TIZENHATODIK FEJEZET.
A déli utazás: A Barrieren.
1911. november 1., szerda. Az este értesültünk, hogy "Jehu" hatodfél óra alatt elérte a Hut Pointot. Ma reggel három csoportban útra keltünk.
A szél hevesen fújt a Razor Backnél és az ég fenyegetőre vált. A lovak irtóznak a széltől.
"Snatcher" hamarosan a menet élére került. Négy óra alatt érte el a Hut Pointot. Öt órán belül valamennyi fogat megérkezett. Kisvártatva kitört a vihar.
November 2., csütörtök. – Hut Point. Három csoportra oszolva fogjuk folytatni az utat. Előre küldjük a leglassúbb lovakat; a menet végén "Snatcher" fog lépegetni. Elhatároztuk, hogy éjszaka menetelünk és vacsora után mindjárt útnak indulunk.
Lovaink tető alatt vannak. Michaelt, Chinamant és James Pigget egyenesen a kunyhóban szállásoltuk el. MEARES és DIMITRI itt vannak a kunyhóban a kutyafogattal. PONTING is kivonult teljes fotografáló fölszerelésével.
November 3., péntek. – 1. tanya. Szilaj szélben útnak eredtek csoportjaink. ATKINSON csapata Jehuval, Chinamannal és Jimmy Pigg-gel már este nyolckor indult. (James vagy Jimmy Pigg ugyanaz a ló). WILSON, CHERRY-GARRARD és én tíz órakor követtük őket. ATKINSON-t a Safety Campnél értük utol. Éppen indulóban volt onnan "dél"-ebéd után. PONTING DIMITRI-vel csakhamar rá megérkezett. A mozgógépet idejében fölállította, hogy megörökítse vele a fürgén beérkező hátvédet. (1)
Tikkasztó nap. A levegő mozdulatlan és a napsütés olyan erős, hogy a –5 fokos hidegről megfeledkezve napsütötte utcák és perzselő kövezetek jutnak eszünkbe. Pedig hat órával ezelőtt még lefagyott a kezem.
A tanya közelében egy petróleum-tartóban levél várt
(1) Erről a napról való az a mozgókép-felvétel is, amelynek egy pillanatát "A sarki csoport ebédel" c. képünk örökíti meg.
A sarki csoport ebédel a sátorban
Balról jobbra: Evans altiszt, Bowers, Wilson, Scott.
(Mozgófénykép után.)
133
ránk, azzal a híradással, hogy a motorok 28-án este 9-kor elhaladtak itt.
"Bones" megette "Christopher" szemvédőit.
November 4., szombat. – 2. tanya. Három csoportban, 8 és 1/4 l2 közt indultunk. Kevésre rá örvendetes följegyzést találtunk, amely szerint a két motoros szán kitűnően működik. "A viszontlátásra a 80° 30' déli szélességen" – jelenti DAY, nem is sejtvén, hogy negyedfél kilométerrel odább ugyancsak meg fog gyűlni a baja gépével. Hét kilométernyire újabb bádogdobozt találtunk ezzel a sajnálatos értesítéssel: "DAY motorjának végén a henger eltörött". Egy kilométerrel távolabb, – amint vártam is – ott vesztegelt a gép, a mögéje akasztott szánnal együtt. EVANS hadnagy és DAY följegyzéseiből megtudtuk, hogy elhatározták a motor hátrahagyását és a másikkal folytatták az utat. Hat zsák takarmányt, a petróleumot és kenőolajat meg sok más egyebet magukkal vittek.
Végre tehát annak az álomnak, hogy a gépek valami nagy segítségünkre lehessenek. EVANS motorjának nyoma tovább halad, de természetesen el vagyok készülve rá bármely pillanatban, hogy fölbukkan a motor.
A lovak jól tartják magukat a nagyobbára kegyetlenül puha térszínen, de persze könnyű teherrel. Jehu jobb, mint reméltem; Chinaman kevésbé.
A tavasszal itthagyott szélmérő tanúsága szerint délnyugati szél volt az uralkodó.
November 5., vasárnap. – 3. tanya: Corner Camp. A mai nap fogja megmutatni, hogy boldogulunk-e nehezebb terheléssel. EVANS 2-án hátrahagyott jelentése szerint a motor legnagyobb sebessége naponta csak 13 kilométer.
November 6., hétfő. – 4. tanya. A szokott rendben indultunk. El voltunk rá készülve, hogy a motort utolérjük. Így is történt. EVANS motorjának is elrepedt a hengere. A gépek nyilván nem alkalmasak ez alatt az éjhajlat alatt, de bizonyos, hogy ezen a bajon segíteni lehetne. A motoros csoport innen gyalogszerrel folytatta útját.
Lovaink pompásan megbirkóztak teljes terhükkel. Jehu és Chinaman egyenkint 200, az én Snippets lovam 315 kilo-
134
gramm terhet vonszolt, a szánt is beleértve. A felszín sokat javult – még OATES is meg van elégedve.
Tanyát ütve hófalakat raktunk a fenyegető vihar ellen. Egy órával később tisztességes szél kerekedett.
November 7., kedd. – 4. tanya. Egész éjjel dühöngött a hóförgeteg, és még egyre tart késő délután, amikor ezeket írom.
Az este borult maradt, de a szél végre megenyhült. Hőmérséklet egész nap –12 fok körül.
Mindent elkövetünk, hogy lovainkat megvédjük a vihar ellen, de a sűrűn kavargó hófúvásban igyekezetünk meghiúsul. Eleinte nem könnyű megérteni, miért olyan leverő hatású a hóvihar ezekre a szegény állatokra. Rájöttem, hogy főleg a rendkívül finom hószemcsék kínozzák a lovat. Ezellen a takaró sem használ. A hó finom permetege utat lel a takaró alá, beleveszi magát a ló szőrbundájába, elolvad és lehűti az állat testét. De meg ingerli a lovat a finom hószemcsék örökös bombázása; kivált az orrlyukaira és a szemére kényes.
November 8., szerda. – 5. tanya. Éjfél után, jóllehet az idő még mindig fenyegető volt, útnak indítottam az első csoportot. "Delelő"-állomásukat – 11 kilométernyire – éppen akkor készültek elhagyni, amikor mi utolértük őket. Mi bevártuk a hátvédet, és együtt meneteltünk tovább még 9 kilométerre. A Nap kisütött. Öröm volt a gyaloglás; lovaink sem mutattak semmi fáradtságot. Meg-megálltak ugyan, de csak hogy egy maréknyi havat faljanak.
Út közben egy köteg szénára akadtunk. BOWERS megállt, fölvette szánjára. "Victor" lova meg sem érezte a súlykülönbözetet, pedig most már 360 kilogrammnál nagyobb volt a teher. Az ilyesmi nagyon buzdítólag hat; igaz, hogy a felszín kedvező. Nyoma sincs most errefelé olyan helyeknek, ahol a lovak térdig süppedhetnének, mint ahogy SHACKLETON írja.
A tavalyi hórakások és hófalak könnyűszerrel fölismerszenek, úgyhogy mindvégig a magunk nyomát követhetjük. Csodálatosan enyhe volt a levegő, amikor ma délelőtt tanyát ütöttünk. Ember, állat tobzódik az ilyen idő-
135
ben. Bárcsak soká tartana! – A kutyák kevéssel utánunk megérkeztek. Könnyű útjuk volt.
November 9., csütörtök. – 6. tanya. Tervünkhöz képest körülbelül 19 kilométert teszünk meg éjjelente. Reményteljesen festenek a dolgok. Verőfényes időnk van; a hőmérséklet –11 fok. A szélvájta mélyedések sokféle irányúak, a kemény hófelszín alaposan meg van barázdázva, jeléül annak, hogy a Bluff-fok idáig érezteti hatását a szelek elterelésére.
November 10., péntek. – 7. tanya. Küzdelmes menetelés. Az első 9 kilométeren heves ellenszél, amely azután viharrá növekedett. WRIGHT elől járt, de nyomot veszített és már-már tanyát akart ütni, amikor újból rábukkant EVANS motoros szánjának nyomára. A felszín kedvező. A szél elült, az idő tisztulóban. A lovak jól haladtak. Rosszul esik, hogy csaknem 3 kilométert veszítettünk.
November 11., szombat. – 8. tanya. A nap közben hullott hó puha maradt. Alatta is puha volt a térszín a keményre csiszolt "szasztrugok" között. Helyenkint egész hóbuckák halmozódtak fel. A kedvezőtlen tényezők egész sora esküdött ellenünk. Mindamellett kierőszakoltunk 17 1/2 kilométert. A kutyák itt is nagyszerűek.
November 12., vasárnap. – 9. tanya. A felszín még mindig gyalázatos. Nehezen haladunk előre, egyenesen a tavalyi Bluff-eleségraktár lobogója irányában. Itt értesítést találtam EVANS-től, 7-én reggel 7 óráról keltezve. Öt napi távolságra jár előttünk.
ATKINSON úgy vélekedik, hogy Chinaman már legfeljebb néhány kilométernyire bírja; OATES szerint még napokig elhúzza.
November 13., hétfő. – 10. tanya. Ismét borzasztó nehéz utunk volt, rossz felszínen, mogorva időben. Nagyobbára a nyomokat követtük, de a csoportok útközben nem látták egymást, csak a tanyahelyeken.
Ma délután órák hosszat esett. A lágy hóréteg még vastagabbra vált. Mit akar velünk ez az időjárás? Tanyánkon néma csönd. A hőmérséklet sátrunk közepén ma reggel napsütéskor +10° volt, odakünn –12°.
136
November 14., kedd. – 11. tanya. A felszín valami keveset javult. Ha nem kezdi elölről a havazás, 8–10 centiméteres havunk jórésze hamarosan eltünedezik.
"Christopher"-rel indulás előtt mindig sok bajunk volt, de újabban nyugodtan tűri a szerszámozást.
A One (1) Ton Camp – az egytonnás depó – már csak 13 kilométer.
Habár elhaladtunk a Bluff előtt, négy napja mit sem láttunk a szárazföldből a rossz idő miatt. Nem hittem volna, hogy a ködös időjárás ilyen soká tarthat ezen a vidéken. Máskor mindig ismételten megpillantottuk a földet errefelé. Ha a tájékozódásban erre kellett volna támaszkodnunk, ugyancsak rosszul járunk. Bebizonyult, hogy a hórakások rendszere a lehető legjobb ezen az óriási hósivatagon.
November 15., szerda. – 12. tanya. Nehézség nélkül ráakadtunk az egytonnás tanyára. Az állatoknak egynapi pihenőt szavaztunk meg itt. Tervünk szerint innen 24 kilométeres napi menetekben folytatjuk utunkat.
EVANS jegyzete (9-éről) hírül adja, hogy négy láda kétszersülttel a 80° 30' déli szélességig nyomul előre. Az utolsó 2 1/2 nap alatt 58 kilométert járt meg, ami igen jó eredmény megterhelt gyalogszánjával. Remélem, sűrűn megjelölte úját hóbabákkal. (2)
Tegnap igen szép verőfényes napunk volt, de éjfél felé, amikor menetelésre került a sor, fokozatosan beborult az ég. A Nap körül gyönyörű gyűrűk jelentek meg. Négy gyűrű egészen világosan föl volt ismerhető; WILSON kifürkészte az ötödiket. A hósivatagon is föltűnt a fénygyűrű.
Könnyű hó esett egy ideig, aztán kitisztult az ég alja, és megjelentek a messzi nyugati hegyek, kétszáz kilométernél nagyobb távolságra. Az éjjel láttuk a Discovery- és a Royal Society-hegyláncot, de már egy hete nem látjuk az Erebust – a felhők mindig arrafelé gyülekeznek össze.
