TIZENKETTEDIK FEJEZET.
Kifelé a télből. – Atkinson balesete.
A Crozier-csoport.1911. június 25., vasárnap. – Most veszem észre, hogy megfeledkeztem az újra föltámadt South Polar Times-ról, amelynek első számát CHERRY-GARRARD, a szerkesztő, a télközép ünnepén mutatta be.
Derék kis kötet. Pár faragott fatáblába kötötte be, fókabőr háttal. A munkatársak névtelenek, de nagyobb-részüket sikerült mégis kitalálnom.
A szerkesztő a magunk déli utazásának tervéről állított össze statisztikai kimutatásokat. TAYLOR pedig a téli szállás környékének geológiai történetét írta meg tudományos komolysággal. A többi közlemény – a szerkesztői és meteorológiai jegyzetek kivételével – könnyebb fajsúlyú, bár éppen nem minden zamat nélkül való. A "Valhalla" című tréfás "égi egyveleg" határozottan irodalmi értékű, és méltó rá,
101
hogy több olvasója legyen, mint amennyinek South Polar Times-unk örvend ezidőszerint. (1)
Tétovázás nélkül nyomban TAYLOR-nak tulajdonítottam, WILSON és GARRARD pedig MEARES-re gondolnak. De én érzem, hogy jól sejtettem. (2)
Szép csöndes vasárnap. Szokás szerint istentiszteletet tartottam. Délután WILSON-nal fölsétáltam a Rampre, hogy nyugodtan elbeszélgethessünk még egyszer, mielőtt útra kel.
Június 26., hétfő. – TAYLOR érdekes és élvezetes előadásban ismertette az összel bejárt vidék fiziográfiai jelenségeit. (3) A vetített képek DEBENHAM fölvételei, és nagyobbrészt igen jók. PONTING nagyon kedvező véleménnyel van DEBENHAM ügyességéről.
A Crozier-fokra induló csoport befejezte előkészületeit. Fejenkint 115 kilogrammnyi terhet fognak vontatni.
DAY remek kis fókazsírlámpást szerkesztett. Azon az úton vagyunk, hogy a fókazsírt a legelőnyösebben értékesítsük mind fűtés, mind pedig világítás céljára, aminek nagy jelentősége lesz a későbbi délsarki expedíciókon.
Június 27., kedd. – A Crozier-foki csoport ma reggel jó hangulatban útnak indult. A súlyos terhet két 2,7 méteres szánra osztottuk el. A három utazó – WILSON, BOWERS és CHERRY-GARRARD – elég könnyen megbirkózik a szánokkal a tengerjégen. Félek azonban, hogy a Barrieren nehezebb útjuk lesz. Segítő csapatunk a gleccsernyelven túlra elkísérte őket.
Ez a téli utazás új és vakmerő vállalkozás. De igazi rátermett emberek próbálkoznak meg vele. A jó szerencse el ne hagyja őket!
(1) Mint a Discovery-expedíció S. P. T.-a, ez is megjelent Londonban, Smith, Elder és Co. kiadásában (1914): The South Polar Times, Vol. III., April – October 1911. (Az I. és II. kötet a Discovery éveiből való.) A gyönyörűen illusztrált, fényűzéssel kiállított kötetből könyvkereskedelmi forgalomra 350 számozott példány készült. Ennek a III. kötetnek első harmadrészét foglalja magában a télközép ünnepén bemutatott szám.
(2) SCOTT kapitánynak igaza volt.
(3) Lásd II. rész. 233. lap: TAYLOR: A nyugati utazások. (Első út.) Az eredetiben II. kötet 182–221.
102
Távollétük alatt előadásaink szünetelni fognak.
Június 29., csütörtök. – Az éjjel fülledtnek éreztem a levegőt kunyhónkban. Társaim közül is többen így tapasztalták. Célszerű lenne lefekvés előtt a levegőt fölfrissíteni, de nem tudom, hogy-mint intézzük ezt.
Reggel kilenckor hirtelen 75 kilométeres szél kerekedett, és vele együtt a hőmérő egyszerre fölszaladt 5,5 fokkal. Egy óra hosszat se tartott a vihar. Oly hirtelenséggel csöndesedett le megint az idő, és a hőmérő oly pontosan nyomon követte az idő változását, hogy ez már valósággal rejtélyes. Honnan jön és hová tűnik el ily hamar a viszonylag enyhe levegő? (1)
Hosszas kísérletezés után DAY-nek sikerült végre alkalmas árapálymérő műszert szerkesztenie. Hoztunk egyet magunkkal Új-Zélandról, de átengedtük CAMPBELL-nek. Azt tapasztaljuk, hogy a jéglepel emelkedése nem azonos a víz emelkedésével. Az öböljég megakasztja szabad mozgásában. Távolabbra kell vinnünk a műszert, ahol a jég egy repedése megbízhatóbb eredményhez segít.
Június 30., péntek. – A hőmérsék egyre lejjebb süllyed. Ma elérte a –40 fokot.
Szabadjára bocsátott kutyáink megtámadtak egy fókát; egy másikat holtan találtunk. A fókák közelléte örvendetes, de bosszantó, hogy a kutyák fölfedezték rejtekhelyüket.
Július 1., szombat. – Új sícipőt "terveztünk," és bízom benne, hogy beválik. A Barrieren finn csizmát kell viselni. De a finn csizma egymagában igen laza. Mi most egyesítettük a sícsizma biztos tartását a meleg finn csizma előnyeivel. EVANS altiszt kitűnő cipésznek bizonyult. Éppen most készült el az első pár lábbelivel a rajzok alapján. Kettős fókabőr talpat varrt; a talpnak valót előbb timsóval átitattuk. A talp és a cipő közé merevítésül kéregpapiros, a sarok alá pedig kis fakocka kerül. A cipő feje elég bő a finn csizma befogadására. Felül egyszerű zsineggel kötjük egybe. Egy pár ilyen cipő súlya nincs egészen háromnegyed kilo-
(1) Ismét főn-tünemény. Szerk. [Dr. Cholnoky Jenő]
103
gramm, tehát a finn csizmával együtt se nyom annyit, mint a sícsizma, amelynek a súlya 1,8 kilogramm.
WRIGHT lengésnek indította ingáját a jégbarlangban. A pontos időmérés biztosítása sok fáradságba került; sokban segített ebben a telefonvezeték a barlang és a kunyhó között. A kronométer kitűnően el van helyezve. WRIGHT biztosít róla, hegy a jégtalapzat ötszörte szilárdabb, mint a potsdami befalazott kőkocka.
Július 4., kedd. – Kalandos nap hóviharban. Délelőtt 75–85 kilométeres szélvész dühöngött 32–33 fokos hideg mellett. Nem arra való idő, hogy kimerészkedjünk a szabadba.
Délután enyhült kissé a szél. TAYLOR és ATKINSON fölmentek a Rampre a hőmérő leolvasására. Azután a kalandos szellemű ATKINSON és GRAN tudtomon kívül elhatározták, hogy a tengerjégen át elmennek, egyikük az északi, másikuk a déli öbölbe, az "Archibald" és a "Clarence" hőmérőköz. Ez fél hatkor történt.
GRAN már 3/4 7-kor, estebédre, idehaza volt. Később tudtam csak meg, hogy alig 2–300 lépésnyire jutott csak a szárazföldtől, és ez a kis távolság visszatérőben csaknem egy órába telt.
ATKINSON távolmaradását csak 1/4 8-kor fedeztük fel. Bár kissé bántott a dolog, nem gondoltam rá, hogy komolyan nyugtalankodjam miatta. Néhány embert mégis kiküldtem kis távolságra, hogy kiáltozzanak és kézilámpával jeleket adjanak; a Wind Vane-dombon pedig paraffinfáklyát gyújtattam.
EVANS altiszt, CREAN és KEOHANE mindenáron szét akart nézni, elküldtem tehát őket kézilámpással észak felé. Ezalatt a szél föltámadt megint, de nem nagy erővel. A száguldó félhők között olykor-olykor megjelent a Hold. Holdvilág mellett, úgy gondoltuk, vándorunk hamarosan hazatalál. De amikor fél tíz tájban EVANS és emberei minden hír nélkül tértek vissza, nem titkolhattam többé aggodalmamat. Komolyan utána kellett látnunk, hogy hazavezéreljük eltévedt bajtársunkat.
Hamarosan nyolcfelé indítottam útnak embereimet különböző irányokban, részben szánokon, hálózsákokkal,
104
pálinkával fölszerelve, részben csak gyalogszerrel, kézilámpákkal. CLISSOLD-dal magam maradtam a kunyhóban. Így telt el egyik óra a másik után. Egyre jobban kínzott az aggodalom. El nem tudtam képzelni, mi történhetett.
ATKINSON útjának célja alig két kilométernyire volt, és már öt órája oda van. Mire következtessek ebből? Azt viszont mégsem akartam elhinni, hegy a sima jégen szerencsétlenség érhette.
Elérkezett 11 óra. Semmi eredmény. Fél tizenkettő – hat órai távollét – még mindig semmi hír. Negyedórával éjfél előtt végre hangokat hallok, és kevésre rá rendkívüli megkönnyehbülésemre MEARES és DEBENHAM elém vezeti az elveszett vándort. A kalandnak tehát szerencsés vége lett.
ATKINSON keze csúnyán összefagyott, és többé-kevésbé az arca is; szellemi állapota is kissé zavart volt, mint mindenkié ilyen alkalmakkor, de máskülönben semmi baja.
