THE ROMAN SEE
IN
THE EARLY CHURCH
and other studies in Church historyby
WILLIAM BRIGHT, D. D.
Regius Professor of Ecclesiastical History,
and Canon of Christ Church, OxfordLongmans, Green & Co.
London, New York, and Bombay
1896All rights reserved.
To the most reverend
WILLIAM DALRYMPLE MACLAGAN, D. D.,
Lord Archbishop of York,
these page are, with permission,
respectfully dedicated
by a son of his metropolitical Church.Tömörítve: 161K
A könyv szerzője az egyháztörténet professzora volt Oxfordban, és e tanulmányát a római egyház anglikánellenes kampányának közepén írta. 1896-ban történt ugyanis, hogy XIII. Leó pápa kijelentette: az anglikán papszentelések érvénytelenek, és az egész közösségnek hiányzik az apostoli folytonossága. A legtöbb mai protestáns csak nevet ezen a kijelentésen, de az anglikánok számára a lehető legnagyobb sértés volt ez. Róma dölyfét az gerjesztette fel ilyen hihetetlen mértékben, hogy az eléggé elvilágiasodott anglikán egyházból akkoriban számos tekintélyes vezető és gondolkodó áttért a pápa hitére.
A római akolba átvándorolt egyházférfiak egyike volt Luke Rivington, aki elsősorban a keresztény áhítat terén munkálkodott, és ismert prédikátor volt. Áttérése után hat évvel kiadott egy terjedelmes könyvet "The Primitive Church and the See of Peter" címmel, amelyben azt bizonygatta, hogy a római püspök kezdettől fogva az egész keresztény egyház feje volt. (Némely konzervatív római katolikus web-erődök Rivington 1894-es kiadású könyvének két fejezetét tartják pajzsul maguk elé.) Dr. Bright, aki sokkal mélyebben ismerte az egyháztörténetet (többek között magyarázatokat adott ki az egyetemes zsinatok okmányaihoz és jegyzőkönyveihez), nem hagyhatta felelet nélkül ezt a nagyhangú és félremagyarázásoktól hemzsegő munkát. Először egy anglikán folyóirat hasábjain tépte ízekre Rivington könyvét, majd annak válaszát is megcáfolta abban a műben, amit most mindenki hazavihet.
PREFACE
THE first and longest of the following essays is a recension and expansion of two articles on the Rev. Luke Rivington's volume, "The Primitive Church and the See of Peter", which were contributed to the "Church Quarterly Review" for October, 1894, and January, 1895. [1] The third is a combination, with some abridgment, of certain articles on Alexandrian patriarchs of the fifth century, which may be found in the "Dictionary of Christian Biography." Thanks are due to the Editor of the "Church Quarterly Review," and to Mr. Murray, for courteous permission to reprint what has already appeared in the "Review" and in the "Dictionary."
The second paper may serve as a companion sketch to "The Episcopate of St. Basil" in the writer's "Waymarks in Church History." The fourth, fifth, and sixth were originally written for a "Summer Meeting of Clergy" at Oxford.
Christ Church
February 29, 1896
Note
[1] As in the postscript to the second article, due notice has here been taken of a pamphlet published by Mr. Rivington under the title, "A Reply to the Church Quarterly Review."
Table of Contents
Péter római püspökségének cáfolata. Caesareai Euszebiosz és Ireneusz utódlási katalógusaiból egyértelműen kiderül, hogy ezek az írók nem számolták a római püspökök közé Pétert, sem más apostolt.
A Kelemen-levél. A római gyülekezet által Korinthusba küldött levél nem a pápa, hanem általában a presbiterek iránti engedelmességre intette a viszálykodókat.
Antiókhiai Ignác levele a rómaiakhoz. A vértanú püspök nem tulajdonított a római egyháznak semmiféle pápai előjogot.
Viktor római püspök és a kisázsiaiak vitája. Ugyan Viktor a húsvét-vitában megkísérelte kiközösíteni a kisázsiaiaiakat, de az ennek nyomán támadt ellenkezés világossá tette, hogy akkoriban nem tekintették őt az egyház fejének.
Ireneusz a római egyházról. A lyoni egyházatya nem püspökére való tekintettel hozta fel példának ezt az egyházat az apostoli utódlás mellett, hanem mert nem akarta az összes apostoli alapítású gyülekezet püspökeit felsorolni. Nem Péterre célzott, amikor azt mondta, hogy ez az egyház "elsőséggel rendelkezik," és hogy minden kereszténynek "hozzája kell gyűlnie" - hanem a Rómába özönlő, az apostoli hagyományt ott fenntartó keresztény tömegekre.
Hippolitusz. Az első "ellenpápaként" számontartott író nem az egész egyház fölötti főségért küzdött a Róma püspökeként elismert Callixtusszal, s nem érezte szükségesnek, hogy amazt ettől a páncélzatától megfossza.
