében szokásban voltak, különben nem fordulna benne elő a babér, a mandulafenyő, valamint a fügefa. A rendelet alapján berendezett kertek legalább 300 éven át, tehát a XV. századig mintául szolgáltak az Alpesektől északra eső vidékeken.
A kerteket nemcsak a földbirtokosok karolták föl, hanem a kolostorok és várak is, sőt még ma is vannak kertek, melyek a rendelettel megállapított növényeket termesztik, jóllehet igen sok közülük már idejét múlta. Csupán a rózsáról, liliomról és paeoniáról (bazsarózsa) történik rendelkezés, mint olyan virágról, melyet a kertekben művelni szoktak volt. De nagyon kétes, vajjon e virágokat csupán a szép iránt való érzék szempontjából művelték-e. Mivel e virágok szirmait gyógyító czélokra használták, sőt ma is használják, valószínű, hogy ez volt az irányadó és döntő; a mi természetesen ki nem zárja, hogy szép színük, gyönyörű alakjuk és kellemes illatjuk miatt díszül is ne használták volna őket; e czélra azonban leginkább a szabadban szedtek növényeket, a kerti növények közül pedig a rózsabokor adta leginkább a koszorúba és más díszítésre szükséges virágokat.
A NAGY KÁROLY császár-féle kerteken kívül alig maradt valami a középkorból, a mi a kertészet további fejlődésére nézve fontos volna. Említésre méltó ALBERTUS MAGNUS-nak abbeli kísérlete, hogy Kölnben télikertet létesítsen, a mi sikerült is, úgy hogy 1240-ben VILMOS hollandi királyt tél idején oly helyiségben fogadta, a melyben a növények úgy virítottak, mint nyáron. Ez annyira ritka és rendkívüli volt s annyira természetellenesnek tünt fel, hogy ALBERTUS MAGNUS-t e miatt bűvészettel [varázslással] gyanusították.
A minne-dalnokok idejében kétségtelenül a virágkertészet esztétikai oldala is figyelemben részesült; ez időben sokfelé, így többek közt Bécs mellett a Duna-szigeteken, továbbá a Kahlenbergen csinos virágkertek voltak,
573
a melyekben piros és fehér rózsát műveltek; e virágokkal koszorúzták a dalosokat. A Minne-Sängerek különben is sokat foglalkoztak a virágokkal, főleg a rózsával, hasonlóképpen a mesterdalnokok (Meister-Sänger). A rózsa virág-részeinek ötös-száma, továbbá a csészelevelek szerkezete nagy mértékben költötte fel csodálkozásukat. A virágok, különösen a rózsa nemcsak szépségükkel keltettek figyelmet, hanem titokzatos térre is terelték a gondolkodó és elmélkedő embereket, kivált a költőket. (1)
Magyarország a kertészet terén nem alkotott kiválót, mindazáltal már az Árpád-házból származó királyok alatt voltak figyelemreméltó királyi kertek.
IV. BÉLA idejéből is vannak oly irányú híreink. Legfontosabbak MÁTYÁS király alkotásai: budai és visegrádi díszkertje, valamint tatai kertje. Ez utóbbi kertek közvetetlenül a vár falainál kezdődtek s lefelé haladó lépcsőzetet alkottak; a fokozatokat márványlépcső kötötte össze; a virágágyak között szökőkutas tavak díszlettek, a kert közepén pedig márványoszlopok övezte kioszk emelkedett. A kert ilyetén leírása, melynek alapjául egyidejű rajz szolgál, nyilván a régi asszírok és perzsák kertjáre emlékeztet; valószínű, hogy a Bécs vidékéről említettekkel együtt csakugyan keleti mintára készült, a mi mellett az is bizonyít, hogy e kerteknek épp úgy, mint a perzsa kerteknek is, "Paradicsom" volt a nevük.
II. ULÁSZLÓ nejének is volt Visegrádon díszkertje és háza.
Nem tudjuk, hogy miféle virágot ápoltak e kertekben; nagyon valószinű azonban, hogy virágdísz dolgában a NAGY KÁROLY császár-féle kertektől nem estek távol.
Régi magyar kertekről szólván, hadd említsem még báró RADVÁNSZKY BÉLA nyomán az egri érseknek 1487-ben az egri várban alapított díszkertjét, hasonlóan Martonoson és Visegrádon levő szigeti kertjét.
SZÉCHY MÁRIÁ-nak Déván lugasokban bővelkedő kertje volt, melyen keresztül férje, KUN ISTVÁN elől a dévai várba menekült.
De nemcsak régi kertekről van számos hírünk; a virágokat is szeretettel ápolták. Így többek közt LORÁNTFFY ZUZSANNÁ-val férje Gyulafehárvárról tudatja, hogy "mind az kiskert és nagyobbik kertedben, édesem, az virágok igen szépen vannak". E kertekben virágházak is voltak.
APAFI MIHÁLY fejedelemnek Ebesfalván volt parkja, melyre nagy gondot fordított. Ennek legnagyobb része árnyas lugasokkal és rózsaberkekkel, az utak széle pedig hársfával volt beültetve. A patakocskák cziprus-ligeteket metszettek át, partjuk pedig virágokkal (liliom, rezeda, kék viola, gyöngyvirág, sárga szarkaláb, rozmaring és szegfűvel) volt beültetve.
E kertekben nyilván kevés művészet, de annál több természetérzék nyilatkozott meg.
(1) Bővebben a 628– 630. lapon.
574
3. Újkori kertek.
A kertek fejlődésében az új-korban találunk nagyobb haladást. A középkor legnevezetesebb eseményei, kezdve a keresztes-hadjáratokon, melyek három világrészt hoztak közelebb egymáshoz s Flórencz, Genua, Velencze és más olasz város kezére juttatták a világkereskedelmet, majd Amerika fölfedezése (1492), továbbá az Indiába vezető tengeri út feltalálása (1498) nagy tettvágyat és vállalkozó kedvet keltettek némely népekben, minek folytán a világkereskedelem mind nagyobb arányokat kezdett ölteni s végeredményképpen nagy gazdagságot tereit elsősorban Olaszországba. E gazdagság következtében újra nagy fényűzés kezdett uralkodni Olaszországban, mely nemsokára a kertészetben és művészetben is érezhető volt.
E téren Flórencz járt legelöl, a mely városban fejedelmi kereskedők nemcsak nagy gazdagságra, hanem egyúttal politikai hatalomra és nagy műveltségre tettek szert s a mily mértékben emelkedett benne a jólét és fokozódott a biztonság, újra felébredt a szabad természet iránt való érzék, mely különösen kertek alapításában érvényesült: ekkor nemcsak a város falain belül, hanem kívül is alapítottak kerteket és parkszerű berendezéseket.
Flórenczből Rómába terjedt a szellemi és művészeti ujjászületés s rövid időn belül keletkezett az olasz kerti stílus, melynek tervszerű kidolgozásában a legnagyobb művészek, mint BRAMANTE, RAFAEL, MICHEL ANGELO tevékeny részt vettek. A főelv az volt, hogy a nyári lakást, vagy palotát es a mellette terülő kertet egységes terv szerint alkossák meg. Mintául a régi római kerteket fogadták el, a melyek 800 év óta vagy egészen tönkrementek, vagy romokban hevertek, imitt-amott a régmult idők egy-egy emlékét megtartva, elrejtve. De a meglevő romok és az írók közül különösen PLINIUS leírásainak segítségével a klasszikus római kert mibenléte könnyen meg volt állapítható. Ez újabb római kertek berendezésében főleg egyenes vonalakat alkalmaztak, a melyeket az épület körrajzával és díszítéseivel is összhangzásba tettek; ez jellemzi ez időben a kerti stílust, a melyet renaissance-stílus néven ismerünk.
A régi római építkezés és a renaissance-korbeli között csak az volt a különbség, hogy a régi lakószobák kilátása az udvar felé irányult, az újakon a főhomlokzat ablakai pedig távol a kertbe és esetleg azon túl nyujtottak kilátást. Ez okból a nyári lakot lehetőleg a hegy oldalába építették s a kertek középrészére nagy gondot fordítottak, a mely középrésznek lehetőleg lépcsőzetes berendezést adtak. A lépcsőzetre díszes kutak, vízesések és szökőkutak kerültek. A lépcsőzeteket díszes rácsok választották el egymástól, a melyeken cserépben elhelyezett ritka növények, azonkívül szobrok, főleg mithologiai alakok szobrai állottak. A finoman kavicsolt egyenes utak mellett a régi római kerteket is jellemző nyírott fák és bokrok alkotta fal húzódott végig; a szabályosra nyírott élő falban kivágott fülkékben a klasz-
575
szikus korra vonatkozó szobrok állottak. Gyep és virágok hiányoztak többnyire. A kert hátsó része félkör alakban végződött, itt vagy templomszerű épület állott, vagy, ha a hely szép kilátást nyújtott, oszlopos csarnok vagy messzelátó-torony emelkedett.
