310
Az első rovatban van az állatkör 12 jegye, a legközelebbi rovatokban az foglaltatik, hogy mely bolygónak van az illető égi jegyben háza, felkelése, háromszöge, mértéke és ábrázata. Minden háromszögnek, melybe valamely égi jegy belép, három uralkodója van; az egyik nappal, a másik éjjel uralkodik, a harmadika kisérő. A "bolygók mértékénél" minden bolygó a között a két szám között áll, melyek uralkodásának határait jelzik, "ábrázatok"-nál három bolygó van adva, minthogy az első a jegy 10 első, a második a 10–20., a harmadik 20–30. fok fölött uralkodik.
A bolygók erejének megítélésére meg kell tehát vizsgálnunk, melyek uralkodnak a hylegialis vagy aphetikus pontokon; ezek: az aszczendens (az 1-ső ház), a Nap, a Hold, az ég közepe (a 10-ik ház) és a Szerencsekerék.
Ha tehát az aszczendenssel kezdjük, a horoszkop azt mutatja, hogy 15° 
áll az aszczendensben. A fenti táblázatból meg lehet látni, hogy az oroszlán jegye a 
-nak a háza; a felkelésnek bolygója nincsen: a háromszögön (nappal lévén) a uralkodik s 
a kisérő. Az oroszlán 15-ik fokában Szaturnusznak van a mértéke és 4-nek az ábrázatja. Ugyanezt az eljárást kell követni a többi hylegiális pontot illetőleg is. A 18° 
-ban áll, melyen a 
-nak van háza, 
-nak felkelése stb. A fentebbi horoszkopra nézve tehát a következő táblázatot kapjuk:
311
A kölcsönös erőviszonyt már most úgy kapjuk meg, hogy a bolygónak az 5-ös számártéket tulajdonítjuk, ha valamely házon uralkodik, 4-est, ha felkelésben, 3-ast, ha háromszögben, kettest, ha mértékben és 1-est, ha ábrázatban van. A fenti összeállításban a egy házon, egy felkelésen és két háromszögön uralkodik, értéke tehát lesz: 3+4+3+3=15.
Ugyanígy a többi bolygóra a következő értékeket nyerjük:
15 12 11 15 
10 
12 11.
A tehát, mely 15, erősebb mint s minthogy támogatja, mely szintén erősebb -nál, a natusnak hosszú életet lehet jósolni. – II. Keresztély 78 éves lett.
A kiszámított erőviszonyokból azt is meg lehet tudni, hogy melyik bolygó lesz leginkább a dominus geniturae, az újszülött ura. Ez az a bolygó, mely a legerősebb és a 4 sarokház (10., 1., 7. és 4.) egyikében áll. Mint a horoszkop mutatja, ez csak és bolygókat illeti; ezek közül Merkur erősebb, minthogy számértéke 12. Minthogy továbbá a 10-ik ház előkelőbb, mint az első, lesz a szülött ura, de kisérni fogja. Erről a kombináczióról azt mondják a régi csillagjósok: "Ha a dominus geniturae, akkor az oly embert jelent, a ki nagyon kiváncsi, őszinte és beszédes, és a ki minden titkot ki fog kutatni. Ha kiséri, a natus jó szónok és poéta leend".
Valamint az első háznak főleg az élettartamra van jelentősége, úgy minden más ház is bizonyos jelentőséggel bír. Tehát a bolygók állásából az egyes házakban és azok aspektusaiban a szerencsét és balsorsot az élet különféle körülményeire meg lehet jövendölni. Ime csak egyetlen példa. A 12-ik házból kivehető mindaz, a mi a natus fáradalmaira, gond-
312
jaira, balsorsára, főleg fogságára vonatkozik. Nagyon kedvezőtlen jel tehát, ha valamely baljóslatú bolygó a 12-ik házban áll és még növeli a bajt, ha ezenkívül még kedvezőtlen aspektusban is van. Főleg kiemelték a régi csillagjósok, hogy a 12-ik házban konjunkczióba jut a -pal, ez biztos jele a natus börtönbe jutásának. Éppen ez az eset áll II-ik Keresztélyre. Horoszkopja éppen -ot mutatja konjunkczióban a -pal, a 12-ik házban; tudvalevőleg életéből 27 évet fogságban töltött.
De a csillagjósok nem csak azt jósolhatják meg előre; hogy valamely esemény be fog következni, hanem azt is, hogy mikor fog bekövetkezni. Erre pedig ú. n. "direkcziók" képesítik őket, melyek jobbára meglehetősen bonyolult számításokon alapulnak, a melyekbe itt közelebbről nem bocsátkozhatunk. Mégis, módszerükről fogalmat nyujtandó, más, kevésbbé bonyolult eljárással élek, mely megközelítőleg ugyanazt eredményezi. A direkczió elve az, hogy megvizsgálják, vajon hány fok hiányzik valamely szögből, hogy két bolygó között egy bizonyos aspektus jöjjön létre. Horoszkópunk szerint Merkur és Marsz között 54° van. A születés urát, -t, tehát 54°-nyi szögnek kell dirigálnia, hogy a baljóslatú Marszszal végzetes konjunkczióba jusson, mely a natust börtönnel fenyegeti, és a 2-ik baljóslatú bolygó között 37° van, miért is -t 54°-nyi szögnek kell igazgatnia, hogy 9-sal a legvészthozóbb aspektusba, a quadraturába jusson. Ezek a számok egyeznek minthogy csillagjósok a direkczióknál minden fokra egy évet számítanak, ebből az következik, hogy az a csapás II. Keresztélyre 50 és egynéhány évvel születése után fog bekövetkezni. Tényleg 51 éves volt, midőn a sonderburgi börtönbe (Aisen-ban) vetették.
313
Csakhogy a csillagjósok számításai éppen nem ütöttek be mindig ilyen pontosan. Előfordul bizony, hogy valamely egyén életének még a legfontosabb eseményei sem egyeznek a születésekor felállított horoszkoppal. Akkor azután persze arra kell gondolni, hogy a horoszkopot hibásan állították fel. Az ilyen szerencsétlen véletlenek esetére mindig egész sereg módszer volt kéznél, hogy a horoszkopot korrigálja. A legbiztosabb a per accidentia nati módszere volt, azaz a horoszkopot addig javítgatták, míg csak hozzá nem illett a natus életének főbb eseményeihez (accidentia). Akkor azután rendben volt a dolog!
A többi jóstudomány.
A jövendő események jóslására szolgáló egyéb módszerek ismertetésekor még rövidesebben járhatunk el. Ezeknek száma igen nagy vala; így pl. egy a XVI-ik század végéről eredő munkában nem kevesebb, mint 26 különböző jóstudományról találunk jegyzéket. Legtöbbjüknek azonban csekély a jelentősége s ezeket sohasem fejlesztették annyira módszerré, hogy megállapított szabályok szerint lehetett volna eljárni. Itt például a leghasználatosabb és legjobban kidolgozott módszerek közül csak hármat említek; ezek: a chiromantia, geomantia és arithmomantia. A kevésbbé rendszeres módszerek példájaként a hydromantiát fogom ismertetni.
