A turistaság gyakorlati szabályai.

I. Alkalmasság.

Mielőtt a turistaság gyakorlásáról szólnánk, természetszerűleg merül fel az a kérdés, ki alkalmas arra? Errenézve – ha eltekintünk az igazi turistaság ethikai tartalmának előfeltételétől, a lelki finomságtól – két tényező jön figyelembe: a fizikum, mely képessé teszi a turistát a kirándulásokkal esetleg járó fáradalmak, nélkülözések elviselésére és a szellemi képesség, illetőleg felkészültség, mely főleg a nagyobb kirándulásokkal járó térképolvasásnál, tájékozódásnál stb. érvényesül.

Mindkét tényező fejleszthető; azokra kisebb sétáknál csekélyebb mértékben, ellenben komolyabb túráknál annál fokozottabban van szükségünk.

A turistaságot akkor gyakoroljuk helyesen, ha képességeinket egyénileg fejlesztjük és túráinkat képességeinkhez mérten választjuk meg; kezdjük kisebb sétákkal és fokozatosan térjünk át nagyobb kirándulásokra és komolyabb túrákra. Mint minden más sport, a turistaság is egészségi szempontból csak akkor fejti ki hasznos hatását, ha megfelelő training előzte meg, míg maga a főleg erőltetett training esetleg átmenetileg a szervezetre nézve hátrányos lehet. Elvezetet és örömét tehát csak úgy találunk a turistaságban, ha képességeink mindenkor teljes összhangban vannak a megteendő túrával járó követelményekkel. Minthogy azonban némi elővigyázat és tapasztalat mellett mindenkinek módjában van képességeinek megfelelően megválasztani megteendő túráit, ebből következik, hogy a turistaság gyakorlására szinte kivétel nélkül bárki alkalmas. Szervi hibáktól ment turista tapasztalni fogja, hogy észszerű turistáskodás mellett képességeit nem is sejtett mértékben tudja fokozni és ennek arányában


79

érvényesül mindjobban a turistaság áldásos hatása a testre, lélekre és kedélyre is. Természetes, hogy pl. szervi szívbajban szenvedőknek elővigyázóknak kell lenniök, kisebb sétákkal kell beérniök és ilyenek előbb orvos tanácsát hallgassák meg. Óvatosségra van szükség a gyermekeknél és serdülő ifjúságnál is, mert a fejlődés eme korában a túlságos megerőltetés felette káros lehet. Nők rendszerint nehezebben bírják a túrázás fáradalmait, ehhez mérjék tehát a megteendő út nagyságát. Ugyanez vonatkozik korosabb egyénekre is. Ezen utóbbi szempontokat az egészségápolással kapcsolatos fejezetben fejtjük ki részletesebben.

A turistaság észszerű gyakorlásának előfeltétele azonban a képességünkhöz mért túra megválasztásán kívül főleg a megfelelő ruházat és felszerelés is.


II. Ruházat.

Bár rövidebb sétáknál rendszerint a rendes városi ruha is megteszi, a turistaruha mégis kisebb kirándulásainknál is mindig célszerűbb lesz. Nem hangsúlyozhatjuk azonban eléggé, hogy nagyobb kirándulásoknál ruházatunk meg nem felelő volta egész kirándulásunkat elronthatja, sőt komolyabb következményeket is vonhat maga után.

Ruházatunk megválasztásánál egészen általánosságban szem előtt kell tartanunk egyrészt annak hivatását, amidőn testünk párolgását közvetíti, másrészt annak hőtartó tulajdonságát. Utóbbira nézve mértékül szolgálhat, hogy a selyem háromszor, a pamut és len ötször jobb hővezető (tehát kevésbbé meleg), mint a gyapjú. De tudnunk kell azt is, hogy eltekintve magának az anyagnak ezen hővezető képességétől, a szőtt ruhaneműkben rejlő légrétegecskék rossz hővezetők és mint elsőrangú szigetelők szerepelnek. Minél simább szövésű a ruhanemű, annál kevesebb ilyen légrétegecske van benne és megfordítva. Ugyanezek a légrétegecskék segítik elő viszont a párolgást is. Minél több izzadságot szív fel és minél hamarább szárad ruházatunk, annál kielégítőbb lesz a szükséges párolgás. 100 gr száraz gyapjú 25–28 gr vizet, len körülbelül ugyanannyit, selyem 165 gr, pamut csak 11.6 gr vizet képes felszívni. A nagyobb víztartalom természetesen csökkenti a ruhanemű légtartalmát, következésképen annak hőszigetelő képességét, ez azonban csak a sima, tehát kevés levegőt tartalmazó szőtteknél jön nagyobb mértékben számításba. A fentvázoltakkal magyarázhatjuk meg, miért oly aránylag jó hőtartók vagyis melegek az egész könnyű, de laza szövésű, ruganyos anyagból álló lodenek, flanellek és trikók; miért olyan kellemetlen hideg hűvös időben a nedves, átizzadt, sima lenvászon, mely ugyan sok vizet szív fel, de kevés légtartalmánál fogva lassan szárad és rossz hőtartó; ennél miért jobb a pamutflanelling, amely gyorsabban szárad és jobb hőtartó,


80

de viszont kevesebb vizet szív fel és így, ha erősen izzadunk, testünk maradhat nedves; miért a legjobb – bár néha túlmeleg – a gyapjúflanelling, amely hamar szárad, jó hőtartó és sok nedvességet szív fel. Mindezekből következik, hogy a ruhanemű anyagán és vastagságán kívül főleg annak szövési módja fontos. Legcélszerűbbek a laza szövésű, ruganyos anyagból álló szövetek, flanellek, trikók, tetraszövetek stb., mert ezek légtartalmuknál fogva jobban tartják a meleget, ha átizzadjuk őket, hamarább száradnak és így a meghüléstől jobban megóvnak.

Ruházatunk legyen egyébként egyszerű, de ízléses. A (pl. tiroli) népviseleteket szívesen látjuk az illető hegyvidék népen, de azok nem valók turistának.

1. Az öltöny [felsőruha] általában véve kényelmes, szellős és vízálló legyen. Szorítania seholsem szabad, nehogy a vérkeringést hátráltassa. Szövete a kirándulások mértéke szerint különféle lehet. Legalkalmasabbak a nem túlvastag loden- és az angol gyapjú-szövetek. Télen a kívül símább, nem bolyhos szövetek abból a szempontból célszerűbbek, hogy a hó kevésbbé tapad rájuk. Ruházatunk télen se álljon túlvastag kelméből. A bőr-ruhák nem célszerűek. Nyáron a vászonruhák kellemesek, de hirtelen beálló zivatarokra, valamint a hűvös estékre való tekintettel mégsem ajánlhatók.

A kabát egész nyakig gombolható legyen, felhajtható és összegombolható gallérral, továbbá minél több belső és külső, begombolható zsebbel bírjon. Az újjak a csuklónál szorosra összegombolhatók legyenek. A kabát szabása különben legyen bő, hogy alatta sweatert húzhassunk magunkra.

A mellény (ha ilyent pl. télen hordunk) célszerűen belső begombolható zsebekkel is bírjon, háti része pedig ne vászonból, hanem szintén szövetből készüljön.

A nadrág térden alul szíjjal zárható, bő lengyel nadrág legyen. Elől és hátul két-két harántnyilású, begombolható nagy zsebbel, továbbá órazsebbel. A breeches-forma nem szép és célszerűtlen is. A nadrág szára a harisnyaszáron csukódik. Térden felül érő nadrágban, szabad térdekkel ne járjunk. Nagy hőségben ez ugyan kellemes, de sűrű bokrok között, esőben stb. célszerűtlen, különben pedig izléstelen. Nagy hőségben, pihenőknél stb. a nadrág térdzáró szíját szellőzés céljából megengedhetjük.

Nők megfelelően rövid (bokánfelüli), fentemlített szövetekből készült, esetleg felkapcsoló csatokkal vagy gombokkal ellátott szoknyát hordjanak. Nadrágra csak magashegyi vagy komolyabb sí-túráknál van szükség. A blúz nyáron könnyű, világos zefirből, télen tenniszflanellből álljon, de nyáron is kigombolható magas nyakkal; a kivágott ruha nem nyujt kellő oltalmat sem a túlerős napfény, sem az időjárás viszontagságai ellen. Kiegészíti a ruházatot a kabát, melyre nézve nagyjában a férfiak kabátjáról elmondottak mérvadók.


81

2. A harisnyaszár vékonyabb gyapjúból, vagy vastag kecskeszőrből készülhet; előbbi nyárra való kellemesebb viselet, utóbbi tartósabb és télen alkalmasabb. Megerősítése térden alul laza gumiharisnyakötővel történhetik. Egyébként, pl. esőben, a térd fölé legyen hajtható.

3. Harisnya. Szöges cipőhöz nyáron rövid, vékony cérnaharisnya, fölötte rövid, vastag gyapjú- vagy kecskeszőrharisnya való. Télen föléje még egy második vastag harisnyát húzunk. Ha két ilyen vastag harisnyát veszünk lábunkra, úgy célszerű az egyiket a harisnyaszár alá, a másikat afölé húzni. Nyáron, nagy melegben szintén a harisnyaszár fölé vehetjük a vastag harisnyát. A harisnyaszár fölé húzott harisnya felső részét ilyenkor – ha nem hordunk lábpólyát – legöngyölíthetjük a cipő szárára. A legfelső vastag harisnya sarkára kívül védő vászondarabkát varrhatunk, így tartósabb lesz.

4. Cipő. A turista cipőjére nagy gondot fordítson. Főleg az újjak tájékán legyen a cipő kényelmes, inkább bő, mint szűk, ellenben a sarok és a fűző közti rész, nemkülönben a szára szorosan záródjék, hogy lefelémenésnél a láb ne csússzék előre s ne jusson homok vagy kavics a cipőbe. Csak fűzős cipő felel meg, minél kevesebb varrással. Sétákra s könnyebb kirándulásokra nem kell szegesnek lennie. Nagyobb túrákra azonban legalább talpszegelés szükséges, mely a talpbőrt is óvja. Turisták, akik sokat járnak úttalan vidéken is, a talpat orrán és sarkán sűrűn veretik be élesfejű pillangószegekkel, kétoldalt pedig 11/2–2 cm távolságban tompafejű pillangószegeket veretnek párosával. A talp közepére gömbölyűfejű szegek kerülnek, mert a szegeletlen belsejű talp behorpad és könnyen kopik. A pillangószegekkel sűrűn szögelt talp csúszik, mihelyt kissé lekopott, ami pl. sziklákon kellemetlen lehet.

Téli túrákra a szöges oly bő legyen, hogy több pár vastag gyapjúharisnyát is húzhassunk.

A szeges cipőt ajánlatos gyakran zsirozni vagy olajozni; különösen ha átázott, zsírozzuk be szárítás előtt.

Nedves, átázott cipőt sohse szárítsunk tűz közelében, mert kőkeményre szárad és tönkrerepedezik; legcélszerűbb ilyenkor sámfára húzva vagy papírral erősen kitömve megszárítani.

5. Fejfedőül a legalkalmasabb a lehajtható tarkó- és fülvédővel ellátott ernyős sapka. Anyaga ugyanolyan, mint a ruháé. Használhatunk könnyű, puha lodenkalapot is, olyant, amelyet kedvező időjárás esetén hátizsákunkba tehetünk. Nők könnyű sapkát, nyáron esetleg könnyű szalmakalapot (Panama) hordhatnak; a kalaptűt mellőzzék.

6. Fehérnemű. A legmegfelelőbb anyag ingnél, melynek formája a vadászing, a gyapjú-, vagy a kevésbbé meleg pamutflanell és a tetra, alsónadrágnál a vászon; utóbbi nyáron rövid, télen hosszú legyen. A Jäger-alsóruha csak télen és csak nad-


82

rágnak ajánlható. Télen az ing alatt hálós cérnainget hordhatunk. Nők télen feltétlenül meleg zárt nadrágot is hordjanak.