Elbeszélése zűrzavaros. Abból, amit elmondott, arra következtettem, hogy nem járt még messzebb fél kilométernél a hőmérő irányában, amikor elhatározta, hogy visszafordul. Igyekezett is irányt tartani, tőle telhetőleg. Amikor egy halászólékhez ért, amelyről tudta, hogy csak 200 lépésre van az Evans-foktól, a helyesnek képzelt irányban folytatta útját 200 lépésnyire, de ott mit sem talált.
Ebben a helyzetben, ha kelet felé fordul, el kellett volna érnie a szárazföldet valahol a kunyhó közelében. Hogy ezt nem tette, hanem ehelyett egyenesen tovább igyekezett, világos jele annak, hogy a hóvihar mennyire megzavarta. Semmi kétség, hogy akit vihar ér utol, nem elég a vérkeringésre ügyelnie, hanem meg kell küzdenie az agy ellankadásával és az ítélőképesség hiányával. Ezek még sokkal fenyegetőbb veszedelmet jelentenek.
A való az, hogy ATKINSON-nak nincs róla tiszta fogalma, mi történt vele attól fogva, hogy az Evans-fokban megcsalódott. Úgy látszik, céltalanul ment tovább szél ellenében, amíg csak egy szigethez nem érkezett. A szigetet megkerülte. Ahogyan beszéli, egyetlen lépésre nem látott maga elé, sokat bukdácsolt, végül is néhány szikla aljában megállapodott. Itt fagyos kesztyűjével való bajlódása közben el-
105
fagyott a keze. Hozzáfogott, hogy gödröt vájjon magának, amelyben meghúzódhat.
A Hold fölcsillant, és ekkor elhagyta a szigetet. Amikor a Holdat megint szem elől tévesztette, szeretett volna visszajutni a szigetre, de nem sikerült. Tovább bolyongott, és egyszercsak egy másik szigetbe ütközött (talán ugyanabba). Várt egy ideig, aztán megpillantotta a Holdat, amely kibújt a felhők közül. Feléje tartott. A fokra érve (?) észrevett valakit közvetlen közelében. Rákiáltott. Meglepetésére semmi választ nem kapott.
Kalandos, összefüggéstelen meséje egy zavart agyvelőnek. De nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ATKINSON megmenekülése hajszálon függött csupán, és ha a vihar meg nem szűnik, el is pusztult volna. A várakozás óráiban éppen az volt a leggyötrelmesebb, amikor a vihar szünete alatt attól kellett tartanom, hogy az orkán rövidesen újból erőre kap.
Éjjel két órakor. – A keresőcsoportok mind megjöttek. A veszedelem elmúlt, de most már vége legyen ezeknek a szükségtelen kalandozásoknak. Lehetetlen mégis arra nem gondolnom, hogy ez a tapasztalás száz tanácsnál jobban megérteti embereinkkel a hóvihar veszedelmeit.
Július 5., szerda. – ATKINSON keze roppantul fölhólyagzott. Ujjai valósággal kolbásszerűek. PONTING le is fotografálta.
Amint vártam is, mára ATKINSON helyreigazította és kiegészítette elbeszélését. Úgy látszik, az első sziget az Inaccessible volt, és keze már előbb elfagyott, de csak ott vette észre. A szigeten várhatott egy ideig, és aztán elindult tapogatózva a sziget nyugati vége felé, abban a hitben, hogy közel van a Ramp. Azután a jégperem szabálytalanságait elkerülendő, néhány lépésre eltávolodott a sziget szélétől, és eközben egészen nyomát vesztette a szárazföldnek.
Ebben a válságos helyzetében nyilván a régi meggyökeresedett gondolathoz ragaszkodva szél ellen haladt tovább. Véletlen jószerencse, hogy a Tent- (Sátor-)sziget került legközelebb útjába. Körüljárva, végül a sziget szélmentes partján beleásta magát a hóba, abban a hitben, hogy az
106
Inaccessible-szigeten van. Amikor kibukkant a Hold, ennek az irányát helyesen ítélte meg, és elindult hazafelé. Útja közben nagyon meglepte, amikor bal felől az igazi Inaccessible-sziget szemébe tűnt. A Tent-sziget távolsága (8–9 kilométer) nagyjában igazolja azt az időt, amibe a visszatérés került. Minden jel arra vall, hogy igen-igen kevésen múlt, hogy oda nem veszett.
Július 7., péntek. – A hőmérséklet tegnap –43, majd 44 fokra szállt alá, ma éjjel elérte a 45 fokot a fagypont alatt. Ez eddig a legnagyobb hideg. Tegnap még szép síkirándulást tettem, de a mai hatvan kilométeres szélben nem volt kedvem kimozdulni.
Sajátságos illúziónak voltam ma áldozata. Kis kályhánk tetején henger alakú jégolvasztó áll. A vasból való henger természetesen áttüzesedik, ha nincsen benne jég, és ilyenkor mindenféle harisnyák, kesztyűk szoktak rajta lógni, hogy száradjanak. Most is így volt. Hozzáérve a hengerhez, hirtelen visszarántottam a kezemet, mert úgy éreztem, hogy megégetett. Hogy meggyőződjem, megismételtem ezt kétszer-háromszor is, és oly erős volt az égetés érzete, hogy figyelmeztettem a harisnyák gazdáit, ügyeljenek, mert holmijuk megég. Megszólal erre MEARES:
– De hiszen csak az imént töltötték meg jéggel az olvasztót!
És azzal közelebb jött. Hozzáérve a vashengerhez, hozzátette még:
– Hogyan, hisz' ez hideg!És úgy is volt. A gyöngén beharmatozódott hideg vas érintése énrám úgy hatott, mintha túlontúl át volna tüzesedve.
ATKINSON sokat szenved fagyott kezével. A baleset elég komoly. Szerencsére már visszatért az élet ujjaiba, huszonnégy órai teljes érzéketlenség után.
Július 10., hétfő. – A leggyalázatosabb vihar, amit valaha átéltem ezen a vidéken. És még most se szűnt meg. A szél pénteken déltájban kezdődött, és egyre növekedve szombaton száz kilométer óránkinti átlagos sebességet ért el. Egyes rohamok a 130 kilométert is meghaladták. A szél
107
erőssége nem éppen példa nélkül való, de annál rendkívülibb ebben a viharban a hosszan tartó nagy hideg. Péntek este –39,5 fokot mutatott a hőmérő. Szombaton és a vasárnap nagyobb részében nem emelkedett –37° fölé; tegnap késő este fölszállt a –30 fok tájára, és ma végre a –20 fok fölé emelkedett.
Mondanom sem kell, hogy senki sem távozott messzire a kunyhótól ezekben a napokban. Szombat éjjel én voltam soros az őrségen, és olyankor, amikor ki kellett lépnem az ajtón, irtózattal győződtem meg róla, mily merőben lehetetlen lenne ilyen időben csak egy kissé is hosszabb időt a szabadban elviselni.
Úgy érzi az ember, hogy lélegzetét veszti a rettentő szélrohamoktól és a finom hó forgatagától. Tíz lépés szél ellenében elegendő lenne, hogy lefagyjon az arcbőr.
A szélmérő szárnyának kiszabadítására a kunyhó túlsó végéig kell menni és ott fölmászni egy létrán. Kétszer ismétlődött ez, és mind a kétszer a szó szoros értelmében úgy kellett nekidűlnöm a szélnek, és lehajtott fővel, félrefordított arccal rák módjára tenni meg az utat. Ezekben a rémséges napokban vajmi gyakran a Crozier-fok felé terelődtek gondolataim, forrón óhajtva, hogy távollevő barátaink biztos fedél alatt legyenek. Mert bizonyos, hogy nekik is át kell élniök ezt a borzalmat, sőt néha úgy képzelem, hogy ott még több a szél, mint errefelé. Igaz, hogy máskor megint arra gondolok, mégsem valószínű, hogy a császárpingvinek éppen a viharoknak legjobban kiszolgáltatott pontot szemelték volna ki költőhelyüknek.
Ma már minden kényelmetlen érzés nélkül járhat odakünn az ember –18 fokos hidegben, kilencven kilométeres szélfúvásban. Bár mindig vonakodtam hinni, mégis csak kell, hogy legyen valami igazság az akklimatizálódás teóriájában, mert bizonyos, hogy eleinte keményen megéreztük volna az ilyen időjárást.
Július 11., kedd. – Sohsem volt még ilyen makacs rossz időnk. A hőmérsék –15 fok körül jár csak, de sűrűn havazik, és gyorsvonati sebességgel vágtat a szél. Ez a negyedik napja a viharnak. Föl-alá sétálva a tengerparton és a közeli sziklák között, melegnek éreztem az időt. Nagy
108
szikla védelme alatt gödröt vájtam magamnak a hófúvásban, lábamat puha hóval betakartam és lefeküdtem. Olyan pompás meleg volt az odúban, hogy kényelmesen aludhattam volna.
Roppantul mulattat megfigyelnem készleteink kezelőinek magatartását és szokásait. Egész sereg titkos láda van, amelyekben értékes anyagokat, szerszámokat stb. rejtegetünk végső szükség esetére. Ezekről csak néhányunknak van tudomásunk. Valaki a minap vitorlavásznat kért EVANS altiszttől. EVANS előbb alaposan kivallatta, hogy mire kell neki, és nagy nehezen elismerte, hogy lehet még valahol egy kis maradék darab, holott egész tekercsekre való van belőle.
