Az álmok jelentősége a babonára.
A szellemekben való hit.
Részletesebben tárgyaltuk az álmot, mert ez, a mint már mondottuk, egyike ama tüneményeknek, melyek a legtöbb s legjelentősebb babonás hiedelemre szolgáltattak alkalmat. Az előzőkben említett sajátosságoknak legtöbbje misztikus értelmezések tárgya volt. Így DU PREL még napjainkban is okkultista elméletek kiindulópontjául használta fel az álom rövid tartamát. Lehetetlenség volna mindazokba az abszurditásokba, melyeket a misztikusok az álomélet sajátosságaiból levontak, részletesebben belemélyedni. Épen ezért iparkodtam, hogy az idevágó tüneményeket valamennyire kimerítően tárgyaljam és egyúttal ki-
mutassam, hogy ezek ismert lélektani törvényeknek felelnek meg. Az olvasó azután nehézség nélkül fogja eldönthetni, hogy milyen értéket szabad tulajdonítania a misztikus magyarázatoknak, melyekkel majd itt, majd amott találkozni fog. A következőkben csak azokat az elterjedtebb babonás hiedelmeket tárgyaljuk, melyek kétségtelenül az álmokból eredtek.
Ezeknek élén a szellemekben való hit és a szellemeknek az emberi életbe való beavatkozásának hite áll. A legtöbb más babonás hiedelem csak e hitnek a közvetlen kifolyása. A vad népek között alig ismerünk egyetlen törzset is, melynél ez a hit ne volna uralkodó, sőt egynémelyiknél ez képviseli a vallásos képzetek egyedüli kimutatható nyomát. A történelmi részben láttuk azt is, hogy a szellemekben való hitnek az ó-kortól a jelenkorig rendkívüli jelentősége volt. Még az európai népeknél is, kiknél a legrégibb időkben, a kelettel való érintkezés előtt kevésbbé volt kifejezett, világos nyomai mutathatók ki. Mindez tanusítja, hogy a szellemekben való hit általános emberi jelenség. Tehát határozott okának kellett lennie, mely mindenütt és minden időben hatott, különösen azért, minthogy a legkülönfélébb népeknél találjuk, mely népek közül mindenesetre többen nem a más népekkel való érintkezés útján vehették fel.
Ez ellen fel lehet ugyan hozni, hogy épen nem kellett minden időben ugyanannak az oknak érvényesülnie. Hiszen láttuk, hogyan ébredt a szellemekben való hit napjainkban is uj életre a tüneményeknek egy csoportja következtében, melyek az emberi nem kezdetleges fejlődési fokán bizonyára nem voltak ismeretesek. De meg kell fontolni azt is, hogy az okok között, melyek egy aránylag felvilágosodott
korban valamely, évezredek óta uralkodó hitet új erőre és új életre keltettek, és ama jelenségek között, melyek e hitet eredetileg, a primitiv népeknél előidézték, nagy különbség lesz. Valamint mostanában a vad népek élete sokkal egyhangúbb és egyszerűbb, mint a czivilizált országoké, így kellett annak lennie az emberi nem gyermekkorában is. Ezért az a feltevés, hogy valamely felfogás lényegileg egyforma szellemi műveltség esetén azonos okból származott, teljesen jogosult. Igaz, hogy több ok is közre hathatott, de a szellemekben való hitnek keletkezésére talán egyiknek sem volt nagyobb jelentősége, mint az álomnak.
Az utóbbi mindenekelőtt állandó, normális lelki tünemény. Ugyanúgy megvan a gyermeknél, mint felnőttnél, sőt talán az ifjú korban erősebben és élénkebben, azért jogosult az az okoskodás is, hogy az emberiség gyermekkorában nagyobb szerepe volt, mint ma. Végül az álomvilág épen oly jellegű, hogy majdnem azt mondhatjuk: a szellemvilág létezésének feltevéséhez valósággal el kellett vezetnie. Lássuk már most közelebbről az álom ama tényezőit, a melyekről feltehetjük, hogy e hit fejlődésében részük volt.
Először is arra kell emlékeztetnünk, hogy minden álom a teljes valóság képében tünik fel az álmodó előtt, bármilyen szilaj és fantasztikus is. Csak akkor döntjük el, hogy álomkép volt, a mit álmunkban megéltünk, midőn emlékezetünkbe visszaidézzük. Sőt, a mint előbb (151. l.) láttuk, némelykor még ez is elég nehéz lesz; az álomképeket olyan elevenen láthatjuk, hogy néha csak nehezen hagyjuk magunkat meggyőzni, hogy tényleg csak álmodtunk, nem pedig való dolgokat éltünk át. Álmunkban régen elhúnyt személyeket látunk s beszélünk is velük, cso-
dás szörnyetegek üldöznek, távoli, ismeretlen vidékekre vetődünk; és mindez teljes valóság előttünk és ha felébredvén többé nem nézzük valóságnak, ez csak azért van, mert a tapasztalat az idők folyamán arra a meggyőződésre vezetett, hogy mindezek az "élmények" csak képzeteink szabad játékának tekintendők, ném pedig valóságul. Ezért halljuk már gyermekkorunkban, hogy az, a mit álmunkban megélünk, "csak álom". Az anya e szavakkal nyugtatja meg megrémült gyermekét, a ki valamely ijesztő álmából sikoltva ébredt fel. Így már mint gyermekek megbarátkozunk azzal a gondolattal, hogy, a mit álmodtunk, nem valóság; érettebb korunkban pedig magunk győződhetünk meg róla, álombeli élményeinket a reális világról szerzett ismereteinkkel vetvén össze. Mégis egy és más tapasztalatnak kellett összegyűlnie és számos összehasonlításnak kellett történnie az álomélet abszurd élményei és a való világ között, mielőtt az emberi nem ezt megtanulta volna. Nem egy vad néptörzs még ma sem tud róla. Az indiánok nagy orvosságos állatja nem földi lény, csak az orvosságos embernek mutatkozik és neki is csak álmában; és mégis azt hiszi, hogy zsákjában az állat egy darab csontját őrzi (v. ö. I. 29. l.). Világosabb bizonyíték az álmok valódiságában való hitre aligha van.
