Edward A. Wilson
EDWARD A. WILSON:
Téli utazás a császárpingvinekhez.
1911. június 27. – 1911. augusztus 1.
BEVEZETÉS.
Az első SCOTT-expedicíó tagjai 1902-ben és 1903-ban egész sereg császárpingvint találtak együtt a Crozier-fokon. Ott van ezeknek a madaraknak a költőhelye. WILSON dr.-nak már akkor alkalma nyílt részletesen tanulmányoznia a pingvinek életét. Érdekes megfigyeléseiről a Discovery-expedíciót ismertető munkában találunk igen figyelemreméltó adatokat. (1)
Az itt elbeszélt téli utazás fő célja volt, hogy császárpingvin-tojásokra tegyenek szert a fejlődésnek kezdeti szakaiból. Ezeknek sorozatos egymásmellé állítása világot vethetett e különös madár fejlődéstörténetére. A Discovery-expedícióban elvétve talált pingvintojások és fiókák erre az alapvető kutatásra nem lehettek elégségesek. Tél derekán kellett fölkeresni költőhelyükön a császárpingvineket, mert ennek a madárnak egészen sajátos szokása, hogy az év leghidegebb szakában költ. Július elején tehát az utazóknak már ott kellett lenniök a Crozier-fokon.
Erre a feladatra vállalkozott most WILSON dr. és két útitársa: BOWERS és CHERRY-GARRARD.
Teljes fölszereléssel 200 kilométernyi távolságot kellett átszelniök a Barrieren és holdvilágban kötéllel és jég-
(1) SCOTT: The Voyage ot the "Discovery". London. Smith, Elder & Co. 1905. II. kötet, 488–494. l. (WILSON jelentése a déli sarkvidék állatvilágáról. 469–494.)
212
csákánnyal átverekedni magukat a Crozier-fok előtt meredező jégtorlaszokon és a hasadékok egész szövevényén.
Ez a rendkívüli téli utazás alkalmat nyújtott a tél megismerésére a Barrier nyugati végén. BOWERS meteorológiai észlelései kivételes tudományos becsűek. Az utazók kísérleteztek egyúttal a pemikán- és kétszersültadagok különféle arányaival: tapasztalataikból a főexpedíció hasznos okulást merített a déli út élelmiszükségletei tekintetében.
Az utazást hat hétre tervezték. Ebből néhány napot szántak magára a költőhelyre. A rendkívüli hideg, a tüzelőanyag rohamos fogyása meg a rettenetes időjárás egy héttel korábban hazaűzte a csoportot.
Az itt következő leírás csaknem egészében WILSON-nek eredeti naplója alapján készült jelentése. (1) A szögletes zárójelben beleszőtt és hozzátoldott részletek CHERRY-GARRARD-nek, az expedíció egyedüli, még életben levő tagjának naplójából vétettek.
ELSŐ FEJEZET.
Utazás az éjszakában.
1911. június 27. – BOWERS, CHERRY-GARRARD és én délelőtt 11 óra tájban hagytuk oda a téli szállást. Társaink közül sokan velünk tartottak, amíg megkerültük a fokot, és segítettek a két szán vontatásában. Öten közülük elkísértek hat kilométernyire, a kis Razor Back-sziget vonaláig.
A Castle Rock és a Harbour Heights sziklafoltjait alig-alig sejtettük a félhomályban. Igyekeztünk amennyire csak lehet megközelíteni a Gleccsernyelv végződését, mert ez előtt a tengerjég turolásai kevésbé sűrűek, mint kijjebb. Oly sötét volt azonban, hogy csak akkor vettük észre, hogy túlhaladtunk a Gleccsernyelv félszigetén, amikor visszapillantva a Turk's Head szirtek alsó kétharmada eltűnt szemünk elől.
Hepehupás jégre, meredek élű hóbuckák közé jutottunk. Hátul járó szánunk fölborult. MEARES, SIMPSON és
(1) Scott's Last Expedition, II. kötet 4–71. lap.
213
GRAN velünk maradtak még, hogy átsegítsenek ezen az egyenetlen területen. A Gleccsernyelven túl másfél kilométerrel simább térszínre értünk, és ekkor társainktól búcsút vettünk. A távolságmérő 9 1/2 kilométernyi utat jelzett.
A délelőtti könnyű déli szél most irányt változtatott és heves keleti szél kerekedett. Az ég délen mind jobban beborult. Elég kedvező hófelszínen folytattuk utunkat hármasban, fejenkint (a két szánon kívül) mintegy 110 kilogrammnyi terhünkkel.
Fél háromkor az Evans-foktól 11 1/2 km-re ütöttünk tanyát. Kettős sátrunkat könnyűszerrel kifeszítettük.
Négy órakor indultunk tovább. Azt hittük, a Hut Point irányában haladunk. A sötétségben azonban túl közel kerültünk a Castle Rockhoz. Este nyolckor, az Evans-foktól 18 kilométernyire ütöttünk tanyát éjjelre. A szél elült és csillagvilágos volt az éj.
A hőmérséklet a nap folyamán –25 fok körül járt; éjszaka elérte a –32 fokot.
Június 28. – Érdes, omlós jégen lassan haladtunk előre. Három-négy repedést és turolást átszelve értük el délután fél kettőkor a Hut Pointot. A kunyhóban ebédeltünk.
A Barrier szélét elérve alkalmas hólejtőn kaptattunk fel reá. Ezen a lejtőn fagyos légáramlás fogadott, de azonnal megszűnt, mihelyt elértük a tetőt. Még félórát meneteltünk a Barrieren, nehéz jégen, azután tanyát ütöttünk.
Az egyenletes hólejtő keletkezését úgy magyarázom, hogy a Barrier széle ezen a ponton az utóbbi években egy-két kilométerrel hátrább vonult, és a hófúvás az előbb meredekfalú homlokzat előtt egyenletes lejtő alakjában halmozódott fel.
A Hut Pointnál –32 1/2, a Barrier szélénél –44 fok volt a hőmérséklet.
Június 29. – Az éjszaka –49 1/2 fokig szállt alá a hideg, és amikor reggel útra keltünk, még mindig –45 fokot jelzett a hőmérő. De csaknem teljes szélcsöndet élveztünk. CHERRY ujjhegyei és nagy lábujjai a fagyássebektől fölhólyagzódtak.
214
A felszín általában szilárd volt. Mindamellett a szánok ezen a napon kivételesen éppen a kemény helyeken siklottak a legnehezebben. A látszólag sima felszínt ugyanis tapadó hókristályok vonták be.