Mikor később, az úgynevezett barokk és rokokó stílus idejében, az épületeken a legkülönbözőbb görbe díszítő vonalakat alkalmazták, a kertek egyenes vonalai ugyane változáson mentek át. Egyik szélsőségből a másikba estek: előbb csupa egyenes, most meg csupa görbe vonal volt. Valóságos útvesztővé, labirintussá lettek most a kertek, a kígyódzó utak mellett nyesett sorfalat alkottak a fák s az összes utak a kert középpontjára vezettek, a legfőbb díszítés pedig a legcsudálatosahb vízmű volt, sokszor zenélő szerkezettel, az utánzott cseppkőbarlangok is e kertekben láttak először napvilágot.
Igen sajátszerűen alakult a kert Hollandiában, a hol különösen a Kelet-Indiába vezető tengeri út fölfedezése óta fellendült kereskedelem révén nagy gazdagság halmozódott össze. A hollandi ízlés szerint vagy egészen kiszorították a fákat, a sík virágágyakon pedig fayence-ból vagy porczellánból készült virágok foglaltak helyet, vagy pedig megtartották a fákat s a legcsudálatosabb alakokat nyesték belőlük.
Sajátszerű, hogy ez az ízlés, vagy helyesebben ízléstelenség más országban is utánzásra talált. Ilyen kert volt többek közt a Palermo melletti Villa Pallagoniá-val kapcsolatban. GAUDY (Portogalli) e kertről így szól:
E szomorú tévelygéseket látni kell, hogy az ember elhigyje. Az ember nem is tudja, hogy mit bámuljon jobban: az egésznek az elrendezését, vagy a részletek kidolgozását. Mankón álló koldusok, törpék, furulyázó majmok,
kétszer-háromszorosan összebogozott sárkányok, félig ló-alakot öltő férfiak hárfát játszva s mind e furcsa díszeket sem bokor, sem fa nem takarja. A tiszafából, buxusból és más növényekből állati, vagy emberi alakokat nyestek, a virágok helyett tarka kövecskék, vagy festett utánzatok láthatók, a vizeken bádoghattyúk úsznak, szóval e kerteknek főczélja volt, hogy a természeten uralkodjanak. Az ember ily megrendszabályozott és mesterkélt természetben lelte örömét.
Ez idő alatt a flórenczi MEDICI-ek és a franczia VALOIS-k összeházasodása révén Francziaország vette át a kerti művészetben való vezetést, ekkor keletkezett az olasz renaissance kertből az ó-franczia kert. (1)
Főmestere volt LENOTRE (1613–1700), ki XIV. LAJOS uralkodása alatt a versailles-i, st. germain-i és st. cloud-i kerteket megalkotta.
A franczia kert, hasonlóan mint a PLINIUS korabeli, a kastély tagozatához alkalmazkodott. A kert főhelye a kastély, ez előtt pedig magaslat (par-
(1) Ez idő óta Francziaország úgyszólván az összes szépművészetben átvette a vezetést. Ha azóta Németországban, Angolországban vagy más országban új művészi idea, új ízlés es irány támadt is, mind csak akkor részesüt általános elismerésben, ha Francziaország elfogadta s azt az alakot adta nekik, mely világkörüli útjukat biztosította.
576
terre) volt, a melyen szobrok, források, csillag- vagy arabeszk-szerűen elrendezett virágágyak és mindenféle berendezésű művek voltak elhelyezve; úgy az egyes gyeprészeket, valamint a virágágyacskákat nyesett buxus szegélyezte, – mindenütt a lehető leggondosabb szabályosság megtartásával.
E magaslattól kifelé sugárszerűen nyesett fasorok szegélyezte sugárútak következtek, a melyek mindegyike egy-egy kiemelkedő épülettel, kioszkkal, obeliszkkel, vagy templommal fejeződött be. Minthogy a hegy és erdő az egyenes útak kihasításában akadály volt, a hegyet le kellett hordani, az erdőt pedig kivágni; e sík téren terültek el a csatornaszerűen elágazó vízmedenczék is. A sugárútakat szegélyző fasorokat ollóval egyenesre nyírták s az ollónak e kertekben egyébként is nagy sor jutott osztályrészül: néhol henger-, néhol piramis- vagy koczka, sőt állati alakokat – esetleg egész vadászatot (vadászokat kutyákkal, szarvasokkal és nyulakkal) – nyestek ki a növényekből; a sűrű lombból ablakokat, bolthajtásokat, karzatokat stb. nyestek s e mesterkélt természetellenes tájban a görög mithologia összes alakjait elhelyezték.
Az úgynevezett franczia kertek az olasz renaissance-stilusbeliektől főleg abban különböztek, hogy a kerten keresztülhaladó főútak sugárszerűen indultak ki a főhomlokzatból. LENOTRE úgy tervezte e kerteket, hogy a teljes hatalmú monarchia pompájának kifejtésére alkalmasak legyenek. Egy volt a központjuk (a kastély), miként a monarchiában is csak egy központ lehetett, XIV. LAJOS, a Nap királya (Roi Soleil), a kihez az összes vendégek és az egész udvari had gondolatai és törekvései irányultak.
E kertek azért is kiemelendők, mert idők folyamán sok világtörténelmi esemény színhelyeivá lettek: a hol azelőtt a selyembe és bársonyba öltöztetett parókás marquis-ek, abbé-k, költők és más udvari nép lépkedtek és krinolinos, tornyos frizurás hölgyekkel szellemes beszélgetést folytattak, ugyane fejedelmi utakon nyüzsgött később majd a forradalmi Páris néptömege, majd a német sereg diadalmas hada. És csodálatos, hogy e kertek a mai változott életviszonyok között a köztársasági Francziaország felfogásához is illenek: a legnevezetesebb népünnepélyeket, melyekben százezrek vesznek részt, ma is e kertekben, különösen Versailles-ben szokták tartani s mindenki meg van győződve, hogy e kerti stílus ily víg ünneplésre kiválóan alkalmas.
Mindenesetre jellemző, hogy e kerti stílus még mai nap is érvényesül Francziaországban, mintha a francziák esztétikai felfogásával teljesen egyező volna. A LENOTRE alkotta kertek nyilván Páris ujjáteremtésére is alapot szolgáltattak, mikor III. NAPOLEON a legrendetlenebb, legpiszkosabb és legegészségtelenebb városból azt a Párist teremtette, mely mai nap a világ legszebb és egyuttal legegészségesebb városa. Miként LENOTRE az erdő sűrűségében a kertjei számára szükséges útakat hasította ki, így tette HAUSMANN prefectus a régi Páris utczáinak útvesztőjében, s a hosszú, fasorokkal
577
szegélyezett boulevardok ugyanígy rendezkednek el, mint LENOTRE kertjeiben: gyakran egy közös központból csillagszerűen indulnak ki; minden sugárút végén van egy monumentális építmény: itt a Louvre, amott egy templom aranyos kupolája, másutt egy diadalív, egy obeliszk, egy vízmű stb. E szép, egyenes útaival Páris kitünik az összes városok között, a melyek mind utána indulnak, ezzel egyszersmind a LENOTRE-féle franczia kerti stílus dicsőségét hirdetve. (1)
Francziaországban azonban a barokk, XV. LAJOS alatt pedig a rokokó és más stílus is érvényesült a kertekben. E tekintetben különösen Páris tünt ki, a mely város minden más világvárostól még abban is különbözik, hogy nemcsak a legújabb idők legfényesebb alkotásaival dicsekedhetik, hanem
hogy az előbbi idők alkotásait meglepő kegyelettel megtartja és megujítja. F. COHN azt mondja e városról: "Páris, a rózsák városa, némi tekintetben képeskönyv, melyben a kertészetnek egész fejlődése a renaissancetól a jelen korig tanulmányozható".
*
Mindezek a stílusok, minthogy a természetet bilincsekbe verték, sőt még a fák szabad növését is korlátozták, mindinkább lejárták magukat, mint akár a franczia abszolutizmus, mely a nép szellemét és gondolkozását nyügözte le.
Az ébredés ideje a XVIII. század utolsó harmadára esik: általános törekvés lett, hogy a multtal szakítsanak. A művészet ismét a klassziczizmus szigorúbb és egyszerűbb formáit kereste, az irodalom pedig az egyszerű természet fellengős csudálkozásában lelte örömét. Mindenki a hamisítatlan természet után vágyott s a kertekből is mindazt kiküszöbölendőnek tartotta, a mi nem egyezik a szabad természettel.