Tehát abból az állításból indulhatunk ki, hogy az ember az álomképeket fejlődése kezdetleges fokain, midőn a természet és a lelkivilág törvényeibe való belátása tulajdonképen egyáltalában hiányzik, teljes valóságnak tekinti. Azonban ebből a szellemekben való hit is következik. Álmunkban megjelennek halottaink. Igaz, hogy árnyékszerűbbek, mintsem életükben voltak, látogatásaiknak rendszerint nyoma sem marad – de azért
nem kevésbbé valók. Ugyanolyan félig anyagból valóknak, árnyékszerűen elmosódottaknak képzelték a népek minden időben a szellemek alakjait is, mint a milyenek az álomképek. De még tovább: nemcsak a szellemek alakjának, de létezésük módjának képzetét is – úgy látszik – az álmok jellege szabta meg. Az ausztráliai négereknél (v. ö. I. 18. l.) és különböző más népeknél az a hit, hogy az elhúnytak egy ideig a földön, régi lakásuk közelében tartózkodnak s csak később szállnak tova. Bár határozottan bebizonyítani alig lehetne, valószinű, hogy ez a hit is az álomélet lelki folyamatain alapul. Láttuk (161. l.), hogy élénk érzelmi benyomások a gyermek álmaiban rendszerint csakhamar érvényesülnek; midőn az érzelmek halványulnak, az álomképekre való hatásuk is megszünik. Valószinűleg ugyanez áll arra az emberre is, a ki gyermekies, kezdetleges fejlődési fokozaton van. Az elhúnytak épen csak annyi ideig jelentkeznek az álmokban, a míg a haláluk okozta érzelmek még frissek. De ha ezek tünni kezdenek, a halottak is beszüntetik látogatásaikat és ezt azután úgy értelmezik, hogy visszavonulnak a föld szinéről. – Ha idővel az álmok tartalmát feltételező tényezőket tökéletesebben ismerjük, bizonyára kimutathatjuk azt is, hogy a szellemekben való hitnak számos részlete hogyan keletkezett az álom sajátságosságaiból. Bár, a hogy jelenleg áll a dolog, az ilyen kimutatás nagyon is sok hipothézisre vezetne.
Még egy ponttal érdemes foglalkoznunk. Mint már előbb említettük, a szellemekben való hitnek az eredeti európai mágiában aránylag csekély a szerepe. Az egyedüli valódi szellemek, kiket a régibb izlandi mondák említenek, a fylgjarok, védő szellemek, a kik
az embernek jóformán csakis álmában mutatkoznak. Az olyan álomnak magyarázatát, melyben élő lények mutatkoztak, rendszerint a következő szavakkal kezdik: "Ezek nagy férfiak fylgjarjai lehettek" (v. ö. I. 105. l.). Vajjon az álmoknak és szellemeknek e szoros kapcsolata északi elődeinknél csak véletlen volna-e? Avagy talán ebből is a szellemhitnek az álomképekből való keletkezésére szabad következtetnünk? Minthogy az északi népek filozofiai okoskodásokra nem valami nagyon hajlamosak, könnyen érthető, hogy a szellemekben való hitet nem fejlesztették tovább, hanem ellenkezőleg, arra szorítkoztak, hogy szellemeket lássanak ott, a hol úgy látszott, hogy a tapasztalat szerint közvetlenül kimutathatók, t. i. az álmokban.
Valamint [miként] a szellemekben való hit eredete valószinűleg az álomképekben gyökerezik, melyeket valóknak tartanak, úgy bizonyára a szellemeknek tulajdonított leglényegesebb tulajdonságok is az alvó ember viselkedésének észleléséből eredtek. Alvás közben az ember egészen nyugodtan, külső ingerek iránt látszólag teljesen érzéktelenül fekszik; felébredvén mégis távoli helyeken való bolyongásairól beszélhet, a hol még élő vagy régen elhalt ismerősökre talált. Ha ezt mind teljes valóságnak tartja az ember, akkor egyenesen rászorul arra a feltevésre, hogy: van az emberben valami, a mi önhatalmúlag szabadon mozoghat, míg a test visszamarad. És ez a valami – nevezzük "lélek"-nek – még szabadabbnak vagy mozgékonyabbnak mutatkozik, a mint a testtől felszabadult. Ettől a feltevéstől már csak kis lépés kell ahhoz a továbbihoz, hogy épen ez a lélek a halál után még egy ideig az ismerős helyeken időzik, még akkor is,
midőn a testet már eltemették, elégették, vagy az ellenség megette. Így ezek a szemlélődések, melyek az alvó ember szemlélete közben maguktól adódnak, ugyanahhoz az eszmekörhöz vezetnek, mely az álomképek sajátságaiból következik, hogy t. i. az ember összetett lény; a test látszólag mozdulatlanul heverhet, mialatt a lélek önmagában, szabadon mozoghat és hogy még akkor is, midőn a test már elpusztult, a lélek tovább fog élni és hellyel-közzel az élvemaradtaknak megjelenni. Ezek a szellemhit fő vonásai; további kifejlesztésük, mely nagyon sokféle lehet, minket nem érdekel [nem célunk].