Két-három hosszan elnyúló alacsony hullámon vitt utunk kelet felé. A felszín a hullám tetején keményebb, a völgyekben föltűnően lágyabb volt. Hasadékot sehol nem vettünk észre.
Június 30. – A lágy és homokszerű hófelszín oly nehézzé vált, hogy szánjainkat csak egyesével bírtuk odább vonszolni. Estélig mindössze 6 kilométernyi utat nyertünk. Hőmérséklet reggel –48, délben –52, este –54 fok volt a fagypont alatt. Az előző napi sarki-fény tünemények megismétlődtek.
Július 1. – Amikor reggel félnyolckor felkeltünk, semmi pirkadó fény nem enyhítette még a sötétséget. Háromnegyed tizenegytől háromig nappali világosság mellett meneteltünk. Ebéd után gyertya-lámpással folytattuk az utat. Lassan vontattuk a szánokat egyesével a süppedő felszínen. Egész nap négy kilométerrel jutottunk előre.
[BILL
és BIRDIE igen önzetlen és segítségre kész. Szemüveget lehetetlen viselnem, ennélfogva nagy hátrányban vagyok – írja CHERRY-GARRARD.]Délután öttől hétig pompás narancssárga színeződésű aurorát figyeltünk meg kelet és dél felől.
Az elmúlt éjjel –56, ma reggel –55, este tízkor –51 1/2 fok volt a hideg. Délkeleti és északkeleti szélben ez a hideg orrvédő nélkül tűrhetetlen volna.
Megjegyzés. – A hőmérséklet és időjárásra vonatkozó adatokat közvetlenül BOWERS följegyzéseiből merítettem. Ugyancsak ő ellenőrizte a távolságmérő adatait. Amíg a Crozier-fokon tartózkodtunk, BOWERS kísérte figyelemmel a Ross-tenger jégviszonyait. Tőle erednek a déli fényre vonatkozó észlelések is. Általában oly sok mindent végzett az egész utazáson, és oly állhatatossággal harcolt meg minden nehézséggel, hogy jelentésemet nem kevésbé kell az övének tekintenem, mint a magaménak. Nagyszerű szolgálatairól, úgyszintén CHERRY-GARRARD-éről is csak azt ismételhetem,
215
amit élőszóval elmondottam. Az ő türelmük és szívós kitartásuk nemcsak elviselhetővé, hanem több mint kellemessé tette az öt hétig tartó viszontagságos kirándulást. Ezt a bejegyzést azután toldottam be, amikor BOWERS már átnézte a jelentést.
Július 2. – Minimum az elmúlt éjszaka –54 fok. Hőmérséklet napközben 51 és 54 fok között. Ma és tegnap használtuk az orrvédőt, de azután már szükségtelennek találtuk s egyikünk-másikunk föl sem tette többet.
11-től 3-ig napvilágnál, 1/2 5-től 8-ig holdvilág mellett meneteltünk, ismét egyenkint továbbítva a szánokat. 4 1/2 kilométert tettünk meg ma. Ma láttuk először az újholdat. Aurora is mutatkozott.
Július 3. – Minimum éjjel –54 fok. Délelőtt napvilágnál 2,7, délután holdfény világánál 1,8 kilométerrel vergődtünk tovább. Napközben a hőmérséklet 47 és 50 fok közt ingadozott.
Este nagyszerű délifényben gyönyörködtünk. Az ég keleti felét négyötödrészben bevonták a hajladozó függönyök föl a zenitig. Sokáig hevertünk hanyattfekve, a csodálatos égi tüneményen jártatva szemünket.
Július 4. – Az éjszakai minimum –54°. Reggel megenyhült az idő (–33°), de beborult és északkeleti szél kerekedett erős havazással. Látni nem lehetett, helyben kellett maradnunk. Pedig tudtuk, hogy még nem értük el a Crozier-fok körül zúgó déli viharok igazi országútját.
Július 5. – Hajnalban kitisztult az ég. Minden eddiginél rosszabb felszínen útnak eredtünk. A szánokat egyenkint vonszoltuk hegynek föl, és nyolcadfél óra alatt három kilométert sem tettünk meg.
Július 6. – Ismét csöndes, derült idő. Nagyon nehéz térszínen megint csak annyit haladtunk, mint előző nap.
A hőmérséklet minimuma éjszaka –59,6 fok. Reggel induláskor –57 fokot, délben –60,5 és délután negyed hatkor, ebédtanyánkon 60,6 fokot mutatott a hőmérő.
Ez volt a legnagyobb hideg egész utunkban. A vaj, amikor késsel vágtuk, szétpattogott, mint a nagyon törékeny cukor. Paraffinunk egészen könnyen önthető volt.
216
Július 7. – Késősen, sűrű ködben indultunk. A felszín javult, de azért még csak egy szánnal tudtunk megbirkózni egyszerre. Amikor este tíz óra tájban tanyát ütöttünk, sejtelmünk sem volt róla, milyen irányban haladtunk. Egyébként egész nap nem értünk el többet három kilométernél.
Az éjszakai minimum megint megközelítette a –60 fokot; délután –50, este –48 1/2 fok volt a hideg. Olyan enyhülés, amely érezhetőleg jól esett kezünknek és lábunknak egyaránt.
Július 8. – Fehér, sűrű ködben iránytű segítségével vánszorogtunk tovább négy kilométerre. A hőmérséklet estére, délkeleti széllel, –44 fokra emelkedett.
Július 9. – Negyednapja már, hogy állandó a köd. Ma naphosszat havazott. A szánt nem hagyhattuk el, de szerencsére nem is volt rá szükség – a felszín annyira megjavult, hogy elvontathattuk a két szánt egyszerre.
Fő nehézségünk volt, hogy akaratlanul is hegyet ne másszunk. A Terror-hegy lejtőjét balra kellett hagynunk, jobbról meg jégtorlaszok meredeztek. A kettő között kínálkozott valami kis, többé-kevésbé sík térség. A sötétben és az áthatlan ködben bajos volt a helyes nyomon maradnunk.
A szánokat egyszerre továbbítva is csak három kilométerrel vergődtünk tovább a holdvilágtalan, komor, nappali éjszakában.
A folytonos ködöt és havazást a Barrier hideg levegőjének a tenger felől áramló melegebb és nedvesebb levegővel való keveredése okozhatja errefelé. Még mindig nem vagyunk a déli viharok szélsöpörte vonalában.