A chiromantia, a kézből való jövendölés tana, főleg történelme révén érdekes, a mely még mindig nagyon homályos és titokzatos.
Ugy látszik, a chaldeusok és egyiptomiak ezt a művészetet nem ismerték; nagyszámú munkáik
314
legalább minden idevonatkozó határozott utalásnak híján vannak. A chiromantiát a titkos művészetekről ismételten előforduló jegyzékeiben az ó-szövetség sem említi. Ellenben CICERO és JUVENALIS említik, hogy korukban voltak emberek, kik főleg azzal foglalkoztak, hogy a kéz vonalaiból jövendöltek, még pedig, mint CICERO hozzáteszi, oly eredménnyel, hogy rendszerint közel voltak ahhoz, hogy tudományuk daczára éhen haljanak". Ez elszigetelten álló utalásokon kívül a régi idők chiromantáiról mitsem tudunk. A középkorban, tudomásom szerint, a XV. század elejéig, e tudományt sehol sem említik. Úgy látszik, egészen elfeledték, mert nagy feltűnést keltett, midőn a czigányok a XV. században ismét behozták Európába. Egy franczia író beszéli, hogy 1427 augusztusában 120 főnyi csapat, férfiak, nők, gyermekek, Párizs környékére érkeztek. Hazájukat nem lehetett megállapítani; "bohém"-oknak nevezték őket, mert Csehországból jöttek; ők maguk egyiptomiaknak nevezték magukat és állításuk szerint Alsó-Egyiptomból származtak. Fekete, kóczos hajuk mintha lófark szőre volna, roppant piszkosak voltak és csaknem teljesen pőrén jártak; szegénységük daczára voltak közöttük varázsolók, kik az ember kezét szemlélgetve mindenkinek megmondották, hogy mi történt és hogy mi fog vele a jövőben történni". Párizs polgárai csapatostul özönlöttek ki táborukba és jövendöltettek maguknak, a mivel a czigányok sok pénzt szereztek. Úgy látszik tehát, hogy ügyesebbek voltak a CICERO említette chiromantáknál.
Hogy a nép a czigányokat a chiromantia valóságos mestereinek nézte, kiviláglik WIDMAN Fauszt-könyvéből (1599), melyben ez olvasható: "Midőn FAUSZT dr. könnyelmű kisérőivel a czigányokhoz vagy,
315
|
a hogy őket rendesen nevezték, csavargó tatárokhoz érkezett, sokat forgott körülöttük és saját véleménye szerint tőlük tanulta meg a chiromantiát, azaz a kézből való jövendölés módját". Ebből is látható, hogy az európai varázsolók csak nagyon későn adták magukat erre a mesterségre, megkisérelvén, hogy tudománnyá fejlesszék. A chiromantiáról szóló legrégibb munkában, mely birtokunkban van, INDAGINES művében: "Introductiones apotelesmaticae in Chiromantiam", Francof. 1522 (bevezetés a kézből való jövendölésbe a csillagok segélyével) figyelemre méltó kisérletet látunk ugyan arra, hogy a chiromantia az asztrologiába legyen beolvasztható, a mint azt AGRIPPA az összes jóstudományokról hirdette; csakhogy a chiromantia fő tanai éppen nem illenek az asztrologia keretébe; ebből az is kiderül, hogy a chiromantia eredetileg az asztrologiától teljesen függetlenül fejlődött. A chiromantia alapelvei az említett munka szerint a következők: A tenyeret, mint az ábra mutatja, hét "hegy"-re osztják, melyeket a hét bolygóról neveznek el. Csak a tenyér középső részlete, a "Marshegye" nem domború, miért is "vájulat"-nak vagy "völgy"-nek nevezik (Cavea Martis). A kéz számos vonala közül az ábrán jelzettek a legfontosabbak.
|
11. ábra.
|
Ezek viszik a főszerepet, minthogy belőlük egyedül is mindenre következtetni lehet, a mi az ember természetére és sorsára vonatkozik; miért is a "hegyek"-ből nyert jóslatok voltaképen fölöslegesek. Általában
316
véve jó jel, ha valamely vonal hosszú, élesen kifejezett, sehol meg nem szakad, más vonalak nem keresztezik, nem törik s nem hajlik meg hirtelen, nincsenek foltjai és a belőle elágazó oldalvonalakkal nem ad különös alakokat. Ugyanis e jelek mindegyike kedvezőtlen előjel s külön jelentősége van. Az "életvonal"-ból, melyet "szívvonal"-nak is neveznek, látni lehet az élet hosszát és a szív állapotát; e vonal sajátszerű mérése által kitünik, hogy milyen kort ér el az ember. Ha az ujjaknál hegyes és a kéz tövén vastag, akkor ez gyenge fiatalságot, de erőteljes aggkort jelent és megfordítva; ha valahol megszakad, akkor ez erőszakos halálra mutat. A természet- vagy fővonalból a lélek és a fej állapotára hasonló módon következtethetni. Az asztalvonal a házbeli körülményeket, a házaséletet és a gazdaságot illeti, míg a májvonal, vagy tüdő-gyomormájvonal az általános egészségi állapotról és esetleges betegségekről értesítheti az embert.
A hegyek vizsgálatánál legelőször is arra kell ügyelni, hogy vajjon szerencsét, vagy balsorsot jósolnak-e? Kedvezőek, ha egyenesen az ujjak alatt állanak, s nincsenek zavaró vonalaik, sötét pontjaik vagy foltjaik, mely jelek mindegyike valamely szerencsétlenséget jelent. Az egyes hegyek jelentősége megegyezik a bolygóéval, a melyről elnevezvék. Igy a Marsz-hegyről az embernek a háborúhoz való viszonyaira, a Vénusz-hegyről a szerelmi ügyeire, a Jupiter-hegyről lelki tulajdonságaira és hírnevére, a Szaturnusz-hegyről anyagi körülményeire, a Nap-hegyről az udvar kegyeire, a Merkur-hegyről üzletekre, művészetre és tudományra vonhatni következtetéseket, míg a Hold-hegy általában a szervezetről szolgál felvilágosításokkal. Minthogy a kéz vonalai aligha egyeznek
317
teljesen meg csak két embernél is, a vonalak különböző voltának helyes értelmezése a részletes szabályok egész seregét teszi szükségessé, melyek tárgyalásába nem bocsátkozhatunk.
