XXXIV.
VARDŐ FELÉ
A NAGYmadárhegy megmászásával, sirályfelhőinek észlelésével északi útam főczélja el volt érve s akár vissza is térhettem volna Tromsőbe, onnan tovább haza. De ellenállhatatlan vágy fogott el. Legalább érinteni akartam nyomdokait két magyar embernek, a ki a legmagasztosabb tudományszak szolgálatában előttem száz és húsz esztendővel tette meg a tengeri útat Throndhjemtől Vardőig, vagyis "in fine Europae", a mint Vardőt leveleik kelte közelebbről megjelöli.
Ez a két magyar ember a Selmeczbányára való Páter HELL MIKSA, akkoriban a bécsi csillagvizsgáló intézet igazgatója és a Tordason, Fejérmegyében, született Páter SAJNOVICS JÁNOS, ennek a csillagvizsgálásban segítője, hozzá nyelvész is, ki elsőnek vitatta [képviselte] mint magyar a magyar és a lapp nyelv rokonságát. Mindkettő Jézus-társaságbeli szerzetes volt.
E két magyar ember híres útazására az okot egy igen nevezetes, részben százados fordulók szerint ismétlődő égi tünemény, t. i. a Vénus bolygónak a Nap korongja előtt való elvonúlása adta, mely 1769-dik évi junius 3-kán volt bekövetkezendő és a mely akkoriban az egész művelt világ csillagvizsgálóit lázba ejtette. Minthogy egyik pont, a honnan e
296 |
VARDŐ FELÉ |
tünemény észlelhető volt, az északi sarkkör európai részébe, Vardőbe esett, Dánia királya, kinek koronájához a mai Norvégiának e része akkoron még tartozott, elhatározta, hogy az állam költségén csillagászokat küld Vardőbe; annyival is inkább, mert az akkori fölfogás szerint e tünemény szerencsés megfigyelése döntő súllyal bírhatott a Nap parallaxisának, tehát a Földtől való távolságának meghatározására.
A választás a két magyar emberre esett s ők megtették – Bécsből kiindúlva – ezt az akkoriban a közlekedési eszközök gyarlóságánál fogva igazán főbenjáró veszedelmekkel kapcsolatos útat.
Megtették az útat 1768-ban, kihúzták Vardőben a telet, bevárták 1769-ben a tüneményt, meg is figyelték s ugyanazon a veszedelmes úton vissza is tértek.
Mindenféle körülménynek szerencsétlen találkozása, a tudomány állása és maga a kor, úgy hozta magával, hogy e két magyar embernek önfeláldozó vállalkozásáért csak keserűség jutott bérűl.
HELL meglepő eredményt hozott ki az észleletből, azt, hogy a Föld közelebb áll a Naphoz, mint akkor hibás alapon általánosan hitték; ezért kortársainak leghíresebbje, LALANDE, az eredmény meghamisításávál, sőt többel vádolta, avval, hogy az egész megfigyelést úgy koholta.
Ma pedig az annyira fejlődött csillagászat mégis HELLnek ad igazat!
SAJNOVICS eredménye föllázította ellene magyar kortársait, mert sértette büszkeségüket; – sőt lüktet ez még ma is.
Már pedig az összehasonlító nyelvészet ma SAJNOVICS-nak ad igazat, ki már akkoriban is tudományos alapon vitatta azt, a mit ellenesei csak érzelmi alapon utasítottak és utasítanak vissza.
Mind a két férfiú meghasonlott lélekkel vonúlt vissza a
297 |
A LEBESBY-ÁLLOMÁS |
köztérről abba a csöndbe, a melyet a szigorú szabályokhoz kötött szerzetes-rendek oly tökéletessé tudnak tenni.