A hőmérséklet lényegesen megenyhült. Nappal –38 és –33 fok között járt a hőmérő, az éjszakai minimum pedig már csak –31 fok volt.
Július 10. – Délben heves hóvihar kerekedett. Egész nap nedves hálózsákjainkban hevertünk, hallgatva a jégturolások árapály-okozta mozgását alattunk és körülöttünk.
Július 11. – Délelőtt a hőmérséklet –13 1/2 fokra emelkedett. 47 foknyi hőkülönbség öt nap alatt! Viharrá
217
erősődő délnyugati szél támadt sűrű havazással. Sátrunkból ma sem mozdulhattunk. Volt időnk ezekben a napokban táplálkozásbeli kísérleteinket megbeszélni.
CHERRY már öt napja szükségét érezte, hogy megjavítsa ételadagjait. Megnövelte tehát a kétszersült mennyiségét. Éhségét meglehetősen elűzte vele, de a hideg iránt érzékenyebb maradt, mint BOWERS vagy én.
Én meg viszont nem tudtam elfogyasztani vajadagomat. Még tegnap változtattunk az élelmiszerek beosztásán.
CHERRY kétszersült-adagját 112,4 grammal lejjebb szállítottuk; helyette ugyanennyi vajat fogyasztott (az első két héten vajat nem evett). Én meg fordítva, 112,4 g vajat ugyanennyi kétszersülttel cseréltem fel. Ettőlfogva ő és én egészen egyformán éltünk, éspedig a következő beosztás szerint: pemikán 337,2 gramm; kétszersült 453,6 g, vaj 112,4 g. A vajnak azonban rendesen csak felét fogyasztottuk el. BOWERS a vaj helyett is pemikánt kapott, de ritkán nyúlt hozzá ehhez a külön adaghoz.
Étkezésünk rendje ez volt: reggelire előbb tea, azután pemikán és kétszersült; délben tea, kétszersült és (CHERRY-nek és nekem) vaj; este melegvíz, pemikán és kétszersült.
A cukornak, kakaónak és más szokásos élelmiszereknek nem éreztük hiányát. Teljesen kielégített ez az étrend. A kakaó jobban esett volna éjszakára, mint a puszta melegvíz, de a melegvízbe áztatott kétszersült is ízlett.
A hálózsákkal is kísérleteztünk. CHERRY kettős hálózsákot használ; a külső rénszarvasbőrből való, csupasz oldalával befelé. Én ma fordítottam ki ugyanígy rénszarvasbőr-hálózsákomat. BOWERS hálózsákja kezdettől fogva csupasz oldalával van befelé.
Kettős sátrunk külső vásznán nem fog a nedvesség és a fagy, de a belső vászon alul körös-körül jéggé fagyott.
Július 13. – Tegnap is egész nap sátrunkban maradtunk. Ma kiástuk a szánokat és a sátrat az 50–60 centiméter vastag hóból és nyolcadfél óra alatt 14 kilométernyi utat legyűrtünk. [Csodálatosnak tetsző eredmény – jegyzi fel CHERRY.] Észrevétlenül kissé magasra kerültünk fel a Terror-hegy oldalában. Lejjebb igyekeztünk tehát, és este
218
nyolckor tanyát ütöttünk. A hőmérsék ismét lejjebb szállott: –34 fokra.
Július 14. – Tíz kilométernyi út után a sötétség megállásra kényszerített. A Terror lejtőjét kerülve, most meg a másik irányban lőttünk túl a célon. Közeledtünk a Crozier-fok fölött emelkedő Knoll-hegy felé; ennek alján kőből és hóból kunyhót fogunk építeni.
[CHERRY így örökíti meg a nap élményeit: A rossz éjszaka után hajmeresztő napra virradtunk. Reggel még csak haladtunk valamennyire, de azután sötét köd ereszkedett. Amikor a köd foszladozott, hatalmas jégtorlaszok sötétlő körvonalait pillantottuk meg. Balra tértünk. BILL elesett és hasadékba bukott. Még több hasadék is került utunkba; BILL meg én fél lábbal bele is zuhantunk egyikbe. Idegeimet módfelett megviselte ez a nap.]
MÁSODIK FEJEZET.
Kunyhót építünk.
1911. július 15. – Az ég kiderült és célunkat, a Knoll-lal szemben húzódó morénagátat tisztán láthattuk magunk előtt. Ott szándékoztunk fölépíteni kunyhónkat. Eredeti tervünk ugyan az volt, hogy az Adélie-pingvinek költőhelyén vonulunk meg, ahol védve lettünk volna a viharoktól, de oly sok időt vesztettünk és olajunk annyira fogytán volt már, hogy a császárpingvinek költőhelyének közelében kellett tanyánk helyét kijelölnünk. Az Adélie-pingvinek költőhelye ugyanis több mint 9 kilométerre félreesik tanulmányaink színhelyétől.
Szánnyom keresztezi egy Adélie-pingvin nyomait.
A Knoll alatti tanyahelyre hatodfél kilométeres meredek kapaszkodó után jutottunk fel. Nagyszerű kilátás tárult elénk innen. Kelet felé a Nagy Barrier terült el mélyen (250 méternyire) alattunk, hatalmas jégtorlaszok soraival. [A tíz-tizenöt méter mélységű barázdákat mintha óriások ekéje szántotta volna bele.] Északra és északkeletre a Knoll meredt föl előttünk. Túl rajta messze elláttunk a
219
Ross-tenger jegén keresztül. Délnek a Terror lejtői mentén a magunk nyomai mutattak a Bluff irányában, jobbra a Terror-hegy csúcsa tornyosult az égbe.
Július 16. – Egész nap és éjjel, míg csak a gyenge holdfény mellett lehetséges volt, dolgoztunk serényen a kunyhó építésén. CHERRY rakta a falakat, BOWERS és én szedtük a követ, kavicsot és vájtuk a hótömböket.
A kunyhót a morénagát alatt, mint hittük, déli széltől védett helyen építettük. Szélessége 2,25–2,4 méter volt. A 2,7 méteres szánokat tetőgerendaképp átfektettük a falakon s reájuk feszítettük a vitorlavászon-tetőt. A kunyhó hossza három méter volt. Legmagasabb volt a szél felőli fal.
