VILÁGKÖNYVTÁR
SZERKESZTI POGÁNY JÓZSEF
WILHELM OSTWALD
FELTALÁLÓK, FELFEDEZŐK,
NAGY EMBEREK
Fordította:
KÓSA MIKLÓS
1912
RÉVAI–KIADÁS
TARTALOM
Tömörítve: 170K
|
|
|||||||||||
|
| ||||||||||
OSTWALD
Egy japán diákja azt kérdezte egyszer nagy professzorától, miről lehetne már ifjúkorában felismerni a jövő nagy emberét. A professzor csudálkozó kérdésére elmondotta, hogy a japán kormány szeretné ezt tudni azért, hogy ilyen gyerekkorukban felismert nagy emberekből válogassa ki azokat, akiket Európába küld tanulmányokra. Ez a kérdés vezette Ostwaldot a nagy emberek (az ő szemében elsősorban: feltalálók, felfedezők, természettudósok) problémájához. Miről lehet felismerni az ifjú kor szimptómáin a nagyra hivatottságot, miként alkotódik meg a nagy ember életének a szerkezete, mik az állam, a társadalom feladatai a zsenivel szemben a maguk érdekében – ezekre a kérdésekre ad feleletet Ostwaldnak immár egész sor munkája. Elsősorban pedig nagy emberek életének a természetrajzát kutatja, induktív történelmi anyagot keres természettudományi erősségű törvények megformulázásához. Itt is három nagy ember: Liebig, Helmholtz élettörténete adja a nagy emberek természettörténetének egész sor törvényszerűségét. Már a pikantéria kedvéért is
2
érdekes megnézni‚ hogy egy negyedik nagy embernek, magának Wilhelm Ostwaldnak az élete mennyire fér el ezek között a megállapítások és regulák között. Minden egyéb szempontok félrehagyásával most az Ostwald megállapította törvények érvényességét próbáljuk kontrollálni az Ostwald életének adatain.
Egy tanítványának, Waldennek a könyve elmondja Ostwald életének a jelentős eseményeit. Rigában, ebben a német-orosz városban született 1853-ban, az apja kádár volt, érdemes céhmester. Igaz tehát rá, amit a zseniről megállapít, hogy elsősorban ilyen alantibb polgárcsaládból szokott kikerülni és igaz rá, amit Liebigről mond, hogy a "népből" való származása révén sok fölhalmozott‚ fejlődésre kész energiát hozott magával. Ahogy minden nagy emberénél számtalanszor hangsúlyozza, Ostwald is rossz tanuló volt, az öt osztályu reálgimnáziumot hét év alatt végezte el, különösen a filológiával, a kivételek tudományával volt sok kínja, mint szerinte minden későbbi természettudósnak, a kivételt nem tűrő törvényszerűségek kutatójának. Igen korán érett gyerek volt, mint elmélete szerint minden zseni. Minden érdekli, csak az iskola nem. Tűzijátékokat fabrikál, fotografál, esztergályoz, könyvet köt, gyereklapot csinál. Az apja házában tanulta meg a testi munka tiszte-
3
letét. Együtt éltek ott a kádárlegényekkel és inasokkal. A kézműves lelkiismeretessége lesz meg Ostwald kísérleteiben és vizsgálataiban. A bizonyítványai mindig rosszak; de fizikában, kémiában első sorban áll. Még gyerekfővel kerül fel a dorpati egyetemre kémiát tanulni. Muzsikás és alkoholos esztendők következtek ezután, de Ostwald az így elherdált idő egy részét úgy hozta be, hogy nem járt az előadásokra. Erre is van Ostwaldnak egy elméleti megjegyzése: "Az iskola zsarnoksága alól való töhhé-kevésbbé erőszakos fellázadás, ha nem is áll egyébből, mint az iskolai feladatok félrevetéséből és a belső érdeklődések energikus követéséből, nagy időmegtakarítást és az alkotás meggyorsítását jelenti." Laboratóriumi munkát azonban sokat végzett. Három szemeszter után hazamegy vizsga nélkül. Végre nagy kínnal letesz két vizsgát. A harmadik vizsgáját aztán valami bolond pezsgős fogadásból nagyszerűen leteszi négy hét alatt. Íme, már kitetszik karakterének – Ostwald terminológiája szerint – romantikus volta. Gyorsan, hirtelen reagál mindenre, nagyszerű lendület van benne. Megvan benne az ostwaldi romantikusság másik szimptómája ms: sokféle iránt érdeklődik. A diákbibliájába ezt írja egyik társa: Kedves Ostwald, csak ne akar-
4
nál olyan átkozottul sokoldalú lenni. És romantikus abban is, hogy azonnal és mindenkire hat az egyénisége, mindenki megszereti, nagyon simán és könnyen halad. Elismerik és pártolják. Hamarosan asszisztens lesz, és huszonöt éves korában már magántanár a dorpati egyetemen. Mint Ostwald szerint minden ifjú zseni, ő is azonnal a legnagyobb célokra tör, már első munkájával megkezdi élete legnagyobb alkotását: a fizika és kémia oly termékennyé lett egyesítését.