7. Tartalékruha. Nagyobb, egésznapos kirándulásnál vigyünk magunkkal egy váltóinget és egy pár harisnyát. Többnaposnál szükséglet szerint további fehérneműt, minden napra egy pár vékony cérnaharisnyát és zsebkendőt. Egy könnyebb gyapjú- vagy teveszőr-mellény hőmérséklet-ingadozásoknál, hűvös estéken, nyáron is jó szolgálatot fog tenni, télen elengedhetetlen. Télen azonkívül jó a gombolható magasnyakú, vastag gyapjú-sweater, esetleg gyapjú- vagy teveszőr-érmelegítő és hóvihar esetére fejrehúzható kötött sapka. Kényelmes kötött kesztyű legyen tartalékban, télen azonkívül szükségünk van vastag gyapjú-ökölkesztyűre is. Bőrkesztyűt legfeljebb a vonaton használhatunk.

Nyáron esőben és téli hóvándorlásoknál szükségünk van a lábszárpólyára, amelyet a cipőszár köré s azután a lábszáron végigcsavarunk a térd alá. Ez a lábszárvédő rugalmas és lehetőleg vízhatlan legyen, hogy pl. esőben a gallérról lefolyó víz is leperegjen róla és így megóvjon attól, hogy a víz cipőnkbe csurogjon. Az oldaltgombolós bőr- vagy vászonlábszárvédő kirándulásra nem ajánlható. A cipőszár elzárására alkalmas a lábszárvédőhöz hasonló anyagból, vagy bőrből készült rövid bokaszalag; ez könnyű, nem meleg, így nyáron is célszerű, mert kavicsdarabkáknak stb. cipőnkbe való behatolását megakadályozza, ha pedig vízhatlan kecskeszőr-harisnyaszárat hordunk, eső ellen a lábszárvédő pólyát is helyettesítheti.

Selyemkendő a nyakra vagy fejre (kötött selyemsapka) jó szolgálatot tehet pl. hajóutazásnál, éjjeli tanyázásnál stb. Azonkívül ne felejtsük el a könnyű nyakkendőt, esetleg nadrágtartót.

8. Felöltő gyanánt legmegfelelőbb nyáron a csuklyával ellátott loden-esőgallér, melynek a kar részére összegombolható oldalhasítéka is van. Célszerű a mosetic-batisztból készült gallér is, mert könnyű, teljesen vízhatlan és összehajtogatva hátizsákunkban igen kis helyet foglal el; hátránya, hogy a testpárát nem engedi át és az belső felületén lecsapódik. Bármilyen formájú esőköpenyegünk, az térden alul érjen. Télen célszerű az újjas bő loden-felöltő; igen hasznosak a lehetőleg vízhatlan vitorlavászonból készült u. n. szélkabátok, amelyek esetleg flanellel vagy szövettel bélelhetők is. Gyakran jó szolgálatot fog tenni egy kb. másfél méter hosszú és ugyanolyan széles Billroth-batisztdarab is; nedves talajon, havon erre ülünk, esőben is megvéd, meghálásnál pedig úgy szabadban, mint menedékházban vagy vasúton, úgyszintén kocsiutazásoknál stb. jól tartja a meleget, ha avval burkolózunk. Súlya alig jön számba.


III. Felszerelés.

Amit bevezetésül a ruházat minőségéről mondtunk, ugyanaz áll a felszerelésre nézve is. A turistának élvezete, sőt egészsége és sokszor a túra sikere függ ettől. A rosszul alkalmazott takarékos-


83

ságnak tehát itt sincs helye. A felszerelés legyen teljes és tökéletes.

1. Hátizsák. Erős, vízhatlan, zöldesbarna, barna, vagy sötétszürke vitorlavászonból készüljön. Belseje ketté van választva a fehérnemű és egyéb tartalom részére. Belsejében több zseb tartalmazza a kisebb tárgyakat, míg a külsején 1–2 redőkben rávarrt és csatos szíjjal (nem gombbal) zárható nagy zsebbe a kéznél tartandó dolgok jönnek. A vállszíjak minél szélesebbek legyenek s ne a zsinóron lógjanak, hanem magára a zsákra legyenek varrva, hogy a zsinór esetleges szakadásával ne szakadjon le a zsák is. A zsák nagysága a túrától függ, de inkább valamivel nagyobb legyen, mint szükséges, úgyhogy az egész felszerelés kényelmesen elférjen benne. Főleg téli túráknál, amikor amúgyis több ruhaneműt kell magunkkal vinnünk, igen ügyes a Bilgeri-féle túrazsák, mert nem nagy terjedelme mellett is nagyon sok fér bele és súly-eloszlása is egyenletes. Elől a mellen a Bilgeri-zsák szíjához vagy hevederéhez két kisebb zsák van kapcsolva, amelyek egyrészt egyenletesebb súlymegoszlást tesznek lehetővé, másrészt igen kényelmesen használhatók gyakrabban szükséges élelmiszerek, pl. édességek, gyümölcs, vagy fényképezőgép és lemezek stb. elhelyezésénél, mert az elől levő zsákokba menetelés közben is benyúlhatunk és nem kell az egész zsákot hátunkról levetni.

2. Bot. Kirándulásokra legalkalmasabb az erős, alacsony, de csípőn felül érő, vashegyű kampósbot, amelyet a karra vagy a zsákszíjra akaszthatunk, ha a botra nincsen szükségünk. A hosszú, 2 méteres bot igen alkalmatlan annak, aki nem szokta meg, de az ilyen bot alacsony- és középhegységben fölösleges is. Sokan egyáltalán bot nélkül járnak, mert a bot gyakran alkalmatlan [kényelmetlen] lehet, pl. virágszedésnél, málnázásnál vagy szamócaszedésnél, sziklás utakon stb.

3. Ivó- és evőeszközök. Ha nem számíthatunk biztosan bővizű tiszta forrásra, kulacsban viszünk magunkkal vizet. Nemezzel átvont, láncon lógó dugós aluminium kulacs a legjobb. Űrtartalma 1–11/2, télen esetleg kevesebb is lehet. A Thermos-edények órákig megtartják az ital hőfokát, de ürtartalmukhoz képest terjedelmesek és nehezek, az üvegből készültek pedig könnyen törnek. Egyébként nemcsak télen, hanem nyároniIs jó szolgálatot tehetnek, amikor pl. sokáig megőrzik a forrásviz frisseségét. Ivópohárul legcélszerűbb az ovális alakú, fogantyúval ellátott, 1/4 literes aluminium pohár.

Kisebb kirándulásoknál elvihetjük az ételt hólyagpapirosba csomagolva is, de ha gyakrabban megyünk ki, jó lesz néhány kis vászonzacskót beszerezni s ebben külön rakni a hús- és tésztaneműt és a gyümölcsöt Rendszeres kirándulásnál igen beváltak a nagy, négyszögletes aluminium ételdobozok, amelyekben igen ügyesen, tisztán és épen őrizhetjük meg minden ételünket. Menedékházakban való tömeges meghálásnál is igen cél-


84

szerűek, amikor nem keverődnek össze az élelmiszerek, ha azokat alumínium dobozokban éjjelre pl. ablak közé tesszük. Viszont az élelem elfogyasztása után, tehát üresen is helyet foglalnak el zsákunkban és ez hátrányuk a papírcsomagolással szemben.

Aluminiumből kaphatunk összetolható villát és kanalat is, míg késnek a svájci tisztikés, amelyben több penge, dugó- és csavarhúzó, ráspoly, fürész és lyukasztó van, ajánlható.

Só, vaj, gyümölcsíz, tejbenrizs stb. részére igen alkalmasak az aluminium dobozkák és a gumikarikával elzárható kerek alumínium edények. Savas és lúgos folyadékok megtámadják az aluminiumot, amit úgy az aluminium edények használatánál, mint azok tisztításánál figyelembe kell vennünk.

4. A gyorsfőző különösen többnapos túráknál, téli túráknál és vendéglőtlen menedékházban való tartózkodásnál tesz jó szolgálatot. Igen sokféle kivitelben és árban kapható. Követelmény, hogy egyszerű és könnyű legyen, kevés helyet foglaljon el zsákunkban, hamar forraljon s a szél ne bántsa. A főzőhöz szükséges spirituszt külön bádogedényben hordozzuk; üveget ne tegyünk a zsákba.

Teafőzéshez a láncon lógó aluminium teatojást használjuk.

5. Kézilámpás. Többnapos túrákra okvetlen vigyünk magunkkal lámpást. Jó szolgálatot tesz megszálló-helyünkön, még inkább, ha beáll az est, mielőtt célhoz értünk volna, éjjeli vándorlásoknál pedig nélkülözhetetlen lehet, különösen, ha ismeretlenvidéken járunk és közben térképet, iránytűt kell figyelnünk. Legmegbízhatóbb, legkönnyebb és legkisebb helyet foglal el az összehajtható, máriaüveggel ellátott gyertyás lámpás, de fénye éppen csak hogy elegendő és kellemetlen, ha felmelegedve egyenlőtlenül ég és kormoz, füstöl. A lámpát, gyertyát és gyufát viaszkos vászontokban tartsuk. Az olajos lámpa jól világít, egyenletesen ég és ennélfogva használatközben kényelmesen hordható a derékszíjon, de nehezebb, terjedelmesebb és az olaj kicsurog belőle, ha megtöltve tesszük zsákunkba. A tölthető accumulátoros villanylámpák nehezek, bár különben 10–12 óráig világítanak és nagy fényerejük van. A kis szárazelemes villanylámpák csak néhány óráig égnek, nagyobb éjjeli túráknál tehát nem használhatók. Egyébként használatuk igen kényelmes, de arra ügyeljünk, hogy kapcsolójuk nehezen járjon, mert különben hátizsákunkban véletlenül is kigyulladhat és kiéghet, mire használni akarjuk. Ajánlatos tartalék-elemet magunkkal vinni. Jók és igen szépen világítanak a kis acetylén-lámpák, ha néha szeszélyesek is, csak ezeket a fejlődő gáz miatt, amíg ki nem égtek, zárt helyiségbe nem vihetjük. Tisztántartásukra nagy gond fordítandó.

6. Sátor, hálózsák. Többnapos túrán függetleníthetjük magunkat minden meghálási lehetőségtől, ha sátrat viszünk magunkkal. Ahol pedig megháló-helyek nincsenek, rá vagyunk utalva sátrunkra, mert a szabadban való meghálás esős, hűvös időben igen kellemetlen és egy álmatlanul eltöltött rossz éjszakánk


85

a rákövetkező napi túra sikerét is kérdésessé teheti. De egyébként is, egy szép hegyi tájon sátorban eltöltött nyári éjszaka különös, felejthetetlen varázst gyakorolhat. Legcélszerübbek a katonai sátorlapok; két ilyen sátorlapból készülhet egy sátor, amelyben 2–4 egyén hálhat meg. Súlya nem túlnagy, egy sátorlap kb. 1 kg. Egyedüljáró turista csak egy sátorlapot visz magával és avval beburkolódzik. Ha jó időben a sátorverést el akarjuk kerülni, úgy hasonlóképen cselekedhetünk társas kirándulásoknál is, feltéve, hogy mindegyikünkre jut egy sátorlap. Sátor alatt azonban jobban bírjuk a hideget. A romboidalakú sátorlap egyúttal a legjobb esőköpeny, melynek egyik tompaszögű sarka a csuklyát helyettesíti. A nyak körül a sátorlapot ilyenkor zsinórral kötjük meg, amely némely sátorlapnál már eredetileg be van fűzve és annak segítségével a sátorlapot zsákszerűen össze tudjuk húzni. A hálózsákok a legújabb időkig túlnagy súllyal készültek és így azoknak rendes túráinknál alig vehettük hasznát. Ujabban azonban vékony gumiszövetből könnyű (Zdarsky- stb. rendszerű) hálózsákok is készülnek, amelyek segítségével még magas hegyekben is állítólag elég jól éjjelezhetünk. Ma még aránylag drágák.

7. Jelző- és tájékoztató eszközök. Ködben, sűrű erdőben, sötétben szükségünk lehet fütyülőre. Az erős tompa mélyhangú jelzősípok jöbbak, mert hangjuk messzebb hatol, mint az éleshangú fütyülőké. Zsinóron hordandók. De tekintettel a vadászat érdekeire és ethikai szempontokra, csak akkor használjuk, ha ez feltétlenül szükséges.