Azon nagy elmék közül, melyek ez irányban küzdöttek, különösen JEAN JACQIJES ROUSSEAU, továbbá több hollandi festőművész, kivált GOYEN és RUYSDAEL stb. emelendő ki, a kik hazájuk némely pontját előbb háttérül, majd középtérben, végre pedig kizárólagos tárgyként festették le és e remek alkotásokban a növényvilág természetes növésére és termetére alapították hatásukat s a közönség izlését megváltoztatták; továbbá POPE, a nagynevű angol író, és VERULAMI BACO (1561–1626), az újabb természettudomány egyik legkimagaslóbb megalapítója, a ki a hollandi festők megindította irányt a kertekre is alkalmazta. Az eredmény az volt, hogy a XVII. század végén előbb Angolországban, majd Hollandiában és Francziaországban s másutt is az architektonikus, vagy művészi kertek – a hogyan a renaissance, barokk és rokokó stílust művészi elrendezése és berendezése miatt nevezni szokás – tájképi, vagy természetes kertekké lettek; "angol parknak" is nevezik, mert az átalakulás legelőbb Angolországban történt.
(1) A budapesti Andrássy-út a végén levő millenniumi emlékkel, mely a távlatot méltóan berekeszti, szintén ez alapon készült.
578
Mint minden hirtelen és általános felbuzdulásban, úgy itt is szélsőségbe estek, a mennyiben a műkertekből nemcsak a nyesett fákat és fasorokat, hanem a keleti eredetű szőnyegkertészetet s általában a virágdíszt is kirekesztetták.
Az első mintaszerű angol kert WILLIAM KENT-től származik. Ő az angol kert mintájául hazájának mérsékelt emelkedésekben bővelkedő, festői tájait választotta. Az egyenes vonalat kiküszöbölte s a fősúlyt facsoportokban bővelkedő terjedelmes gvepekre helyezte. A facsoportok alakjuk és színök szerint adták a főváltozatosságot: itt fenyők és sötét lombozatú égerfák, amott fehérkérgű és élénkzöld lombozatú nyírfák, majd szilfák, valamint nyárfák tüntek fel, a virágos réteken pedig a bokrok közt el-eltünedező csermelyek és patakok hatottak kedvesen. A kigyózó útakon sétáló majd vízeséseket alkotó patakok mellett haladt el, majd Nap sütötte térségek, majd sűrű erdő, majd nyájas ligetek lepték meg, sőt már WILLIAM KENT is, hogy a valót még jobban megközelítse s a változatosságot növelje, imitt-amott pavillonokat és romokat is alkalmazott kertjében. Az angol kert a vidék legkülönbözőbb tájait egyesíti magában.
Idővel, főleg mióta nagymennyiségű virág- és díszfa került idegen vidékekről, ismét tért hódított a virágdísz, azaz az úgynevezett angol park felvette az architektonikus kert legszebb alkotórészét, a virágdíszt s ez alakban legjobban hódított, habár az idők folyamán sok változáson ment át.
Az első változás akkor érte, mikor számos, Kelet-Ázsiában járt utas hírül hozta, hogy a mit mi nagy vívmánynak tartunk, t. i. a természetes kertet, Khinában állítólag már 2600 évvel Kr. sz. óta közönséges és hogy a khinai kertet (185. kép) számos, apróbb tornyos építmény szokta díszíteni. Ennek megfelelőleg sokan a khinai berendezést honosították meg s attól fogva az angol stílusú kert angol-khinai nevet kapta.
A khinaiakról érdemes megemlíteni, hogy kertészetök régóta a lehető legfejlettebb; e téren minden más népen túltettek. Uralkodók és gazdagok oly nagy fényűzést fejtettek ki a kertekkel s oly sok területet, munkaerőt és vizet használtak fel, hogy sokszor a földművelést s ezzel az ország javát
579
veszélyeztették. Peking közelében a császári kert 80 kilométer kerületű. E kertben mindenféle tájék látható, a legbájosabbtól kezdve a legnagyszerűbbig. Mindenféle éghajlat növényzete található e kertben; a tájakat patakok, folyók, tavak, falvak és várak élénkítik. E kertihelységek lakói nem közönséges khinaiak, hanem fölfogadott emberek, tehát alkalmazottak, kik a császári udvartartás rendelkezései szerint mint halász, tengerész, munkás, kereskedő, paraszt, katona stb. díszes ruhában jelennek meg a császár előtt. Csak e nép között jelenhetik meg a khinai császár.
A khinai kertekről MEYEN azt mondja: A khinai kertek egészen sajátságosak s egészen eltérnek a mi kertjeinkben található ízléstől; de az a gondosság, melylyel a khinaiak ezeket az intézményeket föntartják, fölül-múlja kápzeletünket. A fa vagy bokor minden ágának, sőt olykor minden levelének nagy fáradsággal irányt jelölnek; a kertészek állandóan a növények mellett ülnek s a növények nyesésével és kötözgetésével foglalkoznak, csakhogy a kívánt alakot megkapják. E mellett a virágokon a színek legnagyobb ellentétét igyekeznek elérni. A khinaiak kertészetét hatásvadászat és kicsinyesség jellemzi.
A khinai kert Európában nem jelentett megállapodást: sok furcsa stílusú építménye, főleg a sok mesterséges sziklafal nem válik javára s a természetellenesnek és különlegesnek hatását kelti az emberben; ennél sokkal természetesebbek a japáni kertek, melyekről később kitudódott, hogy tulajdonképpen ezek a szó legszorosabb értelmében tájképi kertek, a milyenek Európában sok évszázados fejlődés utján, sokfelé való tapogatódzás és sok tévelygás után keletkeztek, és a melyek Japánban ősidők óta megvoltak. A japán kertek ugyanis rendesen hű utánzatai a japán szárazföld valamely szép részletének. (186. kép.)
A természetes kert alkotó területe újabban különösen két irányban gyarapodott, az egyik téli kertet, a másik pedig trópusi ligetet igyekszik teremteni.
Ez újabbfajtájú téli kertekben számos festői coniferát (tűlevelő fát) és más örökzöld fát használnak, a mely növények az utolsó évtizedek alatt távoli országokból kerültek hozzánk. E növények Európa nyugati részében jól állnak ellen a tél hidegének s így lehetővé teszik, hogy az ember tél idején is olyan növényzetnek örvendjen, a mely eddig csakis Olaszország örökzöld kertjeinek jutott osztályrészül.
A trópusi ligetek gondolatára az a tapasztalat vezetett, hogy a növényország legkedveltebbjei, különösen sok pálma, Dracaena, Cycadea, Musa, Bambus, Aroidea, Orchis, banána, Pandanus és liána, tehát a trópusok legfőbb díszei az északi szélesség északibb fokáig is fölhatolnak, illetőleg helyes műveléssel alkalmazkodnak. E ligetekben a trópusi növények, keverve ezüstös, vagy tarkalombú örökzöld facsoportokkal, mesésen hatnak a szemlélőre. E ligetekben úgy érezzük magunkat, mintha a pálmák honában volnánk.
580
186. [kép.] Részlet a tokiói császári kertből.
Ha azt kérdezzük, hogy napjaink kertjei milyen stílusúak? azt kell mondanunk, hogy eclectikusak, azaz a mult idők minden stilusából vesznek motivumot és alkalmas helyen érvényesítik. Ezzel is úgy vagyunk, mint a városban a házak stílusával: az egyik gót, a másik olasz, vagy franczia renaissance stílusban, a harmadik keleti stilusban épült; így lehetnek a kertek is, sőt egy és ugyanaz a kert több stílust is egyesíthet magában. A renaissance stílust legtöbbször egyesítik a természeti kertekkel; amaz a lakóházra és környékére szorítkozik, emez pedig a kert távolabbi részeiben érvényesül. E téren Berlinben, Koblenzben és Páris ujjáalakításakor világhírű alkotások keletkeztek. A párisi műkertészet legszebb feladatát azonban akkor oldotta meg, mikor 1876-ban a világkiállítás számára a Mars-mezőt elő kellett készíteni; arról volt szó, hogy 35 hektárnyi puszta, sivár területet, mely víz és árnyék nélkül szűkölködött, rövid idő alatt művészi kertté varázsoljanak. E csudálatos munkálatok méltán emlékeztettek a mesebeli Aladinra, ki varázslámpájával egy éjszakán át palotákat és varázskerteket teremtett elő.
581
Természetes, hogy a kertészet fejlődésével az ember szépérzéke is fejlődött s ha a híres kertek a hozzá szükséges anyagi erő miatt csakis a nagyoknak, csak a gazdagoknak lehettek kiváltságai, a kert s főleg a virágoskert mind általánosabbá vált s a természet szép tárgyai, főleg szép növényei iránti érzék folyton gyarapodott.