Legtöbbünk világoszöld szemüveget visel. Ez a szín
(1) Ez a szó kiejtés szerint v-vel kezdődik. Ezért írunk eléje a névelőt és nem az-t. Ugyanígy a ragok is a kiejtésbez igazodnak: Campet stb.
(2) A hóbaba elnevezést ezekre az útjelző hórakásokra, CHOLNOKY könyvéből veszem. ("A jégvilág.")
137
igen kellemes a szemnek,és még világosabban látunk vele, mint puszta szemmel.
A kemény, szélvájta mélyedések most mind nyugat-délnyugati irányúak. A hóbabákat is arrólfelől lepi be a hófúvás. Ez a megfigyelés így tart a Corner Camptől fogva. A part mentén a szelek nyilván a szárazföld felől fújnak. Itt hátrahagyott minimumhőmérőnk –58,3 fok legnagyobb hideget jelez. Az elhintett zabot nem lelem sehol. A hófúvás lephette be.
November 16., csütörtök. – 12. tanya. Pihenőnap. A lovak jó falak mögött húzódnak meg a csípős déli szélben. A terheket újból elosztottuk. Az erősebb lovakra kb. 260, a gyöngébbekre mintegy 180 kilogrammnyi terhet raktunk.
November 17., péntek. – 13. tanya. A szokott módon három csoportra oszolva, két részletben 24 1/2 kilométeres utat tettünk az éjszaka. Aránylag kedvezett a felszín. A lovak jól húztak, még a gyengék is. Menet közben rettentő fagyos szelünk volt (–28 fok).
November 18., szombat. – 14. tanya. A felszín romlott valamit. Attól tartva, hogy túl sok eleséget viszünk magunkkal, elhatároztuk, hogy egy zsákot hátrahagyunk. (1) A szokásos 24 kilométernél valamivel többet tettünk meg. A leggyengébb lovak is megleptek kitartásukkal. OATES úgy becsüli, hogy Chinaman legalább három napig bírja; WRIGHT kétennyi időt jósol neki.
November 19., vasárnap. – 15. tanya. Nagyon rossz felszínre akadtünk. A szánok jól siklanak, de a lovak mélyen süppedeznek. Következésképpen "Jehu" végleg kimerülve vánszorog el a tanyára. Nem hiszem, hogy egy napnál tovább húzhassa.
November 20., hétfő. – 16. tanya. A hófelszín javult. A szélvájta mélyedések egyre határozottabban délkeleti irányt vesznek. Szegény gebék bírják még. Jehu jobban, mint tegnap. A kutyáknak nem kedvez a felszín. Holnap megkönnyítem terhüket egy takarmányos zsákkal.
November 21., kedd. – 17. tanya. Déli szélesség 80° 35'.
(1) Úgy igyekeztek számítani, hogy a lovak elesége lehető pontosan addig tartson, ameddig erejük bírja.
138
A térszín határozottan kedvezőbb. A lovak közül egy sem merült ki. A 80° 32' szélességen utolértük a "motoros"-csoportot, amely már régen gyalogszerrel jár. Hat napja várnak reánk. Nagyon éheseknek vallják magukat. Meggyőzően mutatja ez, hogy az a napi eleségadag, ami bőven elég a ló mellett ballagó szánutasnak, teljességgel elégtelen a vontató gyalogosnak. Ez a tapasztalás tökéletesen igazolja azt a mértéket, amit az út végső szakaszára, a fennsíkra meghatároztunk.
Úgy döntöttünk, hogy a "motoros"-csoport még három napig velünk marad, és akkor DAY és HOOPER visszafordulnak. Jehu életét is három napra becsüljük. Akkor okvetlenül föláldozzuk a kutyák táplálására. MEARES már napok óta várja ezt a pillanatot kutyái érdekében.
November 22., szerda. – 18. tanya. Minden a régiben. Úgy latszik, mintha mégis nehézség nélkül elérnők a gleccsert lovainkkal. A szárazföld foltjai fölbukkannak a nyugati láthatár mentén.
November 23., csütörtök. – 19. tanya. A gleccser még 280 kilométer. Azt hiszem, a lovak elvonszolják odáig. Félek, vihar közeledik. Bízom a sorsban, hogy nem akaszt meg előnyomulásunkban.
November 24., péntek. – 20. tanya. Ma reggel szegény öreg Jehut hátravezettük és lelőttük. Kétségeink után, hogy kibírja-e a Hut Pointig, valóban meglepő, hogy tavalyi végső állomásunkon túl nyolc napi járóföldre elvergődött. Igaz, hogy a vége felé már édeskeveset húzott, s egészben véve megváltás volt neki a halál.
November 25., szombat. – 21. tanya. Most, hogy az éjszakák is meglehetős melegek, határozottan célszerű lesz áttérnünk lassankint megint a nappali menetelésre. Ma éjjel két órával később indultunk; holnap újabb két órával később.
Este búcsút vettünk DAY-től és HOOPER-től, és újraszerveztük csapatunkat. Mindnyájan együtt indultunk: gyalogszerrel vontató EVANS hadnagy, LASHLY és ATKINSON elöl a háromméteres szánnal; Chinaman és James Pigg utánunk, és a többi mintegy tíz percnyire ezek mögött. Egyidő-
139
ben érkeztünk meg az ebédelőállomásra, és onnan ugyanilyen rendben indultunk tovább.
A lovak lassan-lassan kimerülnek, de holnap másik depót állítunk és megkönnyítjük terhüket. MEARES jelenti, hogy Jehu lovunkból négy napra való táplálék telt ki kutyái számára. Ha még egy ló húsát megetetheti velük, kihúzza az utat a gleccserig.
November 26., vasárnap. – 22. tanya. Ebédállomás, 81° 35' déli szélesség. Itt állítottuk fel középső Barrier-depónkat (Middle Barrier Depot).
Mára virradólag egy órakor indultunk. Holnap már csak hajnali háromkor folytatjuk utunkat.
November 27., hétfő. – 23. tanya. Eleddig ez volt a legfárasztóbb menet, kivált a második félnap. A tegnapi nyári hóförgeteg után borult sötétes maradt az időjárás. A felszín mondhatatlanul nehéz volt. Utunk vége felé kitisztult egy kissé, de most újra hatalmasan havazik. A jó ég tudja, mikor szűnik már meg.
Holnap már csak hajnali négy óra tájban indulunk.
November 28., kedd. – 24. tanya. A képzelhető legkomorabb indulás. Szilaj déli szél kergeti a havat, és annyira havazik, hogy alig látunk magunk elé. Mikor lesz már vége ennek a nyomorult hóviharnak?
Az utóbbi napok küzdelmesek voltak, mindamellett idáig sikerült elérnünk a tervbe vett napi átlagokat.
Chinaman lovunkat ma agyonlőttük. Derék kis állat, sokáig elhúzta, és alig néhány nappal előbb hagyja el a színteret, mint társai. Már csak négy zsák takarmány van (egyenkint kb. 60 kiló), de ez elég lesz hét napra a megmaradt lovaknak. És a gleccser körülbelül éppen egy heti járóföld innen (165 km).
A barométer mindkét viharunk alatt tüneményesen alacsonyan állt. Bizonyára a legváratlanabb és a legmegpróbáltatóbb nyári hóviharok voltak ezek, amit valaha észleltek e vidéken. Szeretem hinni, hogy már utána vagyunk.
November 29., szerda. – 25. tanya. Déli szélesség 82° 21'. Sokat javult a helyzet. Estefelé föltűnt a szárazföld. A Markham-hegy, ez a nagyszerű hármas csúcs, csodálatosan
140
közelinek tetszett. A Lyttelton-fok és a Goldie-fok is látható volt.
Chinamanből is négy napig lakmároztak a kutyák. A többi lovat is ennyi időre számíthatjuk. Következésképpen a kutyáknak hazafelé bőven marad eleségük. A térszín könnyen járható; igazolja, hogy miért tértünk át nappali menetekre.
December 1., péntek. – 27. tanya. Déli szélesség 82° 47'. A lovak gyorsan fáradnak. Már csak napok kérdése, meddig húzzák ki. De takarmányuk még idáig sem tartana, ma este ennélfogva jónak láttam "Christopher"-t lelövetni. Kevésbé sajnáljuk, mint a többieket, mert eszünkbe jut, mennyi bajlódást okozott az első időkben.
Itt hátrahagyunk megint egy élelmiszerraktárt: a déli Barrier-depót (Southern Barrier Depot). A megmaradó lovakra ennyivel is kevesebb teher esik. Három nap alatt el kell jutnunk a gleccserre hét gebénk és a kutyafogatok segítségével.
Legjobb lovunkra, Nobby-ra ma hópapucsot adtunk. Pompásan haladt velük mintegy hét kilométernyire, de ekkorra annyira kitágult a hópapucs, hogy le kellett vennünk a lábáról. Bárcsak kezdettől fogva így járathattuk volna lovainkat!
December 2., szombat. – 28. tanya. Déli szélesség 83 fok. Nagyon rossz körülmények közt kezdtük meg utunkat. Egész nap vakítóan havazott.
Sajnálkozva mondom ki Victorra a halálos ítéletet, de nem tehetek másként, a takarmány végét járja. A kutyák remekül húznak; holnaptól fogva nehezebb terhet kapnak. Holnap estére még egy lovat kivégzünk; a többi ötnek lesz meg három napra való elesége.
Minden jól lesz, csak az időjárás kedvezzen, hogy megtaláljuk a gleccserre vivő alkalmas utat.
WILD a Shackleton-expedíció naplójában december 15-én azt a följegyzést tette, hogy egy hónap leforgása óta ez volt az első nap, amikor nem volt pompás az időjárás. Bezzeg mostan a szép idő a kivételes. Mindamellett még egyetlen napi utat se vesztettünk.
141
OATES tegnap átköltözött az én sátramba, CHERRY-GARRARD meg az ő helyébe. A sátrak lakói most így csoportosulnak: WILSON, OATES, KEOHANE és én. – BOWERS. EVANS altiszt, CHERRY-GARRARD és CREAN. – EVANS hadnagy, ATKINSON, WRIGHT és LASHLY. Az utóbbi csoport maga vontatja a szánt.
December 3., vasárnap. – 29. tanya. Az időjárással való balszerencsénk természetellenes. Hajnalban fél háromkor fölkeltettem az embereket, hogy ötkor indulhassunk. Sűrű havazásra ébredtünk, és fél ötre tökéletes vihar kerekedett. A lovak védőfalát ledöntötte a szélvész; hatalmas hófúvások halmozódtak és hamarosan betemették a szánokat. Ez volt eddig a legerősebb szélvész, amit nyáron észleltem a déli sarkvidéken. Tizenegy óra felé kezdett enyhülni.
Az időjárás szeszélyessége megfoghatatlan és zavarbaejtő. Mégis sikerült este hét óráig rettentő küzdelem árán 21 kilométernél nagyobb utat megtennünk.
December 4., hétfő. – 29. tanya. De. 9 óra. Hat órakor keltünk. Az éjjel a szél észak-északnyugatiról dél-délkeletire fordult. Reggeli alatt hirtelen megerősödött a szél, és amikorra kitekintettem, készen volt a fehéren kavargó hóförgeteg. Mindnyájan kisiettünk, hogy hókockákat vagdossunk a lovak védőfala számára – ugyancsak barátságtalan feladat ilyen időben, álmosan és fáradtan.
A kutyafogat és a gyalogszán is megérkezett, és most együtt vagyunk megint mindnyájan.
30. tanya. – Délben elcsöndesült a szél, a nap kisütött; két órakor útnak eredtünk, és este 8-ra itt, 24 kilométerrel délebbre, ütöttük föl tanyánkat.