Július 13., csütörtök. – Egész éjjel dühöngött a szél, olykor minden eddiginél hevesebb rohamokkal. Szélmérőnk 143 kilométeres rekordsebességet jegyzett föl.
Legnépszerűbb esti szórakozásunk ilyenkor a sakk.
Július 14., péntek. Nagy riadalmat okozott ma egyik legjobb lovunk, "Bones". Délben egyszerre abbahagyta az evést. Viselkedése elárulta, hogy kólikában szenved. OATES hívta föl reá figyelmemet, de eleinte nemigen nyugtalanított, mert emlékeztem reá, hogy "Jimmy (James) Pigg" hasonló bajból hamar kigázolt.
A lovat CREAN-re bíztuk, hogy jártassa meg. CREAN elbeszélte utóbb, mennyi baja volt szegény állattal. Fájdalomrohamaiban eleinte vágtatásnak eredt, mintha menekülni akarna tőlük, utóbb meg mindenáron szeretett volna lefeküdni. Az istállóban szemmel láthatólag rosszabbodott az allapota. OATES és ANTON zsákkal dörzsölgették gyomra táját. Aztán lefeküdt és elnyúlt, éles fájdalmaktól gyötörve. Hangot nem adott, de szenvedő tekintete és görcsös rángásai elárulták kínos betegségét. Sohsem képzeltem idáig, hogy ló ennyire szánalomraméltó lehet. Órák múlva OATES ópiumot adott be neki.
Éjszaka többször is megnéztem a beteg állatot. Aggasztott a dolog, mert céljainkat láttam veszélyeztetve. Bizonyos, hogy egyetlen lovat sem nélkülözhetünk többé a megmaradottak közül.
109
Hajnal felé fokról-fokra könnyebbé vált állapota. Fél háromkor, amikor megint benéztem az ólba, már fülelt a zajra. Egyszercsak fölemelte fejét, talpra ugrott, és szaglászni kezdte a szénát. Megitatták, és utána elfogadta takarmányát. Ma kiderült a baj közvetlen oka. Félig erjedt széna került elő nyálkás golyó alakjában, és galandférgeket találtunk benne. Ez eddig még nem volna oly súlyos, de állandó a veszély, hogy többi lovunk is megkapja a bajt. Előmozdítja ezt hihetőleg a széna erjedése, a víz elégtelensége, túlfűtött istálló, meghűlés. Ilyen irányokban fokozott óvatosságra lesz szükség, hogy efféle veszedelmeket a jövőben elkerüljünk.
Július 17., hétfő. – Örülök előre a világosság beköszönésének, több okból is. A vihar és a vele járó tétlenség nemcsak a lovakra hat kedvezőtlenül. PONTING ideges vérmérsékletét is nyugtalanítja a tél. Nehéz rávenni a kellő testmozgásra. TAYLOR is rossz színben van, ugyanebből az okból. Ha egyszer újra megkezdhetjük a futballozást, megszűnnek a bajok.
Július 22., szombat. – Dühöngő szélvész, 134 kilométeres rohamokkal. A Crozier-foki csoportnak ugyancsak rosszul mehet dolga. (1)
Július 24., hétfő. – A vihar nem szűnt meg vasárnap sem, sőt estére 152 kilométernél nagyobb sebességet ért el. Szélmérőnk szárnya kissé védve van: SIMPSON fenn a dombon húsz százalékkal nagyobb sebességeket észlel. A mostani széllökések tehát meghaladják a 180 kilométert. Valóságos orkán.
Július 30., vasárnap. – Csöndesebb napok járnak. Az ég rózsásabb színeket ölt. A világosság láthatólag közeledik. A rendesnél is jobban érezzük magunkat. Kedélyünk nem borult el a hosszú téli napok alatt, és soha nem szűnt meg közöttünk a jó egyetértés.
Állataink is mind jó erőben vannak.
Legjobb kutyáink egyike, "Julick", eltűnt. Tartok tőle, hogy társai széjjeltépték. MEARES inkább azt hiszi, valami
(1) Ez volt az a vihar, amely kunyhójuk fedelét leszakította és puszta hálózsákjaikra utalta őket. Lásd 224–226. lap.
110
fókalékbe vagy repedésbe veszett. Félek, nem látjuk többet a szegény állatot.
GRAN kirándult ma a Royds-fokra. Kértem, figyelje meg a nyílt vizet. Túlment a fokon, és jelentette, hogy a Bird-fok feleútján jutott először vékony jégre. A Royds-fokon túl legalább tíz kilométernyire folytatódik a szélfútta hóval borított régi jég. Ez váratlan hír. A Discovery-expedíció első évében a jég állandóan fölszakadt egészen a gleccsernyelvig a második évben, hihetőleg kora tavasszal, ha nem télen, elúszott a Royds-fokon túl. A Shackleton-féle expedíció évében, 1908-ban pedig ritkán volt szilárd túl a Royds-fokon. Meglepett a jelentés, annál is inkább, mert az idei év volt eddig a legszelesebb. SIMPSON szerint, amióta a műszert felállítottuk, 38 km volt az átlagos szélsebesség; a Discovery idejében 17 és 22 km. Lehetséges ugyan, hogy véletlenül nagyon is szélsöpörte pontot szemeltünk ki téli szállásul, bár alig hiszem, hogy általában szelesebb az Evans-fok, mint a Hut Point.
Augusztus 2., szerda. – A Crozier-foki csoport tegnap este ötheti távollét után megérkezett. A legkegyetlenebb viszonyokkal kellett megküzdeniök, amilyeneket csak valaha följegyeztek. Sohsem láttam még megviseltebb arcokat, fáradtabb szemeket. Arcukra mély barázdákat vont a szenvedés, kezük fehér és redőkbe ráncolt a fagytól és nedvességtől. De a fagyásseb forradásainak kevés nyoma mutatkozott. Ez a veszedelem meglehetősen megkímélte őket. Megtörtségük legfőbb oka az elégtelen alvásban gyökerezett, úgyhogy ma már, egy éjszakai nyugalom után, testileg is, szellemileg is egészen másképp festenek.
Viselt dolgaik csodálatraméltó történetét beszéljék el a résztvevők maguk. (1) Én itt csak erőfeszítéseik hatását és azokat a tanulságokat óhajtom följegyezni, amelyeket tapasztalataikból nagy déli utunkra vonátkozólag meríthetünk.
A csoport igen egyszerű táplálékon élt. Csak pemikánt, vajat, kétszersültet és teát vittek magukkal, de ahányan voltak, mind különböző arányban kevert élelmiszert pró-
(1) Lásd: II. rész. 211–232. lap. Az eredetiben II. kötet 1–77. lap.
111
báltak ki. Rövidesen rájöttek, hogy WILSON, aki a legtöbb zsírt kapta, nem tud vele megbirkózni. Ugyanígy járt CHERRY-GARRARD a kétszersülttel. Közepes arányra tértek át, amely mind a hármuknak jól megfelelt. Ily módon jutottunk hozzá ahhoz a mértékhez, amelyet a szárazföldi fennsíkon alkalmazni fogunk. Egyedüli eltérésül azt tanácsolták, hogy az esti étkezéshez vegyük hozzá a kakaót is. WILSON-ék mindössze meleg vizet ittak, úgy vélvén, hogy a tea megfoszthatná őket attól a kevés alvástól is, amire alkalmuk lenne.
A hálózsákokról nem sok újat mondhatunk. A dunnalúd pelyhéből készült hálózsák hasznosnak látszik rövid időre tavaszi utazáson, de hamarosan túl sok jeget szed magára.
BOWERS egész úton nem használt ilyet, csak rénszarvasbőrből valót, és ezt sikerült neki kétszer-háromszor kifordítania. A hálózsákok súlya az út kezdetén és végén így alakult:
Indulás-
kor (kg)Az út
végeztével
(kg)WILSON-é, rénszarvasbőr és dunnalúd
CHERRY-GARRARD-é, rénszarvasbőr és dunnalúd
BOWERS-é, csupán rénszarvasbőr7,7
8,2
7,718
20
15Ezek a súlynövekedések fogalmat nyújthatnak a hálózsákokra tapadó jég jelentőségéről.
A kettős sátornak óriási sikere volt. Induláskor 16 kilogrammot, érkezéskor 27 kilogrammot nyomott; a jeget főleg a belső sátor szedte magára.
Ruházatunk, meg vagyok róla győződve, minden részletében oly közel jár a tökéleteshez, amennyire csak tapasztalás alapján egyáltalán lehetséges. Mindenesetre a legkeményebb próbát állotta most ki, ami csak képzelhető.
Súlyra WILSON vesztett legtöbbet az öt hét alatt: másfél kilogrammot; BOWERS valamivel egy kilón felül; CHERRY-GARRARD mindössze fél kilogrammot. WILSON roppant lesoványodott, de ma reggelre már meglehetősen magához tért; BOWERS teljesen a régi megint. CHERRY-GARRARD arca duzzadt egy kicsit, és még megtört a nézése. Szemmel látható, hogy ő szenvedett legtöbbet, de mint WILSON beszéli – kedélye pillanatra se lankadt soha. Mindent
112
összevéve, BOWERS viselte el legjobban a fáradalmakat, aminthogy hiszem, hogy ő a legedzettebb utazó, aki valaha sarki útra indult, és egyike a legelszántabb embereknek. Kitűnik az elbeszélésből, hogy megbecsülhetetlenül hasznos tagja volt a kis csoportnak, fáradhatatlan kitartása és csodálatraméltó szervezete képessé teszi őt a munkára olyan viszonyok közt is, amely másokat megbénít már. Nincsen még egy ilyen erőteljes, tevékeny és legyőzhetetlen kis ember.