Tájékozódásra szolgál a térkép és az iránytű. A térképet kiméljük, ha azt az összehajtás helyén feldarabolva és vászonra húzva használjuk. A térképet kiméli esőben, a kezek izzadása ellen stb. az átlátszó hártyából készült térképvédő is. Ezt zsinóron nyakunkba akaszthatjuk és így a térkép állandóan kéznél van. Minden iránytű jó, csak ne legyen kicsiny, de ajánlatos, hogy az elzárható szerkezettel bírjon; vannak olyanok is, amelyek tűje sötétben világít. Utikalauzt, jegyzőkönyvet stb. vízálló billrothbatiszt táskában tartunk. Fontos a pontosan járó zsebóra is. Az ébresztő zsebórák hasznosak lehetnek többnapi túráknál, vagy ha túránk kezdő állomását éjjel vonaton érjük el, nehogy az illető állomást elaludjuk.

8. Távcső, fényképezőgép ma már szintén elterjedt felszerelési tárgyak. Legmegfelelőbbek a 6- vagy 8-szoros nagyítású prizmás távcsövek Az erősebb nagyításű távcsövek rossz világításban, alkonyatkor alig használhatók. A fényképezőgépekről külön fejezetben írunk részletesen.

Egyéb apróságok: varróeszközök, néhány biztonsági tű, néhány méter zsineg, szappan, törülköző, többnapos túránál fogkefe, stb., konzervnyitó, menedékházakban használható papucs, angoltapasz, a lábak bekenéséhez faggyú, b[ó]rvazelin, esetleg cipőkenőcs vagy olaj, kötszer és esetleg zsebgyógyszertár. Fegyver viselésének szükségessége a körülményektől függ. Társas kirándu-


86

lásoknál rendszerint fölösleges. Mindenesetre csak teljesen higgadt egyének hordjanak magukkal fegyvert (Browning vagy Frommer automata-pisztolyt), de csak a legnagyobb szükség esetén vegyék hasznát. A fölösleges lövöldözés feltétlenül mellőzendő.

10. Téli felszerelés. Mindaz, amit a felszerelés minőségéről eddig általában véve mondottunk, téli túráknál a zordabb időjárásnak megfelelően fokozott mértékben áll fenn. Amíg nyáron kisebb kirándulásoknál a hátizsákot esetleg nélkülözhetjük is, addig télen feltétlenül szükségünk van és pedig nagyobb hátizsákra, mint nyáron, mert abban hordjuk a télen elengedhetetlen felsőruháinkat, sweaterjeinket stb. Télen a bot is szinte nélkülözhetetlen szerszáma a turistának, főleg havas, meredek hegyoldalakon, jeges utakon tehet jó szolgálatot. Éppen úgy fokozottabb jelentősége van a térképnek, iránytűnek, lámpásnak stb., mert a télen gyakori ködben, hóviharban, a hamar beálló esti szürkületben a tájékozódás olykor igen nehéz, esetleges eltévedés következményei pedig sokkal súlyosabbak, sőt végzetesek lehetnek. Télen feltétlenül szükségünk van jól szegelt hegymászócipőre is! Jó szolgálatot tehet pl. menedékházakban a meleg papucs.

Különleges téli felszerelésünk közé tartozik elsősorban a – mely nélkül manapság komolyabb téli túrák el sem képzelhetők –, másodsorban a hóabroncs vagy hótalp. A hegyekben előfordul, hogy utat kell törnünk sűrű erdőben vezető vágásokban, mélyedésekben, völgyekben vagy mélyúton, amelyet a téli vihar szeszélye porhóval hordott tele, ilyenkor pedig térden felül is érhet a hó, amelyben a gyaloglás rendkívül fárasztó és hamar felemészti a kitartó gyalogló erejét is. Itt némileg segítségünkre lehet a hóabroncs; hurokkal tenniszütő-szerűleg bevont, ovális fakeret ez, amelyet hevederekkel kötünk talpunk alá. Magas porhóban azonban még a hóabroncs is elég mélyre süpped be. A rendes hóabroncs szélessége következtében meglehetősen megnehezíti a járást; jobb a kanadai hótalp, amely karcsúbb és hátul szívalakúan hegyben végződik. Próbálták a hóabroncsot tökéletesíteni olyképen, hogy arra kb. 1/2 m hosszú felhajlított orrú deszkát alkalmaztak, amely arra szolgálna, hogy a járást meggyorsítsuk és a síelés technikája nélkül kisebb lesiklásokat is végezhessünk. Persze még így javítva sem közelíti meg távolról sem a előnyeit. Amióta a sí használata mind általánosabbá vált, teljesen háttérbe szorult a hótalp. A sí leírását itt mellőzzük, mert a síelésnek már saját külön irodalma van.

A hágóvasak az alpinista felszeleléséhez tartoznak. Mégis előfordulhat, hogy pl. hóolvadás és ezt követő éjjeli fagyok után valóságos jégárakon át vezet utunk, azokat nem tudjuk megkerülni és ilyenkor pompás szolgálatot tehet az egyszerű négykarmú hágóvas, vagy legalább a sarokvas, jégsarkantyú.

A hószemüveg szintén a magashegyi túrázás nélkülözhetetlen szerszáma, azonban gyenge, érzékeny szemű turisták


87

részére szükségessé válhat a mi hegyeink között végzett főleg többnapos túráknál is. A vakító fehér hólepelről visszaverődő fénysugarak nemcsak verőfényben, de ködös időben is megtámadhatják a szem szivárványhártyáit és olykor súlyos szemgyulladást okozhatnak. A jó szemüveg sárgás-zöldes üvegekből áll (újabban a füstszürke üvegeket ajánlják), amelyek szellőzőlyukakkal ellátott és bársonnyal beszegett aluminium kosárba vannak foglalva és szalaggal erősíthetők az arcra. Hátizsákunkban külön tokban tartandó, mert különben könnyen behorpad vagy eltörik.

Miként sziklás hegyeink sziklamászó-iskoláiban alpinistáink a sziklamászás technikájának elsajátítására végezhetnek gyakorlatokat, úgy gyakorolható télen a jégtechnika egyes eljegesedett szurdokokban (pl. Rámszakadék). Ide azonban már teljes magashegyi felszerelés szükséges és ez meghaladja kézikönyvünk kereteit.


IV. Élelmiszer.

Különbséget kell tennünk az egynapos kirándulások és a hosszabb túrák között. Ha rendes lakóhelyünkről csak egy napra rándulunk ki, az élelmiszerek megválasztása nem sok gondot okoz. Vihetünk magunkkal bármilyen élelmiszert, ha nem átalljuk annak cipelését, csak arra ügyeljünk mégis, hogy a túlsós vagy fűszeres élelem szomjúságot okoz, nagy hőségben pedig vajat, zsírt, szalonnát ne vigyünk magunkkal. Nagyobb meggondolást igényel többnapos túráknál az élelmezés, ha útközben nem számíthatunk megfelelő ellátásra. Lehetőleg kis súly mellett lehetőleg nagy tápértékű, könnyen emészthető és ízletes ételekre van szükségünk. Etrend: reggelenkint meleg reggeli, lehetőleg tej szállásunkról, esetleg kakaóval, melyet porcukorral keverve viszünk magunkkal, vagy pedig teát főzünk; napközben 3–4 óránként rövid étkezés a hátizsákból, délben esetleg gyorsfőzőn meleg ételt is készíthetünk magunknak; este szállásunkon lehetőleg meleg vacsora, vagy ha azt nem kaphatunk, tej vagy tea és étkezés a hátizsákból, esetleg gyorsfőzőn elkészített ételek.

Megfelelő mennyiségű kenyéren kívül rendes túrakészletünk: vaj, túró, sajt, főtt tojás (esetleg nyers tojás rántotta készítésére), zsír, szalonna, hús, kolbász; sonka, szalámi, császárhús, füstölthús, olajos hal- és egyéb konzervek, pástétomok, zöld paprika, uborka, kétszersült (keksz), mézeskalács, sütemények, tejberizs stb.; friss vagy szárított, esetleg befőtt gyümölcs és gyümölcsíz, végül cukor, csokoládé, citrom.

Nyáron gondunk legyen arra, hogy a hideg felvágott fél- vagy egy nap alatt megromlik, a hús nem sokkal tartósabb, a vaj pedig két nap alatt megavasodik. Ezeket kell tehát elsősorban elköltenünk.

Általában nagy melegben és megerőltetó túrák alatt a húsételek nem ízlenek, inkább vaj, pástétom, sajt stb., azután főleg


88

édességek, keksz, tejberizs (szintén megsavanyodhatik 1–2 nap alatt; ilyenkor megtámadja az aluminium edényt!) és gyümölcs. Igen ajánlatos a szárított szilva, a dió, datolya és a füge. Üdítően hat a meleg leves vagy tojásrántotta, ha ilyent el tudunk készíteni. A meleg főzelékek, burgonya, konzervek igen jó hatásuak és teljesen kielégítik testünk szükségleteit. Állott húskonzervek azonban mérgezést okozhatnak. Télen inkább a zsíros ételeket kívánjuk meg (szalonna, zsír, vaj), továbbá az édességeket. Kimerüléskor új erőt ad nehány kocka cukor, ezt mindig vigyünk magunkkal. Téli túráknál főleg napsütéses időben a narancs, esetleg jó alma, túra után a citromos tea megbecsülhetetlen.

Ha estére megfelelő vacsorához jutunk, úgy a napközi étkezésnek nem kell nagyobb fontosságot tulajdonítanunk. Nappal inkább gyakrabban, de keveset együnk. Ha egyes erdészlakokban hozzájutunk tejhez, vajhoz, mézhez és rozskenyérhez, ebből nagyszerűen meg tudunk élni. Figyelembe veendő mégis, hogy különösen a nyers tejet nem mindenki bírja el.

Az ételek megválasztásánál ügyelni kell az egyéni ízlésre: oly ételt, amelyet egyébként sem szeretünk, ne vigyünk magunkkal túrára.


V. Időszak.

Turistáskodhatunk egész éven át. Minden évszaknak megvan a maga sajátos szépsége. Még az esős időszakban sem vagyunk egészen száműzve, mert eső után a hegyoldalakról hamar lefolyik a víz, az erdei utak rendszerint elég jól járhatók és csak a völgyekben, főleg a falvak környékén, nagy a sár. Télen azonban úgy a felszerelés, mint az egyéni képességek szempontjából nagyobb követelményeknek kell megfelelnünk. Ősszel és télen gondoljunk arra, hogy a nappalok rövidek, hamar sötétedik, télen azonkívül sokszor köddel, hóviharral kell megküzdenünk. Nyáron esetleg a túlságos forróság és vízhiány teheti kellemetlenné kirándulásainkat. Kora tavasszal á lombtalan erdővel borított déli lejtőkön tikkasztóbb lehet a forróság, mint nyáron, amikor a meleget az árnyék enyhíti. Kétségenkivül legkellemesebb a túrázás nyár elején, májusban és szép őszi időben.

Kezdő turisták leghelyesebben május elején kezdjék meg nagyobb kirándulásaikat.


VI. Időjárás.

A kezdő turista rendszerint túlnagy súlyt fektet az időjárásra. Idővel azonban tapasztalni fogja, hogy verőfényben megkezdett túra szakadó esőbe fúlhat, míg máskor megbánja, ha a borús égtől megijedve lemond oly kirándulásról, amelyet a leg-


89

gyönyörűbb időben fejezhetett volna be. Miután viszont meteorológiai megfigyeléseink sem mindig megbízhatóak, ha az időjárás tekintetében túlságosan válogatósak vagyunk, keveset rándulhatunk ki. Ne tulajdonítsunk tehát az időjárásnak feltétlenül döntő befolyást tervezgetéseinknél – természetesen kivéve a kirándulásokra alkalmatlan őszi és tavaszi állandó országos esőzéseket – és gondoljunk arra, hogy nem mindig a napsütéses meleg idő a legszebb, hanem közben olykor igen hangulatos lehet a ködös, esős idő is. Jó felszerelés és kellő testedzés mellett egészséges turista alacsony- vagy középhegységben ne tartson túlságosan az időjárástól.

Gondoljunk ellenben arra, hogy minden 100 m emelkedésnek általában véve kb. 0.5° hősülyedés felel meg, éjjel a talaj gyakran hűvösebb, mint a levegő (a földön fekve tehát jobban átfázhatunk, mint pl. függőágyban), viszont éjjel az erdőben melegebb van, mint a szabad téren.