Egész délután tisztán fölismerhetők voltak a szárazföld alakulatai. A Reid-hegy alatt hatalmas, még nem térképezett gleccserek egyesülnek. Előttünk a jégperemű sziklákkal borított Hope-hegy és a gleccser "kapuja". Könnyen elérhetjük ezt holnap, ha sikerül 22 kilométernyi utat megjárnunk.
Lovaink pompásan haladtak ma, nehézség nélkül átkeltek a hullámzó térszínen egybegyűlt mély hófoltokon. Sokkal jobb állapotban vannak, mint SHACKLETON állatai,
142
és semmi kétség, messzire eljuthatnánk még velük, ha volna mit enniök. A kutyák nagyszerűek, de fogytán van az eleségük, és ezért szegény kis Michael lovunkat feláldozzuk. De nemcsak a kutyák, mi is szívesen fogyasztjuk lovaink húsát.
Mindössze tíz kilométernyi utat vesztettünk ezen a két nyomorúságos napon. De az időjárás rendellenes zavarai nyugtalanítanak, mert a gleccseren még inkább, mint bárhol másutt, sorsdöntő, hogy tartós szép idő köszöntsön reánk.
Utunk első szakaszán túljutottunk. Utolsó tanyánkról dél-délkeletnek tekintve, amerre legmesszebb van a szárazföld, több, mint valószínűnek tetszett, hogy arrafelé igen messze szélességig el lehet hatolni a Barrieren, és ha AMUNDSEN szerencsével jár, csaknem 200 kilométerrel rövidebb lesz az útja a magas hegyek között. Mindenképpen csalogató ez az útirány a jövő évre, föltéve, hogy a Terra Nova friss szállító erővel megérkezik.
December 5., kedd délben. – 30. tanya. Ma reggel őrjöngő hóviharra ébredtünk. A szabadban egy perc alatt tetőtől-talpig elborít a hó. A lovak mély hóban állanak. A szánok alig látszanak ki a fehér lepel alól, és a sátrakat is majdhogy be nem temeti a hófúvás.
Reggeli után újra fölépítettük a hósáncokat, és most megint hálózsákjainkban heverünk. A szomszéd sátorig sem lát el az ember. Mit akarhat velünk ez az időjárás ebben az évszakban? Nagy területre kiterjedő légköri zavarok okozzák-e, avagy kivételes helyi viszonyok áldozatai vagyunk?
Este 11 óra. – Egész nap dühöngött a szél és szakadt a hó olyan sűrűn, hogy ehhez hasonlóra nem emlékezem. A sátrak körül óriási halmok tornyosulnak. A hőmérséklet délelőtt még közel járt a –3 fokhoz, de délután már alig fél fok volt a fagypont alatt. A hó mindenütt elolvadt, ahova csak esett, kivéve magát a hólepelt. Mindenfelé tócsákban áll a víz, a sátrak csuromvizesre áztak, cipőink, sőt szélálló ruháink nemkülönben. A víz lecsurog a sátor karóin és ajtaján, fölgyülemlik a földre terített takarón, átáztatja hálózsákjainkat. Nyomorúságosan érezzük magunkat. Csak ne kerekedjék hirtelen nagy hideg, mielőtt megszárogathatnánk holminkat. A helyzetben kétségtelenül
143
sok komikum is van – csak a veszteglés ne esnék oly súlyosan a latba. Valódi balszerencse, hogy az idő föltartóztat bennünket. Nagy pelyhekben szakad a hó, és semmi jele, hogy szűnni akarna.
És KEOHANE-nek még kedve volt verset faragni az időről:
Olvad a hó, vízben úszunk, hidegre fáj fogunk,
Mert ha így tart továbbra is, fölfordítjuk sátrunkat és csónakázni fogunk. (1)
December 6., szerda dél. – 30. tanya. Nyomorúság, rettentő nyomorúság. A szélvész könyörtelenül dühöng tovább, és a havazás nem szelídül. A hőmérsék a fagypont fölé emelkedett. A kimerészkedők bőrig ázva térnek vissza, mintha szakadó záporból jönnének. Csurog róluk a víz. A hó egyre magasabbra halmozódik a sáncok, lovak, szánok és sátrak körül. A lovak szánalmasan festenek. Mégiscsak keserves itt vesztegelni, 22 kilométerre a Beardmore-gleccsertől. Nehéz szabadulni nyomasztó érzéseinktől. Mennyi, de mennyi türelem kell ilyen alkalmakkor!
December 7., csütörtök. – 30. tanya. A vihar szünetlenül tart még. Helyzetünk komoly. Holnapra még marad valami kevés eleség a lovak számára. Akár eljutunk velük a gleccserre, akár itt rekedünk, holnap föl kell áldoznunk szegényeket. De nem is ez a súlyosabbik baj. Elvégre a kutyákkal biztosan eljutunk. Nagyobb baj az, hogy ma reggel már hozzá kellett nyúlnunk ahhoz az eleségkészlethez, amelyet csak a gleccserdepó elhelyezése után lett volna szabad megkezdenünk. És a vihar mégsem szelídül.
MEARES egyik szemére súlyos hóvakságban szenved.
Éjfél. – Semmi, vagy csak igen kevés javulás. De a barométer emelkedőben van.
December 8., péntek. – 30. tanya. Egyik reménységünk a másik után enyészik el. Ma is a leggyászosabb havazásra és szélvészre ébredtünk.
Délben egyszerre megszűnt a szél. Hozzáfogtunk, hogy kiássuk a hóból szánjainkat és lerázzuk a sátrak oldalát, amely mélyen meggörnyedt a hó súlya alatt. Négy óra felé
(1) Az eredetiben még komikusabban hosszú a második sor.
[Az 1958-as kiadásban Kovács Marcell így fordítja:
Olvad a hó, minden csuromvíz, elfolyunk.
Ha így tart tovább, fölfordítjuk a sátrunkat, beleülünk és csónakázni fogunk. – NF]
144
az ég kezdett tisztulni. A Nap föl-fölbukkant homályosan. Reményeink föléledtek.
De ó! amikor ezeket írom, a Nap eltűnt, és újra esik a hó. Helyzetünk már-már kétségbeejtő.
EVANS hadnagy megkísérelte negyedmagával szánja odábbmozdítását. Térdig süppedtek a hóba, pedig sível vontatják terhüket. Rémségesen mély hó borít mindent körülöttünk. Megpróbálkoztunk Nobby lovunkkal, de hasig belesüppedt. WILSON attól fél, hogy lovainknak végük. Naplójába ezt jegyezte ma:
"Ma este minden kétszersültemet odaadtam Nobby lovamnak; holnap kísérletet teszünk vele, hátha meg tudna birkózni a szánnal. Akkor aztán véget vetünk neki is és a többieknek. Eleségük végleg elfogyott."
December 9., szombat. – 31. tanya. A kissé javuló időben reggel nyolckor elindítottuk lovainkat a tűrhetetlenül lágy hóban célunk felé. Minden hajszolás hiábavaló lett volna, ha EVANS (altiszt) nem segít rajtunk utolsó pár hópapucsával. Snatcher a hópapuccsal nekirugaszkodott, és nyomában a többiek. Delelés nélkül este nyolcig folytattuk küzdelmes utunkat, és ekkor már csak mintegy két kilométer választott el a hegyoldaltól, amely fölvezet a nyeregre. Ezen a nyergen, vagy kapun (Gateway) keresztül, ahogyan SHACKLETON nevezte, már napokkal ezelőtt reméltem, hogy áthaladhatunk lovainkkal. Úgy is történt volna, ha ez a pusztító orkán ide nem szorít. De még ezt a súlyos időveszteséget is kiheverjük talán, ha a vihar ennyire képtelenül meg nem rontja a felszínt.
A lovak minden segítség mellett sem bírták tovább. Egytől-egyig kidőltek. Sátrat kellett ütnünk és lelőnünk valamennyit. El is neveztük tanyahelyünket Vágóhíd-tanyának (Shambles Camp). Szegény állatok! Bámulatosan tartották magukat, ha tekintetbe vesszük a rettentő nehéz viszonyokat. Fájdalmasan esik megválnunk tőlük és magunknak oltanunk ki életüket.
A kutyák még ezen a nehéz térszínen is derekasan megállták helyüket. De mégsem segíthetnek oly mértékben, mint kívánatos. Nem terheljük meg annyira a szánokat.
145
A tájkép megragadó. A "kapu" jobb oldali oszlopa három hatalmas gránitpillér; balról a Mount Hope éles sziklasarkantyúja helyezkedik el. A szárazföld elvétve bukkanik csak ki a mindent maga alá temető fehér hólepelből.
Bármily bizonytalan legyen is a jövő, ma valamennyien vidámaknak érezzük magunkat, és tréfától hangos szomorú tanyánk.
TIZENHETEDIK FEJEZET.
A Beardmore-gleccseren.
1911. december 10., vasárnap. – 32. tanya. Dél lett, mire a terheket elosztottuk és mindent rendbe szedve útnak indulhattunk. A kutyák 270 kilogrammot szállítottak a mi készleteinkből, és ezenkívül 90-et a holnap hátrahagyandó készletekből. Nagyon meglepett, amikor az én szánom amúgy könnyedén egy-kettőre tovasiklott. Remek-szép napunk volt.
A második kilométer után emelkedni kezdett a térszín. Egy ideig sível kaptattunk felfelé, de azután meredekebbre vált a lejtő, a felszín megromlott, és le kellett csatolnunk a lábszánkókat. Ettől fogva roppant fárasztó volt a szánok vontatása. Finn-csizmánk mindenestől megmerült, néhol csaknem térdig süppedtünk. A szánok maguk is mélyen süppedtek a puhább helyeken. A szó szoros értelmében mindvégig úgy kellett velük szántatni a havat.
A lejtő tetejét öt órára értük el. Tea után lefelé tartottunk, de csaknem oly nehéz volt a vontatás, mint fölfelé, azzal a különbséggel, hogy most ismét sít köthettünk.
Este negyed tízkor hirtelen szél támadt szembe. Tanyát ütöttünk. EVANS csoportja nem tudott velünk lépést tartani. WILSON nyugtalanító híreket hozott WRIGHT és LASHLY erőbeli állapotáról. Az utolsó néhány száz lépés fél órába telt. Igaz, hogy a hófelszín borzasztó rossz, és még egyre romlik. Ezt a lágy havat a napokig dühöngő viharnak kö-
146
szönhetjük. SHACKLETON kemény kék jeget talált errefelé.
Lépésről-lépésre jobban kitűnik SHACKLETON szerencséje. (1)
A kutyákat még fél napi útra magammal viszem, aztán hazaküldöm. Ettől fogva 90 kilogrammal nagyobb teher lesz mindenik szánon. Ha a felszín csak egy kisse kedvez, könnyen megbirkózunk a különbözettel, de ha ilyen marad, kénytelenük leszünk részletekben szállítani terhünket.
December 11., hétfő. – 33. tanya. Indulás előtt fölépítettük depónkat: az "alsó gleccserdepót (The Lower Glacier Depot) és szembetűnően megjelöltük. Figyelmeztettem a kutyák vezetőit, maradjanak közel szánjaikhoz. Észrevétlenül bizonyosan nem egy repedésen átsiklottunk, hála a síknek és a hó lágyságának.
EVANS-ék eleinte keményen küzdöttek, de amikor terhük egy részétől megszabadítottuk őket, föllélegzettek, és csakhamar mindnyájunkat megelőztek. Három órára túlkerültünk a jégtorlaszokon.
A kutyákat megállítottuk, szétosztottuk a terheket a magunk szánjain. Búcsút vettünk MEARES-től és DIMITRI-től, ők a kutyákkal elindultak hazafelé. Könnyű útjuk lesz. Élelmiszert mindenütt hagytunk volt hátra számukra. Három gyalogszánnal tizenkettedmagammal maradtam, a következő beosztás szerint:
1. szán: SCOTT, WILSON, OATES, EVANS (altiszt).