Így ismertem e két magyar tudós ügyét és megvallom, hogy nemcsak a puszta kegyelet, hanem az a vágy is serkentett a Vardőbe való útazásra, hogy a két magyar tudósra nézve – ha lehet – adatokat szerezzek s ha ez sikerűl, bár csak egy porszemnyivel is hozzájárúljak annak a még korunkban is fölütődő gyanúnak és vádnak az eloszlatásához. Ezt az emberszeretet és a tudomány úgyis kötelességévé teszi minden komolyan gondolkozó embernek, különösen a magyarnak, mihelyt módjában van, hogy ezt az ügyet valahogyan megközelíthesse.
Ezért mentem Vardőbe.
A mint már tudjuk, a "Haakon Adalstein" nem keletnek, hanem délnek vette útját, mert az volt e derék hajó föladata, hogy fjordról fjordra benyomúlva, dajkálja meg az e fjordok öbleiben megbúvó állomásokat, melyek messze vidékek szétszórt lakosságának társadalmi és kereskedési középpontjai. A hajónak így a Laxe-fjordban főczélja volt Lebesby állomásnak az érintése, hol nemcsak a kormány embere és a kereskedő lakik, hanem templom is van.
Lebesby a Laxe-fjord keleti oldalán van és a Svaerholt fekvéséhez képest 70° 56' 40'' – majdnem harmincz szélességi percczel délibbre fekszik, a távolság 1158 kilométer. A fjord nyugoti partvidékét a Spirte-Njarga-félsziget alkotja, melynek legészakibb foka a madárhegy; keleti partját a Čorgaš-Njarga-Gamviknaeset s a Lais Duoddár fensíknak a híres Hopseid-földszoros felé való folytatása adja ki. A Čorgaš-Njarga legészakibb kiszögellése a híres Nordkyn-fok s a Hopseid-földszoros, a mely a földséggel összekötő rendkívül keskeny valami.
A mint a hajó a fjord belsejébe jut, a hullámzás nyomban alábbszáll; a parti kép rideg, élet nélkül szűkölködő; a hegy-
298 |
VARDŐ FELÉ |
ség inkább kőpadokat vagy gátakat alkot, a melyekben rövid, mintegy kiharapott zsákvölgyek nyílnak; de mintegy függenek is, mert talpuk nem ér le a tenger színéig, hanem sokszor száz méternyire is fölötte áll. Ezeken kívül sok padszínlő is látható, sokszor kettesével egymás fölött is. Ez a rideg, élettelen kőpad-alakulat mértföldekre terjedve, a földségbe nyúló fensíkokat alkot s ezek a víz és növény nélkül való területek alkotják a norvég tundrát, melynek csöndjét emberi hang nem törte meg soha.
A Lebesby felé intézett útunkon elhaladtunk a kis Kartő-sziget mellett. Az óra éppen éjfélt mutatott, a Nap leszállott legmélyebb pontjára s éjfélivé vált.
Nagy távolban a Svaerholt mint fok, a Kartő mint sziget merő északon a hajó és a Nap közé estek s ekkor mutatkozott az izzás tüneménye, a melyről naplóm következőket mond:
"Az éjféli Nap új jelenségekkel gyönyörködtetett, amelyek elragadók voltak. Északnak tekintve a Jeges-tenger örökös ködpadja kékes színt öltött, felső pereme rózsaszínt váltott; e fölött egy széles, sárga pászta következett, azután egy ibolyaszínű, melynek Nap felőli pereme vörösen izzott; e pászta fölött állott a Nap, vöröses fényt szórva, vöröses barázdát vetve a tenger nyugtalan fölületére, mely a barázdát hullámaival villogó ízekre szakgatta, mennél közelebb a hajó felé, annál nagyobbakra. A Nap fölött szép, alakos szélű felhőzet állott, mely széle felől tűzben égett, belől rózsaszínben világított; e felhőzet fölött az égbolt tiszta, halaványan szürkés-kék volt. Az éjféli Napnak ez a képe nem ritka s nagyban hasonlít a mi alföldi leáldozásainkhoz; árvíz idején még tengerünk is akad hozzá. A mi a mai tüneményben új, ez a Svaerholt-foknak és különösen Kartő halomszigetének izzása. A tetők ugyanis, a mint a Naptól el voltak fordúlva, árnyékba borultak, különösen a meredekek voltak feketék; a lankás
299 |
A STORE FINKIRKE |
részeket ellenben bizonyos fokig mintegy beszőtte az alantjáró Nap fénye; a halomszigetet éppen mindkét oldala felől; minthogy pedig a mélyen álló Nap vöröses fényt szórt s a párázat is beléjátszott: a hegy és különösen a halomsziget olyan volt, mint a vörösre hevített vas. Valóságos izzásnak megfelelő remek tünemény!"