Látnoki és jósló álmok.
Mint a történelmi fejtegetésben láthattuk, az ember minden időben hitte, hogy álmában felvilágosítást kaphat a multról és a jövőről, azaz olyan dolgokról, melyekhez éber állapotában nem férhet. Az ilyen felvilágosítást általában istenek vagy más felsőbb rendű lények megnyilatkozásának tekinthették. Feltehető, hogy az újplatónikusoktól ered az az elmélet, mely szerint az ember bizonyos körülmények között magasabb, mágiás erők birtokába juthat és az istenekhez hasonlóvá lehet (v. ö. I. 219. l.). E tan nyomai a tudósok mágiájában mindenütt megtalálhatók és láttuk (11. l.), hogy az álmodó lélek mágiás erőiben való hit még az olyan modern búvárnál is, mint a milyen SCHINDLER, fellelhető. Azonban már előre is valószínűtlennek látszik, hogy az álmodó lélek olyan erőkkel bírjon, melyekkel az ember éber állapotában nem rendelkezik. Ha ilyen erők tényleg volnának, mégis csak elvárhatnók, hogy ezek annál dúsabban
fejlődnek, minél inkább szabadul fel a lélek alvás közben a testtől, tehát minél mélyebb lesz az alvás. A látnoki álmoknak tehát a legmélyebb alvás közben kellene fejlődniök. Már pedig előbbi vizsgálataink épen azt tanusították, hogy az ember legmélyebb alvás közben valószinűleg egyáltalában nem is álmodik. Ellenkezőleg, az álmok az éberlétbe való átmenet közben keletkeznek; a képzetek világa pedig, mely ilyenkor megvan, az éber öntudat világától csak a figyelem hiánya által különbözik. Ezért felette valószinűtlen, hogy ebben az átmeneti szakban külön mágiás erők fejlődhetnének. Ellenkezőleg, az a kérdés nyomul előtérbe, hogy az ilyen erőkben való hit természetes úton hogyan keletkezhetett?
Ismételten utaltunk álomképeink tétovaságára, összefüggéstelenségére és értelmetlenségére. Minthogy ezek a sajátságok kevés kivétellel valamennyi álmunkat jellemzik, ebből következik (a mit különben mindenki, a ki megpróbálta, saját tapasztalatából tudhat), hogy valamely álmot minden egyes részletében helyesen leírni felette nehéz, sőt jóformán lehetetlen. Még ha rögtön a felébredés után próbáljuk is leírni, mindig lesznek egyes pontok, melyekre csak homályosan emlékezhetünk. Ha már most valaki az ilyen hézagot saját belátása szerint fogja kitölteni, önkéntelenül is több értelmet és józanságot kever álmába, mint a mennyi valószinűség szerint eredetileg benne volt. Hiszen tényleges élményeink egyes részletei ok és okozatként követik egymást; ezt az oksági viszonyt mindenütt megköveteljük és ezért önkéntelenül átvisszük álombeli élményeinkre is. Csakhogy az álomképeket nem ez a viszony fűzi egymáshoz; sorrendjüket, a mint tudjuk, a képzettársulás törvénye szabja meg.
Mi tehát álmaink minden egyes lánczszemét, melyre már nem emlékezünk pontosan, oly módon egészítjük ki, hogy önkéntelenül is oksági kapcsolatot teremtünk és ezzel oly értelmet plántálunk az álomba, mely eredetileg nem is volt meg. Az álomnak emlékezetünkben még megragadt főbb vonásai azután lassacskán való esemény jellegét öltik magukra és így egyre több összefüggés és észszerűség kerül az álomba. Ha azután egy szép napon valamely eseményt élünk meg, melynek a félig elfeledett álommal egynémely közös vonása van, akkor ez az álom egészen megváltozott alakban támad fel újból emlékezetünkben. Elhitetjük magunkkal, hogy épen azt álmodtuk meg, a mi velünk az imént megtörtént; e teljesen természetes emlékezeti hiba következtében azután az álmot "látnoki" jellegűnek tartjuk.
Ilyen álmot PARISH ír le; ez az álom azért érdekes, mert világosan meg lehet állapítani, hogy hogyan alakult át az idő folyamán: "Ismerek egy hölgyet (kutyakedvelőt), a ki azt álmodta, hogy családjával együtt bucsút mondott falusi birtokának, melyet 750,000 pudliért adott el valakinek. Az álmot elmondja és mulatnak is rajta. Néhány nappal később férje egy ügynöktől ajánlatot kap, nem volna-e hajlandó birtokát eladni. Átlagos árul, melyet a vevő esetleg megadni hajlandó volna, 750,000 márkát említ. Ez az összetalálkozás elég volt, hogy a szigorúan igazságszerető hölgyet oly tévedésbe ejtse, mely szerint nemcsak a számot álmodta meg helyesen, hanem az értékegységet is, hogy tehát álmában nem egy sereg pudlit, hanem pénz összeget kapott, mint az eladott birtok egyenértékét. De
(1) Ueber die Trugwahrnehmung, Leipzig 1894.
nemcsak ő maga, hanem környezetének legnagyobb része is meg volt győződve, hogy így áll a dolog."