2. szán: EVANS (hadnagy), ATKINSON, WRIGHT, LASHLY.
3. szán: BOWERS, CHERRY-GARRARD, CREAN, KEOHANE.
Aggodalmas pillanat következett. Most kellett eldőlnie, el tudjuk-e húzni megnövekedett terhünket vagy nem. Az én szánom indult elsőnek, és örömömre, elég jól haladtunk, habár a szán lépten-nyomon meg-megfeneklett. A térszín egyszerre egyenletesebbé vált, mi is jobban beletanultunk a játékba, úgy hogy szinte minden nehézség tovatűnni látszott. Hét órakor megálltunk, hogy bevárjuk elmaradt társainkat.
BOWERS csapata érkezett meg elsőnek, fél órával később. KEOHANE a gyöngéje ennek a csapatnak, de talán csak
(1) Shackleton: Az Antarktisz szívében. ("A Hat Világrész" sorozatban).
147
mert hóvakságban szenved. EVANS-ék csak tíz órára vánszorogtak be.
Tapasztalásunk megerősíti, hogy a sí az igazi járómű ezen a térszínen. Sí nélkül nem bírtuk volna elvonszolni a szánokat a süppedő, lágy és tapadó havon. "Gyalogszerrel" húzva, derékig beleszakadtunk és végleg megrekedtünk volna.
Nemcsak KEOHANE-t érte utol a hóvakság. EVANS hadnagy, BOWERS, LASHLY és OATES szeme sincsen rendben.
December 12., kedd. – 34. tanya. EVANS fogatát előreküldtem és nem tudtam utolérni. A déli pihenőn derült ki, hogy a szántalpakon jégcsomók keletkeztek és azok gátoltak. Hamarosan az élre kerültünk megint. Hét órakor mintegy 13–14 kilométernyi út után tanyát ütöttünk. A távolságmérő kerék hiábavaló ilyen térszínen.
Nyilvánvaló, hogy amitől féltem, bekövetkezett. A gleccservölgy alsó részét telehordta hóval a legutóbbi vihar.
Délelőtt a Commonwealth-hegylánc felé irányítottuk lépteinket, míg csak a gleccser közepe tájára nem értünk. Ekkor kitűnt, hogy a délnyugatról jövő gleccser nagy jégtorlódást okozott errefelé. Látva ezt, a Cloudmaker-hegy irányába és később még nyugatabbra csaptam.
SHACKLETON eredményéhez mérve öt-hat napi úttal el vagyunk maradva, a hosszantartó vihar miatt.
December 13., szerda. – 35. tanya. Átkozottul baljóslatú nap. EVANS és BOWERS csapata az út vége felé részletekben volt kénytelen terhét elvontatni. Mi valahogy megbirkóztunk vele, sőt EVANS-éknak még segítettünk is egynéhányszor, de túlságosan megerőltető volt a menetelés. A napi eredmény aligha több 7–8 kilométernél. Tengerszín feletti magasság körülbelül 450 méter. Éhséget egyáltalában nem érzek, de annál szomjasabb vagyok. A hőmérséklet –10 fok körül. Két sirály keringett ma ebéd-tanyánkon. Kétségtelenül a "Vágóhíd-tanya" csalogatta őket.
December 14., csütörtök. – 36. tanya. Ajkunk kisebesedett és fölhólyagzott. A fájó szemek azonban már gyógyulóban vannak.
148
Este. Magasság: 600 méter körül.
EVANS csapata indult elsőnek reggel. Eleinte nehezen húztak, de utóbb meglepetésemre jól haladtak. BOWERS-ék kevésbé könnyen nyomultak utána. A magam csapata fürgén utolérte a többieket. Fölajánlottam EVANS-nek, hogy terhe egy részét átveszem, de büszkesége tiltakozott a segítség ellen. Később BOWERS-szel kicseréltük szánjainkat. Mi könnyen húztuk az övéket, de nekik meggyűlt a bajuk a mienkkel. Félek, hogy CHERRY-GARRARD és KEOHANE gyöngék, bár minden erejükkel belefeküsznek hámjukba.
Este fél hétkor 18–19 kilométeres út után ütöttük fel tanyánkat. Délben több, mint fél méternyire volt alattunk a kék jég, most már csak 30 centiméterre. Remélem, nemsokára hómentes jégre akadunk. Azt hiszem, a lágy hó gyötrelmei véget értek. Sátraink közelében repedések húzódnak.
December 15., péntek. (1) – 37. tanya. Magasság kb. 7–800 méter. Déli szélesség 84° 8'. Reggel nyolckor indultunk megjavult térszínen; a hótakaró vékonyabb. Az előttünk járó csoportokat most is könnyűszerrel elhagytuk.
Délután havazott, és a friss havon oly nehezek lettek a szánok, hogy már 3/4 6-kor éjszakai pihenőnkre vonultunk. Még így is megközelítőleg 18 kilométerrel jutottunk közelebb célunkhoz.
A gleccser alsó szakasza tájképileg meglehetős érdektelen. A Kyffin-hegyen kívül kevés csupasz szikla látható. Moréna sincs a gleccseren. A mellékgleccserek igen szépek és mélyen bevágódó völgyekben tolulnak alá. Följebb hatolva a gleccseren sokkal több a takaratlan szikla; tanulmányozásuk – jó időben – érdekesnek ígérkezik.
December 16., szombat. – 38. tanya. Borongós reggel. Dél felé derülni kezdett, és estére gyönyörű tiszta idő közöntött be. Habár a tegnapi hó nagyon megnehezítette utunkat, estig megint 18 kilométerrel hatoltunk előre. Délután különösen küzdelmes térszínre jutottunk. Alul régi kemény szélvájta mélyedések, fölötte puha szasztrugok.
(1) Ezen a napon érte el AMUNDSEN a sarkot.
149
A szánokkal való örökös bajlódás kényszerített, hogy sí nélkül próbálkozzunk meg. A törékeny felszín egy-két lépés után beszakadozott, s 20–25 centiméternyire lesüppedtünk. Lejtőhöz érve, azon haladtunk fölfelé, s egyszer csak hosszú jégeséshez értünk, amely éppen utunk vonalát torlaszolta el. Azt hiszem, ugyanazok a torlaszok ezek, amelyek SHACKLETON-t a Cloudmaker-hegy felé kitérítették. Mi is arrafelé tartottunk, és hamarosan kemény, repedéses, hullámzó jégre jutottunk; a hajlásokat lágy hó töltötte meg. Föl fogunk kutatni egy morénát és megkísérelünk azon hatolni fölfelé.
Minden igyekezetünket össze kell szednünk, mert hat nappal járunk SHACKLETON mögött. Kutyákkal idáig járható volna a gleccser. Nincsenek rajta olyasféle riasztó repedések, amilyenekre el voltam készülve.
December 17., vasárnap. – 39. tanya. Mindjárt indulás után valóságos útvesztőbe jutottunk. Előttünk jégtorlaszok, köztünk és a szárazföld közt hosszú hullámok. A hullámgerinceket kék jég fedi, a hajlásokat lágy hó tölti ki. A gerincek és hullámvölgyek közt való távolság helyenkint megközelíti a tíz métert. Ilyenkor szánunkra ülünk és úgy siklunk alá; ezt követi félelmetes kapaszkodásunk fölfelé a gerinc tetejébe.
Két órával később nagyobb hullám következett. Ennek a gerince kemény jégben folytatódott fel a gleccseren. Négy könnyű kilométert tettünk meg ezen. Azután meredek kapaszkodón át fölértünk a jégtorlasz tetejébe. A sima jeget ismét szem elől veszítettük, és kemény és puha hófoltok fogadtak bennünket, helyenkint kibukkanó jéggel.
Ebéd után a gleccser közepe felé igyekeztünk, jó eredménnyel. Fölértünk a reggel magunk elé tűzött, többé-kevésbé lekerekített hegyvonulatra, és estére kerek húsz kilométernyi utat tettünk meg. A Hope-hegyet magunk mögött hagytuk.
A kemény küzdelem mellett is épnek és vidámnak érezzük magunkat.
Ajkunk nagyon kicserepesedett. Puha selyemtapaszt teszünk rája. Rémségesen szomjasak vagyunk, és menet
150
közben szedünk fel jégdarabokat. 39. tanyánkon készleteket hagyunk. (Középső gleccserdepó: kb. 84° 25' d. sz.)
December 18., hétfő. – 40. tanya. Ebéd kb. 1200 méter magasságban a Barrier fölött. Jobbról hatásos képben bontakozik ki az Adams-, Marshall- és a Wild-hegység, sajátságos vízszintes rétegeikkel. WRIGHT szélhordta törmelék között homokkő- és feketebazalt-darabot talált.
Éjszakai tanyánk mintegy 1450 méter magasságban van a tenger szintje fölött. Déli szélesség 84° 34'. Délután a gleccser szabálytalan, hullámos, széles medencévé tágult. Egész nap nehéz utunk volt, de azért szép eredményt értünk el: 22 1/2 kilométert. Már csak öt napnyira vagyunk elmaradva SHACKLETON megfelelő pozíciója mögött. Estefelé megint rákezdte a havazás. A kelet felől gyülemlő fellegek miatt egész nap alig láttuk a gleccser keleti oldalát.
December 19., kedd. – 41. tanya. Délig 200 méterrel emelkedtünk feljebb. Kedvező kilátások közt, jó felszínen indultunk, de csakhamar bosszantó zegzugos repedések mutatkoztak. Kettőbe is beleestem, és alaposan megsértettem térdemet és combomat. Mindamellett késedelem nélkül folytattuk utunkat. Nemsokára kitűnő sima jégre értünk, könnyedén haladhattunk rajta. Belejutottunk a gleccser felső medencéjébe. A völgy fejénél egyesülő hegytömegek látszólag mar nagyon közel vannak.
Éjszakai tanyahelyünk körülbelül 1800 méter magasságban van a tenger fölött. A napi meneteredmény igen kielégítő: meghaladja a 27 kilométert.
EVANS és BOWERS szorgalmasan folytatják háromszögelő méréseiket; kitűnő térképanyagot gyűjtenek. Az ilyen napok, mint a mai, lelket öntenek az emberbe.
December 20., szerda. – 42. tanya. Déli szélesség 84° 59' 6''. A legjobb első félnapi meneteredmény: 20 km.
Délben 2000 méter magasságban táboroztunk. Délután még 16 km-rel jutottunk tovább; magasság 2200 méteren felül.
SHACKLETON (1908) december 17-én járt ezen a szélességen. Megmondtam embereimnek, hogy holnap este négyen visszafordulnak: ATKINSON, WRIGHT, CHERRY-GARRARD és KEOHANE. Mindannyinak rosszul esik, de kivált WRIGHT
151
roppant el van keseredve. Mindig féltem ettől a válogatástól.
További utunk tervét, a 85° 10' déli szélességtől – ahova holnapig bizonyára eljutunk – nyolc emberre számítottam. A magunkkal viendő élelmiszer mennyiségét úgy szabtam meg, hogy egy sátor lakóinak (négy embernek) 12 hétre legyen elég.
December 21., csütörtök. – 43. tanya. (Felső gleccserdepó.) Déli szélesség 85° 7'; keleti hosszúság 163° 4'. Magasság körülbelül 2500 méter. Hőmérséklet –19 fok. Reggel megmásztuk a jéglejtőt. Tetejét repedések szaggatják meg keresztül-kasul. Mindnyájunkkal megtörtént, hogy beléjük estünk; ATKINSON és EVANS (hadnagy) olyan mélyre bukott, hogy gyaloghámjukon függve maradtak.