Az, amit ők hárman véghezvittek, kétségtelenül a legnagyszerűbb cselekedetek egyike a sarki kutatások történetében. Hogy valaki vándorútra keljen a sarkvidéki éjek éjszakáján és a sötétségben szembeszálljon a leggonoszabb hideggel és legkegyetlenebb viharokkal, egészen új tapasztalás. Hogy célja mellett öt héten keresztül kitartott a csapat az időjárás minden ellenséges indulata közepette – példátlan hősiesség. Olyan élmény ez a mi nemzedékünk számára, amelynek története méltó reá, hogy feledésbe ne merüljön.
TIZENHARMADIK FEJEZET.
Visszatér a Nap.1911. augusztus 3., csütörtök. – Az alacsony hőmérséklet, amelyet a Crozier-foki csoport tapasztalt a Barrieren, természetszerűleg AMUNDSEN-re és társaira terelte gondolatainkat. Ha az ő hőmérőjük is állandóan –50 fokon alul jár, ugyancsak keserves telük lehet, és nehéz elképzelni, hogyan tudják életben tartani kutyáikat. Aggódnom kellene CAMPBELL sorsáért, ha ő is azon a vidéken telepedett volna meg.
Időjóslásunkban oly gyakran megcsalatkoztunk, hogy már nem bízunk magunkban. A tünetek most is viharra vallanak: a szél egyre erősbödik, a hőmérséklet fölszállt a –20 fok tájékára, az Erebus gőzfelhői reggel északnyugat felé szálltak, most pedig eltakarják előlünk a vulkánt. De
113
tény, hogy a viharokat mindig más és más jelek előzik meg. A tapasztalás nem segít, és az elméletek is mind hiábavalók.
Augusztus 5., szombat. – Újra megkezdtük az előadásokat. Tegnap este SIMPSON beszélt általános meteorológiáról. Érdekes táblázatos összeállítással világította meg az azonos észnki és déli szélességek hőmérsékleti viszonyai között mutatkozó eltéréseket. Adatai szerint a déli sarkvidéki nyár körülbelül 8 fokkal hidegebb az északinál, viszont a tél 2 fokkal enyhébb a déli sarkvidéken, mint az északin. Mindjárt másképpen alakul azonban az összehasonlítás, ha az észlelő a Barrieren telel. AMUNDSEN aligha ismeri el ezt a két fokot! – Kifejtette új teóriáját a szélviharok keletkezésének okairól, de ez éppoly bizonytalan, mint minden más teória.
Augusztus 6., vasárnap. – ATKINSON megvizsgálta a Crozier-fokról visszatért társaink vérét, és azt találta, hogy a savképződés a rendesnél bőségesebb. Erre el voltunk készülve. Megnyugtató azonban, hogy a skorbutnak semmi jele nem mutatkozik. Ha az élelmiszerek kedveznének a betegségnek, bizonyosan ki is ütött volna. Hiszem, hogy bennünket is megkímél a baj a nagy utazáson.
WILSON-nal többször elbeszélgettem útjuk tapasztalatairól. Tőle tudom, hogy CHERRY-GARRARD-ot viselte meg legjobban az út, habár egyetlen panaszszót nem hallatott, sőt állandóan kész volt segíteni a többieknek.
Egyetértünk abban, hogy nem a fiatal kor a legellenállóbb. Megerősíti ezt a 26 éves CHERRY-GARRARD esetén felül legfiatalabb társunk, a 23 éves GRAN példája is.
WILSON beszéli, hagy ő sohsem volt még oly érzéketlen a hideg ellen, mint most, 39 éves korában. Azt tartom, harminc és negyven év közötti kor általában a legkedvezőbb. BOWERS persze itt is kivétel. Ő még csak 28 éves.
A negyvenen túl jólesik tudni, hogy PEARY 52 esztendős korában jutott el a sarkra.
Augusztus 11., péntek. – Az éjjel ismét kitört a szélvész. Most is keményen hordja a havat. OATES tegnap tartotta második előadását a lovakkal való bánásmódról. Igen
114
sok fontos gyakorlati kérdést érintett, és a vitából is hasznos tanulságokat merítettünk.
Augusztus 14., hétfő. – Tegnap föleresztett léggömbünk műszere négy kilométer magasságból hozott hőmérsékleti adatot. Mindössze 3–3,5 fokkal volt hidegebb odafönt, mint a földön.
NELSON sorozatos adatokat gyűjtött a tengervíz hőmérsékletéről. ATKINSON is érdeklődött a munka iránt, mert ő meg ugyanezzel egyidejűleg új parazitákat fedezett föl a fókákon.
Augusztus 15., kedd. – Az acetilénvilágítás hirtelen elromlott, és e pillanatban első ízben írok napvilágnál.
Kolóniánk ma hat-hét kutyakölyökkel szaporodott. Az apróságokat az istállóban lehető melegen szállásoltuk el.
Öröm látni, hogy a két fiatal orosz legény milyen derekasan dolgozik és mily jó barátságban él a többiekkel. DIMITRI az eszesebb, és már angolul is elég jól megtanult.
Augusztus 17., csütörtök. – Az időjárás újabban igen kegyes hozzánk. A hőmérséklet meglehetős állandósággal a –37 fok körül jár, szél nem fúj sok, és az ég tiszta és derült.
Ma délben a nyugati hegység csúcsait és az Erebus fantasztikus alakú gőzfelhőit vidám napfény ragyogta be.
A ballonföleresztés mindennapos mulatságunk. Tegnap diadallal találtunk reá a műszerre, de ma a fonal a jéghegyek közé csalogatta a keresőket, és ott a magasba szállt. A Tent-sziget felé repült a ballon, onnan az Inaccessible-sziget fölé, és vissza megint a jéghegyek közé. A keresők egyelőre hiába jártak, de BOWERS csupa életkedv volt, amikor visszatért.
A "Lassie" kutya megölte valamennyi kölykét. Első fiadzása volt ez, és alighanem ügyetlenségből rájuklépett, vagy rájukfeküdt.
A napfény közeledtével embereink buzgóbbak, mint valaha.
Augusztus 18., péntek. – ATKINSON az este a skorbutról értekezett. Ezúttal, úgy látszik, messze elkerül a betegség. De a Discovery idejéből emlékezetünkben van még, hogy semmi óvatosság sem túlzott a baj megelőzésére.
115
Átfutottam lábszánkón a Tent-szigetre és fölkapaszkodtam a tetejébe. Nem voltam ott 1908 óta.
A távolság a sziget tetejéig és vissza körülbelül 12 kilométer. Egészséges testgyakorlat ilyen jó időben.
Meglepett a nagymennyiségű laza homok. A magaslatról nyíló remek kiltásban gyönyörködve elgondoltam, mennyivel vonzóbb a látvány, mint amely a norvégek elé tárul: előttük a barátságtalan tengerjég, mögöttük a Barrier pusztaságos fehér sivataga. Semmi szembetűnő tájképi elem, semmi, ami irányítsa, útbaigazítsa őket. Aligha merészkednek messzire téli szállásuktól.
Augusztus 21., hétfő. – Az este megmértük súlyunkat és egyéb erőbeli méreteinket. A tüdő bőségében és a kéz szorítóerejében javulást észleltünk, de a súlybeli adatok meglepően megegyeztek a régebbiekkel. Az én súlyom a legutóbbi hónap alatt, amióta élénkebb testmozgást végzek, megint 1,4 kilogrammal gyarapodott. Kétségkívül meg lehetünk elégedve egészségi állapotunkkal.
Lovaink fékezhetetlen jókedvükben folyton meg-megugranak, úgy hogy már nem is merünk nekik zabot adni.
Augusztus 22., kedd. – Tegnap este PONTING gyönyörű előadást tartott indiai utazásáról. Apró élményeket beszélt el, mozaikszerűen, de drámai erővel. Művészi fogékonysága és közvetlensége rendkívül vonzóvá teszi ezt az előadásmodort.
Az éjjel én voltam soros az őrségen. Alkalmam volt megfigyelni egy szokatlan módon kerekedő vihart. Az ég fokozatosan beborult hajnali négy órára. Fél háromkor hirtelen szaladt föl a hőmérő –29-ről –19,5 fokra; a légsúlymérő hanyatt-homlok esett. Négy után hirtelen rohammal támadt föl a szél, de hóförgeteg nélkül. Egy ideig minden eddig észleltnél szilajabb szélrohamok dühöngtek. A szélsebesség egy percnél rövidebb idő alatt 7 kilométerről 126-ra emelkedett és megint leszállt 37-re; egy másik széllökés sebessége elérte a 148 kilométert.
A kunyhóban egy ideig néma csend honolt, de egyszerre tomboló erővel csapott rá a szélvész a kéményekre és a szellőztetőre őrült csattogás és ropogás kíséretében, oly
116
hirtelenséggel és oly fenyegetőn, hogy házunk szilárd építésébe vetettem minden reményemet. A főépület szélmentes oldalán védett helyen álló istálló tetejét is kegyetlenül megrázta a szél, eszembe juttatva a Crozier-fok vándorainak élményeit, amikor a vihar letépte a fedelet fejük fölül.