Hogy efajta látnoki álmok régibb időkben sokkal gyakoribbak voltak, mint ma, annak egyszerű oka az, hogy sokkal többet álmodtak, avagy helyesebben mondva, az álmokra jobban emlékeztek. Valamint a gyermek álmait könnyebben jegyzi meg, mint a felnőtt, mert nem veszik igénybe oly komoly teendők, úgy korábbi időkben jobban emlékezhettek az álmokra, mert az élet kevésbbé volt bonyolult és a létért való küzdelem könnyebb volt. Ehhez jő még, hogy az álmoknak oly jelentőséget tulajdonítottak, melyben ma már nem hiszünk; valósággal megerőltették magukat, hogy fejben tartsák őket, a mi pedig tudomás szerint az emlékezésnek lényeges feltétele. Mindez első sorban a fejlődés gyermekkori fokozatain álló emberre nézve áll, a ki az álombeli élményeket még teljességgel valóságnak tartotta. E fokozaton az álmok nagy tömegében könnyen lehetett egynéhányat találni, mely látszólag látnoki tartalmu; és ha már egyszer az ember szeme az álmok ily irányú jelentőségére nézve megnyilt, ezzel az irántuk való érdeklődés még fokozódik. Hogy milyen súlyt helyeztek bizonyos időkben az álmokra, nyiltan kitünik abból, hogy évkönyvekben jegyezték fel, mint p. o. a chaldeusok (I. 62. l.).
Az álmok tehát, mint láttuk, már azzal felvehetik a jóslatok jellegét, hogy az ember emlékezetében egyszerűen elferdíti őket. Ezzel azonban az emlékezési hibák jelentősége a babona e részére még nincsen kimerítve. Ha az ember valamennyi álmát megőrizhetné, csakhamar észrevenné, hogy legtöbbje egyáltalán nem hirdet semmi jövendő dolgot, mások pedig
egyenesen téves jóslásokat tartalmaznak. Ámde ez a felfedezés megsemmisítőleg hatna a babonára. Csakhogy ezt nem engedik az emlékezet hiányosságai, melyek támogatják az embert, hogy az álmok jelentőségéből minden nehézség daczára ne engedjen. Valamennyi álmunkra nem emlékezünk; erre senki emberfia nem képes. Csak egyik-másik, mely különös benyomást gyakorolt reánk, ragad meg az emlékezetben: a többit többé-kevésbbé elfelejtjük. Ha azonban egy szép napon olyasmi esik meg velünk, a mi valamely álmunkra emlékeztet, a melynek még maradt valami nyoma emlékezetünkben, rögtön úgy rémlik előttünk, mintha az illető álomnak valami jelentősége lett volna. Tehát csak az utóbb bekövetkező események adják meg egyes álmoknak a "jóslat" jelentőségét; az ilyenek megmaradnak az emlékezetben, ellenben a többi nagyszámú álmot, mely nem esik egybe valamely későbbi eseménnyel, lassacskán elfeledjük. Ez azokra az álmokra is áll, melyek téves jóslásoknak bizonyulnak; természetesen teljesen elfogulatlannak kell lenni s egyáltalán mentesnek az álmok jelentőségében való hittől, hogy az olyan álmokra, melyek nem jövendölnek, szintén figyelhessünk. Említett (160. l.) kérdőíveimbe felvettem a jósálmokra vonatkozó kérdést is. Nem kevesebb, mint 40 személy közölte, hogy voltak ilyes álmai s össze-vissza [összességében] körülbelül 100 példát idéztek. Ez a kis gyűjtemény több tekintetből is érdekes. Első sorban a csekély szám tünik fel. Legtöbben megemlítik, hogy az idézett jósálom az egyedüli a maga nemében, melyet valaha álmodtak. Csaknem valamennyi azt írja, hogy rendszeresen álmodik, egynéhány minden éjjel is. Nyilvánvaló dolog tehát, hogy ezek az egyének ezer meg ezer jelentőségtelen álmot álmod-
tak, s csak egészen kivételesen volt közülök egy-egynek jósló tartalma. Ez fentebbi állításunk mellett bizonyít; csak valamely esetleges későbbi esemény idéz vissza az emlékezetbe valamely álmot és teszi utólagosan jósálommá. A számtalan elfelejtett álom ugyanúgy lehetett volna jósálom és az is lett volna, ha történik valami, a mi az elfeledéstől megóvta volna őket.
Számos tudósító arról számol be, hogy gyakran voltak téves jósálmai. Valamely vállalatot [vállalkozást] az álom sikeresnek jósolt; de az események az álmot, sajnos, nem igazolták. Ez azért érdekes, mert bizonyítja, hogy az álmokban nem szerepelnek varázslatos erők, melyek tényleg a jövendőt jósolják meg. Az álom és a későbbi események általánosságban egymástól teljesen függetlenek; csak az ember hozza őket egymással akaratán kívül kapcsolatba és vesz észre hasonlatosságot vagy eltérést, a szerint, a mint figyelmét az eseményeknek az álommal való megegyező, illetőleg meg nem egyező voltára fordítja.
Végül a legnagyobb érdekességet az kölcsönzi gyűjteményemnek, hogy kiderül belőle, miszerint tiszta esetlegességek a látnoki álmok keletkezésében voltaképen csak jelentéktelen szerepet játszanak. Valamely eseménynek, egy az emlékezetben megmaradt álommal való tisztán véletlen egybeesése csak három-négy álmot magyarázhat meg.