* * *

A legjobb kézilámpás a telihold.

*

Túrán ne hordj magaddal botot, ha nem akarod azt elhagyni.

*

Ha egyedül jársz, nem fog rajtad a turáni átok [a széthúzás, marakodás].

*

A turista vigasztalódjék az oláh közmondással: jobb a rossz idő, mint a semmiféle idő.

*

Nem a szeges cipő és bot teszi a turistát.

*

Baleset nem a bátor turistát éri, hanem a vakmerőt.

*

Májusban vannak a turista mézeshetei.

*

Néha a görbe út a legjobb.

*

A legveszedelmesebb út nem okvetlenül a legélvezetesebb.

*

A nemturisták ürügye: a fárasztó turistaság nem kellemes, a nem fárasztó unalmas.

*

A turistának jó lába és gyomra legyen, nyílt szeme és szíve.

*

Ösvényen nem lehet autón járni.

*


90

A turistaság gyakorlása.

I. Előkészületek.

A túra sikere szempontjából igen fontos az előzetes tájékozódás. Még a legegyszerűbb kirándulásnál sem árt, ha előre megnézzük a térképen a követendő útirányt, térkép és útikalauz segítségével beosztjuk az utat s az alkalmas pontok (források, kilátópontok, menedékházak stb.) figyelembevételével megállapítjuk a pihenők helyét és tartamát és az egész túra időtartamát. Persze jobb bőven számítani, mint túlpontosan, mert a hegyek közt bármikor jöhet közbe váratlan esemény, amely időt rabol (pl. eltévedés, hirtelen zápor) és megdöntheti időszámításunkat. Arra is számítanunk kell, hogy a szebb részletek szemlélésével időt veszíthetünk. A visszatérésre lehetőleg mindig más utat válasszunk, mert túránk így változatosabb lesz.

Gyakorlottabb turista útikalauz nélkül, a térkép alapján is megállapíthatja az időadatokat. Bár egy kilométert sík terepen, rövidebb utakon kb. 10 perc alatt, sőt hamarább is megtehetünk, rendes túrázásnál vízszintes jó úton átlag – a túra nagysága szerint – kb. 4–5 km-t (1 km kb. 12–15 perc), út nélkül, sárban stb. kb. 3–31/2 km-t (1 km kb. 17–20 perc) számítsunk óránként. A térképen lemért távolság után ezen az alapon kiszámított menetidőhöz hegynek fölfelé hozzászámítunk átlagosan minden 100 m emelkedés után:
kb. 8–10 percet jókarban tartott kocsiúton,
  "   10–12  "    öszvérúton,
  "   15  "    kanyargó gyalogösvényen,
  "   20   "    kavicsos, sziklás, homokos, rossz, meredek ösvényen.

(Példa "A katonai térképek használatáról" c. fejezetben.)


91

A lejövetelnél esetleg elért időmegtakartást rövidebb távolságoknál elhanyagolhatjuk és a menetidőt a vízszintes út menetidejével azonosan számíthatjuk. Ha ilyen módon esetleg valamivel rövidebb idő alatt is járjuk be a kitűzött utat, több időnk marad a pihenésre. Nagyobb távolságoknál lefelémenet jó úton a vízszintes utak menettartamának kb. 3/4 részét számíthatjuk.

Az így kiszámított időtartamban a nagyobb pihenők persze nem foglaltatnak bent.

Többnapos túránál a térkép alapján előre megállapítjuk főleg az éjjeli szállás helyét is, sátortáborozásnál lehetőleg forrás közelében. Gondoljunk azonban arra a lehetőségre is, hogy némely forrás nyáron nagy szárazságban elapad.

Az előkészületekhez tartozik, hogy ruházatunkat, felszerelésűnket rendbehozzuk és hátizsákunkat összecsomagoljuk. A zsákban rendet kell tartani, hogy minden azonnal megtalálható legyen. Ezt nagyban megkönnyíti az, ha mindig ugyanúgy rendezzük a tartalmát s az együvétartozó dolgokat külön kis vászonzacskóba tesszük. Könnyebben hordjuk a hátizsákot, ha annak megtöltésénél inkább a zsák szélességét, mint vastagságát használjuk ki, mert így a zsák jobban fekszik a háton és nem húzza le annyira vállunkat. Nehogy valamit otthonfelejtsünk, vagy az utolsó percben kapkodjunk, célszerű, ha úgy ruházatunkról, mint felszerelésünkről, valamint a magunkkal viendő élelmiszerekről stb. a túra mineműsége szerint jó előre jegyzéket készítünk magunknak és előkészületeinket ezen jegyzétek alapján tesszük meg. Ilyen jegyzékminták pl.:

a) minden kirándulásnál: ing, alsónadrág, vékony és vastag harisnya, harisnyaszár kötővel, nadrág, cipő, nyakkendő, esetleg mellény, kabát, kalap, kesztyű, zsebkendő, köpeny, esetleg bot, hátizsák, tartaléking és -harisnya, csavaros lábszárvédő, étel-dobozok megfelelő élelemmel, kés és evőeszközök, pohár, kulacs, esetleg gyorsforraló szesztartóval, térkép, iránytű, fütyülő, túranapló, biztosítótűk, varróeszközök, zsinór, kézigyógyszertár kötszerekkel, esetleg fényképezőgép stb.;

b) többnapos túráknál: a fentieken kívül tartalékfehérnemű, törülköző, szappan, fogkefe stb., lámpa, gyertya, gyufa, esetleg papucs, faggyú, cipőkenőcs, esetleg sátorlap (külön jegyzék készítendő az élelemről, konzervekről stb.);

c) téli túráknál: azonkívül sweater, ujjasmellény, hósapka, ökölkesztyű, sítúránál sífelszerelés stb.


II. Útitársak.

Ha tehet, válasszuk meg előre útitársainkat is. Nemcsak a lehetőleg egyenlő testi készség fontos, hanem legalább épen olyan mértékben a lelki harmónia is. Utóbbi hiánya a természetnek különböző szempontból történő felfogása, illetőleg annak megnemértése, vagy a túra nehézségeivel könnyen bekövetkezhető


92

véleményeltérések, zsémbelések stb. következtében leronthatja élvezetünket, kedélyünket és így testi jólétünket is. Viszont hiába van meg a szellemi összhang, ha a fizikai képességek annyira elütők, hogy egyik turista a másiknak különösebben akadályává válik. Főleg nagyobb, többnapos túráknál fontos, hogy összeillő túratársak kerüljenek össze. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy gyakorlott, régi turista magával vigyen kezdő turistákat, sőt utóbbiak éppen ilyen társaságban fogják leghamarább megszerezni a szükséges gyakorlottságot. Nagyobb, komoly túrára azonban ismeretlen képességű társakkal ne menjünk. Túlnagy társaság nem célszerű, mert nehezebb a társaságot együtt tartani, ennek időveszteség a következménye, sok kiránduló egy csapatban természetszerűleg nagyobb zajt okoz és ezzel zavarja a természet csöndes hangulatát is, többnapos túráknál pedig megnehezítheti az elszállásolás és élelmezés lehetőségét. Nagyobb túráknál legcélszerűbb, ha 3–5 turista megy együtt. Megvan az előnye és hátránya az egyedüljárásnak; olykor kétségen kívül lelki szükségletet elégíthet ki. Komolyabb téli túráknál azonban az egyedüljárást mégis kerüljük.

Nagyobb társaságok kirándulásánál a helyes időbeosztás, útbetartás, a rend fenntartása stb. szempontjából ajánlatos, hogy a túratársak közül valaki vállalja a vezető tisztségét. Természetes hogy vezető csak az lehet, aki az utat kellően ismeri és egyébként is megfelelő hozzáértéssel és tapasztalatokkal rendelkezik. Társaiért bizonyos mértékben felelős, ennélfogva viszont rendelkezéseit valamennyi túratárs betartani tartozik. Ha a társaságban gyengébbek vagy kezdők vannak, úgy a vezetőnek segítőtársakra lehet szüksége, akikkel a rendfenntartás munkáját megoszthatja.

Hivatásos vezetők csonka hazánkban nincsenek. Ha nem bízunk a magunk tudásában, erdészeket kérhetünk fel kalauzolásra. A falvak népe ritkán bizonyul megfelelő vezetőnek.


III. Indulás.

Indulásunk idejét minél korábbra tűzzük ki, hogy időnket jól kihasználhassuk és főleg nyáron az út egy részét még a hűvösebb reggeli órákban tehessük meg. A kora reggeli üde hangulatban rendszerint legjobban élvezzük a természet szépségeit. Korán indulva, esetleges eltévedés, vagy helytelen időszámítás veszteségét is pótolhatjuk, ha ellenben marad fölösleges időnk, azt hosszabb pihenésre használhatjuk.

Az indulás időpontja évszakonkint s a túra szerint változik. Általános szabály, hogy hajnalban induljunk, délben nagyobb pihenőt tartsunk, miután már megtettük lehetőleg az út nagyobik felét és még alkonyat előtt érjük el szállásunkat Ha tehát egyébként nem vagyunk kötve pl. a vasúti menetrend idejéhez, úgy nyáron 4–5 óra tájban, ősszel és tavasszal 5–6-kor, télen 7-kor


93

indulunk. Éjjel akkor megyünk, ha a rendelkezésünkre álló időt csak így, vagy így jobban tudjuk kihasználni, vagy ha az éjjeli kirándulás sajátos varázsát akarjuk élvezni. Ne felejtsük el azonban, hogy az álmatlanul eltöltött éjszaka hátrányosan befolyásolja a következő nap teljesítményét és ennek rendszerint hosszabb, alvással egybekötött nappali pihenő a következménye.


IV. Menetelés, pihenés.

Kezdetben lassan járva, azután frissebb és hosszú, egyenletes léptekkel, de nem sietve, indulunk neki a túrának. Mihelyt az út emelkedni kezd, lépésünk lassúbbodik azon arányban, amilyenben az út meredekebbé válik. Ezt a mértéket csak gyakorlattal szerezhetjük meg. Legkönnyebben ellenőrizhető a gyorsaság a szív verésével: úgy kell mennünk, hogy szívünk dobogását ne érezzük erősen és a legmeredekebb kapaszkodónál is szájunkat csukva tartva, orrunkon át vehessünk lélekzetet. Ezt mély lélekzetvétel útján megkönnyíthetjük, de emellett természetesen nem szabad sokat beszélgetnünk. Mihelyt nyakunkon erősen ver pulzusunk, vagy még inkább, ha kifulladunk, azonnal meg kell állnunk, fújjuk ki magunkat, várjunk, míg lecsillapodunk s azután folytassuk útunkat. Ilyenkor is ajánlatos, ha sóhajtásszerűen többször mélyen fellélekzünk, mert ez megszünteti a lihegést és megnyugtatja a szívet. Erősen áll az arany szabály, hogy: "Lassan járj, tovább érsz!" Aki a hegyek közt gyorsasági rekordokat állít fel, az elítélendő, mert egészsége ellen vétkezik és bámulni csak az avatatlan fogja.

Hegynek felfelé mindig egész talpunkkal lépünk a földre; ha az út meredekebb lesz, kissé oldalt fordítjuk lábunkat; sohasem járunk csupán a láb elülső részén, a lábújjakoti, mert ez igen megerőltető.

Lassan, egész talppal lépkedünk úttalan terepen, füvön, törmeléken is. Ha bottal járunk, azt meredek lejtőkön mindig a hegy felőli oldalra támasztjuk.

Nem meredek terepen hátizsák nélkül egyenesen, súlyos hátizsákkal kissé előre hajolva járunk. Túlnehéz zsákot ne vigyünk túrára, de azért a legszükségesebb felszerelést se hagyjuk hátra csupán a könnyítés végett. Sohase horpasszuk be mellünket, vagy lógassuk le fejünket. Felfelé menet ne dohányozzunk!

Ha melegünk kezd lenni, vessük le, még mielőtt megizzadunk, kabátunkat, esetleg mellényünket és kalapunkat és pedig nemcsak nyáron, hanem a szükséghez képest télen is. Nyakunk legyen szabad, a nyakkendőt levehetjük és – ha jól esik – ingünk újját is feltűrhetjük. Altalában véve gyaloglás közben úgy nyáron, mint télen inkább könnyen legyünk öltözve, mint


94

túlmelegen. Télen is a hátizsákban van a helye a fölösleges ruhadaraboknak.