Reggelre kelve – julius 24-én – megkezdődött a Čorgaš-Njarga körűlhajózása, amidőn a nyugot-északnak nyíló Kjölle-fjordba is be kellett nyomúlnunk. Itt roppant omlások törték össze a hegységet, világosan magyarázva legalább is a kisebb fjordok keletkezésének történetét. A palás tetők egész részei szétomlottak, a szilárdabb részek daczolva, fogasan kitöredeztek, kicsorbúltak, sokszor fantasztikus alakzatokat öltve, a melyeket a Jeges-tenger hajós- és halásznépe el-elkeresztelt. Ilyen elkeresztelt rész a fjord bejáratánál a "Store Finkirke" (42. kép) – nagy finntemplom – melynek sziklacsúcsaiban az északi nép képzelete hasonlatosságot talál e tájak fatemplomaival. – a melyek nagyon élénken emlékeztetnek a mi bihari oláh "beszeriká"-inkra, csakhogy a norvégek – ha szabad így szólni – sokkal rakottabbak vagy födelesebbek, a mint ezt már Bergenből is tudjuk. Ilyen elkeresztelt rész, mely a hajós népségnél különösen nagy népszerűségnek örvend, az úgynevezett "Lille Finkirke" (43. kép) – vagyis kis finntemplom – is, egy kiszakadt, leomlott szikla, mely még
42. kép. – A "Store Finkirke" a Kjölle-fjordban.
300 |
VARDŐ FELÉ |
közelről is valami őrtornyos lovagvár romjára emlékeztet s melynek egész környezete igen világosan és érthetően magyarázza a "kiharapott", függő völgyületek keletkezését. A repedésből lesz hasadás, a hasadásból szakadék, a szakadékból omlás; ebből meredek falakkal bíró rövid zsákvölgy; a két zsákvölgy közötti választó fal folyton omlik, folytonosan gyöngűl, végre is teljesen összeesik: így hátrál a part s ez akkor is csak "idő kérdése", ha földség a határa, anyaga pedig őskövek ősköve.
43. kép. – "Lille Finkirke" – a Kjölle-fjord bejaratánál. – Dr. MOHN vázlata után.
A Kjölle fjordból kiérve a hajó a Jeges-tenger szabadon vágtató hullámainak hátára – s még inkább kényére – került; a fülénél fogva fölakasztott zsebóra félkörben ingott, a holminak lába kelt, a keskeny hajóágy nem tűrte az embert: a Jeges-tenger haragudott, nagy pere akadt a sivító északkeleti széllel s ebben a perlekedésben a nagy "Haakon Adalstein" meglehetősen az ismeretes "dióhéj" sorsára jutott; födélzete sokszor 45°-nyit lejtett. A hullámok azért még nem túrtak tajtékot, alig-alig hogy tarajosodtak; de igen nagyok voltak s hegyszerűen dagadtak. A hullámok dagadását nagyon jól magyarázta az egyőrfás halász-
301 |
A NORDKYN-FOK |
hajó, mely 5-600 méternyire tőlünk járta a hullámtánczot: hullámvölgybe kerülve, eltűnt árboczostól mindenestől, a hullámvölgyek mélysége tehát öt-hat méternyi lehetett. Ez pedig még csak "nyugtalan" tenger volt s korántsem a nyugtalanságnak az a foka, a mely egykoron SAJNOVICS tollára adta ezt a mondást: "Qui nescit orare, eat ad mare" [Aki nem tud imádkozni, menjen a tengerre. ]
A rövidke Sand-fjordot is elhagyván, szemünk előtt állott Nordkyn foka, Európa földségének tulajdonképeni "Nordcap"-ja, mert hiszen az, a mit most nevezünk annak, nem az összefüggő földségnek, hanem egy szigetnek, a Magerő-nek legészakibb pontja. "Nordcap" és Nordkyn között egyébiránt csak négy sz. percznyi a különbség, a mennyiben az előbbi 71° 10', az utóbbi 70° 6' é. szélességig ér.