Ez a következő esetekre nézve áll. A. vizsgálatra [vizsgára] készül; azt álmodja, hogy tanító lesz ugyanazon az iskolán, melyben tanuló volt. Ez tíz évvel később tényleg megtörténik. B. egy barátjával valamely, hazájukban ritka növényről beszélgetett; éjjel erről a növényről álmodott és a következő napon megtalálja olyan helyen, mely hasonlít ahhoz, a
melyen álmában látta; e helyen hosszú idő óta nem fordult volt meg. C. gyászmenetről álmodik, két halottas kocsival. Nem sokkal később meghal egy rokona s temetése napján egy másik rokona. Ez az álom tulajdonképen be sem teljesült, a mennyiben e temetésekben nem szerepelt két halottas kocsi; inkább csak jelképes, a mennyiben két halálesetet jósol meg. – A negyedik esetben az álom már némileg elferdítve jelenik meg az emlékezetben, midőn az esemény tényleg megtörténik. D. álmodja, hogy néhány tányér eltörik. Ez másnap meg is történik; a cserepek épen olyan alakúak, mint a milyeneket D. álmában látott. Itt bizonyára emlékezeti hiba forog fenn a cserepek alakját illetőleg.
Számos esetben az álom csak azért látszik látnoki természetűnek, mert az emlékezet az esemény bekövetkezésekor már elmosódott volt, úgy, hogy az álom és valóság között fennálló eltéréseket már nem vesszük észre. Az ilyen álmokra például szolgálhat az a nem is rendkívüli eset, midőn hosszabb-rövidebb idővel, néha csak évekkel utóbb találkozik valaki olyan külsejű egyénnel, mint a milyet álmában látott volt. Joggal kétségbe vonhatjuk, hogy valaki egyetlen egyszer, álmában látott arczra oly világosan emlékeznek, hogy több év mulva ismét fel tudja ismerni. A hasonlatosság valószinűleg tisztán csak képzelt.
Puszta véletleneken és emlékezeti hibákon kívül még néhány más körülmény is van, mely valamely álmot látszólag látnokivá tehet, pl. midőn az álom csak bizonyos, az álmodó által ismert körülmények természetes következményeit jelzi előre.
E. megálmodja az osztályzatokat, melyeket a vizsgálaton kapni fog. Tényleg "körülbelül" (ezek a
közleményében foglalt saját szavai) ugyanazon osztályzatokat kapja. Rendszerint az, a ki vizsgálat előtt áll, tudja, milyen bizonyítványt várhat, csak természetes tehát, ha valamely idevágó álom "körülbelül" helyesnek bizonyul. – Több idősebb polgár és katonatiszt közli, hogy nem sokkal az utolsó háború kitörése előtt álmodta, hogy háború ütött ki. Nos hát, ha háborús hírek napirenden vannak és valamely háború küszöbön álló kitörése beszéd tárgya mindenfelé, akkor erről álmodni csak természetes dolog. – F. valamely eljegyzés felbontásáról álmodik; keves idő mulva ez tényleg bekövetkezik. Tudta, hogy a jegyesek feszült viszonyban élnek, a szakadást tehát akár ébren is megjövendölhette volna. G. idegent kalauzol Kopenhágában; szó esik róla, hogy egy bizonyos (kilátó-)toronyba akarnak felmenni: éjjel azt álmodja, hogy tényleg fenn vannak. Néhány nap mulva valóban felmegy az idegennel. Igen gyakoriak a bizonyos személyek halálára vonatkozó álmok. Ha az álmodó tudja, hogy az illető beteg, akkor az álom nem mond egyebet, mint a mit éber állapotban is sejteni lehetett; ha a beteg meggyógyul, az álmot csakhamar elfelejtjük. Itt is, mint mindenütt, csak a tényleg bekövetkező esemény idézi az emlékezetbe az álmot és látja el a jóslat jellegével.
Az álmok tartalmának tárgyalásakor kimutattuk, hogy a mi napközben reménységünk vagy félelmünk tárgya volt, azt álmainkban nagyon gyakran már megvalósulva látjuk. Minthogy pedig általában véve sem nem rettegünk, sem nem remélünk olyasmit, a mi teljesen lehetetlen vagy abszurd dolog, ezért egészen természetes, hogy ilyen álmok tényleg nem ritkán be is teljesülnek. Erre nézve gyűjteményemben számos példa van.
Egy fiú bizonyos iskolába óhajt bejutni, mely kívánságát szülői előtt is kifejezte. Egy éjjel álmodja, hogy a felvételi vizsgálaton van; rövid idő mulva tényleg bejut abba az iskolába. – Fiatal hölgyeknél, úgy látszik, nagyon elterjedt az az álom, hogy rokonoktól vagy barátnőktől levelet kapnak, a mi azután egy vagy egynéhány nap mulva be is következik. Ezek az álmok azonban, úgy látszik, rendszerint olyankor jelenkeznek, midőn az illetőknek tényleg van okuk levelet várni. – Legérdekesebb a következő eset. H. egy napon együtt van barátjával, kit igen nagyra becsült. Éjjel azt álmodja, hogy barátja megbetegszik s meghal. Ez néhány hónap mulva tényleg meg is történik. Az álom idején semmiféle alapja sem volt annak a feltevésnek, hogy halála a közel jövőben várható volna; a fiatal ember teljesen egészséges volt. Ez álom megérthetése végett szükséges tudni, hogy H. azok közé az emberek közé tartozik, kiknek átlag valamennyi álma olyan érzelmeknek felel meg, melyek a nap eseményeivel homlokegyenest ellenkezők. A barátjával való együttlét okozta öröm tehát nála gonddal, bánattal, betegséggel és halállal teli álomban jut érvényre. H.-nak több ilyen álma is volt, de az az egy legmélyebben vésődött emlékezetébe, mert barátja rövid idő mulva meghalt.