Reggel hatkor megindult a havazás, az irtózatos szélvész megenyhült egy kissé, és a hóvihar és hófúvás rendes képét öltötte fel. Kegyetlen idő a Nap visszatérésére. Ma kellett volna megpillantanunk először a Napot. Tegnap már megvilágította a nyugati hegység alacsonyabb előhegyeit, de ma nem látunk egyebet megaranyozott felhőknél. De még így is fölemelő a napvilág reánk-özönlését megsejteni.
Augusztus 23., szerda. – Az este pezsgővel köszöntöttük a visszatérő Napot. Poharunkat egyúttal távollevő CAMPBELL barátunk egészségére ürítettük, akinek ugyancsak most volt születése napja.
A vihar nem enyhül. Az éjjel órákon át 130 kilométernél nagyobb átlagos sebességgel dühöngött a szél. A hőmérséklet –12 fokra emelkedett és erősen havazik. Ma reggel hétkor sűrűbben kavargott a hó, mint valaha.
Augusztus 24., csütörtök. – Újabb nap és éjszaka eszeveszett szélben és hófúvásban. A hőmérő fölszaladt a –9 fok fölé. Gomolyokban szakad a hó. Egészen melegnek tetszik az idő, födetlen fővel járunk odakinn. Föl kell tételeznem, hogy mégis csak megedződik az ember bizonyos fokig a hideggel szemben, mert mi tagadás, Angliában aligha volna kedvünk kalap nélkül kinn bolyongani –9 fokos fagyban hóvihar idején.
Augusztus 25., péntek. – Ma reggelre enyhült a hóförgeteg és az ég kitisztult észak felé.
TAYLOR megtartotta utolsó fiziográfiai előadását PONTING remekszép alpi fölvételeivel. PONTING lefotografálta magnéziumfény mellett "előadótermünket".
OATES beszéli, hogy egyik lovunk, "Snippets", szeretne fókazsírt enni. A lovak roppant élénkek, nehéz őket gyakorlatoztatnunk. Ficánkoló kedvükben nekiiramodnak, és alig lehet őket megkerítenünk.
117
Közvetlenül ebéd előtt a Nap beragyogta a tengerjeget. PONTING-gal kimentünk a jéghegyek közé. A legközelebbi föl van borulva, ennélfogva könnyű megmásznunk. Tetejéről megpillantjuk a Barne-fok szaggatott körvonalai fölött ragyogó napkorongot. Dicső érzés ejtett hatalmába bennünket, amint körülözönlött a tündöklő napfény. Fiatalság, vidámság költözött belénk, énekeltünk és éljeneztünk. Derült, csípős angol reggelek jutottak eszünkbe, épp úgy csillogott itt is minden a tiszta légben körülöttünk. Meglepő, hogy ennyi fényözön ily kevés melegséget áraszt.
Augusztus 28., hétfő. – PONTING és GRAN körüljárták az este a jéghegyeket. Visszafelé tartva észrevettek a jégen egy kutyát. Észak felől jött. Élénk örömmel rohant feléjük és körülugrándozta őket. Ekkor látták, hogy az elveszettnek hitt "Julick" kutya.
Szőre véres volt, lehelete fókazsírtól bűzlött. Nem volt neki kutya baja se. Szemmel láthatólag örült, hogy ismét itthon lehet.
Egy hónapja, hogy elbolyongott. El nem tudjuk gondolni, mi az ördögöt csinálhatott azóta. Érdekes volna hallanunk kalandjait. Minden ellene vall annak a föltevésnek, hogy a maga jószántából maradt oda. Viszont azonban, ha vissza akart térni, a közelben nem tévedhetett el. Csöndes időben 15 kilométerre elhallatszik a kutyák ugatása téli szállásunkról. De meg ismerte jól a vidéket, és a nyomok is útbaigazíthatták. Azt kell hinnem, hogy a kutya valamiképpen el volt vágva tőlünk. Ez azonban nem képzelhető másként, mint hogy a tengerjég elúszott vele. Igen, de a nyílt víz sehol sincs közelebb húsz kilométernyinél. Valódi rejtély.
A Nap besüt a kunyhó ablakain és beragyogja a szembeeső falat.
Augusztus 29., kedd. – A napfényjelző másfél órai naptűzést jegyzett föl tegnap; szombaton igen homályosan jelzett még.
Az este MEARES beszélte el kalandos élményeit a lolók földjén, Belső-Ázsiában. MEARES-nek vérében van a vándorló ösztön. Sehol sem érzi jól magát, csak a vad országokban. Sohse' láttam még ennyire szélsőséges embertípust. Most is
118
alig várja már, hagy a Hut Pointra visszatérhessen. Még a mi életmódunk mérsékelt civilizációja is terhére van.
Igen jó megfigyelő; kitűnő az emlékezőtehetsége, de hiányzik a kellő tudományos készültsége. Ez az oka, hogy túlzásokra hajlik.
Mindnyájan kalandos szellemű utazók vagyunk, és semmi sem ragadja meg jobban lelkünket, mint a vad országokban átélt élmények. Jólesik tudni, hogy vannak még ilyen őseredeti zugai ennek a mi borzasztóan civilizált világunknak.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET.
Tavaszi kirándulás a Ferrar-gleccserre.1911. szeptember 1., péntek. – A tegnapi szép derült napot szeles éjszaka követte. Ma délben MEARES és DIMITRI elindult a Hut Pointra. A kutyák jó erőben. DIMITRI kutyái sebesen vágtatva rohantak keresztül a jégtorlaszokon, gazdájukat elhagyva valahol a havon. Sikerült fölkapnom a suhanó fogat tetejébe. ATKINSON is megkísérelte, de lebukfencezett; mindazáltal keményen belefogódzott. Súlyunk mérsékelte az iramot, mások is elibénk kerültek, és megállították a szánt. DIMITRI nagyon levert. Roppant fürge legény, és ez az első eset, hogy lemaradt szánjáról.
Nincs semmi komoly ok MEARES elmenetelére, de ha úgy tartja a kedve, hadd menjen, talán sikeresebben szoktathatja állatait, ha külön van velük.
BOWERS-szel a szánutazás és fölszerelés számadatain dolgozom mostanában. Számításom szerint még a motorok nélkül is boldogulnunk kell, habár abban az esetben, ha a motoros szánokban megcsalódunk, minden egyéb szállító erőre föltétlenül szükségünk lesz.
Tavaszi kirándulásainkat lehető kevésre szabjuk. EVANS hadnagy, GRAN és FORDE ki fog vonulni, hogy újra megjelöljék a Corner Campet. MEARES feladata lesz, hogy fogataival elszállítson oda annyi takarmányt, amennyit csak lehetséges. MEARES és DIMITRI tehát a nyári hadjárat első
119
előőrseinek tekinthetők. SIMPSON, BOWERS és én a Nyugati hegységen túlra rándulunk. A többiek a lovakat gyakorlatoztatják addig idehaza.
Szeptember 3., vasárnap. – Az időjárás kedvező, a hőmérséklet – 30 fok körül. Mindnyájan kitűnő hangulatban vagyunk. Tegnap este. BOWERS a sarki ruházkodás kérdéséről értekezett az irodalom és saját tapasztalatai alapján. Ő most már maga is tekintély ezen a téren.
Szeptember 10., vasárnap. – Az utóbbi héten minden időmet a déli út részletes tervének kidolgozására fordítottam. Végre teljesen elkészültem ezzel a feladattal BOWERS segítségével.
Ha a motorok beválnak, nehézség nélkül elérjük a gleccsert, ha nem, akkor is el kell jutnunk oda, ha csak kissé kedvez a sors. Minden képzelhető balszerencsét számításba vettem.
EVANS hadnagy, FORDE és GRAN tegnap reggel elindultak a Corner Camp felé. Remélem, nem lesz nehéz rátalálniok. MEARES és DIMITRI ugyanezen a napon megérkezett a hírrel, hogy az egész környéken nincsen fóka. Minthogy pedig főképpen azért ment el, hogy fókapemikánt csináljon, nem sok célja volt, hogy tovább maradjon. Szabadjára hagytam, hogy jöjjön-menjen tetszése szerint, úgy intézze azonban dolgait, hogy a rábízott feladatot elvégezze: azt tudniillik, hogy 14 zsák (összesen 825 kilogramm) takarmányt október végéig elszállítson a Corner Campre és készenlétbe helyezze magát, ha rákerül a sor, hogy a segítő csapathoz csatlakozzék.
Semmi sem oly biztató jel a jövőre, mint embereink egészsége és jó kedélye. Képzelnünk sem lehetne erőteljesebb és lelkesebb törekvésű csapatot a mi tizenkét emberünknél, akiket a déli útra kiválasztottam. Valamennyien gyakorlott szánutazók. Hála nekik, és különösképpen BOWERS-nek és EVANS altisztnek, fölszerelésünknek nincsen egyetlen részlete, amely ne volna a legmesszebbmenő gonddal összeválogatva.
Ha sikert aratunk – még ha megelőznének is a Sarkon magán – kétségtelen, hogy expedíciónk a legnevezeteseb-
120
bek egyike leend, amely valaha megfordult a sarki vidékeken.