A külső oldalfal elé kövezetkövekként hókockákat raktunk. A hókockák és a kőfalak közét morénatörmelékkel töltöttük ki. Hátravolt még, hogy a vitorlavászon-tetőt minden oldalról nagy sziklához kötözzük, s ezenkívül a földre bőven leérő szegélyét jégtömbökkel és kővel megterheljük.
Július 17. – A kunyhó építésével – a tető és az ajtó kivételével – elkészültünk. Ehhez a munkához szélcsöndes időt óhajtottunk bevárni. Ma, kivált déltől fogva erős szelünk volt –28,6-tól –29,6 fokig alászálló hideggel. [BIRDIE-nek nagyon rosszul esett, hogy nem fejezhettük be teljesen az építést, de még sok végeznivaló volt és kimerültünk.
Másnap (18-án) kora hajnalban szerettük volna sorát ejteni, hogy kifeszítsük a tetőt, de a heves szélben le kellett róla mondanunk.]
Július 18. – A Ross-tengeren ma sehol nyílt víz vagy csatorna nem mutatkozik, holott tegnap a Crozier-fok szirtjei alól szabálytalan vízi utak nyúltak északkelet felé.
A hideg növekedett. A szilaj dél-délnyugati szél munkánk befejezését megint meghiúsította. Mindent előkészítettünk a tető kifeszítésére és megszilárdítására.
[Ezenközben – jegyzi fel CHERRY-GARRARD – hálózsákjaink egyre kényelmetlenebbé váltak, és alig vártuk már a "kőkorszak" napjait, hogy a fókazsír-kályha melegénél megszárogathassuk holminkat. Amikor ide megérkeztünk, megkezdtük ötödik kanna olajunkat. Már csak egy kanna (4 1/2 liter) maradt érintetlenül. Szigorú takarékosságra vol-
220
tunk utalva, napjában gyakran csak kétszer ettünk meleget.]
Július 19. – Tiszta, csöndes napra virradtunk. Elhatároztuk, hogy a jó időben megkísérelünk eljutni a császárpingvinek költőhelyére. Pingvinzsírt kellett onnan hoznunk, mert olajunk már erősen megfogyatkozott. Az utolsó olajos kannát a visszatérő útra tartogattuk.
Pirkadatkor – délelőtt fél tízkor – útrakeltünk. Üres szánon vittünk magunkkal két jégcsákányt, hegymászókötelet és nyúzóeszközöket. Mintegy két kilométeres hólejtőn kellett leereszkednünk az első jégturolás széléig. Lejtőnk azonban valahogyan az első és második jégturolás közötti völgybe torkollott. Megkíséreltük, hogy keresztülvágjuk magunkat balra, oda, ahol a parti jég a sziklaszirtekkel érintkezik, de mindegyre járhatatlanabb helyekre tévelyedtünk. [BILL vezetett a szán keresztfájához erősített hegymászókötélnél fogva. BIRDIE és én a gyaloghámnak feküdtünk, ő elöl, én a szán hátulján. Két-háromszor is megkíséreltük, hogy lejussunk a jéglejtőn a szirt alatt kínálkozó, aránylag sík útra, de túlságos meredélyes volt. A félhomály eltorzította az arányokat. Helyenkint tisztára függőlegesnek látszó szakadékokon ereszkedtünk le jégcsákányaink és a hegymászókötél segítségével. Ha megsiklottunk, alul bizonyosan hasadékba estünk. Legalább hatszor buktam bele hasadékokba. Egyszer BIRDIE és BILL húzott ki a kötéllel.]
Hiába kutattuk a kivezető utat ebből a labirintusból. Sötétedett és körülöttünk mindenfelé függőleges jégszirtek és hegynyi hófúvások tornyosultak. [Zsákutcába jutottunk, alighanem a tengerjeget ostromló két nagy turolás találkozásához.] Balról a sziklabércek felől, mintha csak bosszantani akarna, elhatott hozzánk a császárpingvinek vijjogása. De a költőhely nem volt látható, és még vagy négy-ötszáz méternyi zűrzavaros jégtorlasz választott el tőle. [Rémséges gondolat, hogy itt érjen az éjszaka.] Sajnálkozassal le kellett mondanunk erre a napra a további kísérletekről és visszafelé irányoztuk lépteinket.
Egymáshoz kötözve nagy óvatossággal lépegettünk, és
221
kétórai küszködés után biztos területen tudtuk magunkat. Összesen öt óra hosszat tévelyegtünk eredménytelenül. [BIRDIE nagyszerű volt a nyomok föllelésében. Bezzeg volt nagy örömünk, amikor viszontláttuk sátrunkat.]
HARMADIK FEJEZET.
A császárpingvineknél.
1911. július 20. – Hajnalban háromkor keltünk, hogy fölerősítsük kunyhónk fedelét s még mielőtt megpirkad, útrakeljünk a császárpingvinek költőhelye felé. A kunyhó tetejét most végre csakugyan kifeszíthettük és megerősítettük.
Reggeli után az előző napi fölszereléssel, szöges-cipősen útnak indultunk. Más, közvetlenebb utat választottunk lefelé a parti peremjég szirtjeihez. Tegnap ezt az utat a félhomályban nem vettük észre, csak akkor, amikor már lenn voltunk és alulról vizsgáltuk, merre kellett volna jönnünk.
A félhomály mind sötétebbre és sötétebbre vált, amikor végre hosszas, küzdelmes botorkálás után, szánunkat is cserbenhagyva, a tengerjéghez lejutottunk. Sietnünk kellett feladatunkkal.
Azt mindjárt láttuk, hogy fókák nincsenek, és pingvin is csak vagy száz a sok ezer helyett, amelyet 1902-ben és 1903-ban találtunk itt. A Barrier jégszirtjei alatt álldogáltak sűrű csoportban. Három pingvinre akartunk szert tenni a szalonnája kedvéért és azonkívül néhány pingvintojásra.
CHERRY-t otthagytuk a jégfal lábánál a hegymászókötéllel, hogy fölsegítsen majd bennünket a tengerjégről. BOWERS és én pedig leugrottunk és elindultunk a pingvinekhez. Közeledtünkre néhány közülük odább tipegett, azon igyekezve, hogy a lábain továbbított tojást el ne hagyja út közben. Amikor kergetni kezdtük őket, természetesen sok tojást elejtettek. A többiek, amelyek nem költöttek, fölhasználták az alkalmat, hogy tojáshoz jussanak,
222
és fölszedtek belőlük néhányat. De azért nekünk is maradt. Összeszedtünk hat tojást, megöltünk és megnyúztunk három madarat, és visszatértünk a jéglábazathoz, ahol CHERRY várt ránk a kötéllel. CHERRY fölvontatta zsákmányunkat, én meg BOWERS vállára állva fölvetettem magam. BOWERS fölkapaszkodásával bajban voltunk, mert a kötél belevágódott a jégbe, és nem bírtuk megmozdítani. Végre is más helyet keresett magának, ahol lépcsőket vághatott és – a kötéllel is segítve – fölmászhatott.