A Nordkyn-fok sziklatömege az Északi-foknál, mely inkább egy kirugó kőpad, sokkalta nagyszerűbb, hatalmasabb; úgy is mint hegytömeg, úgy is mint omlás. A kőség rétegzetei meztelenül meredeznek a néző felé s mint valami tankönyv sematikus rajzai úgyszólván felénk kiáltják a magyarázatot. A rétegzetek fölhajolnak, majd bodrosodnak, mint valami gyökérfa habos rétegzetei; majd fölkanyarodva, a hegy ormán végződnek; itt-ott a hegyoldal kilugzása után soros, palás rétegek maradnak fönn s mint valami ölfarakások, vonúlnak a hegyoldalon fölfelé. Máshol ismét az omlások csatornaszerűek, lefelé tágúlnak s e tágulásokban tornyosúl azután a kavicspirámis – Schuttkegel. Ezeken a kavicspirámisokon vívja a létért való küzdelmet az utolsó növényzet, melynek zöldje azonban nem bírja megenyhíteni a kőpadok, omlások rideg szürkeségét; a makacs növény a Cochlearia – kalánlevelű torma, – mint már tudjuk, az északi hajós- és halásznép legnagyobb ellenségének, a sülynek leghathatósabb gyógyító szere.
A Nordkyn roppant omlásának félkörszerű az alakzata s a félkör nyugotnak nyílik. Ebben a sziklacháoszban pedig,
302 |
VARDŐ FELÉ |
hol életre gondolni sem mernénk, mégis ott áll Sandvaer: egy magános halászkunyhó, melyet a rettentő sziklatömbök szinte elnyelnek.
Idáig a madarak közül csak a heringsirály, az alka és az uria madár mutatkozott; északnak tartva, 8-11 másodpercz alatt tünedeztek el a tengerszín fodrosságában; de a Nordkyn táján ismét föltűnt az a szürke, lomha szárnycsapású, nagy testű sirály, mely már a Magerő-szoroson túl is megjelent, s itt egyenesen északnak tartott: ez a jeges-sirály – Larus glaucus – a norvégek "Stor hvidvinget måge" madara, mely a Spitzbergákon és Grönlandban költ; a nálunk telelő vadlúddal – Anser segetum L. – egyetemben az a madár, melyet az északi sark legmerészebb ostromlói, mikor hajóikkal már a jégbe rekedtek, még folyton északnak láttak vonúlni – a sarki nyílt tengerbe, vagy a sarkon át a Föld túlsó oldalára? Ki a megmondhatója?
A Nordkyntől, merőben keletnek tartva, a part képe ismét nagy sívárság. Északnak az örök ködpad szürkeségébe vész el a tenger szem határa; a hullámok folyton dagadoznak, szágul-
303 |
LAPPOK VAGGE TÁJÉKÁN |
44. kép. – A Finkongkjelen állomás a Čorgaš-Njarga keleti oldalán. – Dr. MOHN vázlata nyomán.
danak a sziklapart felé, melyet meghágnak, majd visszaomolva tajtékkal borítanak el.