Midőn végre az újabb tudományos vizsgálat kiderítette, hogy a növényvilag eletfolyamata az emberi élet lefolyásához szükséges, minthogy a zöld növényzet, a lélekzés és égés útján másként is nagy mennyiségben a levegőbe jutó széndioxidot, – mely a levegőt a lélekzésre alkalmatlanná teszi –, erősen fogyasztja s helyébe oxigént, tehát azt az elemet választja ki, mely nélkül állati lélekzés nem történhetik s a mely nélkül az élet egyáltalában lehetetlen: a városi tereknek s más helyeknek zöld növényzettel való beültetése közegészségi szempontból is fontosnak látszott, a miért is a faültetés, a magán- és nyilvános kertek alapítása mindennapi szükségletté vált.
De azért téves volna azt hinni, hogy növényzettel borított területeken
több az oxigén, mint másutt s hogy ebben állna a zöld növények üdítő hatása. Nem; a zöld növények széndioxid fogyasztása és oxigén kiválasztása megadja a levegő összetételének állandóságát s ezzel a lélekzésre alkalmas
voltát, de üdítő hatását különösen az erős kipárolgással járó lehülés okozza.
4. Az ujabbkori kertek virágdísze.
Láttuk, hogy a kertek virágdísze sok mindenféle áramlattól függött; némely kerti stílus bőségesen élt vele, más meg kiküszöbölte; az egyik a virágok színhatására, a másik a bokor és fa elágazására és a lombozat változatosságára támaszkodott.
A kerti virágdísz dolgában lényeges változás és gyarapodás állt be Velencze és Genua keleti hódításai és a keresztes hadjáratok óta, úgy hogy már a középkorbeli, az Alpesektől északra fekvő kertekben is különböző úton-módon összesereglett növények voltak; de a főváltozást mégis ugyanazon világtörténelmi események eredményezték, a melyek a kertészet fejlődésére is döntők valának. Ilyenek: a Kelet-Indiába vezető út feltalálása, Amerika fölfedezése, a török háborúk, mely utóbbiak folyamán az európaiak a törökök kerti növényeivel megismerkedtek s a középeurópai kertekben is meghonosították, ezeken kívül sok más nevezetes esemény.
A török eredeti hazája, Turkesztán, termékeit megszokta s szívesen látta ott is, hová délnyugati vándorlásai vitték. E turkesztáni emlékekhez számos virág (187. kép) tartozott, a melyeket a felujított régi byzanczi kertekben nagy szeretettel ápoltak, s a melyek Konstantinápolyból kindulva, Magyarországon és Bécsen, vagy Velenczén át, sőt tengeri úton egész Európában elterjedtek.
582
187. Tulipán-puszta Közép-Ázsiában.
A török származású virágok közt leghíresebb a tulipán (1) (Tulipa Gessneriana), mely Nyugat-Európában óriási feltünést keltett. Neve egyrészt a perzsa dulbend-ről, vagy turbánról, másrészt pedig a XVI. századnak egy híres botanikusáról, GESSNER CONRÁD-ról kapta, a ki az első példányt 1559-ben Augsburgban fölnevelte s először leírta. Konstantinápolyból I. FERENCZ császár konstantinápolyi követe utján került az európai kertekbe. A tulipán legnagyobb kedvelői az akkor már szabad és gazdag hollandok lettek, a kik abba helyezték legfőbb dicsőségüket, hogy mindig újabb, ritkább és csudálatosabb fajtákat termeszszenek, vagy hajóikkal Törökországból hozzanak. Külö-
(1) Törökországban rendkívül kedvelt a tulipán; még ma is tulipánünnepek vannak s a török költők éppúgy, mint a perzsák nagyon magasztalják. HAFIZ azt tartja róla, hogy a tulipán azért emeli magasra tarka virágleplét, mert borital után áhitozik. Más keleti költő szerint olyan a tulipán, mint az ő szíve: kívül láng, belül parázs.
Idővel több tulipán faj került az európai kertekbe, és hosszas művelés folytán mindegyikből számos változatot sikerült előállítani. Az Ural vidékéről származik a Tulipa biflora, mely zöldes leplén sárga foltos; Közép-Ázsiából a Tulipa altaica; perzsa eredetű a Tulipa Clusiana, kisázsiai a Tulipa pubescens; Kréta szigetéről való a Tulipa saxatilis.
Miután az idegenből származó tulipánokat Európában megkedvelték, fölkarolták az európai honosságuakat is. Ezek közül legfontosabb a Tulipa oculus solis, mely a Rhone völgyéből származik, piros virágleplének közepén sötétkék folt van. Francziaországban, Svájczban, az Apennineken, itt-ott Németország ligeteiben, sőt még Szibériában is honos a sárgás virágú erdei tulipán (Tulipa silvestris); Ez utóbbi tulipán szerény külsejű ugyan, de igen édes és kedves illatú. Némelyek ezt a tulipánt a kerti tulipán elvadult változatának szeretik feltüntetni. E vad tulipán egyébiránt – bizonyára kedves illata miatt – a nyugati népek lelkiéletét ie foglalkoztatja, a mennnyiben, a rege szerint, a bimbója az emberi szív boldogságát rejtegette egykor; e bimbót sem édes esdekléssel, sem csellel, sem erőszakkal, sem mesterkedéssel nem lehetett nyílásra bírni. Végre jött egy szegény asszony, hogy a csudálatos bimbót megcsudálja s midőn kis gyermeke tárt karokkal s ártatlan mosolylyal futott a tulipán-bimbó üdvözlésére: azonnal önként kinyílt. Azóta boldog az ember.
583
nösen kereszteződés utján több csodálatos változatot és sarkantyúszerű nyujtványú korcsképződmányt (papagáj-tulipánok) kaptak.
A nagyszerű tulipán-kertészettel egyúttal a híres tulipán-szédelgés is kezdetét vette, mikor tulipánnal határidő üzletet is kötöttek. Egyes kiválóbb tulipánoknak, mint akár a híres brillánsoknak, külön nevük volt; a "Semper Augustus" nevű tulipán ára 4000 K. volt, a "Viceroy" 5000 K.-ba, az "Admiral Liefkien" 8800 K.-ba, sőt olyan is volt, mely 26,000 K.-ba került. Természetes, hogy az ily drága virág tulajdonosa a virágjával kérkedett, s az asszonyok kitünő festőművészekkel tulipánnal a kezökben festették le magukat. (1)
Mikor később a hollandi kereskedelem más virágokat is belevont működése körébe, pl. nárcziszt, jáczintot, továbbá a CLUSIUS botanikus utján Spanyolországból meghonosított tazettákat (Narcissus tazetta), jonquillákat (Narcissus Jonquilla) stb., a legkitünőbb festőművészek is a kereskedelem hatása alatt állottak, így pl. DE HEEM, ZEGHERS DANIEL, VAN HUYSEM és RUYSCH, a mi végeredményében a természetnek igaz méltánylását s az izlésnek nemesedését vonta maga után, a mely – miként láttuk – a tájképi kert keletkezésére és kifejlődésére nagy hatással volt.
A Törökországból behozott növények közül felemlítem a nagyon elterjedt orgonabokrot (Syringa vulgaris), melyet BUSBECKIUS konstantinápolyi követ Konstantinápolyból hozott. Törökországban lilak-nak, Bécsben pedig "türkischer Holler"-nek vagy "Flieder"-nek nevezték. Érdekes, hogy e növény a legújabb kutatások szerint nem is ázsiai eredetű, hanem Magyarország déli részében, különösen a Vaskapú környékén vadon nő; a miből világos, hogy eredetileg hazánkból került Konstantinápoly kertjeibe. BUSBECKIUS honosította meg Konstantinápolyban a Görögország északi részeiben honos vadgesztenyefát (Aesculus Hippocastanum), honnét később Bécsbe került, hol CLUSIUS magvakból az első fákat nevelte föl. Mikor CLUSIUS 1588-ban Bécset elhagyta, 12 éves vadgesztenyefát hagyott hátra, a mely azonban legnagyobb sajnálatára még nem virágzott. A vadgesztenyefa még azután sokáig igen ritka volt, jelenleg pedig a sétaterek és nagy kerteknek legkedveltebb díszfáihoz tartozik.
Ugyancsak Törökországból származik a Hibiscus syriacus gyönyörű rózsaszínű virágaival; továbbá a jóillatú keleti jáczint (Hyacinthus orientalis), mely később a hollandok piaczán a tulipán versenytársa lett s melyet
(1) Egy tulipánkedvelő 1637-ben az alkmaari árvaház javára 120 drb. tulipánhagymát 380,000 koronáért adott el; egy másik virágkedvelő 12 hold földet adott cserébe egyetlen egy hagymáért. A tulipánszédelgésnek az a körülmény vetet véget, hogy 1640-ben sok tulipánkereskedő szerencsétlen spekuláczióban tönkrement; ekkor a hollandi kormány beleavatkozott a dologba s semmisnek nyilvánította a tulipánra vonatkozó összes, még függőben lévő szerződéseket és kötéseket, a tulipán-adósokat pedig fölmentette kötelezettségök alól. Ettől fogva rendes mederbe terelődött a tulipánnal való kereskedés. Ma a legszebb tulipán-ujdonságok hagymájának legnagyobb ára 4 korona.