Meglepő, hogy milyen kevés pingvin gyűlt egybe itt ezidőtájt. Nem volt több, mint száz. Nekem úgy tűnt föl, hogy minden negyedik-ötödik madárnak lehetett tojása. Mindenesetre több madárnak nem volt, mint volt. A pontos arányszámot csak akkor lehetett volna megállapítani, ha valamennyit kényszerítjük, hogy elhagyja tojását.
Hogy miért találtunk július idején ily kisszámú madarat a költőhelyen, nehéz megérteni. Lehet, hogy csak most kezdődött a tojásrakás ideje, s ezek a madarak az első jövevények csupán. Az is lehetséges, hogy a tengerjég egy részét, amelyen a madarak költöttek, a szél megbolygatta és kiűzte.
Erre a kérdésre csak egy újabb látogatás adhatna feleletet, ez év szeptemberében vagy októberében, – vagy ami még kedvezőbb lenne, jövő augusztusban. Augusztus a legalkalmasabb hónap ezekre a tanulmányokra, amelyeket nagyon megkönnyítene, ha a hajóval lehetne élelmiszert és olajat szállítani jövő nyáron az Adélie-pingvinek költőhelyére.
Érdekes megfigyelést tettünk a költőhelyen. A pingvinek olyan mohón vágynak rá, hogy költhessenek, hogy tojás híján kerek jégdarabokat vesznek a fészekbe, és ezeket akarják kikölteni. (1) BOWERS és én is tojásnak néztük ezeket a piszkos jegeket első pillanatban. Az egyiket szemem láttára ejtette el a pingvin. Ez egészen tojásalakú volt. Másikat meg abban a hitben vettem föl, hogy eltorzult tojás.
A pingvin, amikor kísérletképpen letettem melléje az
(1) Ugyancsak megfigyelték, hogy holtra fagyott fiókára ülnek.
223
igazi tojást, azonnal otthagyta a hamisat. Nyilván tudta tehát, hogy ez nem igazi tojás.
Még egy másik kis csapat császárpingvint is láttunk a jéglábazat alatt, de ezeknek nem voltak tojásaik.
Sietve igyekeztünk már most vissza tanyánkra. A sötétség reánk szakadt, nyomunkat vesztettük, a szél is ellenünk szegült, de azért sikerült szerencsésen hazabotorkálnunk.
[A kunyhóban nyomorúságos éjszaka várt ránk. Szélvész kerekedett, és befútta a havat az ajtó alatt. Hálózsákjainkat és minden ruházatunkat belepte a hó. BILL hozzáfogott a pingvinzsír olvasztásához. Azzal kezdte, hogy a forró zsír a szemébe fröccsent. Az éjjel hátralevő részét kínzó fájdalmak közt töltötte – nem tudta visszafojtani nyögéseit. Később bevallotta, hogy már azt hitte, elveszti szeme világát.
Valahogy csak megfőztük a vacsorát, de a kályhát hiába fűtöttük tovább – kunyhónkat nem sikerült fölmelegítenünk. A hótömbök hasadékain át besüvített a szél.]
Ez volt első éjszakánk a kőkunyhóban.NEGYEDIK FEJEZET.
Szabad ég alatt a hóviharban.
1911. július 21. – Kunyhónkban töltött első éjszakánk elég tűrhető lett volna, csak az nem tetszett, hogy a szél minduntalan föl akarta emelni a ránk boruló tetővásznat. Hogy ezt megakadályozzuk, hatalmas jeges hótömböket raktunk rája ma.
A szél mára megenyhült és a hőmérséklet, amely tegnapi utunkon –33,5 fokig szállt, ma –30 fok körül ingadozott. Egész napunkat arra fordítottuk, hogy lágy hóval betömködjük a kunyhó minden látható repedését. Azután fölhoztuk a sátrat a gödörből és kifeszítettük, kényelem okából egészen közel a kunyhó ajtajához. Úgy okoskodtam, hogy a kettősfalú sátor alkalmasabb lesz ruhaneműink
224
szárogatására, mint a kunyhó, ahonnan a tűz melege nyomban elillan a nagy tetővásznon keresztül.
Vacsoránkat a sátorban főztük meg. Csaknem megfulladtunk a füstben, de annál pompásabb meleget élveztünk.
Éjszakára átköltöztünk a kunyhóba. Amikor lefeküdtünk, semmi szél nem fújt, de az ég borult volt. Három-négy órával későbben kinéztem, akkor sem fújt még. Hajnalban háromkor hirtelen déli szél kerekedett.
Július 22. – Reggel fél hétkor viharerősségű szélre ébredtünk. Heves rohamokban fújt és sűrűn hordta a havat. BOWERS járt künn elsőnek. Amint kilépett a kunyhóból, nyomban észrevette, hogy a sátor eltűnt. Mindenestül elvitte a szél – sátorkarót, kötelet, vásznat, mindent. A főzőkészülék és a ruhaneműek, amiket a sátorban hagytunk, ottmaradtak a puszta földön.
[CHERRY naplója így örökíti meg a kalandot: BIRDIE hangjára ébredtünk, amint bekiáltott az ajtón keresztül: "BILL, BILL, a sátor nincs sehol!" Kimentem és BIRDIE-vel együtt beadogattam BILL-nek a sátor helyén maradt holmikat. Lehetetlen volt megállani a szélben. BIRDIE-t föllökte a szél. Valóságos harcba került megtenni azt a három-négy lépést a kunyhó ajtajáig. Ha letaszítana a szél a lejtőre, semmi föl nem tartóztathatna.
A sátor helyén ruhaneműk hevertek. Amikor később számot vetettünk dolgainkkal, kiderült, hogy minden holmink megvan, csak a főzőkészülék alja és fedője hiányzik. Sohsem kerültek elő többet. A legcsodálatosabb volt azonban, hogy finn-csizmáink ugyanazon a ponton maradtak, ahol hagytuk őket. A kunyhó védte meg őket a szélvésztől.