"Geomantia" néven eredetileg a szónak megfelelőleg a "föld jóslatait", azaz földalatti hangok, ropogás, törés, földrengés, stb. jelentőségét értették. Minthogy azonban e jelenségek ritkák s jóformán csak vulkános vidékeken fordulnak elő, a geomantia nagyobb jelentőségre csak bizonyos vidékeken tehetett szert. Ezért e szót a jövendölés egy régi módjának, a pontozó művészetnek jelzésére is használták, mely már a chaldeusoknál is használatban volt s mint a titkos varázsmíveletek egyik lánczszeme szazadok folyamán valószinűleg tőlük plántálódott át a későbbi korba. Rendszerint homokkal végezték, miért is a "geomantia" elnevezés használata némileg jogosult is. Az ú. n. "öntés" ennek valószinűleg csak egyik fajtája. Ez utóbbit úgy végezték. hogy olvasztott viaszkot vagy ólmot öntöttek a vízbe; az így támadt alakokból azután valamely személynek vagy dolognak bizonyos körülmények között való sorsára következtettek. Minthogy az így támadó alakok tisztára a véletlen művei voltak, értelmezésük is csak a pillanatnyi sugallat dolga lehetett. Ez a módszer tehát nem építhető ki biztos rendszerré s nem fejleszthető meghatározott szabályok szerint eljáró tudománnyá. Ezért a varázstudósok, kik a varázstudományokban mindenekelőtt szilárdságra és tervszerűségre igyekeztek, előnyben részesítették saját pontozó tudományukat, mely tudomásunk szerint a 15-ik század vége felé már rendszerbe volt foglalva. AGRIPPA e tudományt igazán szellemes módon igtatta később az asztrologiába; legalább van egy,
318
az ő nevét viselő geomantiás értekezés, mely teljesen az ő szellemében íródott; nem valószínűtlen tehát, hogy tényleg ő volt a szerzője. Ez az alapja a pontozó tudomány főbb elveinek ismertetését czélzó következő fejtegetésnek is.
o-o o-o o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o-o o-o o-o
o-o o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o-o o
o-o o-o o-o o
|
Homokkal megtöltött lapos szekrénybe vagy darab papírra vaktában, azaz a nélkül, hogy megszámlálnők, 16 sorba számos pontot teszünk. Ezeket a pontokat, mint a mellékelt rajz mutatja, vízszintes vonalakkal négysoros csoportba osztjuk. Azután minden sorban 2–2 pontot kis vonással összekötünk, hogy könnyen megláthassuk, vajjon a pontok száma minden sorban páros, vagy páratlan-e, mert ezen fordul meg az egész. Már most azokhoz a sorokhoz, melyeknek pontszáma páros, két pontot: o o és azokhoz, melyeké páratlan, egy pontot: o teszünk, és ily módon a négy csoport mindegyikéből új rajzot készítünk. Igy pl. az első csoportban a pontok száma a négy sorban: páros, páros, páratlan, páros, a mi ezt az I. ábrát adja:  . Ugyanilyen módon a második csoport a következőképen alakul: páratlan, páratlan, páros, páratlan, tehát a II. ábra lesz:  . Így járunk el mind a négy csoportnál, mikor a következő nagy alakot kapjuk, melyeket, mint előszörre keletkezetteket, a négy "anyának" nevezünk:
|
319
I.
o o
o o
o
o o |
II.
o
o
o o
o
|
III.
o o
o o
o o
o
|
IV.
o
o
o
o
|
Ezekből most már a négy "leány" a következő módon származik: Ha a négy "anyát", mint az ábrán látható, egymás mellé állítjuk, balról I., azután II. stb. és megfigyeljük az első vízszintes sor pontjainak számát, akkor ezek száma: páros (I.), páratlan (II.), páros (III.), páratlan (IV.). Ezeket a pontokat ugyancsak egymás alá új alakká állítjuk össze és ugyanugy járunk el a többi három sorral is, midőn a következő négy új alakot kapjuk:
V.
o o
o
o o
o |
VI.
o o
o
o o
o
|
VII.
o
o o
o o
o
|
VIII.
o o
o
o
o
|
De még néggyel több alakra van szükségünk, melyeket úgy állítunk elő, hogy a nyolcz meglevőből kettőt-kettőt összekötünk egymással, tehát I.+II., III.+IV. stb. Ha I.+II.-t így egy alaknak tekintjük, a négy sorból a következőt kapjuk: páratlan, páratlan, páratlan, páratlan, tehát ugyanolyan lesz, mint a IV. ábra és így tovább. Igy összesen 12 alakot készítünk, mely míveletnek "projekczió", "vetítés" a neve. Hogy ebből jövendölhessünk, előbb az alakok jelentőségét kell ismernünk. Könnyű kiszámítani, hogy egészben véve 10 geomantiás alak keletkezhetik, miért is a 10 alakra vonatkozó, bár éppen nem mindig megegyező szövegű) táblát, mely azok jelentőségét is megmagyarázza, majdnem valamennyi geomantias munkában találunk. A fentebbi 12 alakot, melyeket a vetítés útján nyertünk, belerajzoljuk egy asztrologiás
320
sémába, ugyanúgy, mint a bolygókat a horoszkopba. Más szóval a 12 alakot a horoszkop 12 házába osztjuk be. Hogy megtudjuk, melyik házon kell kezdenünk, az eredetileg vaktában kiszórt pontokat összeszámláljuk – a mi példánkban 139 – és elosztjuk 12-vel; a maradék megmutatja, hogy az I. számú "anyát" melyik házba kell hozni; a mi példánkban tehát 139/12=11; a maradék 7, tehát I. a 7-ik házba rajzolandó, II. a 8-ikba s í. t. Így minden házra egy-egy alak jut. A 12 ház jelentősége ugyanaz, mint a horoszkopban. Tehát az élet minden körülményeire vonatkozólag kedvező vagy kedvezőtlen jeleket nyerünk. Értelmezésük azután jegyzék segélyével történik, mely megmondja, hogy mindegyik házban minden egyes alak mit jelent.
Az arithmomantia. Erről az érdekes tudományról "Occulta philosophiá"-jában ezeket írja AGRIPPA: "Tudjuk, hogy a betűk bizonyos isteni számokon alapulnak; az ember általuk, a dolgok elnevezéséből megtudja a titkokat és jövendőt, ha a betűk szamértékeit összeállítja. A jóslásnak ezt a nemét arithmomantiának hívják, minthogy számok segítségével végzik. Így, miként azt egy alexandriai bölcs tanítá, a betűk számaiból az ember aszczendencziás jegyét és vezérlőcsillagát meg lehet találni és megtudni, hogy a házasfelek közül ki fog előbb meghalni; továbbá mindennemű vállalkozás sikeres vagy kedvezőtlen befejeződése is megtudható belőlük. Ezt a tant, melyet még a csillagtudós PTOLEMAEUS sem helytelenít, fogjuk tehát itt fejtegetni." AGRIPPA ezután részletesen kifejti, hogy a zsidók és görögök hogyan használták az a-b-c betűit számok jelzésére, a mennyiben a 27 betűt három csoportba osztották; az első az egye-
321
seket, a második a tizeseket, a harmadik a százasokat jelképezte. A mi közönséges római a-b-c-nk is, úgymond, ugyanúgy használható, ha gondoskodunk róla, hogy 27 betűje legyen.
