XLVI.
BÚCSÚ A SARKKÖRTŐLBODŐN alúl kezdődött az állomásokon való hosszas vesztegelés – vesztegelés nekünk, kiket a vágyakozás kerített hatalmába, öröm a hajónak, mely föladatának legfontosabb részét épp evvel végezte: rakodott a hering-tonnák [hordószerű tárolóedények] százaival. Lassanként megtelt a belső rakodó helyek roppant ürege és ekkor kezdődött a tonnáknak az alsó, majd a felső födélzet minden csak valamiképpen is alkalmas helyére való zsúfolása. Ez a födélzeti tonna-falánx [arcvonal] mind közelebb és közelebb nyomúlt az első hely felé, azután ezt is kikezdte, elfoglalta, hogy utoljára csak macskajáróink maradtak a mozgásra.
"Hja!" – mondja a mi kedves kapitányunk, a kinek jókedvét semmi sem zavarja meg – "Norvégiában ilyenkor első a hal, mert abból él az ember; és ha van áldás, bizony megtörténik akárhányszor, hogy még a szalon is megtelik tonnákkal!"
Csak a tőkehal- és a hering-halász mesterségével járó munka állítható a mellé, a melyet a magyar Alföld gazdája és cselédsége aratáskor végez. Mindkettőnek az a jelszava: rövid idő alatt óriási munkát végezni, azért mert az a munka el nem halasztható, sikeres bevégzésétől pedig az ország és a család évi élete függ. S ha az aratási idő perzselő hősége
458
BÚCSÚ A SARKKÖRTŐL
az, mely megviseli a magyarságot, a hering-halászt és hasító népét a só gyötri el, mely megszívja a kezet, égeti a karczot, sebet, melyet az ezernyi ezer hal hasítása közben a legügyesebb kéz sem kerülhet el; – a tőkehal halásza az, a ki életével játszik, hogy évi életét biztosíthassa.
Augusztus nyolczadikán elhaladtunk a Svartisen-jégár alatt. A nap ragyogó volt s mielőtt a nagy jégár alá értünk, a messze kiszökő Kunna-szirtfok táján szemünk szabadon kitekinthetett az óczeánra, hol egy rendkívül érdekes légtükrözés folyton váltakozó alakoskodásával gyönyörködtetett, mely néha igen élénken emlékeztetett Alföldünk délibábjára.
Az óczeán színe fölött sajátságos, sötétkék alakzatok mutatkoztak; majd fal, majd inkább csak fa formában, melyek folyton változtak; majd olyanoknak látszottak, mint halomszigetek tükörképei, majd felhő, liget, szikla alakot öltöttek, hogy ismét a fal vagy oszlop formába visszafejlődjenek; a közök kiválóan [különösen] fényesek voltak s az egész tünemény csak kevés ívpercznyire emelkedett a szemhatár fölé; az égboltozattól pedig majdnem élesen vált el; és éppen ezekben hasonlított a mi délibábunkhoz. *
Délután volt, a midőn elértük Selsövik szigetét és állomását, mely nagy halászati központ. Délnyugot felől itt köszöntött a Hestmanden merész csúcsa; mintha inteni akart volna, hogy a sarkkörtől való búcsúzásra készüljünk.
De a sok dolog késleltette a hajó indulását; a gőzdaru perczig sem szüntette meg recsegését, csörömpölését s száz számra szedte, rakta a hajó méhébe a hering-tonnákat. Ez a szakadatlan,sok szemességet és testi ügyességet kívánó munka, mely esti nyolcz óráig tartott, mutatta ki leginkább a norvég hajósnép remek voltát. Nem kellett azoknak egyetlen biz-
* Lerajzolta PAYER, "Die oest. ung. Nordpol-Exp. 1876." p. 689 Novaja Zemlyáról; a refrakczió tüneménye.
459
A LEGSZEBB NAPLEMENTE
tató s még kevésbbé korholó szó, hogy erejök teljes megfeszítésével tegyék meg kötelességöket, oly folytonossággal és serénységgel, a minőről a földség munkásának fogalma sincsen.
Némely útason mintha meglátszott volna a türelmetlenség; de FOLKEDAL kapitány mindig csak kitekintgetett a felhőzetre, azután félszemével felém kacsintott s elárúlta, hogy ma még nagyon, de nagyon szépet fogunk látni.
Éppen estebédnél ültünk, melyet már a lámpa igyekezett fényessé tenni, a mikor a szalónban a világosság valóságos párbajra kelt. A petroleum fénye a hajó nyugoti oldalának kerek ablakain betörő izzó esthajnal pirosas fényével kelt harczra.
A kapitány jelt adott az első tisztnek, ki a parancshídra sietett, leadta a gépésznek a parancsot s a hajó megállott.
A vacsora félbeszakadt s az egész útassereg fölsietett a fedélzetre.
Az égboltot borúlat födte ugyan; de úgy körülbelől húsz percznyire északtól, éppen a hol a Napnak le kellett szállania, a felhőzet meg volt szakadva s a nagy rés leírhatatlan tűzben izzott; ez az izzás bejárta, megvillogtatta a tenger tűkörét s tova szövődött a hegyormok páráiban, a ködök szélein.