A Čorgaš-Njarga keleti fokát elérve, a hajó az Omgangs-Klubben körül délnek fordúl, hogy a Tana-fjordba behatoljon. Azt hinné az ember, hogy ebben a sivárságban hiába keresné az életet. Ám egyszerre egy kis öböl nyílik, végén a kopár hegység völgyfélévé szakad össze s az így megalkotott zugban ott látjuk Finkongkjelen (44. kép) állomást, úri házával, rakodóval, néhány halászkunyhóval. Az emberi lakok környékét egyetlen egy fűszál sem díszíti itt; kő kövön, rideg kopár szikla minden. Csak az úri lakás tágas ablakaiból int a fínom porczellán cserépben ápolt remek sárga szegfű. Pompás, vállas norvég emberek szállnak a "Haakon Adalstein" födélzetére, hogy pár szót váltsanak és lelkileg fölfrissüljenek.
A hajó a fjord keleti partján mélyen lehalad délnek s nem messze a Tana-elv torkolatától, éri el a Vagge állomást, hol a ridegség enged s a parton, különösen a csinos úri lak táján, valóságos "élet" uralkodik. Az öböl vízszínén nem norvég ember és ladik, hanem merőben új tipusok ragadják meg a figyelmet. Eléggé megtermett lappok fehér, tiszta és bő darócz-kámzsában, mely ujjain, gallérján és mellhasítékján piros hajtókás; kékszínű, a lengyel csapkára (45. kép) emlékeztető, pirosan szegett kucsmával, mint az Ulfs-fjordbeliek; a mi háromágú szigonyunkra emlékeztető csalikeresővel kezökben sürögnek rengeteg hosszú és keskeny ladikjaik körül. Egy legény az orr felőli részen kampószerű kallantyúba akasztott s igen rövid evedzőkkel kétkézre hajt, a másik legény a ladik farán lapáttal kormányoz (46. kép), a két legény között az angol horgász hanyat fekve viteti magát a hajóra – ülni nem mer, mert |
45. kép. – Lapp (finn) halász Vagge körűl. |
304 |
VARDŐ FELÉ |
tartani kell a keskeny, folyton ingó lélekvesztő fölborúlásától. Ez a hatalmas Tana-folyó, mely Vagge táján a Vagge-fjordba szakad, az igazi, minden viszontagsággal daczoló angol lazaczhorgászoknak az eldorádója.
Lapp halászok is szállnak föl a hajóra, bödönökben hozván a részben fölférgelt, roppant hosszú fenékhorgokat, melyek egy madzagfonatos abronccsal vannak leszorítva, melynek fonása nyomban eszembe juttatja a Kraszna melléki halászság fűzháncsból fonott rácsáját. A legföltünőbb az, hogy az angol horgászokat szállító fehérkámzsás lappság aránylag – tiszta!
46. kép. – Csónakázó lappok.
A hajó fordúlt s immár a keleti parton mérte végig a fjord hosszát – körűlbelől 50 kilométer – s a Tanahorn sziklasarkon érte el a szabad tengert, a melyen nyomban keleti irányt váltott, megkerűlve a Rago-Njargát.
A halomszigetes Kongs-fjordon túl kezdődik azután a híres Varjag-Njarga nagy terület, melyet a keletről nyugotra benyomúló Varanger-fjord félszigetszerűvé tesz. A földség képe teljesen arktikussá válik: rideg, sívár szürkeség; melyet más szín nem enyhit, hanemha [csupán] a sok hómező, mely azonban, ha lehetséges, még kietlenebbé teszi a képet. Így igazi jótétemény-számba vehető a Sylte-fjord, mely ismét omlásos s a melynek omladékain, még pedig hosszú sorban, tanyát ütött a heringsirályok és alkák ezernyi ezre. Az omlás amfiteatrumszerű, közepe táján egy
305 |
MEGÉRKEZÉS |
leszakadt óriási sziklatömb hevert s különösen ez volt megrakva fészekkel és madárral. Ezen a fjordon túl következett Havningsberg állomás, honnan a hajó egyenesen útam végczélja, Vardő felé tartott.