Két előadásunk volt az elmúlt héten. DEBENHAM általános geológiára oktatott, különös tekintettel a környék geológiai szerkezetére. PONTING kínai fölvételeiből mutatott be festői képeket.
Pénteken CHERRY-GARRARD bemutatta a South Polar Times második kötetét. Különb az elsőnél. Ismét TAYLOR a főmunkatárs. NELSON humoros tréfát írt bele. A képek WILSON művészi kezére vallanak.
Szeptember 14., csütörtök. – Tegnap déli útiterveimről számoltam be hallgatóságomnak. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy gondos és aggodalmas számításunkban nem csalódhatunk. Nincs más hátra, mint hogy játsszuk végig a játékot.
A szezon két utolsó előadását NELSON és WRIGHT tartották meg. NELSON biológiai kérdésekről, főleg a fajok eredetéről értekezett. WRIGHT ma este az anyag mibenlétét fejtegette a legújabb kutatások világában.
PONTING jó ideje tanít már a fotografálás titkaira, hogy a déli úton jó munkát végezhessünk. Megpróbálkoztam a színes fényképezéssel.
Holnap BOWERS, SIMPSON, EVANS (altiszt) és én elindulunk nyugat felé. A Ferrar-gleccsert készülünk újból fölkeresni, hogy megmérjük a gleccser mozgását azoknak a karóknak az elmozdulásából, amelyeket WRIGHT tűzött ki tavaly. Egyúttal jó gyakorlat lesz számunkra a szánutazásban és fényképezésben.
Október 1., vasárnap. – Szeptember 15-én csakugyan útrakeltünk, és tizenhárom napi távollét után csütörtökön érkeztünk vissza tavaszi kirándulásunkból. A fordulatmérő kerék tanúsága szerint 282 kilométernyi utat jártunk be a menetelés tíz napja alatt. Harmadfél nap alatt értük el a Butter Pointot (53 km) tűrhető felszínen, szél ellen, kemény hidegben.
BOWERS-t nem lehetett meggátolni, hogy maga ne végezzen el minden munkát a tanya körül. Valóságos csodaember. Sohsem láttam még ilyen szánutazót.
121
A nyugati csoport idei nyári útját megkönnyítendő, készletének egy részét elszállítottuk a Butter Pointra. Szabadulva ettől a külön tehertől, folytattuk utunkat fel a Ferrar-gleccseren. BOWERS és EVANS remekelt.
19-én értük el a Cathedral-szirteket; megtaláltuk ott WRIGHT karójelzéseit keresztül a gleccseren. Aznap és másnap a karók helyzetét pontosan megállapítottuk. BOWERS puszta kézzel foglalatoskodott a teodolittal. Bámulatos volt. Nem láttam még soha senkit, aki oly soká bírná a hideget csupasz kézzel.
A számadatok átvizsgálása után kiderült, hogy a karók odábbmozdulása 7,3 és 9,75 méter között váltakozik hét és fél hónap alatt. (Óránkint másfél milliméter.) Több, mint amennyit vártam, de elég kevés ahhoz, hogy igazolja föltevésemet a gleccser rendkívül lassú előnyomulásáról. Megfigyelésünk nagyfontosságú: ez az első ilyen észlelés parti gleccsereken. Fényképfelvételeink igen jól sikerültek.
21-én lejöttünk a gleccserről és a hegy lábának északi végén ütöttük fel tanyánkat. A következő napokon a part mentén haladtunk fel a New Harbourig ("új öböl"). Megmásztuk a morénát, kőzeteket gyűjtöttünk és térképeztünk.
A Bernacchi-fokon szálban álló tiszta kvarcot találtunk, benne réztelérekkel. Ez az első olyan ásványi lelet, amely fölveti a bányászás lehetőségét.
Másnap hosszú, alacsony jégfalat pillantottunk meg. Azt hittük eleinte, hogy a szárazföldről a tengerbe letoluló gleccser homloka. Közelebb jutva valami fekete jelet láttunk rajta. Egyszerre eszünkbe ötlött, hogy a gleccsernyelv a szárazföldről szakadhatott le. Lassankint ismerős jelenségeket fedeztünk fel rajta, és végül fölismertük a lobogót, amelyet az Erebus-gleccser nyelvén tűztünk volt ki; azóta levált és elúszott a tengerbe. Fölmászva a tetejére, rátaláltunk arra a takarmánykészletre, amelyet CAMPBELL hagyott hátra, és a karókra, amelyeket letűztünk az ősszel útmutatóul lovaink számára.
A gleccsernyelv márciusban leszakadt négy kilométer hosszú darabja tehát itt vetett horgonyt. Száznyolcvan fokkal elfordult, úgyhogy a régebbi nyugati vége most kelet
122
felé mutat. Tekintve a tömérdek repedést, csodálkoznunk kell rajta, hogy sértetlenül tette meg tengeri utazását.
Valamikor szó volt róla, hogy ezen a gleccsernyelven építsük fel kunyhónkat. Mily regényes utat kellett volna megtennünk azóta! A gleccsernyelv kilenc kilométerre volt akkor az Evans-foktól délre, mostan 74 kilométerre van nyugat-északnyugat felé.
A gleccsernyelvtől észak felé folytattuk utunkat, és 24-én elértük a Dunlop-szigetet. Ezt a szigetet azelőtt kétségkívül tenger borította. Szabályos partlépcsőzeteket találtunk rajta, legömbölyített kövekkel. Ugyanezt a lépcsőzetes alakulást figyeltük meg a parton is.
A Ferrar-gleccser és a New Harbour vidékétől eltérőleg a Bernacchi-foktól északra alacsony jégfallal szegélyzett, kerek öblök sorakoznak. A helyenkint kitakart gneiszkőzetek és morénák érdekes geológiai tanulmányokra adnak alkalmat itt. Ezen a partszegélyen túl hullámzó hófennsík terül el, mögötte pedig hegyláncok sorakoznak, közöttük mélyen bevájódó völgyekkel. Ezek kikutatása lesz a nyugati csoport egyik feladata.
Sohsem hittem volna, hogy tavaszi utazás ilyen kellemes lehet.
24-én délután elindultunk visszafelé. Estig húsz kilométert jártunk meg és a gleccsernyelven innen ütöttünk tanyát. 25-én délután egyenesen az Evans-fok felé indultunk, és estére már messze kinn az átjáróban táboroztunk.
26-án öt kilométerre se jutottunk, amikor heves vihar kerekedett. Szembeszálltunk vele, – az első eset, hogy viharban meneteltem – de négy kilométernyi út után el kellett szánnunk magunkat, hogy felütjük sátrunkat. Ez éppenséggel nem volt könnyű feladat.
27-én egész nap tartott a vihar. 28-án fagyasztó kemény szél ellen útnak eredtünk. Ez volt a legkellemetlenebb napja kirándulásunknak. SIMPSON-nak egész arca kegyetlenül elfagyott, – most is föl van hólyagozva. A hóförgeteg föltartóztatott egy ideig déli tanyánkon. Három órakor újra útnak eredtünk. Az Erebus déli nyúlványa felől baljóslatú hóvihar közeledett. Abban a balga hitben, hogy elvonul a
123
vihar, folytattuk utunkat, míg egyszerre csak oly sötétség kerekedett, hogy az Inaccessible-sziget eltűnt szemünk elől. Sietve kutattunk fel valami tanyahelyet. Az orkán nyomunkban volt. A rettentő hóförgetegben lehetetlen volt a belső sátrat kifeszíteni. A külsővel is nehezen boldogultunk.
Kilenc órakor a havazás megszűnt, s mi dühöngő szélben újból fölkerekedtünk. Éjjel negyed kettőkor derekasan kimerülve érkeztünk meg a téli szállásra. A szél pillanatra sem engedett, a hőmérséklet mindvégig –27 fok körül maradt. A 34 kilométeres utat, amit ezen a napon megtettünk, mindenkor legküzdelmesebb emlékeim közé fogom sorolni.
Az utolsó néhány nap kivételével aránylag kellemes utunk volt, habár a hőmérséklet meglehetős alacsonyan járt: –26-tól –40 fokig. A Barrieren persze még nagyobb a hideg. Harmadrésznyivel több tüzelőanyagot fogyasztottunk, mint a nyári utazáson. Csaknem az egész úton szétterítve szállítottuk hálózsákjainkat. Ily módon szárazabban tarthattuk, mint összecsavargatva.
Utunk célját mindenben megvalósítottuk, de legnagyobb elégtételt az a tapasztalat szerezte, hogy BOWERS-ben és EVANS altisztben oly nagyszerű útitársakra találtam. Nem hiszem, hogy kitartóbb szánutazók jártak volna valaha a két sarkvidéken. BOWERS igazi csoda. Most már megértem a Crozier-csoportban való fényes magatartását a még sokkal kegyetlenebb viszonyok között.
EVANS hadnagy, GRAN és FORDE a mi távozásunkat követő nap (szeptember 16-án) érkezett vissza a téli szállásra. Hat napig voltak oda, ebből négyet a Barrieren töltöttek kegyetlen fagyban. Minimumhőmérőjük egyik éjjel –58,3 fokra szállt alá.
Örömmel hallom, hogy a Corner Campet könnyű volt föllelniök. Több helyütt még a lovak védőfala is látható maradt tavalyról. Ez a tapasztalat minden aggodalmamat eloszlatja arra nézve, hogy a déli útról visszatérőben a One Ton Campre netán nem találnánk reá. (1)
(1) Tudvalevőleg nem jutottak el e dúsan fölszerelt raktárukig. Attól délre, mindössze húsz kilométerre érte a végzetes katasztrófa a visszatérő csoportot.