584
éppúgy, mint a tulipánt számtalan változatban és színben termesztettek. E növény még ma is igen kedvelt s nagy termesztés és kereskedelem tárgya. Török eredetű a császárkorona (Fritillaria imperialis) is, mely Perzsiából került oda; e növény 1580-ban, a Fritillaria persica 1581-ben, a gyöngyike (Muscari moschatum) 1554-ben virított először Bécsben. Ezeken kívül említem a kerti szirontákot (Ranunculus asiaticus), IV. MOHAMED kedves virágát, ki e virágot minden változataiban fővárosának kertjeibe hordatta össze, a honnan aztán Olaszországba, később pedig az északi országokba vette utját, s most is számos változatban fordul elő.
Ezek, valamint más, Törökországból származó virágok valóságos viráglázt idéztek elő: az összes érdekelt körök új virágot kerestek s sokfelé érvényesítették. E virágláz sokrendbeli következményei közül legnevezetesebb a tulipánnal való szédelgés; egy másik következménye pedig az volt, hogy egyes növényjegyzékekben a virágokról rézmetszetet közöltek, a mi nagy haladást jelentett a könyvnyomtatás terén. (1) Francziaországban a virágok terjedése a himzésre hatott élénkítőleg és újabb meg újabb himzőmintára szolgáltatott alapot, sőt VALLET PÉTER, JEAN ROBIN kertjében lerajzolva a különböző virágokat (liliomot, sokféle tulipánt, narcziszvirágot stb), 1623-ban mintakönyvet adott ki, hogy ennek alapján a királyi udvar ruházatát hímezhessék. (2) Művét IV. HENRIK és XIII. LAJOS "legkeresztényibb királyok kertjének" nevezte s a MEDICI házból származó királynénak ajánlotta.
A magyar tulipános láda – mint már föntebb kimutattam – szintén ez időből származik, tehát török hatásra vezethető vissza.
(1) A régi időből származó növényábrák rendszerint igen kezdetlegesek s nem pontosak. A XVI. század füves könyveiben, különösen LOBELIUS, TRAGUS, MATTHIOLI és mások könyveiben szöveg közé nyomatott fametszeteket találunk, a melyek közül egyik-másik remekműnek mondható; e művek már a botanikai tudománynak is nagy szolgálatot tettek. A további haladást a rézmetszetek biztosították, a melyek segítségével díszes művek megjelenése vált lehetővé. Az első ilyen nagyhírű mű: BESLER "Hortus Eystettensis"-e, mely mű az eichstaetti püspök kertjéből több mint ezer kerti növény képét mutatja be. Hasonló mű JACQUIN "flora Austriaca"-ja (1773) és "Hortus Schoenbrunnensis"-e stb. Újabban litografált képeket közölnek, még pedig vagy fekete nyomásban,vagy színezve, sőt színnyomatú képekkel díszített művek sem ritkák.
(2) A ruhának növénydíszítménynyel s általában mintával való ellátását az ó-kor nem igen ismerte. Az ókorban a ruha egyszínű volt, díszítmény legfeljebb a szegélyén fordult elő. A virág-, lomb- és más növénydíszítmény, úgy látszik, még csak a középkor óta dívik s Keletről került Európába, tehát ugyanonnan, a honnan a keleti szőnyegek is. E szőnyegek mintájára a párisi GOBELLN testvérek a XV. században fali szőnyegeket készítettek, a melyeket e gyárosokról még most is "gobelineknek" neveznek. De a francziák nemcsak a fali szőnyeget és kárpitot karolták fel, a melyeken a növényországból vett mintákat alkalmaztak, hanem az úgynevezett barokk időben ruhaszövetre is alkalmazták a virágdíszítményt. A szövetre többnyire nagyvirágú minták kerültek, sőt XIV. LAJOS alatt oly ruhák voltak divatosak, a melyeknek minden részén hímzés volt. Természetes, hogy a Törökországból kerülő virágok nagy hatással voltak a hímzésre. Elsőrendű művészek rajzolták le a kertekben a különböző virágokat, hogy a hímzőintézetek számára mintát szolgáltassanak. E czélra szolgált VALLET PÉTER-nek nagyhírű műve is.
585
Ausztria egyike volt amaz országoknak, melyekben az új jövevény-virágok igen kedvező fogadtatásban részesültek, minthogy a HABSBURG-házból származó uralkodók a virág és kertészet nagy barátai és bőkezű előmozdítói voltak. E kedvező körülménynek tulajdonítandó, hogy a hollandi származású CLUSIUS KÁROLY-t, kinek ez időben a botanika és a kertészet körül nagy érdemei voltak, 14 éven át Bécshez kötötték (1573–1587-ig). CLUSIUS nemcsak a Konstantinápoly felől érkező növényeket honosította meg, hanem a más vidékekről kapott virágok meghonosításával és terjesztésével is nagy nevet szerzett. (1)
CLUSIUS az Alpesek növényzetáre is ráirányította figyelmét, és külön kertet teremtett Bécsben, hol az Alpeseken növő növényeket művelés alá vette; buzditására hasonlót tettek mások is. Így 1582-ben egy hollandi barátjának, (VAN DER DILFT-nek) más élő növényekkel egyetemben két primulát küldött, melyeket az Alpesekből kapott volt: a sárga virágú Primula Auriculá-t és a piros és tarka virágú Pr. pubescens-t. E két növény közül különösen az utóbbi rendkívül bevált a hollandi kertekben s különösen a virág színére nézve rendkívül nagy a változatossága. VAN DER DILFT ez okból szaporította a növényt s elküldte sok kertbe, úgy hogy már 1595-ben mint dísznövény fordult elő. A virág színére alapított változatok, nemkülönben a korcsképződmények, melyek rövid idő alatt a hollandi és angol kertekben keletkeztek, lassan-lassan az ezret is meghaladták és áttekinthetőség kedvéért három csoportba osztattak: 1. hollandiak, vagy lüttichiek, 2. angol származásúak és 3. mulattok csoportjába. E három csoport mindegyike azután alcsoportokra oszlott. Ilymódon vált az Alpesekben jelenleg is előforduló Primula pubescens és Pr. Auricula a most dívó kerti primulák anyanövényeivé. E növény különösen Angolországban nagyon kedvelt; ez országban Primula-liga is van, melynek alapítása óta 60,796 lovagtagja, 48,696 hölgy- s 791,761 rendes tagja van. Mindnyájan kedvelői és terjesztői a primulának.
Az ez időben fölkarolt virágok közül említésre méltó a szegfű (Dianthus caryophyllus) is, melyet ez időtájt egyszerű alakjában találtak déli Olaszországban s fogták művelés alá. E növényt az olasz renaissance virágának és szimbolumának lehet tekinteni. A közönség nagy lelkesedéssel karolta fel s nagy művészettel és odaadással nevelt belőle rendkívül kellemes illatú, teljes és a legkülönbözőbb színárnyalatokban pompázó változatokat s a szegfű még ma is az olasz nép kedves virága.
Ezalatt Amerika is mindjobban éreztette hatását, különösen miután a XVII. század elején a francziáknak Kanadában, az angoloknak pedig Virginiában sikerült gyarmatot alapítaniok. E mérsékelt éghajlatú vidékekről könnyebb volt a növényeket Európába szállítani, mint a déli vidékekről,
(1) Műve: Rariorum plantarum historia (A ritkább növények története) e kornak legfontosabb vívmányairól számol be.
586
minthogy könnyebben bírták ki a nagy tengeri utat és külön berendezés nélkül az európai telet.
A legtöbb kanadai növény és növénymag Párisba, ROBIN híres kertjébe került s az ő útján terjedt el Európában; a Virginiából származók Londonba kerültek, de nagy jelentőségre nem tettek szert.
A legelső amerikai származású növények tudvalevőleg délamerikaiak voltak s többnyire Spanyolország útján terjedtek szét, a miért a leírásokban indiai, spanyol, vagy perui névvel fordulnak elő. Ezek közül legnevezetesebb: a burgonya, a napraforgó, a dohány, az úgynevezett százéves aloe (Agave americana). A Kanadából származók közül első helyen említendő a nyugati thuja-fa (Thuja occidentalis), mely növény még I. FERENCZ alatt került Kanadából Párisba és, minthogy magról és dugványnyal könnyen szaporítható, rövid idő alatt nagyon elterjedt.
Az első jövevények nyomába nemsokára annyi dísznövény érkezett Amerikából az európai kertekbe, hogy az előbb befogadottak nagy része kiszorult belőlük. E jövevények között ott találjuk a Phlox-ot, a Solidago canadensis-t, a Tradescantia virginicá-t, a Zinnia elegans-t, sok gazdagvirágú őszi rózsát (Aster), a Petunia violaceát és a nemsokára divatvirággá lett georginát (Dahlia). Az utóbbi LEUNIS szerint 1794-ben, KERNER szerint 1790-ben Mexikóból került hozzánk s minthogy HARTWIG-nak Karlsruhéban teljes változatot sikerült nevelni belőle, oly népszerűságre tett szert, hogy némely vidéken külön georgina-ünnepeket rendeztek és még most is rendeznek.