Ha már most tudni akarjuk, hogy milyen csillag alatt született valaki, a nevét és szülei nevét veszszük és összerakjuk a betűk számértékét. Az ily módon kapott összeget 9-czel osztjuk. Ha 1 vagy 4 a maradék, akkor e számok azt jelzik, hogy az illetőnek a Nap a csillaga; 2 és 7 a Holdat, 3 -t, 5 -t, 6 -t, 8 -t és 9 -ot jelenti." Hasonlóképen, de 12-vel osztva, megkapjuk azt a jegyet, mely az illető egyén születésekor az aszczendensben állott, a mennyiben a maradék különféle nagysága egy-egy égi jegyet jelent. Hogy miért jelez egy bizonyos szám mindig bizonyos bolygót, erre nézve AGRIPPA okokat hoz fel, melyek egész varázslatos rendszerével szorosan megegyeznek. Ez a módszer azután a végtelenig egészen könnyen variálható. Egy 1553-ban megjelent kis könyvben, a "Das grosse Planetenbuch" (a nagy planétás könyv) czíműben, mely német nyelven, tehát a nép szélesebb rétegei számára íródott, vagy 50 oldalon keresztül csaknem ugyanennyi különféle módszert olvasunk, melyekkel a nevekből a legmegfoghatatlanabb dolgokat lehet megjövendölni. Ezek a módszerek egymástól csak abban különböznek, hogy az a-b-c betűinek majd ezt, majd amazt a szám-értéket veszik alapjául és hogy különféle számokkal kell osztani; a maradék nemcsak a csillagokról és égi jegyekről ad felvilágosítást, a melyek befolyása alatt az ember áll, hanem jelleméről, sorsáról stb.-ről is. Mindez csak annyiban bír érdekkel, a mennyiben bizonyítja, hogy akkoriban milyen hihetetlen gyermek-
322
ségeket lehetett az emberekkel elhitetni. Ha e dolgokat napjaink spiritiszta jövendöléseivel hasonlítjuk össze, valami haladás mégis csak észrevehető.
A jóstudományok eddig tárgyalt fajai teljesen rendszerbe foglalt és ily módon tudományos jellegű ágazatai voltak az auguralis tudománynak; voltak azonban más jövendölő módszerek is, melyeket ilyen szigorú szabályok korlátjaiba kényszeríteni nem lehetett. Erre például szolgálhat a hydromantia, mely, mint neve mutatja, a vízből való jóslást jelentette. A ki a jövőt tudni akarta, serlegbe vizet öntött és rámereszté tekintetét a fényes, tükröző felületre, a míg képeket nem látott belőle felszállani. Ezekben voltak a keresett jósjelek. De nem mindenkinek sikerült, hogy ily módon lásson valamit, s akkor a nézéssel és észleléssel egészen nyugodtan más valakit bízhatott meg. Erre leginkább leányok, ifjak és áldott állapotban levők mutatkoztak alkalmasaknak. A módszereket többféleképen lehetett változtatni. Némelykor az észlelő mit sem látott, csak halk mormolást hallott, melyben benne volt a válasz a feltett kérdésre; ezt lekonomantiának hívták. Ha pedig a serleg helyett poharat használtak, gastromantiá-nak nevezték; ha tükröt vagy sima fémlemezeket tettek a vízbe, a módszert kaptromiantiá-nak nevezték. Nagyon elterjedt volt az onimantia is, melyben víz helyett olajból és koromból készült keveréket használtak, melyet az ujj körmére vagy a tenyérre mázoltak. A krystallomantia a víz helyett köszörült követ, vagy kristályt kivánt. A fődolog a fényes felület volt, melyet addig néztek, míg látomásaik lettek. – Lélektani tekintetben ez a módszer nagyon érdekes, miért is munkánk utolsó részében beható fejtegetés tárgya lesz.
323
A gyakorlati Kabbala.
Láttuk az előbbiekben, hogy a későbbi alexandriai bölcselők a régi egyiptomi theurgiát hogyan vették át és hogyan védelmezték meg. Az európai varázsolók bűbájoló mesterségök bölcseleti alapját kétségkívül az ő munkáikból vették. A gyakorlati részt azonban, a varázsigéket mindazzal, a mi hozzá tartozik, az európaiak aligha vették kölcsön az alexandriai iskolától, minthogy a bölcselők a régi formulárékból mitsem őriztek meg, a mennyiben, ámbár hasznavehetőségöket nem tagadták, jelentőséget nem tulajdonítottak nekik. De az sem igen valószinű, hogy a keresztény varázsolók pogány formulákat alkalmaztak volna, mert a pogány varázslat az egyház felfogása szerint egy az ördögi varázslattal, a melyet könyörtelen szigorúsággal üldöztek. Az európai varázstudósoknak már ez okból is más források után kellett nézniök, hogy varázslatos eljárásaiknak anyagot szerezzenek; a XVI. század kezdetén megjelent varázstudományi munkák pedig egészen világosan tanusítják, hogy a varázslat egész szertárát a zsidóktól vették át.
Már az ókorban nagy híre volt a zsidó bűbájosoknak; mesterségöket, mint annyi mást, a babiloni fogságban tanulták. Miként az elméleti kabbalások okoskodásaikat mesterséges módszerekkel igyekeztek MÓZES törvényével összehangzásba hozni: úgy a gyakorlati varázsolók is arra törekedtek, hogy varázslóeljárásaik részére a jóváhagyást a szent írásokban találják meg, ámbár ezek az ilyen garázdaságot világosan eltiltották. Ezért már korán ahhoz a mondához folyamodtak, hogy a bűvölés mestersége SALAMON királytól, a zsidó bölcsek legbölcsebbikétől származik. JOSEPHUS zsidó
324
történetíró, a ki Kr. u. az I. században élt, ezt írja róla: "Isten megadta neki a hatalmat, hogy ünnepélyes bűvölésekkel az istenséget kiengesztelje és a rossz szellemeket, melyek betegségeket okoznak, elűzhesse, és a gyógyításnak ez a módja mai napig uralkodó nálunk".
JOSEPHUS azután elmondja, hogy ő maga szemtanuja volt, midőn egyik földije, ELEÁZÁR, VESPASIANUS császár és számos előkelő római jelenlétében néhány ördöngösből ördögöket űzött ki, még pedig varázsformulákkal és olyan eljárásokkal, melyeket ilyen használatra SALAMON király írt meg. Ebből látható, hogy a SALAMON varázshatalmában való hit akkoriban milyen általános volt. A zsidóktól ez a monda a velök érintkező népekhez, így az arabokhoz is átjutott. Eléggé ismert dolog, hogy "Salamon pecsétje" és a szellemek fölött való hatalma milyen szerepet játszik az arabok "Ezeregyéj" meséiben.