Délben északi szél kerekedett és sűrű ködöt hozott magával fölfelé a völgyön. Delelő állomásunkon harmadfél óra hosszat várakoztunk az idő kitisztulására. Ekkor keresztültört a Nap, és útra keltünk. A repedéses terület legrosszán túljutva, hosszú hólejtőre értünk, amely a Darwin-hegy mellett vezet el. Derekas kapaszkodó után este fél nyolckor ütöttük föl tanyánkat. Tekintélyes magasságba jutottunk és alkalmas helyre értünk készleteink elraktározására. Holnap teljes "fennsíki terheléssel", kezdjük utunkat. Már ez az első napi menet megmutathatja, van-e rá remény, hogy elérjük célunkat.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET.
A délsarki fennsíkon. – Az utolsó segítőcsoport visszatérése.
December 22., péntek. – 44. tanya. D. sz. 85° 13,5', k. h. 161° 55'. Magasság kb. 2150 m. Utunknak ez a harmadik szakasza – a nagy platón keresztül – biztatóan indult. 43. tanyánkon ma reggel fölállítottuk a felső gleccser-raktárt
152
(85° 7'), aztán szeretetteljes búcsút vettünk a visszaforduló csapat tagjaitól. (1)
Két gyalogszánnal, nyolcadmagammal folytattuk előnyomulásunkat. Az első szánnál mellettem voltak WILSON, OATES és EVANS (altiszt), a másodikat EVANS hadnagy, BOWERS, CREAN és LASHLY vontatta.
Súlyosabbá vált terhünkkel késősen, kilenc óra után indultunk. Tagjaim remegtek, amikor a hámba feküdtem, de múló gyöngeségem hamarosan elszállt. Frissen siklottak a szánok. A második szán szorosan nyomunkban járt, jeléül annak, hogy a csapat erősebb most, és jól választottam meg a visszatérő csoport tagjait.
A távolságmérő kerék javítása késleltetett déli állomásunkon, úgyhogy estig csak hét órát meneteltünk, 19 1/2 kilométerrel jutva közelebb célunkhoz. Holnaptól fogva kilenc órát fogunk gyalogolni naponta. A teher napról-napra könnyebbedni fog; megfelelőleg gyorsulnia kell előhaladásunknak.
Azt hiszem, körülbelül 75 méternyit emelkedtünk ma; menet közben többnek éreztük. Körös-körül, kivéve délnyugatnak, hatalmas turolások mutatkoztak. Az egyik vonulattal, amelyik a Darwin-hegytől indul ki, párhuzamosan igyekszünk tovább. Az emelkedések és mélyedések zűrzavarában nehéz eligazodnunk.
Turolás a tengerjégen
Néhány 9–10 méter széles észak-déli irányú áthidalt repedés mellett haladtunk el. Tiszta időnk van és remek
(1) ATKINSON, CHERRY-GARRARD, WRIGHT és KEOHANE gyorsan indult lefelé a gleccseren. Másnap (december 28-án) repedések késleltették őket. A középső gleccserdepót (kb. 84° 25' d. sz.) 24-én érték el. Karácsony napján a Cloudmaker felőli (nyugati) oldalmorénát keresték fel és kőzetmintákat gyűjtöttek. A gleccser alsó szakaszán sok veszedelmes széles hasadékot észleltek, amelyeket előbb a vastag hótakaró miatt nem láttak az utazók. Az alsó gleccserdepót 27-én érték el. A Barrieren nyolc napon keresztül homályosan látták csak a Napot. Az egytonnás depóig átlagosan 26 kilométert jártak meg naponta. Három havi távollét után 1912 januárius 28-án érkeztek meg az Evans-fokra, az expedíció téli szállására. Menet és jövet együttvéve 1867 kilométeres utat tettek meg. Betegség, bélgyulladás és skorbut érte őket, de ATKINSON gondossága és orvosi tudása szerencsésen helyreállította egészségüket.
153
látvány nyílik a mögöttünk hagyott hegyekre, amelyeket WILSON éppen most örökít meg vázlatkönyvében. WILSON mindvégig derekas munkát végzett a tájképi alakulatok rajzolásával.
December 23., szombat. – Ebéd. Nyolckor indultunk délnyugati irányban. Három órával később veszedelmes repedések és szaggatott hullámok közé jutottunk. Előbb észak, majd nyugat felé kapaszkodtunk ki; nyugatnak nyitva áll az út, de ez nem valami kívánatos útirány nekünk. Örvendetes, hogy egyre emelkedünk, – ily módon előbb-utóbb majd csak kikeveredünk a torlaszok közül.
Este. 45. tanya. Magasság 2360 méter. Délután sok viszontagságon mentünk keresztül. Nyugatnak indultunk fölfelé, már az ötödik lejtőn az utóbbi két nap leforgása alatt. Fölérve reá, balfelől újabb turolás mutatkozott. Szinte csábított, hogy megpróbálkozzunk vele, de mégis inkább nyugat felé irányoztam lépteimet, hegynek föl. Sajátságos térszínre jutottunk a lejtő tetején: keskeny repedések futottak szét minden irányban. Vékony firnhóréteg leplezte el őket, úgyhogy minduntalan bele-belészakadtunk váratlanul egy-egy láthatatlan repedésbe.
Öt órakor elsimult a láthatár, és szabályos szasztrugok közé jutottunk. Még egy óra hosszat mentünk tovább délnyugati irányban, aztán tanyát ütöttünk abban a jóleső tudatban, hogy most már csakugyan fölértünk a tetőre. Derült bizalommal nézek a jövőbe. 28 kilométert tettünk meg ma, 240 méteres emelkedéssel, 8 1/2 óra alatt. Elhatározásomat, hogy csak fölfelé és fölfelé igyekezzünk, tekintet nélkül az égtájra, tökéletesen igazolta az eredmény. Meglepne valóban, ha még további akadályok – hasadékok vagy meredek lejtők – késleltetnék előhaladásunkat. Első ízben tűnik fel úgy, mintha célunk már-már láttávolban volna.
December 24., vasárnap, karácsonyest. 46. tanya. Magasság 2400–2500 méter körül. Mintaszerű felszínen, csípős dél-délkeleti szélben meneteltünk egyenesen célunk felé. Estére 26 kilométerrel közelebb jutottunk hozzá. Bal-
154
felől turolás mutatkozik. A felszín hullámosra vált: nyilvánvaló, hagy újabb egyenetlenséggel kell megküzdenünk. Csak azután el ne térltsen újra nyugat felé. Jó jel, hogy naphosszat egyetlen repedést sem láttunk. Felhőtlen égről süt alá a Nap. Körülöttünk a legsivárabb pusztaság. De kedvünk vidám. Holnap karácsony: kövérebb lesz a leves.
December 25., hétfő, Karácsony napja. 47. tanya. Kb. 85° 50' d. sz. – Éjszaka és ma reggel kemény szelünk volt; az éjjel havazott is, és a hófúvás lábnyi magasra halmozódott. De azért eleinte fürgén lépegettünk. Később emelkedni kezdett a térszín, és bosszúságunkra ismét repedések között találtuk magunkat. A sima, kemény firnhóval lepett repedések szélein magas párkányok vonultak. Nehéz volt megvetnünk lábunkat a szánok átvontatására. Egymást érték az apróbb balesetek.
Félórával ezután észrevettem, hogy a második szán hátramaradt és egy helyben vesztegel. Nyilván hasadékba esett valaki.
Később megtudtuk, hogy csakugyan így történt: LASHLY belezuhant egy harmadfél méter széles, U keresztmetszetű hasadékba. Szánja csaknem áthidalta a hasadékot, és szegény LASHLY ott lógott rajta körbe forogva, a 15 méteres mélység fölött. Társai a hegymászókötéllel kimentették. LASHLY 44 éves, bikaerejű ember. Föl sem vette az esetet.
Csokoládéval, malagaszőlővel és más fényűzésekkel ünnepiessé avatott ebéd után újból útrakelve, csakhamar megint hasadékok, hólepte csatornák közé jutottunk. A rejtett repedésekbe gyakorta belezuhantunk. Két csatorna között fölfelé tartva egyszer csak kiemelkedő peremű hatalmas üregre találtunk. Elsüllyedt hegyorom-e ez, avagy örvénylés helye a jégárban?
Szabadulván a hasadékokkal megszabdalt vidékről, enyhén lejtő ereszkedő következett. Nagyszerű tempóban haladtunk, és este fél nyolcig 28 kilométeres utat tettünk. Tudtuk, hogy a vacsora "kiadósabb" lesz – és valóban az is lett, annyira, hogy leírását már csak reggel pótolom hozzá a mai naplóbejegyzéshez.
155
Négy fogást ettünk végig. Első étel volt a pemikán, bőséges adag, hagymával és fűszerrel ízesített lóhússzeletekkel és kétszersülttel. Azután arrowrootból (tapióka), kakaóból és kétszersültből főzött édes kása következett. Harmadik ételnek plum-puddingot, negyediknek kakaót kaptunk malagaszőlővel. Csemegéül gyömbéres égetett cukrot eddegéltünk. Lakoma végeztével alig tudtunk megmozdulni. WILSON és én meg se bírtuk enni plum-puddingunkat. Fényesen aludtunk, és pompás meleget élveztünk – a jó vacsorától.
December 26., kedd. – 48. tanya. D. sz. 86° 2'; k. h. 160° 26'. Megtett út 24 km. Hőmérsék éjjel 23–24, nappal 19–20 fok körül a fagypont alatt. Kissé vontatottan haladunk, a plum-pudding miatt. Lassan emelkedünk. A sík mind jobban ellapul, már csak apró egyenetlenségek háborgatják felszínét.
December 27., szerda. – 49. tanya. Reggel az a baleset ért, hogy BOWERS eltörte a hipszométer [magasságmérő] hőmérőjét. A két aneroidát most már nincs mivel ellenőriznünk. A vontatás nehéz. Mindegyikünk verejtékezik, kivált a második szán személyzete. Hegynek-völgynek visz utunk. Különösen a szélvájta mélyedésekkel gyűlik meg a bajunk, mert ezek össze-vissza dobálják a szánokat.
Délután csúszós, acélos szasztrugokra értünk és jól haladtunk. Egy rövid lejtő tetejére fölkaptatva, ismét egyenetlen, hasadékokkal megszaggatott térszín következett. Egy óra hosszat rettentően gyötrelmes utunk volt. A magaslaton újabb "üreg"-re vagy "örvény"-re akadtunk; elsüllyedt hegycsúcs vajon?
A "kormányzás" nem könnyű feladat. Az ember nem bocsáthatja szabadjára gondolatait, mint a többiek; egyenlőtlen térszínen, mint a mai is, különösen fárasztó és küzdelmes. Szeretem hinni, hogy most már megjavul a térszín.
Amióta fenn vagyunk a platón, a Napot nem vesztettük el szemünk elől. A távolságmérő és a teodolit uralkodik a helyzeten. 24 1/2 kilométert tettünk meg ma.
December 28., csütörtök. – 50. tanya. D. sz. 86° 27' 2'';
156
k. h. 161° 1' 15''. Fáradságos nap volt a mai, de azért nincs híja a 24 kilométernek. Az első szánnal frissen lépegetünk, a másikkal sok a baj. Cseréltem EVANS-szel, – a szánt én is nehéznek találtam. EVANS altisztet LASHLY-vel elcserélve, úgy látszott, mintha jobban haladnánk, de ez a felszín változásától eredt. Mi volt vajon az igazi ok? Az-e, hogy a csoport valamelyik tagja kedvetlenül húz, kimerült, vagy mindnyájan hibásak benne, hogy nem lépegetnek a kellő lendülettel? Avagy a szánban van a hiba?