A XVII. és XVIII. században Amerikából hozatott díszcserják közül említem az Amorpha fructicosá-t, Cornus albá-t, több Crataegus-fajt, sárga virágú ribizkét (Ribes aureum), piros ribizkét (Ribes sanguineum), a kúszó növények közül a most már annyira elterjedt vadszőlőt (Ampelopsis hederacea). A fák közül különösen kiemelendő az akáczfa (Robinia pseudacacia), mely hazánkban már annyira elterjedt, hogy méltán nevezhetjük "magyar fának", mert jelenleg a Nagy Magyar Alföld pusztáinak jellemző fája (188. kép). Az akáczfa 1680-ban került Észak-Amerikából Európába, még pedig JEAN ROBIN, IV. HENRIK és XIII. LAJOS udvari kertásze hozta át; az ő tiszteletére nevezte LINNÉ a fát Robiniának. Az első európai ákácz a párisi növény-kertben még most is megvan, mint egyik nevezetes növény-történeti emlék. Az akáczfa, DAPSY LÁSZLÓ adatai szerint, körülbelül 150 év óta van Magyarországon. A vörös ákáczot (Robinia hispida) 1773-ban, az enyves ákáczot (Robinia viscosa) pedig 1797-ben hozták át Európába. (1)
(1) UNGER szerint az akáczfa, nevezetesen a Robinia Hesperidum, mely a Robinia pseudacaciá-val megegyezik, Európa harmadkori rétegeiben kövületben kimutatható, úgy hogy abban az időben Európának bentermő növénye volt.
587
Ugyanez időben Khinából és főleg Japánból (1) is sok növény került Európába s általában a kertekbe. Így az Aster chinensis, Primula chinensis és japonica, gyönyörű liliom-fajok, egy fa-alakú bazsarózsa (Paeonia Moutan), a khinaiak kedveltje.
A Japánból hozzánk került virágok közül különösen kiemelendő a kamélia (Camellia japonica); egyike a legszebb és legkedveltebb dísznövényeknek, mely 1739-ben honosodott meg nálunk.
188. kép. Akáczvirág.
E növény behozatala a növénykedvelőknál ismét nagy eseményszámba ment. Eredeti hazája Japán, hol SIEBOLD szerint, 9–20 m magas faalakot és el s más örökzöld növény társaságában 25–30 holdnyi erdőket alkot; hasonlóan előfordul Khinában és Hátsó-Indiában. Európában az egyszerű virágú növény nemsokára telt virágú fajváltozatokat szolgáltatott, hasonlóan
(1) Ez időben ismerkedett meg Európa Japán sajátszerű kertészetével, mely főleg arra törekszik, hogy törpe növényeket és torzalakokat neveljen a legszebb virágot hordozó növényekből; e mellett a növények levelein fehér, sárga, vagy barna pontokat és csíkokat növesztenek. Mindezt természetesen csakis a növénynek mesterséges megbetegítésével lehet elérni.
A növényekkel való ily irányú mesterkedés újabban Európában is hódít s különösen virágok festésében mutatkozik.
588
keletkeztek a Khinából hozott kaméliával való keresztezésből a különféle csíkos és pontozott fajváltozatok. Különösen Gent tűnt ki a kamália-művelés terén. Genti kertészektől kapta JOSÉPHINE, Francziaország első császárnéja 1809-ben az első kamélia-küldeményt, nagy izgatottságot keltve az udvar hölgyei közt. Niponi rózsát (így nevezték a kaméliát) bírni, volt most a hölgyek fővágya s volt eset rá, hogy egyetlen egy kaméliáért 600–800 frankot üzettek. A kamélia-láz azután oly fokra emelkedett, hogy a virágkereskedők spekulácziója határt nem ismert; többek közt kamélia-sorsjegyjátákot rendeztek, melynek nyertesei kaméliát kaptak; ily sorsjegyjáték rendezője minden húzás után 21,000 frankot tett zsebre.
BERLÉSE franczia abbé, a kamáliák magánrajzának írója, 1838-ban 188 állandó fajváltozatot sorol fel, ma pedig már 1000-nél több különböző alfajt számlálnak, sőt jelenleg e növény már annyira alkalmazkodott viszonyainkhoz, hogy déli Európában a szabadban is tenyészik. (1)
Indiából került hozzánk a Chrysanthemum indicum, mely az akkor már megindult Chrysanthemum-kertészetet még inkább előmozdította. (2)
Már ezekből is látjuk, hogy a kerti s általában dísz-növények kutatását a világ minden tájára kiterjesztették: minden földrajzi fölfedezés, minden más földrészbeli háború és foglalás újabb és újabb növényekkel gazdagította a kerteket.
E szempontból nevezetes esemény volt, mikor a hollandok Afrika déli részét elfoglalták, minek következtében a virágkedvelés, a mely Hollandiában már előbb kezdődött, a Fokföldön talált újabb növényekkel, újabb és újabb lendületet vett. A szép piros Pelargoniumok, sokféle Aloe, Dracaena, Lobelia, húsos Euphorbiaceák, csinos Ericák, a gumós Oxalis és sok más növényi ujdonság gyönyörrel töltötte el a virágkedvelőt és botanikust egyaránt s e növények, minthogy igen szerények és könnyen szaporíthatók, rövid idő alatt az egész művelt világ kertjeiben meghonosodtak.
(1) Újabban a kamélia terméséből orvosi czélokra való olajat, valamint sok házi használatnak örvendő szagos vizet készítenek. Mindkettő az angoloknak fontos pipereczikke.
(2) A Chrysanthemum-művelés, mely eredetileg a Marokkovidéki és általában észak-afrikai Chrysanthemum carinatum-ból indult ki, újabban több japáni faj behozatalával óriási lendületet öltött. E növény sokáig csak a temetők díszéül szolgált, 1892-ben télen azonban fölkarolták a franczia fővárosban: ekkor a nők kalapján, muffján, a férfiak gomblyukaiban csak e növény volt látható, evvel díszítették a bálozó leányok ruhájok szegélyét, a menyasszonyokét, a keresztelőn a gyermek takaróját stb.
Ez a Chrysanthemum kedvelés valószinűleg japán hatásra vezethető vissza; Japánban ugyanis e növény úgyszólván nemzeti növénynek tekinthető. Ott nemcsak Chrysanthernum-kiállítás dívik, hanem Chrysanthemum-ünnepjöket minden évben ünnepélyesen meg szokták tartani, sőt Japánban kapós a Chrysanthemum-saláta is: nem mintha izletes volna, hanem mivel a gyöngédebb nem iránt való figyelemmel áll kapcsolatban. A vendég ugyanis odanyűjtja a Chrysanthemum-virágot a háziasszonynak, az levélenként tépi szét, tálba teszi, sóval, madeiraborral, eczettel, olajjal fűszerezi, fölrázza s odanyújtja az étkezőknek: minden vendégre megtisztelő, ha e salátából ehetik. Japánból Koreába került a Chrysanthemum-ünnep és egyike ott a legszebb jelenségeknek. (HANUSZ ISTVÁN, A növények világából.)
589
A Fokföldről származó növények első állomása természetesen Hollandia, illetőleg a hollandi botanikus kertek voltak, melyek közül a leydeni botanikus kert és az amsterdami orvosi kert (hortus medicus) tűnt ki; itt érezték legelőbb annak szükségét is, hogy e növények számára, melyek legtöbbje nem bírta ki a mi telünket, üvegházat építsenek. Az első igazi üvegház Leyden városában épült. A hollandiak e buzgósága, a miben a hollandi fokföldi kormányzók, úgyszintén más hatalmasak és gazdagok szintén tevékeny részt vettek, azt eredményezte, hogy a fokföldi növények az akkoriban modern kerteknek (a franczia renaissance kertjeinek) legfőbb díszeivé lettek. Midőn LLNNÉ a hollandi botanikus kertek növényeit feltüntető képes jegyzéket meglátta, el volt ragadtatva s meg volt győződve, hogy most kezdődik a növénytan és kertek aranykora.