A Vardő előtti útrészről naplóm így szól: "Madarak közül ezen az úton csak Rissa tridactyla, Alca torda és Uria grylle mutatkozott; keringett egy Stercorarius parasiticus-pár és kóválygott néhány Graculus cristatus – üstökös kárakatna, [!] vonúlt egy Larus glaucus is. A gonosz idő folyton tartott, még hideg eső is vegyűlt belé; de azért legkisebb bajt sem éreztem s így igazán gyönyörködhettem az arktikus sziklasivatag és a haragvó tenger szépségén. Úgy, a mint a hajó a fjordokba kanyarodott, hogy fölkeresse a valóságos kősivatagban álló halász- és kereskedő-telepeket, a tenger háborgása megtört s az ily pontokon írhattam is."
"Végre 1888-ik évi julius 25-én reggel négy órakor elértük Vardőt, Páter HELL és SAJNOVICS egykori tanyáját."
47. kép. – Vardő északi kikötője – Nordre-hav – fénykép után rajzolva.
"A város szigeten épült s a keskeny Busse-sund választja el a Varjag-Njarga földségétől. Két kikötője van: az északi – Nordre-hav (47. kép) – és a déli – Sődre-hav, – a melyek közül az előbbi a nagyobbik és mindenkor tele van vitorlás
306 |
VARDŐ FELÉ |
hajókkal, leginkább két- és három-árboczosokkal, melyeknek legtöbbje Archangelszkhől jön; lisztet, fát hoz és cserébe szárított tőkehalat szállít hazafelé."
Julius 22-ike óta nem sokat hunytam be szememet, a madárhegy megmászásával pedig erős testi munkát végeztem; de hát nem nyughattam, mert hiszen merőben elütő, rendkívüli természeti viszonyok és képek váltakoztak a Jeges-tenger színén és partvonalán, ez az út pedig olyan, a melynek megismétléséről – különösen a magyar természetbarátnak – ezer és egy oknál fogva le kell mondania.
Ám Vardőben erőt vett rajtam a fáradtság; már szinte ingadozó léptekkel kísértem a tagbaszakadt vendéglőst – Lund urat, – ki tisztaságos szobába vezetett, hol nyomban az ágyba dőltem.
Minthogy vardői útam tulajdonképen zarándoklás volt, hadd álljon itt SAJNOVICS leírása, * az útnak azon részéről, mely Hammerfesttől Vardőig terjed s a melyet csillagászaink egy nyomorúlt egyőrfás bárkán tettek, még pedig [oda] menet, 1768 október elsejétől 11-ig.
"Október 1-én a Soroe-tengerszorosba értünk – ez Sőrő-sund – a szél erősen fujt, az ég borús s a köd oly sűrű volt, hogy arasznyira sem láttunk. A hajósok a mágnestűhöz folyamodtak, mely csak nagy szükség esetére szolgál. A sűrűn hulló hótól a födélzeten minden megázott. Két óra tájban Hammerfest kikötőjébe értünk, hol három ágyúlövéssel fogadtak. Október hó másodikán korán indúltunk tovább. Rosloe szigete előtt – ez Rolfső – a dühös szél miatt le kellett bocsátani a vitorlát. Itt tapasztaltuk először azt a hatalmat, a melyet a hullám egy hajóra gyakorolhat: néhány órán át ide-oda s össze-vissza hányt a hullámzás, úgy, hogy
* LITTROW-féle német kiadás, miről későbben még lesz szó; a szükséges magyarázatokat én szúrtam közbe.