Környezete rajongott érte, pedig igen sokat boszantotta őket "vad" nézeteivel. "Az öreg és munkára képtelen embereket meg kellene ölni", "A szerelem őrültség". "Sohasem fogok megházasodni, mert előre látom, hogy sajnálnom kellene a feleségemet és még erre sem volna elég időm." 1879-ben természetesen eljegyezte magát: "Megházasodom, mert ez a leány zavar a munkámban." Keresztülmegy ekkor a nagy természettudósok gyakori válságán. Egy pillanatig arra gondolt, hogy a megélhetés kedvéért abbahagyja a tudományos munkát és a technikai kémiára adja magát. De aztán a felesége ellenállása győzött, és Ostwald nem lett hűtlen a tudományhoz. Ostwaldnak igen érdekes fejtegetései vannak, hogy milyennek kell lennie a nagy ember feleségének, hogy a zseni az alkotás egy éle-
5
ten át szakadatlanul tartó szülési fájdalmai között a körülményekhez képest jól érezze magát.
1881-ben megh1vják a rigai politechnikum kémia tanárának. Kitűnő tanár. Ebben is igazi "romantikus". Elszakíthatatlanul hozzátapad tanítványai rajongása és szeretete. Az ő tanársága ideje alatt megduplázódik a kémiahallgatók száma. Még külföldről is elkerül Rigába tanítvány, Svante Arrhenius, aki ma maga is a legnagyobbak közül való. Tanítása, temérdek adminisztrációs munkája mellett rengeteget dolgozik. Rigai korszakában harminc kísérleti tanulmányt ad ki. Ekkor alkotja meg első világhírű munkáját, Az általános kémia tankönyvét. A fizika és kémia egész áttekintése és történelmi kritikája ez a könyv, "esemény nemcsak a szerzője életében, hanem a fizikai kémiának mint önálló tudománynak az életében is". Ennek az első nagy műnek a keletkezése is igazolja Ostwald teóriáit. Már huszonhét éves korában, házassága első évében született meg az első fogalmazása. Íme újra a zseni életében annyiszor hangsúlyozott koránérettség. És bizonyítódik a másik tétel is, hogy a korai házasság hasznos a nagy emberre, és hogy a házasság első ideje rendesen egybeesik legragyogóbb tudományos alkotásának idejével.
Új lendület következik eztán Ostwald életében, 1887-ben meghívják a lipcsei egyetemre.