Az időközben más felé, különösen Khinába, Japánba és Indiába tett utazások révén Európába kerülő, növények, melyek egyikéről-másikáról már föntebb szó volt, nem változtatták meg a kertek ábrázatját; a kertek virágdísze csak akkor változott lényegileg, mikor a kert-stílus változott s a franczia renaissance helyébe az angol park kezdett lépni. Ekkor elsősorban Angolországban arra irányult a törekvés, hogy festői tájakat alkossanak a kertekben, a mihez oly növényekre volt szükség, a melyek változatos és szép elágazásukkal, lombjuk színével és alakjával kedvezően tértek el a mieinktől. Így irányult a kutatók figyelme megint Észak-Amerikára, majd pedig Ázsia mérsékelt éghajlatú vidékeire, különösen Szibériára. E törekvés és kutatás a kertek növénydísze dolgában épp olyan korszakot alkotó, mint előbb a Fokföldről származó növényeké volt. Az úgynevezett észak-amerikai és szibériai parkfák ideje, miként ez újabb kort nevezni szokás, számos díszfát juttatott a modern kerteknek. Észak-Amerikából került hozzánk a sima fenyő (Pinus strobus), több díszes külsejű amerikai tölgyfa, a Celtis occidentalis, a Platanus occidentalis stb. Szibériából többféle Spiraeá-t Caraganá-t, apró gyümölcsű almafa-fajokat stb. kaptunk; legfontosabb kiindulópontjuk Szt. Pétervár volt, és mindannyian, a kanadaiakkal együtt kiváló díszére váltak a természetes kerteknek.
A legközelebbi esemény, mely a kertek, házak, nyári lakások dísznövényeit újabb különlegességgel felfrissítette, COOK-nak világkörüli útja volt. Mikor J. COOK 1771. januárius 11-én három évig tartó világkörüli útjáról visszatérve, Angolországban kikötött, Új-Hollandiából (a mai Ausztráliából) nagyobb mennyiségű új növényt hozott, a melyek nem annyira szépségökkel, mint inkább sajátszerű alakjukkal okoztak feltünést. A második küldemény – COOK második ausztráliai útjáról (1772–1775) került elő s attól fogva kereskedelmi vállalatok, illetőleg kereskedelmi kertészek gondoskodtak már új meg új ausztráliai és más földrészbeli különlegességről. Az ausztráliai növények közül említendők az igazi Acaciák, Casuarinák, mely utóbbiak sajátságos, a zsurlóra emlékeztető alakjokkal okoztak feltűnést, az Eucalyptusok stb.
590
Mind e növények Angolországból terjedtek el előbb Európában, azután más földrészen is s néhol, pl. Olaszországban, még a legkisebb kertekbe is bejutottak.
A új növények kutatása ekkor már egészen általános volt; minden fejedelem udvarában botanikus volt alkalmazva, a főurak pedig, kik az uralkodók nyomában szoktak járni, kertészeket foglalkoztattak; sokszor külön expedicziót menesztettek messze földre egyes virágházak számára. Így pl. négy külön expedicziót szerveztek a XVIII. század második felében, hogy a schönbrunni üvegház számára a szükséges más földrészbeli, különösen nyugat-indiai növényeket beszerezzék. Az első expediczió 1754-ben indult útnak, és 7 hajón hozta kirándulásának eredményét Bécs-Schönbrunnba. (1) Hasonló eredrnénynyel járt az az expediczió, mely 1815-ben FERENCZ király költségén Braziliába indult. – De nemcsak ily nagyszabású expedicziókról van tudomásunk: a főurak és a gazdagok kertészei uraik megbízásából szintén arra törekedtek, hogy a föld minden tájáról növényeket hozzanak s e mellett saját hasznukra is törekedvén, növénymagvakat termesztettek s kereskedtek velök.
Virággal és magvakkal kereskedő kertészek – egyébiránt – már a XVII. századból is ismeretesek; ez időből származik az első mag- és virág-árjegyzék; a mint azután a kertészet még általánosabbá vált, a virág- és magkereskedés igen jövedelmező foglalkozásnak bizonyult. A gazdag virágkereskedőknek saját utazóik is voltak, (2) kiknek az volt a feladatuk, hogy idegen vidéket új és szép növények miatt kikutassanak, a mely törekvésök sokszor nemcsak a kereskedőnek, hanem a tudománynak meg a művészetnek is nagy hasznára vált, minthogy a műépítőknek, festőknek és más művésznek kedves és tanulságos tárgyat szolgáltatott. Az első nagyszabású virág- és magkereskedés, illetőleg kereskedelmi czélra berendezett kertészet Edinburghban, London mellett Hakneyben, Gentben, Hamburgban stb. keletkezett, hol még mai nap is nagyfontosságú tényező.
A XIX. század hetvenes évei óta a Rivierán óriási lendületet öltött a virágkertészet; (3) ma Nizza, Cannes, Antibes, Mentone, Grasse vidékén körülbelül 800 hektárnyi területen virágot művelnek, egyrészt azért, hogy az illatszer-gyárosok (4) virágszirom-szükségletét fedezzék, másrészt, sőt főleg azért,
(1) A schönbrunni kertet MÁRIA TERÉZIA alapította 1743-bari s alapjában véve franczia stílusban készült.
(2) A brüsseli LINDEN-féle virágkereskedőczég dél-amerikai utazójára évenként 20–25000 frankot költ.
(3) A legtöbb immortella- és Makart-bokrétához szükséges kalászos fű is óriási mennyiségben a Rivieráról kerül elő jelenleg.
(4) Az illatot már a régiek is kedvelték s óriási összeget költöttek reá. A régi Rómában pl. a kelet-indiai Valeriana Spicá-ból kapott nardusz-eszencziának egy fontjáért 100 denárt (108 koronát) fizettek. Az újabb időben az illatszerek használata óriási arányokat öltött. Francziaországban pl. évente 800 millió korona értékű illatszert használnak el. Angol-ország csupán az Eau de Cologne nevű növényi illatszerért, melynek legfőbb alkotó része a narancsvirág-olaj, évenként 160,000 korona, egyéb illatszerekert 640,000 korona vámot szed. Cannes-ben évenként 50,000 kg akáczfavirágot, 70,000 kg rózsát és ibolyát, 16,000 kg jázmint, 10,000 kg bazsarózsát használnak föl illatkészítésre. Cannes, Nizza és Grasse városok műkertészei, KADEN szerint, az illatszerkészítőknek összesen körülbelül 27,260 métermázsa (narancsvirág, rózsa, jázmin, ibolya, akáczfa és tubarózsa) virágot (3.352,000 korona értékben) adnak el évenként. Tehát az illatszerek nemzetgazdasági szempontból igen fontosak.
Az illatról egyébiránt megjegyzendő, hogy a ragadós betegségek ellen némi védőszernek tekinthető, ámbár némely illat, így az ibolya és tubarózsa illata, egy angol orvos megfigyelése szerint, káros hatású a hangszálakra; ártalmasság tekintetében utánuk következik a mimóza és orgona illata. Ezt leszámítva, a növényi illat általában kellemesen izgató fűszerként hat szervezetünkre, mely körülmény a virágkedvelésnek nagy előmozdítója.
591
189. kép. Két meleg üvegház. (Az egyik az előtérben, a másik mögötte.)
1. Üvegház az előtérben s balról jobbfelé a vízen kivirított Nymphaea rubra, Pistia és Pontederia; háttérben: virágzó Nelumbo; a két oszlop mögött: virágos Strelitzia s mellette egy kávécserje; jobbra az ajtó felé menőleg három növény van a földre helyezve: egy Begonia rex, egy B. heracleifolia és egy Seaforthia; az állványon elül egy Pandanus, mellette Aechmea, majd egy Pitcairnia; a függő kosárban Dendrobium; egy Quisqualis mint kúszónövény. – II. Üvegház: egy Phoeníx a Nelumbo mögött, egy Cycas és a tulsó oldalon egy Latania pálma.
592
593
hogy a Rivierán telelő vendégeket virággal ellássák és hogy Közép- és Észak-Európa nagyobb városainak virágmegrendeléseit télnek idejen is teljesíthessék. Különösen híres virágkereskedéséről Nizza, a hol farsang befejeztével a virágkiállítás és a virágverseny a legérdekesebb események közé tartozik. A versenyzők és virágkiállítók ilyenkor nemcsak hogy virágot viselnek, hanem még meg is dobálják egymást virággal; a kocsik, lovak, s a cselédség is virágban dúslakodik ekkor. Az ibolya, a legpompásabb rózsák, narancsvirág, kamélia, nárczisz, tulipán, kikerics, vanilia (Heliotropium) ilyenkor nagyon kelendő. S ezt a tavaszi ünnepélyt olyankor üli meg a hidegebb vidékekről való telelő vendég, mikor hazájában legfeljebb az ablak jégvirágaiban gyönyörködhetnák.
A virágkertészet és kereskedés központjai közül említésre méltó még Nancy, mely leginkább a virágujdonságok terjesztője; Hollandia a virághagymára helyezi a fősúlyt, Belgium a cserépnövényekre, Angolország pedig csak a különlegességeket terjeszti.