A Nap leáldozásának pontja – a hajó állásánál fogva – éppen a Hestmanden keleti lába volt.
A felhőzet megszakadt részével mintha érintette volna a szemhatár peremét; a rés izzása pillanatról pillanatra fokozódott, már-már vakítani kezdett, – a midőn egyszerre csak kibukkant a leszálló Napnak alsó széle, majd egész tányérja, vakító vörös tűzben lángolva, ragyogva, megnagyítva a szemhatár fölött lebegő párázattól. Tűz futotta be az eget, tűz a tengert, a remek hegy kékjét pedig ez a nagy izzás leírhatatlanúl fínom violaszínné varázsolta.
460
BÚCSÚ A SARKKÖRTŐL
A legszebb naplemente, a melyet valaha láttam, a melyet csak a Fuglő éjféli Napja múlt felől, mert izzása nemcsak tovább tartott, hanem szemem láttára csapott át a virradat fehér fényébe.
Itt azután már igazán lenyugodott a Nap, az esthajnal tüze teljesen kialudt – a hajó árboczán pedig kigyúlt az őrtűz. És majdnem ugyanabban a perczben kigyúltak a norvég szigetköz jótékony kalauzai, földi csillagai, a jelző tüzek is.
Igazán fölséges búcsú volt ez a sarkkörtől; pompáját még fokozta, hogy az izzásból kijutott még a messze nyugoton látszó szigetcsoportnak, a Threnen- és Lovunden-szigetségnek is. Ezekről tudtuk meg majdnem percznyi pontossággal, hogy az é. sz. 66° 30'-ét elhagytuk, vele a sarkkört és hogy a "Lofoten" hajó orra bevágott a "mi övünk", a mérsékelt öv vizeibe.
Augusztus kilenczedikén a szép Brőnő táján kezdtük meg a napot. A hely arról nevezetes, hogy a heringseregek jelzésének középpontja. Mihelyt valahol közelben a halak serege mutatkozik, Brőnő állomása küldi el az elektromosság szárnyán a hírt, vele az utasítást, merre kell a folyton készen álló tonnákat és a sót indítani.
Krisztiania és Norvégia méltán híres geologusának hatása alatt állva, tekintetem mindinkább rászegeződött a parti hegység részleteire is, mely mindenütt a lecsiszolódottság nyomait és képét viseli magán és mind jobban és jobban szúrnak szemet a különböző színlők is, melyek a vizeknek egykori állását hegylejtőkön, sziklafalakon sokszor igen szembetünően jelezik.
A madarak közöl a hajót most is az örökös ezüst sirály – Larus argentatus – követi; ritkán csatlakozik a nagy dolmányos sirály és ifjabb nemzedéke – Larus marinus – és a hol a sirályok csoportja nagyobb, legott belévegyűl a hal-
461
NÉMET TURISTÁK
farkas – Lestris parasitica – és szemünk láttára végzi a Larusok fosztogatását. A mi kiválóan érdekes, az Uria grylle és Alca torda mindenütt láthatók, holott az egyiket juliusban csak Riső szigete körül, a másikat Kjosen szorosában – no meg a fölséges madárhegyen pillanthattam meg. Elkezdődött tehát a délre való levonúlás.
Estére Namsosban voltunk. itt már a tengerig nyomúl a fenyves. Itt sok heringgel és kivált német turistákkal, köztük pár kitünő művésszel szaporodtunk meg. Egy remek angol hajó a Namsen-elv előkelő lazaczhalászaira várakozott.
A hajó szél ellenében, tehát lassan halad, oldalai megburrannak a hullámok verésétől, a szél a Nap leszállta után erősbödött s éjszaka igen tisztességes vihar tánczoltatja meg a hajót. Az ingás akkora, hogy sokszor mintha tótágasba akarna kényszeríteni a keskeny ágy fejerészén; társam pedig, ki a felső ágyban hál, csak úgy maradhat meg, hogy mind a két kezével megkapaszkodik a tartó pántokba.
De reggelre kelve az idő kitisztúlt, a szél elűlt s a tenger lecsendesedett. Oh, de a mi német művészeinket tönkretette a kegyetlen éji ringatás; nem találják sehol helyöket, noha keresik a kojétől a "rőgeluggar"-ig – dohányzóig, – végre [végül] is ott fetrengenek a fedélzeten, nagy hálával fogadva a beadott cseppeket, melyek – nem használnak semmit sem.
A csíszolt, színlős hegyek sorozatai folyton tartanak; de megérzik a mérsékelt öv kifejlődése is: a fenyves uralkodóvá válik. A telepek és tanyák táján a kaszálás vége felé jár, a rozs kalásza ki van hányva, sőt már el is virágzott; az árpa érik; a rét szőnyegébe, a hol még épséges, belévegyűl a lóhere vöröses virága. És mindez nekünk roppant – mondhatnám – délszaki bujaságnak tetszik.