A zsidók az egész czivilizált világban való elszéledésükkor a varázsmesterséget nemzeti tulajdonukként vitték magukkal. A bűvöléskor használt módszereket és formulákat már korán írásba kezdették foglalni. Ez az irodalom nyilván közeli viszonyban volt a tulajdonképeni kabbalás munkákkal, a Sepher jezirah és a Sohár magyarázataival, melyek a bűvölők által gyakorlatilag kihasznált angyal- és démontan elméleti kifejlesztését foglalták magukban. Az európai varázsolók ezért nevezik a bűvölés mesterségét, a szertartásos varázslatot "gyakorlati Kabbalának". Nevezetesen egy munkának volt nagy tekintélye és nagy szerepe, a "Clavicula Salamonis-nak (Salamon bölcseségének kulcsa). Ez, valamint hasonló munkák AGRIPPÁ-nak és kortársainak rendelkezésökre állhattak; belőlök me-
325
rítették a szellembűvölásre vonatkozó leglényegesebb ismereteiket, minek világos tanuságai a sok héber eredetű név és a héber betűkkel írott bűvös táblák, melyek munkáikban szerepelnek. (1)
Sajnos, AGRIPPA az ő "Occulta philosophiá"-jában a szellembűvöléskor szokásos eljárások leírását nem közli; saját személye veszélyeztetése nélkül nem is tehette volna. Ellenben 50 évvel utóbb a szertartásos varázslatról egy értekezés jelent meg, melyet állítólag AGRIPPA írt és mely az ő nagy munkájának 4-ik kötete volna. Már most teljesen bizonyos, hogy nem AGRIPPA írta; legalább az a férfiú, a kinek ezt legjobban tudnia kellett, WEIER JÁNOS, a leghatározottabban tagadja. Nem is ritka esemény a varázslat történetében, hogy bizonyos munkák régibb ismert szerzők nevén jelentek meg, hogy így a közfigyelmet nagyobb mértékben vonják magukra. A szellembűvölésről és hasonló dolgokról szóló nagyszámú munkák szerzőit ilyen ámításra valószinűleg más körülmények indították. Abban az időben, midőn a boszorkánypörök javában virágzottak, ilyen munkával a nyilvánosság elé lépni: minden esetre vakmerő vállalkozás volt. A szerző tehát inkább lemondott a szerzőség dicsőségéről, hogy a mű anyagi gyümölcseit annál zavartalanabbul élvezhesse. Így azt látjuk, hogy az AGRIPPA halálát követő időben AGRIPPA, ABANO PÉTER és más varázstudósok nevén a gyakorlati varázslatról szóló munkáknak egész sorozata jelent meg;
(1) Ezek a régi zsidó munkák, úgy látszik, elvesztek. Az 1686-ben nyomtatásban megjelent és 1840-ban SCHEIBLE Faust Jánosában (1–4-ik kötet Stuttg. 1840–9) újra lenyomtatott Clavicula Salomonis nem azonos a régi Clavicula S.-szal. A szerző.
326
ezek közül nem egy AGRIPPA összegyűjtött műveinek 1800 körül megjelent leydeni kiadásába is becsúszott.
Ezek a munkák, egyetemben azokkal, melyeket AGRIPPA maga írt, alapul szolgálnak a gyakorlati Kabbala rövid ismertetéséhez.
Az Occulta philosophia több helyén utalásokat találunk a gyakorlati varázslat művelésére vonatkozólag. Már előbb idéztük a legfontosabb mondatok egyikét, mely közelebbi megtekintéskor teljes útmutatást foglal magában. Minthogy a világon minden vonzza a vele hasonnemű s ennélfogva kapcsolatos dolgok erőit, lefelé vonzhatjuk az égi testek erőit is, ha összegyűjtjük mindazokat a dolgokat, melyek az illető égi test alá tartoznak. De nemcsak az égi erőket húzzuk le ilyen módon, hanem az intelligencziákat és démonokat is, a melyek hatásukat a bolygók útján fejtik ki. Ha ezt a törvényt az AGRIPPA-féle rendszer világításában vizsgáljuk, kiderül, hogy elég érthető utasítást foglal magában, hogyan kell bizonyos bűvölést végrehajtani, illetőleg intelligencziákat és démonokat, szóval szellemeket idézni. Csak egy dolog hiányzik: az idézendő lénynek neve és száma. "Mert a számokban rejlenek a legnagyobb, legtitkosabb és leghatékonyabb erők, mert a számok magukban véve tökéletesek és alapjokat az égiekben lelik. Ezért különösen alkalmasak is a varázseljárásokra és ördögi, vagy isteni adományok eléréséhez nagyban hozzájárulhatnak". Tehát először is az idézendő szellem nevét kell megtalálnunk, mire nézve AGRIPPA a szükséges utasítást megadja.
Van nagyszámú jó és rossz szellem; de igazi nevöket és munkájokat csak Isten ismeri, a ki a csillagokat számlálja s nevökön nevezi. Számos nevet
327
a Szentírás jelöl meg, másokat a régi zsidó bölcsek említenek. De több más, jó és rossz angyal neveinek kibetűzésére más módszerek is vannak; ezek a kabbala hagyományai. Egyik ilyen módszer az ú. n. számító módszer, melyet a mellékelt táblázat segítségével lehet használni. Ennek a számításnak Isten neveiben van meg az alapja; e nevek különösen bűvös erővel bírnak. Az ember kiválaszt egyet e nevek közül, melyeket együtt a 72. Semhamphorasnak nevez-
|
|
|
|
|
|
|
|
a jók
|
Th
Sh
R
Q
Tz
P
O
S
N
M
L
K
J
T
Ch
Z
V
H
D
G
B
A |
Z
N
Sh
V
M
R
H
L
Q
D
K
Tz
G
J
P
B
T
O
A
Ch
S
Th |
V
M
R
H
L
Q
D
K
Tz
G
J
P
B
T
O
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh |
H
L
Q
D
K
Tz
G
J
P
B
T
O
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh
V
M
R |
D
K
Tz
G
J
P
B
T
O
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh
V
M
R
H
L
Q |
G
J
P
B
T
O
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh
V
M
R
H
L
Q
D
K
Tz |
B
T
O
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh
V
M
R
H
L
Q
D
K
Tz
G
J
P |
A
Ch
S
Th
Z
N
Sh
V
M
R
H
L
Q
D
K
Tz
G
J
P
B
T
O |
A
B
G
D
H
V
Z
Ch
T
J
K
L
M
N
S
O
P
Tz
Q
R
Sh
Th |
a gonoszok
|
|
|
|
|
|
|
|
|
328
nek (v. ö. 190-ik l.); ha már most valamely angyal nevét meg akarjuk tudni, neve betűit helyes sorrendben a táblázat azon hasábjában keressük, mely "a jók" feliratot viseli.