Délután kicseréltük a szánokat. Eleinte jól ment a dolog, de lágy hóba érve, borzasztó nehéz lett a szán, a második csapat pedig egészen könnyen vitte a mienket. Tehát a szánban rejlik a baj oka. Utánakutattunk, és kiderült, hogy a szán váza elferdült a helytelen szíjazás és egyenlőtlen terhelés miatt.
December 29.; péntek. 51. tanya. Napi eredmény: 22 km. A második szán a hiba helyreigazítása után lépést tart velünk. De roppantul küzdelmessé teszi az előhaladást a hó lazasága és a szembefúvó szélrohamok. A menetelés rémségesen egyhangú. Az ember gondolatai kellemesebb helyek és jelenetek felé fordulnak, de a kényszerűség, hogy irányt tartsunk, vagy hogy kilódítsuk a szánt, ha megrekedt valaha), hamarosan visszatereli figyelmünket. Ma néhány órára fennakadás nélkül vitt előre utunk – ilyenkor néha sikerül felejtenünk.
December 30., szombat. – 52. tanya. Magasság a tenger színe fölött körülbelül 2750 m. Kimerítő, nehéz utunk volt; be kellett érnünk 20 kilométerrel. A szél, mint rendesen, dél és délkelet felől fújt, de nem oly szilajan, mint szokott. Hőmérséklet –23 fok. Utolértük SHACKLETON megfelelő napi szélességi rekordját. Minden jól menne, ha nem kellene komolyan félnem, hogy második csoportunk kimerül.
December 31., vasárnap. Szilveszter-est. – 53. tanya. D. sz. 86° 55' 47''; k. h. 165° 5' 48''. Magasság 2782 m. A második csoportot küldtem előre. Ebédkor, 13 km-es út után értem utol őket. Tervem szerint itt tanyát ütöttünk, hogy a nap hátralévő részét a szánok újjáalakítására fordítsuk. Az eddigi 36 méteres talpak helyett a tartalékul
157
magunkkal vitt rövid – három méteres – szántalpra szereljük át őket. EVANS (altiszt) és CREAN vesződik ezzel a nem könnyű művelettel, amely itt és a mi helyzetünkben bizonyára rekordszámba mehet.
EVANS hadnagy helymeghatározása szerint csak 3' 13'' választ el a 87. szélességi foktól, amelynek elérését erre a napra reméltük. Fél napot vesztettünk a szánok átalakításával, de a felszíni súrlódásban elért könnyebbség megérte az áldozatot.
Nyolc emberre számított egy heti eleséget hátrahagytunk ezen a helyen, amelyet a sarktól való távolságról 3 fokos depónak neveztünk el. (Three Degree Depot). Itt hagytuk egyúttal a második csoport lábszánkóit és egyéb apróságokat.
Ma először állltottuk fel a kettős sátrat; ebben kényelmesebb melegben érezzük magunkat. Újév beköszöntét tea mellett ünnepeltük meg, és csak két óra felé bújtunk bele hálózsákunkba. (Hőmérséklet –23 fok.)
1912. jannárius 1., hétfő. Újév napja. – 54. tanya. Magasság a tenger felett kb. 2970 méter. Fél tízkor indultunk. EVANS csapata elöl, az enyém [a] nyomában. Mi sível jártunk, EVANS-ék anélkül. Hamarosan utolértük őket. Alig éreztük meg, oly könnyen siklott a szán. Az esti tanyán – habár délben a sátor és a főzőkészülék javításával vesződtünk – teljes egy órával megelőztük a "gyalogos"-csapatot. Túljutottunk a 87. fokon. Pontosan 21 km-t jártunk meg ezen a napon.
A hőmérséklet a fagyos szélben állandóan alább- és alábbszáll (–20°). De kettős sátrunkban nagyon pompásan érezzük magunkat. Az újesztendőt egy darabka csokoládéval köszöntöttük. A kilátások kedvezők. Élelmiszerünk bőven maradt.
Januárius 2., kedd. – 55. tanya. 87° 20' 8'' déli szélesség, 160° 40' 53'' k. h. Magasság 3040 méter. Könnyűszerrel tettünk meg nyolc óra alatt 24 km-t. EVANS csoportja sok fáradság árán egy órával hosszabb idő alatt ért célhoz. A síkság egyre jobban ellapul. Délután meglepetésünkre egy szkua-sirályt pillantottunk meg. Leszállott előttünk a
158
hóra, s amikor közeledtünk, odább-odábbröppent. Éhesnek és kíváncsinak látszott. Sajátságos, nem várt látogató a tengertől ily óriási távolságra.
Januárius 3., szerda. –56. tanya. D. sz. 87° 32'. A céltól már csak mintegy 275 kilométer választ el. A lassan haladó gyalogos csapat most is hátráltatott előnyomulásunkban. (22 1/4 km). Élelmiszerünk négy emberre számítva még 5 1/2 hétre elegendő, tehát ha öten volnánk, pontosan 30 napig beérhetnők vele. Elhatároztam, hogy három embert visszafordítok és BOWERS-t átveszem a mi csapatunkba. Ma reggel megmondtam EVANS hadnagynak, LASHLY-nek és CREAN-nek, hogy vissza kell térniök. Csalódást okoztam vele, de megadással fogadták a döntést. Nyugtalanul várom, hogy' birkózunk meg holnap a teherrel. Ha ötös csapatban győzzük az utat, biztos vagyok sikerünkben, jóllehet ma helyenkint igen kedvezőtlen volt a felszín és a szél kellemetlen.
Januárius 4., csütörtök, déli tanya. – Hőmérséklet –27 fok körül. A szánrakományok újrarendezése természetesen sokáig késleltetett. Függetlenítettük egymástól a két csapatot. Bámulatos, egyetlen pici szánon mily ügyesen elhelyezhető minden. EVANS altisztnek nagy érdeme van ebben.
Örömmel tapasztaltuk, hogy megnövekedett terhünkkel elég könnyen tovasiettünk. BOWERS lábszánkó nélkül középütt húz, WILSON mögött és énmögöttem. Úgy tapasztaljuk, jól győzi a tempót mivelünk, akik sível járunk.
A második csoport követett egy ideig, de mihelyt meggyőződtem róla, hogy boldogulunk, megállottunk és búcsút vettünk egymástól. TEDDY EVANS-t nagyon leverte a válás, de férfiasan tartotta magát. Szegény jó CREAN barátunk sírva fakadt, és LASHLY is meghatottan búcsúzott. Megnyugvással láttam, hogy szánjuk mint a pehely, könnyedén siklik utánuk. Kétségtelen, hogy gyorsan fognak haladni.
|
Kifeszítjük a kettősfalú sátrat fenn a fennsíkon |
Útban a Déli-sark felé |
*
EVANS hadnagy, a visszatérő csoport vezetője, Így beszéli el 49 napig tartó útjukat a 87° 34' d. sz.-ről a téli szállásra:
"Búcsúzóul még három erőteljes hurrát kiáltottunk utána a déli csoportnak, és aztán megfordítottuk szánjain-
159
kat, és megkezdtük hazafelé tartó, csaknem 1300 km-es utazásunkat. Sokszor vissza-visszapillantottunk még, amíg csak láthattuk SCOTT kapitány és négy társa alakját apró fekete pontokként tovatűnni a láthatáron. Mennyire nem gondoltunk rá akkor, hogy mi voltunk az utolsók, akik életben láttuk őket, és hogy a mi üdvkiáltásunk az utolsó emberi szó, ami elhatott hozzájuk!
Az utolsó segítőcsapat hazatérése kevés híja, hogy szerencsétlenül nem végződött. Az első nap végén láttuk, hogy nem tehetjük meg a szükséges távolságot 9 óra alatt, minthogy a kelleténél eggyel kevesebben vagyunk. Komoly tapasztalat volt ez. Hogy társaim ne aggódjanak, éjszaka visszaigazítottam órámat, úgy hogy már 4 órakor útnak eredtünk, s napjában 10–12 órát meneteltünk. Észrevették a csalafintaságot, de egyetlen szóval el nem árulták. Januárius 8-án hóviharba jutottunk, és ez három álló napig nem hagyott alább. De azért nem mertük abbahagyni utunkat. Szerencsére a szél hátunkba fújt, és nem akadályozott meg, hogy továbbhaladjunk. De a lágy hó elrontotta a felszínt, és számításaim oly baljóslatúan ütöttek ki, hogy jónak láttam megrövidíteni az utat, azon a helyen, ahol délnyugat felé menőben kitörtünk volt. Egyenesen nekivágtunk a felső gleccserdepónak a Darwin-hegy alatt. Két napot nyertünk vele, s utunk a Beardmore-gleccser fejénél Shackleton jégesésein vezetett keresztül. Száz méternél többel szállottunk alá ezen a napon, nagyobbrészt szánon ülve. Többször felborultunk. A szán orra el is törött. CREAN-t meg az a baleset érte, hogy nadrágja a hanyatt-homlok menekülés közben valamibe beleakadt és foszlányokká szakadt. Még aznap elértük a felső gleccserdepót. Fölruháztuk CREAN-t, aki jövet itt hagyott volt egy Mandleberg-féle, viharálló nadrágot, amelybe némi kis dohányt csavargatott.
Visszatérőben, lefelé a Beardmore-gleccseren, ködös időjárás köszöntött be, s ez elrejtette előlünk a szárazföldet. Belekeveredtünk a jégesések, torlaszok és szakadékok szövevényébe. Tömérdeket bukdácsoltunk, míg végre két nap múlva kiderült az ég. Eleségünk teljesen elfogyott. Egy darab kétszersültön és egy csésze teán kívül mit sem fogyasz-
160
tottunk 28 km-es utunkban, amikor végre elértük a Cloudmaker-hegy alatti élelmiszerraktárunkat. Bajainkat növelte, hogy januárius 17-én (1912), amikor még 800 km-nyi út volt előttünk, skorbutba estem. Állapotom napról-napra rosszabbra fordult, úgyhogy végül már lábamra sem állhattam. De nem adhattam meg magamat, mert én voltam az egyedüli hármunk közül, aki értett valamit a tájékozódáshoz. Velük kellett tartanom, amíg meg nem pillantják az Erebus-hegyet, vagy valami más ismert szárazföldi tájjelzőt. Amikor már csak 120 km választott el a Hut Pointtól, CREAN-t és LASHLY-t utasítottam, hogy hagyjanak magamra hálózsákomban valami kis eleséggel, menjenek tovább, s ha lehet, küldjenek segítséget. Társaim ebbe nem egyeztek bele, és fölvéve a szánra, négy nap alatt 76 km-t tettek meg velem, déli széltől támogatva. A Hut Pointtól 56 km-re sűrű havazás indult meg. LASHLY és CREAN csakhamar megrekedt – nem bírták a szánt tovább mozdítani.
CREAN ekkor, februárius 19-én előresietett, és 18 óra hosszat vándorolt egymagában. Nem evett egyebet ez idő alatt néhány darab kétszersültnél. Eltökélten küzdötte magát tovább a puha hóban, és sikerült elérnie a Hut Pointot végképp kimerülten és megdermedve a hidegtől. De közölte dr. ATKINSON-nal, aki ott volt, DIMITRI-vel és a kutyafogatokkal, hogy merre vagyunk, és azok siettek hozzánk és megmentettek. Semmi kétség, hogy LASHLY gondos ápolásával életemet mentette meg. Nagyon derék cselekedet volt tőle, hogy velem maradt, mert már csak három étkezésre való eleségem volt; és ha a segítség nem jön idején, együtt pusztulunk. Később már ő sem tudott volna elvergődni Hut Pointra, kiéhezetten, élelem nélkül, mert ő maga is nagyon megviselt állapotban volt, de nem is csoda, mert hiszen több, mint 2400 kilométeren vontatta szánunkat. CREAN ajánlkozott, hogy ő is ATKINSON-nal tart, de természetesen ez nem engedte ki". (1) Eddig EVANS.