307 |
TÖREDÉK SAJNOVICS NAPLÓJÁBÓL |
senki a lábán meg nem állhatott, minden tárgy fölborúlt. A vihar így Maaső-ig vetett, hol hirtelen kisütött a Nap. Délután Havsund kikötőbe értünk – (tehát Maasőtől visszafelé mentek) – A parton egy nyomorúlt putri állott, melynek hét lakója volt. Éjen át nem húnytuk be szemünket, mert a hullámzás és a szél folyton hányta-vetette hajónkat, noha a vasmacska fogta; a hajó hol a szikla felé vetődött, hol a legnagyobb erővel visszazuhant. Harmadikán korán indúltunk, magas hegyek között, a képzelhető legrútabb időben Maglo-sundba – ez Magerő-sund, mely Magerő szigetét a földségtől választja el – mentünk s estére Kjelvikben szálltunk partra – Magerő szigetén, – hol ágyúlövések üdvözöltek, a melyekre feleltünk. Itt nyugodtunk meg a parton GREEN prédikátornál, ki azelőtt hat éven át Vardőben pap volt s most itt feleségével és öt leányával, már a hetedik évet húzza."
"Egy finn misszionáriust, HAADE nevűt, is itt találtuk. Ötödikén és hatodikán itt maradtunk s több finn házat látogattunk meg; mindannyi nyomorúlt volt. Ezek a putrik kúpalakra vannak rakva, fölűl egy lyuk van, melyet csak ritkán födnek be. A lakosok a nyarat a hegyeken, a telet a völgyekben töltik. Útközben mint a hajósok, a csillagok szerint igazodnak."
"Kjelvik szigetét – tulajdonképen Magerő szigetének félszigete – valami húsz család lakja. Vagyonukat a tarándszarvasok alkotják – ezek tehát nem finnek, hanem lappok és SAJNOVICS a norvég nyelvszokás szerint nevezi el. – A szegényebb családnak ötven; a gazdagnak négy-ötszáz állatja van. A fiú születésekor egy tarándszarvas-párt kap, mely szaporodik s idővel a fiú törzsvagyonát alkotja. A férfiak kettőtől tizenhat márkáig adóznak; mindnyája jó vadász különösen farkasra, medvére. Mindnyája már keresztény hitre tért. A part közelében lakók kőből rakják házai-
308 |
VARDŐ FELÉ |
kat, melyek boglyakemenczéhez hasonlítanak. Ezek tengeri hallal élnek és avval kereskednek is: tehát halász lappok."
"Hetedikén veszedelmes útat kellett tennünk azért, mert két fjord torkolata előtt kellett elhaladnunk – ez a Porsanger- és Laxe-fjord – folyton a szabad tengert tartván, a mely háborgott. A szél és az ég azonban kedvezett s azt reméltünk, hogy estére Vardőbe érünk. De más történt; a beállott teljes szélcsend arra kényszerített, hogy Schmeroe kikötőbe – talán Sarnaes, Kjelvik alatt, – a melyet már érintettünk volt, visszatérjünk, ott megháljunk s még két napig vesztegeljünk."
"Tizedikén reggeli hat órakor fölszedtük a vasmacskát; csöndes délnyugoti szél fújt; délután három órakor Makkar rossz kikötőjét – ez Makur, egyházilag Vardő filiája – értük el; esti hét órakor dühöngő szélben Havningsbergbe értünk hol három vasmacskát vetettünk ki, hogy meghálhassunk. Egész éjen át a földség felől jövő viharral kellett küzdenünk, mely a szabad tengerre dobott volna, ha legkisebb vasmacskánk nem tartott volna meg; a két nagy nem fogott feneket. Tizenegyedikén reggel a hajósok attól tartottak, hogy a kis vasmacska tartókötele el talál szakadni, ezért a tomboló vihar daczára is fölszedték a vasmacskát. Alig hogy a hajó elszabadúlt, elkapta a vihar s szörnyű sebességgel vitte a hegymagasságú hullámzásba. Egy óriási hullám egész lappal lezuhant a födélzetre, a tenger vize benyomúlt a hajó kalibájába is s mindent összeáztatott, a mi a falazaton függött. A mitől úgy tartottunk, hogy t. i. a vihar a szabad tengerre vet, az megtörtént s szerencsénkre szolgált; mert ha a vihar a sziklák közelében ront reánk s feléjök hajít, hajónk szilánkokra törik s mi a tengerbe temetkezünk. Mi a félelemtől rettegtünk, a hajósok annál vígabbakká váltak, mennél inkább növekedett a vihar tombolása."