Természetesen azok az álmok, melyek bizonyos vágyak teljesülését jelzik előre, úgy is beteljesülhetnek, hogy az illető maga közreműködik megvalósulásukon, a mennyiben ténykedéseiben épen ezt a czélt tartja szeme előtt.
K. Olaszországba szeretne utazni; álmodja, hogy ott van. Néhány év mulva módjában van az utazást megtenni, s tervét csakugyan megvalósítja. –
Épen ily természetes a következő eset. Az anya álmodja, hogy fia Párizsban eljegyezte magát; el is beszéli álmát a fiának. A fiú idősebb korában Párizsba költözik; ott csakugyan eljegyzi magát, míg otthon sohasem tudta magát rászánni. Úgy látszik, hogy az álom itt valóban szuggesztív hatással volt rá, nekibátorodik és eljegyzi magát, mert tudja, hogy ennek Párizsban kell megtörténnie.
Az álmok nem ritkán olyan bonyolultak, s annyi személy szerepel bennük, hogy lehetetlen biztosan megmondani, vajjon voltaképen hogyan is teljesültek. Ezt mondhatjuk pl. a következő álomról:
L. kisasszony, fiatal hölgy, álmodja, hogy ég a ház. De a tűz nem okoz kárt. Azonban fölijed álmából valamely hangra, mely azt mondja, hogy óvakodjék egy bizonyos naptól, a mely néhány hónap mulva fog bekövetkezni. Az álmot elbeszéli környezetének; a többi közt M. kisasszonynak is, ki fiatal még és nagyon babonás s azóta örökös félelemben várja azt a bizonyos napot. Ez el is érkezik, a nélkül, hogy M. kisasszonyon kívül más is gondolna rá. Este csakugyan mindnyájan, kik a lakószobában tartózkodtak, – köztük L. és M. is megbetegesznek és pedig, szénoxidmérgezés következtében, melyet a kályhanyílás elzárása okozott. Első pillanatra talán azt hinnők, hogy a mérgezés nem is az előre mondott napon következett be, és emlékezési hibával van csak dolgunk. De a felvilágosítások, melyeket kaptam, kizárják ezt a felfogást. Valószinűbb, hogy az álom azért teljesedett be, mert M. kisasszonyra mint ellentétes szuggesztió hatott. Az aggódó hölgy attól való félelmében, hogy az álomban jelzett tűz bekövetkezik. valószinűleg meg akarta akadályozni a jóslat
teljesedését, és ezért elzárta a kályhanyílást; ezzel aztán akarata ellenére is ő okozta, hogy az álom beteljesedett. Ily módon gyakran cselekszünk bizonyos szuggesztió hatása alatt, a nélkül, hogy e szuggesztióról vagy indító okairól tudomásunk volna; azért nem szabad csudálkoznunk, ha az illető személy az eseménnyel való minden összefüggést a leghatározottabban tagad. Hogy az említett eset a valóságban hogyan történt, azt már aligha lehet megállapítani, mert nagyon régen volt.
Már előbb említettük, hogy álmainkban gyakran merülnek fel emlékek, melyek az éber öntudatból teljesen eltüntek. Természetesen ezek az emlékek gyakran okozzák, hogy az álom helyesen jövendöl meg oly eseményeket, melyekre éber állapotban már sehogysem emlékezünk.
Az e fajta álmok megvilágítására szolgálnak a következő példák. Egy Fiú, ki idegeneknél lakott, álmodta, hogy öregszülőinek házában nagy ünnepség volt. Másnap levelet kapott, melyben közlik vele, hogy nagyatyja jubileumára nagy ünnepséget rendeztek. Természetesen itt is, mint minden hasonló esetben, lehetetlen bebizonyítani, hogy az álmodó tudott-e valaha valamit a dologról; ám ha tudott, vagy csak halvány sejtelme is volt róla, akkor már semmi csodás sincs az álomban. Már pedig a gyermek minden valószinűség szerint hallotta, – csakhogy megint elfelejtette –, hogy nagyatyja ekkor meg ekkor ünnepli jubileumát; álmában aztán épen akkor merül fel ez az emlék, a mikor az ünnepélyt megülik.
N.-né korosabb bába, kinek gyakran voltak jósálmai, hallotta álmában, hogy egy vidéki fiatal asszony ismerőse azt kiáltja: "Segítsen! Segítsen, N.-né, mert
meghalok!" Mindjárt reggel elbeszélte álmát a házbelieknek; délben azt a hírt kapta, hogy a fiatal asszony éjjel csakugyan meghalt gyermekágyban; utolsó szavai ugyanazok voltak, a melyeket N.-né álmában hallott. Adataink szerint N.-né abban az időben betegsége miatt visszavonult a szülésznői gyakorlattól; de ismerte a fiatal nőt, sőt valószinűleg azt is tudta, hogy az eseményt mikorra várták, és hogy a szülés veszélyesnek mutatkozott. Úgy látszik, hogy az álom ezeken a talán már elfelejtett tényeken alapult.