124
Ezen az úton FORDE keze csúnyán elfagyott. Bosszant a dolog, mert alighanem gondatlanság okozta. Félő, hogy le kell vágni egyik ujja első ízületét. Ha így történik, avagy ha lassan halad a gyógyulás, FORDE nem mehet el a nyugati csoporttal. Pedig nincsen kivel helyettesítenem. EVANS hadnagynak és GRAN-nak semmi baja. Lovaink is jó erőben vannak.
Október 3., szerda. – Pénteken, visszatértünk után való nap remek szép időnk volt. Decemberi napnak is megjárta volna. Szombattól hétfőig gyalázatos szél fújt megint. A kunyhót a hófúvás jobban belepte, mint valaha. Ösvényeinket vastag hó borítja. Csak a sziklák kandikálnak ki a fehér hólepelből a jelentékeny olvadás következtében, amelynek első jelei szeptember 17-én mutatkoztak.
Tegnap megjavult az idő, és ma ismét szép enyhe napunk van.
EVANS hadnagy, DEBENHAM és GRAN péntek reggel (szeptember 28-án) kiment a Turk's Headre geologizálás és háromszögelés céljából. GRAN tegnap (kedden) este visszajött élelmiszerekért, és ma reggel újból elment. A mai napot TAYLOR is vele tölti. DEBENHAM éppen most jött meg, ugyancsak élelemért. Roppant boldog, hogy a Turk's Head lávája közt jókora simára koptatott foltot fedezett föl. Szokatlan jelenség vulkáni kőzetben és jelentékeny kor tanúsága. Megfigyelései az Erebustól független s az Erebus keletkezésénél korábbi vulkáni zavarokra utalnak.
MEARES egy hétnél több időt töltött a Hut Pointon. Most talált fókát bővében. DIMITRI pénteken leveleket hozott tőle, és vasárnap visszafordult. Kitűnő, értelmes fiú.
Ma nagyon aggasztó eset ért megint. "Jehu" lovunk nem bírja a terhet. Már a hajón igen rosszul volt, és csaknem belepusztult bajába, amikor onnan partra úszott. Egyike ez azoknak a lovaknak, amelyeket CAMPBELL-lel a depóelhelyezéskor visszaküldtünk. A télen váratlanul megerősödött. Most se látszik rajta, hogy baja volna. Megjárnók vele, ha induláskor is ily gyöngének bizonyulna.
OATES-nak sok baja volt "Christopher"-rel is, amelynek sehogy sem volt ínyére, hogy vasárnap befogják. Megugrott
125
és elvágtatott a jégen át. Ha ilyesmi történik, OATES derekasan utána törtet, óvatosan közeledik hozzá; az állat egy-két percig kacérkodik vele, aztán megint eliramodik. Amikor megelégelte a játékot, – nemcsak a ló, hanem a kapitány is – Christopher szép csöndesen visszatér és megáll az ól ajtajában.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET.
Utolsó heteink a téli szálláson.Október 6., péntek. – Öt óra tájban hirtelen megszólalt MEARES telefonja a Hut Pointról. A vonal MEARES műve. Mától fogva tetszés szerint beszélgethetünk egymással 28 kilométer távolságból. OATES-szal is beszéltem, aki WILSON, CHERRY-GARRARD és CREAN társaságában lovaival odaérkezett.
Tíz lovunk közül hat – Victor, Snippets, Christopher, Nobby, Bones és Snatcher – rendkívül izmos, hatalmas állat és a legpompásabb erőben van; a hetedik, Michael, nem egészen ily erőteljes, de igen jó formában van. Chinaman és James Pigg kevésbé megbízható; Jehu sokkal gyengébb, hogysem számíthatnánk rája.
Október 7., szombat. – Mintha csak tiltakozni akarna a használhatatlanság vádja ellen, Jehu barátunk ma reggel megállás nélkül fürgén vontatta a szánt 6 1/2 kilométernyire a kedvezőtlen térszínen. Ha így folytatja, lehet, hogy mégis magunkkal vihetjük.
A Hut Pointról hóförgeteget jelentettek. Mihozzánk ma délután érkezett meg a szél.
Október 8., vasárnap. – PONTING-gal elrándultunk a Pressure Ridge-hez. Öt óra körül NELSON hókunyhójából telefonon hírül adták, bogy CLISSOLD lebukott egy jéghegyről és hátát megsértette. BOWERS három perc alatt felkészült száncsapatával, és ATKINSON orvost is maga mellé véve, elindult, hogy segítséget vigyen. CLISSOLD-ot PONTING küldte volt fel egy jéghegy tetejébe, hogy a felvétel hatásosabb legyen; szerencsétlenségére megcsúszott, és négy mé-
126
ternyi siklás után két méteres magasságból a jégfal éles kiszögellésére zuhant. Eszméletét vesztette, és úgy szállítottuk haza szánon, hálózsákba bújtatva. Állapota nem nagyon súlyos, de kétségtelen, hogy némi agyrázkódást is szenvedett.
A baj ritkán jár egyedül. Alig értünk haza CLISSOLD-dal, föltűnt nekem, hogy TAYLOR, aki kerekes jármüvel a Turk's Headre rándult, meg mindig nem tért vissza. Már éppen útnak indult volna a második mentőcsapat, amikor TAYLOR elcsigázva megérkezett.
Október 10., kedd. – Még mindig nyugtalankodom CLISSOLD miatt. Baja rendkívül fájdalmas. De jó jel, hogy ma enni kért, és érdeklődött aziránt, vajon készen van-e már szánutazó ruhája. Hogy meg ne csalódjék, biztosítottuk, hogy minden rendben van, pedig alig-alig remélhető, hogy résztvehessen a déli expedícióban. – FORDE ujjai is lassan gyógyulnak.
MEARES tegnap megérkezett a Hut Pointról és nyomában a vihar. Újabb veszteség ért ott: "Dík", egyik legjobb kutyánk a már ismert titokzatos tünetek közt megbetegedett és egy éjszakai szenvedés után kimúlt. WILSON úgy véli, hogy a bajt valami féreg okozza, amely a vérbe és onnan az agyba kerül.
Október 13., péntek. – Mindkét betegünk állapota sokat javult. CLISSOLD fölkelt; fájdalmai csökkentek. Még mindig hitegetjük, de ATKINSON szerint semmi remény reá, hogy a motoros száncsapathoz csatlakozzék.
FORDE keze sokat gyógyult két nap óta. ATKINSON reméli, hogy kellő ápolás mellett, tíz nap múlva a többivel ő is útrakelhet.
EVANS hadnagy és GRAN ma estére itt lesznek. Telefonon jelentették indulásukat a Hut Pointról. Úgyszintén értesültünk, hogy MEARES elindult első fordulójára a Corner Campre. EVANS hírül adta, hogy sikerült befejeznie térképfölvételeit.
Október 15., vasárnap. – CLISSOLD fájdalmai megszűntek, jókedve helyreállott.
Három napja remekszép az idő. A hőmérséklet kellemesen enyhe: –18 fok körül. Minden fontos előkészület
127
megtörtént indulásunkra. A lovak napról-napra erősödnek. Még Jehu is, pedig már lemondottunk róla.
CLISSOLD-ot HOOPER és LASHLY helyettesíti a főzésben. Az ételek éppoly jók, mint idáig. Pompás, hogy embereink nem ismernek nehézséget.
Október 17., kedd. – A motoros szánokat kivittük a jégre. A hófúvások miatt a felszín nagyon egyenetlen. Az első szán lánca kétszer is kiugrott a fogakból, és a hátsó tengely alumíniumtokja megrepedt. Valamit majd csak csinálunk vele, de az idő szorongat. Több gyakorlottságra és tökéletesebb javítóműhelyre volna szükségünk.
MEARES telefonon jelentette, hogy ma reggel nyolc órakor visszaérkezett a Corner Campről. Két nap és egy éjjel tette meg a 111 kilométeres utat. Sokat ígérő sebesség.
Meg kellett mondanom CLISSOLD-nak, bár nagy csalódást okoztam vele, hogy nem vehet részt a motoros csoport útjában. HOOPER fogja őt helyettesíteni.
Október 22., vasárnap. – Szerdán kitört a megjósolt vihar. Sűrűn havazott.
Csütörtök reggelre kijavítottuk a tengelytokot. Azóta a motoros csoport mindent előkészített az indulásra. A szállítmányokat rendbe raktuk a tengerjégen. Holnap indulhat a csapat.
MEARES és DIMITRI csütörtökön megérkezett és másnap délután visszatért a Hut Pointra. MEARES telefonon értesített, hogy "Cigány" nevű kutyáját a Hut Pointon kell hagynia, mert csütörtökön mutatkozó bajából nem épült még ki. Ugyanaz a rejtélyes betegség támadta meg, ami már annyi kutyánk életébe került.
Nem tudom, mit gondoljunk AMUNDSEN kilátásairól. Ha eléri a sarkot, meg kell hogy előzzön, mert kutyáival bizonyosan jókor indul, és gyorsan fog haladni. Már régen elhatároztam, hogy úgy fogok cselekedni, mintha itt se volna AMUNDSEN. Minden versengés fölboríthatná terveimet, de meg azt tartom, nem is azért vagyunk mi itt, hogy egymással versenyt fussunk. Lehet, hogy vállalkozásunkat kisebbíteni fogják odahaza, – de elvégre a munka a fő, és nem a taps, amivel fogadják.