BIRDIE tarisznyája is ott maradt és egy bádogdobozra való édesség. BIRDIE két doboz édességet hozott magával fényűzésül, merthogy étrendünkből hiányzott a cukor. Az egyiket elfogyasztottuk megérkezésünkkor. Ezt a másodikat – amelyről mi mit sem tudtunk – BILL születésnapjára szánta: holnapra. Most már, hogy kiderült a titok, ma is ettünk belőle.
A szél ordítása úgy hallatszott be a kunyhóba, mint villamos vonat dübörgése az alagútban. Hogy egymás szavát
225
megértsük, hangosan kellett kiáltoznunk. Komolyan nyugtalanított kunyhónk teteje; rettentő robajjal csapkodta föl és le a szél. – Eddig CHERRY.]
A falak hézagain beszüremkedő finom szemű hó 15–20 centiméter vastagon belepett mindent a kunyhó belsejében. Amikor már nem volt hó, amit behordjon a szél, a finom fekete morénaporra került a sor, ez aztán kőszénpor módjára vont be mindent.
A nehéz hókockákkal megterhelt vitorlavászon-tetőt vígan emelgette a szél; földudorodott, mint valami templom kupolája, és kifeszült, akárcsak a dob.
A vihar egész nap szünet nélkül őrjöngött.
Megkísérlettük, hogy reggelit főzzünk a pingvinolajjal, de kályhánk minden érthető ok nélkül megtagadta a szolgálatot. Nem is használhattuk többet. Primus-lámpán kellett a főzést befejeznünk, és ez volt utolsó meleg étkezésünk jó ideig. Súlyos helyzetünket mérlegelve elhatároztuk, hogy ameddig csak lehet, nem fogyasztunk semmi tüzelőt. A vihar tétlenségre kényszerített, és utolsó kanna olajunkat nem volt szabad megkezdenünk. Az ötödik kannából még egyszeri töltésre valónk maradt.
Reméltük még, hogy a sátornak legalább egyes részeit – ha mást nem, a sátorkarókat – meglelhetjük. Nem látszott lehetetlennek, hogy a visszautazásra rögtönözhetünk valami sátorfélét a kunyhó fedeléből. Mihelyt a világosság megengedi, el kell indulnunk a sátor keresésére.
Július 23. – BOWERS 11-es erősségünek ítélte a szelet. (1) A vihar dühöngő rohamai alig-alig tartottak szünetet.
A tetővászonról már kora reggel elsöpörte a vihar a hótömböket. A falak fölé rakott súlyos köveket is kezdte már rengetni az ajtó fölött, abba a veszélybe sodorva bennünket, hogy reánk szórja őket. Egyszerre csak megrepedt a vászon, és kevésre rá hat repedést olvastunk meg rajta a szélmentes fal teteje fölött. A következő pillanatban a vászon nagyobb része rongyokba szakadt, és mi a szabad ég
(1) Ezen a napon este 7 és 8 között a szél sebessége 39 és 135 kilométer között váltakozott. Lásd a 109. lapot és a 69. lap jegyzetét.
226
alatt találtuk magunkat. A falakról omlani kezdtek a hatalmas kődarabok. Szerencsére egyikünket se sértették meg.
Születésem napját hálózsákjainkban fekve töltöttük, szabad ég alatt, meleg étel nélkül. Rémületes robajjal zúgott a vihar. A tetővászon rongyokba szabdalt végeit pisztolylövésekhez hasonló dörgéssel csapkodta a szél fejünk fölött.
Volt időnk terveket szőni a jövőre, hogy miképp fogunk a kunyhó aljára terített vitorlavászonból sátrat teremteni, hogy elvergődjünk vele a Hut Pointhoz. A hófúvás ezenközben lassan-lassan betemetett. Egyedüli reményünk az lehetett, hogy nem afféle öt-nyolc napos vihar áldozatai vagyunk, amilyeneket más években tapasztaltunk a Crozier-fok vidékén.
[CHERRY-GARRARD egyebek közt így emlékszik meg ezekről a napokról: ... A legválságosabb helyzetbe jutottunk. Tudtam róla, hogy PEARY átélt egyszer egy vihart a szabadban nyár idején. Sohsem hittem azonban, hogy emberi lény túlélhesse ezt télen, olyan állapotban, amilyenben mi voltunk akkoriban. Bevallom, azt hittem, végünk van már. Elhatároztam, hogy megkérem BILL-t, adjon morfiumot a szenvedés enyhítésére. A hideget – úgy éreztem – nem bírhatjuk soká. Alattunk jégszirtben végződő meredek jeges lejtő – nem sok reményünk lehet a sátor megtalálására. A sátor nélkül pedig el kell pusztulnunk.
Azt hiszem, el-elszenderedtünk néha ezekben a nehéz órákban. Emlékszem, hogy föl-fölneszelve hallottam, amint BILL zsoltárokat énekel. BILL beszéli, hogy BOWERS vele énekelt.]
ÖTÖDIK FEJEZET.
Megmentve. Utunk hazafelé.
Július 24. – A szélvihar éjfélig mit sem engedett. Ekkor enyhült valamicskét, és reggelre már csak 2-es erősségű szél fújt. Később újra erősödött egy kicsit.
Délben a hóra terített takarót fejünkre kanyarítva
227
ültünk hozzá negyvennyolc óra óta első meleg ebédünkhöz. Valamivel később derengeni kezdett. Sietve indultunk el a sátor keresésére. Mindenfelé találtunk apró zsebkendőnagyságú zöld vászondarabokat, de a sátornak nyomát se láttuk. Egyszer csak BOWERS, aki messzebb került kelet felé és megmászott egy magaslatot, hangos kiáltással jelentette, hogy látja már a sátrat. Ültében siklott le onnan száz méter hosszú hólejtőn, s annak aljában rátalált a csaknem sértetlenül maradt sátorvászonra, négy-ötszáz méterre attól a helytől, ahonnan a szél elsodorta. Az egyik sátorkarót kicsavarta a szél, és a köteleket is alaposan megtépázta, de maga a sátor majdnem épen maradt.
Visszahoztuk és régi helyén – a kunyhónk alatti hóüregben – kifeszítettük. Sietnünk kellett, mert az idő újból fenyegetett. Hálózsákjainkkal, a főzőkészülékkel és egyéb szükséges holminkkal beköltöztünk a sátorba.
Megvitattuk a helyzetet és arra az eredményre jutottunk, hogy nem veszthetünk több időt – vissza kell térnünk a téli szállásra.
