XLV.
AZ ELSŐ CSILLAG ÜDVÖZLETE
AUGUSZTUS 7-kén esős időre ébredtünk; az egész tájat sűrű köd borította, csupán a tenger síkja és a parti hegység lába maradt tisztán; a tenger nyugtalankodott. Pedig hát vágytunk volna szép, verőfényes nap után, mert a Vesterál és Lofót szigetközön kellett áthaladnunk, melyet viharos időben már láttunk s a melynek tiszta időben való színjátékáról csodákat mond a hajósok élő szava s még inkább a sok úti könyv.
A hajó t. i. a nagy Vest-fjord kellő közepén halad át s ekkor a Lofotok és a földség egész hegysora éppen a távol kékjébe esik; mikor pedig a Nap leszállóban van, a felhőzet tüzet fog s ez az izzás visszaverődik a tenger színéről.
Ettől elestünk; de a köd mégis fölemelkedett s az idő némileg kiderűlt, a táj hangulata pedig így is megkapó volt. Különösen a csúcsokon kavargó köd fokozta a hatást, a mint majd teljesen elborította, majd megmutatta a hegység szarvait és páratlan gerinczeit.
Elgyönyörködtünk a halászati központok, Svolvaer, Henningsvaer képem; a rengeteg halászpajták, a halomszigeteket körűlfogó dobogók, a hjelderek most el voltak hagyva, csak a felügyelő és őrszemélyzet sürgölődött a kikötőben.
A társaság igen érdekes, úgyszólván csupa norvég előkelőség.
454 |
AZ ELSŐ CSILLAG ÜDVÖZLETE |
Dr. MOHN H., a krisztiániai egyetem kiváló tanára, a nemzetközi poláris bizottság tagja, családjával együtt járta be az egész északi részt, hogy a meteorológiai intézeteket megvizsgálja; az egyetlen, igazán élénk norvég ember, a kivel eddig találkoztam, még szarkazmus is van benne. Felesége. egy igen fínom asszony; nyomban figyelmeztettek, hogy mint leány a DU CHAILLU könyvében is szerepel, gondolom a XV. fejezetben, mikor viharos időben egyedül érkezik meg az állomásra, lovat vált s tovább hajtat. Velök van a tizenkét éves egyetlen leány, egy erős, örökösen jövő-menő, rajzolgató gyermek; roppant kedvességgel anyáskodik egy nagy kisasszony körül, kit a tengeri betegség környékez.
A tanárnak bámulatos tehetsége a tájak rajzolása; sőt nem is rajzolás, hanem írás ez; tíz-tizenöt perez alatt a legbonyolódottabb hegycsoport megvan, mindavval, a mi jellemzi. E könyv kis képei közül a Gjesvaer, Store Finkirke, Lille Finkirke, Finkongkjelen és Kjelvik tájai a tanár jegyzőkönyvének gyöngébb másolatai.
Igen sokat beszélgettünk, különösen Páter HELL-ről, kit MOHN tanár kitünő csillagvizsgálónak tart; a Vénus átvonúlásából kihozott eredményét bámulatosnak mondja, különösen meggondolva azt, hogy HELL-nek csak gyarló eszközei voltak.
A tanár részt vett Bécsben a nemzetközi poláris bizottság tárgyalásain, mint kiváló geológust a nagy alföldek érdekelték. Arra a kérdésemre, miért nem látogatott el hozzánk? azt felelte: nem tanácsolták, szószerint: "man hat mir abgeraten". [lebeszéltek róla] Arra a további kérdésre, hogy mily megokolással? kissé vonakodva azt mondta, hogy: "nem várhatok semmit, és a közbátorság [közbiztonság] hiánya miatt is". Nem első eset, hogy a bécsi szakembereknek bizonyos faja így cselekedett; rendszeresen lebeszélik a nyugotiakat Magyarország meglátogatásától; – habeant sibi! [tartsák meg maguknak, amijük van.]
455 |
A LÖBSASSEN HEGYEN |
Este egy negyed kilenczkor Bodőben voltunk.
A hajó nagy ki- s berakodásba fogott, mely három óra hosszára volt szabva; kiszálltunk a partra és LANDMARK halászati felügyelő előljárása mellett megmásztuk a Löbsassen hegyet, mely a várostól északra fekszik.
A hegy töve bokros, kőzete pala; a tető takaró nélkül való és mintegy czipószerűen, domborúan lesúrolt, lekoptatott. A hegy felé igyekezve, elhaladtunk a szienitből való vándorsziklák vagy kőtömbök – erratikusok – mellett; ezek és az a kerekre való lekopás, a jégkorszak tanúi. Egyáltalában Bodő körül kiválóan szembetünő a kőségek lesúrolt volta.
A bokrosban javában virágzott egy szerényke fehér virág, mely kicsit emlékeztet a jáczintra s erős, pompás illatot árasztott; ez a Planthantera bifolia. A norvégek arcza sugárzott az örömtől s ugyancsak szedték az "ő violájukat", mint mondták.
A hegy tetejéről mind a négy égtáj felé szép kilátás esik; keletre be addig a nagy hegycsoportig, a melyhez a világhírű Sulitjelma-jégár is tartozik; délkeletnek látszik a Svartisen és látszik nyugotnak különösen a Lofotok felséges hegyvonala, mely így távolabbról áttekintve, igazán egy czápa fogsorára emlékeztet.
Torony irányában indúltunk lefelé, csak futó pillantást vetve Bodő házaira, különösen a városvégiekre, melyek régi normann mód szerint még gyeppel vannak födve.
A hajó fölszedte a vasmacskát s pontban 12 órakor éjjel vágott be a tengerbe.
Határozottan alkonyodott; de a Nap még nagyon is északon áldozott le. Kigyúlt az esthajnal; majd mintha pírja kialudni készülne; ekkor a feltisztúlt égbolt esti hangulatot öltött magára, és majdnem a zeniten kigyúlt az első csillag, a legfényesebb csillagháromságból a Wega. Társai a fény-
456 |
AZ ELSŐ CSILLAG ÜDVÖZLETE |
ben: az Arcturus és a Capella nem voltak láthatók, mert közel estek a szemhatárhoz.
A "Lofoten" födélzetén egész csődület támadt, szájról-szájra járta: egy csillag! egy csillag! s minden szem az égboltra szegeződött.
Mert hát ki két, ki három hete nem látott csillagot kigyúlni, mi kevés híján két hónapja elestünk volt az éjtől és csillagvilágától.
És hiába való az elmének minden fegyelmezettsége, a Wega csillag kigyúlása nem az értelemre, hanem az érzelemre hatott; nem az a tudat rezdült meg bennem, hogy a Nap immár mélyre száll a szemhatár alá, így a csillag láthatóvá válik, hanem az, hogy: egy csillag! egy csillag, a Wega! oh be régen láttam ezt a fölséges valamit!
De a csillag nem fénylett soká. Az esti pír hajnallá alakúlt át, fehér fény szőtte be az ég boltozatát és ekkor a Wega kialudt.