Menetközben a leggyakorlottabb megy elől, ki az utat ismeri, vagy legjobban tud tájékozódni. Nehezebb a tájékozódás, ha valaki előttünk jár. Az előlmenő természetesen a társaság leggyengébb tagjának képességeihez alkalmazkodik és időnként meggyőződik arról, vajjon a társaság teljes számban együtt van-e? Szűk ösvényeken libasorban megyünk. Kezdőt a menet közepébe osztunk be; a menet utolsó tagja szintén gyakorlottabb turista legyen. Kígyózó utakon menjünk csak végig mindig az úton, ne vágjunk át a kanyarulatokon, mert ezzel hamar kifáradunk és az utat is rontjuk. A lefelé menetelésnél szintén nyugodtan, egyenletesen kell mozognunk. Térdben kissé behajlított lábakkal, ruganyos léptekkel ereszkedünk lefelé, ügyelve arra, hogy menetsebességünkön meredekebb terepen is uralkodni tudjunk. Különösen, ha nehéz zsákkal járunk, ne szaladjunk lefelé. Rendes, lassú meneteléssel a tájék szépségeit is jobban élvezzük és kevésbbé fáradunk ki. Ezért ne rövidítsük le a kígyózó út kanyarulatait lefelémenet sem.

Hosszabb lefeléjárás előtt jó, ha bakancsunkat szorosan összefűzzük, nehogy a láb benne előre-hátra csússzék, míg felfelémenet a fűzés lazább lehet.

Középhegységben felfelé általában véve legjobb, ha a hegygerinceken járunk, mert egyenletesen visz a magasba és könnyebb a tájékozódás. Völgyekben az utolsó részlet rendesen igen meredek és a völgyelágazások sem találhatók meg mindig könnyen. Természetesen előfordulhat, hogy éppen a völgy szépségeit keressük és ezért a völgyben járunk. Lefelé legbiztosabban a völgyek vezetnek, de kezdetben vigyáznunk kell arra, hogy a helyes völgyhajlatba térjünk, mert különben észrevétlenül kerülhetünk teljesen helytelen irányba.

Ha túlgyorsan mentünk, állapodjunk meg rövid időre, esetleg támaszkodjunk pl. egy fához, de ne üljünk le ilyenkor, mert így még jobban kifáradunk. Általában véve ritkábban, de akkor huzamosabb ideig tartsunk pihenőt. Ilyenkor étkezés előtt, ha lehet, egy ideig jól kinyujtózkodva feküdjünk hanyatt. Étkezés után is pihenjünk még egy ideig. Pihenőkor átizzadt ingünket vessük le (télen csak ha van tartalékingünk is) és szárítás végett teregessük ki egy napsütötte vagy széljárta helyre; közben tartalékingünket vagy kabátunkat vegyük magunkra. Nyáron, hosszabb pihenésnél, ha társaságunkra való tekintettel megtehetjük, nagyon jól esik a nehéz szögeseket levetni, hogy a lábak szellőzhessenek. Nadrágunk térdszíjait szintén meglazíthatjuk ilyenkor. Télen tanácsos – az ing és kabát közé – azonnal a sweatereket is felvenni, mert ha pillanatnyilag a járástól melegünk is van, igen gyorsan lehülünk és hamarosan fázunk, akkor pedig már a sweater sem nyujt elég meleget.


95

A pihenő végével összeszedelőzködünk és jól körülnézünk, nem hagytunk-e el valamit. A papir- és ételhulladékokat összeszedjük és egy bokorba, esetleg kő alá rejtjük, vagy hátizsákunkba rakjuk. Sohasem szabad azokat szerteszét elhagyogatni, vagy esetleg egy patak vizébe dobni. Alig van visszataszítóbb látvány egy papirdarabokkal teleszórt pihenőhelynél. Gondoljunk mindig az utánunk jövökre, kiket az ilyen látvány undorral fog eltölteni és kiknek sorsában legközelebb mi részesülhetünk! Ha tüzet raktunk (csak ott, ahol ez nincs külön megtiltva és ahol az nem veszélyezteti az erdőt, akkor is kövekkel körülhatárolva !), azt gondosan eloltjuk.

Nagyobb túráknál előfordulhat, hogy a társaság egyik-másik tagja túlságosan kimerül, esetleg a levertségig elveszti lelkierejét is. Ilyenkor is jobb bár lassan, de egyenletesen, folyton menni, mint gyakran leülni. Elcsüggedt társunkba igyekezzünk bátorító, vigasztaló, majd tréfás beszéddel lelket verni és kitartásra ösztökélni. Sokszor frissítőleg fog hatni, ha kimerült társunk figyelmét felhívjuk a természet egyes útközben feltűnő jelenségeire, vagy még inkább, ha – esetleg vitával kapcsolatosan – belevonjuk őt a vezetésre és a helyes út megállapítására vonatkozó tevékenységünkbe, mert ez ismét fölkelti érdeklődését és elfelejteti vele fáradtságát. Szükség esetén erélyes szigorral kell fellépnünk elernyedt társunkkal szemben, hogy a célhoz juttassuk. Az utolsó erőfeszítés kiváltására csak végső esetben vegyük alkohol élvezetét segítségül és csakis akkor, ha a céltól legfeljebb kb. félórányira vagyunk, mert ezen időn túl az izmok elfásulása az alkohol hatása alatt fokozottabb mértékben áll be! Semmiesetre sem szabad azonban elfáradt kezdő társunkat komoly túrán egyedül hátrahagyni.

Ha többnapos túrán izomlázat kapunk, ennek ellenszere korántsem a pihenés, hanem ellenkezőleg a mozgás, szabadgyakorlatok, gyenge maszázs. Egyébként az izomláz rendszerint csak reggel, útunk folytatásánál jelentkezik, menetelésközben azonban megszűnik és újból felfrissülünk.

Legalább az új, vagy ritkábban megtett túráknál menetközben túranaplónkba jegyezgetjük az időt, amely alatt egyes pontokat elértünk, a pihenések időtartamát, a nevezetesebb látnivalókat, eseményeket stb. Erről "Turistaélményeink megörökítése" című fejezetünkben emlékezünk meg bővebben. Mindig olyan jegyzéket használjunk erre a célra, amely már nem tartalmaz más túránkra vonatkozó, még fel nem használt fontos adatokat, nehogy azok kárbavesszenek, ha a jegyzéket használatközben netán elvesztenők. Menetközben szükség szerint a térképet is javítgatjuk, vázlatokat készítünk; ezekről "A turistaság és térképészet című fejezetben szólunk bővebben.



96

V. Az éjjeliszállás helyén.

Többnapos túránál esti célunkhoz érve, mindenekelőtt szállás iránt érdeklődjünk. Ha menedékházban éjjelezünk és későn érünk oda, legyünk tekintettel az esetleg már lepihent vendégek nyugalmára. (Ugyanúgy a korai indulásnál!) Ha falun, vagy valamely erdészlakban kérünk szállást, nyáron legjobb, ha szénán kaphatunk hálóhelyet. Ilyenkor vigyázzunk, hogy holmink el ne kallódjék a szénában. Jól esik este, aznapi célunkhoz érve, papucsot húzni, de mindenesetre korán térjünk nyugalomra; a késő éjjeli mulatozás semmiképpen sem egyeztethető össze túránk céljával és az feltétlenül elítélendő.

Ha sátor alatt töltjük az éjszakát, úgy keressünk erre a célra lehetőleg száraz, tiszta, egyenletes talajt. Esetleg már megelőzőleg útközben nyessünk magunknak egy kb. 1.6–1.8 m hosszú meghegyezett ágat a sátor tartó-oszlopául, valamint több kisebb kampós ágat a sátor kifeszítéséhez. Ha szúnyogoktól vagy esőtől, széltől, hidegtől kell tartanunk, úgy a sátorlapok széleit gondosan fűzzük össze. A sátor belsejét jó magasan töltsük meg szénával, esetleg frissen tépett fűvel vagy lombbal. Vigyázzunk azonban itt is holminkra, el ne vesszen az alomban. Ha esős az idő, úgy kissé lejtős talajt válasszunk és a sátor magasabb szélén húzzunk késünkkel a földön vízlevezető-csatornát. A cipőt ajánlatos levetni és helyette hűvösebb időben még egy vastag harisnyát felhúzni. Lábunkat esetleg a hátizsákba is dughatjuk. Tűzrakásnál az 1897. évi 31. t.-c. szem előtt tartásával ügyeljünk, nehogy felgyujtsuk az erdőt! A tűzhely az erdőtől lehetőleg távol, sziklás talajon, vagy köveken legyen, nagyobb kövekkel körülvéve, melyek megakadályozzák a tűz tovaterjedését, távozáskor pedig gondosan oltsuk el a tüzet.

A kényszerűségből szabadban történő éjjelezésről alantabb írunk részletesebben.


VI. Tájékozódás.

A tájékozódás oly képesség, amelyet némelyek egy hatodik érzék működésének tulajdonítanak és amely a természetben élő embereknél nagy mértékben van kifejlődve. A városi emberben el van sorvadva, de kellő gyakorlat által a legtöbb ember szerttehet rá. Vannak azonban olyanok, akik sohasem szerzik meg. Ezek egyedül ne járjanak a hegyek közt s erdőben. Általában, aki még nem szerzett kellő tájékozódási gyakorlatot, az ne menjen jelzetlen utakra és ne induljon útnak vezető, illetőleg megbízható társ nélkül.

A térképolvasásban gyakorlott túrista a jó térkép alapján előre el tudja képzelni magának a megteendő utat és annak környékét. Annak minden mozzanatát (irány, távolság, patakok,


97

útkeresztezések, hidak, házak, határok, terepváltozások stb.) a térképből előre látja, a térképet tehát állandóan ellenőrzi és minden percben pontosan tudja, merre jár. A tájékozódásnak ez a neme magában véve is élvezet. Gondoljunk azonban arra, hogy különösen a ritkábban járt, lakatlan, szálerdős vidékekről a katonai térképek is hibásak lehetnek és vonatkozik ez főleg a terepalakulatokra. Ne bízzuk magunkat tehát vakon a térképre, hanem figyeljünk mindig főleg a követendő irányra is.

A jól jelzett utakon rendesen minden segédeszköz nélkül is biztosan járhatunk. Gyakran előfordul azonban, hogy a jelzés már elfakult, azt rosszakaratból semmisítették meg, vagy erdőirtás miatt megszűnt; ilyen helyen óvatosságra van szükség és egyedül a jelzésekre bízva magát, gyakorlatlan kiránduló ne induljon ismeretlen utakra.

Útelágazásoknál rendesen a jobban kijárt út lesz a helyes út. Rendesen kezelt erdőkben azonban a fahordásnál keletkezett számos új út könnyen megtéveszthet bennünket. Ilyenkor főleg a helyes irányra figyeljünk. Erdőirtásokban feltétlenül vegyük elő a térképet és az iránytűt, mert ilyen helyen a térképbe rajzolt utak nem egyeznek meg a természetben talált utakkal és ezekre többé nem bízhatjuk magunkat.

Ismeretlen vidéken leghelyesebb, ha térképpel a kezünkben haladunk és a távolságokat, illetőleg menetidőket is számbavéve, a térképet állandóan figyeljük. Igy minden legkisebb eltérést azonnal meg tudunk állapítani, míg egyébként, ha már nem tudjuk, hol vagyunk, különösen hepe-hupás, jellegzetesség nélküli erdős terepen, olykor a leggyakorlottabb térképolvasó sem tud rövidesen eligazodni. Emellett időnként az iránytűt is figyeljük. Mindez természetesen fokozott mértékben áll fenn ködben és éjjel.

Ha út nélkül járunk, úgy főleg az irányra és a terepre fogunk figyelni. Ilyenkor, főleg erdőben, igen fontos a helyes iránynak már kezdetben való megállapítása. Erdőben, hogy az egyenes irányt betartsuk, iránytűvel a kezünkben szemeljünk ki folytatólagosan iránypontokat, pl. magunk előtt egyenes irányban levő 2–3 fát; ezeket az iránypontokat, amint azok mellett elhaladunk, mindig újakkal pótoljuk. Kilátópontoknál mindig ellenőrizzük, vajjon a helyes úton járunk-e?

