Tractatus de vita plantarum. (1. l.)

Szigorlatainak sikeres kiállása után, doktorátusának elnyerése végett inauguralis dissertatiót nyujtott be SEMMELWEIS a bécsi tanártestülethez. A dissertatio elfogadtatott, s a disputatio napjául 1844 márczius 2-ika tűzetett ki. Egy hónaprá rá, április 2-ikán történt volna SEMMELWEIS felavatása, de azon meg nem jelenhetett: anyjának halálos ágyához hívták el Budára. 1844 április 21-ikén avatták doktorrá.

Inauguralis dissertatiójában főleg a thesis defendenda X.-ra legyen szabad az olvasó figyelmét felhívni.

Mily homlokegyenest ellenkező volt az az eredmény, melyre SEMMELWEIS későbben jutott! Hiszen épen a "venenum" [méreg] és pedig "in manu medici" [az orvos kezében] – ez volt életmentő tanításának archimedesi pontja!

Nyilt levelek a szülészet tanáraihoz (493. l.)

Fordítás. Németül jelentek meg ezek is, azok nyelvén, kikre SEMMELWEIS-nak hatnia kellett: kiket nagy művének tartalma sem győzött meg a benne hirdetett és bizonyitott igazságról. Az Orvosi Hetilaphoz is mellékeltettek.

Minthogy az első négy levél nem vezetett a kivánt sikerhez: tanitásának elismeréséhez, még egyet írt SEMMELWEIS "a szülészet összes tanáraihoz". "Folytatásának és végének" kellett volna következnie, de nem jelent meg.

A szt.-pétervári orvosegylet a gyermekágyi láz oktanáról és védkezeléséről. (605. l.)

Megjelent az Orvosi Hetilap 1863. évfolyamában: 6. sz. 105–110. lap; 7. sz., 126–130. lap.; 9. sz., 165–169. lap; 11. szám, 206–210. lap; 13. szám, 250–253. lap.

HUGENBERGER szt.-pétervári professor megküldötte volt SEMMELWEIS-nak az odavaló orvosegyesület tárgyalásainak jegyzőkönyveit, melyek azt mutatják, hogy a szt.-pétervári orvosok nagyobbára elfogadták SEMMELWEIS-nak tanítását. A jegyzőkönyvek eredetileg a Petersburger Medicinische Zeitschrift 1862. évi II. és III. kötetében jelentek meg.

Hogy mily boldog volt SEMMELWEIS, bizonyítja az, hogy sietett a tárgyalásokat honfitársainak bemutatni. Közleményében nehány felhangzott téves felfogás helyreigazítását is találjuk.

*

Korán kialudt életének utolsó éveiben a nőgyógyászat mezején munkálkodott SEMMELWEIS. E tárgybeli közleményei a következők:

A terhes méhszáj zsákszerű kitüremkedésének ritka esete. (641. l.)

Fordítás. Németül jelent meg: "Über einen seltenen Fall von sackartiger Ausbuchtung des schwangeren Mutterhaltes" czímmel a Wiener Medicinische Wochenschrift 1857. évi folyamában: 2. sz. 25–26. lap.
Referátum a budapesti kir. Orvosegyesület 1856 deczemberi ülésén tartott előadásáról.

Méhrostdag (uterus fibroid) kiirtása és újra termődése; rendes lefolyású terhesség. (644. l.).

Megjelent az Orvosi Hetilap 1861. évi folyamában: 15. szám 286–287. lap.

Hét hónapos terhesség rendkívül nagyságú rostos méhpöfeteg mellett. (645. lap)

Megjelent az Orvosi Hetilap 1864. évi folyamának "Nő- és gyermekgyógyászat" cz. mellékletében, 2. sz. 12–13. lap.

Az ivarvérzés körüli régibb és újabb elméletek. (647. lap)

Megjelent az Orvosi Hetilap 1864. évi folyamának "Nő- és gyermekgyógyászat" cz. mellékleteiben, 2. sz. 9–12. lap; 3. sz. 17–20. lap

Az ivarvérzés és ennek rendellenességei. (656. lap)

Megjelent az Orvosi Hetilap 1864. évi folyamának "Nő- és gyermekgyógyászat" cz. mellékletében, 5. sz., 41–43. lap; 6. sz., 49–52. lap; 7. sz., 57–59. lap; 8. sz., 65–67. lap; 9. sz., 73–76. lap; 10. sz., 81–83. lap; 11. sz., 89–94. lap; 12. sz., 102–106. lap.

A petefészektömlők műtéti kezelése. (695. lap)

Megjelent az Orvosi Hetilap 1865. évi folyamának "Nő- és gyermekgyógyászat" cz. mellékletében, 2. sz., 9–10. lap; 3. sz., 17–20. lap; 4. sz., 25–28. lap; 5. sz., 33–35. lap; 6. sz., 41–43. lap.

A közlemény azzal végződik, hogy "folytatása következik", de sajnos, nem következett, mert a nagy férfiu fáradhatlan munkásságának alig két hónap múlva végét szakította a halál. A "folytatás" helyét "nekrológ" foglalja el, melyet ifjukori kenyerespajtása, későbben buzditója, majd pedig a félreismertetés és a támadások szomorú esztendőiben vígasztalója: MARKUSOVSZKY LAJOS írt róla, ki a következő szavakban adta tudtára az Orvosi Hetilap olvasóinak a SEMMELWEIS halálával okozott nagy veszteséget:

Pest, 1865 aug. 17-én.