(1) Februárius 22-én EVANS hadnagy biztonságban volt a Discovery kunyhójában. Hat nappal később szánon elszállították a Terra Novára. 1912. április 3-án partra szállott Új-Zélandon. Angliába ment, de később a Terra Novával újból visszatért a sarkvidékre. Ld. II. rész, ATKINSON: Az áldozatok fölkutatása. EVANS és PENNELL: A Terra Nova útja. (Az eredetiben II. kötet, 298. és 359. lap.) – EVANS volt az, aki 1914. februárius 5-én előadást tartott Budapesten a Magyar Földrajzi Társaságban a SCOTT-féle expedícióról. Előadásának teljes szövege megjelent a Földrajzi Közleményekben. (XLII. kötet, 1914., I. füzet, 1–20. lap).
161
TIZENKILENCEDIK FEJEZET.
A Déli-sark elérése.
1912. Januárius 4., csütörtök. – 57. tanya. Tengerszínfeletti magasság 3130 méter. Búcsút véve az utolsó segítőcsapat tagjaitól, ötödmagammal maradtam: WILSON, OATES, BOWERS és EVANS (altiszt) társaságában. Egyetlen szánnal folytattuk előnyomulásunkat. Estig még 11 1/2, összesen a mai napon 23 kilométernél többet tettünk meg változó térszínen. Délután laza porszerű hóra jutottunk, és a szán vontatása kínos feladat volt. A szél elült, és most este a levegő teljesen nyugodt. A Nap olyan enyhén tűz, hogy a –26 fokos hőmérséklet mellett is egészen kellemes a kinntartózkodás.
Januárius 5., péntek. – 58. tanya. D. sz. 87° 57'; k. h. 159° 13'. Magasság 3180 méter. Hőmérséklet –29 fok (minimum –31°). Reggel 8 1/4-től este 7-ig 23 kilométernél nagyobb utat futottunk meg, ugyanannyit, mint tegnap, de amióta a fennsíkon járunk, nem volt még ilyen küzdelmes napunk. Már az első óra múltával megromlott az út; délután rendkívül érdes, szélvájta, egyenetlen térszínre jutottunk. Szerencse, hogy szánunk nem hagyott még cserben. Vigasztaló, hogy már csak egy napi járóföldre vagyunk SHACKLETON végső tanyájától, és nem sokkal több, mint 220 kilométerre a Déli-sarktól.
Óránkint kb. 2,3 kilométert tettünk meg ma. Valóságos örökkévalóság, amíg az árnyék lassan körülkúszik jobb oldalunkról bal oldalunkra. Mi mindenen nem jártatjuk eszünket e végtelen egyhangú órák alatt! Mennyi légvárat építünk reményeinkből, hogy a Sark a mienk immár. BOWERS helymeghatározást végzett ma, és ezt háromnaponkint ismételni fogja.
162
A hideget alig érezzük. A Nap szárító hatása roppant jóleső. Harisnyáink és finn-csizmáink majd hogy nem egészen szárazak reggelente.
A főzés öt emberre teljes félórával több időbe kerül naponta, mint négyre. Erre a késleltető körülményre nem gondoltam az újjárendezkedéskor.
Januárius 6., szombat. – 59. tanya. D. sz. kb. 88° 7'. Magasság 3200 méter körül. Hőmérséklet –30 fok. A felszíni akadályok még csak növekedtek. Horog alakú hullámok tengere vesz körül. Lábszánkóinkat levetjük, és fáradságosan folytatjuk utunkat az éles, szétágazó jégkristályokkal borított szasztrugokon keresztül. Ha ez így tart, nem győzzük tovább napi átlagainkat.
Menet közben leesett egyik hálózsákunk. Oly későn vettük észre, hogy amíg – csapatunkat kétfelé szakítva – gyalogszerrel értementünk és elhoztuk, egy óránál több időt veszítettünk. Egyike volt ez legmegerőltetőbb napjainknak, pedig csak 19 1/2 kilométernyi utat tettünk meg.
Elhatároztuk, hogy itthagyjuk a lábszánkókat; féltünk, hogy eltörnek ezen a szélvájta egyenetlen térszínen. El kell készülve lennünk további küzdelmes menetekre. Két nap múlva, remélem, könnyíthetünk terhünkön azzal, hogy készleteink egy részét utolsó depóképpen hátrahagyjuk. Azt hiszem, délre vagyunk már Shackleton utolsó tanyájától. (1)
Januárius 7., vasárnap. – 60. tanya. 88° 18' 40'' d. sz., 157° 21' k. h. Magasság 3220 méter. Hőmérsék –30 fok. Folytonos viszontagságaink már valósággal zavarbaejtők. Ma reggel két kilométer távolságra jártunk, – 40 percnyi út – amikor észrevettük, hogy a szélvájta mélyedések (szasztrugok) fokozatosan eltünedeznek. Újra fölvetettem a lábszánkók kérdését, és úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk értük. Másfél órát vesztettünk az úttal.
(1) SHACKLETON az évnek ugyanezen a napján, 1909. januárius 6-án ütötte föl legdélibb tanyáját a 88° 7' déli szélességen. Onnan jan. 8-án szánja hátrahagyásával előrenyomult még kb. 30 kilométerrel, és jan. 9-én reggel 9 órakor elérte a 88° 23' szélességet. (Az Antarktisz szívében. "A Hat Világrész.") SCOTT-ék ugyane nap évfordulóján verték SHACKLETON rekordját.
163
Újból útnak eredve, rémülettel láttuk, hogy sín járva alig tudjuk megmozdítani a szánt. Az első óra borzasztóan kínos volt a laza homokszerű hófelszín miatt. Később, utunk vége felé, jobban haladhattunk, de mindvégig rettentő erőfeszítések között. Elhatároztam mégis, hogy megmaradok a sí mellett.
Amióta a platóra jutottunk, ez a legrosszabb napi eredmény. Ha így marad tovább is, nem bírjuk ki soká a fáradalmakat. Reméljük, hogy megváltozik a térszín. Holnap egyébként egyheti eleséget elraktározunk, és ezzel idestova 45 kilogrammnyi tehertől szabadulunk. A ma délután meginduló déli széltől várom, hogy a felszínt megjavítsa.
Örülök, hogy mégis a lábszánkó mellett döntöttünk. Ha mégoly küzdelmes is az út, nem annyira elcsüggesztő igy, mint pusztán gyalogszerrel. BOWERS-nek nincs síje, de őt semmi sem merítheti ki.
EVANS (1) a szán átalakítása közben megvágta a kezét. Remélem, a seb nem mérgesedik el.
Januárius 8., hétfő. – 60. tanya. Nem mozdulhatunk tegnapi tanyánkról a vihar miatt. Ez az első hóviharunk a platón.
EVANS kezét bekötöttük. Kényszerű pihenőnk jót fog tenni neki. Gyanítom, hogy mindnyájunknak nagyon jól esik kényelmesen elheverészni meleg hálózsákunkban, a kettősfalú sátor védelme alatt. De nem kívánatos egy napnál hosszabb időt veszítenünk. Remélem is, hogy reggelre indulhatunk.
Nem találok szavakat útitársaim méltó magasztalására, mindegyik oly kiválóan teljesíti feladatát. WILSON, elsősorban mint orvos, mindig résen van, hogy enyhítsen elkerülhetetlen kisebb-nagyobb bajunkon és fájdalmunkon; mint szakács, gonddal és leleményességgel támogat a létért való küzdelmünkben; a szán előtt szívós, mint a vas, és soha nem ingadozó.
(1) Innen kezdve, minthogy EVANS hadnagy nincs már SCOTT kapitány társaságában, az EVANS név Scott naplójában mindig EDGAR EVANS altisztre vonatkozik.
164
EVANS óriási munkabírású, figyelemreméltóan értelmes útitárs. Most látom át csak teljes mértékben, mennyit, de mennyit köszönhetünk neki. Szeges sícipőink teljességgel nélkülözhetetleneknek bizonyultak; ha a föltalálás eredeti ötlete nem tisztán tőle származik is, a cipők mesteri elkészítése az ő érdeme. Ő a felelős a szánokért és minden fölszerelésért: sátrakért, hálózsákokért, szerszámokért, és még soha semmi panasz el nem hangzott, hogy valami ne volna tökéletes rendben. Ő ügyel föl a sátor felállítására és a szán gondos terhelésére.
A kis BOWERS most is csak az még, aki volt: valóságos csoda. Neki tökéletes öröme telik a dolgokban. Az élelmezés körül való intézkedéseket egészen reáhagytam. Bármely pillanatban pontosan tudja hányadán állunk eleség dolgában, és hogy a visszatérő csoportok a depók készletéből miképpen részesednek. A készletek többszöri újraelosztásának bonyolult feladatában soha meg nem tévedett. Ő tartja számon lelkiismeretesen a meteorológiai följegyzéseket, és végzi újabban az észleléseket. Mindezen fölül még ráér a fotografálásra, semmit el nem mulaszt, semmi munkát nem sokall. Nehéz rávenni, hogy bejöjjön a sátorba. A hideggel nem törődik. Hálózsákjában összekuporodva még ír és dolgozik, amikor a többiek már régen alusznak.
OATES kivette a maga részét a munkából, amíg a lovak életben voltak. De azóta is rendíthetetlen segítőtárs a szán vontatásában és a sátoros élet minden fáradságos munkájában. Kicsiny társaságunk igazán a képzelhető legszerencsésebben van összeválogatva.
Januárius 9., kedd. – 61. tanya. Rekord: déli szélesség 88° 25'; k. h. 159° 17' 45''. Magasság 3130 méter. Hőmérsék –20 fok. A vihar megenyhült, és déltájban kellemetlen szürkületben, de kedvező térszínen útnak eredhettünk. A délután folyamán sikerült legyűrnünk 11 kilométert, és vele meghaladnunk Shackleton rekordját. Előttünk tehát ismeretlen új föld terül el. Úgy látszik, teljesen sík térségre jutottunk.
Rettentő egyhangúság érzete nehezedik reánk, de sebaj, csak sikerüljön betartanunk a naponkinti távolságokat. Azt
165
hiszem, lehetséges lenne ez, ha még egy depót állítanánk. De kellemetlen eset történt ma. BOWERS órája 26 perccel kevesebbet mutat kelleténél. Lehet, hogy a fagy miatt állt meg egy időre, lehet, hogy vigyázatlanságból megérintette a mutatókat. Akárhogy van is, az eset óvatosságra int: kockázatos dolog készleteket hagyni hátra ebben a nagy sivatagban, (*) annál is inkább, mert a hóvihar csaknem eltakarta nyomunkat. Induláskor alig láttunk túl legutolsó léptünk nyomán. Igaz, hogy kivételesen nagy volt a homály.
Januárius 10., szerda. – 62. tanya. Délben a 88° 29' déli szélességen (k. h. 159° 33') depót helyeztünk el. Egyheti eleséget és minden nélkülözhető ruhát hátrahagytunk. Útmutatóul hóbabát állítottunk.
Tizennyolc napra való élelmiszerrel folytattuk utunkat mondhatatlanul rossz felszínen. A homokszerű hó napsütéskor szörnyűséges. Reggeltől estig 20 kilométert gyűrtünk le, és most 157 kilométerre vagyunk célunktól. A jelek arra vallanak, hogy visszafelé is nehéz utunk lesz. A hőmérséklet sokkal enyhébb (–24°), mint vártam. A menetirány betartását rendkívül megnehezíti a bizonytalan napvilág, és az a különös nyugtalanság, ami a felhők járásában észlelhető.