Ha minden elővigyázat mellett is, vagy gondatlanságból eltévedtünk: fő a hidegvér. A kapkodás, ide-oda szaladgálás teljesen összezavar bennünket. Ilyenkor, ha lehet keressünk egy kilátópontot, szükség esetén egy fa tetején. Azután állapítsunk meg a terepen nehány jellegzetes pontot és az iránytű segítségével állítsuk be térképünket a helyes irányba. Megkeressük az említett jellegzetes pontokat a térképen és az azok irányából magunk felé húzott vonalak találkozópontja alapján. majd a közelebbi környéket a terepen és a térképen gondosan összehasonlítva, igyekezünk megállapítani, hogy hol vagyunk. Kilátás hiányában, úgyszintén ködben, sötétben az iránytű és térkép


98

segítségével a helyes irányt fogjuk megállapítani és azt követjük; ezentúl állandóan gondosan figyeljük az iránytű mellett a terepet és a térképet, amíg a terep egy jellegzetes pontja a térkép nyomán nem vezet bennünket a helyes útra. Legrosszabb esetben, ha már sehogyse tudunk magunkon segíteni, a helyesnek vélt irányban völgynek fordulunk és ezen haladunk folyton lefelé, amíg valamely lakott helyre nem érünk.

Iránytű hiányában erdőben a fák mohásabb északi oldala nyujthat némi útbaigazítást, de ez nem mindig feltétlenül megbízható. Napos időben zsebóránk kismutatóját a nap felé irányitjuk; déli 12 órakor a mutató pontosan dél felé fog mutatni, más időben a mutató és az órá XII. száma közötti távolságot megfelezve kapjuk meg a déli irányt. Éjjel az északsarki csillag, esetleg a hold igazíthatnak útba. Ha lámpással megyünk, azt időnként el kell takarnunk, hogy a távolabbi környezetben tájékozódhassunk, mert a lámpafény csak a legközelebbi környezetet világítja meg és vakít bennünket.

Ha teljesen ránksötétedik és pl. a nehezen járható terep miatt nem botorkálhatunk tovább, úgy a kinthálásra kell elhatároznunk magunkat. Szép nyári éjjeleken ez még kellemes is lehet. Hideg időben ellenben keressünk egy lehetőleg száraz, szélvédett helyet, rendezkedjünk be lehetőleg kényelmesen, átizzadt ingünket levetve ledörzsöljük testünket és alul száraz inget húzva, föléje vesszük a másikat, feltéve, hogy az nem túlságosan nedves. Azután vegyünk magunkra minden nálunk levő tartalékruhát, ami papírunk van, azt mint szigetelőt testünk köré rakjuk. Cipőinket, főleg ha nedvesek, levetjük és lábunkat a hátizsákba dugjuk. Gyakrabban veszünk magunkhoz táplálékot és lehetőleg forró teát készítünk. Igy szükség esetén hidegebb éjjeleket is elég jól kibírunk sátor nélkül is.

Télen, hóban, fagyban persze sokkal komolyabb dolog, sőt végzetes lehet a szabadban való hálás. Ha a sötétben nem tudjuk útunkat folytatni, hogy mihamarább tető alá kerüljünk, úgy megfagyás ellen hajnalig egy helyen körben járkálunk; természetesen ez lélekölő dolog és csak akkor jöhet szóba, ha nem vagyunk amúgyis már túlfáradtak, kibírjuk ezt a körbejárást, valamint reggel a túra folytatását. Ellenkező esetben jobb hiányában hókunyhót építhetünk. Három oldalról hófalat építünk, a tetejére, ha síelünk, síeinket, különben faágakat stb. teszünk és hóval borítjuk. Belül hóból ülést csinálunk, arra és lábunk alá ugyancsak ágakat (fenyőágak igen jók) teszünk. A negyedik, lehetőleg szűk oldalon az ajtót egy kabát stb. pótolja. A munka alatt jól kimelegedünk és utána szorosan egymáshoz bújva teát főzünk. Közben énekelhetünk stb., szóval kerüljük az álmot. Igy jól-rosszul kihúzzuk az éjjelt. Ilyenkor igen jó szolgálatot tehet egy-egy Billroth-batisztdarab, mellyel akár magunkat takarjuk be, akár a hófalakat borítjuk, vagy az ajtónyílást födjük el. Cipőnket nem húzzuk le, mert reggelre kőkeményre fagyhatna.


99

VII. Egészségi szabályok, betegség, baleset.

Csak pihent testtel-lélekkel tudjuk egy-egy nagyobb túra fáradalmait leküzdeni, miért is gondunk legyen anna, hogy túra előtt az éjszakát lehetőleg nyugalmas álomban töltsük. Hideg időben is ajánlatos a derékig való mosdózás erős ledörzsöléssel, mert utána jobban tűrjük a hideget. Mosdózás után azonban nemcsak magas-, de középhegységben is a téli napsugár jobban lesüti bőrünket. Ha ettől tartunk, kenjük be arcunkat, fülünket vékonyan vazelinnel. Ez némileg fagyás ellen is véd.

Meleg reggeli nélkül lehetőleg ne induljunk el. Utána jó, ha megiszunk 1–2 pohár vagy esetleg több vizet (esetleg teát); ezután még meleg nyáron is sokáig nem bánt a szomjúság és jól bírjuk a meleget is. Útközben ne igyunk minduntalan. Némi gyakorlattal és önuralommal könnyen legyőzzük a szomjúságot és ezt annyira fokozhatjuk, hogy fél napig sem érezzük az ital hiányát. A nagyobb pihenőknél se igyunk mindjárt, csak torkunkat öblögessük és csak akkor igyunk, ha már lehűltünk és ettünk is valamit. Lehűlés nélkül csak akkor szabad innunk, ha azonnal továbbgyalogolunk, ez esetben rendszerint nem árt meg. A szomjúság kínzó érzését és kimerültségünket forró napokon nagy mértékben csillapíthatjuk, ha módunkban van útközben fürödni vagy akár csak kezeinket a patak vizébe mártani. Fejünk benedvesítésénél azonban legyünk óvatosak. Az ivóvízre is vigyázzunk, csak teljesen tiszta vizet igyunk. Némely kútvíz és eső után néha a forrásvizek is gyomorrontást és bőrkiütést okozhatnak. Legmegbízhatóbb a kulacsban magunkkal hozott víz, vagy főleg télen a gyenge tea. Nyáron kulacsunk tartalmát hűti, ha a kulacs nemezburkolatát vízbe mártjuk és a kulacsot így szellős helyre akasztjuk.

A nyári nagy melegben megfelelő gyakorlat hiánya mellett és erőltetett menetelés közben testünk hőmérséklete elérheti a 38–39°C-t is, amire gyenge lázas hideglelés is figyelmezteti a gyaloglót. Training útján és megfelelő öltözködéssel azonban a test hőszabályozó képessége annyira fokozható, hogy alig emelkedik a hőmérséklet a normális fölé. A test a benne levő víz elpárolgása útján szabályozza hőfokát; 100 gr víz elpárolgása a hőmérsékletet egy fokkal csökkenti. Megerőltetőbb gyaloglásoknál az elpárolgott víz mennyisége viszont elérheti a 2–3000 grammot is. Nyilvánvaló mindebből a nedvességpótlás és a kielégítő párolgás (a helyes ruházkodás) fontossága. A testnek 42°C, vagy ezt meghaladó hőmérsékleténél "napszúrás" állhat be, amitől azonban nem kell tartanunk, amíg izzadni tudunk (vagyis a párolgással csökkentjük testünk hőmérsékletét) és a fentmondottakat szem előtt tartjuk.

Ha torkunk kiszáradt (ez hamar bekövetkezik, ha orrunk helyett szájunkon át lélekzünk!) és nem találunk vizet, szomjunkat


100

egy ideig csökkenthetjük, ha kis kavicsot, fűszálat, száraz kenyérhéjat stb. veszünk szájunkba. Ez persze csak nyálfejlesztő szer, de a test vízhiányán nem segít. Szomjunkat enyhíthetik az erdei gyümölcsök, bogyók is, de élvezetüknél óvatosság ajánlatos, mert van közöttük mérges is.

Túraközben sohase igyunk szeszes italt; ellenben este 2–3 deci jó bor nem árt, sőt esetleg hamarább hozza meg álmunkat és így üdvös hatása lehet. Ne használjuk az alkoholt a hideg ellen se. Az alkohol pillanatnyilag vérömlést okoz a bőr pórusai felé és evvel a hőemelkedés érzését váltja ki, de viszont ugyanazon okból a bőr felületi párolgása útján több hő hagyja el a testet, tehát nagyobb lesz a hőveszteség, úgyhogy az alkohol végeredményben a test lehűlését fokozza, sőt gyakran fagyásokat okozhat!

Többnapos túránál nagy gondot fordítsunk lábunk ápolására. Esténként mossuk meg, utána vagy reggel kenjük be jól faggyúval és vazelinnal, ami fagyás ellen is véd (ezt egynapos túránál is tegyük meg!) és ha nem húzunk más harisnyát, cseréljük fel: a tegnap jobb lábunkon volt harisnyát vegyük fel ma bal lábunkra és megfordítva. Mihelyt túraközben érezzük, hogy a cipő vagy harisnya lábunkat vágja, igyekezzünk azt azonnal rendbehozni, mielőtt feltöri lábunkat. Ha mégis hólyag keletkezett lábunkon, mossuk le, szúrjuk fel, nyomjuk ki gyöngén és tegyünk rá bórvazelines vattát. A felhólyagzott bőrt ne vágjuk le, de ha az már felszakadt volna, hasonlóképen vattát teszünk reá. Ilyen esetben a továbbjárás rendszerint kínos lesz. A vattát lábfejünkre csavart gaze-pólyával rögzítsük. Cipőnkbe sarkunknál a hólyag fölötti részre szorítsunk le valami puha posztódarabot, harisnyát, zsebkendőt stb. Ez a cipő kéregbőrét távoltartja a feltört sebtől és lehetővé teszi túránk folytatását. Ilymódon pl. új cipőnél vagy használt összeszáradt cipőnél is a hólyagképződés vagy lábunk kisebesedését meg is előzhetjük. A feltört sebhely gyógyulását gyorsíthatjuk, ha a sebet otthon gondos mosás után dermatol-porral hintjük be. Természetes, hogy sebes lábunk tisztántartására a legnagyobb gond fordítandó!

Napsütéses, tiszta téli időben, nemkülönben ködben a vakító hófelületek által visszavert napfény ibolyántúli sugarai fájdalmas szemgyulladást és a látóképesség átmeneti csökkenését, a "hóvakságot" okozhatják. Ennek foka egyénenként különböző lehet; alacsony hegységben csak igen érzékeny szemű turistáknál fog esetleg előfordulni és középhegységben is rendszerint csak többnapos túránál kell attól tartani. Az ibolyántúli sugarakat elnyelő színes hópápaszem használatával védekezünk ellene, természetesen, még mielőtt a hóvakság jelei mutatkoznának. Első jele rendszerint, hogy sárga foltokat látunk. Ha megkaptuk a hóvakságot, kimélnünk kell szemünket; borogatással gyógyitjuk. Súlyos esetekben napokon át homályos szobában kell tartózkodnunk.

Betegség, rosszullét stb. esetében túráinkon rendszerint magunkra vagyunk utalva. Kézikönyvünk nem terjeszkedhetik


101

ki részletesen betegségek kezelésére is; e tekintetben a zsebgyógyszertárakhoz mellékelt használati utasítások, valamint a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületnek az első segélynyujtásról szóló füzetecskéje adhatnak némi útbaigazítást. Utóbbi a balesetekre ís részletesen kitér. Bár komolyabb balesetek alacsony- és középhegységben rendes körülmények között alig – esetleg sítúráknál – fordulhatnak elő, mégsem árt, ha a felettes minisztériumok részéről a katonasággal és erdészszemélyzettel is közölt vészjelzést ismerjük. Ha valaki bajbajutott, valamely látható vagy hallható jelet egy percen belül szabályos időközben hatszor ismétel, aztán vár egy percig, aztán újra ismétli és így tovább, míg válasz nem érkezik. Aki a vészjelet észreveszi, lehetőleg ugyanazon jelet háromszor adja meg egy percen belül, aztán vár egy percig, ismétli és így tovább, míg válaszát észre nem vették.