309 |
TÖREDÉK SAJNOVICS NAPLÓJÁBÓL |
"Tíz óra tájban a vihar engedni kezdett és nemsokára megpillantottuk Vardő szigetét, útunk végczélját."
"Mihelyt a partot megközelítettük s a vasmacskát kivetettük, norvég tanulónkat – Borgrewing, a kiről még szó lesz – legott a szigetre küldtük, hogy a papnak és a parancsnoknak érkezésünket bejelentse. A parancsnok csakhamar hajónkra szállott és szívességgel üdvözölt. A hajón megebédelvén, partra szállottunk, bevonúltunk a Fogty-házba s megvettettük ágyainkat."
Az egyazon a vonalon tett két útazás leírása megadja azt az óriási különbséget is, a melyet száz és húsz év lefolyása, vívmánya teremtett. Az igaz, hogy a "Haakon Adalstein" gőzhajó étkező asztalaira is rátették azt a rácsozatot, a mely edényt, evőszerszámot a lecsúszástól megóv; szükség is volt reá; de az ember egy pillanatra sem vesztette el a biztonság érzetét; a gőzgép hatalma, a csavar ellenállhatatlan fúrása szelte a hullámot s a kormányos igazán kormányozta a hajót. Ez a mai kép.
De azért nem tűnt le még most sem az a másik kép, a mikor az egyőrfás bárka a háborgó tenger kényére jut – s én azt a képet is láttam, a mikor a Fuglő felől betört a vihar a fölséges Lyngen-fjord felé és az egyárboczos járta a tánczot, igazán Scylla és Charybdis között; holott nálunk, a "Malangen" gőzösön az ingás miatt csak néhány gyöngébb úri nő érzett némi émelygést.
És SAJNOVICS jól figyelt, mert valóban úgy van, hogy a norvég hajós jó kedve a veszedelemmel növekedik; ez valóban úgy van. Lelkületének ilyetén rugalmassága a nevelésnek és átöröklődésnek eredménye. Az öt-hat éves gyermek arcza sugárzik a gyönyörtől, a mikor ingó sajkán egyedűl ereszkedik a hullámzó sundra; szülője tudtával, annak örömére! A lépés biztossá, minden fogás helyessé válik s mindez együttvéve szűli azt az ellenállhatatlan vágyat is, mely a
310 |
VARDŐ FELÉ |
norvég férfi lelkében támad, mely viszi az örök jegek közé bálnák, fókák és rozmárok vadászatára s mely leveszi az aggódást az otthon maradt hitves lelkéről is, a ki tudja, hogy a veszedelemnek jó barátja, bizalmasa, ismerője, tehát győz is.
A mai kor természetvizsgálója a biztosság érzetével indúl Vardő felé s teljesen meg van nyugodva a visszatérés iránt. Nem úgy HELL-ék; őket mindenben a teljes bizonytalanság környékezte.
Megérkezésem reggelén úgy nyolcz óra körül ocsúdtam föl s lefolyását vette az egész útazásnak legnehezebb napja.
Úti naplómban ezek foglaltatnak:
"Délig nyakrafőre kikészítettem a Svaerholtról hozott legjobb két heringsirályt, két alkát, a rettenetesen összelőtt havasi pacsirtát és hósármányt. A többire nézve úgy terveztem, hogy fölkeresem a papot, megnézem nála, mit írt Páter HELL az egyház anyakönyvébe? Megtudom talán a pap útján, hol lakott HELL, hol volt az obszervatórium; azután egy kicsit bogarászom s kinézek a puskával a kövesre. Lehetséges mindez az éjféli nap idejében."