Ha azokat a betűket, melyek ugyanabban a sorban, de a megfelelő planétával jelölt oszlopban vannak, egymás mellé állítjuk, megkapjuk az angyal nevét. Ha pedig valamely démon nevét keressük, abból a rubrikából indulunk ki, mely a "gonoszok"-é és a betűket abból az oszlopból választjuk, a mely alul a megfelelő planétával van jelölve. Így, ha pl. a Nap egyik démonának nevét keressük, akkor előbb Isten egyik nevét választjuk, Pl. M L H-t (Melahel). E három betűt azután megkeressük "a gonoszok" rubrikájában. Abban a rubrikában, a mely alul a jelét viseli, az M betűvel egy sorban van az A betű, az L-lel a Ch és a H-val az M. A démon neve tehát A Ch M. "Hogy pedig a jó szellemek neveit a gonoszokétól megkülönböztethessük, többnyire az isteni mindenhatóság valamely nevét szokták hozzájuk tenni, így E L, O N, I A H vagy I O D nevek egyikét, melyet azután a névvel együtt kell kimondani. Minthogy pedig I A H a jótétemények és I O D az istenség neve, ezeket csakis az angyalok nevéhez teszik. Ellenben El, mely az "erő" vagy a "hatalom" elnevezése, úgy jó, mint gonosz szellemek nevéhez hozéátehető, mert a gonosz zellemek, ha Isten nevét belőlük elvesszük, nem cselekedhetnek, de még csak nem is lehetnek" A keresett démon neve tehát A Ch M E L, ACHAMIEL lesz. Ez hatalmas szellem, mert száma 7 szorozva a szentséges 7-tel, AChM = 49.
Hátra van még, hogy a talált névből a szellem jellemét avagy szigillumát vezessük le. "Ez nem
329
|
12. ábra.
|
egyéb, mint a betűk vagy írás bizonyos faja, melynek feladata, hogy az istenek és szellemek nevét a profán használat ellen megvédje. A zsidók a szellemszigillumok kiderítésének többféle módját ismerték; legrégibb ezek közül az írás, melyet MÓZES és a próféták használtak, miért is ezt senkinek sem szabad könnyelműen elárulnia. A kabbalások között más módszer is dívott, melyet azelőtt nagy ájtatossággal alkalmaztak, mely azonban általánosan ismeretes és elterjedts. Ez a módszer, melyet AGRIPPA itt közöl, a "9 kamara" fentebb ismertetett Kabbalája (l. a 198-ik l.). Az egyes betűk számára ott megjelölt alakokat (Achamiel) egy sorba írjuk, azután a pontokat elhagyjuk, a betűket összekötjük (l. a 12-ik ábra 2-ik sorát) és az így nyert alakokat végül teljesen egybevonjuk (l. a 3-ik sort). Ez adja meg Achamiel jellegét. A még meglevő CLAVICULA SALAMONIS-ban a szellemek pecsétjei ily módszerrel vannak megállapítva; de a bűvös alakokat még sok másféle módszerrel is meglehet találni. A szellemidézés módjai nagyon különfélék és részben a szellem természetéhez, részben az elérendő czélhoz alkalmazkodnak. Példaképen elég lesz, ha az Occulta philosophia 4-ik könyvéből nehány adatot idézek. "Ha gonosz szellemet akarsz idézni, légy tekintettel a szellem és bolygója természetére. Válassz oly időt melyben az illető planéta az uralkodó, a munkát pedig végezd nappal vagy éjjel, a szerint, a mint a csillagok és szellemek követelik. Ekkor kört kell rajzolni, főleg magának a szellemidézőnek védelmére és belé kell rajzolnod a pentakulumokat, azaz oly szent jele-
330
|
13. ábra.
|
ket, melyek káros hatások ellen megóvnak és megfékezik a kárörvendő démonokat, míg a jóakaratú szellemeket segítségedre odacsalogatják. A pentakulumok a legmagasabbrendű jó szellemeknek neveiből és szigillumaiból, továbbá szent alakokból, alkalmas írásrészletekből, geometriai ábrákból, és Isten különféle neveinek összetételéből állanak. Egyszersmind a körön belül és kívül szögletes figurákat kell rajzolni, melyek száma a szellemidézés munkájával arányos. Azután gondoskodni kell világításról, kenőcsről és füstölőszerről, mely a szellem és bolygók természetének megfelelő összeállítása és természete, valamint égi erői révén azzal összehangzó. Úgyszintén nem szabad hiányozniok szentelt tárgyaknak sem, minthogy ezek a szellemidézőnek és kisérőinek oltalmára szolgálnak és a szellemet lebilincselik; ide tartoznak a szent táblák, képek, pentakulumok, kellő anyagú és szinű ruhák és fegyverek.
|
Ha így mindent előkészítettünk, a varázsoló kisérőivel a körbe lép s felszenteli ezt, valamint a többi dolgokat is, melyekre szükség leend. Azután fenhangon imádkozni kezd, előbb Istenhez, azután a jó szellemekhez. Ha imáját befejezte, idézi a szellemet, melylyel beszélni akar és tekintélyére és erejére utalva, nyájas és enyhe igézéssel minden világtáj felé fordul. Azután megáll s utána néz, vajjon a szellem nem mutatkozik-e. Ha ez haboznék, akkor az igézést három
331
ízben ismétli. Ha a szellem még mindig ellenkeznék, úgy az igézést elejétől fogva újra kezdi, még pedig erősebb szavakkal. Ha azután a szellem megjelenik, barátságosan kell vele bánni, s nevét kérdezni. Ha hazug és makacs volna, alkalmas igézéssel meg kell szelidíteni; szentelt karddal a körön kívül is írhatni háromszöget vagy ötszöget, hogy evvel a szellem a körbe való lépésre kényszeríttessék. Ugyanígy kényszerítheted őt, hogy megfogadja, a mit akarsz és kezével a kardon esküt tétethetsz vele fogadalmára. Ha elérted a mit akartál, nyájasan megadhatod neki az engedelmet hogy eltünjék; ha azonban nem akarna távozni, akkor erélyes ördögűző-igékkel kényszerítheted reá. A körből kilépned csak bizonyos idővel eltünése után szabad. Ha úgy adódnék, hogy a szellemek egyáltalában nem is mutatkoznak, akkor még sem szabad a körből kilépned, a nélkül, hogy a szellemeknek előírás szerint meghagytad volna, hogy távozzanak, mert gyakran megesik, hogy a szellemek eljönnek, de a szellemidéző nem látja őket és kárt okoznának benne, ha nem állana felsőbb oltalom alatt".
Ha jó szellemeket akartak idézni, az eljárás lényegileg ugyanaz volt csakhogy ez mindig hosszabb előkészületi időt (nem kevesebb, mint hét napot, néha több évet is) kívánt. A szellemidézőnek az utolsó napokban mindenesetre jámbor szertartásokat kellett végeznie, milyenek a bőjt, ima, tisztálkodások, stb. Így előkészülve beléphetett a bűvös körbe, melyet valamely félreeső, szentelt helyen vontak és azután hozzá kezdhetett a szükséges igézésekhez.