Ily esetben egyébként siessünk mielőbb segítségért, de télen, nagy hidegben, főleg éjjel szerencsétlenül járt társunkat nem szabad magára hagynunk.

Egyebekben utalunk a megelőző fejezetben megemlített gyakorlati szabályokra.

* * *

A turistaság jobb szakács, mint az éhség.

*

Az üres és a zsúfolt gyomor nem jó turista.

*

Sok bor szomjat csinál, kevés víz szomjat olt.

*

A nehéz cipő megkönnyíti a hegymászást.

*

A meredek csúcsra nem lehet rohanva feljutni.

*

Csak az a turista tud igazán élvezni, aki nélkülözni tud.

*

Az élet- és turista-célokhoz gyakran csak kerülőúton lehet eljutni.

*

Legszolidabb vendéglő a hátizsák.

*


102

A katonai térképek használatáról.

A térkép a turista legjobb barátja. Otthonunkban segítségünkre van tervezgetéseinknél s ha értünk a térképolvasáshoz, a térképet szemlélve lelki szemeink előtt megelevenedik az egész ábrázolt vidék; kint a szabadban ellenben mindenkor hű vezetőnk lesz.

Igazi turista alig képzelhető el jó térkép nélkül, a térképolvasás elsajátítására tehát nagy gondot kell fordítanunk. Ehhez elsősorban elméleti tudás, de ezenkívül nagy gyakorlat is szükséges. Kézikönyvünk nem terjeszkedhetik ki a térképolvasás apró részleteire – erre a részletes szakkönyvek hivatottak –, de mégis legalább az alapismeretekre röviden rá kell mutatnunk.

A térkép, mint a terep arculatának kifejezője, annak minden, akár vízszintes, akár ferde vagy függőleges vonalát derékszögű vízszintes vetületben (alaprajzban) ábrázolja. Minden vonáskája, pontja jelent valamit, ami a tájékozódásnál fontos lehet és amit rendszerint egyáltalán csak a gyakorlott térképolvasó vesz észre.

Hazánkban (a megszállt területeket is beleértve) mi turisták ezidőszerint főleg a katonai térképeket használjuk; ha ezeket tudjuk olvasni, úgy egyéb, pl. turistatérképeken is eligazodhatunk. Ezért a továbbiakban főleg a katonai térképeket tartjuk szem előtt.

Azt az arányt, amely valamely térkép méretei és a rajta ábrázolt terep méretei között van, méretaránynak nevezzük. A méretarány a térkép szélére van jegyezve. Pl. az 1:75,000 arány azt jelenti, hogy a térképen valamely távolság a természetben 75,000-szer nagyobb, vagyis 1 cm a térképen megfelel a valóságban 750 m-nek (vagyis 1000 lépésnek). A terep egyes pontjai egymástól való távolságának a térképen közvetlenül, átszámítás nélkül leendő lemérésére a méretaránynak megfelelően szerkesz-


103

tett és a térképen a. méretarány mellett feltüntetett "mértéket" használjuk.

A katonai térképek fajai:1. a volt monarchia felvételi térképe 1:25,000; 2. a volt monarchia részletes térképe 1:75,000; 3. Középeurópa általános térképe 1:200,000; 4. Európa áttekintő térképe 1:750,000. Céljainkra legmegfelelőbbek az 1:75,000 méretarányú térképek.

Ha a térképet úgy tartjuk magunk előtt, hogy a község-nevek balról jobbra olvashatók, akkor a térképen felül van észak. Valamely részlet helyét más ismert részlettől számítva, rendszerint az irány (világtáj) és a távolság adataival szoktuk megjelölni. (Pl. valamely hegycsúcs állóhelyünktől ÉNy-ra 2 km-re van.)

A térkép az illető vidék plasztikus képét nyujtja. Ezt a térkép hegyrajzával érjük el, mely szintvonalakból és csíkozásból áll.

A szintvonalak (rétegvonalak) a hegyidomok felületén egyforma magassági közökben végigfutó vízszintes vonalak; ezek az idomok alakját és lejtviszonyait szemléltetik. A szintközök magassága az 1:75,000 méretű katonai térképen 100 m, vagyis minden 100 m (kivételesen 50 m) magasságban vonul végig egy rétegvonal. Mennél kisebb a térkép két szomszédos szintvonala közötti távolság, annál meredekebb ott a lejtő és megfordítva. A rétegvonalak és az azok között ábrázolt terep magasságát a térképen sűrűn alkalmazott (az Adriai-tenger színétől méterekben jelzett) magasságadatokból állapíthatjuk meg.

A csíkozás a legrövidebb lejtőirányban (amerre a víz a lejtőn lefolyik) alkalmazott rövid vonásokból áll és a szintvonalak közti idomok és általában az egész domborzat szembetűnőbb kifejezésére szolgál. Mennél vastagabbak a csíkok és így minél sötétebb a csíkozás, annál meredekebb a lejtő és viszont; de 45°-on felüli lejtőknél a csíkozás már nem változik.

A szintvonalak és a csíkok mindenkor merőlegesek egymásra, tehát a szintvonalak merőlegesek a lejtő irányára is.

Miután a kimagasló és bemélyedő hegyidomok rajza nagyrészben egyenlő, a "fent" és "lent" helyére vonatkozólag a hegyrajz egyedül nem adhat minden esetben felvilágosítást. Más adatokra szorulunk és ilyenek leginkább a magasságadatok és a folyóvíz vonala, amely utóbbi minden esetben a "lent" helyét mutatja.

A hegy- és vízrajzon kívül minden egyéb tárgy (épületek, utak, határok, források, erdők stb.) ábrázolása az "egyezményes jelek"-kel történik.

A szabadbani használatnál szükséges, hogy a térkép a terephez képest be legyen "tájékozva". A térkép betájékozása leginkább két eljárás szerint történik: 1. iránytűvel, ha a tűjének északi (feketére futtatott) hegye irányával összeegyeztetjük


104

a térkép északirányát, vagy 2. ha a térkép valamely vonalát a megfelelő terepvonallal párhuzamosra állítjuk.

A térképpel való tájékozódásról "A turistaság gyakorlása" című fejezetben szóltunk.

A térképhasználat módjáról a fenti térkép alapján a következő példa nyujthat fogalmat.

Dömös hajóállomásán (D. St.) kikötve, szándékunk a Dobogókőre menni. A vidéket közelebbről nem ismerjük, és az útirány megválasztása végett elsősorban a domborzat nagy tagozódását vizsgáljuk.

Két hatalmas hegyhátat látunk kidomborodni: a Keserűshegy és a Dobogókő hegyhátát. Mindkettő délkelet- északnyugati irányú. Az előbbi majdnem vízszintesen húzódik ÉNy-felé és a Prédikálószéktől (Predlgerstuhl) északra meredeken lejtve legyezőszerűen szétágazik; az utóbbi – a Dobogókő – hegyháta


105

a "Szerkövek"-ig vízszintes, onnan lankásan lejt, míg a Czakóhegyben ismét felnyúló lejtőkúpot képez, majd északnyugatra tovább húzódik. A Czakó-hegy északkeleti lejtőjéből egy mellékhegyhát ágazik el, mely eleinte meredeken esik a Körtvélyespuszta körül levő kiterjedt lapos nyeregre, azután Dömös felé még egy nagy lejtőkúpot (Prépost) alkot. A két nagy vízválasztó hegyhát között beékelődik a Malompataknak, felsőbb részén Szőke-forrás völgyének nevezett hatalmas vízgyüjtővonal. Kezdete a 453 m magasságú nyereg, melytől délkeletre a Királykút felé egy másik vízgyüjtő vonal indul. A két nagy hegyhát e mélyen bevágott nyergen át függ össze egymással.

Immár plasztikusan látjuk magunk előtt az egész leírt táj domborzatának nagybani tagozódását és két lehetőséget látunk a Dobogókő elérésére: 1. az említett nagy völgy útján, 2. Dömösön és Körtvélyes-pusztán át végig a dobogókői hegyháton. Az egyik út a völgyet, a másik a gerincet követi.

A völgyben a Malompatak mentén levő szekérút a Rámhegytől délre elvezet ugyan a dobogókői menedékház közelébe – és ez látszik a legrövidebb útiránynak –, azonban a "Szerkövek" és a "Mh" (menedékház) között húzódó hegyhátig még 200 m-nél magasabb, igen meredek, útnélküli lejtő van, melynek legfelső része sziklás (mindezt a térképből látjuk), tehát főleg vezető nélkül való megmászása bárkinek nem ajánlható. A völgy kezdetét képező fentemlített 453-as nyergen át le a Királykút "a" betüjéig és eme kerülő után onnan vissza a délnyugatra felmenő erdőátvágásba rajzolt megyei határ mentén a "Stara lenján" [irtáson] át az út nyilvánvalóan igen hosszadalmas és részben, a Királykút fölött, szintén igen meredek.

Tanulmányozzuk immár a Körtvélyes-pusztán át vezető másik útirányt. A hajóállomást elhagyva, az országúton 400 lépésre DNy-ra kőhídhoz érünk, onnan Ny-felé a templomhoz megyünk. (Karikájában pont van, ami azt jelenti, hogy a "Dömös" felirat alatt levő 111 magasságszám a templom küszöbére vonatkozik.) Innen a Fő-utcán tovább Ny-ÉNy-ra a 300 lépésnyire levő fahídon át a Fő-utcát elhagyva, a Ny-ra vezető utcán át, ennek végéből kiinduló szekérútra térünk, melyen a Prépost kúpját nyugatról megkerülve, lassú emelkedéssel a Körtvélyespuszta körüli nyeregbe érünk. D-DNy-ra tovább 1 km-nyire kígyózó öszvérút ágazik el; ezen folyton menedékesen emelkedve, 1000 lépésnyire (1 cm) a Czakó-hegy és Hegedüs-bérc közötti nyerget érintjük. Innen azután D-re egy rövid, meredekebb lejtőn fel egy emlékműhöz, onnan az öszvérúton D-DK-re egy második emlékműhöz és DK-i irányban tovább folytonosan a hegyháton, ill. ennek szegélyén, lassú emelkedéssel a Szerkövek mellett elhaladva, K-felé fordulunk és a menedékházhoz érünk. (A térkép jelzése szerint egész éven át üzemben tartott menedékház, 700.2 m tenger szine feletti magasságban.)


106

A térkép alapján megállapított menetidő (v. ö. "A turistaság gyakorlása" c. fejezettel) nagyobb pihenők nélkül:
az út hossza 8 km (1 km kb. 12') = 11/2 óra
az emelkedés 700.2–105 = 600 m (100 m kb. 10') 1
Összesen kb. 21/2 óra.

Térképünk adatai alapján tehát, a nélkül, hogy az útat ismernők, nagyjában megállapítottuk, hogy a gerincút emelkedése egyenletesebb, az út biztosabb és kényelmesebb, de érdekesebb is, a gerincről valószinüleg kilátásban is lesz részünk, ez az út tehát ajánlatosabb a völgyben vezető útnál; ezenkívül hozzávetőlegesen megállapítottuk a menetidőt is.

* * *

A jó mappa jobb kalauz, mint a rossz vezető.

*

Turista-térképpel járni kényelmes, térképen még kényelmesebb.

*

Magasság mélység nélkül nem igazi nagyság.

*

Minél magasabbra jut a fenyő, annál törpébb.

*

Minél magasabb a hegy, rendesen annál kopárabb.

*

A hegyen túl mind kiesebb a völgy, mint a hegyen innen.

*

Az Alföld kenyeret ad, a Felföld lelket.

*

Magas hegyen és mély völgyben legtovább megmarad a hó.

*

Aki a hegyen felfelé halad, szerényen meghajlik, aki lefelé megy, peckesen ágaskodik.

*

Aki a hegyeket járja, annak a földi lét nem siralom völgye.

*

Ahol hegy van, völgy is van.

*

Magas hegy látókörét magas hegyek korlátozzák.

*


107

A turisták viselkedéséről.