Ciprián. A karthágói vértanú püspök híres iratában, amely az egyház egységéről szól, nem a pápát, hanem általában a püspöki hivatalt nevezte az egység alapjának és Péter utódának. Ez abból is látszik, hogy művébe később a szövegtől kirívóan elütő betoldásokat kellett biggyeszteni, hogy pápás módra szóljon. István római püspökkel az eretnekek újrakeresztelése kapcsán kitört vitája azt mutatja, hogy sem ő, sem mások nem tudtak a római püspök hitbeli tévedhetetlenségéről.
Alexandriai Dénes és Dénes római püspök. A magát az eretnekség vádja alól tisztázó alexandriai püspök nem olyan hangon írt római kollégájának, mintha egy felső tekintélynek vetné alá magát.
Szamoszatai Pál, és Aurelianus császár döntése. A döntőbíróul felkért császár nem a pápa iránti engedelmességet tette az antiókhiai szék betöltésének feltételévé, hanem az itáliai püspökökkel való tanbeli közösséget.
A donatista szakadás. Ebben a kérdésben sem a pápához mint olyanhoz "fellebbeztek," sőt egy római tanácskozás döntése után mint felsőbb fórumhoz, a nyugati püspökök arles-i zsinata elé vitték az ügyet.
Az ariánus vita és a niceai zsinat. Szilveszter pápa éppen akkor nem gyakorolta "tévedhetetlenségét," amikor arra a legnagyobb szükség lett volna, és senkinek még eszébe sem jutott, hogy tőle kérjen döntést. A niceai zsinat nem az ő ötlete volt, és azon a kordovai Hosius püspök elnökölt, nem az ő követei.
Gyula pápa. Amikor az alexandriai Atanáziuszt elűzték, az nem mint az egyház fejéhez menekült őhozzá, hanem mint az igaz hit védőjéhez. Amit pedig Gyula írt erről, hogy ti. "szólnotok kellett volna nekem," az is csak Róma és Alexandria szoros kapcsolatának tudható be, nem valamiféle pápai előjognak.
A szardikai zsinat. Itt a római pápát felruházták azzal a joggal, hogy külső kérésre valamely ügyet a tartományi zsinat elé utalhasson. Ez azonban jóval kevesebb, mint amit egy pápa saját hatáskörében amúgy is megtehetett volna, ha valóban ő az egyház feje.
Liberius pápa. Ez az igazhitű pápa a száműzetéstől megtörve elhatárolta magát az ortodoxiát fémjelző Atanáziusztól. Némely feljegyzések szerint még egy eretnek hitvallást is aláírt, hogy megszabadulhasson.
Az antiókhiai szakadás. A püspök személyét illetően Liberius és Damasus római püspököknek és kortársaiknak több nézeteltérésük is volt, de nem úgy tűnik, mintha a "pápai teljhatalom" akár csak részben is érvényesült volna.
A Gratianus-féle felhatalmazás. A pártharcoktól elgyötört püspökök kérésére a császár törvényt hozott, hogy ha a nyugati részeken viszály támad valamely püspök letétele nyomán, akkor ügyét Rómába összehívandó zsinat tárgyalja, maga a római püspök viszont egyedül a császár előtt legyen köteles védekezni.
A konstantinápolyi egyetemes zsinat. Az itt meghozott 3. kánon kimondta, hogy a konstantinápolyi püspök a második helyre méltó a pátriárkák rangsorában a római püspök után, mert ez a város az új Róma.
Négy itáliai zsinat. A különböző ügyekben tartott zsinatok nem a pápa házi tanácsa voltak, hanem a nyugati egyház akaratát fejezték ki, amely pápai követelések nélkül csupán részt követelt a tárgyalt ügyekben való döntésből.
Róma és az afrikai egyház. Az afrikaiak több fordulón át megőrizték önállóságukat a belügyeikbe beleavatkozó pápa ellenében. Először eretnekségen kapták, majd leleplezték azt a szemtelen igyekezetét, hogy beavatkozási jogát a niceai eredetűként lobogtatott szardikai kánonokkal igazolja.
Az efézusi egyetemes zsinat. Itt nem a pápa követei elnököltek, hanem Alexandriai Cirill, és ő sem mint a pápa meghatalmazottja. A zsinat olyan komolyan napirendre tűzte Nesztoriosz eretnekségét, mintha fogalma sem lett volna arról, hogy a Celesztin pápa által megszabott határidő lejárta után Nesztoriosz automatikusan elveszítette hivatalát.
A kalcedoni egyetemes zsinat. Bár Leó pápa azt követelte, hogy dogmatikus levelét vita nélkül fogadják el, a zsinat ezt csak alapos vizsgálat után tette meg. A 28. kánonban kimondták, hogy a püspökök rangja a városaik tekintélyétől függ, ezért Konstantinápoly az új Róma.