Kiábrándító volt, hogy oly kevés pingvint találtunk, de nem tehettünk további kísérleteket. Még így is aggályos volt, hasznavehetőknek bizonyulnak-e megrongált, összefagyott nedves hálózsákjaink, ha hazafelé is olyan keserves hidegekkel kell megküzdenünk, mint idejövet.
Elhatároztam, hogy holnap indulunk. Összeválogattuk fölszerelésünkből mindazt, aminek a jövőben hasznát vehettük ezen a helyen, s ezeket elraktároztuk a kunyhó sarkában és kövekkel megterheltük. Tetejébe ráraktuk a 2,7 méteres szánt és a jégcsákányt. Híradásul jegyzetet írtam, és ezt gyufásdobozba téve rákötöttük a csákány nyelére. Hogy szembetűnőbb legyen, a falak körül bambuszrudakat tűztünk le.
Július 26. – Élénk szélben, –26 fokos hidegben, borult időben tettük meg a végső előkészületeket, aztán útrakeltünk. A szél növekvő erővel szembe támadt. Két kilométeres út után, bármily nehezünkre esett is, tanyát kellett ütnünk. A szél viharrá fajult és egész éjjel nem enyhült.
BOWERS elhatározta, hogy a sátrat nem hagyja többet
228
egymagában útrakelni. Hozzákötözte magát a sátorkaróhoz. Hálózsákját ezen a napon kifordította, prémes oldalával kifelé.
[Elfogadtam BIRDIE dunnalúd-hálózsákját, amit nem használt – írja CHERRY-GARRARD. Már napok óta kért, hogy fogadjam el. Ki sem tudom fejezni, mily csodálatos önfeláldozás ez tőle. Kegyetlenség volt elfogadnom, de arra gondoltam, hogy idestova semmi hasznomat nem veszik társaim, ha jól ki nem alszom magamat. Túlságos nagy hálózsákomban pedig erről szó sem lehetett. Már amikor a császárpingvinekhez ellátogattunk, annyira el voltam gyötörve, hogy nem is igen törődtem vele, beleesem-e valami hasadékba vagy sem. Pedig azóta ugyancsak sok mindenen keresztülmentünk.
BIRDIE bámulatosan erős. Éjszaka jól alszik. Küzdenie kell magával, hogy el ne nyomja az álom, mielőtt belebújna hálózsákjába. Gyakran kezében csajkájával alszik el, amit aztán elejt; sőt egyszer az égő primuszlámpát is kiejtette kezéből.]
Hálózsákjaink ezidőtájt annyira át voltak itatva nedvességgel és oly keményre fagytak, hogy nem tehetett őket összegöngyölni. Ettől fogva hazáig úgy vittük őket a szánon egész hosszukban egymásra fektetve. Még így is meg-megtörtek több helyütt, amikor esténkint széjjelfeszegettük őket. Előfordult, hogy egy óránál tovább elkínlódtunk, míg beléjük bújhattunk.
Július 26. – Lépteink neszére és a hófelszín természetére figyelve haladtunk előre a sötétségben, abban a reményben, hogy helyes irányt tartunk.
Estére elült a szél, az ég kiderült, és a hőmérséklet –30 fokról –43 fokra szállt. A Terror-moréna előtt húzódó jégturolások között, mély és puha hóban ütöttünk sátrat. Egész éjszaka hallatszottak a turolások pukkanásai, mintha üres bádogedényt verne valaki.
Július 27. – Reggel útrakelve hamarosan kiderült, hogy alaposan belekeveredtünk a jégtorlaszok közé. Két nagymagasságú jégtorlasz között túlságos messzire is eljutottunk. Át kellett kaptatnunk múlhatatlanul a jobboldali,
229
hegymagasságú jégtorlaszon. Ezenközben bizonytalanul áthidalt, keskeny hasadékok kerültek utunkba, és egy széles hasadék, amelyet csak akkor fedeztünk fel, amikor már a szánnal együtt mind a hárman rajta állottunk a hóhídon. Lábam bele is szakadt, és éppen elkiáltottam magam, hogy társaim vigyázzanak, amikor BOWERS alatt beszakadt a híd. Túlságosan közel jártunk egymáshoz ezen a napon. A szán keresztben állt meg a hasadék fölött.
[BOWERS eltűnését CHERRY-GARRARD így beszéli el:
A jégtorlasz tetején BIRDIE-t elnyelte egy hasadék, amely éppen elég széles volt ahhoz, hogy egy embert magába fogadjon. Lassankint süllyedt mind mélyebbre és mélyebbre, míglen a feje egy méternél mélyebbre került a hasadék felszínénél. Szerencsére a szerszám fennakadt valahol. BILL azonnal ott termett és megragadta BOWERS gyaloghámját, én meg ezalatt a szán orrához ugrottam. BILL odakiáltott, hozzam el a hegymászókötelet, BIRDIE pedig alulról dirigált, hogy mit tegyünk. Bámulatos lélekjelenléttel ítélte meg helyzetét, s egy szempillantás alatt eltalálta a mentés egyetlen lehetséges módját. Élete komoly veszélyben forgott. A hasadék mélysége megvolt 30 méter, és lefelé nem keskenyedett. Amúgy egyszerűen nem húzhattuk föl, mert a hasadék szélein engedett a hó, és BOWERS nem tudott segíteni magán. A hegymászókötélre hurkot kötöttem és leeresztettem hozzá. BOWERS beleállt a hurokba s mi lassan-lassan fokozatosan fölvontattuk. Előttünk még egy magas jégtorlasz emelkedett, és nem tudhattuk, mennyi következik még utána. BILL most már a hegymászókötél végénél fogva vezetett. Ezt a módszert igen célszerűnek találtuk és követtük is mindvégig. Úgy éreztük, balszerencsénk láncolatának végére jutottunk.]
Csakhamar biztos szárazföldi jégre értünk. 13 kilométeres út után tanyát ütöttünk. A hőmérséklet egész nap –43 és –44 fok között ingadozott.
Július 28. – Kora hajnalban fölkerekedtünk. Jobbra tőlünk a Bastion (Bástya) kráter emelkedett a Conical Hill-lel (kúpos hegy), amely az Observation Hillről szembe-
230
tűnő tájjelző. Utunk lassan emelkedett. Fölérve a lejtő tetejére, nagyszerű képben tárult elénk a Nyugati hegylánc, a Discovery-hegy, a Hut Point félsziget és a tájkép többi jól ismert pontja. [A félhomály világosságát mondhatatlan megváltásnak éreztük.]