Első pillanatra talán nevetségesnek tünik fel, ha a turisták helyes viselkedésének nagy fontosságáról szólunk. De ha azt akarjuk, hogy mindenütt szívesen lássanak bennünket, utunkba akadályokat ne gördítsenek, viszont magát a turistaságot úgy a közvélemény, mint a hatóságok komolyan vegyék és országos érdeknek tekintsék: ehhez mérten is kell viselkednünk.

Ezen a téren pedig nap-nap után igen sokat vétkeznek és – sajnos – nagyon nagy az olyan kirándulók száma, kik szabályellenes, turistához nem méltó, lármás, vagy épen kihívó viselkedésükkel közmegbotránkozást okoznak. Ily körülmények között ne csodálkozzunk azon, hogy míg ezelőtt 20–25 évvel mindenütt tárt karokkal fogadták a turistát, ma nemcsak a vadászterületek nagy része van elzárva, de a falu népe sem nézi jó szemmel a kirándulókat.

Ennek orvoslására már sok terv merült fel; erről, valamint az ezt célzó törvényektől más helyen írunk részletesebben. Amíg ilyen törvényünk nincs, addig is az egyesületek iparkodjanak a szó valódi értelmében turistákat nevelni, főleg idősebb turistáink pedig minden alkalommal, ha erre ok merül fel, tapintatosan, de erélyesen lépjenek közbe, figyelmeztetvén a rendetlenkedőket arra, hogy helytelen eljárásukkal saját maguknak is kellemetlenségeket okozhatnak, de a turistaság ügyének is árthatnak.

A turista már ruházata megválasztásánál ügyeljen arra, hogy ne okozzon kellemetlen benyomást a szemlélőre. Abból, hogy kirándulunk, még nem következik, hogy piszkosan, rongyosan kell járnunk; lehetőleg adjunk mindig valamit a külső csínre is. Vonatkozik ez különösen a nőkre is. A tarka-barka ruhák, feltünő viseletek, kalapunkban hatalmas fácántoll stb.,


108

mellyel nevetségessé válunk, mellőzendők. Ha nők mindenáron nadrágban akarnak járni – bár erre alacsonyabb hegyeink között rendszerint semmi szükség sincs –, vegyék magukra idejében ismét az ízlésesebb szoknyát, mielőtt lakott helyre érnek. Néhány év óta túraközben is divatossá vált a kétségen kívül egészséges napfürdőzés. Ha az ilyen napfürdőzők tulajdonképen nem is nyujtanak más látványt, mint a zátonyfürdőkön megszokott fürdőző közönség, a helyzet mégis más és némelyeket megbotránkoztathat; ezért csak kevésbbé járt helyeken gyakoroljuk. Egyesületi jelvényünket tűzzük ki, hogy egyrészt megismerjük az egy egyesületbe tartozókat, másrészt az erdészeti személyzettel stb. szemben jelezzük egyesületbe tartozó, fegyelmezett turista-voltunkat. De ha netán 6–8 egyesület tagja volnánk, nem szükséges kalapunkon vagy ruhánkon egész jelvény-gyüjteményt hordanunk. Ha kirándulásunkról virágcsokrot viszünk haza, legyünk ebben is mértékletesek.

Falvakban, községekben ne képzeljük azt, hogy az esetleges gyalogjáró kizárólag a mi részünkre készült és a bennlakó köteles a kocsiútra kitérni. Esetleges köszönést fogadjunk és viszonozzunk szívesen, de nem leereszkedően. A szembejövő tehéncsordának, sertéseknek, libáknak stb. inkább térjünk ki, semhogy azokat szétriasszuk és így kellemetlenséget okozzunk. Soha, semmi körülmények között, ne tépjünk gyümölcsöt a fákról, akkor sem, ha azt hisszük, hogy senki sem figyel reánk. Kutakból vizet csak engedéllyel vegyünk és vigyázzunk, hogy a kutat el ne rontsuk. Senki se gúnyolja a nép egészséges hitét és szokásait és senki se akarja őket mint hivatlan próféta "megjavítani". Aki ezt teszi, vagy jellemtelen, vagy ostoba és könnyen megjárhatja.

A szántóföldeken sohase tapossuk le a vetést, hogy útunkon rövidítsünk; ha mégis néha út nélkül kell átvágnunk, keressük ki az ugar-területeket.

Mezőkön figyeljünk esetleges tilalmi táblákra.

Réteken, főleg kaszálás előtt, ne tapossuk le a füvet; járjunk libasorban, hogy lehetőleg kevés kárt okozzunk.

Az erdőben az utakról – különösen fiatal ültetvények között – szükség nélkül ne térjünk le és vadászterületeken csak a jelzett utakat használjuk. Tilos területeken engedély nélkül ne járjunk. A vadászatok idején különösen tartsuk ezt szem előtt és pedig saját érdekünkben is, nehogy véletlenségből egy eltévedt golyó kárt tegyen bennünk. A fákat, növényeket kiméljük. A név vagy kezdőbetűk bevésését fák törzsébe csak híres, nagy emberek engedhetik meg maguknak! Kilátók, védőgunyhók stb. ajtajára, falaira nézve ugyanez áll. Semmi körülmények között se lövöldözzünk; a madarakat és fészküket ne bántsuk. Tüzet a lakott helyekhez közeli erdőkben egyáltalában ne rakjunk, a távolabb eső középhegységben stb. csak kellő elővigyázattal. Ezt


109

nem tudjuk eléggé ismételni. A legszigorúbban elitélendő, meggondolatlan, gyerekes szórakozás: lejtőkön köveket alágurítani; sohasem tudhatjuk, alattunk az erdőben nem jár-e valaki.

Egyebekben járjunk az erdőben mindig csöndesen. Különösen öreg szálerdőben messze visszhangzik a rendes beszéd is, hangos beszéddel, kiáltozással stb. elűzzük a vadat és magunkat megfosztjuk egy-egy őz vagy szarvas megfigyelésének bájos élvezetétől. De az erdő misztikus hangulatának megrontásával mások élvezetét is zavarjuk. Ha társaságunk valamelyik tagja elmaradt, vagy más okból feltétlenül szükség van jeladásra, úgy előre megbeszélt (lehetőleg madárhangot utánozó) fütty-jeleket használjunk, de semmiesetre se kiáltozzunk. Ahol sok száraz gally fekszik útunkon, lehetőleg ne lépjünk azokra; mert az ágak kellemetlen recsegése messzire felveri az erdő csendjét. Szivarcsutkát stb. ne dobjunk el, részben mert annak szaga elriasztja a vadat másrészt mert száraz időben tűzvészt okozhat.

Vadaskertek kerítésének ajtaját ne felejtsük nyitva és gondoljunk arra, hogy kihágások egyrészt a törvény értelmében büntethetők, másrészt azok az erdőbirtokost arra indíthatják, hogy erdejében a járást egészen eltiltsa. A turistaság jogi kérdéseiről részletesebben külön fejezetben írunk.

Az erdészeti személyzetnek semmi szín alatt se adjunk okot arra, hogy a köteles udvariasságtől eltekinthessen, kívánságra pedig igazoljuk magunkat turista-igazolványunkkal. Ha ellenben jogtalanul akarnak eltiltani bennünket pl. közutak használatától, az adatok (a birtokos és az igazoló erdő-őr neve, útirány stb.) közlésével a turista-szövetség jogügyi bizottsága útján keressünk orvoslást.

Forrásoknál mindig gondoljunk arra, hogy mások is jöhetnek még utánunk, kik a forrás vizéből szintén inni akarnak. Ha vizet merítünk olyan forrásból, melynek nincsen csorgója, ne az egész kulacsot merítsük be a vízbe, hanem alumínium poharunk segítségével töltsük meg azt, vigyázva arra, hogy a vizet fel ne zavarjuk. A forrás medencéjében ne hűtsük be kulacsunkat, hanem helyezzük a kulacsot a víz lefolyó árkába. Ha a forrás lombhullás után lombbal van tele, a forrást óvatosan kitisztogathatjuk és pedig egy darabon a lefolyó árkot is, hogy a víz gyorsabban folyjon le és hamarább megtisztuljon.

Pihenőhelyünket távozás előtt hozzuk mindig rendbe. Az összes papír-, étel- stb. hulladéhokat szedjük össze, tegyük zsákunkba, vagy összegyűrve jól dugjuk el sűrű bokrakba. Erre különösen nagy gondot fordltsunk! A papírhulladékok a vadat megriasztják, de különben is felette kellemetlen látványt nyujtanak. Ezt sem tudjuk elég gyakran hangoztatni! Igen rossz szokás – és ma költséges is –, ha üvegeket csupa pajkosságból darabokra törünk és másokat kiteszünk annak, hogy az üvegszilánkokon pihenjenek le.


110

Hogy mit ne tegyünk a menedékházakban, erről "A turistaság gyakorlása" című fejezetben írtunk már. Az ilyen menedékházakban félig otthon, félig vendégségben vagyunk. Vigyázzunk tehát mindenre úgy, mintha a miénk volna és viselkedjünk úgy, ahogy vendégségben illik. Távozás előtt írjuk be nevünket a vendégkönyvbe, de "szellemes" megjegyzéseket itt is kerüljünk.

Ha idegenek útbaigazítást kérnek, adjunk készséges választ; de ha magunk sem vagyunk biztosak á felől, melyik a helyes út, ne rösteljük ezt bevallani, semhogy hamis útbaigazítást adjunk.

Vonaton, hajón megszűnt az erdő varázsa és itt – ha már nem fér belénk – jobban kiengedhetjük hangunkat. De itt is tartsuk szem előtt, hogy a turistaruha sohasem jogosít arra, hogy minden civilizációt félrerúgjunk és minden jókedvünk mellett is legyünk mindig tekintettel másokra. Ilyenkor a szép karének gyönyörködtet, de csak úgy, ha nem énekel egyszerre több társaság mást és mást s ha megválogatják nótáikat. Aki nem tud énekelni, az ne énekeljen. A tárogató, tilinkó stb. szép hangját ilyenkor szintén szívesen hallgatjuk. Ellenben nagyobb hangszert, a hátizsákba el nem helyezhető hegedűt, gitárt stb. sohase vigyünk magunkkal túrára, mert nem vagyunk vándorkomédiások. Kint a szabadban is csak ott énekeljünk, zenéljünk, ahol evvel nem zavarhatunk senkit és főleg nem vadászterületek közelében. Túlhangos viselkedésű társaságok kiteszik magukat annak, hogy a zöld legelőre tavasszal először kihajtott csordával tévesztik őket össze.

Kétségbeejtő látvány az a tülekedés, a melynek vasúton vagy hajón a beszállásnál rendszerint tanúi lehetünk. Legyünk itt is fegyelmezettek. A hajón pedig ne foglaljunk le magunknak egyszerre három széket is, amikor másnak egy se jut.

Röviden összefoglalva: a turista vagy kiránduló legyen fegyelmezett, csöndes, illedelmes, sohase vétsen a jó ízlés ellen, kerüljön minden feltűnést s ha belép a természet templomába, csöndes áhítattal, alázatos lélekkel tegye ezt, azért, hogy ott megtalálja a Természetet, Istent és jobbik énjét, önmagát. Ha nem ezért megy ki a szabadba, úgy maradjon inkább otthon.

* * *

A ballerinának a lába beszél; a szalónturistának a szája jár.

*

Az igazi turista minden órának leszakítja virágát, de nem szakít le egy vadvirágot sem csak azért, hogy eldobja.

*

A turista ne követeljen mindig abszolut tisztaságot. A desztillált víz nem iható.

*


111

TURISTA-TIZPARANCSOLAT.

(Pályázat alapján elfogadta a Magyar Turista Szövetség
1918. november 14-én megtartott tanácsülésén.)

1. Szeresd a természetet s áhítattal lépj szentélyébe!
2. Turistamezben is kultúrember maradj!
3. Ne feledd, hogy turistához méltatlan magaviselettel a turistaság ügyének ártasz!
4. Ne élj vissza a vendégjoggal és tiszteld a mások vagyonát!
5. Turistaútról le ne térj, tiltott területen csak engedéllyel járj!
6. Légy vidám, de ne lármás; az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek!
7. Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat, pihenőhelyeket és a hulladékot rejtsd el!
8. Égő tárgyat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj!
9. Kiméld az erdő vadjait s a mező virágait; gyümölcsfákról még virágot se szakíts!
10. Becsüld turistatársaidat s bajban el ne hagyd; mert az becstelenség!