A jósálmoknak nincs gyakorlati jelentőségük, mert csak későbbi esemény dönti el, hogy az álom egyáltalán jósálom volt-e vagy sem. Az is kétségtelen, hogy az ily álmok száma elenyészően csekély azokhoz az álmokhoz képest, melyek mit sem jelentenek. Ezért, ha álmaink szerint cselekednénk, ezek bizony a legtöbb esetben félrevezetnének bennünket. Nem a valóság, hanem egy merően képzeleti világ élményei irányítanák cselekvéseinket. De nem mondhatjuk ezt a javasálmokról, melyek elmult eseményekre vonatkoznak. Ha ezekben az álmokban oly képzetek merülnek fel, melyek figyelemben nem részesített ingerektől származván, sohasem jutottak az egyén tudomására, akkor az álom gyakran értékes felvilágosítást nyujthat. ide tartozik DELAGE fentemlített álma (159. l.), csakhogy a tartalma jelentéktelen volt. De gyűjteményemben több közlemény van oly esetekről, melyekben az álom nagy zavarból segítette ki az álmodót; néhányat közülök megemlítek.
P. valami vidéki gyógyszertárban volt alkalmazva. Egyszer este le akart feküdni, de nem voltak meg a kulcsai, és hosszú gondos keresés daczára sem tudta megtalálni. Éjjel álmodta, hogy a kert egyik padján
ül és kulcsait a pad mellett egy bodzabokorra akasztja. Reggel eszébe jutott ez az álom és a kulcsokat valóban a bodzabokron találta. Napközben, öntudatlanul, gondolataiban elmélyedve akasztotta oda; ezek az öntudatlan képzetek álmában ismét felmerültek.
Teljesen hasonlít ehhez a következő álom, melyet az elbeszélőnek, a ki ügyvéd volt, saját szavaival mondok el: "Egyszer igen nagy pénztári forgalmam volt. Mikor a pénztár tartalmát megszámoltam, 1000 koronával több volt benne, mint kellett volna. Én és irodai személyzetem több napig a legnagyobb gonddal kerestük a hibát, de minden fejtörés daczára sem tudtunk ráakadni. Azonban tíz nappal később megtaláltam a hibát – álmomban. Világosan magam előtt láttam ugyanis, hogy valakinek 14,000 kor. tőkét fizettem ki oly módon, hogy előbb 12,000 koronát különböző pénznemekben adtam neki, azután pedig két darab 500 koronás államjegyet ezekkel a szavakkal adtam át: "Itt a 13-ik, itt a 14-ik ezer", s az illető ezt szó nélkül elfogadta. Reggel még világosan emlékeztem az álomra; utána járva a dolognak meggyőződtem, hogy álmom a valóságnak megfelelt.
Azt hiszem, ebben rejlik a főoka annak, hogy valamely álom jósálom vagy javasálom lehet. Ha egyszer-másszor bajos is megállapítani, hogy a konkrét eset a valóságban hogyan történt, első sorban mindig a természetes magyarázatot kell elfogadnunk. Az irodalom azonban, különösen a régi, sok olyan csodás álmot közöl, melyre természetes magyarázatot egyáltalán nem találunk. Igaz ugyan, hogy többnyire azt sem tudjuk megállapítani, vajjon hány kézen ment át az ilyen közlemény, mielőtt papírra vetették; minthogy pedig a szóbeli hagyomány
mindig felcziczomázza a történeteket, ezeket a közleményeket sem tarthatjuk teljesen megbízhatóknak. Azért hiába is próbáljuk magyarázni. Néhány álomnál azonban, melyek valódiságát megállapították, csakugyan választanunk kell, hogy vajjon a csodás véletlennek vagy telepathiás erőknek tulajdonítsuk-e. Azért a "telepathia vagy véletlen" problémáját alább külön kell tárgyalnunk.
Az álomfejtés.
Bár, mint láttuk, az álmok nagy részének nincsen jövendőmondó jellege, a történelem mégis azt tanítja, hogy teljesen közömbös álmoknak is jósjelentőséget tulajdonítottak. És ez teljesen érthető. Ha néhány nagyon szembeötlő jósálom egyszer már bebizonyította, hogy az istenek álmok útján is megnyilatkoznak az embereknek, ezzel könnyen jutottak arra a feltevésre, hogy minden álomnak van valami jelentősége; csakhogy az istenek bizonyos esetekben jobbnak tartják, ha nem világosan és érthetően, hanem jelképesen, rejtélyekben közlik akaratukat, melyek megfejtése már az emberek feladata. De nem mindenki értett az ilyen álomrejtélyek megfejtéséhez. A meddig a történelem forrásai csak visszanyulnak, minden időben éltek bölcs emberek, kik mint álomfejtők kitünő hírben és így nagy becsben is állottak. A chaldeus hősköltemények épen úgy megemlékeznek ilyen férfiakról, mint akár az izlandi mondák (v. ö. I. 62. és 128. l.), sőt a bölcs mágusok egészen az újabb időkig foglalkoztak álomfejtéssel (l. I. 296. l.).
Hogy ez az álmok jelentőségében való hit évszázadokon át tarthatta magát, azért van, mert a téves
megoldást mindig az álomfejtő rovására írták. Az istenek jót akartak az emberekkel és ezért jósálmot bocsátottak rájuk; hogy ezt azután félreértették, arról már csak az emberi ész korlátoltsága tehet. Ily módon az álmok jelentőségébe vetett hit még abban az időben is fentartotta magát, a midőn már nem hitték, hogy az istenek álmok útján közvetlenül beavatkoznak az emberek dolgaiba, és inkább tudományos magyarázatokhoz folyamodtak. Hogy az emberek még az ó-kor végén is mily rendíthetetlenül hittek az álmokban, a daldis-i hivatásos álomfejtő, ARTEMIDOROSZ (135–200-ban Kr. u.) "Oneirokritika" czímű híres régi munkájából láthatjuk.