Túl voltunk a Terror Pointon, és ezzel a viharok látogatta vidéken is. A gerinc túlsó oldalán lefelé tartva nemsokára elértük a Barrier lágyabb felszínét. A szánt nehezebben vontattuk, de kárpótolt a szép tiszta idő. A Terror-hegy csúcsa egész nap látható volt, és az Erebus is attól a pillanattól fogva, hogy fölbukkant a Terror lejtője fölött. Csak estefelé tűnt el szem elől.
BOWERS ismét kifordította ma hálózsákját, prémes oldalával befelé, és most már így is maradt az Evans-fokig. A hőmérséklet a reggeli –44 fokról –39 fokra enyhült estefelé. Ezen a napon 12 kilométert tettünk meg.
Lehető rövidre fogtuk az éjszakát, mert a nagy hidegben úgysem igen pihenhettünk. Kivált a kezünk szenvedett sokat a fagytól, úgy hogy a sátor ajtaját is alig-alig tudtuk bekötözni dermedt ujjainkkal. Lábunkat nagy óvatossággal gondoztuk; lábbelinket vacsora előtt mindig megcseréltük. Ily módon elkerültük az elfagyás veszedelmét.
Július 29. – Szélcsöndes időben (41–43 fok), puha felszínen ismét 12 kilométerrel jutottunk közelebb célunkhoz. Gyakori volt a felszín süppedezése. Ebédkor az egész sátor minden bennelevővel észrevehető tompa ütődéssel hirtelen megzökkent. Körös-körül percekig tartó erős visszhangot vert az eset. CHERRY szerint akkor kezdődött a jelenség, amikor a felszín alatti hóréteg is áttört a lába alatt.
Július 30. – Kitűnő időben, feltűnő világosság mellett tettünk meg 14 kilométert. A hegyek és a fok hólejtői csalóka közelségben mutatkoztak. A pirkadat színjátéka gyönyörködtető volt a keleti láthatáron. A nyugati hegylánc csúcsai lila színben égtek, habár még egyiket sem érték a Nap sugarai.
Egész nap hideg időjárás uralkodott: reggel 48,5, délután 52–53 fok a fagypont alatt. Időről-időre keleti és
231
északkeleti szél kerekedett; egy alkalommal harminc méter magasságba sodorta a havat.
Július 31. – Hatodfél óra alatt 10 kilométert tettünk meg szélsöpörte kemény felszínen. Elértük a Barrier szélét a Pram Point hegyeitől mintegy 2 1/2–3 kilométer távolságra. A Barrier széléről gyors menetben jutottunk le a tenger jegére. Itt is éreztük a Barrierről leözönlő hideg széláramlatot. Hogy ettől védve legyünk, még száz méterrel tovább mentünk, és ott ütöttünk tanyát. Hőmérséklet a Barrieren –49,5, déli tanyánkon, a tengerjégen –41,7 fok. Távolságmérőnk a Knoll alatti tanyától idáig 70,5 kilométert mutatott.
A Hut Pointra megérkezve, a hőmérséklet –32,8 fokra emelkedett. Szélcsöndes, tiszta időben vonultunk be a kunyhóba, és ott kifeszítettük sátrunkat.
[Az utóbbi négy nap alatt BIRDIE sokszor elaludt menet közben. Nem tudom, megesett-e ez BILL-lel is. Velem az utolsó napon megtörtént néhányszor, és ilyenkor arra ébredtem, hogy beleütköztem BIRDIE-be vagy BILL-be.]
(1)Augusztus 1. – [A kunyhót kellemesen melegnek találtuk. A sátrat CREAN-nek a hálóhelyén ütöttük föl. Nagyon boldogoknak éreztük magunkat. Evés közben is el-elnyomott az álom.]
Csak három órát töltöttünk a hálózsákban, és már hajnali háromkor fölkeltünk, de a szél miatt csak tizenegykor indulhattunk. A Gleccsernyelven túl, a Hut Pointtól 15 kilométerre deleltünk. A világosság kedvezett, és délután még holdfényt is kaptunk. A hőmérséklet –30 és –32 fok körül járt.
Az Inaccessible-sziget előtt, este fél tízkor északi szél fogadott, és ez tartott, míg csak meg nem érkeztünk az Evans-fokra. [A fokot megkerülve BILL tanácsára elszéledtünk, hogy ha valaki kijön a kunyhóból, hadd lássa mindjárt,
(1) A háborúban velem is megesett egy éjszaka, hogy jártomban elnyomott az álom, és beleütköztem a – lovamba. Amikor meg megállott a menet, elterültünk a földön, és szempillantás alatt elaludtunk.
232
hogy hárman vagyunk. Zajtalanul értük el a kunyhó ajtaját, anélkül, hogy valaki észrevett volna bennünket.]
Ez volt távollétünk harminchatodik napja.
E. A. WILSON.
*
Így végződik a Crozier-foki csoport egyszerű és szerény szavú jelentése. CHERRY-GARRARD naplója részletesebben emlékezik meg a megérkezés eseményéről. Átvesszük belőle a következőket:
... A kunyhó ajtajához érve nem tudtuk mindjárt lerázni magunkról a gyaloghámot. Amikor ez végre sikerült, megjelent HOOPER. Meglepetésében fölkiáltott: "Nagy ég!", és nyomban berontott az ajtón, hogy föllármázza a többieket. No lett is erre alapos riadalom.
Társaink közül többen kiugráltak ágyukból, és nekünk estek, hogy kiszabadítsanak ruháinkból. (Az enyém másnap 11 kilogrammot nyomott.)
Elbeszéléseink hallatára egyik ámulatból a másikba estek. Leültünk a jó forró kakaó mellé. Vajat, kenyeret és jamet tettek elibénk. Egyebet nem is kívántunk.
Hallottam, amint SCOTT így szólt:
– No de halljátok, bizony mondom, ez a legküzdelmesebb utazás, amit ember tett valaha.
Elmondták később, hogy tekintetünk úgy festett, mintha végsőt készülnénk lehelni már. Reggelre egészen átalakultunk. PONTING beszélte, hogy orosz foglyokon látott valamikor ilyen halálos kimerülést Mukdenben. Valósággal úgy buktam be száraz, meleg ágyamba. Azt hiszem, oly közel jártunk ebben a pillanatban a legfőbb üdvösséghez, amily közel csak ember juthat hozzá ezen a földön.