Így járultak a legkülönbözőbb tényezők a kertek virágdíszének gyarapodásához, s minthogy új földrész már nem volt fölfedezhető, azokra a növényekre irányúlt a figyelem, a melyekben régóta gyönyörködtek az utazók, a melyek állandóan foglalkoztatták az északi vidékek lakóinak fantáziáját, de a melyek behozatala és meghonosítása nagy nehézséggel járt: a pálmákra és általában a trópusi vidékek növényzetére. Igaz, hogy a trópusi növények már huzamosabb idő óta kezdtek Európában meghonosodni, de behozataluk még csak az újkorban érte el tetőpontját; azok a körülmények, melyek ezt előbbre segítették, egyrészt bizonyos berendezések voltak, a melyek a növények szállítását megkönnyítetták és biztosították, továbbá az üvegházaknak (189. kép) mind tökéletesebb berendezése (frigidarium, tepidarium, caldarium), (1) végre az a körülmény, hogy 1830 óta a vitorláshajók helyett rendes járású gőzhajó közlekedés lépett életbe.
(1) A frigidarium, vagy hidegház télen 2.5–10° C. hőmérséklettel, az észak-amerikai, új-hollandi és dél-afrikai növények számára; a tepidarium, vagy mérsékelt ház télen 12.5–18.7° C. meleggel a trópusi növények számára; a caldarium, vagy hőhajlék télen 20–22.4° C. hőmérséklettel, az egészen forró tartományokból eredő növények megőrzésére, főleg pedig szaporítására való.
594
A virágkertészet most már annyira vitte, hogy nemcsak egyes vidékekről való növények számára külön berendezésű üvegházakat, így Cap-, Új-Holland házakat, hanem egyes növény-családok (Araceák, Orchideák, harasztok), sőt egyes növénynemek számára is külön házakat épít.
Ily tökéletes berendezéssel vált azután lehetségessé, hoy pl. a legnemesebb pálmák tuczatszámra érkeztek Dél-Amerikából Münchenbe, hová MARTIUS híres utazó és tudós küldte őket. Később rendkívül csinos páfrányfák és más növények kerültek Európába. Nemsokára nemcsak a melegházak, hanem az úgynevezett hidegházak is egyrészt az európai hegységekről, másrészt a Kaukázus-, Altai-, Himalája- és más hegységről hozott növényekkel teltek meg; így azután minden növény a neki megfelelő természeti viszonyok közé került.
Újabb időben, mikor a kölönlegességek különösen tetszenek, az Orchideák terjedtek nagyon. E csinos és érdekes növények ugyanis nem annyira
190. kép. Ophrys Myodes.
595
nagyságukkal, szép színökkel és kellemes illatukkal tünnek ki, mint inkább azzal, hogy virágjok a legfurcsább alakú (190––193. kép). A mit az élénk fantázia csak elképzelni tud, mindez az Orchis virágjában utánzásra talál. Egy néhány Orchis-féle nyugvó pillangóhoz hasonlit (Oncidium papilio), van olyan, melynek virága méhhez hasonlít (Ophrys apifera); némelyiknek a virága légyhez, másé szőrös poszméhhez, szunyoghoz, emberarczhoz (192. kép) hasonlít. Azonkívül vannak papucsalakú virágok, némelyiknek szárnya kiterjesztett madárhoz hasonlít stb. Ez okból divatvirágokká lettek az Orchideák. A nagyobbszabású és újabb berendezésű kertekben nem hiányzik az Orchis-ház, melynek az a rendeltetése, hogy e növényeknek a természetes körülményeket megadja. Az önálló kertészek is az Orchisok művelésére nagy súlyt helyeznek s minthogy sikeres termesztésök sok nehézséggel jár, az eladásra kérülő Orchis-virágnak nagy ára van.
191. kép. Odontoglossum Reichenbachii, mexikói Orchidea.
596
A forróvidéki Orchisokra legelőbb HUMBOLDT, BONPLAND, BROWN, LINDLEY, ENDLICHER, REICHENBACH és DARWIN irányozták a közfigyelmet. Sokáig mindössze 100 faj volt ismeretes, ma pedig 600-nál több van megnevezve és leírva. A kutatók még mindig új fajokat fedeznek fel a különböző földrészeknek nemcsak trópusi vidékein, hanem néha magasan fekvő vidékeken, így Amerikában az Andes-hegységben 4000 m magasságban. Mai nap sok ezer ember foglalkozik Orchideák termesztésével. A kewi és szentpétervári botanikus kertben körülbelül 1500, a berliniben 1000, a lyoni botanikus kertben 1100-féle Orchidea van. (1)
192. kép. Maxillaria venusta, új-granadai Orchidea.
*
(1) Csak újabban szerezhető könnyebben az Orchidea, de azért egyes fajoknak még most is nagy az áruk, úgy hogy ünnep vagy gyász alkalmára készült Orchidea-bokréta, vagy koszorú több ezer koronába kerülhet. Így CARNOT, volt franczia köztársasági elnök temetésekor Párisban egy Orchidea-koszorú 2000 frankba került; MASON őrnagy Brüsselben 1899-ben elárverezvén 6000 darabból álló Orchidea-gyűjteményét, 77,250 frankot kapott.
597
Így érvényesültek az ember szépérzékének legtermészetesebb tárgyai: a virágok, így lett a kert a legszórványosabb, leggyarlóbb kezdetből kiindulva, rendkívül nagyfontosságú nemzetgazdasági tényezővé; a virágdíszszel és a kertekkel együtt így fejlődött az ember szépérzéke, így hatott a növényvilág a művészetre is.
193. kép. Orchidea-bokréta. 1. Cypripedium; 2. Soralia macrantha; 3. Oncidium; 4. Epidendrum.
De mindezek mellett a növénytudomány sem járt rosszul, minthogy a világ minden tájáról összehordott növényzet a tudomány minden vívmá-
597
nyával fölszerelt kertekben (főleg botanikus kertekben, melyekben eredetileg csakis gyógyító növényeket termesztettek) a növények valódi rokonságán alapuló természetes rendszer kialakulását tette lehetővé s a botanikai tudomány minden más ágára is kedvezően hatott. Egy-egy híresebb botanikus kertben ugyanis, a belföldi növények mellett más földrészbeli növények is nagy számban egyűvé kerülvén, nemcsak a legkülönbözőbb növények külsű szerveinek összehasonlítása vált lehetővé, hanem a virágok és más növény-rész fejlődésének, a növények életviszonyainak és belső alkotásának tanulmányozására is kitünő alkalom kínálkozott. Újabban a nagyobbszabású botanikus kertek még a növényföldrajz szolgálatában is állanak, minthogy a kert egyes részeiben hol az erdő, hol a hegyes, hol más természetes vidékek növényvilágát tüntetik fel jellemző csoportokban. (1)
A virágdísz és a kertek így szegődtek nemcsak a szépérzék és művészet, hanem a gyakorlati élet és a tudomány szolgálatába is.
(1) Az idegen országokból hozott növények révén a XVIII. században több növénykert tett szert nagy hírre. A párisi "Jardin des plantes", mely XIII. LAJOS királynak 1635 május 15-én kelt elhatározására keletkezett, eredetileg orvosi czélt szolgált s még csak JEAN ROBIN működése következtében vált a növénytudományra nézve is nagyobb fontosságúvá. A leghíresebb növénykertekhez tartozik Angolországban a kewi növénykert, Németalföldön a Haarlem mellett levő kert, a mely LINNÉ KÁROLY vezetése alatt nagy jelentőségű volt. Oroszországban 1725-ben Szent-Péterváron, majd Dorpatban és Vilnában rendeztek be növénykertet. Németországban a XVIII. század végén annyi növénykert keletkezett, hogy némely egyetem mellett több kert is van: egy távolabb fekvő nagyszabású és egy kézi botanikus kert a mindennapi előadás részére (pl. Berlinben). Hazánkban Nagy-Szombatban az egyetem orvoskara 1771-ben alapította a növénykertet; a pesti növénykert 1784-ben keletkezett, de csak 1848. óta van mostani helyén az Üllői-út végén, a honnét azonban ki fogják telepíteni. A kolozsvári egyetem növénykertje körülbelül 20 év óta áll fönn. A hazai szakiskoláknak is van növénykertjök, így pl. a selmeczi erdész-akadémiának, valamint a nagyobb gazdasági iskoláknak.
Az Európán kívüli növénykertek közül újabban a Buitenzorg mellett (Jáva szigetén) levő kert vergődött nagy hírre, minthogy az európai botanikusok most mind sűrűbben rándulnak oda, hogy hosszabb tartózkodásuk alatt bizonyos előre kijelölt tudományos kérdések eldöntésével foglalkozzanak, s a tudományt előbbre vigyék. Az ezirányú siker már eddig is igen jelentékeny, miről az az emlékmű is tanuskodik, a melyet e híres kert 75 évi fennállásának emlékére kiadtak. Lásd: Der botanische Garten ("'s Lands Plantentuin") zu Buitenzorg auf Java (1817–1892. Leipzig, 1893.