6
Megint egész tanítványhadsereg gyűl össze körülötte a világ minden tájékáról. Egész miniatűr internacionálé. Csodálatos szervező, elragadó, tanító munkát végzett. Kitűnő előadó, nem patetikus szónok, vagy simanyelvű csevegő, hanem egész gondolatmunkáját kitárja a hallgatók előtt, ott küzd, kínlódik előttük a tárggyal, a közönsége szeme láttára születnek a gondolatai. Mikor Walden rajongva beszél arról, mint hatott a tanítványaira, mintha Ostwald beszélne Liebigről, a romantikus és így tanítványgyűjtő mesterek legnagyobbikáról. Temérdek egyetemi tanár került ki a keze alól, megint el lehet mondani róla, amit ő ír Liebigről: "Nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy Liebig ez alatt az idő alatt az egész kultúrvilágot ellátta kémiaprofesszorokkal".
Tudományos munkássága a vegyi rokonság, az elektrokémia, az energetika, a katalízis-elmélet során egyre magasabbra, egyre szédítőbb gondolat-ormok felé lendült. Egyre több lesz a szaktudósnál. Már a kémiában is minden réteg számára, tudósok, diákok, a nagypublikum számára megvannak a maga könyvei, de minden szárnycsapása egyre magasabbra és tágabb szemhatárok fölé emeli. Walden kitűnő szemmel állapítja meg róla: "Liebig klasszikus 'kémiai levelei' óta nem volt kémikus, aki ennyire
7
minden réteg és minden életkor mestere lett volna. Liebig elsősorban a kémia általános kérdéseit vitte be a legszélesebb körökbe, Ostwald könyvei pedig az általános (a fizikai) kémia jelentőségének a hirdelői. ha még hozzávesszük a "természetfilozófiai előadásait", amelyekben Ostwald minden művelt emberhez beszél és az emberi szellem örökös kérdéseire keres választ, akkor el kell ismernünk, hogy kémikus most lett először ennyire egy egész nép tanítómesterévé ... De tovább kell mennünk. Ostwald munkáit egész sor kultúrnyelvre lefordították, van köztük olyan is, amely kilenc nyelven jelent meg (németül, angolul, franciául, olaszul, oroszul, lengyelül magyarul, görögül, japánul), ki kell tehát mondanunk, hogy Ostwald nemzetközi tanítómesterré emelkedett."
A nagy kutató pályája csúcsára ért, elmélete szerint be kellett hát következni a megöregedéssel járó nagy válságnak. Az egykor nagy szenvedély, a tanítás, tűrhetetlen gyötrelemmé lesz, 1906-ban odahagyta a lipcsei katedrát. Bezárul egyben kutató, kísérletező munkássága is, és egyre inkább fokozódik az írói produkciója. Az írói munkásság tölti ki "gazdagon és termékenyen" most már néhány esztendeje az életét. Megint mintha csak pontos és előre elhatározott alkalmazása volna élete a nagy ember életéről al-
8
kotott törvényeinek. A kémia szakkérdései, az ismeretelmélet filozófiai problémái helyett most a "nap követelései" érdeklik. A kutató tudomány helyébe lép a tudomány alkalnnzása. Az emberiség, a társadalom jobb, célszerűbb berendezése, a fejlődés siettetése, az akadályok szétrobbantása, a természet megismerése és meghódítása praktikus dolgokban, – ezek a szempontok mozgatják a gondolkodását. Megismétlődése annak, amit ő Liebigről állapított meg: "Életének ebben a korában hajtóereje az a kívánság volt, hogy az emberiség sorsát megkönnyítse a tudomány eszközeinek a szolgálatába állításával."
Még sokféle és sokszempontú kutatás fogja eldönteni, mennyire igazak Ostwald törvényei a nagy ember természetrajzáról, de az íme: kétségtelen, hogy az ő élete maradék nélkül bennfoglalódik ezekben a tételekben. Ha ezeknek a törvényeknek semmi egyéb termékenyítő hatásuk nem volna, ha nem volnának is egyebek, mint Ostwald életének lappangó magyarázatai, akkor is jelentőssé lesznek azzal, hogy egy nagy ember lerontotta velük a zseni természetfölötti eredetét, és a maga élete tudatossá tevésével földi viszonyokból és földi törvényekkel értette meg a legnehezebbet: a maga életét.
Pogány József