128
Mindig szegényesnek érzem a szavakat, amikor WILSON-ról akarok szólani. Meg vagyok róla győződve, hogy a legnemesebb jellem, amellyel valaha találkoztam. Minél jobban megismerem, annál nagyobb a csodálatom. Szilárd és megbízható minden tekintetben – és ez sokat jelent itt lenn a sarkvidéken. Akármi történjék is, bizonyos, hogy BILL (WILSON) okos, ésszerű, jóindulattal telt és tökéletesen önzetlen. Emberismerete mélyreható. Adjuk hozzá ehhez nyugodt humorát, valósággal tökéletes tapintatát, és megközelítőleg fogalmat szereztünk WILSON értékes tulajdonságairól.
BOWERS nagyszerűbb, mint valaha reméltem. Kincset ér ez az ember, tökéletesen megbízható és határtalanul energikus. Körülbelül ő a legkeményebb ember mindnyájunk közt – és ez sokat mond. Semmi nehézség nem törheti le szívósságát és jó kedélyét. Száz apró dolgot beszélhetnék el fáradhatatlan buzgalmáról, önzetlenségéről és kiirthatatlan jó humoráról. Mindig meglep rendkívüli értelmességével és egészen kivételes emlékezőtehetségével.
WRIGHT-tal is nagyon sokat nyert az expedíció. Igen alapos, és mindenre készséggel vállalkozik. Mint BOWERS, ő is újonc volt a szánutazásban, és ha nem került is a sor oly kemény próbára, csaknem olyan jól megállaná. Semmi sem zavarja meg, és nem tudom elképzelni, hogy valaha panaszkodott volna életében.
A "katona" (OATES) nagyon népszerű, kedves, vidám, jó humorú vén pesszimista. Éjjel-nappal a lovakkal vesződik, és minden kis bajukról örökké szomorú jelentésekkel tér meg a kunyhóba.
X ...-nek szenvedélye, hogy másokon segítsen. Igazán rendkívüli, mekkora erőfeszítéseket tesz, hogy észrevétlenül jót művelhessen.
Y ... roppant igyekezettel végzi a maga feladatát, de meglepően kevés kezdeményező képessége van, és a kisujját se nyújtaná ki, hogy más munkájából valamit átvállaljon. Olyanfajta természet, amely begubózkodik egy sarokban, és ott akar maradni mindenáron.
EVANS (altiszt) és LASHLY, régi kísérőim, értékes tagjai
129
csapatunknak, úgyszintén CREAN, az előbbinek legjobb barátja, aki boldog, ha tehet valamit, és mentől nehezebb a munka, annál jobban szereti.
A többiek legnagyobb része hasonló meleg elismerést érdemelne. Mind összevéve egészen kitűnő kis társaság.
A jellemek tanulmányozása igazi öröm ilyen derék emberek társaságában.
Két baleset is ért a napokban. Egyszerre három lovunk elszabadult az üres szánokkal. Egyikük, amikor fölvetette a fejét, orrlyukával beleakadt a másiknak a nyaklóhorgába. A horog csúnyán összetépte a ló orrát. Ömlött belőle a vér. A másik eset DEBENHAM-mel történt labdajáték közben. Éppen a balesetek elkerülése céljából abbahagytuk a futballozást, de péntek délután eljátszottunk mégis egy meccset a mozgófénykép számára. DEBENHAM-et térden rúgták. WILSON szerint egy hét beletelik, míg teljesen kiépül. A nyugati csoport drága órákat fog vesztegetni miatta.
FORDE keze jól gyógyul. CLISSOLD ma járt kinn először. Hátát fájlalja még.
Október 24., kedd. – Tegnap már azt hittük, a motorok útra készen vannak. Mindnyájan összegyülekeztünk a tengerjégen, hogy búcsút vegyünk tőlük. De a kikerülhetetlen apró géphibák most se maradtak el, és a motorok nem jutottak tovább a foknál. DAY és LASHLY egész délután a hibák javításával vesződtek.
Ma reggel újra megindítottuk a gépeket. Az indítás mindig küzdelmes. De egyelőre a siker szerény mértéke is elegendő lenne, hogy megmutassa az új szállítóeszköz használhatóságát: alkalmas voltát arra, hogy a sarkvidéki expedíciók fölszerelését egy csapásra átalakítsa. Délután egy órára a motorok a Razor Back-sziget közelébe jutottak, csaknem hatodfél kilométerre.
Október 26., csütörtök. Tegnap kisétáltam jó messzire a déli öbölben, és messzelátóval fölfedeztem a szánokat a gleccsernyelv közelében.
Ebéd után SIMPSON és GRAN elindultak a Discovery kunyhójába, hogy hírt adjanak. Nyugtalanított ugyanis, hogy semmi telefon-értesítést nem kaptam még.
130
Ma reggel SIMPSON fölcsengetett telefonon. Jelentette, hogy a motoros szánokkal baj van a felszín miatt. A láncok csúsznak a vékony hóval fedett kemény havon. A gép maga jól működik, és a jármű jól halad, mihelyt hóra ér.
Nyolctagú csapattal felkészülök, hogy lássam, mit lehetne segítenünk.
Október 27., péntek. – Tegnap fél tizenegykor útnak indultunk. Út közben találkoztunk a visszatérő SIMPSON-nal és GRAN-nal. A motoros szánokat a Hut Pointon innen ötödfél kilométerrel értük utol. A gépek jól működtek, ha már egyszer meg voltak indítva. A baj az volt, hogy a hengerek túlságosan áttüzesedtek, a gázömlesztő [porlasztó] pedig éppen ellenkezőleg, nagyon is lehűlt. Ezt a kettőt kellett kiegyenlíteni, és ezt oly módon érték el, hogy a gépeket időnkint megállították, letakarták és megvárták, amtg a meleg a hővezetés törvényénél fogva átterjed. Nehézkes fogás.
Ebéd után LASHLY előre indult motorjával, és nehézség nélkül futott el vele az Armitage-fokig. Bementünk a kunyhóba, ott találtuk MEARES-t, de most mindnyájan visszafordultunk, hogy DAY-nek segítségére legyünk. DAY többszöri sikertelen indítás után nekiiramodott, s gyorsabban, hogysem gyalog követhettük volna, ő is elérte gépével egyfolytában az Armitage-fokot. Betértünk megint a kunyhóba, ahol MEARES nemrégiben pompás téglatűzhelyet állított föl. Az éjszakát kényelemben töltöttük.
Ma reggel 9 órakor kinn voltunk ismét a jégen, hogy tanúi legyünk a motorok indulásának. Az indítás aránylag könnyen sikerült, 20–30 perc alatt. LASHLY eredt útnak elsőnek. Egy kilométernyi út után rövid időre megállt, azután 5–6 kilométert egyfolytában haladt, majd újra kettőt. Ekkor már csak néhány száz lépés választotta el a Barrier-re fölvivő lejtőtől.
Időközben DAY gépe is elindult és tekintélyes sebességgel futott előre. Rövid megálló után újból nekieredt – és meg sem állt, amíg föl nem kaptatott a Barrierre. Az első ember, aki motoros szánt hajt a Nagy Barrieren! Nagyban éljeneztük az eseményt, de a motorosszán-csoport nem ért rá jubilálni. A motor már futott is tovább, és a mel-
131
lette szaladó emberek ugyancsak kicsire zsugorodtak csakhamar a távolból tekintve.
LASHLY valamivel lassabban, de szintén segítség nélkül kapaszkodott fel a Barrierre, és egy utolsó kézfogás után odább csattogott gépével.
A motoros szánok tehát búcsút vettek, és útban vannak előre a legjobb térszínen: szasztrugokkkal meg nem szaggatott kemény szélsöpörte havon, amely MEARES szerint innen legalább a Corner Campig tart.
Hátat fordítva a motoroknak, sietve igyekeztünk vissza a Hut Pointra, és onnan még aznap este 9 órára elértük téli szállásunkat. Egész nap 42 1/2 kilométert gyalogoltunk. Lábamat az út nagyon megviselte.
DEBENHAM állapota javul; a nyugati csoport miutánunk nyomban útrakelhet.
Október 30., hétfő. – MEARES visszatért a téli szállásra. Elbeszélte, hogy EVANS hadnagy szombaton betért a Discovery-kunyhóba, és tőle hallotta, hogy LASHLY motorja a Safety Camphez közel megfeneklett. DAY és LASHLY egész éjjel vesződtek a javítás munkáján –32 fok hidegben –, de reggelre befejezték, és kielégítő próbautat tettek.
E késedelem miatt arra határoztam magamat, hogy holnap helyett csak szerdán indulunk.
Október 31., kedd. – A hóvihar kidühöngte magát ma reggelre, délután kiderült. MEARES és PONTING éppen most indultak a Hut Pointra. ATKINSON és KEOHANE valószínűleg egy óra múlva indul előre, hogy lássuk, mennyiben számíthatunk Jehu lovunkra. Ha a jó idő tart, holnap valamennyien útrakelünk.
A téli szálláson való naplóbejegyzéseim ezzel véget érnek. A jövő az istenek kezében van. Nem hiszem, hogy bármit is elmulasztottunk volna megtenni a siker kiérdemlésére.