ARTEMIDOROSZ szakmájában nagyon tekintélyes, nagytudományú és művelt ember volt, ki korának leghíresebb filozofusait barátainak nevezhette. Számos es hosszú utazásain roppant anyagot gyűjtött: álmokat, melyek teljesedésbe mentek. Az anyagot elég észszerűen dolgozza fel. Határozottan megmondja, hogy az egyes álomból és teljesedéséből az álomkép jelentőségére semmi következtetést sem vonhatunk; csak akkor szabad következtetnünk, ha több hasonló álom ugyanolyan módon ment teljesedésbe. Más helyen pedig azt mondja, hogy ámbár az álmok teljesülésének módjából következtethetjük, hogy mit jelentenek, mit jövendölnek, azt azonban már nem tudjuk, hogy miért jelentik épen azt, a mi megtörtént; kell, hogy ezt az álomfejtő önmagából merítse. Munkájában egészséges lélekismeret és a legvadabb képzelődés sajátszerű módon vegyülnek össze. Jól tudja, hogy az emberismeret nagyon fontos az álomfejtőre; a hozzá fordulók jellemét szorgosan kell vizsgálnia; mert gyakran megesik, hogy az emberek lopásról,
gyilkosságról és templomrablásról álmodnak, s azután kiderül, hogy valóban ilyesmit forralnak. De már az egyes álmok megfejtését, a mi fogalmaink szerint teljesen önkényesen végzi, bár éles elméjét, mellyel magyaráz, itt is csodálnunk kell.
"Ha az iparos álmodja, hogy sok keze van, ez jót jelent; mindig bőségesen lesz munkája. Az álomkép ugyanis azt akarja jelezni, hogy ennek az embernek sok kézre lesz szüksége. Ez az álom azoknak is szerencsét hoz, a kik a becsület útján haladnak; több ízben meggyőződtem róla, hogy a gyermekek, rabszolgák és a vagyon szaporodását jövendölte meg. Ellenben a gazemberekre ugyanez az álom fogságot jelent, mert azt mondja, hogy sok kéznek lesz dolga az álmodóval."
Ezek után azt hinnők, hogy ez az ember nem nagy bizalommal lehetett a saját művészete iránt, mert hiszen bizonnyal sokszor meggyőződhetett, hogy az ilyen mesterséges megfejtés megbízhatatlan. Amde ez nincsen így. ARTEMIDOROSZ a legnagyobb komolysággal tárgyalja a dolgot, és teljesen elfogult abban a hitben, hogy művészete igaz. Ez az álláspont legjobban kidomborodik abban a gyűjteményében, mely a beteljesült álmokat foglalja magában; ez a gyűjtemény művének utolsó része. Sajnos, nem mondja el ARTEMIDOROSZ, vajjon ő, vagy más álomfejtő adta-e az álmoknak azt a megfejtést, mely szerint később beteljesedtek. De biztosra vehetjük, hogy az illető az álom jövendőmondó értelmét csak utólag, az esemény bekövetkezése után fedezte fel, mert mindezekben az esetekben az álomnak és a beteljesedésnek úgyszólván semmi közük sincsen egymáshoz; és ha az eseménynek merő ellentéte következett volna be, akkor is
épen oly jogosan mondhattuk volna, hogy az álom beteljesült.
"Valaki Olimpiába vitte fiát birkózónak, és álmodta, hogy a fiát megölték és a versenypályán eltemették. A fiú természetesen győztes lett az olimpiai játékokon; mert az olimpiai győzőnek, épen úgy, mint a holtaknak, emléktáblát állítanak és dicsőítik". – "Valaki álmodta, hogy eltörött a botja. Beteg lett és megbénult. A bot ugyanis testi erejét és egészségét jelentette. Mikor a tartós bénaság már nagyon elbúsította, ismét álmodta, hogy botja eltörött. Mindjárt meggyógyult; most meg azt jelentette az álom, hogy már nincsen szüksége a botra". – "Valaki álmodta, hogy mézbe mártott kenyeret eszik. Ez az ember filozofiai kutatásokra adta magát, ebből sok bölcseséget merített, mi által nagyon meggazdagodott; természetes, hogy a méz a tudomány édességét, a kenyér pedig a keresetet jelentette".
Ha olyan ember, mint ARTEMIDOROSZ, e történeteket beteljesült jelképies álmoknak tartotta, akkor nincs mit csodálkoznunk azon, hogy babonás kortársai sem birálták azokat alaposabban. De e jövendölések igazságában való szilárd hit már egymagában is okozhatja, hogy sok álom épen úgy megy teljesedésbe, a mint megfejtették, mert az álmodó e czélt mindig szem előtt tartja, mikor cselekszik. ARTEMIDOROSZ művében erre is számos bizonyítékot találunk; csak a következő világtörténeti eseményt említjük.
"Mikor SÁNDOR Tiroszt ostromolta, és aggódott, mert az ostrom már nagyon sokáig tartott, egyszer azt álmodta, hogy pajzsán szatir (σατυρος) tánczol. Véletlenül ARISZTANDROSZ álomfejtő is ott volt a király kiséretében, és úgy magyarázta az álmot, hogy a
szatir (σατυροσ) szót σα Τυρος-ra (Tirosz a tied) osztotta. A király az álomfejtés hatása következtében heves ostromot intézett a város ellen, s bevette. Néhány e fajta eredmény alkalmasint elég volt arra, hogy az álomfejtőnek nagy tekintélyt szerezzen.