Januárius 11., csütörtök. – 63. tanya. Magasság: 3210 méter. Hőmérséklet: –26 fok (minimum –43°) Kezdettől fogva nehezen vontattuk szánunkat, de harmadfél órán át legalább győztük valahogy. Ekkor kisütött a Nap, és a délelőtt második felében hajmeresztővé vált a helyzet. Soha ilyet át nem éltem még. A szán szüntelenül csikorgott és nyiszogott. Mégis megbirkóztunk 20 1/2 kilométerrel, igaz, hogy erőink félelmetes túlfeszítése árán. A cél még 137 km. De bírjuk-e még hét napig? Egyikünk sem végzett még ehhez fogható munkát. Egész nap kavarogtak a felhők fejünk fölött, és a délkeleti szél hókristályokat vagdosott arcunkba.
Januárius 12., péntek. – 64. tanya. D. sz. 88° 57' 25''; k. h. 160° 21'. Ismét 20 km-rel közelebb a cél. Rémes lassúsággal indultunk. A lágy hóban mély nyomokat vágunk. Délután valamivel jobbra fordult a dolog, sőt néhány percre szinte az az érzésünk támadt, hogy a szán egészen szabad. De ez csak arra volt jó, hogy kevésre rá, amikor ismét meg-
(*) A földrajzi hosszúság szokásos meghatározásához szükség van egy pontosan járó órára. [NF]
166
romlott a térszín, megriasszon a gondolat, hogy erőnk kimerülőben van. Ha ebéd idején meg az éjszakai pihenőn nem felednők bajainkat, lehetetlen volna kibírnunk az egyhangúság végtelenül lankasztó érzetét. Törekvésünk, hogy ne legyen híja a kétszámjegyű tengeri mérföldeknek (vagyis legalább 18 1/2 km-es utat tegyünk meg naponta). A sark még 115 kilométer. Esti tanyánkon élénk hideget éreztünk, pedig a hőmérő szerint enyhébb volt az idő, mint az előző éjszaka. (Minimális hőmérséklet –31°).
Januárius 13., szombat. – 65. tanya. D. sz. 89° 9'. Magasság 3130 méter. Lágy hóban a szokott gyötrelmek közt indultunk. Azt hihettük már, hogy ez mindig így lesz. Meglepetésünkre azonban két órai kínlódás után kelet-délkeleti irányú szélvájta mélyedések (szasztrugok) egész tengerére akadtunk. Megtett út a mai nap 20 1/2 km. Sí nélkül ugyancsak meg volnánk akadva, de BOWERS ért hozzá, hogy kifáradás nélkül átvágja magát a lágy havon rövid lábaival.
A sark még 94,6 km. Ha nem érjük is el, nagyon közel kell jutnunk hozza.
Januárius 14., vasárnap. – 66. tanya. Naphosszat ködös-borongós idő járt, déli széllel. A felszín valamivel megjavult, s bár az irány megtartása igen nehéz feladat volt, délelőtt 11,7, délután 10,2 kilométeres utat tettünk.
Delelönket a 89° 20' 53'' déli szélességen tartottuk. OATES a legérzékenyebb a hideggel szemben és a legkimerültebb ötünk között. Már csak 72 kilométer a cél!
Januárius 15., hétfő. – 67. tanya. Reggelre kiderült az ég. Verőfényes, szélcsöndes idő kedvezett utunknak. A hőmérséklet –32 fokra szállt alá. A hófelszín megint borzasztóan megromlott. 11 km-es út után elcsigázva ütöttük föl déli tanyánkat. Itt hagytuk hátra (89° 26' 57'') utolsó depónkat: négynapi eleséget és még egy és más apróságot.
Ebéd után meglepően könnyűnek tűnt föl a szán, pedig a szélvájta kanalas mélyedések a felszínt keresztül-kasul szántották. Fagyos nyugat-északnyugati szelet kaptunk. Estig összesen 22,8 kilométerrel jutottunk közelebb a sarkhoz. A megtett út alapján számítva esti tanyánk a 89° 33' 15''
167
szélességen van. Élelmiszerünk még kilenc napra futja, és a Sark már csak jó két napi járóföld. Le kell győznünk ezt a távolságot! Egyetlen elcsüggesztő gondolat, hogy minden percben megpillanthatjuk a norvég lobogót.
Januárius 16., kedd. – 68. tanya. Magasság 2975 m. Amitől tartottunk, bekövetkezett! Délelőtt kitűnően haladtunk, és ebédig 14 kilométert gyűrtünk le. Déli észlelésünk 89° 42'-et mutatott. Emelkedett hangulatban vágtunk neki pihenőnk után a hátralevő 33 kilométernek, abban a tudatban, hogy holnap elérjük célunkat. Második órája lehettünk úton, amikor BOWERS éles szeme észrevett valamit, amit hórakásnak nézett. Nyugtalanította a dolog, de azért vitatgatta, hogy bizonyosan hóbucka. Félórával később fekete foltot fedezett föl rajta. Ekkor már tudtuk, hogy nem lehet természetes hóalakulás.
Közelebb jutva láttuk, hogy fekete lobogó leng ott egy hóba tűzött szántalp tetejében. Mellette tanya maradványai, szán- és lábszánkónyomok, és kutyák – sok kutya – világos lábnyomai. Ezek megmagyarázták nekünk a történetet: a norvégek megelőztek, és elsőnek tették lábukat a Sarkra.
Borzasztó csalódás! Nagyon sajnálom lelkes bajtársaimat. Sok minden gondolat kél bennünk, és taglalgatjuk az eseményt. Holnap el kell érnünk a Sarkot, és aztán sietnünk hazafelé oly gyorsan, amint csak lehet.
A nap minden álma szétfoszlott. Nincs más hátra, mint a küzdelmes visszatérés!
A térszín lefelé lejt, – bizonyosan a norvégeknek is könnyű útjuk volt.
Januárius 17., szerda. – 69. tanya. A Déli-sark! Igen, a Sark, de mennyivel másképp képzeltük mi el ezt a pillanatot!
Gyászos napunk volt, csalódásunkon felül heves szél támadt szembe, és kemény hideg kerekedett. Fagyos lábbal, dermedt kézzel küzdöttük előre magunkat a harminc fokos hidegben.
Egyikünk sem aludt sokat. Fölfedezésünk megrázólag hatott reánk. Egy ideig a norvég szán nyomait követtük. Amennyire megítélhetjük, csak két ember járt itt előttünk.
168
Öt-hat kilométernyi távolságon két kis hóbaba mellett vitt el utunk. Az ég beborult, a nyomokat egyre jobban belepte a hófúvás, és különben is föltűnően messze vittek nyugatra. Egyenesen a Sark felé vettük utunkat, a mi számításunk szerint. Fél egykor pompás délebédhez fogtunk; öt óra alatt 14 km-nyi utat tettünk. Észlelésünk eredménye: 89° 53' 37''
Folytattuk utunkat még 12 kilométerre, egyeresen délnek. BOWERS igen nehéz körülmények között végzi ma a szélességi meghatározást: szilaj szélben, –30 fokos, csontig maró, nyirkos hidegben. Utolsó félnap is lefelé hozott utunk, de előttünk úgy látszik, emelkedik a térszín. Az elmúlt napok borzasztó egyhangúsága mit sem változott. Nagy ég! Borzalmas hely ez, – fájdalmas elgondolni, mennyit küszködtünk érte az elsőbbség jutalma nélkül.
Sebaj, mégiscsak valami eljutni ide! És a szél holnap jó barátunk lesz. Bosszúságunkban is jó kövér levest főztünk a sark elérésének örömére, és egy darabka csokoládéval és egy cigarettával jutalmaztuk meg magunkat. Az utóbbit WILSON hozta magával.
És most rohanunk haza, kétségbeesett erőfeszítéssel. Szeretném tudni, sikerül-e elérnünk otthonunkat.
Januárius 18., csütörtök. – Megfigyeléseink összegezése után azt találtuk, hogy 6 1/2 kilométerre vagyunk a Sarktól. Két kilométerrel túllőttünk célunkon és hatodféllel kitörtünk jobbra tőle. Nagyjában ennek megfelelő irányban BOWERS fölfedezett egy hóbabát vagy sátrat.
Megérkezve a sátorhoz – mert az volt – tanyánktól kb. 4 kilométernyire, tehát a sarktól 2 1/2 kilométerre, ott találtuk öt norvég utazó följegyzését, mindössze ennyit:
| ROALD AMUNDSEN OLAV OLAVSON BJAALAND HILMER [HELMER] HANSSEN SVERRE H. HASSEL OSCAR WISTING. 16 Dec. 1911. |
A sátor pompás – kicsiny és erős. Egyetlen bambuszrúd tartja. AMUNDSEN egy kis írást intézett hozzám, amely-
169
ben arra kér, juttassam el a sátorban hátrahagyott levelét HAAKON királyhoz! Magamhoz vettem.
A sátorban ezenkívül a következő dolgokat találtuk: három rénszarvas-tarisznyát, benne érmelegítők és különféle harisnyák éjszakára; egy szextánst, egy norvég gyártányú mesterséges horizontot és egy hipszométert forrpontmérő nélkül, továbbá még egy angol gyártmányú hipszométert és szextánst.
Hátrahagytam egy rövid följegyzést, hogy három társammal itt jártam a sátorban. BOWERS fotografál, WILSON rajzolgat.
Ebéd óta 11 kilométernyi utat tettünk meg dél-délkeleti irányban – az iránytű szerint, tehát valójában észak felé. (1) Déli észlelésünkből ítélve, 1, legfeljebb 1 1/2 kilométerre vagyunk a Déli-sarktól. Ezt a tanyát tekintjük tehát sarki tanyánknak. A hőmérő –29,5 fokot mutat.
Hóbabát állítottunk, kitűztük reá szegény megkésett brit lobogónkat, a Union Jack-et, és lefotografáltuk magunkat – keserves munka a metsző hidegben!
|
Amundsen sátra a Déli-sarkon |
A Déli-sarkon |
Nem egészen egy kilométernyire innen dél felé találtunk egy hóba tűzött régi szántalpat. Viaszosvászon lengett rajta lobogó gyanánt. Azt hiszem, ezzel jelölték meg a norvégek a Sark pontos helyzetét, amennyire ezt meghatározniok sikerült. A hely tengerszín feletti magassága 2900 méter. A rája erősített kis följegyzés szerint sátruk a Sarktól kb. 3,7 km-re van. WILSON eltette a följegyzést.
Kétségtelen, hogy az előttünk járók tökéletesen beváltották programjukat. Azt hiszem, a Déli-sark tengerszín feletti magassága 2900 méter. Elég meglepő, ha meggondoljuk, hogy a 88. szélességi fokon 3200 méter magasságban jártunk.
Magunkkal vittük a brit lobogót mintegy 1 1/2 kilométernyire észak felé, és karó végére erősítve beletűztük a hóba. A norvégek nyilván december 15-én érkeztek a
(1) Az iránytű ugyanis a mágneses sark felé mutat, és az északra van földrajzi pólustól. A Shackleton-expedíció egyik csoportja DAVID professzor vezetésével fölkutatta a déli mágneses sarkot (72° 25' d. sz., 155° 16' k. h.), és kitűzte rajta a brit lobogót 1909. januárius 16-án.
170
Sarkra, és 17-én vettek búcsút tőle, (1) tehát egy héttel korábban, mint ahogyan mi tervezgettük még odahaza.
Most tehát hátat fordítunk áhított célunknak. Előttünk 1500 kilométeres küzdelmes vándorút – gyaloghámba fogva. Álmaim világa, Isten veled!
(1) Tényleg 18-án. Lásd: AMUNDSEN: A Déli-sark meghódítása. ("A Hat Világrész")