A veszteség, melyet lapunk élén hirdetünk, épen olyan nagy és nehezen pótolható, mint a mily meghatók voltak azon kór jelenségei, mmely a férfikor teljes erejében lévő jeles szakember életének véget vetett.

Már midőn boldogult tiszt. ügyfelünk megbetegedésének szomorú hírét megerősíteni tollunk vonakodott, azon súlyos aggodalommal telt meg keblünk, hogy annál szomorúbb tényt is kellend valószínűen nemsokára följegyeznünk, de azt, hogy a csapás ily gyorsan érjen, még sem vártuk.

Különös határozata a gondviselésnek, hogy egy alakjánál fogva hasonló, lényegben tudománynak mai állása szerint azonos kór azzal, melynek okai kifürkészésének búvárunk legjobb erejét szánta, s mely elől annyi életét megmentenie sikerült, az ő saját életének végét siettesse és gyors halálát okozza.

SEMMELWEIS tanár kora halála nagy és nehezen pótolható veszteség úgy átalán a tudományra, mint különösen a hazai szülészetre és egyetemünkre nézve. Ő egyike volt azon nem mindig szerencsés, de a sors által kitüntetett halandóknak, kiknek a tudományt egy új nézettel gazdagítani s azzal az emberiségnek hasznos szolgálatot tenni sikerült. S mi ebbeli érdemét emeli, az, hogy fölfedezése nem volt véletlen, hanem a tudományból merített eleven meggyőződés eredménye. SEMMELWEIS tanárnak az igaz iránti lelkesedése és tiszta emberszeretete felett kétség nem lehet, s még ama kíméletlen kritika is, melylyel azon ellenfeleit sujtotta, kik tanát – meggyőződése szerint – az emberiség rovására elhanyagolták, a mellett szól, de legkevésbé kételkedhetik azon e sorok írója, ki tanúja volt azon ihletett buvárlatnak, melylyel SEMMELWEIS a bécsi szülkórodát BOËR ideje óta csaknem folyton pusztító gyermekágyi láznak okát a szó legteljesebb értelmében éjjel és nappal – gyanakodva, lesve, őrt állva ernyedetlenül kutatta, mert úgymondá, az oknak közöttünk helybelinek, kézzelfoghatónak kell lenni – s úgy is volt.

Csak mély sajnálatunkat fejezhetjük ki a felett, hogy SEMMELWEIS tanárnak egyetemünknél nem volt alkalma jeles szülészek és nőorvosok kiképzése körül oly hasznosan működhetni, a mint azt hazánk szüksége a gyógytudomány ezen terén megkívánja, s mint ő ezt alapos szakképzettsége, műtői ügyessége s kivált azon önálló tanulmányok által szerzett biztos tapintatnál és itéletnél fogva, mely által a valót a hamistól, a hasznost a fölöslegestől, s biztost a kétségestől megkülönböztetni tudta, tehette és tenni akarta volna. Igen, igen sajnálnunk kell, hogy SEMMELWEIS tanársága alatt a szülészeti gyakorlat kötelezett tantárgygyá nem emeltetett, minek szüksége régen el van ismerve, s hogy nőgyógyászáti osztályt ismételt kérvényei daczára sem nyerhetett, mindamellett, hogy azt a bécsi egyetemnél czélszerűnek találták s be is hozták.

SEMMELWEIS tanár magyar orvosi irodalmunk hű pártolója, az orvosi könyvkiadó társulat alapító tagja s lapunk szorgalmas munkatársa volt. Ő mindenekelőtt hivatva leendett magyar szülész-tankönyv írására, melynek, valamint egy nőkór-gyógyászati munkának kiállítását már régebben tervezte is. A halál mindezen jeles munkálkodásnak s szép reményeknek véget vetett.

Midőn a bold. kitünő szakember tudományos érdemeit csekély tehetségünk szerint röviden elősoroljuk, nem szabad megfeledkeznünktiszta jelleme, igaz szíve, s némely alkalommal talán nem a legsimább, de mindenkor őszinte s tiszta, jó szándékú magaviseletéről. Gyöngéi erényeiben gyökereztek, s annak, mit jónak és igaznak hitt, heves vitatása [védelmezése], a rossznak vagy a tudományra nézve károsnak láttára vagy hallattára benne felforró indulat, valamint a nyilvánulásra nézve testi szenvedő állapotában találják magyarázatukat, úgy erkölcsi jellegök tekintetében motivumaik, irányuk és tiszta czéljuk által tökéletesen igazolvák. SEMMELWEIS tanár őszinte, természetes ember volt, s más lenni nem is tudott; önzés és alattomosság egyenes lelkéhez soha nem fért; hű barát és jó ügytárs, rokonszenvében, tanácsában, tiszteletében legjobb meggyőződése szerint részesíté barátait, tanítványait és ügyfeleit; élete törekvésének fő, szinte egyedüli czélja a tudomány volt, melynek, valamint egyetemünk haladásának ügyét igaz lélekkel felkarolni mindenkor készen állott, megtévén erejéhez képest mindazt, mire mint ember, orvos, tanár és e hazának polgára kötelezve volt. A veszteség közös, de a fájdalom leginkább azoké, kik a boldogult lelke melegéhez közel állottak, s őt jó és rossz időben egyaránt igaznak találták.