De szellemet idézni bűvös kör nélkül is lehet; ilyenkor azonban szentelt könyv birtokában kell len-
332
nünk, melybe be vannak jegyezve ama szellemek nevei, a melyek a varázsolónak az engedelmességet esküvel fogadták meg. A pergamentnek, melyre a könyvet írták, nem szabad előzetesen használtnak lennie. A könyv minden lapjának bal oldalán látni lehet a szellem képét, a jobb oldalon a pecsétjét, mely fölött megvan az esküminta, mellyel engedelmességet fogadott. Egyúttal benne vannak e könyvben a szellemek nevei, a szellemvilágban elfoglalt rangjuk, működésük köre, és az igézések, melyekkel őket idézni lehet. A könyv gondosan legyen kötve és elzárva, minthogy a varázsolónak kárt okozhatna, ha kinyitnák, mikor nincsen rá szükség.
A könyv megírásakor többféle módon lehet eljárni. A leggyakoribb és legbiztosabb a következő: Bűvös kört rajzolunk és egészen úgy járunk el, mint előbb leírtuk, vagyis idézzük az összes szellemeket, kiknek neve a könyvben megvan. Ha a szellemek jelentkeznek, a könyvet a körön kívül fekvő háromszögbe tesszük.
Az eskümintáht, melyekkel a szellemek engedelmességet fogadnak, felolvassuk és már most mindegyiküket kényszerítjük, hogy külön esküt téve, megérintse a könyvnek azt a helyét, a hol a képe van. Ezután a beszentelés után a könyvet becsukjuk és a szellemeket szokott módon távozásra szólítjuk. Ha a varázsló később fel akarja használni e könyvet, csak fel kell ütnie és a szellemnek, kinek jelenlétét óhajtja, nevét, valamint a megfelelő eskü-mintát el kell olvasnia; akkor a szellem jelentkezni fog; ha azután elvégezte, a mi dolgot reá róttuk, mindannyiszor külön felszólítással elbucsúztatjuk.
333
Az alchimia.
A varázstudományok rendszerében az alchimia, mint már említettuk is, nem játszott valami nagy szerepet. AGRIPPA az aranycsinálás mesterségét ismertetve, megkisérli ennek lehetőségét megmagyarázni, ámbár félig-meddig maga is kételkedik benne; e tudománynak valami nagy elméleti hasznát nem is látja. Annál nagyobb volt azonban gyakorlati jelentősége. Az alchimista több évszázadon át csaknem olyan nélkülözhetlen személyiség volt minden udvarban, mint a csillagjós; az alchimistának kellett beszereznie a szükséges pénzbeli eszközöket azokhoz a vállalatokhoz, melyeket az asztrologus kedvező végűeknek jósolt. Az aranycsinálás mesterségét ezenfelül számos magas egyházi férfiú és vagyonos magánzó gyakorolta és hihetetlen összegeket áldoztak, hogy a nagy elixiriumot megtalálják. Ezért a vele való foglalkozás valósággal veszedelemmé vált. Egyre hírek keringtek, hogy majd ennek, majd amannak sikerült az elixiriumot megtalálnia és ez azután a kevésbbé szerencséseket is lelkesítette. Szakadatlan munkával – azt hitték – végre csak nekik is sikerülni fog, hogy tömérdek költségükért kárpótlást kapjanak és esztendők fáradságának gyümölcseit élvezzék; ezért, a ki egyszer megkezdte, rendszerint el sem hagyta, a míg csak tönkre nem ment; ilyen költséges kisérletezést állandóan legfeljebb a fejedelmek engedhettek meg maguknak. Így pl. III. FRIGYES dán király húsz esztendei uralkodása alatt efféle kisérletekre több millió tallért pocsékolt el.
Alig van dolog az ég és a föld között, a mi a varázschemikusok olvasztótégelyeibe vagy lombikjaiba
334
ne vándorolt volna. Mindent megvizsgáltak, a kvintesszencziát mindenből megpróbálták kivonni, abban a reményben, hogy a véletlen majd csak kezére játssza egyszer valakinek azokat az alkotórészeket, melyekből a nagy elixiriumot elő kellett állítani. Ebből a sokféle kisérletezésből természetesen sok értékes ismeretre tettek szert az anyagok kölcsönhatásairól, de azt, a mit kerestek, nem találták meg. Ennek világos bizonyítéka a 16.–18. század hatalmas alchimiás irodalma. Mindazt, a mit ebben értékes chemiai folyamatokról feljegyezve találtak, a modern chemia természetesen hasznára fordította; de a fémátalakulásokról szóló reczipék nagy mennyisége daczára egyikük sem teljesíti azt, a mit kilátásba helyez. Igaz, hogy nem is igen lehetett ezt másképen várni. Mert, ha tényleg sikerült volna valakinek a bölcsek kövét megtalálni, akkor nagyon ostobának kellett volna lennie, ha ezt a felfedezését írásban köztudomásra hozta volna. Az alchimia történetéből az is kiderül, hogy a fémátalakítások sohasem sikerültek azoknak az ismertebb alchimistáknak, kik fejedelmeknek dolgoztak és mint alchimiás szerzők szerepeltek. Sőt inkább, az állítólagosan sikeres átalakításokról hírt adó tudósítások mind oda lyukadnak ki, hogy azokat valami ismeretlen végezte, a ki hirtelen tűnt fel és ugyanoly gyorsan nyomtalanul el is tünt. A jelentékenyebb búvárok, kik az átalakítás sikerének reményében e tudománnyal gyakorlatilag foglalkoztak, jóformán mindannyian nyiltan megvallják, hogy sohasem tudtak több aranyat nyerni, mint a mennyivel munkájukhoz fogtak. Példaképen már előbb említettük VILLANOVA ARNOLD-ot és CORNELIUS AGRIPPÁ-t.
De akadnak kivételek is. VAN HELMONT BAPTISTA
335
JÁNOS és HELVETIUS JÁNOS FRIGYES, két előkelő hollandi orvos és chemikus a 17. században, részletesen adnak hírt sikeres fémátalakításokról, melyek mindkét esetben azonos módon mentek végbe.
Ismeretlen férfiú tért be hozzájuk ás, alchimiára fordulván a szó, adeptusnak mutatta be magát, majd csekély mennyiségű vörös port ajándékozott nekik; azután eltávozott. VAN HELMONT a port viaszkba burkolva higanyra öntötte, mely azonnal arannyá változott, még pedig 1 rész por 19,200 rész higanyt változtatott át. HELVETIUS olvasztott ólom hintette a port s szintén nagy tömeg tiszta aranyat kapott. – Voltaképen megfoghatatlan, hogy ezek a férfiak meg hagyták magukat csalni; mindkettő kitűnő chemikus volt és csodálatos, hogy az aranyat aranyszinű fémvegyülékektől nem tudták megkülönböztetni. Adataik feltétlenül tévedésen alapulnak, mert mindazokban az esetekben, melyekben az alchimiás arany megvizsgálására később alkalom adódott, ez aranyszerű fémkeveréknek bizonyult, mely néha némi valóságos aranyat is tartalmazott. Így a bécsi éremgyűjteményben van még egy alchimiás aranyból vert érem; de fajsúlya csak 12.6, míg az aranyé 19.8; tehát nem valóságos arany. 1675-ben Ausztriában aranyakat vertek alchimiás aranyból, melyeken a következő felirat volt: "Aus Wenzel Seylers Pulvers Macht, bin ich von Zinn zu Gold gemacht" (Seyler Venczel porának hatalmából ónból arannyá lettem); nagyobbak voltak a közönséges aranyaknál, de súlyuk kisebb volt, tehát nem is voltak tiszta aranyból valók.
A gazdag alchimiás irodalom gyakran bizonyítja, hogy a módszerek, a melyeket fémátalakításokra használtak, csak utánzásokat és hamisításokat szolgáltat-
336
hattak. Tehát csak a chemiában járatlant csalták meg: de minthogy az alchimisták néha maguk is meglehetősen tudatlanok voltak általánosságban talán maguk is elhitték, hogy azt, a mit véghezvinni igértek, tényleg meg is tették.
A módszerek egyébként két csoportra oszlanak: az egyetemleges és részleges átalakító eljárásokra. Az egyetemleges eljárásokkal, melyekről ritkábban esik szó, valamely nem nemes fémnek teljességébén nemes fémmé való átalakítását czélozták. Valamennyi, manapság ismeretes, idevágó előírás azonban oda lyukad ki, hogy fölötte mesterkélt és körülményes úton más, nem nemes fémet csempésszen be, mely az ezüst vagy arany eredeti színével bír; minthogy azonban már a 16. században többféle módszer volt ismeretes, melynek segélyével az ilyen keverékeket nemes fémektől meg lehet különböztetni, az átalakításoknak és a fajtája csak a teljesen tudatlanokat vezethette félre. Ezért a részleges eljárásokat használták a leggyakrabban. Ezek segélyével el lehetett érni, hogy akár valamely adott mennyiségű nemes fém mennyiségét szaporíthatták, akár pedig valamely nem nemes fém kisebb részét arannyá vagy ezüstté változtathatták. Chemiai felfogásunk szerint ezek a módszerek is teljesen szükségtelenül szövevényesek voltak; de hiszen annál nehezebben lehetett az eredményt ellenőrizni. A különböző részleges eljárásokra a következő nehány példa szolgáljon felvilágosításul.
Az arany súlyát gyarapító általános módszer az ú. n. czementáczió volt. Aranyat összeolvasztottak ezüsttel és rézzel és a keveréket egészen vékony lapokká kalapálták. Ezeket azután a czementporral rétegenkint helyezték el a tégelybe. A tégelyt több
337
napig egyre erősebb tűzön hevítették; midőn a hevítés elégséges volt, a fémlapok látszólag tiszta aranyból állottak, ennek súlya pedig most valamivel nagyobb volt, mint az eredeti aranymennyiségé. A dolog egészen természetes. A czementpor olyan összetételű volt, hogy a hevítés folytán csak a rezet és az ezüstöt oldotta föl, nem pedig az aranyat is. Ennélfogva a fémlapokban csak arany maradt vissza; vele azonban rendszerint némi réz és ezüst is, ha ügyeltek rá, hogy ne vegyenek túl sok czementport. Az arany súlya tehát most nagyobb volt, mint az eredeti mennyiségé; de nem is volt többé színarany.
A nem nemes fémeknek részben nemesekké való átalakítására többféle módszerrel rendelkeztek. Ezüstsóknak, p. o. salétromsavas ezüstnek vízben való oldatai teljesen szintelenek és külsejük által semmiképen sem árulják el, hogy bizonyos mennyiségű nemes fémet tartalmaznak. Ha már most némi higanyt öntünk az ilyen folyadékba, a higany egy része feloldódik, míg az ezüst kiválik és a többi higannyal egyesül, mely ekkor megszilárdul. Ha már most ezt a "fixált" higanyt hevítjük, akkor visszamarad a tiszta ezust. Az avatatlan előtt oly színben fog a dolog feltünni, mintha a víztiszta folyadék a higany egy részét ezüstté változtatta volna; azonban természetesen nem nyerünk több ezüstöt, mint a mennyi az oldatban volt. Hasonló mesterfogásokat lehet végezni, ha aranyat olvasztott kénnátriumba teszünk. Így oly testet kapunk, melyben látszólag nincs semmi arany; ha azonban darab ezüstöt teszünk az oldatba, akkor az ezüst eltünik, az arany pedig kiválik. Ez persze felette meglepi azt, a ki nem tudja, hogy az arany kezdettől fogva benne volt.
338
De az alchimisták nem szorítkoztak pusztán ilyen finomabb mesterkedésekre, midőn fejedelmeket vagy gazdag egyéneket akartak ámítgatni. Számos esetben kimutatták, hogy az aranyat oly módon hozták he az olvasztó tégelybe, hogy előzetesen széndarabokat vagy keverő pálczákat kivájtak és a lyukakba aranyat töltöttek. A nyílásokat azután szines viaszkkal zárták el. Ha most a tégelyeket ilyen széndarabbal fedték le, vagy ilyen pálczával keverték, az arany belejutott a tégelybe és akkor azt ott kimutatni persze könnyű volt. Vasat is változtattak arannyá, midőn is vasszöget tettek valamely előkészített folyadékba. Egy idő mulva kivették és lemosták; ilyenkor kitünt, hogy a szögnek az a része, mely a folyadékban volt, arannyá vált. Ennek a magyarázata is egyszerű. Az aranycsúcsot előzetesen reáolvasztották a vasszögre és a vashoz hasonló szinű festékkel vonták be. Midőn ez a feloldás és lemosás folytán eltünt, láthatóvá vált az arany. Ilyen szögek a fejedelmek kincses kamráiban nagy számban voltak.
Érthető, hogy ilyen csalások felderítése, kapcsolatosan a sok becsületes alchimista eredménytelen erőlködéseivel, végül az aranycsinálás lehetőségébe vetett hitet is aláásta.
; ezen az égboltnak azt a pontját értették, mely a Holdtól ugyanolyan távol van, mint a Nap a szemhatártól. Minthogy a horoszkop azt mutatja, hogy a Nap 
-ben áll; ha a 27°-ot hozzátesszük, kapunk 16° 
-t; a szerencsekerék helye tehát itt lesz. Ez utóbbinak jelentőségéről mindjárt szólani fogunk.
